Nógrád Megyei Hírlap, 2000. április (11. évfolyam, 77-100. szám)

2000-04-20 / 93. szám

2000. április 20., csütörtök Szeretettel köszöntjük TIVADAR és TIHAMÉR y nevű kedves olvasóinkat! A Tivadar a görög eredetű Teodor magyar változata. Védőszentje Szent Theodórusz ókeresztény vértami katona (306). A Tihamér szláv eredetű név, jelentése: csendet kedvelő. Védőszentje Szent Theodórusz csodatevő remete (320). A Nap kél: 5.46 órakor, nyugszik: 19.41 órakor. ÜGYELETES SZERKESZTŐ: Faragó Zoltán REPORTER: Jakubovics Katalin : (32) 416 - 455 85 évvel ezelőtt, 1915. április 20- án született Budapesten Szeleczky Zita (képünkön) szí­nésznő. 1936-tól a Nemzeti Szín­ház tagja volt. Bájos megjelenése a 40-es évek egyik legünnepel- tebb sztárjává tette. Filmjei közül említjük: Sok hűhó Emmyért, Rózsafabot, néhány Jókai hős­nőt is életre keltett (Fekete gyé­mántok, Szegény gazdagok). Színházi sikereit Peer Gynt Solveigjeként, Noszty fiú esete Tóth Marijaként és Mária főhad­nagy címszerepében aratta... 1945-ben elhagyta az országos, előbb Buenos Áiresbe, majd Ho­llywoodba emigrált, vendégsze­repeit Kanada és az USA magyar lakta területein. Hazatelepült és 1999-ben itthon hunyt el. 115 évvel ezelőtt, 1885-ben halt meg felfedező útja során a „Möwe” gőzösön Gustav Nachtigal német Afrika-kutató. 1869-től 1874-ig első európaiként ő utazta be Közép-Szaharát, a Tibeszti- hegyvidéket, a Csád-tó mellékét, majd útját a Nílus mellett foly­tatva, azt Kairóban fejezte be. 180 éve, 1820-ban született Gyulán Pálffy Albert író, szerkesztő, a modem újságírói stílus megteremtője. 1848. március 19-étől a for­radalmi-radikális Március tizenötödike című lapot szerkesztette, melyet 1849. júliusban betiltottak és őt magát fogságba vetették. Várható időjárás: ELŐREJELZÉS NÓGRÁD MEGYE TÉRSÉGÉRE Időjárásunkat továbbra is a leszálló légmozgások alakítják, így ezek felhő­oszlató hatása érvényesül ma is idő­járásunkban. Sok napsütésre, nyária- san meleg időre számíthatunk. Szá­mottevő csapadék sehol sem várható. Megélénkül az északkeleti szél. Köztekedésmeteorológla Készítette: "fPÍSi. Fronthatás ma sem terheli szer­vezetünket, legfeljebb a meg­erősödő szél okozhat problé­mát. A NÓGRÁD S HÍRLAP Ha meghallja az ismert szignált, keresse a autojat és azonnal kiderül, mi a meglepetés! Renö nyerőszámok 1 3 4 9 11 13 15 16 17 19 21 22 28 32 41 46 53 55 69 77 * # % * * * * * X­* # * * * 4f * *-* * %-* * * * * * Kos (III. 21-IV. 20.) Mint mindig, ma is egyenes, nyílt és szókimondó. Ami a szívén, az a száján, ezzel könnyen meg ** is sérthet másokat. Lelkesedik minden új dologért. A kö­zösségért tehetségét áldozza. j. Bika (IV. 21-V. 20.) Jó passzban van. Befektetései a vártnál nagyobb jövedelmet hoznak. Használja ki a szerencsés helyzetet, ne halasszon fontos döntést későbbre. Ma, nagy­csütörtökön a harangok elnémulnak, Rómába mennek a katoli­kus tan szerint. ag Ikrek (V. 21-VI. 21.) Hatalmas öröm éri, boldogsága kör- ■Jtjf nyezetére is átsugárzik. Aki csak teheti, társaságát keresi, és mind több időt akar Önnel tölteni. Azonban kedvesére figyeljen, mert magánéleti konfliktusok adódhatnak. ä a Rák (VI. 22-VII. 22.) Saját kárán tanulja meg, hogy ne bíz- Jg||L zék senkiben, főként ha pénzről van szó. Hányszor lehet még a jóhiszemű Rákot becsapni? Csalódását valamelyest enyhíti egy váratlan kaland. Oroszlán (VII. 23-VIII. 23.) Tele van önbizalommal, ami munkájában is segít. Legjobb oldalát mutatja. Kedves, szó­rakoztató, mindenkivel megtalálja a megfelelő hangot. Szűz (VIII. 24-IX. 23.) A szerelemben egy kapcsolat meg­szilárdulására számíthat, ha pedig házasságban él, hajla­mos nosztalgiázni egy kicsit. Fiatalabb korában az április és a május egyet jelentett a szerelemmel. Lehet ezt elfelejteni? Mérleg (IX. 24-X. 23.) Váratlan vendége érkezik, kinek problé­máját nemcsak meghallgatja, hanem segíteni is tud rajta. Közben saját elintézetlen ügyeit is megoldhatja, mert ma kedvező lesz az eredmény. pió (X. 24-XI. 22.) Ha a tavaszi fáradság jeleit észleli önma­gán, vegyen ki szabadságot. Maradjon otthon egy-két nap­# ft * *-Ä * ,;V<: * * # * Jé * * Í Közben saját elintézetlen ügyeit is megoldhatja, mert ma ’ kedvező lesz az eredmény. Skorpió (X. 24-XI. 22.) Ha a tavaszi fáradság jeleit észleli önma­||glg ra, vagy utazzon el egy-két hétre csendes, nyugodt tájakra Zaklatott idegeinek jót tesz a pihenés. Nyilas (XI. 23-XII. 21.) Főleg a délelőtti órákban fordulhat elő egy kellemetlen félreértés vagy késedelem, ami miatt rög- tönöznie kell. A magánéletében ezzel szemben az esti «X- órákban minden a kívánságai szerint alakul. Bak (XII. 22-1. 20.) Akaratereje és optimizmusa kimeríthetet- len. A múlt hibáin nem töpreng, csak a jelen és a jövő fog- ■* <#Pa. lalkozatja. Mások utasításait nehezen viseli. A nagyobb fe • profitszerzés érdekében sokat vállal. Vízöntő (I. 21-11. 20.) Rendkívül fontosnak tartja az elért ered- y jä ményt. Ha elvégez egy feladatot, máris újat keres. Lehetet- * lent sem ismer. Gyengédségre, kényeztetésre vágyik, amit "A* kedvesétől megkap. Halak (II. 21-III. 20.) Sok az elfoglaltsága, időbeosztása rendkí- ¥ vül szoros, már alig van otthon. Partnere szeretete, ragasz- xT kodása és szerelme hitet és támaszt ad mindennapjaihoz, J '"*r vigyázzon rá. Air ZXX-'is ASy -ül* yt? Ailx ALí- 'í ’ -ir Av • Try - Try Ttn y?S yíy ytV y£y \^y yjy ,y£j. .yjy yf-j. y*-' Afí v?Y -fly <pC •rjV <TY f?Y' r!V' Y-> Yy- fiS 16. HÉT Hat szám ■ egy nyeremény! A HETI NYEREMÉNY* 1000 Ft-os vásárlási utalvány A MAI NYERŐSZÁM: TW'ÍMÍÍ V V i«sii iiiii list «eil isi ii«iiiiii«siiiii*iiisiisiiiiiii«iiiüi1 Moziul ( sor ....................................... S ülgMíiffjáM AptlM» 15.30 órától: Erin Brockovich - Zűrös természet. •Feliratos amerikai film. 17.45 és 20 órától (Csak 18 éven felülieknek!): Csontember. Feliratos amerikai thriller. ApdlM Kamarais, 17 és 19 órától: Erin Brockovich - Zűrös természet. Feliratos amerikai film. !M3a88í)®RiraMi!Ű MüMtíÍg 15.30,17.45 és 20 órától: Álmosvölgy legendája. Színes, amerikai horror- kalandfilm DTS hanggal. MiuMdfo Kműíiiri» 18 és 20 órától: Mindent anyámról. Színes spanyol film. §2d<B®liiy3 líiösdi 18 órától: Bigyó felügyelő. Szinkronizált amerikai filmvígjáték. A kríziseket kezelni kell, de hogyan? Aki úgy érzi, a körülmények rendre összeesküdnek ellene és élete válságok sorozata, jobb, ha időben felkészül és szembenéz a tényekkel. Fontos, hogy krízishelyzet­ben ne változtasson életkörül­ményein és a problémamegol­dásához mindig keressen part­nereket. Ne feledje: minden mélypontról csak felfelé vihet az út. A lényeg, hogy lelkileg megedzödve jusson ki a nehéz helyzetekből. Van, aki a gondok elől a munkába temetkezik. Ez is jó megoldás, de nem ad vá­laszt a személyes problémákra. Azok, akik úgy tesznek, mintha elfelejtenék sérelmeiket, bajai­kat számítsanak arra, hogy a tu­datalattiban a problémák folyto­nosan visszatérnek. A kihátrálás egyik ismert módja az utazás, de ne felejtsük: aki otthon nem boldog, a sza­badságra, messzi tájakra is csak önmagát viszi. Felesleges abban bízni, hogy csatáinkat mások megvívják helyettünk. A kilába­lásban sokminden segíthet. A zene olykor csodaszerként hat. A lélek megnyugtatásának kivá­ló eszköze. Használjuk fantázi­ánkat: bízni kell abban, hogy holnap minden jóra fordulhat. A jó hangulat, a közeli barátok tá­mogatása a leghatásosabb. Bíz­zuk magunkat olyan emberek­re, akik segítenek életünket he- lyes vágányra terelni. ________■ R ádió* és televízióműsor*ajánlat Rádió FOCUS az FM 100.4 MHz-en: 0-24 óráig KOSSUTH Óránként: Hírek. Időjárás. 4.33 Hatá­rok nélkül. 5.00 Reggeli krónika. 5.39 Falurádió. 6.00 Krónika. Sport. 6.30 Gazdaság. 7.00 Krónika. Sport. 8.00 Krónika. Sport 8.19 Mindennapi tu­domány. 9.04 Napközben. 11.05 A Szabó család. 11.35 Márai Sándor: Egy polgár vallomásai. 12.00 Déli krónika. 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv. 13.05 Vendég a ház­nál. 13.20 Nagyböjti liturgikus éne­kek. 13.30 Tanúim lesztek! 14.04 Klasszikusok mindenkinek. 14.35 Irodalmi figyelő. 14.55 Aranyalap. 15.05 Szóljon hozzá! 16.00 Délutáni krónika. 16.20 Hasznos tudnivalók. 16.25 Körmondat 17.05 ..Magyaror­szágról jövök..." (magazin) 18.00 Es­ti krónika. 19.05 Sportvilág. 19.25 Műsorismertetés. 19.30 Esti mese. 19.39 Márai Sándor: Napló. 20.04 Hagyományápolók. 20.30 Határok nélkül. 21.05 Vállalkozásklinika. 22.00 Késő esti krónika. 22.30 Isko­lapélda. 23.00 Hírek. Kenó. 23.04 Hangvereenymúzeum bbh-Mr 5.55 Körzeti magazinok. 9.00 Nap­közben. 18.30 Nemzetiségi műsor. 23.00 A BBC magyar műsora PETŐFI 4.30 Hírek Időjárás. 4.32 Hajnal dal­lamok. 5.00 Hírek. Időjárás. 6.00 Hí­rek. Időjárás. 6.03 Kívánságreggel. 6.30 Hírek. Időjárás. Sport 7.30 Hí­rek. Időjárás. Sport. Közlekedés. 8.44 Sportreggel. 9.00 Petőfi-dél- előtt. 9.40 Gordíusz-plusz. 9.50 Ap­ró-cseprő. 10.00 Hírek. Időjárás. 10.10 Délelőtti vendég. 10.50 Zöld­jelzés. 11.00 Hírek. Időjárás. 11.04 Közlekedés. 11.05 Sporthírek. 11.10 Hangalbum. 11.48 Korkérdés. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Verkli. 13.01 Hírek. Időjárás. Közlekedés. 13.50 Vízállásjelentés. 14.00 Kabaré- csütörtök. 15.00 Hírek. Időjárás. 17.00 Háztól házig. 18.01 Kölyökrá­dió. 18.30 Gordiusz-játék-tér. 19.00 Hírek. Időjárás. 19.04 Unikum. 20.00 Váltóhang. 21.04 Nyugat-keleti dí­ván. 22.00 Modemidők. 22.30 Dtogér(i)a. 23.00 Hírpercek. Sport- híradó. 23.15 Ennyi... 24.00 Éjfél után... 1.00 Hírek. 2.00 Hírek. 3.00 Hí­rek. 3.03 Zene. 4.00 Hírek. 4.03 Ci­gánynóták 5.42 Hajnali gondolatok 5.45 Agrárvilág 6.00 Naprakész 8.30 A bestia (116.) 9.00 Csak ma! 9.20 Menekülés az arany földjéről (4.) 10.30 Mindent a szerelemért (brazil sorozat-124.) 12.00 Híradó délben 13.00 Együtt Velünk éló kisebbsé­gek 13.57 Hírek. Időjárás 14.00 Aflü, aki sohasem aludt (francia tévéfilm) 15.30 Duna-sors 15.58 Hírek. Időjárás 16.00 Kisokos 16.30 Keresztüt 17.00 Háló (riport-dok.-film) 17.25 Unokáink is látni fogják... 18.00 Híradó hatkor 18.55 Alaphangok 19.00 Irány Sydney! 19.30 Híradó este Sporthírek. Időjárás 20.00 Millenniumi mesék A pap csengettyűje Semmelweis Ignác 20.30 Mai Krisztusok 21.00 Családi kör (magyar kisfilm) 22.00 Híradó este. Időjárás 22.10 Aktuális 22.30 Alaphangok 22.35 Rajongó Prokopp Dóra mozija 23.05 Twin Peaks (29.) ■m2 8.30 112 (bűnügyi magazin) 9.05 Honlap 9.30 Musica Historica 9.55 A hattyű koronája 11.00 Telemázli 11.30 Lendületben 12.00 Bor és hatalom (82-83.) 13.05 Híradó délben 14.00 Főtér - Demecser 15.35 Kettesben 16.10 Iskola utca-Tudóra 17.30 Pesty Fekete Doboz 18.00 TS 19.40 Esti mese 20.00 Híradó este. Sport 20.30 Perényi Miklós gor- donkázik 20.55 Két feltámadás 21.30 Nagy ég, ez a pasi be­lém esett! (német tévéfilm) 23.00 Záróra ÍN2 6.00 Reggeli kiadás 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 8.30 Ürmei 8.55 Igazi szellemirtók 9.20 Gyorsabb a golyónál (olasz western) 11.15 Airport 11.45 Közvetlen ajánlat 12.10 Hurrá, utazunk! 12.35 Riviéra 13.00 Gazdagok és szépek 13.25 Csábítás - mesék egy titkos szentélyből (amerikai film) 15.10 MacGyver 16.00 Sunset Beach (408.) 16.45 Vad angyal (28.) 17.40 Camilla (28.) 18.30 Tények (hírműsor) 19.00 Szerencsekerék 19.30 A vipera (67.) 21.30 Férfisztriptíz (showműsor) 22.00 Jó estét, Magyarország! 22.45 Rádió Flyer- Repül a testvérem (amerikai film) 0.50 Magyarország holnap 1.25 Vers éjfél után DUNA TV 4.10 Plusz 1 óra Virradóra 5.30 Virradóra 9.15 Tavaszi matiné 10.30 Az utolsó mohikán (amerikai kalandfilm) 12.00 Lapozó. Híradó 12.20 Európai kaleidoszkóp 12.30 Hogyan kapta vissza Vogyicska matróz a trombitáját? 12.50 Budai cukrászda (magyar vígjáték) 14.15 Tálentum (ismétlés) 14.50 Olvasónapló Háború és béke (szovjet film, 1966 - 4/1.) 17.15 Nyelvőrző 17.30 Mesefilmek 18.00 Napóra 18.55 He[, hej, helyes beszéd! 19.00 Összkép 19.30 A 20. század száz hí­res fotója (dok.-film-sor.) 19.45 Don Milani (olasz tévéfilm-2/1.) 21.20 Négy évszak dalai 21.30 Híradó. Sport 22.00 Művészvilág Tiszta forrásból 22.30 A hetedik szoba (magyar film) 0.20 Híradó l 6.30 Reggeli 9.00 Receptklub (ismétlés) 9.10 Barátok közt (ismétlés) 9.40 A farm, ahol élünk 10.35 Top Shop 11.30 Delelő 12.50 Mire gondolok? 13.00 Hírek 13.30 Kavalkád 13.40 Celeste (83.) 14.30 Helene és a fiúk (26.) 15.00 A farm, ahol élünk (amerikai sor., 162.) Nellie reinkarnációja 2. 15.55 Esmeralda (56.) 16.35 Mire gondolok? 16.45 Tiltott szerelem (49.) 17.30 Mire gondolok? 17.40 Senora (4.) 18.30 Híradó 18.50 Fókusz (közszolgálati magazin) 19.20 Üzenet 19.25 Barátok közt (magyar sorozat) 19.55 Dennis, a komisz is­mét pimasz (amerikai vígjáték) 21.15 Áz elpusztíthatatlan (amerikai kalandfilm) 22.55 Este (hírműsor) 23.15 Kiéhezve (am. horrorsor., 16.) Anais 23.45 Vágyak háza (am. erotikus sorozat) 0.10 Fókusz Időjárás-jelentés 0.35 Divatklip HB0 6.30 Percy, a parkőr (angol rajzfilmsorozat) 7.00 Jó barátok (amerikai sorozat) 7.30 Ezer hold (amerikai film) 9.15 Amikor a farok csóválja (amerikai filmszatíra) 10.55 Ar, a tündérkirály (angol ifjúsági film) 12.30 Mr. Magoo (amerikai vígjáték) 14.00 Bosszúállók (am. fantasztikus film) 15.30 Babar - A győzelem ünnepe (kanadai rajzfilmsorozat) 16.50 Szakíts, ha bírsz! (am. romantikus film) 18.20 Bárbajnokok (amerikai film) 20.00 Rock and roll szamuráj (amerikai fant. kaland­film) 21.35 Nem ér a nemem! (amerikai vígjáték) 23.20 Vérfagyasztó (am. feketekomédia) 0.50 Halálos csend (amerikai thriller) 2.30 Zsaruszerencse (amerikai krimi) 4.15 Hirtelen pokol (amerikai thriller) 5.50 Hollywoodi akcióhősök - Sylvester Stallone 5.50 Nap-kelte 17.00 Ebugatta Torna 18.30 Popvilág 19.00 Nap-nyugta 20.10 Rendkívüli kiadás 20.45 Ingatlanpiac 21.15 Ormos-ság Pásztázó 22.40 Színházi látcső 23.05 Feró korcsmája tarjAni tv 18.05 Hírek 18.15 Háttér Tapsi-show 18.30 Filmajánló (magazin) 18.35 Szevasztok! 18.45 Csendes percek 19.10 Egyházmegyei körkép 20.00 Hírek 20.10 Háttér 20.30 Út a csúcsra (amerikai film) 20.00 A lányok (nem) angyalok - Pa-Dö-Dő-show llÁnn 1 t\ -4Í|; ttti\ T in Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Ml ll It A 11 íir n I It I A P Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. nUvmill/ megyei míVL/if Szerkesztőségi telefon: 32/416455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi igazgató: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy. Kossuth út 15. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére a Célvonal Kft., telefon: 30/9433-548,30/9951 -279 juttatja el a lapot. Árusításban terjeszti a Magyar Posta Rt. Levél- és Hírlapüzletági Igazgatósága (Budapest, VIII., Csokonai u. 6., Tel./fax: 210-0683). Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, a hírlapkézbesítőknél és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 00000000 számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 795 Ft, negyedévre 2385 Ft, fél évre 4770 Ft, egy évre 9540 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom