Nógrád Megyei Hírlap, 2000. április (11. évfolyam, 77-100. szám)

2000-04-18 / 91. szám

2. OLDAL SALGÓTARJÁN 1 BALASSAGYARMAT MEGYEI K C j R K É P ■Kk PÁSZTÓ 2000. ÁRILIS 18., KEDD Kamerával és hátizsákkal Buda László közismert szerep­lője Salgótarján közéletének, művészeti és sporteseményei­nek. Szinte hihetetlennek tű­nik, hogy az örökifjú, mindig vidám Buda László már 48 éves: 1952 június 17-én Salgó­tarjánban született. Tanulmá­nyait az acélgyári, a mai Petőfi iskolában kezdte. Ezt követően a Madách Imre Gim­náziumban érettségi­zett. Nyomdaipari ta­nulmányit Budapes­ten végezte, itt szer­zett nyomdászképe­sítést. 1970-ben Bu­dapesten kezdett fényképezni, majd visszatért Salgótar­jánba és 1972-től a Nógrád Megyei Nyomdaipari Vállalatnál dolgozott. Itt már fotószakkört is vezetett. A fényképezés iránti érdeklődé­se késztette munkahely-vál­toztatáshoz: 1976 óta a Nógrá­di Történeti Múzeumban dol­gozik fotósként. Buda László 1972-ben ismer­kedett meg a Nógrád Megyei Fo­tóklub tevékenységével s ekkor vált a klub tagjává. A klub alkotó- műhelyében gyorsan megtalálta helyét. Kreatív vénája jól illeszke­dett a „Salgótarjáni Fotós Alkotó Műhely” irányzatához. A hetve­nes évek első felétől rendszeres résztvevője a megyei, regionális és országos fotópályázatoknak, kiállításoknak, majd a külföldi fo­tóművészeti eseményeknek. Első önálló kiállítását 1974-ben mutatta be a Salgótarjáni Fotóga­lériában. Ezt a tárlatot budapesti, szombathelyi, berettyóújfalui, ácsi, besztercebányai bemutatko­zásai követték. A több mint fél­száz önálló kiállítás során Nógrád megye tucatnyi településén, in­tézményében is megismerhették képeit a tárlatlátogatók. Buda László a fotográfia sajá­tos műfajával a diaporámával 1980 óta foglalkozik. Érdekes, természeti és épített környeze­tünkből merített tematikájú dia- poráma-programj aival többek között Vácott és Diósgyőrben is sikert aratott. Buda fotós tevékeny­ségét elsősorban a ter­mészet és az ember sze- retete határozza meg. Természetfotói túlmu­tatnak az objektív való­ság egyszerű ábrázolá­sán. Jó szemmel választ­ja ki a lényegest a jelen­ségből. Képei elvezet- * nek a hegycsúcsokra és a barlan­gok világába. A Palócföld és tá- gabb hazánk tájain túlmenően a környező országok legszebb tú­racélpontjairól is feledhetetlen képeket készített. Buda László a magashegyi és barlangi fényké­pezés nógrádi reprezentánsa. Aktfotóival többre vállalkozik mint az emberi test szépségének bemutatása. Kamerájával modell­jei egyéniségét, személyiségét is igyekszik feltárni. Buda László egyéni alkotói módszert alakított ki. Egyedi kép­módosító módszerei soha sem öncélúak, azok mindig a monda­nivalót szolgálják. Alkotói mun­kásságának egyik erősségét jelen­ti a fotóművészetben igen ritka műfaj: a humoros, vidám fotó. Legújabban az „úgynevezett” be­állított képek kerültek érdeklődé­sének előterébe. A salgótarjáni fotóklubban rendezett tárlatán is sok új ötleté­vel találkozhat a József Attila Mű­velődési Központ közönsége. VERES MIHÁLY Életet lehelnek a kemencei kisvasúiba Az is megtörténhet, hogy Petőfi Sándor valamelyik kóbor felhőt meglovagolva április derekán a Börzsöny rengetege fölé keve­redik és meglátva a kemencei vasútépítő-tábort, örömében dal­ra fakad. Jogos lenne a jókedve az országban is egyedülálló kisvasútmentés láttán, mert ez a világ szinte már elfelejtette nevezetes versét az ezer vasútról. Mostanában az a divat, hogy nem vasutat csinálnak, hanem inkább megszüntetnek. Mára szinte csak hírmondói maradtak a valamikor kisvasutak- nak. Szerencsére a Börzsöny térsé­gében még működik a királyréti és a nagybörzsönyi erdei vasút és a szobi gazdasági vasút. Nem mesz- sze tőlük még forgalmat bonyolít le a felsőpetényi bányavasút. Ezen a területen 7,3 kilométer hosszan megvan a pályája az 1910-ben megépített kemencei kisvasúinak, amelyet még az esztergomi érsek­ség épített a Wolfner-Sancer faki­termelő céggel. így született a már megszüntetett bemecei kisvasút is. A kemencei kisvasúton hosz- szú évtizedekig szállították a fát. A 600 mm nyomközű pályát úgy ter­vezték meg, hogy csak az üres va­gonokat kellett vontatni fölfelé és a felterhelt kocsik egyenként, vagy vonatba kapcsolva, a fékezők irá­nyításával legurultak a fatelepig. Oda vezették a szárnyvonalakat, ahol a fakitermelés felüti és a lóval vontatott vagonokat az 1950-es évektől már motormozdonyokkal mozgatták. Naponta egyszer még 1992 elején is végigpöfögött a P-2- es mozdony a szárnyvonalaktól megfosztott vonalon, amelynek a leállítását még abban az évben ki­mondták. A legutolsó üzemveze­tő, Székely Artúr talán nosztalgiá­ból egyik alapítója volt az 1994- ben megalakult Kisvasutak Baráti Köre egyesületnek (KBK), amely a Kárpát-medence összes kisvasút- jáért kíván tenni. Az egyesület föl­mérte a kemencei kisvasút rehabi­litációs lehetőségeit, de az akkori helyzet még az igazi vasútnak sem kedvezett. Ráadásul az 1995-ös ár­víz megrongálta a Vilati-állomás vashídját, a hét fahíd is károsodást szenvedett, a töltések pedig alá­mosódtak. Az elemi kár megadta a végső döfést az amúgy is felszá­molásra ítélt kisvasúinak, amit le­selejteztek. Szerencsére a kemenceiek nem szedték fel a síneket, amelyeket Teszári Károly természetvédelmi felügyelő vigyázó szeme is őrzött. A múlt év tavaszán a Kisvasutak Baráti Köre megkereste a kisvasút gazdáját, az Ipoly Erdő Rt.-t azzal a javaslattal, hogy múzeumvasút- ként szolgálhatna tovább a csak­nem százéves vonal. Kiss László vezérigazgató és munkatársai tá­mogatták az ötletet, sőt egy erdei, erdészeti múzeummal is tóbővítet- ték az elképzeléseket. A megkez­dődött szervezést szinte végzetes csapásként érte az 1999. július 22- i felhőszakadás, amelynek rohanó áradata a kisvasút huszonnégy hídját rommá tette, a töltéseket el­mosta. Az ügyben fáradozók nem adták fel, felmérték a károkat, a felújítás teendőit, s a 2000. január 1-jei hatállyal megkötötték az Ipoly Erdő Rt.-vel a szerződést a ltisvasút életre keltésére. A tervek szerint a kisvasút te­lephelyén már májustól látogatha­tó lesz az erdészeti múzeum és megkezdődtek az előkészületek ez év május 29-én 11 órakor tar­tandó kisvasúti nap megtartására. Az idő rövidnek tűnik, de a ke­mencei kisvasút megújításán szá­mosán fáradoznak. Segíti a helyre- állítást a Szabó Gyula által képvi­selt Vasúttörténeti Alapítvány és Gáspár János a Magyar Közleke­dési Közművelődési Alapítvány­tól, amelyekhez várják a pénzügyi segítséget. Az április derekán kezdődött kemencei vasútépítő-tábor egy hetében 1,8 km pályát szeretné­nek kitakarítani a mozdonyszín­nel és a teljes felszerelésével meg­maradt kovácsműhellyel egyetem­ben. Szűcs Zoltán, a Kisvasutak Baráti Körének elnöke tájékoztató­jában szólt arról, hogy a lelkes csa­patot sokan támogatják. A kocsik alvázainak a kiegyengetését a bu­dapesti Szabóki Adolf Műszaki Szakközépiskola vállalta fel. A Würt Kft. adja a kötőelemeket és a Nitrokémia a beton talpfákat. Fu­varral segít a solymári Tóth Kál­mán teherfuvarozó és a P-Z kis- mozdony akkumulátorait a Perin Akkumulátorgyár Rt. biztosítja. A kocsikat a Ganz és más cégek ja­vítják. Segít tanácsaival a királyréti kisvasút főnöke és mozdonyveze­tője és jóindulattal kezeli az ügyet Gere József, a balassagyarmati MÁV főnöke is. Támogatja a kis­vasút éltre keltését Kemence Köz­ség Önkormányzata. Major László polgármester a tavaszi szünetben üressé vált iskolában alakította ki a kisvasútépítők szállását. A faluban gyűjtik a ltisvasút emlékeit és szer­vezik a valamikori dolgozókból ál­ló segítő csapatot. A tábor első napján, vasárnap még a nap is melengette az Ipoly Erdő Rt. felélesztésre szánt fatele­pén a mozdonyszín körül kezdődő munkálatokat. A húszfőnyi csapat tagjai között a budapesti Potoczki György autószerelő és a százha­lombattai Ágoston Károly lakatos és a fiatal szentesi Csanádi Sándor gépészmérnök a kismozdony fel­újításán szorgoskodott. A diósjenői Fodor Illés a kocsikat javította. Baronfdnd Zsolt és Kövessdi Gyula a villamos hálózatot állította hely­re. A sínek első százméteres szaka­szának kitisztításán számosán fá­radoztak. A budapesti Kocsinszki Tibor elnökségi tag kezében kapá­val azt magyarázta, hogy a júliusi táborig a MÁV váci és székesfehér­vári pályafenntartó szakasz kijavít­ja a pályahibákat. Székely Artúr az Ipoly Erdő Rt. kerületvezető erdé­sze, a kisvasút üzemeltetője, tábor­mindenesként és az egyesület ve­zetőségi tagjaként is bizakodóan szólt arról, hogy július végén a strandig tartó 1,8 km-es pályán életre kelhet a kemencei múzeum­vasút. Az idén erre van keret és a kisvasúti és erdészeti múzeum megnyitására. Az idén pályázzák meg azokat a pénzeket, amelyek­ből a Vilati-üdiüőig szeretnének el­jutni a műtárgyépítéssel együtt. Azután javítják ki a természetvé­delmi területbe benyúló vonalat. A július 3-30 közötti kisvasútépítő- táborba, akár egy napra is várnak segítőket, a kétkezi munkával je­lentkezőket és azokat is, akik esz­közzel, anyaggal, szakmai segít­séggel, vagy anyagilag tudják tá­mogatni a kemencei erdei múze- umvasút életre keltését. Érdeklődni lehet a Kisvasutak Baráti Köre egyesületnél, Buda­pest 1222, József út 7. A Börzsöny szépséges völgyeiben futó kemen­cei kisvasút újjáépítése után a né­hai nádasladányi tőzegbánya vas- htjának két mozdonya és hét va­gonja is ide kerül. Az 1910-ben született kisvasúinak 2000. lesz az újjászületési éve és az erdőből ki­futó vágányokon a jellegzetes P-2 mozdony egy új, a közösség szá­mára hasznos korszak felé indul­hat. SZABÓ ENDRE A Hírlap postájából A Pf. 96 - A Hírlap postájából - az olvasók fóruma. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve, szerkesztve közölje. A közölt levelek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet. Bízunk az óvoda jövőjében Új gázfogyasztók Zagyvarónán A Kiserdei Óvoda szülői munkaközössége megismerte a Bátonyterenye képviselő-tes- tülete elé kerülő tervezetet az óvodai intézményrendszer át­alakításáról. A szülőket képvi­selő munkaközösség a követ­kező hozzászólást fogalmazta meg. A jó pedagógus „...éltető for­rása, hogy a fiatalsággal van dolga, a szülők rábízták leg­főbb kincsüket, folytatóikat az időben. Lehet-e ennél szebb feladat, nagyobb tisztesség?” - írja Gyergyai Albert. Pedagógus a jó óvónő is, aki­re mi, szülők valóban a legféltet­tebb kincsünket bíztuk rá. Óvodát bezárni felelősségtel­jes elhatározás. Úgy véljük, a döntés súlya a döntéshozók előtt is ismert. Tudjuk, hogy az önkormányzat a város nehéz anyagi helyzetén szeretne javí­tani, és ezért foglalkozik - töb­bek között - az óvodák átszerve­zésének kérdésével is. Mi is tisztában vagyunk a számadatok jelentésével, jelen­tőségével. Megértjük, hogy a vá­ros jövője érdekében szükséges átgondolni, módosítani az óvo­dák szervezeti felépítését, gaz­daságossá téve ezáltal működé­süket. Nem tudjuk ugyanakkor elfogadni azt, hogy a puszta számadatok, statisztikák dönt­senek - netán éppen a jövő leg­főbb letéteményesei, gyermeke­ink érdeke ellenében - s hogy az emberi-pedagógiai oldal egyál­talán ne kapjon szót. Mindannyian nagyon jól tud­juk, hogy a gyerekek ideális fej­lődéséhez elengedhetetlenül szükséges a biztonság, az állan­dóság érzete, a jó hangulatú, ba­ráti légkör, az odafigyelés. Mindezt biztosítani kell szá­mukra természetesen a család­ban is, ám ott is, ahol a hétköz­napok zömét tölti, az óvodában. A Kiserdei Óvoda - tapasztalata­ink szerint - megvalósítja ezen feltételeket. A mi óvodánkban - s ezt nem a hangzatosság ked­véért mondjuk, hanem valóban így is érezzük - jól felkészült, lelkiismeretes, gyermekbarát pedagógusok dolgoznak. Mert az itt dolgozó óvónők és dadák valóban pedagógusok vala­mennyien, a szó legigazibb ér­telmében. A Kiserdei Óvoda népszerű a szülők körében a jelenben, mint ahogyan népszerű volt a múltban is. Úgy véljük, sokat­mondó lehet, hogy amikor pár éve, az óvodai beiratkozás előtt kikértük ismerőseink vélemé­nyét az óvodaválasztással, kap­csolatban, közülük feltűnően sokan voksoltak erre az óvodá­ra. Az indokok között több min­den szerepelt: mert az ő gyer­mekük is ide járt, s ők nagyon meg voltak elégedve ezzel az ovival, mert jól ismerik az itteni óvónőket, és kedvező vélemény­nyel vannak róluk, mert a gye­rek itt szép természeti környe­zetben tölti mindennapjait, so­kat van kinn a szabadban, mert kicsinysége folytán is családias légkör uralkodik itt, mert már ő maga is itt volt óvodás és kelle­mes emlékeket őriz magában azokról az időkről. A felsorolás korántsem teljes, ám annál jel­legzetesebb: kiválóan jelzi, hogy az óvodának van múltja. Most ejtsünk néhány szót a jelenről! Gyermekeink új óvodásként meleg, baráti fogadtatásban ré­szesültek-részesülnek, így meg­lepően hamar megszokják az óvodát. Ehhez nagy segítséget nyújtanak számukra mind az óvónők, mind pedig a dadák, akik már korán reggel mosoly­gósán, szeretettel várják a kicsi­ket. Pillanatok alatt sikerül meg­vigasztalniuk a pityergő aprósá­gokat. Bátorítják, ha fél a Tél­apótól. Ölbe veszik, s ha az ovi­ban lesz beteg, így várják együtt az egyébként azonnal értesített szülőt. Odaülnek a délben el­aludni nehezebben tudó gyerek ágya mellé, simogatják, hátha úgy hamarább jön álom a sze­mére. A Kiserdei Óvodából nyu­godt szívvel megy dolgozni a szülő reggelente, hiszen tudja, hogy gyermeke jó kezekben van. Ehhez az a tény is hozzájá­rul, hogy itt a szülő-óvónő közti kapcsolat kiegyensúlyozott, őszinte. A barátinak mondható viszonyt ápolják az intézmény hangulatos rendezvényei is, amelyekbe a szülőket is bevon­ják. Á karácsonyi ünnepségek, a farsangi bálok, a jótékonysági, anyák napi rendezvények kelle­mes emlékként élnek bennünk. A társadalmi munkák során szü­lők és óvónők együtt munkál­kodnak a gyerekek környezeté­nek szebbé tételéért. A Kiserdei Óvodában dolgozó emberek a kulturálódás, a tapasztalatszer­zés legkülönfélébb lehetőségeit biztosítják gyermekeink számá­ra: az uszoda, a színház, a zene­ovi, az intézményen belüli ren­dezvények, de akár a közös er­dei séták, a gesztenyegyűjtés, az ibolyaszedés is az ismeretek gazdagítására, a világ felfedezé­sének közös örömére adnak módot. Az óvó néniktől tanult versek, dalok élményszerűen hatnak rájuk. Ezt mi sem bizo­nyítja jobban annál, hogy az oviból hazafelé menet már az úton ezeket szajkózzák. Ugyan­ilyen élményszerűen hat rájuk a sok képességfejlesztő feladat, az óvó nénikkel folytatott közös beszélgetés, a festés, rajzolás és egyéb manuális tevékenység öröme. Mindezeket a gyerekek játéknak érzik. Ezt bizonyítja az is, hogy otthon ugyanazt a tevé­kenységet akarják folytatni, amivel aznap az oviban is foglal­koztak. Ha az óvodában tornáz­tak, otthon is tornagyakorlato­kat kell velük végezni. Ha ra­gasztottak, a szülő rohanhat ra­gasztót venni. Ha új dalt tanul­tak, a játék babák is azt tanulják délután a gyerekszobában. Az óvó nénik legjelentősebb szerepét azonban példaértékűk­ben látjuk. Abban, hogy a gyere­kek otthon is sokat beszélnek róluk, idézik szavaikat, utánoz­zák mozdulataikat. Abban, hogy azt játsszák, ők az óvó né­nik. S ha ezen netán összevesz­nek, az csak azért van, mert mindegyikük óvó néni akar len­ni. A fiúk is. Valamint abban, hogy virágot akarnak vinni az egyik óvó néninek mert a másik is kapott, és szegény ne legyen szomorú, amiért csak a másik­nak van névnapja. Összefoglaló­ul tehát azt mondhatjuk, hogy óvodánknak nem csupán múlt­ja, hanem jelene is van. Remél­jük, lesz jövője is. Hiszünk ab­ban, hogy nem pusztán a pénz szava dönt majd a Kiserdei Óvo­da sorsáról, hanem az embersé­gé, a gyermekszere­teté is. A Kiserdei Óvoda szülői munkaközössége Bátonyterenye Zagyvarónán és Pintértelepen 1999. augusztus 9-én kezdő­dött a gázberuházás, majd ok­tóber 28-án már a műszaki át­adás első, november 16-án pe­dig a második mozzanatára is sor került. A Tigáz Rt. illetéke­se a lakossági rácsatlakozások tekintetében is hasonló gyor­saságról számolt be: március 20-ig 125 család (a 489 igénylő közül) már a lakásába is beve­zettette a gázt, így ők már fo­gyasztóként szerepelnek. Jó hír az is, hogy az első for­dulóban a gázberuházáshoz még 80 ezer forintért csatlako­zók 12 ezer forintot visszakap­tak közműfejlesztési hozzájá­rulás címén. Utólagosan tizen­egyen kértek rákötési lehetősé­get a fővonalra - ők ezt már 100, illetve 120 ezer forintért te­hették meg. Egyébként a kivitelező cég még a tavasz folyamán vissza­tér, hogy rendbe hozza az ut­cák és a járdák környékét. A ki­fogástalan minőségű utcákra azonban még várni kell (kivéve a Vadvirág utat), s ebben annak is része van, hogy a városrész már a következő nagy beruhá­zásra, a szennyvízcsatorna-há­lózat kiépítésére készül. A csa­torna jelenleg a főúton és csu­pán a kultúrotthonig van kiépít­ve, például már az óvoda sincs rákötve. A rácsatlakozásért várhatóan 60 ezer forintot kell majd fizet­niük az ingatlantulajdonosok­nak, de mindezt havi 500 forin­tos törlesztéssel, tíz éven ke­resztül.-Sl­A határőrtiszt becsülete Gyorsan megkerült a kézitáska Figyelemre méltó levelet kapott nemrégiben Ferencsik Pál dandár- tábornok, a Balassagyarmati Határőr Igazgatóság igazgatója. A levél, amely Budapestről érkezett Ordas Gábomé aláírásával, így szól: „Hetvenkét éves édesanyám - aki nyugalmazott honvéd alezredes özvegye - Budapesten az 1-es villamoson utazva a járművön hagyta a kézitáskáját, melyben iratai, lakáskulcsa, bankkártyája, nyugdíjas­igazolványa és több mint 30 ezer forint készpénz volt. Miután észre­vette, hogy táskáját elhagyta, engem hívott telefonon, hogy tiltsam le a bankkártyáját és a nálunk lévő tartalékkulccsal engedjük be a laká­sába. A férjemmel azonnal autóba ültünk és odasiettünk. Legna­gyobb megdöbbenésünkre anyukám a lakásban beszélgetett egy na­gyon szimpatikus fiatalemberrel, akit Tarr László határőr hadnagy­nak hívnak. Megtudtuk, hogy ez a becsületes férfi, amikor megtalálta a kézi­táskát, elkéredzkedett a tanárától, hogy minél hamarabb elvigye a táskát édesanyámnak. A mai világban szinte alig elképzelhető az ilyen becsületes, segí­tőkész ember - ráadásul a hálából felkínált jutalmat sem fogadta el -, úgy hogy azt gondolom, büszke lehet, hogy ilyen munkatársai van­nak. .Kívánom Önnek, hogy nagyon sok hasonló emberrel dolgozzon együtt.”

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom