Nógrád Megyei Hírlap, 2000. május (11. évfolyam, 101-126. szám)

2000-05-26 / 122. szám

Alkonyévek - Nyugdíjasok oldala 2000. MÁJUS 26., PENTEK ______ _____ ________________________________________9. OLDAL | H egedűszó a Kálvária hegyen Nógrád megye köszöntötte Budapestet árman ültek a kivénhedt, H agyonfarigcsált pádon. Két idősebb és egy fiatalabb férfi. János és Gyuri. Mind­kettőjük arca, haja arról árulko­dott, hogy ugyancsak elszállt felet­tük az idő. A harmadik férfi dús üstöké még göndör volt és ébenfe­kete. Ők hárman gyakran felka­paszkodnak a város fölé emelkedő Kálvária dombra, mintha csak in­nen szeretnék keresni a városban maradt ifjúságukat. Furcsa módon verődött egybe ez a hármas. János negyvenkét évi munka után vonult nyugdíjba egy lakatosműhelyből Letette a szer­számot és megfogadta, soha töb­bet nem veszi a kezébe. Azt is el­határozta, hogy végre kipiheni az átdolgozott szabad szombatokat, a kényszerűen vállalt túlórákat. Mindezt csak azért, hogy házat építhessen, a gyereket taníttathas­sa. Ámde a „szabad élet” harma­dik napján már nem tudott mit kezdeni magával. A városi magas házak szélén húzódó kis utcában lévő egy szoba konyhás ház nagy esemény volt, amikor megépült. Még egy tenyérnyi kert is tartozott hozzá. Igaz, ehhez a kert mögött kezdődő erdőrészből kellett egy keveset a kerítésén belülre szoríta­nia. De ház volt és az övé. Az asszonya is örült, de amikor valamiért kitört otthon a perpatvar mindig a fejéhez vágta, hogy az ezermester tevékenységével több­re is vihette volna. Meg, hogy mit van ő oda olyan nagyon a szakér­telmével, amikor otthon lötyög az ajtó, nyikorog a zár. Mert az asz- szony szerint sokkal többre is telt volna, ha János nem néz gyakran és mélyen a különböző űrméretű poharak fenekére. Igaz, ami igaz az asszonynak igaza volt, amikor korholta az urát. De máskor szó nélkül tette a dolgát és munkálkodott hajnaltól napes­tig. Volt mit tennie, hiszen gyári lányként ő is segédmunkáskodott egy másik üzemben. A kedvessé­gén és jó alakján kívül mással nem rendelkezett, így aztán örökké egy gép mellett ült és azt etette. Külön­böző nagyságú lapkákat sajtolt a gép nyolc órán keresztül. A nyugdíjas János a harmadik nap nem tudott már otthon marad­ni. Felöltözött és bement a város­ba. Furcsa volt neki ráérősen mo­zogni, mikor mellette mindenki rohant a dolga után. Nézegette a kirakatokat, a csillogó holmikat, de minden kedvét elvették a szá­mok az árcédulákon. A nyugdíja jutott az eszébe, meg az, hogy ezekből a cipőkből, ingekből neki egy sem jut. Ekkor csapott valaki a vállára. Hátranézett és örömmel ismerte fel egykori haverját, Gyurit. Örül­tek egymásnak, hiszen egy éve is van már, hogy nem találkoztak. Pedig egymáshoz közeli üzemek­ben dolgoztak, s majdnem egy időben mentek nyugdíjba is. Gyu­ri nem lakott a városban, az egyik közeli településről járt be dolgoz­ni. Falusi házban élt, kevés földjük is volt, meg jószágokat tartottak. Ő meg ide ölte a maradék erejét, ami­kor naponta haza buszozott. Etette a teheneket, trágyázott, tavasztól őszig meg kapált szabadidejében. Az üzemben hat dróthúzó gépet vezényelt, s tonnákat mozgatott meg műszakonként. , Ezt a váratlan találkozást vala­mivel meg kellett ünnepelni. Szét­néztek a téren, de nem találtak kedvükre való barátságos helyet. Valamikor volt itt ugyan egy har­madosztályú vendéglátóhely, ahol akkor még nem kannás kotyvalé- kot, hanem valódi bort mértek. S ha megéhezett valaki olyan friss tepertős pogácsát szolgáltak fel, amilyet otthon sem ehetett. Elballagtak hát a közeli pincé­be, ahol még őriztek néhány régi szokást. Miközben felhajtották az első pohár olasz rizlinget Gyuri ki­fakadt. Acélhuzalt akart vásárolni. Néhány száz méter kellett volna, mert javítani kell a karámot. A ke­reskedő széttárta a karját s azt mondta, hogy csak rendelésre tud szerezni. Akkor is csak legalább egy tonnát. Kevesebbet lehetetlen. Beszólt a gyárba is, de a vejének a testvére, aki még dolgozik, azt üzente, hogy se égen, se földön egy darab acéldrót. Még eldugva sem. A füstölgés közben megitták a második pohár bort. kkor lépett hozzájuk egy ja­E vakorabeli férfi. Kopottas nadrágot, világoskék sokat mosott inget viselt. A ruha tiszta volt, a férfi arca borotvált. A kezében egy hegedűt tartott. Csen­des hangon kérdezte, hogy játsz- hat-e nekik. János és Gyuri nagyon meglepődött. A fekete, göndör ha­jú ötvenes évjáratú alak nem ci­gány muzsikusnak látszott. A hir­telen támadt csendben az illető ál­la alá helyezte a hegedűt és meg­húzta a vonót. Gyuri ocsúdott előbb és meg­fogta az alkalmi zenész karját. Nem kértek nótát, de a zenészt meghívták egy pohár borra. Per­cek alatt megismerkedtek Csaba bemutatkozott a két idősebbnek és elárulta, hogy szabálytalan, amit tesz. Nincs engedélye muzsi­kálni, csupán a kényszer vitte rá. Műszaki rajzoló volt a szerszám- gyárban, ahonnan sokad magával úgy kirúgták átszervezés miatt, hogy még most is tartoznak neki több tízezer forinttal. Szerencséjé­re valamikor az anyja erőltette a zenetanulást. Ő jobban vonzódott a szaxofonhoz, mert az olyan férfi­as, de a mama benne vélte látni a magyar Paganinit, tehát hegedül­nie kellett, ha akart, ha nem. Csaba akkor már végigjárta a munkanélküliek stációit. Próbál­kozott munkához jutni, de vagy a kora miatt, vagy az éppen szüksé­ges képzettség hiánya miatt min­dig lecsúszott az állásról. A felesé­ge egy nap elutazott az anyjához a fővárosba, ahonnan csak annyit írt egy hét múlva, hogy marad a ma­mával, aki beteg és ápolásra szo­rul. De az is lehet, hogy többé lát­ni sem akarja a férjét. Csaba egy­kedvűen vette tudomásul a nej döntését, csak akkor komorodott el amikor Veronika, hazaérve a számítógépes tanfolyamról, azt kérdezte, hogy mikor jön már ha­za a mama, Kénytelen volt a lányá­nak elmondani a történteket. A szép szőke lány összeszorított ; ajakkal hallgatta az akadozva be­szélő apját. Hosszú hallgatás után odalépett a lehajtott fejű Csabához és megölelte. Ez a szótlan szeretet újabb erőt adott a férfinak. Ekkor vette elő a hegedűt, felhangolta és elkezdett gyakorolni. A déli harangszóra Gyuri menni készült. János arra kérte, hogy két nap múlva keresse meg, hátha va­lamilyen módon sikerül szereznie neki acélhuzalt. Csaba feszengve szabadkozott, hogy nem tudja vissza kínálni Já­nost, mert csupán néhány forintja van. A nyugdíjas lakatos meg­nyugtatta, hogy erre nincs is szük­ség, ő viszont szívesen fizet még egy pohárral. Ezt is megitták, majd együtt léptek ki a pince ajtaján. A verőfény valósággal mellbe vágta őket. Hunyorogva nézték a közeli autóbusz-állomás folytonosan mozgó utasait. Csaba megköszönte a meghí­vást, el akart köszönni. János azonban visszatartotta. Azt kér­dezte tőle, hogy szereti-e a termé­szetet, szívesen sétál-e és találkoz­hatnának-e máskor is. A fiatalabb férfi meglepődött, de azt válaszol­ta, hogy természetesen. Csak ak­kor lepődött meg nagyon, amikor megkérdezte, hogy mikor. János csak annyit válaszolt, hogy ha le­het naponta. Csaba nem értette. Az egykori lakatos azonban karon fogta és elsétáltak a közeli Kálvária domb feljáratáig. Én ide szeretek felsétálni, de egyedül nagyon kedvetlen az em­ber - mondta. Tegezve folytatta, hogy kettesben sokkal kelleme­sebben eltölthetnék az időt. Csaba elhozhatná a hegedűt és odafent a dombon, játszhatna is rajta. János mikor látta a másik elképedt tekin­tetét, gyorsan hozzá tette, hogy mindkettőjüknek jót tenne a leve­gőzés, meg azután meghálálná ezt a zeneszót. Akkor nem egyeztek meg, hogy mikor találkoznak legközelebb, de újra csak a pincében futottak ösz- sze. Az után a találkozás után Csa­ba beleegyezett, hogy szívesen el­megy néha sétálni Jánossal. S per­sze viszi a hegedűt is. hogy miért vannak már hár­S man? Gyurinak váratlanul meghalt a felesége. Az egy­kori vasöklű dróthúzót ez annyira megviselte, hogy nem volt otthon maradása. Az állatokat el­adta, és gyakrabban bejárt a város­ba. Egyszer éppen akkor érkezett, amikor János és Csaba a kálváriára indultak. Kíváncsiságból elkísérte őket. S amikor csak lehet újra ve­lük tart. Legutóbb arra kérte Csa­bát, hogy játssza már el azt a nótát, amit nagyon kedvelt a felesége, hogy Kékre van a rácsos kapu fest­ve. Miközben a hegy lábánál zaj­lott, morajlott a város, a kálvárián szállt a hegedűszó és sírt egy nyugdíjas. PÁDÁR ANDRÁS Csodálatos gondolat volt 1998- ban a Nyugdíjas Klubok és Idősek „Életet az éveknek” Országos Szö­vetség, Krizsán Sándor elnökhe­lyettesétől és Krizsán Sándomé Marikától, aki a klub szövetségün­kön belül a művészeti bizottság vezetője, hogy időközönként egy- egy megye mutassa be a népha­gyományát, kultúráját és kiállítás­ra érdemes népművészeti alkotá­sukat. így történt ez Budapesten most is, a mindig otthont adó Láng Művelődési Házban 2000. május 18-án. Krizsán Sándor szívélyes kö­szöntőjében üdvözölte a jelenlévő­ket, meghívott vendégeket, köztük Sóshartyánból érkező Sirkó Ferenc polgármester urat is. A zsűri tagjai, különböző megyei vezetőségi ta­gokból tevődött össze. Kővári Jó­zsef volt a zsűri elnöke. Tagjai töb­bek között Dr. Pfitzner Györgyné, Sipos Imréné, Eke József. A Nógrád Megyei Nyugdíjasok elnöke volt a gálaműsor konferansziba. Nógrád megye amatőr nyugdíjas művé­szeti együttesei, szólistái, színes palóc népviseleti öltözékben egy­más után bemutatták szimbolizál­va a népi hagyományokat. Igen! - eljöttek abból a nevezetes megyé­ből, ahol a kanyargó Zagyva folyó hömpölyög, a Cserhát és a Mátra hegyek-völgyei közt. A fellépő sze­replők a legkülönbözőbb kategóri­ákban léptek fel, igazi palóc szájíz­zel adták elő a híres betyár és táj­jellegű dalokat, tiszta csengésű éneküket. Műsorban az alábbi te­lepülések nyugdíjasklubjaiban működő együttesek és szólistái léptek fel: Bércéi, Bátonyterenye, Kétbodony, Mátraszőlős, Mátrakeresztes, Nógrádmegyer, Pásztó, Rimóc, Karancskeszi, Szurdokpüspöki, Sóshartyán, Szécsény. A klubok mind hagyo­mányőrző együttesek. A települé­sek nincsenek egymástól messze, mégis a népi motívumú ruhájuk, fejkötőjük különböző. Sajnos nem volt rá időm, hogy minden klub­taggal elbeszélgessek. Azok a klubvezetők, akik időben érkez­tek, két-három mondatban tájé­koztattak a klub életéről. Bércéi Nyugdíjas Klub: 1988 évben ala­kult. A kultúrcsoportban 12-en szerepeltek. Régi népdalokat gyűj­töttek és énekelnek. Népdalminő­sítésen „Bronz” fokozatot értek el. Hercz Istvánná tagja az Előadó Mű­vészet Kedvelők Országos Baráti Körünknek, mint szóló- énekes gyakran fellép. Csodáljuk a saját megzenésített dalait, kiváló elő­adását. A klub vezetője Molnár Jánosné. Kétbodony Nyugdíjas Klubnak Holes Imréné a vezetője. Tagságuk létszáma 30 fő. Öt éve alakult a csoport. A14 fő tévében, rádióban is szerepelt. A falu háromnegyede szlovák eredetű, ezért magyar és szlovák népdalokat adtak elő. Mátraszőlős Nyugdíjas Klub tagjai is felléptek. A népdalkörben férfiak is voltak, összeérett hang­jukkal még színvonalasabbá tették műsorukat. Mátrakeresztes Nyugdíjas Klub „Máüa Gyöngye” néven 1999 no­vemberében 30 fővel alakult. Ki­lencen vannak akik a kultúrát mívelik a színpadon. A klub veze­tője Vígh Józsefné. Pásztó Nyugdíjas Klubon belül működik a „Rozmaring népdal­kor”. 16 éve alakultak. A klubtag­ság létszáma 70 fő. Ezen a gálán 14 -fő szerepelt. Népdalminősítésen „Ezüst” fokozatot értek el. A klub vezető Bocsa Sándomé, aki a Nóg­rád megyei nyugdíjasok elnöke is. Rimóc Nyugdíjas Klub. Igazán minden műsora nagyon szép volt. A 93 éves Vince Feri bácsi a nép­művészet mestere. Az előadott éneke, tánca, meghódította a szí­vemet. Vince Béla hangszereken való játszása is elragadó volt, de ugyan olyan szépen játszott cite- rán az egyik férfi klubtag, aki még szólóénekesként is helyt állt. Szurdokpüspöki Nyugdíjas Klubban a népdalkor 1972-ben alakult 20 fővel. Népdalminősíté­sen „Arany” fokozatot kaptak. 1993-ban hangkazettájuk jelent meg. Többször szerepeltek a rádi­óban Csapó Károly népzenei mű­sorában. Mindezt Bózvári József nyugalmazott énektanárnak (a klub vezetőjének) köszönhetik és a tagok szorgalmas munkájának. Sóshartyán Nyugdíjas Klub: a hagyományőrző együttes a „Toll­fosztó a faluban” címmel adta elő műsorát, három generációval. A 15 fővel előadott vidám jelenet, a dalok, ill. Petmsz Józsefné koreog­ráfiája elnyerte minden néző tet­szését. A klub tíz éve alakult, de a fellépő csoport csak két éve. Szécsény Nyugdíjas Klub: 5 éve alakult mint hagyományőrző nép­dalkor, repertoárjuk sokrétű. Bara­nya Edina személyében élő meny­asszonyt láthattunk. Nagyon szép volt az előadásuk azért is, mert há­rom generáció egyszerre szere­pelt. Minden egyéni szereplő és a csoport erre az alkalomra készített szép emléklapot kapott a szövetsé­günktől. Nógrád megye nyugdíjasa kö­réből készült népművészeti kiállí­tásuk is szép volt. Csodálatos ba­bák különböző népviseletben, ku- koricacsuhéból fantáziadús, élet­képekben is látható figurák voltak. Fonott táska, fakanalak, kézimun­kák, mind a drága asszonyi keze­ket dicséri. Befejező számként kéz a kézben, a közös nyugdíjas dalt elénekeltük. A cigánytáncban mindenki részt vett. Végezetül a zsűri tagok szavai hangzottak el, majd Krizsán Sándor megköszönte Nógrád me­gye nyugdíjasainak szereplését és a többi közt azt is mondta, hogy az „Északi hegyek közt élő palócok a népművészet kincses tárháza. Az északi táj üzenetét hozták el tánc­ban, dalban és baráti szeretetük- ben. A palóc nép méltó az odafi­gyelésre”! Igen! - büszkék is va­gyunk rájuk, és amíg élünk nem felejtjük el mind azt a szépet, amit nekünk nézőknek nyújtottak. To­vábbi sikereket, jó egészséget kí­vánva: TOMORAZXY ISTVÁNNÁ CSILLA ­Tiszaújvárosból Szilaspogony idősei azt vallják, jobban eltelik a nap, ha tesz-vesz, dolgozgat az ember. Az üldögélés, netán a fekvés annak való, aki be­teg, s már nem engedelmeskednek a tagjai. így, főleg nyáridőben, mindig keresnek maguknak elfoglaltságot a ház, a baromfiudvar kö- rűl vagy a kertekben._________________________________________________________________________________________________________■ Nevessünk, hogy éljünk! Olyan filmek, mint a Marx-testvérek remekműve, a Botrány az operában, Buster Keaton Generálisa, a Charlie Chaplin Modern időkje, Stan és Pan Fegyenctelepe nemsokára az onkológi­ai kórházak gyógyszertárainak szerves részévé válnak. A Los Angeles-i Kali­forniai Egyetem tudós csoportja ötéves kutató munkába kezdett, amelynek célja mindent megtudni azokról a gyógyító hatásokról, amelyek - mint ahogyan az utóbbi években már gya­nítják - a nevetésben rejlenek. A hely­szín nem véletlen: itt működik az egyik legtekintélyesebb amerikai egye­temi filmesztétikai tanszék, ahol an­nak idején többek között Francis Ford Coppola is tanult. Első lépésként a ré­gi komikusok utódaihoz fordultak se­gítségért, és nem csalatkoztak. Chap­lin két gyermeke, Christopher és Josephine, Lou Costello lánya, Chris, Buster Keaton unokája, Meliisa Talmadge Cox, Bill Marx, Harpa fia lel­kesedéssel ajánlották fel, hogy meg­osztják a kutatókkal őseikről őrzött emlékeiket. A kutatók számíthattak Robert Carrollra, az 50-es évek legnép­szerűbb sorozatának, a Szeretem Lucynek forgatókönyvírójára is. A hu­morra szakosodott amerikai tv-csator­na, a Comedy Central 75 ezer dollárt utalt át az RX Laughter (Nevetésre­cept) névre keresztelt program részé­re és ez összeg lehetővé teszi, hogy az egyetem három kórházában elkezdjék a munkát. Készült egy játékfilm is Robin Williams főszereplésével egy orvosról, aki megszállottan hitt a nevetés gyó­gyító erejében. Bebizonyosodott, hogy olyan érzelmek, mint a harag, a féle­lem, a magányosság káros hatást fejte­nek ki és azok a betegek, akik ilyen ér­zelmi helyzetben vannak, rosszabbul tudnak védekezni a betegségek ellen. A nevetés, viszont, éppen ellenkező­leg, elfeledteti a fájdalmat, a félelmet, segíti a szervezetet abban, hogy na­gyobb energiával harcoljon a kór el­len. A nevetésnek ezenkívül, közvetle­nül jó hatása van a szívre is. A Stanfordi egyetem pszichiátere szerint a napi száz nevetés képes olyan hatást kifejteni a vérkeringésre, mint egy tízperces, kemény evezős gyakor­lat. Egyesek a nevettetés nagymesterei­nek filmjeit azoknak fogják legelőször levetíteni, azoknak, akik a legkönnyeb­ben nevetnek: a gyerekeknek. És ha si­kerül rájönniük a nevetés okozta hatás biológiai mechanizmusára, javasolni fogják, hogy a kemoterápiának kitett gyerekek és felnőttek terápiájába ve­gyék be az igazi humor nagy művelői­nek filmjeit is. Chaplin már tudhatott valamit. Egyszer azt mondta, hogy az embert két dolog különbözteti meg az állatoktól: egyrészt, hogy tudja, egy­szer meg fog halni, másrészt, hogy ké­pes nevetni -éppen azért nevet, hogy elterelje figyelmét a halálról.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom