Nógrád Megyei Hírlap, 2000. május (11. évfolyam, 101-126. szám)
2000-05-18 / 115. szám
Húsz 2000. MÁJUS 18., CSÜTÖRTÖK túl 9. OLDAL Gyermeknéptánc-találkozó a millennium jegyében Somoskőújfaluban május 20-án, szombaton 10 órától immár ötödik alkalommal rendezik meg a gyer- meknéptánc-találkozót. A hagyományos rendezvényt az idén a millennium tiszteletére szervezték meg. A rangos szakmai fórumon a következő csoportok mutatkoznak be: Bartók Béla Általános Iskola tánccsoportja (Bátonyterenye), Búzavirág (Ságújfalu), Csepje (Karancsalja), Csicsergő (Salgótarján, Laboda (Mihálygerge), Ló kötő (Karancskeszi), Lurkó (Salgótarján) , Pogány Károly - Kanyó Adrienn {Rimóc), II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola tánccsoportja (Salgótarján), Somosi gyermeknéptánc-cso- port (Somoskőújfalu), Tekergő (Karancslapujtő), Viganó (Salgótarján), Zsivajgó (Kazár). A gálaműsorban fellépnek: a Tücsök, a Rege és a Kincsér népzenei együttesek, valamint Kubinyi Julianna népdalénekes, a Viganó táncegyüttes és a Somosi Néptánccsoport. Magyargéc tud... Mármint körzeti versmondóversenyből Ki mit tud?-ot szervezni. Mint tegnapi lapunkban hírül adtuk, a község önkormányzata és a helyi iskola alapítványi pályázat segítségével rendezte meg a kistérség általános iskolásainak (Endrefalva, Karancsság, Magyargéc, Nógrádmegyer, Ságújfalu, Sóshartyán) vetélkedőjét vers- és mesemondásban, valamint egyéb kategóriában. Mesemondásban az első-harmadik osztályosok versenyét Baranyi Richard nyerte. Ugyancsak győztes lett az egyéb kategóriában a nagyobbaknál Baranyi Tímea. A testvérpár Kishartyánban lakik és a sóshar- tyáni iskola tanulója. Tegnapi lapszámunk 1. oldalán a képen Itt a figyelem Oláh Angelikára (Endrefalva) Összpontosul ________FOTÓ: RIGÓ TIBOR O láh Dániel (Sóshartyán)Tátha- tó. ■ Az április végén megjelent „High On Hits 2000” a nagy tavaszi, nyári bulik előfutára lehet. Legjobb tulajdonsága, hogy nem a tavalyi slágerekből próbál építkezni, hanem a legfrissebb, idén befutott dalok adják a lemez alapját. Hogy melyek? Kezdésnek rögtön Shania Twain zergelábúaknak szóló, némi ír dallamvezetést is felvonultató „Don't Be stupid”-ja, majd a sikert sikerre halmozó, még mindig délceg Tom Jones, a nálunk is járt Bloodh and Gang majmos „Bad Touch”-a, az új német üdvöske, Rollergirl és „das megahitse Luv U More” címen, az Aqua legújabb „Cartoon Heroes”-a, de van itt még A- Teens, Shaft, Loona, Montéi Jorden és minden, ami a táncos lábnak kell. Fiatalok! Szőnyeget felcsavarni, cipőt kipucolni, kaját beszerezni, társaságot összehívni, szülőket moziba küldeni, kezdődhet a buli! *** 1995-ben indult a karrierje az „UFO” nevű magyar dance csapatnak, először a „Katonado- log”-gal, majd a „Szerelemdoktor” című slágerükkel kerültek be tartósan a hazai élvonalba. Ezután megállíthatatlanul követték egymást a slágerek, a debütáló ugyancsak „Szerelem- doktor”-ra keresztelt albumukat követően a „Paris” és a tavalyi „Tarzan” című lemezük is tele volt jobbnál jobb dance-pop felvételekkel. Dr. Lőve,. Cinthya és Doris az elmúlt öt évben hazánk legkeresettebb disco-fel- lépői közé tartozó trió volt. Most, népszerűségük csúcsán úgy gondolták, egy kicsit megpihennek, élvezik a „tündöklést”. így április végén egy 15 számos válogatásalbum jelent Pop plusz rock Ami a táncos lábnak kell... meg tőlük legnagyobb slágereik mindegyikével. Ki ne emlékezne Cinthya vörös fürtjeire az orvosi váróban, amint dr. Love-ot várja? Vagy a két - messze az ország legszexisebb „előadói” - lány vetkőző mutatványára az „Akarok egy férfit” című dal videójában. Á „Párizsi lány” elegáns hölgyeire, az „Éjszaka északon” csinos eszkimóira és hát persze, a „Napolaj” szirénjeire. De megtalálhatjuk még az albumon a „Nyár van”, a „Karibi Party”, a „Suliszerelem”, vagy a „Tarzan” felvételeket is. Bonusnak pedig ott a lemezt záró UFO megamix, amelyet „Nagyember” követett el, 12 percnyi folyamatos slágerdübörgést szolgáltatva a rajongóknak. Itt az új Hanson album! 1997- es debütáló lemezük, a „Middle Of Nowhere” rakétasebességgel hódította meg a világ slágerlistáit és több, mint 8 millió eladott példányt, 3 Grammyt, meg néhány „egyéb”, a világban jegyzett díjat hozott a fiúknak. A „Mmmbop” pedig 27 országban volt slágerlista vezető, amely nem rossz bemutatkozás, még a Guinness rekordok könyve szerint sem. A három testvér: Isaac, Taylor és Zac (orgonasíp módra haladva) jól tűrte a hirtelen jött sztársággal járó bonyodalmakat, és - bár szülői felügyelettel - körbeturnézta a világot. Az azóta eltelt két évben a fiúk egy kicsit megnőttek, az előadásmódjuk még csiszoltabb lett, char- mjuk még kedvesebb, Taylor összetéveszthetetlen énekhangja és tudása pedig még erőteljesebb. „This Time Around” című új lemezük - amely május 1-jén került a boltokba - ugyanolyan jó slágereket és melódiákat tartalmaz, mint háromszoros platina elődje. - Dalszerző stílusunk sokat fejlődött az elmúlt időszakban - nyilatkozta Isaac. - A gitárhangzás kicsit talán keményebb lett, de ugyanakkor ott vannak a lágy momentumok is, a sok zongoravezette dallam. Ezek mind a bandán belüli fejlődés eredményei. Első kislemezük, az „If only” is mutatja már ezt a fejlődést, egy kicsit több a rock a hangzásban, mint 3 éve, ugyanakkor a dallamvezetés sokkal összetettebb. Ez a változás végigfut az egész lemezen, amelyen olyan nevek működtek közre, mint Johnny Lang, a Blues Travelerből John Popper, vagy DJ Swamp. A szövegek pedig a Hanson sztorimesélő kvalitásának fejlődését is szemléltetik, hiszen többségében olyan történetet énekelnek meg, amely velük biztosan nem esett meg, mégis hiteles. Személyes kedvencem a „Dyng To Be Alive”, amelyben egy gospel kórus hát- térvokálozik és borzongatóan gyönyörű dallamvezetéssel büszkélkedhet. És hogyan viselik a Hanson-fivérek fiatalkori sikereiket? - Ez azért nem any- nyira meglepő, mint sokan gondolják. Elvis Presley, szinte egykorú volt Isaackkal, amikor az első kislemezt készítette. A tinédzserek és a rock 'n roll összetartoznak! Számunkra a legfontosabb pedig jó zenét csinálni és bulizni - talán, ahogy sok más hasonló korú fiatalnak is - mondják. SÁNDOR ANDRÁS JÁTÉK! JÁTÉK! JÁTÉK! Elmúlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: Berkes Gábor. Műsoros kazettát vehet át szerkesztőségünkben: Varga Egon, Szécsény, Kossuth u. 86. sz. Négyfordulós játékunk harmadik része következik. Kérdésünk: - Ki Szandi férje és első gyermekének apja? a./ Flipper Öcsi b./ Frenreisz Károly c./ Bogdán Csaba Beküldési határidő: május 23. Címünk: Nógrád Megyei Hírlap szerkesztősége, „Pop plusz rock” 3100 Salgótarján, Erzsébet tér 6. Kedvcsináló Portugáliához Muzsikával, tánccal, furulyaszóval Joaquim F. L. Pimpao, a Portugál Nagykövetség kereskedelmi tanácsosa a „Palócország 2000” kiállítás és vásár idején látogatott Salgótarjánba. Meghívtuk őt a Bolyai János Gimnáziumba, hogy meséljen nekünk országáról. Sok diák hallgatta érdeklődéssel az előadást, köztük azok is, akik az idén az ODK-túra keretében Portugáliába látogatnak. A tanácsos úr nagyon színesen, humorosan, fiatalos lendülettel beszélt; sikerült magára vonni a figyelmünket - ami bizony nem minden előadónak „jön össze” -, így az előadás beszélgetéssé alakult át. Vendégünk megosztotta velünk ismereteit. Szólt például arról, hogy miként gazdálkodjunk jól kevés pénzből. Mellesleg azt is elárulta, hogy ezt a technikát a „nagyoknak” is meg szeremé tanítani. Beszámolójából megtudtuk azt is, hogy léteznek portugál-magyar vegyes vállalatok, amelyek hasznosak mindkét ország számára. Kiderült hogy, milyen nevezetességeket érdemes megtekinteni Portugáliában. A magyar „nyelvtörőin” - bakijain - el-el- mosolyodtunk, de legtöbbször ő maga javította ki ezeket olyan kedvesen, hogy elismerő nevetéssel „jutalmaztuk”. Rendelkezésünkre bocsátott különböző prospektusokat, hogy azokra a kérdésekre is választ kapjunk, amelyeket ő eseüeg nem érintett. Egyszer azt hallottam, hogy egy népet, egy országot az ott lakó emberek viselkedéséről ítélnek meg. Nos, Pimpao úr méltó követe volt Portugáliának. Magatartása alapján érdemes országát meglátogatni. ________________________ANDÓ VIKTÓRIA S algótarján Bolyai János Gimnázium 10. a Magyar könnyűzenei legendák tenyo ivimos: „a ívnia ,AmiJ<orez a lemez készük, dák a háború A három részre szakadt Hungária: az R-GO, a Dolly Roll és Fenyő önálló produkciója lőtte egymást, ahol érte a média lövészárkaiban. Védelmi állásokat alakítottunk ki a W-ben, szövetségeseket kerestünk a lemezgyárban, bombáztuk egymást újságcikkekkel. Mindenki hajtotta a maga igazát. Mivel együtt kezdtünk és úgy ismertük egymás gondolatát, mint a magunkét, felszisszentünk, ha a másik valami nekünk nem tetsző dolgot nyilatkozott valahol Természetesen mindenki magáénak tulajdonította a Hungária alapötleté és ha az R-GO jelvényeit, a Dolly Roll mkcabüly stílusát, vagy a Fenyő Nyugat-Berhnben vásárok zakóját meglátta, egy emberként kiáltott fel: hát ezt én találtam ki! Volt ebben a harcban egy kis „Timur és csapata” báj minden bolhaproblémából elefántot csináltunk, például én tizenegy éven keresztül nem beszéltem „mostmárbarátommal” a Fenyővel ha találkoztunk egy keskeny folyosón, elmentünk egymás mellett köszönés nélkül úgy, hogy összeért zakónk. A sajtó örült a konkurenciaharcnak, mivel más jellegű problémákról nem írhattak még akkoriban a tv nem szórakoztatta a kedves nagyérdeműt balesetekkel vagy véres háborús képekkel, így igazi szenzációnak számított, hogy felbombtt a Hungária. Ebben a légkörben jelent meg ez a lemez, amire mindenki kíváncsi volt. Titokban hallgattam meg az anyagot, mert „kifelé” tilos volt propagálni, hogy engem is érdekel, tehát a lemezgyárban egy eldugott lehallgatószobában feltettem az anyag mesterszalagát és bizony tetszett. A zene remekül megírva, nagyon jól eljátszva telis-tele fenyős szöveg-leleménnyel Kicsit fékem, hogy ez lesz a befutó a három anyag közül. Hogy miért nem az a nagylemez lett mégis a legsikeresebb, miért nem dobta az 1983-as divathuüám ezt a legmagasabbra, ma már nem tudjuk, de az időrostán minden jó fennmarad. Ma már én is „tisztafüllel, tisztafejjel és szívvel" hallgatom és ajánlom mindenkinek ezt a DC-t.” ______________________________NOVAI GÁBOR Er edeti felvétel: 1983. A dalok: „Viva rock and roll”, „Rendezd át az iskolát”, „Légy ma éjjel a társam”, „Twistin1 At The Hot Dog Stand”, „Volt és lesz”, „C'est la vie”, „Lépjük a lépcsőt”, „Pony és a Frufru girls”, „Oh Penny!”, „Hello Rin Tin Tin”, „Angyali szerelem”, „Double Bubble”_________-esaM it „csinál” az a gyerek, aki megmutatja ügyességét, rátermettségét a zenében, táncban, olyasmiben, amit kedvvel, szívesen csinál, s közben nem mérik a teljesítményét? Az a gyerek boldog, mosolyog. Mi, felnőttek, úgy szeretjük, szeretnénk boldognak látni kisfiáinkat, lányainkat, ugyanakkor olyan kevés alkalmat teremtünk nekik erre. Mentségünkre szolgál a saját, elvárásokra épülő életmintánk, ami - félő - állandósulni fog, s ami még rosszabb: egyre kevesebb örömet ígér. A szécsényí Kincskereső Alapítvány közelmúltban megrendezett seregszemléje a gyerekek szerepléssel elért kellemes élményére, nem utolsósorban az őket felkészítő pedagógusok tudására, munkájára épített. Ez volt a második, - a szereplőgárdát tekintve - seregszemle-méretű, szórakoztató rendezvénye az alapítványnak, s még az előzőnél is nagyobb sikert mondhatnak magukénak. Kétszázhatvannál is több helybeli, balassagyarmati, salgótarjáni kisgyerek táncolt, dalolt és zenélt. Salgótarjánból Holozsay Hajnalka és Dombi Erika (II. Rákóczi Ferenc iskola), Hanczikné Adorján Györgyid Kodály Zoltán iskola), Balassagyarmatról Demeter Györgyné, Polgáráé Bállá Ildikó, Görög Imréné, Horváthné Szochor Judit, Gálné Percze Katalin Oláhné Kiss Márta, (Kiss Árpád iskola) csoportjai léptek színpadra. A házigazda szécsényiek a helyi gimnázium végzőseit is megnyerték egy táncra, a millennium jegyében a honfoglalást tánclépésekben megjelenítő általános iskolás elsős „b”-sek Lazsánné Hegymegi Ilona, Lénárt Lászlóné és Vajda Andrea segítségével mutathatták meg tudásukat. Dr. Baskay Bertalanná csoportja görög tánccal, Czaga Ferencné harmadikosai a virágok táncával érdemelték ki a vastapsot, amely egyébként minden produkció után felcsattant. Barát Attila a másodikos furulyásokat, Oláhné Csersics Ivett a szintén másodikos „Játékfűzés” című bemutató résztvevőit irányította a felkészülésben. Csillagtáncot adtak elő Bátori Istvánná és Bartus Gabriella pedagógusok, (az alapítvány képviselői) másodikos tanítványai, de a polkától a rock and roll-ig számos stílus elevenedett egyéni előadásmódban, minden esetben színvonal előnyére. A rendezők ötletességét dicsérte a hét kis bohókás bohóc megjelenése a produkciók kezdetén és végén, sajátosan irányítva a nézők figyelmét és még mozgalmasabbá téve a három-öt perces bemutatók füzérét. Itt minden fellépő jutalmat kapott, a legnagyobb adakozó az Apáczai Kiadó volt, könyvvel kedveskedett a gyerekeknek, az alapítvány színes labdákkal lepte meg a csoportokat. Jutalomszámba ment az előadások utáni táncház is, s míg a kicsik itt múlatták az időt, a rendezők és vendégeik egy másik körben beszélgettek. Hogy mi mindenről? Csakis olyasmiről ami a gyerekekről szól, merthogy ez az estébe hajló délutánon a színfalak előtt és mögött is ők voltak a főszereplők.