Nógrád Megyei Hírlap, 2000. március (11. évfolyam, 51-76. szám)
2000-03-31 / 76. szám
2. OLDAL 3* SALGÓTARJÁN T BALASSAGYARI MEGYEI KORKÉP PÁSZTÓ 2000. MÁRCIUS 31., PÉNTEK Egy falu, egy nap, egy lap - Tar Az oklevelekben 1256-ban szerepelt előszóra falu: ebben az évben ifjabb István király e helységet, mint Ágasvár tartozékát a Rátót nemzetségbeli Domonkos fia Istvánnak, a királyné lovászmesterének adományozta. Utána fia, László (1283-1325) örökölte, aminek fia, István 1347-ben felvette a Tan nevet. 1506-ban a falut Losonczy István birtokolta. 1552f ben és 54-ben 12-12 jobbágyportát írt itt össze a török, 1554-ben pedig 15-öt. A kőfallal körülvett római katolikus templom a XIII. században épült román stílusban, de többször átépítették. A XV. század közepén Tar Lőrinc volt a falu földesura, akinek írországi pokoljáró útja az irodalomból is ismert. A falu szép természetvédelmi területe a Tuzson-arborétum és oltalom alatt állnak a cseviceforrások is. F. Z. Csökken a lélekszám, elöregszik a lakosság A helyi önkormányzatra az állandóság a jellemző, hiszen Becze Lajos 1984. január elsejétől a falu első embere. Akkor még tanácselnökként, 1990 óta pedig polgár- mesterként igazgatja a települést, méghozzá nem is rosszul: Tar azon kevesek közé tartozik, ahol a költségvetésben évek óta nincsen mérleghiány. Különösen jelentős ez akkor, ha még azt is hozzátesszük, hogy mindez az ellátás színvonalának csökkenése nélkül történik.- Nem lehet ebbe beleunni, itt nincsenek nyugodt napok, valami mindig történik - válaszolja mosolyogva Becze Lajos arra a kérdésre, hogy nem unalmas-e ennyi időn keresztül ugyanazt csinálni. - 1989-ig minden évben elmentem pihenni, üdülni, de azóta még szabadságra sem jutottam el: mindig annyi a megoldásra váró feladat, hogy az ember szinte soha nem éri utol magát. Most éppen a szennyvízcsatorna-hálózat kérdése van napirenden, ebben fő leginkább a fejünk. Evek óta erre gyűjtögetünk, de az eredmény nagyon lassan mutatkozik. Még 1998-ban kezdtük el a szennyvíztisztító építését Mátraszőlőssel közösen: ennek a 126 millió forintos beruházásnak mi voltunk a gesztora, amely azt is jelentette, hogy minden felelősség a községre hárult. Tavaly év végén át is adtuk, most következne a csatornahálózat kiépítése. Ez viszont csak céltámogatással valósulhat meg. Eddig viszont olyan törvény volt, hogy a céltámogatási igényeket a vízbázis veszélyeztetettségének mértékében bírálják el, nyolc kategóriában: Tar pedig az ötösbe került. Most viszont nőtt az esély, mert az új rendelkezés értelmében előre sorolják azokat, ahol műszakilag szétszakadt beruházás van, mint például nálunk: van tisztítómű, de nincs csatornahálózat. A tisztítóműhöz hasonlóan ez is közös beruházás lenne Mátraszőlőssel. Az 1 milliárd 156 millió forintos beruházás felét fedezné a céltámogatás, a másik felét különféle pályázatokból kellene ; összeszedni. Ez pedig nem lesz könnyű mulatság, ebből már nem hagyhatjuk ki az V Becze Lajos polgármester 1984 óta élvezi az állampolgárok bizalmát itt élőket sem: a lakosság segítségére is számítunk. A polgármester elmondta azt is, hogy a község egy-két településhez hasonlóan abban a sajátságos helyzetben van, ahol még nincs vezetékes gáz. Ezért is van az, hogy a lakosság egy része a gázberuházást helyezné előtérbe. A szennyvízzel úgy van mindenki, hogy csak a fürdőszobából kifolyjon, azzal már kevesen törődnek, hogy mi lesz vele.- A lakosság kétharmad részét érinti a belvíz - magyarázza tovább. - Régen nem volt vezetékes víz, az ásott kutakat használták, ezáltal csökkent a talajvízszint. Most naponta 100 köbmétert veszünk Hasznosról, ez pedig 20-30 centivel emeli a talajvíz szintjét. Szennyvízszikkasztót már nem lehet építeni, kizárólag csak zárt szennyvíztározót, ahonnan a szippantós kocsiknak kell elvinniük a szennyvizet. Mit tesznek akkor, ha már megtelt a szikkasztó? Éjjel-nappal nyomatják az árkokba. Hát ezért kell minél előbb megépíteni a csatornahálózatot. Ez nem egyéves beruházás, hanem a ciklus végéig szól. Most kell beadnunk a pályázatot, mire letárgyalják, mire kiírjuk a közbeszerzési eljárást, év vége lesz. Á legtöbb település hároméves ütemben valósítja meg az ilyen beruházást. 2002 júniusában terveznék az átadást, ha ez sikerül, akkor óriásit lép előre a település. Nemcsak a tervekről, a gondokról is beszélt Becze Lajos. Mint mondta, aggasztóan csökken a lélekszám, egyre inkább elöregszik a lakosság, egyre kevesebb a gyerek az óvodában, az iskolában. A munkanélküliség valamelyest csökkenő tendenciát mutat az előző évekhez képest: mindenki úgy él meg, ahogy tud, sokan járnak feketén ■------- dolgozni.- A tari emberek nem vállalkozó kedvűek, s inkább „bérmunkások” - magyarázza. - Pedig az önkormányzat támogatná, ha volna kit: nincs iparűzési adó, a kommunális adó évente 2500 forint, évek óta nem emeltük. Ez még a közvilágítás díját sem fedezi. Építményadót csak a jogi személyek fizetnek, a gépjárműadó mértéke is minimális: nem tudjuk adóval terhelni a lakosságot. HEGEDŰS ERZSÉBET Egyre több a könyvtárlátogató A település központjában magasodik a Bartók Béla Művelődési Ház és Könyvtár, amelynek vezetője László Istvánná Ibolya. 1985 óta kisebb megszakítással dolgozik a közművelődésben, bár akkoriban csak a könyvtár vezetése tartozott hozzá. 1990-ben őket is elérte a létszámcsökkentés, azóta igyekszik mindent lelkiismeretesen csinálni, de a könyvtár áll legközelebb a szívéhez.- Megnövekedett a felelősség, szaporodtak a feladatok is, de az igazi visszajelzés a falu - mondja László Istvánná. - Sok a munka egy-egy rendezvény megszervezésével, de akkor örülök igazán, ha jó a visszhangja. Legfontosabb feladat a könyvtár: a helyi adottságokhoz kell alakítani. Ezt úgy kell érteni, hogy adott egy könyvtár, egy óvoda és egy iskola. Igyekszem úgy igazítani, hogy minden korosztálynak tudjon a könyvtár nyújtani valamit. 500 beiratkozott olvasónk van, minden óvodás és iskolás gyermek tag. Szép számmal látogatják könyvtárunkat a középiskolások, a nyugdíjasok. Nagyon drágák a könyvek, egyre kevesebben tudják megfizetni.- Ugyanez vonatkozik a folyóirat-olvasóra is, mert a lapokra is kevesebb jut. Napilapként csak a Nógrád Megyei Hírlapot fizetjük elő, mert ezt keresik a legtöbben, aztán jár még a Szabad Föld, és különböző képes folyóiratok. Időnként ötleteket is merítek a Nógrádból, az idén például szeretnénk a falunapot megrendezni más települések mintájára. Ibolya elmondja, hogy a könyvtár 13 ezres állománnyal rendelkezik, legnagyobb örömére az önkormányzat az idén emelte a könyvvásárlásra fordítható összeget, így a korábbi évek százezer forintos kerete 240 ezer forintra emelkedett. A könyvtár vezetője bizakodó, hogy lesz ez még több is, hiszen eddig még minden évben sikerült megemelni a keretösszeget pályázati pénzekkel. Pályázati úton nyerték a pénzt a néprajzi hagyományőrző szakkör beindítására: heti egy alkalommal ügyeskedhetnek itt az általános iskolások.- Ez a szakkör a helyi hagyományokra épül: mivel játszottak a gyerekek régen, hogyan ünnepelték a farsangot, hogyan készültek a húsvétra? Az egyik helyi pedagógus vezetésével, Nagyné Patkó Erzsébet irányítása mellett készítenek természetes anyagokból (csuhé, mákgubó, toboz, kalászok) játékokat. Több mint húsz gyerek jár ezekre a foglalkozásokra. A költségvetésről szólva utalt rá, hogy még nagyon az év elején vannak, nem igazán látni, mire lesz elég a pénzük. A tervek között mindenképpen szerepel a László Istvánná igyekszik minden korosztály kedvébe járni szüreti bál megrendezése, amely tavaly nagy sikert aratott. Most folynak az egyeztetések arról, hogy legalább kétszer gyermekelőadások is legyenek, hiszen a kis ovisok lelkes könyvtárlátogatók. Havonta egyszer jönnek, most talán csatlakozik hozzájuk egy másik csoport is: legutóbb a sámsonházai apróságok látogattak ide, akik gyermekkönyveket kölcsönöztek. Hiába, a könyvek szeretetére való nevelést nem lehet elég korán elkezdeni. Elismert a helyi pék kenyere Tizenegy embernek biztosít megélhetést Ha azt mondom, Kiss István, Taron rögtön rávágják: a pékmester. De nemcsak a településen, hanem a környező falvakban, városokban is jól ismerik a tari kenyeret, amely ropogós héjával, hófehér belsejével méltán vívta ki az emberek elismerését. Sokan a falu végéről is képesek eljönni érte, másutt még hét végén is korábban kelnek, csak azért, hogy a tari pékmester remekét tehessék a család elé az asztalra. Vannak mesterségek, amelyek az idők folyamán apáról fiúra szállnak, ám ebben az esetben nem erről van szó: Kiss István kilencedmagával nevelkedett a kis falusi portán, apja bányász, édesanyja háztartásbeli, később gyári munkás volt. Amint mondja, nem is szakmaválasztás volt, inkább csak úgy „belecsöppent”: édesapja Bátony- terenyén találkozott egyszer az ottani pékkel, Fodor Jánossal, aki megemlítette, hogy éppen pékinast keres.- így aztán 1951. június elsején pékinas lett belőlem - eleveníti fel a kezdetet Kiss István. - Ott aztán mindent csinálni kellett, úgy is mondhatnám, hogy a szakma gyakorlati fogásait hamarabb sajátítottam el, mint az elméletet. Volt olyan időszak is, hogy állandó éjjeles voltam, este tíztől reggel nyolcig dolgoztam, mindig a rendelés függvényében. Bele is untam négy év múlva, és elmentem az acélgyárba. Három műszakra jártam a melegüzembe, ott is szerettem dolgozni. Hat évig tartott ez az időszak, aztán arra gondoltam: a pékszakmát már kitanultam, miért dolgoznék én segédmunkásként? így aztán 1962- ben már újra Bátonyterenyén, a kenyérgyárban sütöttem a kenyeret. De volt itt, helyben is egy pék, aki segédet keresett: azt gondoltam, legalább nem kell utazgatni. Itt jött az ötlet, hogy saját pékséget nyissak. Először Mátraverebélyben akartam, de az akkori tanácselnökünk azt mondta: itt kell a pékség. Tartottam tőle, hogy sok lesz egy ilyen kis falunak két pék, kezdetben nem is volt jó viszony közöttünk. '72 márciusában megszereztem a mestervizsgát és saját pékséget alapítottam. Kiss István legkisebb fia is apja mesterségét választotta ■ A ma 63 éves idős mester láthatóan elgondolkodik, majd arról mesél, milyen keserves volt az indulás: éppen hogy meg tudta venni ezt a százéves lakást, apjával együtt rakták a kemencét, amelyhez 10 fillérért vették a téglának darabját az üveggyártól. Akkorra már egyik öccse is pékségben dolgozott, de az üzletnyitás után átjött hozzá.- Napi négy mázsa kenyeret dagasztottunk egyszerre, ketten, kézzel. Eltelt egy kis idő, amíg dagasztógépet tudtam venni - persze nem újat, már akkor is vagy 50 éves volt, de egészen idáig becsülettel szolgált - mondja Pista bácsi. Azóta persze, sok víz lefolyt a Zagyván: '93-ban volt egy nagy átalakítás, mintegy karácsonyi ajándékként akkor cserélték le a hagyományos kemencét gázfűtésű kemencékre. A tari pékség ma már 11 embernek biztosít megélhetést. Pista bácsi még ma is aktívan dolgozik, bár a „pékbetegség” őt is elérte: gyakorta fáj a dereka, ízületeit gyötri a reuma. Három fia van, a két nagyobb más szakmákkal keresi a boldogulást, csak a legkisebb, a 20 éves István választotta, hogy apja nyomdokaiba lép. A tari pékségben 8 mázsa kenyeret sütnek naponta, de innen kerül ki a kifli, a zsömle, a finom fonott, a foszlós kalács, a különféle ízesítésű rétesek, hogy csak néhányat említsünk a széles választékból. De vajon mi lehet a jó kenyér titka? Pista bácsi szerint ehhez is mesterség kell: nem járható út az, hogy bárkinek adnak engedélyt. Nekik még annak idején mester- vizsgához kötötték, de '90-től ezt eltörölték.- Aztán rájöttek, hogy ez mégsem jó, most újra bevezették - mondja helyeslőén. - Mert ez is egyik titka a jó kenyérnek. Aztán kell még hozzá az is, hogy betartsuk a technológiát, fontos a liszt minősége, a kovász megfelelő érlelése, csak aztán jöhet a dagasztás. Akkor jó kenyér lesz, ha rendesen megsütjük... H. E. Aki a köz érdekében üti a vasat Azt mondják, egyre kevésbé lehet rávenni az embereket arra, hogy lakóhelyük érdekében bármit is tegyenek. Kivételek azonban mindig akadnak, mint ahogyan ezen a településen is: a furcsa legfeljebb az, hogy aki szívesen, felszólítás nélkül dolgozik a köz érdekében, még csak nem is helyi születésű. Alig öt éve lakik itt, de akik ismerik, mind azt mondják: aranykeze van. Tuba József 1990-ben települt át Erdélyből Gyöngyösre, majd 1995-ben Tarra. Felesége a pásztói két tannyelvű gimnáziumban tanít, a férj szakmája pedig manapság már ritkaságnak számít: kovácsmestert lassan már csak nagyítóval lehet találni. Azt hihetnénk, hogy egy más országbeli ember nem igazán foglalkozik azzal, ami körülötte van, de Tuba József erre is rácáfolt. Nem is nagyon tudták, hogy egyáltalán a „világon van”, amíg egy szép napon be nem kopogott a helyi polgár- mesteri hivatalba, két szép, kovácsolt ráccsal, amelyet a hivatal két ablakrészére készített. Nem telt el sok idő, amikor egy gondosan megmunkált szeméttárolóval jelentkezett, anélkül, hogy bármiféle ellenszolgáltatást várt volna érte.- Nem tettem én semmit, csak folytattam a családi hagyományt, hiszen már az öregapám is kovács volt - mondta Tuba József, amikor arról kérdeztem, miért éppen ezt a szakmát választotta. - Annyi a különbség, hogy én inkább a művészibb dolgok felé hajlok. Csak egy kicsit szomorú vagyok, mert manapság már nincs igény a munkámra. Volt kiállításom annak idején Gyöngyösön, Pásztón kétszer is, de helybeli megrendelés nem nagyon akadt. Pedig szívesen vállalnék bedolgozást is. így most ismerősöknek, barátoknak, családtagoknak dolgozom, most például a sógoromnak készítjük a kerítést. A műhelyt is a rokon garázsában rendezte be, mert, mint mondja, szakmáját nem akarja elfelejteni. Nem dicsekvő ember, szülte - stílusosan - harapófogóval kell belőle kihúzni a szót. így derül ki az is, hogy a sógorának már készített kandallókészletet, gyertyatartókat, lámpát, sőt a könyvespolc is az ő keze munkáját dicséri. A szeszélyes formák, különös csavarások láttán az ember el sem akarja hinni, hogy kemény vasból készültek. Azt sem tőle tudom meg, hogy a település határában lévő Poklos-forrást, amelyet kristálytiszta vizéért sokan felkeresnek, milyen szépen rendbe tette:- Ott van a házunktól 200 méterre - mondja. - Ha már ott van, akkor tegyük rendbe, nem igaz? Nagyon elhagyatott volt, egy csúnya betontömbből állt ki egy vascső. Kapott egy szép betonburkolatot, csináltam egy olyan rácsot, amilyen a díszkutakon szokott lenni. Nem vártam és nem várok én ezért semmi elismerést. Úgy tartom, hogy ahol az ember él, igyekezzen széppé és elviselhetővé tenni. Újra kézbe fogja a kalapácsot, felszítja a tüzet, aranyló szikrák mellett tüzesíti a vasat. Annyit mond még szapora ko- pácsolás kíséretében, hogy a kerítésen dolgozik, amelynek nagyjából már készen van a terve. De sokat alakul még menet közben is, mert a sógora is szereti ám a szépet.- Mindennap adunk hozzá valamit, de szeretnék még az idén hozzákezdeni - mondja búcsúzóul. HEGE Múltidéző Tuba József Erdélyből települt előbb Gyöngyösre, majd Tarra. ___ __ FOTÓK: RIGÓ TIBOR
