Nógrád Megyei Hírlap, 2000. április (11. évfolyam, 77-100. szám)
2000-04-14 / 88. szám
2000. ÁPRILIS 14., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP ljl|§ BÁTONYTERENYE 3. OLDAL Nógrád Megyei Hírlap ___________Pádár András jegyzete É rdektelen tulajdonosok A salgótarjáni Főtér 13. társasház 35 éves épületében számosán élnek még olyanok, akik az első beköltözők voltak, s a város fejlődésének hőskorában a falusi életformát feladva - de sok elemét magukkal hozva - örömmel jöttek a városias összkomfortba. De él már itt második generáció és számos lakás - némelyik többször is - gazdát is cserélt. S a földszinti bérleményekben vállalkozók szorgoskodnak a megélhetésükért, ami anyagilag jó a társasházközösségnek is. Nem lehet csodálkozni, hogy az épület népessége sokban különbözik egymástól. Különböznek életkorban, anyagiakban, műveltségben, az egymás iránti tűrőképességben, de egy alapvető tulajdonságban is, a felelősségben. S emiatt az utóbbi miatt szükséges szót emelni. Történt ugyanis, hogy a társasház közös képviselője és segítői által többhetes munkával előkészített beszámoló közgyűlést nem sikerült megtartani a meghirdetett időpontban. Ugyanis az alapszabály szerint kötelező rendezvényre nem jött el annyi tulajdonostárs, bérlő, amennyi legalább a törvény szerinti egyszerű szótöbbséghez elegendő lett volna a határozatok elfogadásához. Valaki megjegyezte „vigasztalásként”, hogy másutt sem jönnek össze a lakástulajdonosok elsőre, s volt olyan ház, ahol harmadik meghirdetésre sem. Nos, lehet, hogy ez másutt nem baj, de ebben a társasházban nagyon is szokatlan. A Főtér 13. társasház - nagysága mellett - azok közé a ritka kivételek közé tartozik, amely tiszta, nem elhanyagolt, és ami a legdöntőbb, nincs adóssága. Vajon akkor miért nem érdekli a tulajdonostársakat az, hogy miként alakul a ház gazdálkodása, ki mennyit és miért fizet? Miért hiányoztak az üzletek bérlői, s miért nem jutott ideje az önkormányzat képviselőjének - mint részarány-tulajdonosnak - arra, hogy véleményükkel, netán kritikájukkal és segítő javaslataikkal támogassák a társasház munkáját? Többen is mondják, tegye csak a közös képviselő a dolgát, rendben van az úgy, ahogyan teszi. A passzív vélekedők, a közgyűlésről indokolatlanul rendszeresen távol maradók nem csak saját maguk ellenségei. Megsértik azt az alapszabályt, amit aláírásukkal szentesítettek, amellyel felelősséget vállaltak az abban foglaltak teljesítéséért. Tudniuk kell, hogy távollétük miatt döntésképtelen a közgyűlés, s ezzel a ház - általuk is megkívánt és elvárt - zavartalan működését akadályozzák, anyagi kárt okoznak. Any- nyi bizonyos, hogy az újabb közgyűlés összehívása miatt csaknem húszezer forint terembérleti díjat ismételten ki kell fizetni. Felelős magatartás, beleszólás, vélekedés nélkül pedig hiába szeretnénk demokráciát. Erre igazán neandervölgyi az a megoldás, hogy a címzett a közös képviselő postaládájába WC- papírként használva dugja visz- sza a számára kiküldött írásos beszámolót. L ám, lám, hiába az összkomfort, ha még ekkora az alul- műveltség! Megtalálták az egyik eltűnt lányt Az Ipolyba fulladt a litkei férfi Amint azt április 6-án közöltük, a salgótarjáni rendőrkapitányság bűnügyi osztálya államigazgatási eljárást folytatott C. R. 17 éves salgótarjáni lakos eltűnése ügyében, aki 2000. március 14-én lakásáról ismeretlen helyre távozott és azóta tartózkodási helyéről nem voltak adatok. Az eltűnt salgótarjáni kislány holttestét április 11-én Csepelnél találták meg a Dunában. A Budapesti Rendőr-főkapitányság államigazgatási eljárás keretében vizsgálja a rendkívüli halálesetet. A boncolás során idegenkezűségre utaló nyomokat nem találtak. A vízbe kerülés időpontját a megtalálás előtt 2-3 héttel valószínűsítik. A rendőrség bővebb információt az üggyel kapcsolatban az államigazgatási eljárás befejezését követően tud adni az érdeklődőknek. A salgótarjáni kapitányság bűnügyi osztályvezetőjétől megtudtuk, hogy az április 9-én lakásáról eltávozott egy idős litkei férfi azzal, hogy horgászni megy az Ipolyra. A férfi azonban sem aznap, sem másnap nem tért haza. Az illetőt április 11-én holtan találták meg. Az idős litkei lakos halálának körülményeinek tisztázására a rendőrség államigazgatási eljárást indított. Megállapították, hogy a horgászni indult férfi vízbe fulladt. A rendőrorvosi boncolás megállapította, hogy ebben az ügyben sincs idegenkezűségre utaló adat. m „Ilyenkor már csipegették” Lassan éled a húsvéti sonkapiac Salgótarjánban Az már bizonyosnak látszik, hogy az idei sonkavásár szegényesebb lesz a tavalyinál, már ami a lassan éledő keresletet illeti, pedig a termékek ára - a kötözött sonka kivételével - nem, vagy csak alig emelkedett. A salgótarjáni vásárcsarnokban az őstermelők már korábban megjelentek kínálatukkal a standokon, a Nyerges és Bacsa Bt. csütörtökön nyitotta meg ugyanott hagyományos húsvéti sonkavásárát. A salgótarjáni vásárcsarnokban megkezdődött a hagyományos sonkavásár Az őstermelők egyike, Szőke Ferencné Zagyvarónáról érkezett, türelemmel álldogál portékája mellett, s kínálja a gyéren érkezőket.- Kéthetente vágunk disznót, feldolgozzuk, füstre tesszük, s ahogy az igény van rá, úgy hordjuk piacra, csak reménykedünk, hogy lesz ez még jobb is, már ami a húsvét előtti forgalmat illeti. Mondja az árakat is: füstölt szalonna kilója 600 forintba kerül, füstölt tarját, combot 1000- ért kínál, a kocsonyába való körmöt, füstölt bőrt 300 forintért méri kilóját. A lucfalvai Pribisán László és segítője, Nagy lózsefné is csak a nagyheti forgalomban bíznak. Sajnos, minden évben csökken a kereslet, kevés embernek van pénze - jegyzi meg keserűen Nagyné, miközben szeletke kóstolót is ad a füstölt szalonnából. - Tavaly ilyenkor már csipegettek is az emberek, most alig van érdeklődő, vásárló még kevesebb. Nyerges István, a Nyerges és Bacsa Bt. résztulajdonosa:- Minap nyitottuk meg hagyományos húsvéti standunkat a piacon. Idén 25 mázsa füstölt árut kínálunk, ez a tavalyinál kevesebb, akkor 36 mázsa fogyott. Azt hiszem ez önmagáért beszél, egyértelmű visszaesést tapasztalunk, már ami a keresletet illeti, s ez nemcsak az ünnepek előttre, a hétköznapokra és a hét végékre is vonatkozik - mondja Nyerges István, hozzátéve: a buszpályaudvar áthelyezése is ludas lehet mindebben. Az árakról! A füstölt tarja kilója 850, a kötözött sonka és darabolt füstölt combé 790, a hagyományos parasztsonka ára kilónként 740 forint a Nyerges és Bacsa Bt. frissen megnyílt standján. A boltok is egyelőre óvatosak - derül ki Kotroczó Zoltán, a Húscentrum Kft. salgótarjáni lerakata vezetőjének szavaiból. - Nemcsak Salgótarjánba, hanem az egész megyébe szállítunk füstölt __________I árut. Egyelőre szerény a kereslet, a boltok mértékkel rendelnek, régi szokás, hogy az utolsó püla- natban futnak be többletigények, s ezek teljesítése már nagyon nehéz. Amúgy kínálat lenne, a nagyobbak mellett egyre több kisszállító is megjelenik üyenkor a piacon, árakban alámennek és így próbálnak megélni, bár folyamatos és kiegyensúlyozott szállításra képtelenek. Füstölt sonka, oldalas, tarja, kocsonyába füstölt bőr, köröm, csülök rendelkezésre áll, készen állunk a szállításra, de az eddigi igényeket felmérve jelentős emelkedéssel nem számolha- tunk.__________________szavsNógrádi diákok munkái a budai Várban A budai Várban, a történeti múzeumban már látható az a kiállítás, amely nógrádi diákok díjnyertes munkáit is bemutatja. A város és faluvédők szövetségének pályázatán legjobb eredményt elért fiatalok teljesítményét ilyen módon is elismeri a szövetség. Az országos felhívásra ezernél többen jelentkeztek, megyénkből Ságújfalu és Erdőkürt iskolásai vállalták a megmérettetést és szép sikereket értek el. A ságújfalui negyedik osztályosok - Holes János pedagógus csapatáról van szó - a képzőművészeti kategóriában versenyeztek és első díjat nyertek az iskolájuk fejlődési szakaszait bemutató makettjeikkel. Vitek Annamária, a szécsényi Körösi Csorna gimnázium ötödikese második díjas lett a dédanyja házának, portájának kicsinyített másával. Lakóhelye nevezetes épületéről szóló írásos dolgozatára szintén első díjat kapott Pinczés Rudolf, a Körösi gimnázium hetedikese. Képzőművészeti - rajz - kategóriában nevezett a pályázatra az erdőkürti iskola több tanulója. Közülük Garai Szilvia harmadik díjat nyert, a következő tanulók rajzai pedig különdíjat érdemeltek ki: Szebenszki Orsolya, Duka Beatrix, Papp Rita, Nedeliczki Lilla, Czeba Tünde, Korbely Rónáid, Tóth Hajnalka. Az okleveleket Rockenbauer Zoltán miniszter (Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma) adta át a nyerteseknek, a ságújfalui negyedik osztályt megjutalmazta a kecskeméti vadasparkba szóló tíz darab belépővel. Mások vásárlási utalványt vehettek át a díjakkal. Az erdőkürti iskolaközösség ajándéka húsz darab cirkuszjegy, amelyhez még annyit vásárolt az intézmény vezetése, hogy április 22-én mind a 43 gyerek megnézhesse a Fővárosi Nagycirkusz előadását. A kiránduláson a koronázási ékszereket is megtekintik. A sikeres pályázók nyáron a Baranya megyei Kánban pihenhetnek. HÍREK Salgótarján BOLYAI-EST. A Bolyai János Gimnázium iskolaközössége április 14-én, pénteken 17 órától az intézmény aulájában rendezi meg a növendékek művészeti produkcióinak bemutatóját. A huszonkét programpont egyike a képzőművészeti kiállítás megnyitója az iskola gálériájában. MÉHÉSZKLUB. A méztermelésre való felkészülés, valamint az időszerű tennivalók áttekintése lesz a téma a helyi méhészklub április 14-i ösz- szejövetelén, amelyet a zagy- vapálfalvai művelődési házban 16 órai kezdettel tartanak meg. MÚZEUMBARÁTOK. A kör április 17-n, hétfőn 17 órakor tartandó rendezvényén dr. Fancsik János tart diavetítést „Természet és történelem” címmel. LAKOSSÁGI FÓRUM. Fisler Ferenc önkormányzati képviselő április 17-én, hétfőn 17 órától az egészségügyi szak- középiskolában, Ecsedi Lajos, dr. Horváthné Győri Magdolna és Nagy József április 18- án, kedden 16 órától a Gere- lyes Endre Művelődési Házban, dr. Bercsényi Lajos pedig április 19-én, szerdán 17 órától a Balassi Bálint Megyei Könyvárban találkozik az állampolgárokkal. TANÁCSADÁS. Az MSZP által szervezett ingyenes konzultáció keretében április 18- án, kedden 15 órától dr. Márton József ügyvéd jogi természetű ügyekben fogadja az érdeklődőket a párt Kossuth u. 8. sz. alatti irodájában. Endrefalva JÖN A KÁBELTÉVÉ. A tavasz folyamán megkezdődik a kábeltelevíziós hálózat kiépítése a településen. Az ezzel kapcsolatos pályázat támogatást nyert, a beruházás részleteit rögzítő tárgyalások folynak, a telepítés a már korábban meghirdetett formában, illetve feltételekkel fog megvalósulni. Balassagyarmat HANGVERSENY. A Rózsa völgyi Márk Művészeti iskola április 18-án, kedden 19 órától rendezi meg Szenthelyi Miklós hegedűkoncertjét. Közreműködik: Szenthelyi Judit zongorán. LANÉER AGFA HívataIos víszonteIacIó és márI<aszervíz nem tartalmazza, az akció a készlet erejéig tart.- 32 lap/perc- zoom:25-400%- négy papírforrás- 1000 lapos tűzős finisher- kétoldalas másolási, nyomtatási üzemmód- hálózati nyomtatóként is működik (600x600 dpi)- nagy teljesítmény (30.000 lap/hó) TÖKÉLETES MEGOLDÁS ProFesszíonáI 3100 Salgótarján, Kövér út 1. Tel.: 32/420-666* E-mall: pst@pst.hu 3200 Gyöngyös, Szent B. utca 4. Tel.: 37/300-565 E-mall: pstgy@elender.hu $ZÁMÍTÁSTEcliNÍkAÍ SzAkÜzlET ÉS SZERVÍZ SZENZÁCIÓS AJÁNLAT AGFA XD-320 dl^ítálí^fenymó^ol&, nyomtatás scanner ^ÁF50t90&t-pt\ helyetteseik I l.lOO.OOO,- ft*\ Karancsalján reped a hegyoldal Karancsalja lakosságát napok óta riadalomban tartja egy megrepedt hegyoldal. A talaj elvizesedése vezetett ahhoz, hogy csütörtökre egy 20 méter mélységű és 80 méter hosszúságú repedés keletkezett, s rézsűcsúszás következett be, ami katasztrófahelyzetet idézhet elő. Napok óta rosszabbodik a helyzet Karancsalján, ahol a vizesedés hatására megrepedt a fa- luközépi hegyoldal. A rézsűcsúszással járó földmozgás lakóházakat veszélyeztet, bár egyelőre még csak a kertek ribizliül- tetvényét, a kerítéseket tette tönkre a 200 köbméternyi lecsúszott földréteg. Katasztrófahelyzettől tartanak, attól, hogy további földtömeg tolulhat le a hegyről, ami azt vonhatná maga után, hogy a Szondi utcai közműveket károsítaná. A víz-, gáz, és szennyvízvezetéket tehetné tönkre, s a legkisebb baj talán még az lehetne, hogy e szolgáltatások nélkül maradna a lakosság. Erre vonatkozó információinkat megerősítette dr. Oláh Péter, a települési önkormányzat jegyzője is, aki elmondta azt is, naponta 20-25 centiméteres elmozdulás tapasztalható, a kertekbe 1,60 méternyi föld tolult. Becsó Zsolt, a megyei védelmi bizottság elnöke délután a helyszínre látogatott, aki információink szerint arról biztosította a helyieket és a polgári védelmet, az elhárítási munkálatoknak nem lehet pénzhiány az akadálya. A védelmi munkálatok koordinálására Bobrovics Árpád, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság polgárvédelmi kirendeltségvezetője kapott megbízást, akitől azt az információt kaptuk, hogy csütörtökön a helyszínre érkezett az a BAZ megyei védelmi szakemF -. aki a hollóházi földcsúszáskor irányította a védekezést. Az ő irányításával dolgozzák ki Karancsalja védelmét, a megelőzés, az esetleges elhárítási tervet, amihez azonnal hozzá is kezdtek. A helyiek addig is kikarózták a területet, a két karó közötti távolságot mérték óránként, amiből megállapíthatták, mennyit csúszik óránként a hegy. Várható a fővárosból is segítség még, s reméli minden érintett, de legfőbb a lakosság, hogy hamarosan eljön az a nap, amikor nyugodtan alhatnak végre, s hogy a segítőik elejét veszik a jelenleginél nagyobb mértékű károsodásnak. Rémisztő a helyzet azért is, mert bizonyos helyeken óránként öt millimétert mozdul a (öld i