Nógrád Megyei Hírlap, 2000. március (11. évfolyam, 51-76. szám)
2000-03-21 / 67. szám
M mß®i! 2000. március 21. kedd Szeretettel köszöntjük BENEDEK nevű kedves olvasóinkat! A Benedek latin eredetű név, jelentése: áldott. Védőszentje Szent Benedek (547), a bencés rend megalapítója, Európa patrónusa Az ortodox és a görög katolikus naptár szerint ez a nap Szentéletűjakab hitvalló napja. A Nap kél: 5.45 órakor, nyugszik: 17.58 órakor. C6YELKTES SZERKESZTŐ: Faragó Zoltán RH-ORTER: ^ ^ : (32) 416 - 455 315 évvel ezelőtt, 1685. március 21-én született Eisenachban Johann Sebastian Bach, a zene- történet egyik leggrandiózu- sabb alakja. Munkásságában a barokk polifónia (az ellenpontos többszólamúság) fejlődése csúcspontját érte el. Mintegy 200 kantátát írt, vallásos művei közül kiemelkedik a Máté-, a Já- nos-passió, a Karácsonyi oratórium, a Magnificat és a hatalmas méretű H-moll mise. Munkásságával legjobban az orgona forrott össze (prelúdiumok, fúgák, fantáziák, chanzonék). 175 éve, 1825-ben született Alekszandr Mozsajszkij orosz ellentengernagy, feltaláló, aki 1880-ban először készített a levegőnél nehezebb repülőgépet. 195 esztendeje, 1805-ben ezen a napon hunyt el Jean Baptiste Greuze (ejtsd: Grőzj francia festő, aki a korabeli udvari festészettel ellentétben a szabadabb és egyszerűbb érzelmek kifejezésére törekedett. Kitűnnek bájos leányarcai és falusi idilljei. Várható időjárás: ELŐREJELZÉS NÓGRÁD MEGYE TÉRSÉGÉRE Többször erősen megnövekszik a felhőzet, legfeljebb rövid zápor fordul elő. Néhány óra napsütésre lehet számítani. Az északnyugati szél még élénk marad. A kora délutáni órákban 7 fok körül várható a hőmérséklet. Holnaptól sokkal enyébb lesz az idő. Kfiziekedésmeteorolégia Készítette: mm Napközben időjárási fronthatás nem várható, az esti óráktól azoban melegfronti hatás kezdődik. w A tévézés előnye Angol felmérés szerint a sokat szidott televízió jótékony hatást gyakorol a családi életre. A közös tévézés élménye a szülőket és gyerekeket az összetartozás örömével ajándékozza meg. A látottak alkalmat adnak a közös beszélgetésre, a családtagok megtárgyalhatják a műsor tanulságait, s a szülők így közelebb kerülhetnek gyermekeikhez. A közvélemény-kutatók szerint a vizsgált családok több mint felében a közös tévézés a legkedveltebb szabadidő-eltöltési forma. ■ Moziműsor WgltoifM Apll, 15.30 órától: Jeanne D1 Arc: Az orléans-i szűz. Feliratos am. történelmi kalandf. 18.30 és 20.30 órától: Stigmata. Feliratos am. thriller. AplM tat«, 18 órától: Jeanne DArc: Az orléans-i szúz. WMMgywMii £MM» 15.30,17.45 és 20 órától: Sivatagi cápák. Amerikai akcióim. Mritó Kamm, 18 és 20 órától: Anyád! A szúnyogok. Színes magyar film. Mtayteretysi Md, 17.30 órától: A tábornok lánya. Színes amerikai thriller. jp "M- 'M At- 5jé iff. % * A # E ? Hírlap-horoszkóp 3g Kos (III. 21-IV. 20.) Szeretne megfelelni környezete elvárá- q sainak, s tökéletes rendet teremteni Ön körül. Közvetlen, őszinte viselkedésmódja által könnyen szerez kapcsolatokat. Mindent elkövet, hogy nyugalma legyen. Bika (IV. 21-V. 20.) A csillagok rengeteg változást jeleznek, s talán még egyénisége is változáson megy át. Anyagiak terén eléri azt a szintet, amit szeretne. Szerelemben a Május 31 -ig már 9999 Ft kezdő befizetéssel rendelheti meg egyéni telefonvonalát egy vadonatúj, minőségi készülékkel együtt. Ezt követően 2 évig. havonta mindössze 999 Ft a törlesztőrészlet. Ráadásul ebből az összegből minden hónapban 500 Ft-ot le is telefonálhat. Elvégre az a legfontosabb, hogy végre Ön is telefonhoz jusson. A részleteket pedig beszéljük meg: hívja az 1212-t vagy keresse fel a legközelebbi MA TÁ V Pontot. Az árak az árál tartalmazzák: *• ÜL % * ’F csúcspont a születésnapja környékén varható. Ikrek (V. 21-VI. 21.) A Merkúr feszültségeket okoz. Ne hagyja, hogy a stressz eluralkodjon érzésein. Tartózkodjon napfényben, szabad levegőn és szabad idejét töltse baráto) között. Partnerkapcsolatában empátiaérzéke kiváló. «a Rák (VI. 22-VTI. 22.) A gyorsaság nem az erős oldala, pe- Jgl dig lehet, hogy ma szüksége lesz rá. Olyan ajánlatot kap ugyanis, amin nem sokat gondolkodhat. Ha pénzről van szó, akár el is halaszthatja a napi szokásos sziesztáját. Oroszlán (VII. 23-VIII. 23.) Könnyen elképzelhető, hogy ma egy új szerelem kezdődik az Oroszlán életében, vagy a régi már-már szürkülőben lévő kapcsolatát sikerül felújítani. Mindenesetre az biztos, hogy egész nap fel lesz dobva, és mindenhez kedvet érez. || # Szűz (VIII. 24-IX. 23.) Ne reménykedjen új szerelemben, hiszen a régi is éppen elég bajt okoz a mai napig. Mégis minden Szűz-jegyű maga dönti el, mit hoz a jövő. Adja ön- Ji magát! . % Í Mérleg (IX. 24-X. 23.) Ma á véletlenek is a kezére játsza- % nak. Magánélete is igen mozgalmasnak, változatosnak ’ Ígérkezik. Kiderül ugyanis, hogy valakinek rendkívüli mó- dón megtetszett a közelmúltban és ezt eddig észre sem vette... # Skorpió (X. 24-XI. 22.) Partnerkapcsolata hanyatlóban " van. Ha szeretné megmenteni, figyeljen jobban a másikra, f Neki is lehetnek problémái. Beszélgessen vele, kérdezzen! ; ©eh Nyilas (XI. 23-XII. 21.) Sokat vár másoktól, amit természe- : Mai tesen nem tudnak, vagy nem akarnak teljesíteni. Tudomá- - sül kell vennie, hogy sokkal inkább magára van utalva, * mint máskor. Makacs kitartással bármit elérhet baráti segítség 7; vagy protekció nélkül is. Bak (XII. 22-1. 20.) Biztonságra és állandóságra törekszik 7 ‘jCp* munkájában s családi életében egyaránt. Úgy érzi, hogy < kellő háttérrel, anyagi biztonsággal minden kiszámítható. Ezért most érdemes hosszabb távra tervezni, jjgk Vízöntő (I. 21-11. 20.) Tavasz kezdetén tele van tervekkel JbSÍIw és lelkesedéssel. Itt az ideje, hogy azokra a feladatokra koncentráljon, amelyek hosszú időre megalapozhatják a jövőjét. Elég önbizalmat kap a továbbiakhoz, befolyásos embe- * rek társaságát élvezheti. Halak (II. 21-111. 20.) A csillagok kedvező változásokat je- aSR leznek. Erőfeszítései nem hiába valóak, könnyen megnyíl- nak a zárt kapuk Ön előtt. A legfontosabbnak azt tartja, ■» hogy anyagi függőség soha ne terhelje. Ezt el is érte, most már csak meg kell őrizni. Hat szám - egy nyeremény! I2. HÉT Af IET 1 NYSREMÉÍ' iyT 1000 Ft-os vásárlási utalvány A MAI NYERŐSZÁM! I i 3 ? i i Rádió- és televíziómfisor-ajánlat _______________Rádió FOCUS az FM 100.4 MHz-en: 0-24 óráig K OSSUTH Óránként: Hírek. Időjárás. 4.33 Határok nélkül. 5.00 Reggeli krónika. 5.39 Falurádió. E.00 Krónika. Sport. 6.30 Gazdaság. 7.00 Krónika. Sport. 8.00 Krónika. Sport. 8.19 Mindennapi tudomány. 8.47 Gyógyír. 9.04 Napközben. 11.04 Zenés játékok. 11.35 Jókai Mór: A kőszívűember fiai. 12.00 Déli krónika. 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv. 13.05 Vendég a háznál. 13.20 Istenes énekek, imák böjtidőre. 13.30 Római katolikus félóra. 14.04 Klasszikusok mindenkinek. 14.35 Irodalmi figyelő. 14.55 Első közlés. 15.05 Hangos recept. 16.00 Délutáni krónika. 16.20 Hasznos tudnivalók. 16.25 Radar. 17.05 „Magyarországról jövök..." (magazin). 17.25 A Szabó család. 18.00 Esti krónika. 19.05 Sportvilág. 19.25 Műsorismertetés. 19.30 Esti mese. 19.39 „Győzött a túlzás”. 20.04 Táncházvilág. 20.30 Határok nélkül. 21.05 Mesélő krónikák. 21.35 Arcvonások. 22.00 Késő esti krónika. 22.30 Tér-idő. 23.00 Hírek. Kenő, 23.04 Operatéka 5.55 Körzeti magazinok. 9.00 Parlamenti közvetítés. 18.30 Nemzetiségi műsor. 23.00 A BBC magyar nyelvű műsora PETŐFI 4.30 Hírek. Időjárás. 4.32 Hajnali dallamok. 5.00 Hírek. Időjárás. 6.03 Kívánságreggel. 6.30 Hírek. Időjárás. Sport. Közlekedés. 7.30 Hírek. Időjárás. Sport. Közlekedés. 8.00 Hírek. Időjárás. 8.44 Sportreggel. 9.00 Pe- tőfi-délelőtt. 9.10 Kabarépercek. 9,40 Gordiusz-plusz. 9.50 Apró-cseprő. 10.10 Délelőtti vendég. 10.50 Zöldjelzés. 11.00 Hírek. Időjárás. 11.05 Sporthírek. 11.10 Hangalbum. 11.48 Korkérdés. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Verkli. 13.01 Hírek. Időjárás. 13.50 Vízállásjelentés. 14.00 Csúcsforgalom. 15.00 Hírek. Időjárás. 16.35 Biztonságban. 17.00 Háztól házig. 18.01 Kölyökrádió. 18.30 Gordiusz-játék-tér. 19.00 Hírek. Időjárás. 19.04 Unikum. 20.00 Váltóhang. 21.00 Hírek. Időjárás. 21.04 Böjtmás hava 2000. 22.00 Tangó. 22.25 Moziklub. 23.00 Hírpercek. 23.15 Ennyi... 24.00 Éjfél után... 1.00 Hírek. 2.00 Hírek. 3.00 Hírek. 3.03 Kedvelt melódiák. 4.03 Boross Lajos zenekara muzsikál á#™1 5.42 Hajnali gondolatok 5.45 Agrárvilág 6.00 Naprakész 8.30 A bestia (94.) 9.30 Happy Holiday (9.) 10.30 Mindent a szerelemért (brazil sorozat -103.) 12.00 Híradó délben 13.00 Srpski ekran 13.30 Unser Bildschirm 13.58 Hírek. Időjárás 14.05 Linda Víziszony 15.00 A látogató (7.) 15.40 A régi mesterségek örökösei A bábkészítő 15.58 Hírek. Időjárás 16.00 A nagy ho-ho-ho- horgász (rajzfilmsor.) 16.05 Meselánc 16.30 Kapás van! (horgászok magazinja) 17.00 Honlap Krónikás ének 2000-ből 17.30 Katolikus krónika 18.00 Híradó hatkor 18.55 Alaphangok 19.00 Lendületben 19.30 Híradó este. Sporthírek. Időjárás 20.00 Kisváros Cserbenhagyottak 21.00 Panoráma 21.30 MMM 22.00 Híradó este. Időjárás 22.10 Aktuális 22.30 Alaphangok (ismétlés) 22.35 Pesty Fekete Doboz 23.05 TS - Bajnokok Ligája (összefoglaló) 23.55 Budapesti tavaszi fesztivál (összefoglaló) 8.30 Háló (rip.-dok. film) 9.00 Közvetítés a parlament üléséről 16.30 Iskola utca 17.30 Fogadóóra 18.00 TS 19.40 Rémusz bácsi meséi 20.00 Híradó este. Sporthírek. Időjárás 20.30 Budapesti tavaszi fesztivál Összefoglaló 20.50 A madarak élete (10/10. rész) 21.45 Hihető hazugságok (angol film) 23.45 Záróra 6.00 Reggeli kiadás 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 8.30 Gazdagok és szépek (amerikai sorozat) 8.55 Riviéra (ismétlés) 9.25 Csupa-csupa élet (15.) 9.45 Egy titokzatos hölgy (olasz sorozat) 10.35 Közvetlen ajánlat 11.05 HálóiVilág 11.55 Segíts magadon! 12.10 Baba-Mama magazin 12.35 Riviéra 13.00 Gazdagok és szépek (amerikai sor., 629.) 13.50 A hegyi doktor (német sor., 62-63.) 15.35 Sunset Beach (391.) 16.00 Vad angyal (2.) 16.45 Samantha (116.) 17.40 A vipera (41.) 18.30 Tények (hírműsor) 19.00 Szerencsekerék 19.30 Rosalinda (144.) 20.00 Dinoszauruszok A Föld urai (angol ism- terj. sorozat) 20.50 Poénbomba 21.45 Jó estét, Magyarország! Kenósorsolás 22.30 Ablak Európára 23.00 Ha... (angol film) 1.00 Háló@Világ 1.45 Vers éjfél után DUNA TV 4.10 Plusz 1 óra Virradóra 5.30 Virradóra 9.15 Millenniumi krónika 9.45 Napóra (ismétlés) 10.15 Forrásvidék (ismétlés) 10.45 Debussy: Holdfény 10.55 Eltűnt személyek irodája (6/2.) 11.45 Esti kérdés (ismétlés) 12.00 Lapozó. Híradó 12.20 Tükör (ismétlés) 12.50 Anziksz (ismétlés) 13.05 Krónika (ismétlés) 14.35 Ifjú muzsikusok mesterfokon 14.55 Ami igaz, az igaz 15.10 Brúnó kalandjai 15.40 Az élet megpróbáltatásai (12/10.) 16.30 Magyar történelmi arc- képcsarnok (ism.) 16.45 Gyerekek a nagyvilágból (fr. sor.) 17.00 Heuréka! 17.30 Mesefilmek 18.00 Napóra 18.55 Hej, hej, helyes beszéd! 19.00 Gazdakör (magazin) 19.30 A 20. század száz hires fotója 19.45 Csendélet (filmetűd) így jöttem (magyar film) 21.30 Híradó. Sport 22.00 Playtime (francia film) 23.55 Híradó 0.10 Erdélyország sok szép vize... (2/2.) r~mi I 6.30 Reggeli 9.00 Receptklub (ismétlés) 9.10 Barátok közt (ismétlés) 9.40 A farm, ahol élünk (ismétlés) 10.35 Top Shop 11.30 Delelő 12.57 Mire gondolok? (telefonos villámjáték) 13.00 Hírek 13.10 Celeste (61.) 