Nógrád Megyei Hírlap, 2000. április (11. évfolyam, 77-100. szám)
2000-04-20 / 93. szám
Nógrádi fiatalok aTisza-gáton Még teljes készültséggel őrzik a Tisza gátjait, még szükség van a segítségre, amely érkezik is az ország minden részéből az árvíz sújtotta területekre. Az egyéves múltra visszatekintő Nyugat-Nógrádi Ifjúsági és Kulturális Egyesület tagjai is úgy határoztak, hogy a lehetőségeik szerint ott segítenek, ahol tudnak. Fölvették a kapcsolatot a szolnoki polgármesteri hivatallal, ahol örömmel fogadták a nógrádi fiatalok segítő szándékát, akik számára biztosították a szállást és meghatározták a lehetséges feladatokat. Gátfigyeiési szolgálatot látnak el és ahol kell, gáterősítési munka vár a Gamesz mikrobuszá- val szerdán Szolnokra érkezett tizenhat önkéntesre, annál is inkább, mert a hét közepétől tetőzik a Tisza Szolnoknál. Az egyesület felhívására jelentkezőket a Városüzemeltetési Kft. látta el lapáttal és gumicsizma, esőköpeny mellett egy zseblámpa szolgálja a felszerelést. Hegedűs Gábor péksége 700 darab műanyag zsákot adott a Tisza töltésének erősítésére és ellátta a csapatot kenyérrel és fonott kaláccsal is. A Bemáth Bt. anyagi segítsége mellett a balassagyarmati polgármesteri hivatal is támogatta az egyesület árvízi segítségét. A Tisza gáton szolgálatot teljesítő nógrádi fiatalok feladata várhatóan szombaton sikeresen befejeződik, ha addigra az ár elvonul Szolnok alól, amiben mindannyian reménykedünk _______SZABÓ EHDHE Mi , a Lorántffy Zsuzsanna Leánykollégium lakói névadónk születésének 400. évfordulójára emlékeztünk a minap. Szűk egy órában - a közismert történelmi adatokon túl - sok érdekeset hallhattunk Erdély fejedelmének, I. Rákóczi Györgynek a hitveséről, aki igazi gazdaasszony módjára igazgatta Sárospatak várát. Erejéből futotta - a XVII. század zivataros időiben - a betegápolásra is. Különösen szívén viselte a pataki kollégium felvirágoztatását. A küzdelem, erő, akarat megtestesítője volt. Mélyen vallásos és jótékony asszony, aki segítette a rászorulókat, közbenjárt az elítéltek ügyében, felszólalt az árvák mellett. Mindezek alapján nevét, tevékenységét több évszázad távlatából is megőrzi a hálás emlékezet, hiszen máig áll az általa istápolt református kollégium. „Korát előzte, mint égen A tündérhajnal a napot, Hogy akkor is éljen, Midőn a nap lenyugodott. ” _____________________________DÁNY1 ANDREA S algótarján Pókjárás káposztával Hangos zsibongástól zengett április 14-én a pásztói Gárdonyi Géza Általános Iskola tornaterme. A Gyermelyi Tésztagyár pályázatára rendeztek ügyességi és sportvetélkedőt, amelyről az elkészült videofilm kerül majd a pályázati anyagba. Olyan nagy volt az érdeklődés, hogy a pedagógusok csak két fordulóban tudták megrendezni a versengést. Előzetes feladatként a szülőkből és alsó, valamint felső tagozatos gyerekekből álló vegyes csapatok plakátokat készítettek az egészséges táplálkozással, életmóddal és a jelzett gyár termékeivel kapcsolatosan. A sportfeladatok mindegyikét valamilyen zöldséggel vagy gyümölccsel végezték (volt például célbadobás krumplival, pókjárás káposztával), pihen- tetőül totót oldottak meg a csapatok az egészségről és a táplálkozásról. A tanulók ügyességüket, az almahámozó, a narancsfacsaró és végül a tésztafőző versenyen is összemérhették. A vidám versenyről senki nem távozott éhesen: a fáradt versenyzők elfogyasztották „játékeszközeiket.” ___________■ P op plusz rock Utazások a zene világában Történelmi korszakokat tekintve alig múlt el egy gondolatnyi idő a filmkészítés és vetítés csodájának feltalálása óta, de az iparág az emberiség életének szerves részévé vált. És bár a filmek bűvölete már több mint száz éve tart, mégis az elmúlt pár év - talán a technikai fejlődésnek köszönhetően, talán egy teljesen új igényű nemzedék felnövekedése miatt - gyökeresen megváltoztatta az iparágat. Az elmúlt évek legjobb filmzenéit gyűjtötte össze az „Absolut Filmslágerek” című válogatás, amelyen - egyebek között - olyan alkotások betétdalai hallhatóak mint a „Desperado”, a .James Bond - 007”, „A Ravasz az Agy és Két Füstölgő Puskacső”, a „Notting Hill”, az „Ace Ventura”, „A nő kétszer”, vagy a világon mindenhol az évszázad filmjének kikiáltott „Star Wars” méltán híressé vált dallamának egy eddig még sehol másutt nem hallott feldolgozása is. Ha végignézünk a számlistán, csak úgy hemzsegnek az Oscar -, Grammy - és Golden Globe-díjas és jelölt dalok. Az előadók? Az Aquától a Beautiful Sonthig, a Lighthouse Familytől Dusty Springfieldig, a Dire Straitstől a Sheryl Crowig mindenki megtalálható rajta, aki az elmúlt néhány évben filmes világslágert produkált. *** A négyéves hallgatás után az új Cure album ismét bizonyíték, hogy Robert Smith-t és társait nem szabad leírni. A kilenc dal inkább a régi, sötétebb hangzásra emlékeztet, melyek közül talán a Maybe Someday a legpop- posabb. Az új lemez a „Blood- flowers” címet kapta. A zenekar európai turnéja márciusban kezdődött, amely során hazánkba sajnos nem, de Bécsbe április 11- én ellátogattak. Az idei év egyik legígéretesebb dance produkciója, amelyet a U 96 producere hozott létre és a 23 éves Meri Juice testesít meg. Az album eddigi slágerei, a „Dear Jessie” és a „Luv U More” már Németországon kívül is meglehetősen ismertek. „Bulivan 3.” - ismerősen csenghet a cím. Nem véletlen, '95 után most márciusban megjelent a sorozat legújabb, harmadik része. Csak a külső újult meg, a tartalom hű maradt az eredeti elképzeléshez. Ez a lemez is az elmúlt évek legsikeresebb dalaira emlékezteti a hallgatót. Ki ne emlékezne szívesen az Aqua „Barbie Girl”-jére, a Texas Black „Eyed Boj”-ára, vagy az azóta csak fiatalodó Cher „Shoop Shoop Sang”-jára? Az. angol slágerlisták élén tanyázik már hetek óta Gábriellé „Rise” című slágere, amelyet az ugyancsak „Rise” című albumról másoltak ki. Sajnos az UZ-hívőknek még egy kis időt várni kell az új albumra, mert Bono - az általa írt és Wim Wenders rendezte - a „Million Dollar Hotel” című film promóciójával van elfoglalva. De szentül megígérte, hogy amint ezen túl van, azonnal stúdióba vonul a csapattal együtt, befejezi a végső munkálatokat az új stúdióalbumon. Újra együtt dolgozik a Bon Jovi! Mégpedig az új médiát kihasználva, szinte közvetlenül a széles nyilvánosság előtt. Az amerikai Rolling Stone magazinnal közösen kialakított web oldalukon mindenki beleshet a készülő új album munkálataiba. Ez a „stúdió kukucska” annyira megtetszett a csapatnak, hogy februárban még egy speciális internet koncertet is adtak New Jersey-i stúdiójukból, ahonnan nagyrészt már az új számokat adták a szerencséseknek, akik egy időben felfértek az oldal látogatói közé. Állítólag az üzemeltető céget többször a szívinfarktus kerülgette, mert túltelítettség miatt éppen csak megúszták a „lefagyást”. A Love Parade már elmúlt, de az egyik felfedezettje, Rollergirl még mindig a német listák élvonalában található. A „Dear Jessie” című óriási sikert elért debütáló dal után a „Luv U More” című nóta már nemzetközi sikereket is magáénak mondhat. A 23 éves Meri Juice egy vidéki kisvárosban, Lünenben született és már kis korában tagja volt a Waltrop görkorcsolya csapatnak, így a korizás passzió és zsebpénz kiegészítő is volt. A középiskola elvégzése után Nicci profi énekleckéket vett, majd egy szerencsés véletlen folytán Mallorcán összeismerkedett későbbi producerével. Már a lemezstúdió munkálatai zajlottak, amikor együtt megnézték a „Boggie Nights” című kultikussá vált filmet és már meg is volt az ötlet, Nicci visszatér gyerekkori szerelméhez, a gőrkorihoz és Rollergirl néven indul neki a zenei életnek. 1999- ben Nicci hangja, lenyűgöző előadásmódja és állandó korizása a színpadon elbűvölte a közönséget és elindította a slágerlistákon felfelé. A Rollergirl jelenleg Hamburgban él és még keresi álmai férfiját, aki egy napon meghódítja a szívét - talán görkorcsolyán. És a lemez? Dance, a jobbfajta német vonalból. Táncolható, de nem tingli-tangli. Van dallamvonal és nem a monoton puffogás adja a dalok alapját. Ahogy a lemez bevezetőjében halljuk: - Ez egy utazás a zene világába. Figyeljenek és készüljenek fel az indulásra görkorcsolyával a lábukon. Ahová csak farnak, eljuthatnak, csak álljanak készen Rollergirl-re! SÁNDOR ANDRAS JÁTÉK! JÁTÉK! JÁTÉK! Elmúlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: ÉLTÉ. Műsoros hangkazettát vehet át szerkesztőségünkben Boros Eszter, Mátramindszent, Béke u. 51. sz. Elérkeztünk négyfordulós játékunk utolsó részéhez, s vele együtt dalcímünk záró betűjéhez. A nóta szavát a heti megfejtések kezdőbetűi alkotják, ha valaki segítségre szorul, keresse elő az elmúlt három hét csütörtöki lapszámait! A megoldások természetesen el vannak rejtve a szövegben. Mai kérdésünk: - Mi a neve annak a világhírű előadónőnek, aki többek között megtalálható az Absolut Filmslágereken s egyik slágerének a címe: „ALL I Wanna Do”. A helyes megfejtők között ezúttal pluszdíjat is kisorsolunk. Beküldési határidő: április 25. Címünk: Nógrád Megyei Hírlap, Erzsébet tér 6. Kalácsfonásból kiváló Sajnos a húsiparban a tárgyi feltételek elégtelensége miatt 1992 óta nem neveztünk a szakma kiváló tanulója versenyre, az idén azonban képviseltettük magunkat Berták Richard (Őrhalom) 4. H. osztályos tanulóval, aki 22-es mezőnyben 10. helyezést ért el és mindössze 1,1 ponttal maradt el attól a határtól, amellyel már felszabadulhatott volna. A pék-cukrász szakmában 5. alkalommal indultunk 1-2 versenyzővel, s az előzőekben legalább egy tanuló mindig felszabadult. 1998-ban iskolánk adott helyet az országos döntőnek, most Nyíregyháza volt a verseny helyszíne, ahol 2 tanulót indítottunk. A 21 fős Június 7-én a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán az Iron Maidén kárpótolja mindazokat, akik a tavaly előtti koncertről lemaradtak, illetve azokat, akik ugyan nem maradtak le, viszont hiányérzetük lehetett Bruce Dickinson nélkül. Most a teljes Bmce Dickinson- nal ismételten kiteljesedett Iron Maiden vonja el a fölös energiákat az erre kiéhezett rockerektől. A turnéra a Dirty Reeds kíséri el az Iron Maiden-t, aki ért hozzá, az tudja, ez nem is egy, hanem voltaképpen két eszelős koncert lesz! Június 12-én végre valahára sor kerül a BS megsemmisülése miatt februárról elhalasztott Sting koncertre a kisstadimezőnyből soron kívül az kaphatott szakmunkás-bizonyítványt, aki a max. 100-ból legalább 66,7 pontot ért el. Iskolánkból Péter Erzsébet (Erdőtarcsa) 82,9 ponttal a negyedik, Bartolen Mónika (Szirák) 74,3 ponttal a tizenegyedik helyezettként felszabadult. A magyar Pékek Ipartestülete által szervezett „Fantázia 2000” elnevezés sütőipari termékverseny a „kalácsfonás”-kategóriában Budapesten az UKBA élelmiszeripari kiállításon és vásáron 21 iskola képviseltette magát 1-1 fővel. A ónban. A „Brand New Day” címmel illetett tűmé az azonos címet viselő album megjelenése után indult, s mire ideér, biztos, hogy mindenki együtt fogja Sting-gel énekelni a Brand New Day, Desert Rose és az After The Rain slágereket. Stinget egy nagyon kellemes összetételű csapat Idséri ezúttal is Budapestre. Gitár és vokál - Dominic Miller, dobok - Emmanuel Katche, trombita - Chris Both, szintetizátor és vokál - Mark Eldrigde és a billentyűs - Jason Rebella. Ha június 16- án egy minden bizonnyal verőfényes napot követő lágy estén kilátogatunk a Petőfi Csarnok szabadterére, a 90-es évek rockzenekarázsűri Küzmös Jánost, iskolánk 4. H. osztályos pék-cukrász tanulóját találta a III. legjobbnak. A fenti eredmények elérésében a tanulók és az iskola oktatói-tanárai mellett jelentős szerepe van a pásztói Agroprodukt Kft., a salgótarjáni Palócbrot Rt. és a balassagyarmati Nógrád Gabona Rt. vezetőinek és az üzemek vezetésének, dolgozóinak a szakmai képzésben végzett munkájának. Szíves közreműködésüket köszönöm. ___________________________NAGY LAJOS M ikszáth Kálmán középiskola Balassagyarmat nak, a Pearl Jam-nek koncertjén találjuk magunkat. Péntek este nem is képzelhetne senki rockzenét imádó jobb programot, mint egy jó kis „gyöngylekvár” bulit (pontosabban: Gyöngy lekvárjának kellene hívnunk, mert az egész név onnan jön, hogy Eddie Vedder nagyija isteni lekvárt főzött.) A felállás a teljes Pearl Jam: Eddie Vedder (vokál, gitár), Stone Grossard (Gitár, vokál), Mike Mc Cready (gitár), Jeff Ament (basszus), Jack Irons (dobok). Tehát az információk summázva: Iron Maiden - június Z, Pelsa szabadtér (este 8) Sting - június 12., Kisstadion (este 8), Pearl Jam - június 16., PeCsa szabadtér (este 8) SJL Buliajánló Magyar könnyűzenei legendák Fonográf: „Jelenkor” Új rovatot indít lapunk itt a fiatalok oldalán, melynek keretében hétről hétre bemutatunk egy-egy legendás lemezt abból a sorozatból, amiket újra napvilágra bocsátott a Hungaroton kiadó, megőrizve a kincseket a magyar könnyűzene történelméből. Ma a Fonográf .Jelenkor” című lemezére emlékezünk. Szörényi Levente: - Az István, a király bemutatója után olyan mértékben fejbe voltam kólintva a királydombi fogadtatástól és az azt követő reakcióktól, hogy úgy éreztem, semmilyen témához nem szabad hozzányúlnom. Azokban a hónapokban , sőt években úgy tűnt számomra: a darab sikere agyonnyomja a további alkotói szándékot. Ennek eredménye, hogy az utolsó Fonográf-lemezen összesen két számom van. Tolcsvay Laci viszont tele volt zenékkel, nem is rosszakkal. Ekkorra beérett a Fonográf. Érdekessége és egyben tragédiája is a zenekarnak, hogy mire ez a lemez megvalósult, addigra a közönség se nagyon állt ki a banda mellett és a belső problémák is eléggé elhatalmasodtak. A sors úgy akarta, hogy ne működjünk tovább. Bródy János: - A Jelenkor” a Fonográf egyik késői, érett gyümölcse, amely szinte a lehetetlennel próbálkozott, nevezetesen, hogy egy már nem igazán népszerű zenekarnak új arcot adjon. Ez nem is sikerült, mert akik szerették a Fonográfot, nem ezt várták tőle, addigra már nem nagyon szerették. A mai napig azt gondolom, olyan jó ez az anyag, hogy egy új zenekar elindulhatott volna vele. De a Fonográf akkor már nagyon a végét járta. A magam részéről az az érzésem, hogy a szövegek aktualitása, érvényessége mintha semmit sem vesztett volna a közben eltelt időben. Tolcsvay László: - Az egyik legkedvesebb lemezem ez. Ák- kor kezdődött az életem új periódusa, teljesen magamra találtam. Nagyon hosszú ideje nem készült Fonográf-lemez. Újfajta lelkesedés kezdődött, összejártunk. Leventével arról beszélgettünk, hogy új hangszereket veszünk, Bródy is billentyűzni fog, új hangzást alakítunk ki. Szívem- lelkem rajta van a lemezen. Egyik kedvencem a „Tiltott forrás”, amelyhez újszerű, magyar hangzást találtam ki, a másik pedig „A show folytatódik”, amit azóta az egyik saját lemezemre is följátszottam. Sajnos, a Jelenkor” belefulladt a búcsúkoncertbe... Móricz Mihály: - 1993-ban Amerikában jártam és ismerőseim a Jelenkor”-t tették be az autómagnóba. Akkor már évek óta nem hallottam és abban a környezetben teljesen lenyűgözött. Összehasonlítva az ottani hangzásokkal, abszolút egyenrangúnak hatott. Kiforrott, a korhoz méltó anyag. Nem annyira slágerek, mint inkább befelé forduló, értelmes számok vannak rajta. A „Visszatérés” című dalom felvétele nagyon kedves nekem, elsősorban Levente energikus, szenvedélyes éneke miatt. A lemez sajnos nem lett népszerű, amihez hozzájárulhatott, hogy a címlapról letiltották Korga György festményét, így fehér lett a borító, zöld kerettel.-SÁNDOR A. Nevét őrzi az utókor