Nógrád Megyei Hírlap, 2000. április (11. évfolyam, 77-100. szám)

2000-04-11 / 85. szám

p 2. OLDAL SALGÓTARJÁN M EGYE! KÖRKÉP 2000. ÁRILIS 11., KEDD Egy vásártéri nap Váltaniuk kell a nógrádi termelőknek is Salgótarjánban jól körülhatá­rolható a Vásártérként emlege­tett városrész. Keleten a Rákó­czi út, északon a Csillagház, nyugaton a Tarján-patak és dé­len az öblösüveggyár határolja. A tizenegy-néhány salgótarjáni mikrovároskából a Vásártér ta­lán a legegységesebb és üzlet- hálózattal is a legjobban ellá­tott. A legfontosabb boltoktól a patikáig ott minden megtalál­ható. Egy középületet kivéve, valamennyi építmény az el­múlt évtizedekben született. A volt polgári, a jelenlegi általá­nos iskola sem lóg ki a „szocre- ál” építmények sorából. így együtt, ez a Vásártér, a maga 2000 körüli lakosával. Itt mindenki mindenkinek köszön, szinte mindenki isme­rőse a másiknak. Ha név szerint nem is, de látásból igen. Az itt lakók sohasem lakótelepinek, mindig vásártérieknek nevezték és nevezik magukat. A találko­zásnak ezernyi lehetősége van. A korábbi évtizedekben a ven­déglátóhelyeken vagy a sport vá­sártéri különböző színterein, manapság pedig az orvosi ren­delőben, a patikában, mert nem­csak a lakások öregedtek, váltak kopottabbá - legalábbis külső­leg - hanem az itt élők fölött is eljárnak az évtizedek. Az itt lakók többsége első la­kó. Ahogy mondja egy hetven év körüli öregúr: - Közel volt az üveggyár, csendes volt a környe­zet, jó volt itt lakni, nem vágyód­tam el innen. Most meg már csak visznek... Még a honfoglalók házában is élnek első lakók. Amikor a „hon­foglalás” szóba kerül, egy 40 év körüli rendőrtiszt - aki egyéb­ként szintén vásártéri őslakos - közbeszól és azt kérdezi: - Mi az, hogy honfoglalás, honfoglalók? Az asztal körül ülők meg egymás szavába vágva magyarázzák. Az történt ugyanis, hogy egykoron a félig kész házakba beköltöztek a családok, elfoglalták a rászoru­lók és azután ott is maradtak. Az építők úgy fejezték be a munká­kat, hogy a lakók már bent laktak a lakásokban. A rendőrtiszt ismét magához ragadja a szót és az ő emlékeit eleveníti fel. Itt, a Vásártéren mű­ködött a város első gyermek KRESZ-parkja, amely a 64-es és a 76-os jelű házak között terült el... Nem tudja befejezni a monda­tát, mert a mérnök úr a másik asztaltól közbeszól: - És mi lett vele?! Önmaga adja meg a vá­laszt: - Az utóbbi tíz évben az összes jelzőtáblát, felszerelése­ket elvitték a fémgyűjtők. No, nem őshonos vásártériek... De arra is emlékszik minden­ki, hogy milyen gazdag sportélet színtere volt a Vásártér. Voltak pályák, beton pingpongasztalok és nagyméretű sakktábla. És ho­vá lettek ezek?- Igen, így volt, de azt elfelej­tetted - szól egy mindig hango­san beszélő nyugdíjas -, hogy hány évesek voltunk akkor. Ma örülünk, hogy elbotorkálunk ide a „füstösbe”. Egy kicsit eltársal- gunk, vagy a múltat idézzük, vagy napjaink ügyes-bajos dolga­iról, gondjairól, nyavalyáiról be­szélgetünk, és megyünk az utunkra. Egy-egy pohár sört vagy fröccsöt elfogyasztunk. Hát így lett szürkébb az éle­tünk. Az emlékek többünknek az ifjúságot idézik. Gondolunk a Salgó cigányzenétől hangos nó­taestjeire, a mindig tele étterem­re, és most itt, a „füstösben”, az egykori „kistükrösben” beszélge­tünk, no meg néha jókat vitat- kozgatunk. Egyesek meg kár- tyázgatnak, várjuk a jobb időt. A nóta a rádióból szól, az étterem meg a kis hazai konyhára zsugo­rodott. Otthon főzőcskézünk. Legalább amikor építették, gon­dolhattak volna arra, hogy nem mindig étteremben és üzemi ebédlőkben étkezik a magyar. Amíg mondja a magáét, köz­ben osztja a kártyalapokat: - Hát, sok mindent nem úgy gondol­tunk régebben, mint ami ma a valóság. Dél körül jár az idő. Cserélő­dik a vendégkör. Jönnek a futó féldecire, fröccsre belépők, de a többség mindig vásártéri. A fél­emeletszerű tükrösben törzshe­lyek vannak, ahová évek óta jön­nek a délutáni vendégek. A pult melletti sarok egy biz­tos pont, a nyugdíjas vámos he­lye. Jókedvű, anekdotázó, szinte mindenkit ismer, már nem csak a Vásártéren, hanem a megyében is, mert több évtizedes szolgálata alatt a határállomáson sok-sok is­meretségre, kapcsolatra tett szert. Ha többen ülnek le az asz­tala mellé és jó a társaság, szíve­sen mesél a húsz-harminc évvel ezelőtt történtekről. A szemben lévő sarokban áll a „pénznyelő”. Nyugdíjfizetési napokon na­gyobb a forgalom a gép körül és a délutáni órákban is, amikor jönnek a nagy halra vadászók. Próbálkozások, remények, vára­kozás a szerencsére: amit az élet nem adott meg, a postás nem ho­zott meg, talán majd a gép pótol­ja. Csalódások, komor arcok: többet soha nem dobják a pénzt a pénznyelőbe! A profik viszont várják, hogy „megetessék” a gé­pet és levegyék a kasszát. így megy ez napról napra és a sze­rencse bizony csak keveseket jut­tat kegyeibe. A délutáni órákban néha megjön a kocsma tulajdo­nosa is és hangulatától függően zsíros kenyeret kapnak néha a törzsvendégek. Kis közösségek, asztaltársaságok vannak. A cuk- kolódás mellett a komolyabb té­mákban a véleménycsere is a kocsmai élet szerves része. De végül békesség honol, mert többségük egy cipőben jár. A Vásártérről beszélgetünk mi is egy kisebb társaságban, ahol a történelem vihara megtépázta az emberi viszonyokat. A többség az ötvenes évek végén, a hatva­nas évek elején költözött ide. A korábban történtek már történe­lem számukra. A „füstös” egy kis fórum minden nap, ahol tó- kapcsolódásra, búfelejtésre van mód, néha kapargatva a forinto­kat, hogy az egy-két fröccsre összegyűljön a pénz. A mindennap gondjai, problé­mái ma már jobban foglalkoztat­ják az itt lakókat, mint a múltidé­zés. A gyógyszerárakról és sok más mindenről néha elképesztő történeteket hall az ember. Erről beszélgetnek boltokban vagy egy fél mondattal az utcán, ahol találkoznak egymással az embe­rek. Nagy a választék az üzletek­ben, a húsboltnál sem áll senki sorban, még beszélgetésre is van idő a szimpatikus eladókkal. Volt idő, amikor több órát áll­tunk sorba az üzlet előtt, akkor pénzünk volt és hús nem. Ma fordított a helyzet. A zöldség- és élelmiszerüzletekben minden kapható.- Nagy a választék, csak ne oly ritkán hoznák a nyugdíjat - mondja a Vásártérre ismét visz- szaköltözött, volt acélgyári mér­nök. Jókedvűek, vidámak a vásár­tériek? Nem tudom megítélni. Hogy szívesen beszélgetnek, igazolni tudom. És hogy több szó hangzik el a múltról és a je­lenről, mint a jövőről - ez a puszta valóság. KÁLOVTTS GÉZA A szót tett követte a balassa­gyarmati gazdakör téli előadá­sai után, s a környéken 50 hek­tár ültetvényt telepítettek és 30 hektár drogmákot vetettek a termeltető tiszavasvári szövet­kezet részére. Várhatóan 1000 hektár tönkölybúza elvetésére is sor kerül a szügyi szövetke­zet gesztorsága mellett Szinte csak vetni és aratni kell ezt az igénytelen, de most 3000 forint mázsánkénti árat biztosító ga­bonát, amely úgy 50 ezer forint hektáronkénti ráfordítással megtermelhető. Nógrádban, ahol a 4 tonnás bú­zatermés már jónak számít, jövője lehetne a durumbúzának, amely­nek piaca biztosított, de az elapró­zódott területek nem adnak piac­képes tömeget.- Szövetkezni kell termékérté­kesítésre, mert csak így tudunk boldogulni - mondta értékelésé­ben Varga Mihály elnök a gazda­kör téli előadás-sorozatának ötö­dik, befejező találkozóján. Az el­nök sikeresnek minősítette a gaz­dakör által kezdeményezett gaz­dabált, amelyen a természethez kötődő nyolc helyi egyesület vett részt társrendezőként. A bál jó szolgálatokat tett az egyesületek közötti kapcsolatok erősítésében és a sikeren fölbuzdulva tervbe vették az első balassagyarmati szüreti bál megrendezését szep­tember végén. Bocsa Béla falugazdász az ag­rártámogatási rendszer lehetősé­geiről szólva kiemelte, hogy a nóg­rádi termelőknek is váltani kell, mert az Európai Unió felé haladva a hagyományos búza-, kukorica-, burgonyatermesztéssel nincs biz­tosítva a jövő. A meghívott előadó Márczis Márta, a vidék parlament­je néven bejegyzett civü szervezet elnöke volt, aki tájékoztatót adott a 260 bejegyzett szervezetet össze­fogó és az ország 800 településével kapcsolatot tartó egyesület mun­kájáról. Fő céljuk a közvetítő sze­rep, annak érdekében, hogy a kor­mány és a szakmai műhelyek el­képzelései könnyebben eljussa­nak a helyben élőkhöz. A vidéki Magyarországért, az itt élők esély- egyenlőségéért tevékenykednek. Regionális és kistérségi találkozó­kat szerveznek és a lehetőségekről szóló előadásaikon 2000 polgár kapott széles körű információkat. - Ha barátsággal és optimista jövő­ben gondolkodva cselekszünk, ak­kor a régiók egymásra találhatnak és a rosszul meghúzott határokkal ellátott Európa is könnyebben él - vélekedett Márczis Márta, aki szólt a vidékfejlesztésről is, amely a mostani kormány kiemelt célkitű­zései között foglal helyet. AII. vi­lágháború utáni Európában elin­dult modernizációs folyamat nem ismert határokat, de Nyugaton ha­marább kerestek rá választ, amely az alternatív utak keresését ajánlja. Kialakult egy új szakma, ami azt kutatja, hogy mi az, ami a megél­hetést szolgálja és új termékeket produkál. Az elvándorló vidéki né­pesség a városokban is gondot okoz. Minden ország igyekszik megtartani arculatát már azért is, mert a kultúra zöme a vidéki Euró­pára koncentrálódik és ennek pia­ci értéke van és remélhetőleg lesz Magyarországon is. Márczis Márta az Európai Unió Sapard-pályázatairól szólva el­mondta, hogy 200 kistérség fej­lesztését szolgálják, tekintve, hogy a programokban a helyi megélhe­tési források feltárása, működteté­se kap kiemelten helyet. SZABÓ ENDRE ■y> „Magyar vagyok, de európai József Attila versmondóverseny a költészet napja tiszteletére A zsűri egyetértő véleményét tolmácsolta Baranyi Ferenc József At- tila-díjas költő, amikor az MSZP és a BIT-Nodisz által 1992 óta folya­matosan megrendezett, a tragikus sorsú lírikus nevével fémjelzett középiskolás versmondó-találkozó jelentőségét méltatta Salgótar­jánban, a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban. A pódiumra lépett 58 fiatal azt példázza, hogy a lírának nem csökken a vonzereje, van bá­zisa, igenis tovább él az „ifjú szí­vekben” nemcsak Ady Endre, ha­nem Szabó Lőrinc, Sárközi György, Garai Gábor, Illyés Gyula és természetesen József Attila is, vagy a kortársak közül Csoóri Sándor, Zalán Tibor. ennek elkerülésére HoUai Kálmán színművész a felkészítésben segí­tők figyelmét hívta fel - az élen végzettek azonban ezúttal is emlé­kezetes teljesítménnyel rukkoltak ki. Az első hat helyen a következő sorrend alakult ki: Deák István (Salgó­tarján, Bolyai gim­názium), Szabó Viktória (St„ Petőfi gimnázium), Korbely Erik (Balas­sagyarmat, Balassi gimnázium), Oláh Zsolt (St„ Madách gimnázium), Lo­vász Emőke (Bgy., Szondi szakközép- iskola), Pózáéra Ba­lázs (Madách). Az eredményhirdetés előtt azoknak a tanároknak - Vinkóné Kovács Mária, Zgolombiczky Er­zsébet, Kovács Ildikó, Pintér Valé­ria és Déska Zoltán - a munkáját köszönte meg Dóm Ottó, akik az elmúlt évtizedben rendszeresen vállalkoztak tanítványaik felkészí­tésére. A hatodik helyezettnek Fü­zesi István, az ötödiknek Látkóczki Bálint, a negyediknek Kisbali Zsolt, a harmadiknak Baranyi Ferenc, a másodiknak Do­monkos Tamás nyújtott át értékes tárgyjutalmat. A folyamatosságot hangsúlyozó szép gesztus volt, hogy a győztes, Deák István az előző három verseny nyertesétől, Jakab Gabriellától vehette át az ajándékot. József Attila születésnapja, áp­rilis 11-e, hazánkban 1964 óta a költészet napja. Ebből az alka­lomból ma 15 órakor Balassagyar­maton a Szabó Lőrinc u. 10-es háznál, a költő egykori lakhelyét jelölő emléktáblánál Nagy Ervin­né tanárnő mondja el ünnepi gon­dolatait. Itt Márton Krisztina és Varga Bence (Szabó Lőrinc isko­la), a Palóc ligeti Petőfi-szobomál Járja Erzsébet (Szabó Lőrinc isko­la), Komjáthy Jenő emlékművé­nél Osztmzics Angéla (Kiss Árpád iskola) működik közre. * Salgótarjánban, a József Attila Művelődési Központ előcsarno­kában Kő Pál József Attila-dom- borművénél ma 13 órakor Patóczai Csaba tanár, költő mond ünnepi beszédet. Közreműködik: a Pódium versmondókör. A ko­szorúzás után a klubban a TaRkHan MŰHELY ad zenés, iro­dalmi műsort. A Hang-ár szóra­koztatóközpontban 19 órakor kezdődik a ....csókol Attila, a hír­n eves költő” című megemlékezés ugyancsak a TaRkHan MŰHELY előadásában. Ezt követi az első tarjáni dalnokverseny. Még egyszer a somoskői vízmizériáról Sajnálatos módon, de ezúton kell visszatérnünk kis telepü­lésünk, Somoskő vízellátásának évek óta romló, tavaly óta egyenesen elviselhetetlen ivóvízellátására. Régebben kel­lett volna, de azt hittük, hogy az ígéreteknek egyszer javu­lás lesz a vége. Nem így történt. Az elmúlt években minden la­kossági fórum (egyik) központi témája volt Somoskő vízellátása. Évek óta halljuk a megoldás egy­szerű és nagyszerű módját, ame­lyet egy hadvezér sem mutatha­tott volna szélesebb és meggyő­zőbb mozdulatokkal mint az, akinek ezt meg kellett volna ol­dani. A tavalyi fórumon a polgár- mester a többször hallottak után meg is jegyezte: igen, hallottuk már mi a megoldás, most már jó lenne a tettek mezejére lépni. Nos, hogy mit jelentenek a tet­tek, a vízmű részére, csak az utóbbi napokban lett világossá. A helyzet az, hogy évek óta és egyre romló tendenciával min­den átlagosnál nagyobb esőzés, minden tartós csapadékos időjá­rás esetén a víz igen gyorsan za­varossá, majd iszapossá, barna, sárga színűvé vált, amely még ál­lati felhasználásra sem volt alkal­mas, jobb érzésű ember esetén. Ez az állapot mindaddig nem vál­tozott meg, amíg valaki be nem „dörrentett” az ügyeletre, s aztán másnap, komótosan (csak sem­mi kapkodás) megjelent a vízmű jellegzetes kocsija, s lássunk cso­dát: lett tiszta víz. Hosszú, több mint hathetes csapadékmentes idő esetén vízhiány lépett fel, ezt tankautóval hozott vízzel pótol­ták. Működött a somoskői vár alatti víznyerő hely a Magyarbá­nya, s még tó tudja mi. A vár alat­ti tartály ellátta a falu felső, észa­ki és nyugati felét. Ha Magyarbá­nya felszíni vizek miatt iszapossá vált, akkor áttették az egész falut a vár előtti tartályra, és tűrhető ideig ellátta az egész falut. Igen „kitűnő”, bazalt alól jövő forrás­minőségű vízzel. Alig több mint egy hete, zárt­körű beszélgetésen tájékozód­tunk a vízhelyzetről, s megnyu­godva hallottuk, hogy májusban Salgóról új vezeték épül és meg­oldódik településünk vízkérdése. De(!) mondta a vízmű vezetője, sajnos a minőséggel továbbra is gond lesz, mert Magyarbányára akkor is szükség lesz és az pedig csapadék, hóolvadás (külvíz), belvíz esetén eliszaposodik. „A vár alatti víznyerést megszüntet­tük, az a napi nyolc köbméter nem volt egyébként sem több mint semmi, az nem oszt, nem szoroz.” Ez igen érdekes volt számom­ra, mint kiderült, mindenki szá­mára. Szóval: adva van egy tós- hozamú, de több mint csekély víznyerési lehetőség, kitűnő mi­nőséggel. Ez segített ellátni a fél falut, veszély esetén az egészet is. Ezt a jót, a vésztartalékot ta­valy augusztus tájékán egy had­vezért mozdulattal levágták, le­szerelték, megszüntették. Mert „egyébként is kishozamú”. Az­óta, nincs mód átkötni a falu víz­ellátását jó minőségű tartalékra. Azóta napokig iszapos vizet iszunk, mint e hét elején is - amíg be nem „dörrentem” az ügyeletre. Vették is az esti órák­ban, mert mosni, fürödni, de lá­bat mosni sem lehetett, nem hogy inni. Es akkor kezdtem tájékozódni a falu hozzáértő lakóinál, mit tudnak ők? Az alábbiakban a fel­merült kérdéseket írom le, a falu lakóinak vélekedését, válaszait nem ismerem.- Milyen műszaki indoka volt a falu egyetlen vésztartalékának megszüntetésére. Ha műszaki indok nincs, milyen egyéb szem­pontok játszottak ebben közre?- Miért van az, hogy a vízmű önmagától még napok múltával sem veszi észre az emberi fo­gyasztásra alkalmatlan vízminő­séget, csak telefoni bejelentésre, reklamációra?- Mit tud a vízmű az „elégte­len szolgáltatás” fogalmáról?- Mitől nyilvánvaló az, hogy kritikán aluli szolgáltatásért (is) kritikán felüli vízdíj jár?- Lehetne-e tudni ilyen eset­ben a fogyasztóvédelmi felügye­lőség és az ÁNTSZ véleményét is?- Milyen minősítés adható egy olyan szolgáltatónak, amely a (régóta) kifogásolt minőségű szolgáltatást érthetetlen okokból még rosszabbal tetézi? Egyébként reklamációnkra másnap reggel munkába menet láttuk is a vízmű kocsiját komó­tosan kifelé" kocogni. Minek is si­etnének? így is úgy is annyit fize­tünk, amennyit. ____________________. KISS SÁNDOR S omoskő- Nem igaz - mondta Baranyia zárszóban -, hogy a költészet ma­gánügy, ma - amikor a zavarosban való „pecázás” mintegy törvény­erőre emelkedett - a költők képe­sek a közvélemény igazságérzetét ébren tartani, árnyalni a közgon­dolkodást, fokozni a lélek védeke­zőképességét, segíteni az ember­nek maradásban. - Ezért öröm egy ilyen kilencéves múltú versmondóverseny, mert élteti ezt a küldetést. A nagy létszámú mezőny min­den egyes tagja nyilván nem nyúj­tott maradandót, többen erőn felü­li megmérettetésre vállalkoztak ­A versmondók szívesen hallgatták meg egymást fotó-, oyumán Megemlékezések a líra ünnepén

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom