Nógrád Megyei Hírlap, 2000. április (11. évfolyam, 77-100. szám)

2000-04-13 / 87. szám

2000. Április 13., csütörtök HAZAI Nógrád Megyei Hírlap - 5. oldal KORKÉP Árcsökkenés: mihez képest? Magyarországon is liberalizálják az árampiacot Budapest Még csak hatéves a villamos energia termeléséről, szállí­tásáról és szolgáltatásáról szóló törvény, de a gazdasá­gi fejlődés és az európai el­várások máris szétfeszítet­ték kereteit, újat kell alkot­ni. Az Országgyűlésben Glattfelder Béla, a Gazdasá­gi Minisztérium államtitká­ra ismertette az új törvény- tervezetet. Az első években még csak az úgynevezett nagyfogyasztók köt­hetnek szerződést a számukra legkedvezőbb villamosenergia­szolgáltatóval, de később még az is bekövetkezhet, hogy a házi­asszonyok válogathatnak a ke­gyeikért versengő (és ezért az áramot „olcsón” kínáló) villamos cégek között. Hálózat azonban csak egy lesz, az tehát nem for­dulhat elő, hogy különböző vál­lalatok oszlopai és huzaljai pár­huzamosan futnak az utcákon. A Magyar Villamos Művek mono­polhelyzetét felváltó verseny­helyzettől azt lehet remélni, hogy a villanyáram ára csökken­ni fog. Az államtitkár .és később több felszólaló is nyomatékkai hangsúlyozta azonban, hogy ez az árcsökkenés ahhoz az árhoz képest fog bekövetkezni, ahová emelkedett volna a villanyszám­lánk - versenypiac nélkül. Éppen ezért a gazdasági miniszter szoci­ális tarifát vezet be, hogy a rászo­ruló százezrek is ki tudják fizetni az áramszámlájukat. Folytatódott a magzati élet vé­delméről szóló törvény vitája is. Kósáné Kovács Magda (MSZP) a terhességmegszakítást kérő nőt védte, altinek erkölcsi megítélése nem az Országgyűlés dolga, és akinek az önrendelkezési joga nem csorbítható. Lezsák Sándor (MDF) a huszadik század szé­gyenfoltjának, nagyipari népir­tásnak nevezte az elmúlt ötven évben Magyarországon elvégzett hétmillió művi abortuszt. A Ká­dár-korszak hibájául rótta fel, hogy az átkódolt fejekben termé­szetessé tette az életellenes állás­pontot. T. Asztalos Ildikó (SZDSZ) nemzetközi példákon mutatta be, hogy az abortuszok száma nem a törvénytől, hanem a lakosság kulturális színvonalá­tól és fogamzásgátlási ismeretei­től függ. Pusztai Erzsébet állam­titkár példákkal és számadatok­kal azt bizonyította, hogy nincs egyenes összefüggés az abortu­szok tiltása vagy engedése és a születésszám között. s.á. Az iskolák választhatnak Drágább tankönyv, nagyobb támogatás Budapest Az oktatási tárca számítása szerint idén átlagosan 7,8 százalékkal emelkedik a legnépszerűbb ezer tan­könyv ára. A tankönyvjegy­zéken összesen 5151 darab kiadvány szerepel 181 kiadó gondozásában. 1999-ben 6,7 milliárd forint értékben vá­sároltak a szülők tanköny­veket. A szülők szeptemberenként egy­re nagyobb összeget kénytelenek kiadni iskoláskorú gyermekük tankönyveire. Egy-egy könyvcso­mag 3-4 ezer, de akár 8-9 ezer fo­rintba is kerülhet. A valóban szé­les választékot nyújtó tankönyv- piac kiadványai között nem egy­szerű eligazodni. A pedagóguso­kat rendszeresen bombázzák ajánlataikkal a különféle kiadók. Az iskolák számára némi tám­pontot jelent az Oktatási Minisz­térium (OM) által évről évre ki­adott tankönyvjegyzék, amely je­lenleg 5151 kiadványt tartalmaz - nyilatkozta lapunknak Gál Fe­renc, a minisztérium tankönyv- irodájának vezetője. Az iskolák keze nincs megkötve, választhat­nak tankönyvet e listán nem sze­replő könyvek közül is, de ahhoz a költségvetés nem nyújt támoga­tást. Támogatásra az oktatási tár­ca ebben az évben a tavalyinál 32,5 százalékkal többet, 3,4 mil­liárd forintot fordít, tanulónként 2250 forintot. Az összeg fölött a tanintézetek szabadon rendel­kezhetnek. Maguk dönthetik el, hogy az alsós vagy éppen a felsős tagozaton tanulókat támogatják, avagy szociális helyzet szerint válogatják ki a támogatottakat. Amennyiben egy pedagógus a tankönyvjegyzéken nem szerep­lő könyvek valamelyikéből sze­retne tanítani, ahhoz minden esetben meg kell kérnie a szülők, valamint a diákönkormányzat egyetértését. A Tankönyves Vállalkozók tes­tületének elnöke cáfolja, hogy idén 7,8 százalékkal emelkedné­nek az árak. Koller Lászlóné el­mondása szerint a tankönyvárak soha nem követték a hivatalos infláció mértékét, a növekedés tavaly például mindössze 2 szá­zalék volt. (Tavaly eltörölték a tankönyvek 12 százalékos áfáját, ez tette lehetővé a tankönyvárak szinten tartását.) Az elnöknő sze­rint szeptemberben ennél min­den bizonnyal magasabb össze­gért vehető majd meg az oktató­csomag, hiszen az előállítási költ­ségek, például a papír vagy az energiaárak is változtak. HORVÁTH MAGDOLNA A vályogházak összedőlnek Északon már lassan apadnak a folyók Jelenleg 2250 kilométer hosszban védekeznek az árvíz ellen, a gátakon majdnem 12 ezer ember dolgozik, a védekezés na­pi költsége pedig már meghaladja a 270 millió forintot. Tető­zött a Tisza Tokajnál, az új rekord 928 centiméter, ami 54 centivel múlja fölül az eddigi legmagasabb szintet. Katona Kálmán árvízvédelmi kormánybiztos és Peter Tnfo, az Amerikai Egyesült Államok bu­dapesti nagykövete tegnap Tokaj­ban tájékozódott az árvízi hely­zetről. Torgyán József vidékfej­lesztési miniszter is felkereste a A gátakon szerdán már majd­nem 12 ezer ember védekezett, köztük 800 katona erősítette a töltéseket. Tegnaptól háromezer hivatásos, szerződéses és sorka­tona áll készenlétben, hogy ha szükséges, részt vegyen az árvíz Követésre méltó kezdeményezés Kaposvár 50 millió forintot ajánl fel az árvíz elle­ni védekezésre. Ezt Szita Károly, a város pol­gármestere jelentette be szerdán.- Kaposvár csakúgy mint tavaly, most is segít azoknak a településeknek, amelyeket árvíz fe­nyeget - mondta munkatársunknak Szita Károly. Hozzátette: akkor 52 millió forint került az árvízkárosultak számlájára. Sajnos most sok­kal rosszabb a helyzet, soha nem látott árvíz fenyegeti a Tisza menti településeket. Kaposvár, vállalkozóinak bevonásával, ezért ajánlotta fel segítségét, és bízik abban, hogy kezdemé­nyezése követőkre talál. Szita Károly hangsúlyozta: nem az önkormányzat pénzét juttat­ják el a károsultakhoz. Kaposvár az elmúlt években gazdasági­lag megerősödött, jelentősen gyarapodott, hasonlóan az ország több városához. Aki megteheti, annak ilyen helyzetben adni emberbaráti kötelesség. Az 50 millió forintot a helyi vállal­kozók önzetlenül ajánlották fel a bajba jutottaknak. legveszélyeztetettebb folyó menti elleni küzdelemben. Szabó János településeket Szabolcs-Szatmár- honvédelmi miniszter a teljes ka- Bereg megyében. tonai műszaki bázist is felajánlot­ta a mentéshez. Bodrog menti te­lepüléseken már apad a víz, de a vályogházak több faluban nem bírják a víz nyomását, és düle- deznek, vagy már össze is dőltek. A Borsod-Abaúj-Zemplén Me­gyei Munkaügyi Központ az árví­zi védekezéshez és a helyreállítá­si munkákhoz rendkívüli köz­hasznú foglalkoztatási programo­kat indított. Tokaj és Sátoraljaúj­hely térségében 7,2 millió forintot fordíthatnak arra, hogy 220 mun­kást foglalkoztathassanak az ár­vízi védekezésnél. A bérek 90 százalékát a munkaügyi köz­pont állja, a többit az érintett ön- kormányzatok fizetik. A MÁV dolgozói éjjel-nappal felügyelik a veszélyeztetett 223 kilométer hosszú vasúti pályát, ahol szükséges, zúzott kővel erősítik meg a töltés oldalát. A vonatok továbbra is 10-20-40 kilométeres óránkénti sebesség­gel haladnak, késésekre számí­tani kell. ’ ' A Fekete- és a Fehér-Körös gyorsan apad, és a Kettős-Körö­sön is felgyorsult a vízszintcsak- kenés. A belvízzel elöntött terüle­tek nagysága jelenleg 250 ezer hektár, ebből 164 ezer hektár a vetés-szántó. A belvíz elleni véde­kezésben 1600-an vesznek részt, a védekezés napi költsége 50 mil­lió forint. Semmis az elsőfokú ítélet Tocsik Márta ügyében új eljárásról döntött a Legfelsőbb Bíróság A Legfelsőbb Bíróság tegnapi döntésével ha­tályon kívül helyezte a Tocsik Mártával, illet­ve nyolc vádlott-társával szemben tavaly feb­ruárban hozott - többségében felmentő - el­sőfokú ítéletet, s új eljárás lefolytatására uta­sította a Fővárosi Bíróságot. Budapest A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a Tocsik-ügyet első fokon tárgyaló tanács egy sor büntetőeljárási rendelkezésnek nem tett eleget. Lényeges tényeket nem vett figyelembe, bizo­nyos tanúvallomásokat „elnagyoltan” kezelt, esetleges kulcsszereplőket meg sem hallgatott. Egyebek mellett nem tisztázódott például, hogy tett-e bármiféle erőfeszítést a jogásznő a 804 milliós sikerdíjért cserébe. Tocsik Márta és ügyvédje az ítélet kihirdeté­sét követően az újságírói kérdéseket elhárítva, szinte rohanva távozott a teremből, így nem si­került megtudni, mire számítanak ezután. Az új eljárás nyilvánvalóan új megvilágításba helyezi az ÁPV Rt. volt vezérkarából kikerült vádlottak szerepét is - derült ki a másodfokú ítéletből, bár Bánáti János, Szokai Imre ex-igaz- gatósági elnök védője másként látja. Lapunknak elmondta: szerinte az igazgatósági tagok fel­mentése később is bizonyosra vehető. Magyará­zatul hozzátette, hogy a testület elé mindig jól előkészített anyagok kerültek, egyébként lehe­tetlen lett volna egy-egy ülésen negyven napi­rendről dönteniük. Bánáti nem hiszi, hogy még Ítéletre várva... fotói feb/diósi imre az idén újabb tárgyalásra kerülne sor. Az ismé­telt elsőfokú ítéletre szerinte egy-másfél, a má­sodfokra két évet kell majd várni. Arra a kérdésünkre, hogy ezek szerint ha­nyag munkát végzett-e az első fokon eljáró bírói tanács, Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság fő­titkára igennel válaszolt. Hozzátette: igen ritka az ilyen súlyú tévedés. Évente az ítéleteknek csak 20 százalékát fellebbezik meg, arra meg még ritkábban akad példa, hogy másodfokon hatályon kívül helyezzék a teljes ítéletet. Mint megtudtuk, a hibát elkövető bírót nem szokták felelősségre vonni, mert egy szövevényes ügy­ben benne rejlik a tévedés lehetősége is. Dr. Simics Iván ügyvéd szerint a kilenc vád­lott közül azok, akiket az eljárás végén esetleg felmentenek majd, sokmilliós vagyoni és nem vagyoni kártérítésért perelhetik az államot - si­kerrel. Elég lesz a várhatóan négy-öt évig kiesett munkabérre, jutalomra, illetve az erkölcsi meg- hurcolásra hivatkozniuk. takács mariann benzinárcsökkenés. Pénteken egy forinttal csökkenti a motorbenzin árát a Mól Rt., míg a gázolaj ára változatlan marad. Erre azért van lehetőség, mert a nemzetközi piacokon már korábban megkezdődött a kőolajár csökkenése. Amennyi­ben a jelenlegi tendencia folyta­tódik, akkor napokon belül akár további jelentős árcsökkenést is végrehajt a társaság. KIADATÁS. A magyar igazság­ügy-miniszter engedélyezte Anatolij Bikov orosz üzletember kiadatását az orosz hatóságok­nak. Az alumíniumbáróként is emlegetett Bikovot Oroszország­ban pénzmosással és ember­ölésben való közreműködéssel gyanúsítják. A magyar hatósá­gok ősszel Interpol-körözés alapján vették őrizetbe a röszkei határátkelőnél. Anatolij Bikov menekültkérelmet adott be a magyar hatóságoknak, ám ezt elutasították. HADERŐREFORM. Közeled tek az álláspontok a haderőre­formról tartott hatpárti egyezte­tésen: az MSZP és az SZDSZ több javaslatát is beépítik a Ma­gyar Honvédség szervezeti át­alakításával kapcsolatos ország- gyűlési határozatba. Juhász Fe­renc szocialista képviselő az ülést követően elmondta: véle­ménye szerint jövő keddre már elfogadható állapotba kerülhet a haderő-átalakítással kapcsolatos normaszöveg. KERETTANTERV. Az Oktatási Minisztérium április 25-től pos­tázza az oktatási intézmények­nek a kerettantervekkel kapcso­latos vitaanyagot; a válaszokat június közepéig várja. Májusban lát napvilágot a kerettantervek használatáról, illetve az órater­vekről szóló miniszteri rendelet. Az egyes tantárgyak pontos tar­talmát rögzítő jogszabály várha­tóan augusztusra készül el. A BŰNÖZÉS ELLEN. A határ- rendészeti szervek nemzetközi együttműködésének a nemzet­közi bűnözés, elsősorban a ká­bítószer- és az embercsempé­szet, a veszélyes sugárzó anya­gok csempészésének visszaszo­rítását, valamint az egyes orszá­gok közötti gyorsabb határátlé­pést kell szolgálnia - hangsú­lyozta szerdán Béndek József dandártábornok, a magyar ha­tárőrség parancsnoka. MOBILIZÁLT MŰVÉSZET. Új művészeti ösztöndíjat hoznak létre fiatal művészeknek - jelen­tette be tegnap Budapesten a Magyar Nemzeti Galéria és a Pannon GSM. A mobiltelefon­társaság öt esztendeje támogatja képzőművészeti kiállítások ren­dezését, kiadványok megjelen­tetését, a galéria műtárgyvásár­lásait, s hozzájárul az állagmeg­óvó munkák költségeihez. ■ Beszélgetőpartnerünk: dr. Simái Mihály A diplomata akadémikus A sikerektől megrészegülni, a kudarcoktól elkeseredni nem szabad. De lényeges, hogy a kudarcokból tanuljunk! - sum­mázta életfilozófiáját dr. Simái Mihály akadémikus, közgaz­dász, aki a napokban ünnepelte 70. születésnapját. Zöld szám nőknek Budapest A közgazdász a Magyar ENSZ Társaság elnöke, az ENSZ Társa­ságok Világszövetségének örökös tiszteletbeli elnöke, az UNICEF magyar nemzeti bizottságának elnöke, és még számos tisztség, cím viselője A Széchenyi Emlék­érem és a Közgazdász-díj birto­kosa. Két évig dolgozott Wa­shingtonban az amerikai kor­mány kutatóintézetében, négy évig vezette az ENSZ-egyetem kutatóintézetét. 1995-ban tért ha­za külföldről.- Professzor úr, ön hivatalosan felkért tanácsadója volt a ghánai és a japán kormánynak. Itthon egyetlen kormány sem kérte .fel szakértőként. Fájlalja?- Egyáltalán nem. Ugyanis a legritkább esetben fordul elő, hogy a kormányok megfogadnák külső szakértők tanácsait; általá­ban aszerint cselekednek szerte a világon, ahogyan azt saját elkép­zeléseik diktálják.- Jelenleg mivel foglalkozik?- A Közgazdaság-tudományi Egyetemen tanítok, és folytatom kutatómunkámat a Világgazdasá­gi Kutató Intézetben. Ezenkívül részt veszek egy nemzetközi ku­tatási programban, amely azt vizsgálja, milyen hatással van a globális világban a tudomány és a technika fejlődése a kisebb or­szágokra.- Izgalmas és aktuális téma. A világ közvéleménye meg­lehetősen megosztott a globalizációt illetően. Az olyan kis ország, mint Magyarország, egyálta­lán labdába tud-e rúgni ebben a globalizálódó világban?- Különféle labdák vannak: ki­csik, közepesek és nagyok. És a hasonlatoknál maradva: különfé­le bajnoksági csoportok is. Ma­gyarország sem gazdaságilag, sem a lehetőségek tekintetében nincs olyan rossz helyzetben a ki­csik között. Földrajzilag Európá­nak azon a részén helyezkedik el, ahol átfogó, hosszan tartó gazda­sági átalakulás megy végbe, amelynek előnyei tulajdonkép­pen adottak minden ország szá­mára, amely az ebből adódó lehe­tőségeket felismeri. A rendszerváltásnak következ- ményeként-eredményeként a gazdaság nyitottabbá vált, bejöttek a nemzet­közi nagyvállalatok, iparunk egy jelentős ré­szét nem egészen tíz év alatt versenyképessé tették. Jelenleg egymil- liárd dolláros kereske­delmi többletét köny­velhetünk el a világ egyik legfej­lettebb zónájával, az Európai Unió országaival való kereskede­lemben. Az újabb kori történe­lemben nem volt rá példa, hogy ilyen aktívumot realizáljunk. Ha csak ezeket a tényezőket vesszük figyelembe - a „labdába rúgás” szempontjából -, nem rosszak a lehetőségeink. Az országnak inkább azon kell gondolkoznia, hogy a globalizá­ció közepette az adott körülmé­nyek között milyen feltételek mellett tudjuk a legnagyobb hasz­not húzni, illetve a legkisebb kárt elszenvedni. ÚJVÁRI GIZELLA Népszerű a szociális zöld szám, amelyet elsősorban nők tárcsáznak fel - tájékoz­tatta lapunkat Forgó Györgyné, a Szociális és Csa­ládügyi Minisztérium társa­dalmi kapcsolatokkal foglal­kozó főosztályának vezetője. A Nőképviseleti Titkárság telefo­nos jogtanácsadása tavaly startolt kísérleti jelleggel. A hívások azóta is folyamatosan sürgetik, hogy mielőbb érvényesüljenek a nőket és férfiakat egyformán megillető állampolgári jogok. Mindezek je­gyében változatlanul azok jelent­kezését várják a szakemberek, akiket nemük miatt hátrányos megkülönböztetés ért. Az ingye­nes szolgálat munkanapokon 10- 15 óra között a 06-80-630-020-as, 15 és 20 óra között a 06-80-630- 070-es számon érhető el. Az ország valamennyi tájáról érkező hívások szerint ilyen út­jelzőre nagy szüksége van a so­vány pénztárcájúaknak. A jelent­kezők konkrét esetek bejelenté­sével tudatják: a nők munkabére sok helyütt elmarad az azonos beosztásban, azonos gyakorlat­tal, végzettséggel rendelkező fér­fiakétól; a más-más nemhez tar­tozók elhelyezkedési lehetőségei jócskán eltérnek egymástól. Forgó Györgyné tájékoztatása szerint egyetlen esztendőben ne­vét és címét felfedve csaknem 20 ezer állampolgár fordul levélben vagy személyesen a minisztéri­umhoz kérdésével, kérésével, pa­naszával, avagy épp dicséretével. Közülük sokan a minisztérium munkajogászainak közbenjárá­sával tisztázzák amúgy kilátásta­lannak tűnő gondjaikat. A telefo­nos jogsegélyszolgálatnál titok­ban maradhat a panaszos neve. ___________________________ICS. B. J.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom