Nógrád Megyei Hírlap, 2000. május (11. évfolyam, 101-126. szám)

2000-05-18 / 115. szám

2000. május 18., csütörtök Szeretettel köszöntjük ERIK és ALEXANDRA nevű kedves olvasóinkat! Az Erik germán eredetű név, jelentése: hatalmas. Védőszentje Szent Erik svéd király (ll60), a finnek apostola. A katolikus liturgikus naptár szerint ez a nap Szent I. János (523) vértanú pápa napja. Az ortodox és a görög katolikus naptárban Péter és társai vértanúk napja. A Nap kél: 5.03 órakor, nyugszik: 20.18 órakor. ÜGYELETES SZERKKSZTO: Bódi Tóth Elemér T. Németh László : (32) 416 - 455 165 évvel ezelőtt, 1835. má­jus 18-án született Pesten Gerlóczy Károly (képünk) az egyesített Budapest első alpolgármestere (1873- 1897). Pest városának szol­gálatába 1861-ben lépett, nagy érdemeket szerzett Buda és Pest egyesítése ér­dekében. Alpolgármester­ként sokat tett az Üllői úti kórházkomplexum, a Nép­színház építése érdekében, valamint a főváros közmű­velődése és a képzőművé­szeti intézmények támoga­tása érdekében. Emlékét Budapest belvárosában ut­ca őrzi. 80 évvel ezelőtt, 1920-ban ezen a napon született Wadowice-ben II. János Pál pápa. (Karol Wojtyla). 85 esztendeje, 1915. május 18-án halt meg Majthényi Flóra köl­tőnő. 12 évig volt Tóth Kálmán költő felesége, s ez alatt két egy- felvonásosát mutatta be a Nemzeti Színház. Válása után 1886- tól 1903-ig Spanyolországban és Algériában tartózkodott és a hazai lapoknak innen küldte írásait. 189Q-ben spanyol nyelvű könyve jelent meg Sevillában (Adoraciones). Itthon 1858-tól 1900-ig öt kötete jelent meg. Verseit a fájdalmas, pesszimista hang jellemzi. Várható időjárás: ELŐREJELZÉS NOGRAD MEGYE TÉRSÉGÉRE Az enyhe, reggeli órákat meleg nappal követi. Sok napsütésre lehet számí­tani. Csupán néha növekszik meg a felhőzet, csapadék nem lesz. A déli, délnyugati szél olykor megélénkül. Napközben gyorsan melegszik a leve­gő, délutánra 27, 28 fok valószínű. Május 16-i JV &EM) nyerőszámok 8 15 17 22 25 27 32 34 37 39 41 42 43 48 49 57 67 73 75 80 MI VÁR MA ÖNRE ? Hírlap-horoszkóp * át: % % # * ,k­y­y * X y­* # y % •y y >)f« y y y y # * * Bika (IV. 21-V. 20.) Mozgalmas napok előtt áll, nyitott lesz környezete gondjai iránt. Önnel is többen törődnek. Mun­kájában gazdálkodjon jobban erejével, de hagyja magát ki­használni. A telihold érzékennyé teszi. Ikrek (V. 21-VI. 21.) Nem panaszkodhat anyagi helyzetére. Ha okosan gazdálkodik, mindenre futja. Tervezhet nyara­lást, lakásfelújítást. Párkapcsolatában kerülnie kell minden ütközést. Rák (VI. 22-VII. 22.) Szeret beszélgetni. Ha az ideje enge­di, meghallgatja mások bűját-baját is, de a Rák ritkán tárul­kozik ki. Jól teszi, ha óvatos, de Önnek is szüksége van egy társra, akivel megosztja titkait. Aki keres, az talál! Oroszlán (VII. 23-VIII. 23.) Felfelé ível a szerelmi élete. Mindenhogyan szerelmes hangulatban érzi magát. Ural­kodni vágyó természetét sikerül megzaboláznia. Most szinte mindenki szemében udvariasabbnak és elfogadhatóbb­nak tűnik. Szűz (VIII. 24-IX. 23.) Egyszerre több dologgal is foglal­koznia kell a nap folyamán. Váratlan telefonok is zaklatot- tá tehetik a napját. A sok munka után jót tesz egy kis séta, beszélgetés, így levezetheti napi feszültségét. Mérleg (IX. 24-X. 23.) Nem jellemző Önre a tehetetlenség. Ilyenkor májusban szokta megtervezni a nyarat, a nyara­lást, ami persze mindig egészen másképp alakul, mint kép­zeli. Idén felhagy ezzel a szokásával? Skorpió (X. 24-XI. 22.) Ön erős, stabil egyéniség és az em­berek számítanak Önre. Ma úgy érzi, hogy túl nagy köte­lességek zúdulnak a nyakába. Egyedül Öntől függ, hogy mennyit hajlandó elvállalni a feladatokból egészsége károsodá­sa nélkül. Nyilas (XI. 23-X1I. 21.) Kisebb egészségi problémákkal kell számolnia. Fontos, hogy szellemileg egy percre se érezze magát betegnek. Ne gondoljon rosszra, ha csak kisebb pa­naszai vannak. Bak (XII. 22-1.20.) Telihold idején ne menjen bele se szak­mai, se pénzügyi rizikóba. Kerülje a kockázatos helyzete­ket. Érzelmi barométere lángoló szenvedélyeket jelez. Vízöntő (I. 21-11. 20.) Teliholdkor érzelmei kavarognak, olyan, mint a tavaszi időjárás. Borongósra fordulhat kedve, de nem találja magyarázatát. Boldog pülanatok, nagy érzé­sek is lelkesítik, amitől visszajön életkedve. Halak (II. 21-III. 20.) Türelmetlenséget okoz a telihold, de Ön tegye dolgát a legprecízebben. Legyen óvatos azokkal az emberekkel, akik azon igyekeznek, hogy háttérbe szo­rítsák az Ön nézeteit. Utazási lehetőségek mutatkoznak, te Kos (III. 21-IV. 20.) Szüksége lesz munkabírására és türel- q mére. Partnere óvja a kellemetlenségektől, amit a telihold ” okoz. Fejezze be, amit elkezdett, de ne fogjon új feladatba, s főleg ne új vállalkozásba. a has Ül ütk M társ gf szil nat $ bess zeli mei sa i » nas ß Sí HM %-X % Aó ái X fé-X *X‘ * é % x » X X" m * Hat szám - egy nyeremény! 20, HÉT A HETI NYEREMÉNY* 1000 Ft-os vásárlási utalvány A MAI NYERŐSZÁM* I 0 0 Közlekedésmeteorológia Készítette: mm.i A Dunántúlon már előfordul záporesö, zivatar A hidegfronti hatás, valamint az oldalszél figyelmet érdemel. w 1 %21oT.-% m Következtetés Pistike hazajön az xi iskolából és diadal­masan mondja:- Papa a tanító úr elismerte hogy több eszem van nála.- Hogyhogy?- Először azt mondta hogy: ha valamit nem tudunk kérdezzük meg egy okosabb embertől. Azután azt kérdezte tőlem hogy mennyi ötször tizenöt. Értékek A tizenhét éves Géza állandó­an pénzért nyaggatja az apját. Édes fiam - mondja neki az apja - vannak fontosabb dol­gok is az életben, mint a pénz.- Tudom - feleli a gyerek - de ha ezeket a fontosabb dolgokat el akarom vinni táncolni, az is pénzbe kerül. Krimigyerek A gyerek így szól az apjához :- Mennyi ideje vagy nős?- Tizenkilenc éve.- És még mennyit kell letölte- ned ? Fekete humor Fekete köpenyes ember, ka­szával a kezében megszólít egy földön fekvő hajléktalant:- Fiammá fogadlak, te szeren­csétlen!- Köszönöm, apám!- Jól mondod, fiam! Mától a halál fia vagy! Rádió* és televízióműsor-ajánlat KOSSUTH Óránként: Hírek. Időjárás. 4.33 Halá­rak nélkül. 5.00 Reggeli krónika. 5.39 Falurádió. 6.00 Krónika. Sport 6.30 Gazdaság. 7.00 Krónika. Sport 8.00 Krónika. Sport 8.19 Mindennapi tu­domány. 9.04 Napközben. 11.05 A Szabó család. 11.35 Ünnepi könyv­hét 12.00 Déli krónika. 12.40 Ki nyer ma? 12.50 T örvénykönyv. 13.05 Ven­dég a háznál. 13.20 Magyar szerzők motettáiból. 13.30 Tanúim lesztek! 14.04 Klasszikusok mindenkinek. 14.35 Irodalmi figyelő. 14.55 Arany­alap. 15.05 Szóljon hozzá! 16.00 Dél­utáni krónika. 16.20 Hasznos tudni­valók. 1625 Körmondat. 17.05 „Ma­gyarországról jövök...” (magazin). 18.00 Esti krónika. 19.05 Sportvilág. 19.25 Műsorismertetés. 19.30 Esti mese. 19.37 Ünnepi könyvhét 20.04 Hagyományápolók. 20.30 Határok nélkül. 21.05 Vállalkozásklinika. 22.00 Késő esti krónika. 22.30 Isko­lapélda. 23.00 Hírek. Kenó. 23.04 Nagy mesterek - világhírű előadó- művészek 5.55 Körzeti magazinok. 9.00 Nap­közben. 18.30 Nemzetiségi műsor. 23.00 A BBC magyar műsora PETŐFI 4.30 Hírek. 4.32 Hajnali dallamok. 5.00 Hírek. 6.00 Hírek. 6.03 Kíván­ságreggel. 6.30 Hírek. Sport. Közle­kedés. 7.00 Hírek. Közlekedés. 7.30 Hírek. Sport. Közlekedés. 8.44 Sportreggel. 9.00 Petőfi-délelőtt. 9.05 Közlekedés. 9.40 Gordlusz- plusz. 9.50 Apróoseprö. 10.00 Hí­rek. Időjárás. 10.10 Délelőtti ven­dég. 10.50 Zöldjelzés. 11.00 Hírek. Időjárás. 11.04 Közlekedés. 11.05 Sporthírek. 11.10 Hangalbum. 11.48 Korkérdés. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00Verkli. Hírek. 13.06 Köz­lekedés. 13.50 Vízállásjelentés. 14.00 Kabarécsütörtök. 15.00 Hírek. Időjárás. 17.00 Háztól házig. 18.01 Kölyökrádió. 18.30 Gordiusz-játék- tér. 19.00 Hírek. Időjárás. 19.04 Uni­kum. 20.00 Váltóhang. 21.04 Nyu­gat-keleti díván. 22.00 Modemidők. 22.30 Drogér(i)a. 23.00 Hírpercek. Sporthíradó. 23.15 Ennyi... 24.00 Éj­fél után... 1.00 Hírek. 2.00 Hírek. 3.00 Hírek. 3.03 Melódiakoktél. 4.00 Hírek. 4.03 Cigánynóták ’"Bp; ■' ; 5.42 Hajnali gondolatok 5.45 Agrárvilág 6.00 Naprakész 6.30 Körzeti híradók 8.00 Körzeti híradók 8.30 A bestia (135.) 9.00 Csak ma! 9.20 Mentők (6.) 10.30 Mindent a szerelemért (brazil sorozat-142.) 12.00 Híradó délben 12.10 Körzeti híradók 13.00 Együtt 13.56 Hírek. Időjárás 14.00 Szerelmi álmok 2/2. (magyar-szovjet film) 15.05 Földi oázisunk jövője (japán ism.-terj. sor.) Mérgezett tengerek 15.25 A levegőóceán titkai Az égbolt fotográfusa 15.50 Energiaábécé Az áram ára 15.58 Hírek. Időjárás 16.00 Kisokos 16.30 Zarándoklat a Szentföldön 17.00 Háló (riport-dokumentumfilm) 17.30 Unokáink is látni fogják... 18.00 Híradó hatkor 18.12 Körzeti híradók 18.50 Alaphangok 19.00 Irány Sydney! Olimpiai kvízműsor 19.30 Híradó este 20.00 Millenniumi mesék Az ördög cimborája 20.30 Családi kör (kisjátékfilm) 21.25 Botrányok 22.00 Híradó este. Időjárás 22.10 Aktuális 22.30 Alaphangok 22.35 Rajongó 23.05 Az emberi test (8/3.) Az első lépések 23.55 72 óra Kf 6.00 Reggeli kiadás 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 8.30 A vipera (ismétlés) 8.55 Vad angyal (ismétlés) 9.40 Csupa-csupa élet 10.05 Egy titokzatos hölgy 11.00 Közvetlen ajánlat 11.15 TV2-klinika 11.30 Segíts magadon! 11.55 Hurrá, utazunk! 12.10 Autószalon 12.35 Riviéra 13.00 Gazdagok és szépek 13.25 Rajtam a sor (amerikai romantikus vígjáték) NOGRAD É HÍRLAP Lapunkra már a jmNftrmt, valamint az jegkremes autóinál Is előfizethet. Ha már rendelkezik előfizetéssel, nyereményjáték várja. Figyelje a szignált ententes! KHB m IliltltliilillIIIIIIIIIBIIBItl I I I Moziműsor 15.30, 17.45 és 20 órától: Velem vagy nélküled. Feliratos amerikai film. IKamimiií, 17 és 19 órától: Szeress, ha tudsz! Feliratos amerikai film. 'BíillüSSüKJsiriMiTl MsuMdfta 15.30 órától: Tarzan. 17.45 órától: Oltári nő. Színes, amerikai film. 20 órától: Ember a Holdon. Színes, amerikai filmvígjáték. MjuMdh íKiiiiüfLíTia 17 órától: A Napfény íze. Színes, amerikai film. 20 órától: Hatodik érzék. Feliratos, amerikai pszicho-horror. «MŰ» 18 órától: A szörny. Amerikai thriller. Rádió FOCUS az FM 100.4 MHz*en: 0-2 8.30 112 (bűnügyi magazin) 9.00 Honlap 9.30 Tudóra 11.00 Telemázli (ismétlés) 11.30 Lendületben 12.05 Kaliforniai álom (amerikai sorozat) 12.50 Musica Historica 13.00 Híradó délben 14.00 Főtér 15.35 Kettesben 16.10 Iskola utca-Tudóra 17.30 Pesty Fekete Doboz 18.00 TS 19.40 Esti mese 20.00 Híradó este. Sport 20.30 TS - Dzsúdó Eb; Ököl­vívó Eb 21.35 Fiúk a térről (magyar film) 23.30 Záróra 0.30 Háló (riport-dok.-film) 15.10 MacGyver (amerikai krimisorozat) 16.00 Sunset Beach (amerikai sorozat) 16.45 Sonadoras (9.) 17.10 Vad angyal (argentin sorozat) 18.00 Camilla (mexikói sorozat) 18.30 Tények (hírműsor) 19.00 Szerencsekerék (vetélkedő) 19.30 A vipera (mexikói sorozat) 20.00 Ovizsaru (amerikai bűnügyi vígjá­.^5^ DUNA TV ték, 1990) 22.00 Jó estét, Magyarország! 22.45 A hegyek ura (amerikai film) 0.35 Magyarország holnap 1.10 Vers éjfél után 4.10 Plusz 1 óra Virradóra 5.30 Virradóra 9.10 Fórum (ismétlés) 9.50 Napóra (ismétlés) 10.25 Vége a régi időknek (cseh film, 1989) 12.00 Lapozó. Híradó 12.20 Európai kaleidoszkóp 12.30 Régiók (ismétlés) 13.00 „Megidézett történe­lem”- Országgyarapítás 14.00 Szerető fia, Péter (magyar film, 1942) 15.25 Tálentum (ismétlés) 16.00 Beszterce ostroma (té­véfilm-3/1.) 17.15 Nyelvőrző 17.30 Mesefilmek 18.00 Napóra 18.55 Hej. hej, helyes beszéd! 19.00 Összkép 19.30 A 20. század száz híres fotója 19.45 Kaukázusi fogoly (orosz film, 1996) 21.20 Csajkovszkij: Keringő a Hattyúk tava című balettból 21.30 Híradó. Sport 22.00 Művészvilág 22.35 Arthur Rimbaud: Egy évad a pokolban 23.05 Bárcsak itt lennél (angol film) 0.35 Híradó RTL 6.30 Reggeli 9.00 Receptklub (ismétlés) 9.10 Barátok közt (ismétlés) 9.40 Esmeralda (75.) 10.35 Top Shop 11.30 Delelő 12.50 Mire gondolok? 13.00 Hírek 13.30 Kavalkád 13.35 Celeste (101.) 14.25 Helene és a fiúk (43.) 14.50 A farm, ahol élünk Segélykiáltás 15.45 Senora (30.) 16.35 Mire gondolok? 16.40 Tiltott szerelem (68.) 17.30 Mire gondolok? 17.35 Renegade (11.) A zsaroló 18.30 Híradó 18.50 Fókusz 19.20 Üzenet 19.25 Barátok közt 19.55 A vadnyugat fiai 2. (amerikai western) 21.45 (gaz történetek: Égből pottyant gyermek (amerikai film) 23.25 Este (hírműsor) 23.45 Trinity - Érzelmek vi­harában (4.) Családi fészek 0.35 Fókusz (ismétlés) Időjárás-jelentés 7.30 Halálos fegyver 4. 9.40 Sziki-szökevény 11.10 Áramszünet (amerikai thriller) 12.40 Acélzsaru (am. akc.) 14.15 A függetlenség napja (amerikai sci-fi) 16.35 Hollywoodi csemegék - Háborús filmek 17.00 Angyalok a padláson (amerikai kalandfilm) 18.30 Maffia! (amerikai vígjáték) 20.00 A Pamela Harriman- történet (am. dráma) 21.35 A riasztóember (amerikai vígjáték) 23.10 Halálos fegyver 4. (am. akció-vígjáték) 1.20 A jaguár (fr. kalandf.) 3.00 Kívánságok könyve (lengyel filmdráma) 4.40 Fegyencháború (amerikai akciófilm) MSiilÄi AifflPP 5.50 Nap-kelte 17.40 ATV-híradó 18.00 Nap-nyugta 19.00 Riporter kerestetik! 20.15 Rendkívüli kiadás 20.45 Ingatlanpiac 21.15 Ormos-ság 22.45 Színházi látcső 23.10 Feró korcsmája TARJANI TV H B# 6.30 Andy Garcia 7.00 Jó barátok 18.10 Hírek 18.20 Háttér - „Most búcsúzunk...” 18.40 Most figyelj csak! 19.05 Filmajánló 19.10 Szevasztok! 19.15 Szer helyett... mi ezt ajánljuk 19.45 Csendes percek 20.00 Hírek 20.10 Háttér 20.30 Táncőrület (amerikai filmvígjáték) NÓGRÁDI HÍRLAP Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: 32/416455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi igazgató: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési MASMCTtfMttBAKftTiHR'TC,pAszi6,RiTSÁ&sAijXrcAflMsjtgOivvoosoKis*:oM.~yQ:ciiNAnuPM csoport teiefon: 32/416455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy. Kossuth út 15. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére a Célvonal Kft., telefon: 30/9433-548,30/9951 -279 juttatja el a lapot. Árusításban terjeszti a Magyar Posta Rt. Levél- és Hírlapüzletági Igazgatósága (Budapest, VIII., Csokonai u. 6., Tel./fax: 210-0683). Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, a hírlapkézbesítőknél és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 00000000 számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 795 Ft, negyedévre 2385 Ft, fél évre 4770 Ft, egy évre 9540 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájámlnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom