Nógrád Megyei Hírlap, 2000. március (11. évfolyam, 51-76. szám)
2000-03-09 / 58. szám
2000. MÁRCIUS 9., CSÜTÖRTÖK SPORT TŰK Ö R Nógrád Megyei Hírlap - 11. oldal Egy bajnokság két trófeája Salakon is, teremben is bajnok lett az ÉMÁSZ-Sportcsamok Ritkán adatik meg még a legkiválóbb csapatok életében is, hogy sikerül begyűjteniük minden fontos trófeát egy versenyidőszak során. Ez a nem min- dennapos bravúr sikerült az elmúlt esztendőben a St ..-j—hjjfe. salgótarjáni városi kispályás labdarúgó-bajnokság e gyik „sztáregyüttesének”, az EMÁSZ- Sportcsarnoknak. A rutinos játékosokat felvonultató gárda előbb a szabadtéri bajnokágban bizonyultak a legjobbnak, majd a nagy népszerűségnek örvendő téli teremtorna győztesének járó serleget is sikerült elhódítaniuk. A nagyszerű menetelés legfontosabb állomásait Fekete Lászlóval, a csapat még mindig ördöngősen cselező alapító tagjával idéztük fel. Remek mérkőzésen döntetlen Kétfrontos nemzetközi mérkőzést rendeztek szerdán délután Salgótarjánban, amelyen a közép-szlovákiai ifjúsági válogatott két együttese szerepelt. Az idősebbek a tóstrandi pályán az SBTC lll-as labdarúgócsapatával mérték össze tudásukat, s jó iramú találkozón 3-3-as döntetlent értek el. A fiatalabb korosztály a megyei II. osztályú Nógrád-Volán Baglyasalja gárdájával játszott villanyfényes mérkőzést. Ké- pünkőn: támad a sötétmezes Stécé. (A találkozók részleteire holnapi lapszámunkban visszatérünk.)_____ fotó: cyurián tibor Ú jpest: irány a Népstadion- Minek tudható be, hogy „kicsiben” ti lettetek a megye- székhely kispályás Manchester Unitedje - fordultunk a sikert sikerre halmozó együttes vezetőjéhez.- A csapat gerince már az előző évi pontvadászat során kialakult, amikor a salakon folyó bajnokságot először sikerült megnyernünk. Sajnos akkor a csarnokban csupán az ötödik helyig jutottunk, bár ebben sok egyéb tényező is szerepet játszott. Az új idény előtt kettős célt tűztünk ki magunk elé: a szabadtéri bajnoki cím megvédésén túl a teremben is egy dobogós helyezés elérésében reménykedtünk. Azt hiszem, optimizmusunk megalapozott volt, hiszen kiváló focistákat sikerült leigazolnunk Gyetvai László és Kis-Simon Miklós személyében. Ők egyébként mindketten jelenleg is aktív nagypályás labdarúgók. A szabadtéri küzdelmeket a vártnál könnyebb körülmények között sikerült megnyernünk a nagy rivális Áfész-ABN-AMRO gárdája előtt. A téli teremtorna előtt több gyakorlómeccs is szerepelt programunkban, ezek jelentős részét sajnos elveszítettük. Ezt a formánkat sikerült „átmentenünk”' a selejtező körre is, ahonnan igencsak botladozó játékkal jutottunk tovább. Menet közben aztán egyre inkább formába lendültünk, s kezdtünk ráérezni a terem adta speciális lehetőségekre is, ráadásül a kelleténél lámpalázasabb társaink is mind jobban tűrték a teltházas publikum okozta stresszhatást. A középdöntők során a Palócokért Alapítvány együttese elleni találkozón még beleszaladtunk ugyan egy jókora pofonba, de ezt követően már igazán meggyőzőek voltunk. A mindent eldöntő fináléban a Faipar-Szamóca volt az ellenfelünk, s úgy gondolom hogy 7-5 arányú győzelmünkhöz egy pillanatig sem férhetett kétség.- Az eddigi eredmények után feltehetően mindenkinek a ti skalpotokra fáj majd a foga...- Állunk elébe a trónkövetelők kihívásának! A mi csapatunk eddig sem tartozott a fiatal évjáratúak közé, mégis érzünk magunkban annyi erőt, hogy még jó pár esztendőn át ellent tudjunk állni rohamaiknak. Igazi baráti társaság vagyunk, jól érezzük magunkat együtt, pályán s azon kívül egyaránt. Ezúton szeretném megköszönni az ÉMÁSZ Rt. és a létesítmény és sport kht. vezetőinek támogatását. Nekik köszönhetően minden feltétel adott lesz az új idényben is ahhoz, hogy megőrizhessük e nagyszerű hagyományt. SIPKÓ SÁNDOR A tavaszi idényben a Népstadionban rendezi hazai bajnoki mérkőzéseit a labdarúgó PNB- ben szereplő Újpest FC. A szombati, Diósgyőri FC elleni találkozónak azonban még nincs színhelye. Lukács Ferenc, az Újpest egyik tulajdonosa elmondta: - Áz anyagi feltételekről később tárgyalunk, de nem lesz probléma. A diósgyőrieket azonban még nem fogadhatjuk itt, mert szombatig nem hozható megfelelő állapotba a pálya. Remélem kedden már a Népstadionban játszhatjuk le a Vasas elleni Magyar Kupa-mérkőzésünket. A tulajdonos hozzátette: elsősorban biztonsági megfontolásokból választották a Népstadiont. ■ W É É r } I f Jk 1 " *' I j. »w, : ’1* / Az ÉMÁSZ-Sportcsarnok kispályás labdarúgócsapata. Álló sor, balról: Dudás György, Grúz Károly, Czene József, Vas Károly, Szikora György, Keszthelyi József, Gyetvai László, Földi Attila. Guggolnak: Jánosi Iván, Kis-Simon Miklós, Fekete László, Lakatos Zoltán, Tóth Zoltán, Nagy Ferenc.______________________________________________________________ ______ _____■ B ravó, mátraszelei pingpongosok! f A mátraszelei fiúk asztaliteniszt szeretők kis csoportja gondolt egy merészet, s beneveztek az 1999/2000. évi \ megyei asztalitenisz-bajnokságba. Eleinte embert pró- / báló körülmények között - hideg terem, kezdetleges ütők és borítások, elhanyagolt asztalok és hálók - kezdték el az őszi mérkőzések sorozatát. Többször súlyos vereséget szenvedtek, de nem adták fel, s nekik lett igazuk. A lelkes kis csapatot felkarolta és minden tőle telhető módon segítette Králik János, a képviselői-testület tagja. Ez a segítség még jobban „feldobta” a fiúkat, s az őszi szezon két utolsó mérkőzése meghozta a döntetlent a számukra. A 2000. év jobban kezdődött a mátraszelei pingpongosok számára. A polgár- mesteri hivataltól kapott pénzbeli támogatással jogilag független csapat alakult. Ez megint csak „szárnyakat adott” a játékosoknak, akik még nagyobb szorgalommal készültek a tavaszi mérkőzésekre, dacolva a hideggel, a zord viszonyokkal. Aztán elkezdődött a tavaszi szezon. Az együttes az első fordulóban az őket ősszel 10-0-ra legyőző listavezető pásztói Eglo otthonában állt asztalhoz, s csak 7-3-ra kapott ki. A második fordulóban a nógrádi Zsaruk csapata vendégeskedett Mátraszelén, s a harcosan, szívósan játszó hazaiak tavalyi döntetlennel szemben most 8-2 arányban jobbnak bizonyultak ellenfelüknél. A versenyzők érthetően örültek a győzelemnek, s tovább fűtötte őket a bizonyítási vágya. így jött el a harmadik forduló, amikor is a mátraszelei csapat azt Szécsényt fogadta, amelytől ősszel 7-3-ra kikapott. A minden dicséretet megérdemlő, jól és szívósan játszó gárda meghálálta a segítőik bizalmát, s nagy csatában 6-4-re győzött. Ezek az eredmények bizonyítják, hogy szorgalommal, fegyelmezett játékkal mostoha körülmények között is lehet sikereket elérni, örömet szerezve mindazoknak, akiknek kicsit is részük van az eredményekben. Csak így tovább, mátraszelei pingpongozók! __________jitjj B ajnokságok, eredmények Teremlabdarúgás Farsangi vándorkupa néven a napokban, az apci sportcsarnokban rendeztek női teremlabdarúgó-tornát, hat csapat részvételével, négy plusz egy felállással. Köztük volt a salgótarjáni Skorpió és Buják együttese is. A döntőt a Skorpió és a Amazon gárdája játszotta, s a tarjáni hölgyek sportszerű, küzdelmes és színvonalas mérkőzésen szerezték meg a győzelmet. Eredmények. A-csoport: Skorpió - Erzsébet (Budapest) 4-2, Erzsébet - Márkáz. 8-1, Márkáz - Skorpió 2-17. B-cso- port: Amazon SE Apc - Buják 12-0, Buják - Sony (Gödöllő) 3-1, Sony - Amazon SE 0-18. A 3. helyért: Buják - Erzsébet 1-5. Döntő: Skorpió - Amazon SE 7-4. Végeredmény: 1. Skorpió Női Football (Salgótarján), 2. Amazon SE Apc, 3. Erzsébet (Budapest), 4. Buják. A győztes salgótarjáni csapat ezúttal köszöni meg a támogatóinak, hogy hozzájárultak sikeres a szereplésükhöz. A salgótarjáni Skorpió Női Football együttese játékostársakat keres a közelgő városi kispályás bajnokságra. Az együttes a megmérettetésen egy vegyes csapattal fog indulni, ezért fiúk jelentkezését is várják. Jelentkezni lehet, minden szerdán Vilínyi József csapatvezetőnél, Salgótarjánban, a Petőfi iskolában (Acélgyári út, 24.), 17.30-tól 19 óráig, vagy a 06-20-9980-385- ös telefonszámon. Kosárlabda Megyei bajnokság, férfiak. 8. forduló: Pásztó - Karancsalja 112-103 (60-47). V: Laczkó, Babják. Ld: Szeles 41, Gubola 31, ill. Hollósy 40/18, Mede 33. KNC-Fekete Sasok II. - KNC- Fekete Sasok Old Boys 94-86 (37-37). V: Kiss, Deák. Ld: Petrucsik 19, Longauer 31/18, ill. Juhász 34, Magyar 28/12. PSZF - KNC-Fekete Sasok UTP 86-77 (46-31). V: Tóth, Bán. Ld: Nagy 22/6, Kasléder 22/3, ill. Tóth 28, Szabó 27. 9. forduló: KNC-Fekete Sasok Old Boys - Mátranovák 72-65 (36-35). V: Tóth, Deák. Ld: Juhász 16, Magyar 16, ill. Reichardt 15/3, Lőrincz 14. KNC-Fekete Sasok UTP - Bgy. Justitia UTP 53-64 (32-23). V: Kiss, Bán. Ld: Laskói 15, ill. Szabó 22/6, Pancsovai 19/3. Karancsalja - PSZF 56-41 (35-14). V: Laczkó, Tóth. Ld: Kalmár 22, Hollósy 15/9, ill. Kasléder 16/3, Végh 14. Pásztó - KNC-Fekete Sasok II. 110-150 (54-70). V: Kiss, Laczkó. Ld: Markó 21/9, Gubola 21, Chikány 20, ill. Petrucsik 43, Kelemen 37, Horváth 35/18. A bajnokság állása: 1. KNC-Fekete Sasok II. (1084-591) 1.000, 2. KNC- Fekete Sasok Old Boys (648-579) 0.833, 3. Pásztó (892-858) 0.833, 4. Bgy. Jusitita UTP (515-443) 0.812, 5. Mátranovák (544-606) 0.687, 6. Karancsalja (595-681) 0.666, 7. PSZF (559-699) 0.666, 8. KNCFekete Sasok UTP (501-871) 0.555. Diákolimpia. V. korcsoport, fiúk, Salgótarján, Madách gimnázium: Stromfeld - Táncsics 93-88, Kereskedelmi - Mikszáth 69-73. A harmadik helyért: Táncsics - Kereskedelmi 93-60. Döntő: Stromfeld - Mikszáth 100-57. Végeredmény: L Stromfeld Aurél Gépipari és Építőipari Szakközépiskola, Salgótarján, 2. Mikszáth Kálmán Gimnázium és Postaforgalmi Szakközépiskola, Pásztó, 3. Táncsics Mihály Közgazdasági és Kereskedelmi Szakközépiskola, Salgótarján, 4. Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Szakközépiskola, Salgótarján. V. korcsoport, leányok: Mikszáth - Madách 37-19, Egészségügyi - Kereskedelmi 35-49, Madách - Körösi 30-67, Kereskedelmi - Mikszáth 37-48, Egészségügyi - Körösi 16-138, Madách - Kereskedelmi 24-16, Körösi - Kereskedelmi 67-17, Mikszáth - Egészségügyi 84-30, Mikszáth - Körösi 37-77, Egészségügyi - Madách 23-45. Végeredmény: 1. Körösi, Szécsény (735-243) 1.000, 2. Mikszáth, Pásztó (416-332) 0.875, 3. Madách, Salgótarján (257-350) 0.750, 4. Kereskedelmi (247-342) 0.625, 5. Egészség- ügyi (200-588) 0.500. A bajnokság győztese bejutott a területi döntőbe. Teke NB II. Keleti csoport, férfiak. 18. forduló. Kazincbaricka - Salgó-Sík 6-2 (2905-2813). Kazincbarcika: Martinkó 471, Ivády 508/1, Ragályi 476/1, Berzy 483/1, Demkó 468, Szoboszlai 499/1. Salgó- Sík: Svantner L. 473, Nádasdi I. 509/1, Németh Cs. (Molnár Z.) 460, Németh B. 450, Frink N. 483/1, Jakus L. 438. Nádújfalu - Szentes 4-4 (2999-2899). Nádújfalu: Fodor T. 486, Dósa Z. 479, Kotroczó Cs. 479, Puporka K. 536/1, Gubán F. 539/1, Kotroczó G. 480. Szentes: Máté 510/1, Vígh 437, Báli 489/1, Szabó 499/1, Kovács 501/1, Molnár 463. További eredmények: Szabolcsi Építők - Egri Nyomda 5-3, Földeák - Gyula 6-2, Mezőtúr - Debreceni MTE 3-5. Az Energia SC Gyöngyös - Hódmezővásárhely mérkőzés elmaradt. A bajnokság állása: 1. Hódmezővásárhely (100-36) 30 pont, 2. Gyula (78-58) 22, 3. Debreceni MTE (77-67) 20, 4. Mezőtúr (72-72) 20, 5. Földeák (71-73) 18, 6. Szentes (69-75) 16, 7. Salgó-Sík (67-77), Nádújfalu (67-77) 16-16,9. Egri Nyomda (67-77), 10. Energia SC Gyöngyös (63-73) 15, 11. Kazincbarcika (64-80) 13, 12. Szabolcsi Építők (53-83) 12. Asztalitenisz NB III. Márton-csoport, férfiak. 15. forduló: Eger - Lőrinci 9-9, Hatvan - Karácsond II. 12-6, Salgótarján - Bélapátfalva 9-9, Karácsond I. - Jászapáti 18-0, Pásztó - Balassagyarmat 5-13, Jászárokszállás - Jászberény 4-14. 16. forduló: Bélapátfalva - Karácsond I. 5-13, Karácsond II. - Salgótarján 6-12, Lőrinci - Hatvan 3-15, Jászberény - Eger 17-1, Jászapáti - Pásztó 16-2, Balassagyarmat - Jászárokszállás 9-9. A bajnokság állása: 1. Karácsond I. (247-41) 32 pont, 2. Jászberény (219-69) 28, 3. Hatvan (209-79) 28, 4. Bélapátfalva (157-131) 20, 5. Lőrinci (171-117) 20, 6. Jászapáti (116-172) 15, 7. Balassagyarmat (132-156) 14, 8. Eger (107-181) 12, 9. Jászárokszállás (111-177) 10,10. Salgótarján (129-159) 10, 11. Pásztó Fabogár (78-210) 3, 12. Karácsond II. (52-236) 0. Megyei bajnokság, férfiak. 8. forduló: Mátranovák - Szurdokpüspöki 4-6, Mátraszele - Bt. Pásztói Eglo 3-7, Nógrádi Zsaru - Szécsény 2-8. 9. forduló: Kishartyán - Szurdokpüspöki 7-3, Szécsény - Bt. Pásztói Eglo 2-8, Nógrádi Zsaru Mátraszele 2-8. 10. forduló: Kishartyán - Mátranovák 9-1, Mátraszele - Szécsény 6-4. A bajnokság állása: 1. Bt. Pásztói Eglo (69-11) 16 pont, 2. Kishartyán (55-25) 14, 3. Szécsény (52-38) 10, 4. Szurdokpüspöki (35-45) 7, 5. Mátraszele (35-55) 6, 6. Nógrádi Zsaru (21-59) 3, 7. Mátranovák (23-57) 2. Budaörsön rendezték meg a napokban a Budapest serdülő- és újoncbajnokságot, ahol indultak a Salgótarjáni Petőfi DSE versenyzői is. Az újonc leányoknál Dénes Kinga két, a fiúknál Sasvári Csaba és Csonka András két-két, míg Tóth Attila egy győzelmet aratott. Az eredményektől függetlenül a serdülőknél is helytállt a lányoknál Dénes K., Brunda K. és Schlenk B., valamint a fiúknál Sasvári Cs, Dénes B., Tóth A. és Csonka A. Juhász Imre csapatvezető: - Remélem, vége van a hét szűk esztendőnek. A megye szakosztályainak utánpótlás versenyzői az utóbbi néhány évben nem kényeztettek el bennünket az országos I. osztályú versenyeken elért eredményekkel. Ezért is örvendetes, hogy a budapesti viadalon hárman is bejutottak a főtáblára. Bár ott már nem termett számukra babér, de örömteli, hogy Kocsa Zoltán, Salamon István és Ivanics Péter után (csak az utolsó ranglistás hullámot említsük) újból nem csak „egyfordulós” versenyzőkkel találkoznak a megye szakosztályai. A csapat minden egyes tagját dicséret illeti. A Karancsaljáról a Petőfibe igazolt Sasvári Csaba és Tóth Attila máris begyűjtött két-két pontot. A harmadik két pontot szerző Dénes Kinga és Csonka András eredménye azért is reménykeltő, mert még 2001- ben is az újonc korosztályban versenyezhetnek. Összeállította: (jóba)