Nógrád Megyei Hírlap, 2000. május (11. évfolyam, 101-126. szám)

2000-05-12 / 110. szám

2000. MÁJUS 12., PÉNTEK I51ÍI3ISÍ2 wmmmmmmmm OLDAL Sok jót tudunk egymásnak mondani Őszidő, mint egy nagy család A zagyvapálfalvai Őszidő klub vezetőjével, Győrvári Jánosnéval, a közösség létrejöttéről, minden­napjaikról, programjaik szervezé­séről beszélgettünk.- 1982 novemberében alakul­tunk a Gerelyes Endre ifjúsági házban. Akkoriban egyik osztály­társam azzal biztatott, hogy ke­ressem meg fiát, s kérjem meg, hogy fogadjon be bennünket a házba. A volt kamarateremben kaptunk helyet. Kezdetben tizen­egyen voltunk, ma hetvenketten vagyunk. Az iskola ide költözteté­sével felmerült, hogy nem lesz he­lyünk. Végül a színpad mögötti volt női, férfi öltözőt adták ré­szünkre. Általában 25-35-en jö­vünk össze, ennyien férünk a he­lyiségbe. A klubot a síküveggyári nyugdíjasok indították útjára. Tíz­éves évfordulónk alkalmából a gyári konyhán láttak vendégül bennünket a gyár vezetői. Akkor Szótári Ferenc szakszervezeti tit­kár köszöntött bennünket, jelen volt vezérigazgatónk, Juhász Gyu­la, aki sajnos már nincs köztünk. Arany ember volt. Ha élne és ő ve­zetné a gyárat, még ma is termel­ne, sok embernek nyújtana meg­élhetést - mondja nosztalgiával a hangjában a klub vezetője. A vezetőség tagjai: Zentai Ilo­na, Csányi Nándomé, Tolmácsi Ferencné, Kassai Sándomé -mind a négyen gyáriak - rendszeresen találkoznak. Ilyenkor megbeszé­lik a következő havi programot a megjelentekkel együtt. A 72 tag­ból 35 aktívan részt vesz a klub életében. Régebben ilyen alkal­makkor süteményt, szendvicset hoztak magukkal. Ez mára meg­szűnt.- Öt évvel ezelőtt határoztuk el, hogy évi négyszáz forint tagdíjat fizetünk személyenként. Ebből fedezzük a névnapi ajándékozás költségeit, és a beteglátogatáso­kat. A kirándulásokat viszont mindenki maga fedezi. Nagyon jó baráti hangulat a jellemző, min­denki jól érzi magát. Úgy élünk, mint egy család, itt jól kibeszél­hetjük magunkat nem úgy, mint otthon, ugyanis a tévé nem szól vissza... Az első összevont névna­pot május végén, a másodikat jú­nius elején tartjuk majd. Ismerjük egymást, sok jót tudunk monda­ni.- Úgy tudom, rendszeresen fel­keresik az ország érdekesebb váro­sait, fürdőhelyeit.- Eddig minden utat közösen megbeszéltünk. Nehezen jutot­tunk el az ideális időpont megha­tározásáig. Egyik tagunk javasla­tát elfogadva döntöttünk közö­sen, hogy ezentúl minden hónap harmadik keddjén megyünk ki­rándulni. Áprilisban Zsóriban vol­tunk, egyébként egész télen ide jártunk a fedettbe. Májusban Bo­gácsra megyünk. Ennivalót vi­szünk magunkkal. Egy-egy kirán­dulásra rá kell szánni ezer forin­tot. Azért dolgoztunk, hogy eny- nyit megengedjünk magunknak. Én például 36 évi munka után mentem nyugdíjba. Győrvári Jánosné dolgozott a Kiskemél, az áfésznál, 1941-45-ig a gyárban a felső irodán. Ebben az időszakban három hónapig ci­vil ápolónőként tevékenykedett a kórházban.- Szakmámnál fogva mindig emberek között voltam. Hiány­zott a társaság. Ezért kezdtem hozzá annak idején a klub meg­szervezéséhez. Őrömmel jönnek ide a tagok, mert találnak olyat, ami nekik is jó.- Hölgyuralom van?- Öt tagunk él férjével, a többi­ek egyedülállók. A klub tagja az Életet az Évek­nek, a nógrádi nyugdíjasklubnak, meghívót kaptak a Nógrád megye köszönti Budapestet című ren­dezvényre. A szécsényiek a helyi művelődési központba invitálták találkozóra. Képviselőik jelen vol­tak a VI. kulturális találkozón, a Nógrád megyei nyugdíjasklubok és idősek VI. találkozóján. V.K. Szeretné üzleti ötletét 2 hónap alatt megvalósítani és ezzel vállalkozását sikeresebbé tenni? Mikpohitel 1,3 millió Ft-ig jelenleg 11%-os kamattal, ha • egyéni vállalkozó vagy gazdasági társaság, • vállalkozása mikro- vagy kisvállalkozás, • rendelkezik életképes üzleti tervvel, • elképzelései perspektivikusak, • és azok megvalósításához kedvezményes forrásra van szüksége, Mi segítünk. Az Európai Unió és a Magyar Kormány által finanszírozott Mikrohitel Program keretében vállalkozása rövid időn belül hozzájuthat a piacinál kedvezőbb hitelhez. A Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány az ország valamennyi megyeszékhelyén és a fővárosban a Helyi Vállalkozói Központokon keresztül nyújt segítséget, hogy ez a kedvezményes hitel eljusson vállalkozásához. Keresse fel a területileg illetékes Vállalkozói Központot, hogy üzleti ötlete megvalósuljon. Nógrád Megyei Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (Nógrád megye) 3100 Salgótarján, Mártírok út 1. Tel.: 32/520 300, Fax: 32/520 304, E-mail: nmva@elender.hu HÁLÓZAT MAGYARORSZÁG Találkozásaim dr. Dornyay Béla tanár úrral Emlékidézés a hatvanadik érettségi találkozóm „...lehetsz-e holt, Ha emlékemben képed még ragyog?" (Byron) 1937 kora ősz Alig telt el a nyári vakáció. Még élénken nyü­zsögnek a nagy nyári kalandok, a szabadság él­ményei a salgótarjáni Dr. Chorin Ferenc Reál- gimnázium 6. osztályos tanulóinak kobakjá­ban. A három „vonatos”, Lengyel, Vincze és Mo­csári a hátsó padokban önfeledten huszonegye- zik. A természetrajz tantárgy keretében zooló­gia, állattan szerepel az órarendben. A tanár úr bejön, egy kitömött állatot hoz. Felteszi a szokásos kérdést.- Na, ki tudja milyen állat ez? Röpködnek a „szakszerű” megállapítások, sas, gólya, héja és más hasonló badarságok.- Hát senki nem tudja megmondani, milyen­állat ez? - kérdi a tanár úr. Tizenhetem van a kártyán... Kérjek-e rá még lapot? Lengyel Pali nagyon vigyorog. Biztosan többje van... De hátha befuccsolok. Újra hang­zik a tanár úr kérdése.- Hát senki sem tudja, milyen állat ez? Hogy drukkomat levezessem, jelentkezem.- No mondd meg fiam, mentsd meg az osz­tály becsületét!- Tanár úr kérem, ez egy madár.' Kirobbanó röhögés tölti meg a tantermet. S a tanár úr megmagyarázza, hogy ez egy só­lyom, és én egy hülye vagyok. Húzok egy lapot, egy hetest... Ezzel a játékban is befuccsoltam. 1945 március A 89. számú Tábori Tüzérosztályt Petőházáról, - ahol felöltés céljából tartózkod­tunk - újra bemozgósították, a 12-ből 3-ra csök­kent lövegeinkkel a Balatonhoz, a Keszthely melletti Fenékpusztára (egykori római tábor, Valcum) a Festetics-majorba telepítettek tarta­lékba. Egységünk akkor már megjárta Erdélyt, a Nyírséget, a Tisza-melletti védővonalat, a Mát­rát, majd fegyver- és létszámpótlásra vezényel­tek Pető’názára. (Sem fegyver, sem létszámfel- töltés nem történt.) AII. üteg bemérőtisztjeként a kiképzés és a felsorolt helyszíneken történt harcokban a feladatok végzése során a csuklóm ízületei begyulladtak. (A tüzérteodolitot csak kesztyű nélkül lehetett kezelni.) A front akkoriban Marcali térségben zajlott. Engedélyt kaptam, hogy csuklómat Hévízen - néhány küométerre Fenékpusztától - kezeltes­sem, ahol egyedüli fürdővendég lettem. A für- dőmestemek brugóval (komiszkenyérrel), mar­garinnal és cigarettával „fizettem”. Egy alkalommal legényemmel Fenékpusztáról Hévíz felé lovagolva Keszthe­lyen haladva, a Balaton Múzeum mellett szov­jet légitámadás ért bennünket. Lovainkról le- ugorva behúzódtunk a múzeum bejáratához. Vártuk a légiriadó végét... Egyszer csak egy nagyon ismerős arcú férfi közeledett, egyenesen a múzeum felé tartott. Idegesen próbálja kinyitni az ajtót, amikor rákö­szönök.- Jó napot, tanár úr. Meg tetszik-e ismerni?- Hogyne fiam - feleli. - Tarjánban a diákom voltál. Nevedre már nem emlékszem, de arra igen, hogy a sólyomra azt mondtad, hogy az egy madár.- Igen - feleltem - én vagyok az, tanár úr.- Akkor most büntetésül meg kell nézned a Balaton madárvilágát bemutató kiállítást - invi­tált befelé az ajtón. A múzeum falai közé belép­ve a tanár úr egyszerre megnyugodott. Míg a bombák a közeli állomásra hullottak, a tanár úr teljes nyugalommal vezetett a szárcsák, gémek, sirályok közé. Mindegyiknek felsorolta tudomá­nyos latin nevét. Már csak arra vártam, hogy va- lahonnét előkerül egy iskolai tábla is, és felhang­zik a jól ismert mondat: „...hogy barbár szeme­itek klasszikus görög betűket is lássanak, fel­írom görögül is.” Közben elmúlt a légiriadó is. Meglepetésünk­re a tanár úr meghívott a lakására. Az állomás melletti liget környékén lakott. Tejes kávéval let­tünk megvendégelve... Amikor á szíves vendéglátást megköszönve elbúcsúztunk, a „brugót” és a margarint „ottfe­lejtettem”. 1954 tavasza Somoskőújfalu határállomás 1956 májusá­ban lett közös forgalmú MÁV-CSD határállo­más. Addig Filakovo (Fülek) állomáson történt a cseh-szlovák szervek által az útlevél és az áruk vámvizsgálata. A magyar részről ezek a vizsgála­tok Somoskőújfalu állomáson voltak. A sze­mélyszállítás mindkét irányban átszállással tör­tént. Én 1952 óta voltam a határállomás vezetője. Az akkori előírások szerint a személyszállító vo­natoknál érkezéskor és induláskor is az állomás­főnök, helyettese vagy az ügyeletes karszalaggal a karján a forgalmi szolgálattevő mellett állva volt köteles jelen lenni, így jelezve, hogy az uta­sok és vonatszemélyzet biztonságára minden in­tézkedés megtörtént. A délutáni órákban befutott egy CSD sze­mélyszállító vonat. Az utasok kíváncsian, és az akkori nagyon szigorú vámszabályok miatt ki­csit izgulva néztek ki az ablakon, várva a vizsgá­latokat. Egy arc nagyon ismerősnek tűnt. Felis­mertem dr. Dornyay Béla tanár urat.- Jó napot, tanár úr - köszöntem rá. - Meg tet­szik ismerni?- Szervusz fiam - felelte, majd folytatta - meg­ismerlek, Tarjánban a diákom voltál, és a só­lyomra azt mondtad, az egy madár, neked mu­tattam meg 1945-ben a légiriadó alatt a Balaton madárvüágát.- Igen, én vagyok az tanár úr. Merrefelé jár er­re a tanár úr? - kérdeztem. Elmondta, hogy Ró­zsahegyre - mai neve Ruzomberok - hívták meg egy tudományos értekezlet előadójának, és most utazik vissza Keszthelyre... A tanár úr megkülönböztetett figyelmű útle­vél- és vámvizsgálatban részesült. A csatlakozó vonathoz átvitték a csomagját, és a jegyvizsgáló a Keleti pályaudvaron segített a ki- és a beszállás­kor. Lejegyezte: ______________________________________mocsári p—WC a bból az alkalomból, hogy a salgótarjáni Chorin Fe­renc gimnázium 1940-ben érettségizett osztálya 2000. május 12-én, pénteken 10.30 órakor tartja 60. érettségi ta­lálkozóját a Madách Imre Gimnázium épületében. Anyák napja előtt Sári néni tele­fonja megcsörrent. Éppen befejezte az ebédet, mosogatni akart, s meg­nyitotta a csapot. Ekkor szólát meg a telefon. Annyira meglepődött, hogy izgalmában tovább hagyta folyni a drága vizet. Bement a szo­bába, mert az ágya mellé szereltet­te a készüléket, és felemelte a kagy­lót. Eközben nagyon izgatott lett, mivel arra gondolt, hogy biztos a fia lesz. A fia, akiről már évek óta nem tud semmit. Csupán annyit, hogy ott hagyta a fővárosi munkáját és elment külföldre. Ezt pedig azért tudja, mert annak idején kapott tő­le egy képeslapot Párizsból. Csu- pái annyit írt, hogy Kedves Mama! Eljöttem egy olyan világba ahol könnyebben és vidámabban lehet élni, mint otthon. Majd írok bőveb­ben is. Üdvözli, Laci. Ez villant át az agyán, amíg be­ért a szobába. Közben arra gondolt, hogy talán eszébe jutott annak a gyereknek. S éppen anyák napja előtt. Nem rossz gyerek, csak időn­ként szertelen és önfejű. Kissé megcsuklott a hangja, amikor belehallózott a kagylóba amelyből nem a várt hang, hanem az egyik barátnője szólalt meg. Csalódottan, rosszkedvűen vála- szolgatott neki, pedig Jolánka na­gyon kedvesen arra ösztökélte, hogy másnap ünnepeljenek együtt a nyugdíjasklubban. Nem ígérte biztosra, hogy elmegy. Keserűen tette helyére a telefonkagylót, ami­kor meghallotta a konyhában csur­gó víz hangját. Keserűsége bosszú­ságra vátott, gyorsan elzárta a csa­pot. Elmosta a tányért meg a kana­lat és visszatért a szobába. Ledőlt a heverőre, de sehogyan sem jött álom a szemére. A gondolatok zsongtak a fejé­ben. Eszébe jutott az az idő, amikor összekerült a férjével. Nem illettek össze, mert Károly türelmetlen, örökké mozgó ember volt, aki leg­inkább otthon nem lelte a helyét. Sári néni, vagyis egykoron Sárika minden reggel előbb elkészítette Károly úticsomagját, majd bement a munkahelyére könyvelni. Ebben a menetrendben csak akkor történt változás, amikor a kis Laci megszü­letett. Akkor maradt távol a munká­tól, amíg a kicsi meg nem erősö­dött, s bölcsődébe mehetett. Az idős asszony gondolatai vál­tottak és Laci iskoláskort évei jutot­tak az eszébe. Az apja vándorló hajlamát öröklött gyerek nem volt valami kiváló tanuló, pedig Sári né­ni szerette volna ha a gyerekből mérnök vagy tanár lesz. Sok-sok órát töltött azzal, hogy Lacit kikér­dezze, magyarázzon neki azért, hogy a továbbtanuláshoz szüksé­ges szintet elérje. Erőfeszítései nem sok sikerrel jártak. Laci időnként jó jegyeket hozott, azután sorra szed­te be az egyeseket. Sári néni hiába kérlelte Károlyt, hogy vesse latba atyai tekintélyét, segítsen a gyere­kek életbe való kalauzolásában. Kérése nem talált meghallgatásra. Károly amikor otthon volt csak bó­logatott, de semmit sem tett. Aho­gyan teltek az évek, a két ember egyre inkább elhidegült egymástól. Sári néni a munkába és fia nevelé­sének teendőibe menekült. Károly meg a munka után szívesebben ült a kocsmában a haverokkal, mint otthon. Azután egy esős őszi na­pon Sári néni értesítést kapott, hogy a férjét őrizetbe vette a rend­őrség. A rossz hír megtántorította, de a következő pillanatban csak annyit mondott, tudtam, hogy ez lesz a vége. Attól a perctől kezdve a férje nem létezett a számára. Lacinak először nem mondta meg mi tör­tént, de amikor a gyerek egyszer azzal jött haza a szakmunkáskép­zőből, hogy egy haverja letolvajoz­ta az apját, kénytelen volt elmonda­ni neki az igazságot. Azt, hogy az apja bizony tolvaj. Meglopta a munkaadóját. A gyerek ennek hallatán szót- . lanná, tüskéssé vált, majd egy szép napon nem ment haza. Sári néni, mindenütt kereste. Az intézetben, az ismerősöknél, barátoknál, végül bejelentette a gyerek eltűnését a rendőrségen. A rendőrségi keresés­re sem lett meg Laci. Teltek múltak a napok, majd a hetek, amikor ér­kezett egy levél amelyben életjelt adott magáról a gyerek. Azt írta, hogy csatlakozott egy olyan cso­porthoz, amely az ország túlfelén vállalt munkát. Kisegítő egy nagy építkezésen. Egyébként jól van, amit az anyjának is kíván. Sári néni egy kicsit megnyugo: dott, hogy él a gyerek, de többet nem tehetett, mert a borítékon nem volt feladó, s a levelet a mozgópos­ta pecsételte le. Mivel rendtisztelő ember volt világéletében, bement a rendőrségre és bejelentette, hogy a gyerek életjelt adott magáról. Az eset után azonban hosszú ideig nem jelentkezett Láci. Sári néni makacsul örökké rá gondolt és havonta vitte a takarékba az ez­rest, amit Laci jeligéjű számlára fi­zetett, hogy ha hazajön a gyerek, legyen neki mivel folytatni az éle­tet. Aztán érkezett egy távirat. Laci küldte, hogy munkahelyet változ­tatott. A csapat a fővárosban vállalt munkát. így már lesz alkalma arra, hogy egyszer haza látogasson. A gyerek azonban ezután sem jött. Sári néni közben nyugdíjas lett. A búcsúztatásán sok szépet mondtak róla, ajándékokkal halmozták el, s mindenki kényesen vigyázott rá, nehogy a fia szóba kerüljön. A gye­reket ő sem emlegette senkinek. Igaz, egyszer az egyik barátnője ki­fakadt, hogy bizony ő nem rakos­gatná élére a forintot, hogy egy ilyen hűtlen gyereknek legyen majd mit elvernie, ha valaha előke­rül. Sári néni felháborodva utasítot­ta vissza azt, hogy az ő fia hűtlen. Azt mondta a barátnőjének, hogy törődjön inkább a kurválkodó lá­nyával, mint az ő gyerekével. Majd­nem egymásnak esett a két asz- szony, a többieknek kellett meg­akadályozni a tettlegességet. Az eset után nem ment a barát­nőivel sehová. Néhány hét telt el az önkéntes száműzetésben, s már kezdte magát unni, amikor meg­kapta azt a párizsi lapot. Ez való­sággal felvillanyozta, de a követke­ző pillanatban letargiába esett. Nem értette mi történt, miért tör­tént. A legjobban az bántotta, hogy nem tudott Lacinak válaszolni. Ho­vá, milyen címre írjon? Mindezeket olyan félálombeli állapotban élte át a heverőn. Már-már elaludt, amikor újra megcsörrent a telefon. Felriadt az emlékekből és bávatagon emel­te füléhez a hallgatót. Tákonyi Károlyné? - kérdezte egy férfihang. Válaszolt, mire a hívó csak ennyit mondott: A Laci har­costársa vagyok a légióból. Arra kért, hogy mondjam meg önnek, nagyon szerette. Afrikában temet­tük el. Egy csomagban küldöm a megmaradt holmijait. Nagyon saj­nálom asszonyom. Sári néni kiejtette kezéből a tele­fonkagylót. Úgy érezte megszakad a szíve. Nyitott szemmel, mozdu­latlanul hevert másnap délelőttig, amikor csengettek a lakás ajtaján. A postás érkezett. Egy terjedelmes csomagot hozott és megjegyezte, hogy bizonyára értékes dolgokat kap Sári néni, hiszen külföldről jött a küldemény. Sehogyan sem értet­te, hogy Sári néni miért olyan sá­padt és remegő kézzel írja alá az át­vételi elismervényt. De megvonta a vállát és azt gondolta, hogy beteg. _________ . PADÁR ANDRÁS S ári néni csomagja

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom