Nógrád Megyei Hírlap, 2000. május (11. évfolyam, 101-126. szám)
2000-05-12 / 110. szám
2000. MÁJUS 12., PÉNTEK MOZAIK Nógrád Megyei Hírlap - 7 . oldal Autót vezet Klaus, a robot Csaknem úgy vezet, mint Schumacher, és edzenie sem kell, de még a biztonsági öv használatától is eltekinthet. Klaus ugyanis robot. Az új csoda egy csomó fémből, elektronikából, mesterséges intelligenciából álló gép. A Volkswagen építette meg az alsó- szászországi Robert Bosch kutatóinak közreműködésével. Szépnek ma még egyáltalán nem mondható, nincs felöltöztetve. Fénylő fémtömeg, egy klaviatúrával és egy számítógéppel ösz- szekötve. Nemrég tesztelték az Ehra-Lessien versenypályán: egy Caravelle-ben „ülve” kellett Klausnak leolvasnia a szemaforok színeit, és eldöntenie, hogy men- jen-e át a zöldön, illetve megálljon-e a pirosnál. Jól vizsgázott. Igaz, segédeszközei sem voltak akármilyenek: egy sztereo telekamera, amely 360 fokos látószöget biztosított neki, egy műholdas navigációs rendszer, egy radar és egy komputer. Klaus a vezetéssel kapcsolatos műveleteket fémkarjaival és lábaival végzi el. Három karja van, az elsővel indít, a másodikkal kormányoz, a harmadikkal sebességet vált. Lába is három van. Az egyik a gázpedálon, a másik a féken, a harmadik a kuplungon. Nagyon ügyesen csinálja, és bár figurája inkább hasonlít egy félelmetes mechanikus pókféléhez valamelyik sci-fiből, vezetési technikája a megtévesztésig olyan, mint egy hús-vér emberé. Valószínűleg nem sokszorozódik meg egyhamar, de a szakemberek abban bíznak, hogy tapasztalatait be lehet építeni olyan mechanizmusokba, amelyek biztonságosabbá teszik a kocsikat. Éjszaka fekete lepelben a sötét erdőben Brigitte és a boszorkányok - Vacsora hátborzongató történetekkel A középkorban biztosan máglyára küldték volna Brigitte Metschert. Az ugyanis, ahogyan a fekete lepelbe öltözött világosszőke asszony éjnek idején átsiklik az erdőkön, és boszorkányokról, szörnyekről és ördögökről mesél, könnyen azt a benyomást keltheti, hogy maga is kapcsolatban áll sötét hatalmakkal. Ez azonban nem félemlíti meg az embereket, éppen ellenkezőleg - írja a DPA hírügynökség. Minden alkalommal legkevesebb harmincán követik éjszakai vándorlásain a negyvenes éveinek közepén járó nőt, aki egy esztendeje járja „Mítoszok, mesék, holdfény” mottóval az erdőket az Odenwald közelében épült Frankenstein várrom környékén. Tizenöt márkáért bárki libabőrös lehet, elmélkedhet az erdőkben és ráadásul még hátborzongató romantikában is része lesz. Brigitte azzal kezdi, hogy a hely, ahol járnak, a második legismertebb boszorkánytanya Németországban (az első a Blocksberg a Harz-hegységben). Közben a résztvevők lassan haladnak előre a szélben, s mivel a zseblámpa használata tilos ezeken az éjszakai kirándulásokon, alig tudják egymást megkülönböztetni a föléjük hajoló bükk- és tölgyfák mohos törzseitől. Arra a kérdésre, hogy miért vezeti két óra hosszat hollófekete erdőkön át a fák gyökerei közt botladozó társaságot, az asszony így felel: „Fogékonnyá akarom tenni az embereket a természet és régi gyökereink iránt”. Ő ugyanis addig érdeklődött az indiánok és az ausztráliai bennszülöttek természeti vallása iránt, amíg végül felfigyelt a saját őseire. A pedagógusvégzettségű nő előbb a kelták iránt érdeklődött, majd figyelme a régészet, a mitológia és a kultúrtörténet felé fordult. Sajnálattal mondja, hogy sok minden feledésbe ment a kelták egykori tudásából, mert a középkorban az egyház háttérbe szorította azt. Odenwald környékén azonban sok minden fennmaradt a múltból. Csupán kőhajításnyira attól a helytől, ahol az imént jártak - mondja - a kelták úgynevezett mágneskövei merednek az égre a sötétségben. Valamikor betegek bújtak meg itt a kövek között, hogy gyógyulást keressenek kisugárzásukban. A késő éjszaka a vár vendéglőjében elfogyasztott vacsorához Brigitte - körítésként - hátborzongató történeteket mesél a vár egykori lakóinak életéből. Ezeknek a történeteknek kedvelt főszereplője a XVII. századi alkimista, Konrad Dippel, aki állítólag hullák darabjaiból embert varrt össze és életre keltette azt. Walter Scheele német kutató 1999-ben megjelent könyve szerint az alkimista szörny alakja ihlette Mary Shelley angol írónőt „Frankenstein vagy a modem Prometeusz” című könyvének megírására 1818- ban. ■ OTTHON AZ ELEKTRONIKÁBAN sSas^jfe Whirlpool literes Hordozható zeneközpont CD lejátszóval előleggel llx havi 2999 Ft előleggel 11 x havi 3799 Ft AC470 • IP üzemmód aká 8 óra folyamatos • Távvezérlő • 80 programhely • OSD menürendsz r\ 1 0 Szökésben a Whiskys (13.) „Kereskedelmi cikk lettem” Május 17-én kezdődik a Whiskys néven elhíresült rabló bírósági tárgyalása. Ambrus Attila most másodszor van lakat alatt. Hat évig tartó bankrablássorozat, majd lebukás után tavaly júliusban sikerült megszöknie. Két ismert újságíró, Gyuricza Péter és Kardos Ernő kinyomozta a Whiskys szökésének és egyik legnagyobb rablásának körülményeit, találkozott bújtatóival és barátnőivel, áldozataival és őreivel. Lapunk a megjelenés előtt álló könyvből közöl exkluzív részeket. Ambrus Attüa naplójából A zsaruk tanultak addigi hibáikból, a vecsési balhét már nem verték nagydobra. Talán az egyik újságban jelent meg egy nyúlfarknyi cikk, hogy valaki járt a vecsési OTP-ben. Szent meggyőződésem, tudták, hogy én voltam. Ha azonban ezt a balhét is nagydobra verik, újból rajtuk nevet mindenki. A negatív reklám akkor már nekik sem hiányzott. Kaptak e nélkül is eleget a sajtótól. Gondolták: ha csendben maradnak, jobban járnak. így mégsem akkora a blama. Talán, ha a zsaruk az első perctől őszinték az emberekhez, nem fordul el tőlük a közvélemény. De ahogy a szökést kezelték és taglalták, ahogy etették az embereket, még az addig meglévő szimpátia is hamar elpárolgott. Megmondom, én a zsaruk kétszínűségének köszönhetem a népszerűségemet. Amit ugyanis tettem, az egyértelmű. Súlyos bűn- cselekményt követtem el, de az erőszaknak a legcsekélyebb jelét sem adtam. Ezzel magyarázom az emberek szimpátiáját. Bármennyire is rendőrellenes a hangulat, nem a gengsztert hívják segítségül, hanem a rendőrt. Egy idő után nekem is az agyamra ment a sajtó. Idegesített, amit a média produkált. Internetes honlap, reklámfilm... ennyire baj lenne az emberek ítélőképességével? Hogyan gondolhatta bárki egy bankrablóról, hogy reklámban is szerepelhet? Úgy láttam, egyesek megpróbáltak hasznot húzni az ismertségemből. Pedig engem kurvára zavart ez az egész sztárkultusz. Minden harmadik ember sztárnak képzeli magát. Gondolok a beszédhibás tv-s személyiségekre, a festett hajú, műanyag, üli- toli együttesekre, sorolhatnám... Szerintem a sztár és a sztárocska között óriási különbség van. Az én szememben Elvis Presley vagy a Máté Péter-kaliberű ember.a sztár, vagy mondjuk a „száz” oktávú Zámbó Jimmy. De még ő is bokorugró az említettekhez képest, pedig ma ő a legnépszerűbb magyar zenész. Vagy ott van a Manhattan együttes. Jézus földi helytartójának képzelik magukat, mert eladtak ötvenezer lemezt! Komolyan mondom, megáll az ész. Ezzel nem az együtteseket bántom, hanem a „sztáripart” kritizálom, illetve azokat, akik ebből hasznot húznak. Lényegében ez indult be velem kapcsolatban is, egyszerűen kereskedelmi cikk lettem, pedig én nem érzem magam sztárnak. Az én szakmámban a legnagyobb Ronald Biggs. A gyengébbek kedvéért: ő és társai hajtották végre az évszázad nagy angliai postarablását. Ez a Biggs egyedül „megmalmozta” a világ talán legjobb rendőrségét, a Scotland Yardot, és két év után lelépett. A mai napig szabad emberként éli napjait. Az ugyanis édeskevés, ha összehozunk egy oltári nagy balhét, elviszünk egy vagon pénzt, később azonban rács mögé dugnak. Ez esetben az illető csak balfácán, hetedrangú senki. A média mégis sztárol ilyen negatív figurákat is. Nézzük a távoli múltból Rózsa Sándort, Sobri Jóskát, Angyal Bandit. Ezek az urak is gazemberek, köztörvényes bűnözők voltak, mint a mai gengszterek. Azzal a különbséggel, hogy ők állítólag csak gazdagokat raboltak ki. Ebben az állításban sántít valami. Mégpedig az, hogy akkoriban csak a földesuraktól, a grófoktól, és a báróktól lophattak, rabolhattak. A szegény embernek egyedüli értéke csak az élete volt. Rabolni pedig csak onnan lehet, ahonnan van mit elvinni. Ezért is sántít a legenda, nö meg ha jól tudom, Rózsa Sándor a szamosújvári börtönben fejezte be földi pályafutását. így semmiképp nem lehettek a mai értelemben sztárok. Akivel a csendőr golyója, vagy az akasztófa kötele végez, esetleg börtönben aszalódik, az nem más, mint az élet vesztese. Bármilyen legenda is övezi. Az embereknek mindig szükségük volt és van kitalált személyekre, akik bátorságukkal, vakmerőségükkel borsot törnek a hatóság orra alá. Ez nem azt jeleni, hogy én valaha is Rózsa Sándor nyomába érhetnék, már csak azért sem, mert állítólag én nem adtam senkinek sem a rabolt pénzből. Ráadásul soha semmilyen eszme nem vezérelt. Azt kevesen tudják, és soha a büdös életben nem is adom meg a zsaruknak azt az örömet, hogy elmondjam, kiknek is juttattam én a rabolt pénzből. Inkább legyek szemét, zsugori, szarrágó, mintsem elpofázzam, kiknek, mikor, mennyit adtam. Elégedjenek meg azzal, hogy engem hazavágtak, de hogy mi a valóság, az végképp nem tartozik rájuk. Tény: a szüleimnek egy lyukas garast sem adtam. Túl bonyolult lenne elmondani, miért nem. Történtek olyan dolgok, amelyekből nehéz kideríteni, ki volt nagyobb szemét: az apám, vagy az anyám? Ezért a múltra inkább fátylat borítok és azt mondom, spongyát rá.