14.30 Klipklub 14.50 Az első csók (francia tinisorozat-189.) Baleset a dzsungelben 15.15 Helene és a fiúk (francia tinisorozat-4.) 15.45 A farm, ahol élünk (amerikai sor., 140.) 16.40 Mire gondolok? 16.45 Esmeralda (mexikói sorozat - 34.) 17.35 Mire gondolok? (telefonos villámjáték) 17.40 Tiltott szerelem (venezuelai sor., 19.) 18.30 Híradó 18.50 Fókusz 19.20 Üzenet 19.25 Barátok közt (magyar sorozat - 607-608.) 19.55 Csíííz 20.55 Legyen ön is milliomos! (vetélkedő) 21.40 Tüzet nyiss! (amerikai akciófilm) 23.20 Este (hírműsor) 23.35 Neve: Senki (am. kalandfilmsor., 16.) A fiatalság ára 0.25 Országház (ismétlés) 0.55 Fókusz (ismétlés) Időjárás-jelentés 1.20 Divatklip HB# 6.30 Hollywoodi csemegék- Modellek Hollywoodban 7.00 Babar- Biztonsági rendszer (kanadai rajzfilmsor.) 7.30 Poodle Springs (amerikai krimi) 9.10 Tűzhányó (am. katasztrófafilm) 10.55 A csínytevő csitri (amerikai vígjáték) 12.30 A gömb (am. sci-fi) 14.45 Vérdíj (am. krimi) 16.25 Egyéjszakás kaland (amerikai film) 18.10 Poodle Springs (amerikai krimi) 20.00 A hazugságvizsgáló (kanadai-fr.-német krimi) Nem sikerült megtalálni a gyilkost. Két évvel a lány halála után a barátnője tényfeltáró filmet akar készíteni az esetről. A kiválasztott színésznő, Lucie rájön, hogy kedves szomszédja a halott lány fiúja volt, és most gyilkossággal gyanúsítják. 21.35 Salemi boszorkányok (amerikai filmdráma) 23.35 Halálvírus (amerikai akciófilm) 1.10 Boston Kickout (angol film) iVií.'U/&JÍ AT-W 5.50 Nap-kelte 18.30 ATERTvműsora 19.35 Mese Príma torna 19.50 Nagyvizit Lan-guszta 20.50 A Ring meséje 21.30 Ingatlanpiac 22.20 Összefüggések 22.40 Színházi látcső 23.05 Premier plan TARJÁNI TV 17.50 Hírek 18.00 Háttér 18.15 Cigánydomb 18.45 Thalassa (természetfilm-sorozat) 19.15 Alba-plusz 19.30 Ipoly (diaporáma) 19.40 Tempó - Autósport (magazin) 20.05 Hírek 20.15 Háttér 20.30 Kékharisnya, avagy szerelem első kékig (amerikai vígjáték) nógrádShIrlap BALASSAGYARMAT. BATONYTOtfNYE, PÁSZTÓ. RFISAG. SALGÓTARJÁN, SZÉCSENY VÁROSOK ÉS KORNYÉKÜK NAPILAPJA Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. Szerkesztó'ségi telefon: 32/416-455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi igazgató: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy. Kossuth út 15. Tel: 35/301-660. Az előfizetők részére a Célvonal Kft., telefon: 30/9433-548,30/9951-279 juttatja el a lapot. Árusításban terjeszti a BUVIHIR Hírlapker. Rt. (1133 Budapest, Véső u. 3., Telefon: 1203-345, Fax.: 1129-5688) árushálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, a hírlapkézbesítőknél és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 00000000 számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 795 Ft, negyedévre 2385 Ft, fél évre 4770 Ft, egy évre 9540 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet.