Nógrád Megyei Hírlap, 2000. március (11. évfolyam, 51-76. szám)
2000-03-25-26 / 71. szám
2000. Március 25., szombat HA Z A I Nógrád Megyei Hírlap - 7. oldal KO R K E P Vége a lakásfoglalásnak Budapest - Országház Az Országgyűlés tegnap lezárta a növényvédelemről szóló törvény részletes vitáját, mégpedig azután, hogy a felszólaló képviselők többsége támogatta a vegyi anyagok felhasználásának korlátok közé szorítását. Az önkényesen elfoglalt lakások gyors kiürítése érdekében Juharos Róbert (Fidesz) a lakástörvény módosítását kezdeményezte. A javaslat szerint a lakás tulajdonosa (leggyakrabban az ön- kormányzat) ezentúl a jegyzőtől is kérheti a lakás kiürítésének elrendelését, a jegyzői határozatot pedig néhány napon belül végre is kell hajtani. A felszólalásokban alapvetően háromféle vélemény fogalmazódott meg. A legtöbben egyetértettek a javaslattal, mert szerintük a jogállamba vetett hitet ássa alá, ha az állam azokat segíti, akik gátlástalanul túlteszik magukat a jogi normákon, miközben az ön- kormányzat azért nem tud szociális bérlakást adni a több éve várakozóknak, mert az önkényes lakásfoglalókat nem képes kitenni. A MIÉP a súlyosabb eseteket szabálysértés helyett bűncselekménnyé nyilvánítaná. Néhányan egyetértettek ugyan a céllal, de a bíróságok illetékességét továbbra is megtartani javasolták. Mások úgy érveltek: ha nem állnának üresen a lakások, akkor nem lenne mit elfoglalni. Juharos Róbert is fontosnak tartotta a szociális problémák, a hajléktalanná válás kérdésének megtárgyalását és megoldását, de kérte, hogy válasszák ezt külön a tulajdonhoz való alkotmányos alapjog biztosításától. ______s^á. L átásvizsgáló világújdonság Mostantól feltárulnak a szem legbelsőbb titkai Magyarországon évente csaknem 7000 szemműtétet végeznek el az orvosok. Egy új diagnosztikai módszer segítségével ezután a szem legmélyebb rétegeiről is pontosabb képet kapnak a szakemberek. Budapest Dr. Szabó György szemész főorvos szerint általában minden második embernek szüksége lehet élete során valamilyen látáskorrekcióra. Az új diagnosztikai eljárás szélesebb körű elterjedése csak jövőre várható. Alkalmazási lehetőségét pénteken Milánóból - élő, műholdas tévékapcsolat révén - mutatták be a világ négy földrészén egy időben zajló szemészkongresszus résztvevőinek. A mintegy 1500 hazai szemsebész közül a budapesti Vigadóban több tucat hazai szakember láthatta élőben a milánói közvetítést, a bemutató műtétet. Az újfajta diagnosztikai eszközzel egy fénysugarat irányítanak a beteg szemébe. A szemfenékről visszaverődő fény irányát megmérve és az optimálishoz hasonlítva az orvosok következtetni tudnak a szem belsejében lévő rendellenességekre. A sebészek már e vizsgálat alapján készített műtéti tervet táplálják be a lézeres berendezésbe, amely pontosan azt a beavatkozást hajtja végre, amely az adott beteg számára szükséges. Az új módszer előnye, hogy segítségével már nem csak a szem fénytörési hibáit - a rövidlátást és a távollátást - korrigálhatják, hanem a látásélesség is fokozható. A pontosabb diagnózis révén a szemműtét során kevesebb szövet eltávolítása válik szükségessé. A kisebb szövetkárosodás pedig azt eredményezi, hogy a páciens látása gyorsabban regenerálódik. A szakember szerint ugyanakkor az ismételt kezelésekre is várhatóan ritkábban lesz szükség. NÉMETH ZSUZSA Nyári időszámítás Magyarország Vasárnap hajnali kettőkor kell három órára átállítani az óráinkat, akkor kezdődik az idei nyári időszámítás és tart egészen október 29-ig, amikor majd visszakapjuk a most elveszített hatvan percet. A nyári időszámítás bevezetését közismerten energiatakarékossági megfontolások magyarázzák Európa legtöbb országában. Az itthon végzett felmérések szerint a kétféle időszámítás segítségével egy nagyobb város egész évi villamos energiájának megfelelő áramot lehet országos szinten megtakarítani. A nyári időszámításra való átállás nem érinti a MÁV, a Volán és a Mahart belföldi menetrendjét. Több nemzetközi gyorsvonat és autóbuszjárat utasai ugyanakkor csak egyórás késéssel érik majd el úti céljukat. A Malév járatai az előre meghirdetett időpontokban indulnak és érkeznek. Tízévesek az önkormányzatok A pénz mindig kevés volt a kiegyensúlyozott fejlődéshez Valamennyi önkormányzattal kapcsolatos konferencián sürgetik az előadók az áttérést a regionális közigazgatási rend-szerre. Mindannyian szembekerülnek ugyanis azzal a gonddal, hogy a számtalan kicsi önkormányzat nem jut központi forrásból a fenntartásához elegendő pénzhez. Egy évtized mérlege címmel kétnapos tanácskozást tartottak a témáról. Budapest 10 évvel ezelőtt az önkormányzati választások éjszakáján az 1600 tanácsból csaknem 3200 ön- kormányzat alakult, ezek működését ugyanakkor egyre zsugorodó nemzed jövedelemből kellett finanszírozni. Horváth Balázs volt belügyminiszter, így értékeli az azóta eltelt éveket:- Az önkormányzati törvény szerintem a tudatos rendszerváltoztatásunk leglényegesebb, a jelenünket és jövőnket meghatározó törvénye. Az önkormányzás a saját települését szerető polgárok nevelésének iskolája. Az elmúlt évtized bizonyítja, hogy felnőtt egy politizáló, a lakóhelyéért felelősséget vállaló generáció. Stumpf István a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter aggodalmait is megfogalmazta: - Számos olyan jogosítvány, kötelezettség párosult az önkormányzatisággal, aminek nem voltak meg a feltételei. Az is gondot okoz, hogy az önkormányzatok között nagy területi egyenlőtlenségek jöttek létre, ezeket most a kormány kötelessége kiegyenlíteni. Az önkormányzatok szabadon gazdálkodtak - időnként garázdálkodtak vagyonukkal -, lehetetlenné vált az ellenőrizésük, nem tudtuk tehát pontosan, hogy milyen hatékonysággal használták fel az állampolgárok adóforintjait. Ezen a téren is rendet kell teremteni, ráadásul el kell érni, hogy életképes régiók jöjjenek létre. Ezek között a munkamegosztás olyan tisztességes, és felelősségteljes legyen, hogy mindenki azt csinálja, amihez ért és amihez a megfelelő anyagi forrás a rendelkezésére áll. KOÓS TAMÁS STÁTUSTÖRVÉNY. Az MSZP szerint több jogszabály módosítására volna szükség ahhoz, hogy Magyarország kedvezményekben részesíthesse a vízum, az egészségügyi ellátás és a munkavállalás tekintetében a határon túli magyarokat A párt szakértője, Tabajdi Csaba úgy látja, hogy nehéz lenne egyetlen, a határon túli magyarok jogállásáról szóló törvényben megfogalmazni ezeket a jogokat. ÚJ NŐNAP. Filó Katalin a Magyar Nők Világszövetségének elnöke bejelentette, hogy szervezetük új nőnapot választott március 8-a helyett: gyümölcsoltó boldogasszony napját. A szervezet konferenciáján Schmidt Mária, a miniszterelnök főtanácsadója arról beszélt, hogy látványosan biztosan nem emelkedik a születések száma Magyarországon, ugyanakkor a Fidesz által vezetett kormány családpolitikai intézkedései növelhetik a gyermekvállalási kedvet. Gyermektáborok - támogatással Tavaly majdnem háromezren szerettek volna támogatást kapni az Ifjúsági és Sportminisztérium ifjúsági táborozásokra szánt keretéből. Akkor 684 pályázat nyert összesen 87 millió forintot, az idén 100 millió jut erre a célra. Pályázni már csak egy hétig lehet. Budapest - ISM Deutsch Tamás tegnapi sajtótájékoztatóján elismerte, hogy a gyermek- és ifjúsági táborok, szabadidős programok támogatása tavaly nem a legsikeresebben zajlott. Későn írták ki a pályázati feltételeket, ezért a táborokat szervezők közül többen már csak késve, illetve egyáltalán nem juthattak pénzhez. Míg tavaly áprilisban jelent meg a pályázat, addig az idén áprilisban már el is bírálják azokat - ígérte. Budapest Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke a kölcsönös szívesség intézményét speciális magyar valutaként említette a most készülő első hazai korrupcióról szóló könyv bemutatóján. Mint kifejtette, a pártállami időkben, amikor a pénznek korántsem volt akkora jelentősége, mint ma, sokan a kapcsolati tőkét használták korrupcióra. A kölcsönös előnyök nyújtásával mindkét fél jól járt, így tetten érni a korrupciónak sem ezt, sem a mai, pénz- 2000-ben időben, a törvénynek megfelelően már március elején meghirdettük a pályázatot, a jelentkezési határidő 31-én jár le - nyilatkozta lapunknak Dankó Lászíó. Az ifjúsági tárca pályázatainak bonyolításával megbízott Mobilitás ifjúsági szolgálat munkatársa elmondta, hogy ebben az évben több mint 100 millió forintot oszthatnak szét az arra érdemes nyári és őszi gyermek-, valamint ifjúsági táborozások, szabadidős programok szervezői kömozgással együtt járó formáját nem nagyon lehet. Az ÁSZ első embere sajnálatosnak tartja, hogy a gazdasági érdekérvényesítés bevált eszköze lett, amikor egyesek valamely személyről, cégről, vagy akár egy egész országról azt állítják, hogy korrupt. Ezt tartják például a középeurópai országok között Magyarországról is azok a nyugateurópai államok, amelyekben legális költségként elszámolhatók a megvesztegetésre fordított kenőpénzek. A neves szerzők által írt kötet zött. Nagyobb eséllyel pályázhatnak támogatásért azok az ifjúsági szervezetek, iskolák, gyerekközösségek, amelyek egy szakterület - így például a környezetvédelem, valamelyik művészeti ág, vagy az egészséges életmód - megismertetését tűzték a tábor céljául. Előnyt élveznek továbbá az ötnapos, vagy annál hosszabb idejű táborok, valamint azok, amelyek rendszeres programot kínálnak a fiataloknak. Az Ifjúsági és Sportminisztérium a sportlétesítmények felújítására, korszerűsítésére a napokban jelenteti meg pályázatát, amelyre 700 millió forint áll rendelkezésre. bemutatásakor Kránitz Mariann kriminológus felvetette: a megvesztegetett fél jelenti a társadalom számára a nagyobb veszélyt. Egy korrupt körzeti orvos tulajdonképpen potenciális gyilkosokat enged ki az utakra, amikor pénzért érvényesíti vezetésre alkalmatlan emberek jogosítványait. Nem véletlen, hogy a büntető törvénykönyv a passzív elkövetőt, a megvesztegetettet mindig súlyosabb ítélettel fenyegeti, mint azt, aki megvesztegette. Leleplezésükhöz segítséget nyújthatna maga a megvesztegető akkor, ha a korábbi büntetőkódexben alkalmazott „tevékeny megbánás” mentességet adhatna a kenőpénzt átadónak. HORVÁTH MAGDOLNA JÓ LEHETŐSÉG. Meg kell találni a kompromisszumot a kormány és az ellenzék között a kétharmados többséget igénylő törvények megalkotásához - hangsúlyozta Dávid Ibolya. Az MDF elnöke úgy vélte, hogy a pártja által felkínált Békejobb lehetőséget ad a nemzeti minimum kialakítására. TISZA-FEJLESZTÉS. Részle tes tervet kell kidolgozni a Tisza és a Szamos menti térségek fejlesztésére, a turizmus, a halászat és a hagyományos gazdálkodás feltételeinek helyreállítására. Ezt az elvárást a Fidesz parlamenti frakciója fogalmazta meg az „Élő Tiszáért ’’című konferencián. Kifejtették meg kell erősíteni a hasonló katasztrófák megelőzését szolgáló nemzetközi és hazai garanciarendszert is. SZTRÁJKJUTALOM. Szabály talannak és törvénytelennek minősítette a sztrájk alatt dolgozó vasutasok megjutalmazását a Vasúti Érdekegyeztető Tanács ülésén Borsik János, a Mozdonyvezetők Szakszervezetének alelnöke. MEGEMLÉKEZÉS. A magyar- országi nyilas rémuralom idején kivégzett munkaszolgálatosokra emlékeztek Kőszegen. Ebben a városban működött a második világháború alatt az egyetlen magyarországi gázkamra. JOGTALANSÁG. Gönczöl Katalin, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa megállapította, hogy a Budapesti Rendőrfőkapitányság nyomozói megsértették az emberi méltósághoz való jogát annak a XV. kerületi középiskolai tanárnőnek, aki diákjai védelmében lépett fel idén január 27-én. Titkos bűnös akciók A korrupció utolérhetetlen, bár büntethető A korrupciós bűncselekményeknek csupán töredéke kerül napvilágra, a fel nem derített esetek számát még csak meg sem lehet tippelni. Büntetőjogi eszközökkel aligha lehet visszaszorítani a korrupciót, inkább az átláthatóbb gazdaság kialakításával lehet eredményt elérni. Domináns szerepkörre tör a Pannon GSM Tovább csökkentette tarifáit a Pannon GSM mobilszolgáltató társaság, emellett egy új, Interneten elérhető szolgáltatást is a sajtó képviselőinek figyelmébe ajánlottak a hatéves születésnapi sajtótájékoztatón. A Hotel Kempinski elegáns Regina-termében Björn J. Flakstad norvég vezérigazgató köszöntötte a média képviselőit. A Pannon GSM tavaly a legdinamikusabban fejlődő mobilszolgáltató volt Magyarországon - mondta a vezérigazgató, hiszen egy év alatt 250 ezerrel nőtt előfizetőik száma. A háromszereplőssé vált piac jótékony hatású a további fejlődésre, azaz, idén is van rá esély, hogy a torta növekszik, s nem a meglévőt kell esetleg tovább szeletelni. Bejelentette, hogy a Pannon GSM a piac domináns szereplőjévé kíván válni, amit gyakorlatilag már el is ért, hiszen elsőként vezet be szolgáltatásokat, s elsőként lépi meg a tarifacsökkentést is. Flakstad szerint az előfizetői létszám nem feltétlenül a dominancia velejárója, annál is inkább, mert másként mérnek ők, s másként a vetélytársak. Idén azonban e téren is közelednek majd az álláspontok. A Pannon GSM március 27- től vezeti be a Momentum tarifacsomagot - jelentette be Simon Márta marketin-gigazga- tóhelyettes. Ez a konstrukció azok számára előnyös, akik havonta legalább 60 és 180 perc közötti hívást kezdeményeznek. A Momentum csomag előfizetői 45 percnyi beszélgetést ajándékba kapnak, s kiterjed a szolgáltatás a Pannon TOP3-ra is. Az Optimum tarifarendszerben a Momentumot választók percdíja 20 százalékkal csökken, a Minimum tarifarendszerben viszont a havi előfizetés díja lesz kedvezőbb ötszáz forinttal. Mindhárom tarifacsomagban 40 százalékkal csökken majd a hangposta percdíja. A Pannon GSM előfizetői tegnaptól már Interneten is ellenőrizhetik előfizetéseikre vonatkozó adataikat. Ezt a PannOnline bevezetése tette lehetővé. A szolgáltatás havidíjmentes, s ellátták a megfelelő biztonsági védelemmel is. A PannOnline és a közelmúltban bevezetett PannonW@p szolgáltatások a telekommunikáció új korszakát jelentik - hangzott el a csütörtöki sajtótájékoztatón. Suba János sajtófőnök beszél, mellette Björn J. Flakstad norvég vezérigazgató NÉMETH Simon Márta marketinoHgaznatöhelvettes bejelenti a Momentum tarifacsomagot _______fotó: rigó