Nógrád Megyei Hírlap, 2000. május (11. évfolyam, 101-126. szám)

2000-05-20-21 / 117. szám

SZÉCSÉNY MEG Y E I K Ö R K É P Nógrád Megyei hírlap Pádár András jegyzete Nem a jégen csúszott el Szemléletváltás a környezetvédelemben Már az óvodában tanítani kell - Fiatalok vetélkedője a Fáy András Szakközépiskolában A díjátadás ünnepi pillanatai fotó: rigó tibor M ég sem gazember ez a whyskis rablóként emlege­tett fiú. Van neki tartása, önérze­te, s nem szereti az igazságtalan­ságot. Kezdetben nem is akart vallomást tenni a cselekedetei­ről, amelyeknek egy részét azért csak-csak beismerte. Azt azon­ban határozottan tagadja, hogy ő valakinek az életét fenyegette volna. Ez a vád teljesen alapta­lan, koncepciós rágalom, csak rá akarják fogni. Azért, mert volt fegyvere? Lőtt is vele? Istenem, miért baj ez? Önvédelmi fegyvere lehet egy felnőtt állampolgárnak. Ő azonban dehogy gondolt arra, hogy bárkit is lelőjön. Csak riasz­tásra használta. Elvégre eleve el­határozta, hogy erőszakot nem alkalmaz, tiszta eszközökkel dolgozik. S csak addig csinálja a dolgokat, amíg vér nem tapad a kezéhez. Hogy miért csinálta? Ezt csak találgatni lehet, nélküle nehéz lenne megmondani. Szerinte a kényszer vitte rá. A hokizásból nem tudott megélni, albérletben lakott, feltehetően kevés pénze volt, s mivel nem látott más ki­utat, eldöntötte, rabolni fog. Rossz sportágat választott a fiú. Nem volt szerencséje, mert akkor kellett volna, hogy mellé álljon a rablásaiban tanácsot adó segítő­je. De az is lehet, hogy azért nem tette, mert az illető járatlan a sportvilágban. A focit kellett vol­na ajánlani a Whyskisnek. Per­sze nem itthon, ahol a focisták­nak is csak csordogál a mani. El- dorádóban. Ott, ahol a nagy pénzeket adják. Persze ott sem mindenkinek, csak annak, aki nagy focit produkál. Bizony nem csoda, ha kilátás­talannak látta a helyzetet, s ezért is vert benne gyökeret az ötlet, nem a jégen kell pénzt keresni, hanem ott, ahol van. Azt sem le­het tudni, hogy az ötlet valójá­ban az övé volt-e vagy a titkos se­gítőé, aki jó pénzért súgott neki, a Whyskis pedig felvállalta az üzletet. Természetesen kellő ho­noráriumért a zsákmányból. Az üzlet pedig hamar beütött és a volt hokis fiú feldobódott az első sikerek után. Tömve lett a zsebe pénzzel, hasonszőrű társak csa­pódtak mellé, akik nem csak bá­multák, de vele raboltak is. A tollasodással pedig együtt járt az édes élet. A közvélemény érdeklődésének élvonalába ke­rült. Sztár lett, akiért azért izgult a fél ország, nehogy elfogják azok az ostoba rendőrök, akik nem szeretik az ilyen humoros fi­úkat. Pedig mennyire férfias, izgi gyerek - sóhajtozták a tini lány­kák, míg a suhancokat inkább a könnyű pénzszerzési módszere bilincselte le. S ajnálni való szegény hokis. Rengeteg pénzt rabolt - bár szerinte nem volt az annyi, csak a pénzintézetek mondják -, ám­de neki mi maradt belőle? Erre mondják, ebül jött pénz ebül vész el. Most pedig várja a dutyi. Bár érezte ő ezt és tudta, hogy fe­lelni kell mindenért. Mégis csi­nálta. Azon nem csodálkozom, hogy az eszébe sem jutott, dol­gozni is lehetett volna. Hol és mit? Ő csak hokizni tudott. m Kis megye Nógrád, de nagy hagyományokkal rendelkezik, s olyan értékes természeti kör­nyezettel, amelyet óvni, védeni kell a benne élőknek. A „becsül­jük meg” szemléletét már a leg­fiatalabb nemzedéknél, az óvo­dában el kell kezdeni, s folytatni az általános és középiskolában is - mondotta Király Gyuláné, a bátonyterenyei Fáy András Szakközépiskola igazgatója teg­nap az intézmény fennállásának 50. jubileumát köszöntő termé­szet- és környezetvédelmi vetél­kedőn. Az intézmény nem vélet­lenül rendezte ezt a programot, hiszen ötödik éve folytatnak fa­lai között környezetvédelmi technikusi képzést, igazodva a kor követelményeihez időben bővítette oktatási körét ezzel a területtel az iskolavezetés. A szakközépiskola a bátony­terenyei Városüzemeltetési Köz­hasznú Társasággal együttmű­ködve, s az önkormányzat támo­gatásával hirdetett vetélkedőt a város óvodái, általános iskolái és a megye középiskolái részére. A középiskolások körében értékes pályamunkák is születtek, ame­lyek ugyancsak a környezet- és természetvédelemmel foglalkoz­tak. A többfordulós megmérette­tés utolsó felvonása volt a tegna­pi, Fáy András Szakközépiskolá­ban megrendezett döntő, ame­lyen 250 tanuló vett részt. Több kategóriában is hirdettek ered­ményt. I. helyezést értek el: Mol­nár Ildikó Bartók Béla Ált. Isko­la, Orosz Melitta Kossuth Lajos Ált. Iskola, Völgyi Anita Erkel Ferenc Általános Iskola tanuló­ja. Ugyancsak első lett a ver­senyben Pálinkás Péter a Fáy András Szakközépiskola, Gál Georgina és Kovács Tünde a Ba­lassi Bálint Gimnázium diákjai. A második és harmadik helye­zések mellett, különdíjban is ré­szesültek tanulók. HÍREK BÁTONYTERENYE GYERMEKNAP. A Kossuth Lajos Általános Iskolában május 20-án 10 órától rende­zik meg a gyermeknapot. A program a „Hupikék tör- pikék” című zenés darabbal kezdődik, 11 órától az osztá­lyok bemutatkozása látható. A tátika után salgótarjáni cso­portok fellépése következik, majd lesz rendőrségi, polgár- védelmi,-tűzoltó- és falmászó­bemutató, de a résztvevők el­leshetik a szövés, gyöngyfű­zés és sárkánykészítés forté­lyait is, amelyet ki is próbál­hatnak. Nem fognak unatkoz­ni a sport kedvelői sem, ke­rékpárversenyen, lovaglás­ban, zsákban futásban, aszta­liteniszben és görkorcsolya­versenyben mérhetik össze ügyességüket. Lesz mini aka­dálypálya, célba dobás, gólya­láb verseny is. Aki elfárad a versenyekben, a számítógé­pes játékokkal, videoklipek megtekintése alatt kipihenhe­ti a fáradalmakat. Minivásár, fagyi, büfé gondoskodik az el­látásról. ADOMÁNY. Árvízkárosultak­nak szóló adományt juttatott célba a napokban a Vöröske­reszt megyei vezetősége. Juhászáé Kincses Helén me; gyei titkár arról tájékoztatta la­punkat, hogy három bátonyterenyei család bútort ajánlott fel a bajbajutottaknak, s ezt Tiszajenőre szállították. A felhívásokra felajánlott, ki­sebb összegű pénzt is ennek a településnek fogják adni. Illegális kínaiakat fogtak el • • Ünnepelt a zagyvarónai alma mater Kínai állampolgárságú sze­mélyeket fogtak el május 18-án este a dejtári határőrizeti kiren­deltség járőrei - tudtuk meg Kalácska Ferenc századostól, a Balassagyarmati Határőr Igaz­gatóság sajtosától. A határőrök okmányellenőrzést tartottak a 2-es főközlekedési úton Nagy­oroszi térségében, amelynek során egy mikrobusz utasainak ellenőrzését követően egy ma­gyar, valamint öt - három férfi és két nő - kínai állampolgárt ál­lítottak elő. A kínaiak meghallgatása so­rán kiderült, hogy május elsején Kínából repülővel utaztak Jugo­A rendőrségi jelentések sze­rint mind több kerékpárt kötnek el a tolvajok. Ennek az is oka, hogy a kerékpár-tulajdonosok nem fordítanak gondot kedvenc közlekedési eszközük megóvásá­ra. Az utóbbi napokban nyolc-tíz szláviéba, ahol különböző időt töltöttek, majd egyenként sze­mélygépkocsival és kisbusszal szállították őket Magyarország­ra. Budapesten a Nyugati pálya­udvaron szálltak be a később igazoltatott mikrobuszba és egy magyar állampolgárt lefizetve il­legálisan kívánták átlépni a ma­gyar és szlovák államhatárt. A külföldieket a közösségi szállásra vitték és megkezdték velük szemben az idegenrendé­szeti eljárást. A magyar állam­polgár ellen bűntető eljárás in­dult embercsempészés elköve­tésének alapos gyanúja miatt. kerékpárt loptak el tulajdonosá­tól, mert védelem nélkül hagyták az utcán, vagy olyan helyen tar­tották, ahonnan pillanatok alatt el lehetett kötni. Érdemes lenne a védelemre áldozni. A Salgótarján-zagyvarónai Bátki József Általános Iskola most ünnepli a negyvenedik ju­bileumi tanévét. A tanítás 1959- ben indult a mostani iskolában, de a közoktatás gyökerei több mint kétszáz évre nyúlnak vissza Zagyvarónán - mondta Agócs Zoltánná igazgatónő. Az iskola hagyományait tekintve ezt az év­fordulót is megragadták, hogy családias ünnepség keretében ta­lálkozzanak az egykori és a mai diákok, s az iskola egy kicsit megmutathassa, mit tud. Az ün­nepségre igyekeztek minél több egykori diákot meghívni, amiben a szervezőknek segítségükre vol­tak a megőrzött anyakönyvek. Az új iskolaépületben végzett legelső évfolyamot hívták meg mindenekelőtt, s a több mint harminc főből huszonhetet tud­tak levélben felkutatni. Az ünnepségre áradó vendé­geket - voltaképpen a szülőket, nagyszülőket - ünnepélyes arcú gyerekeik, unokáik fogadták és kalauzolták be a megemlékezés­re. Számos egykori tanítvány pe­dig nemcsak emlékezni, hanem szerepelni is visszajött az ünnep­ségre. Megemlékező jellegű mű­sort állítottak össze, érzékeltetve azt is, hogy most milyen munka folyik az iskolában. A most itt ta­nuló 168 tanuló között számosán vannak, akik a zene, a képzőmű­vészet területén, egyáltalán a szereplésben kimagaslóak. Szerencsére az elmúlt negy­ven év valamennyi igazgatója él, így érthető, hogy őket is meghívták az emlékezésre. Az ünnepségre elkészítették az is­kola negyvenéves történetét, valamint Nívelt Jenő tanár szer­kesztésében Zagyvaróna törté­netét is. SALGÓTARJÁN TŰZ AZ ACÉLGYÁRBAN. Technológiai hiba miatt ütött ki tűz pénteken hajnali há­rom órakor a Salgótarjáni Acélárugyár Rt. kovácsoló üzemében, amikor - a mun­kafolyamat közben - kigyul­ladt az edzőolaj. A vezérlő- egységekben, az elektromos, az elszívó, a szállító és a hid­raulikai rendszerben össze­sen 3,2 millió forintos kár ke­letkezett, míg a salgótarjáni tűzoltók által megmentett ér­ték 35 millió forint. GAZDIKERESÖ. Felnőtt fo- xinak, nagyobb testű keve­réknek és egy tacskó kutyá­nak keresnek gazdát az állat­védők. Telefon: 311-840. SZIRÁK VÉRADÁS. A Vöröskereszt és a véradó állomás szervezői, dolgozói a község polgármes­teri hivatalában tartandó vér­adásra várják a helybelieket és a Bér községieket május 22- én, hétfőn 13-tól 18 óráig.. v Vigyázzunk a kerékpárokra! Egy lépéssel a világ előtt... Egy név, mely önmagáért beszél, sokkal többet ér, mint ezernyi üres dicséret. Egy autó, melyet sokkal inkább megépítettek, mint egyszerűen összeraktak. Ezt kínálja Önnek a KAKUK AUTÓHÁZ Salgótarján, Tóstrand Tel.: (32) 430-922,431-922 Bízhat a jelben MÁTRANOVÁKON AZ IDÉN FELÚJÍTJÁK A RAVATALOZÓT. Az esőbeálló kiépítése már befejeződött, jelenleg a vizesblokk kialakítása folyik, majd a festési munkálatok következnek. A tervek szerint mintegy két hónap szükséges még a befejezéshez, fotó: rigó tibor A jubileum alkalmából az iskola egykori diákjaiiból alakult alkalmi kórus is fellépett ____________________________________________________________________________FOTÓ; GÓCS ÉV*

Next

/
Oldalképek
Tartalom