Nógrád Megyei Hírlap, 2000. március (11. évfolyam, 51-76. szám)
2000-03-17 / 64. szám
2000. MÁRCIUS 17., PÉNTEK SPOTYŰKÖR Nógrád Megyei Hírlap - 7. oldal Létszámgondok Nagylócon és az St. Acélnál Labdarúgó megyei I. osztály, 17. forduló Nem sok idejük marad pihenésre a megyei első osztályban vitézkedő focicsapatok tagjainak, hiszen a március 15-i, ünnepi forduló után ezen a hét végén is csatasorba kell állniuk. Úgy tűnik, izgalmas összecsapás (ok) ban ezúttal sem lesz hiány, ugyanis a legtöbb együttesnek ezért, vagy azért, de égetően nagy szüksége volna a győzelemért járó pontokra. A jelek szerint a két bajnokaspiráns sem mehet biztosra; a Jobbágyi az alaposan megerősödött, ám az első fordulóban nagy pofonba szaladó mátraterenyeiekhez látogat, míg az Ipolyvece az egyik legmarkánsabb gárda, a Kisterenye ellen igyekszik hazai pályán begyűjteni a három pontot. Előreláthatólag a többi helyszínen is színvonalas 90 percet izgulhat majd végig minden focirajongó. szak letelt, így kiállásunk is veszélyben forog, hiszen jelen pillanatban nincs tizenegy hadra fogható emberem. Reznicsek László, a széc- sényiek szakosztályvezetője: - A szerdán látottak szerint nehezen „melegszünk bele” a pontvadászatba, így a megfogyatkozott acélgyáriak ellen is küzdelmes mérkőzésre, de azért természetesen győzelemre számítunk. A csikós mezes nagylóciak tizenegy emberben, a nagybátonyiak pontszerzésben remény- kednek fotó: r. t. Mátraterenye - Jobbágyi Mátyus Sándor, a Mátraterenye játékos-edzője: - A csapat nevében elnézést kérek szurkolóinktól a kisterenyei második 45 perc miatt. ígérhetem, hogy a listavezető ellen mindent megteszünk annak érdekében, hogy kellemes hét végében legyen majd részük. Balga József, a Jobbágyi trénere: - Nem téveszt meg bennünket ellenfelünk szerdai veresége. Tudjuk, hogy megerősödtek, ráadásul az időjárás miatt a pálya sem nevezhető optimálisnak. Mindent egybevetve azonban számunkra csakis a győzelem lehet a cél ezen a találkozón is. Nagylóc - Héhalom Oláh Sándor, a Nagylóc játékos-edzője: - Eltiltások miatt most már végképp nehéz, mondhatni kilátástalan helyzetbe kerültünk. Engem lepne meg a legjobban, ha teljes csapattal tudnánk fogadni a héhalmiakat. Szilágyi Albert, a Héhalom edzője: - A mi célunk továbbra is a hétről hétre való tisztességes helytállás lehet a tavasz fordulói során. Bércéi - Nagybátony Gönczöl János, a berceli csapat edzője: - A hét közben csapatunkon esett csorbát hazai környezetben szeretnénk kijavítani. Tudjuk, hogy a Nagybátonyt jó játékosok alkotják, így tudásunk legjavára lesz szükség. 'Verebélyi Attila, a Nagybátony játékos-edzője: - Bemutatkozásunk jól sikerült, így bízom abban, hogy játékosaim - átmentve hétközi formájukat - a pontszerzés reményében lépnek pályára Bercelen is. St. Acél - Szécsény Horváth Gyula, az St. Acél edzője: - Az átigazolási időBerkenye - Villtesz Germann József, a Berkenye edzője: - A balszerencsésre sikeredett idénynyitó után nem lehet más feladatunk, mint hazai pályán győzni, s ezzel kárpótolni kitartó szurkolóinkat. Gerda Gyula, a Villtesz technikai vezetője: - A két szomszédvár rangadója kemény, izgalmas, sárdagasztó összecsapást ígér. Bízunk abban, hogy folytatni tudjuk az elmúlt esztendők hagyományait, s mi nyerjük a találkozót. Kazár - Mátramindszent Molnár Béla, a kazáriak szakosztályvezetője: - Úgy gondolom, hogy a mátranováki vereség ellenére is jól debütált új edzőnk, s megfiatalított együttesünk. Ha ehhez hasonlóan fegyelmezettek leszünk, akkor nem tartom kizártnak a pontszerzést sem. Kovács István, a Mátramindszent szakosztályvezetője: - Az Acél elleni gólzáporos győzelem után a szomszédvárba is a siker reményében kelünk útra. Ipolyvece - Kisterenye Tóth Ferenc, az Ipolyvece edzője: - Remélem, nem marad el az időjárás miatt a mérkőzés és az ősszel, valamint a hétközi fordulóban szerzett pontjaink számát tovább gyarapítjuk a nagyszerű játékerőt képviselő kisterenyeiek ellenében. Babcsán József, a Kisterenye edzője: - Bízom a fiúkban, abban, hogy hazai pályán is megkeserítjük majd az ipolyvecei együttes dolgát, s ponttal távozunk a nyugat-nógrádiak oroszlánbarlangjából. Kisbágyon - Mátranovák Jeck Ferenc, a kisbágyoniak mestere: - Szeretnénk tovább folytatni a megkezdett jó tavaszi szereplésünket. Tudjuk, hogy a rutinos játékosokat felvonultató mátranováki együttes legyőzése nehéz dió lesz, de ígérhetem, hogy mindent elkövetünk majd a siker érdekében. Stark János, a mátranováki csapat edzője: - Nagyon örülünk a sikeres rajtnak. Ha meg tudjuk ismételni fegyelmezett játékunkat, akkor ponttal térhetünk haza Kisbágyonból. SIPKÓ SÁNDOR Bajnokságok, eredmények LABDARÚGÁS Megyei III. osztály, Rétsági csoport, 17. forduló: Szendehely - Legénd 2-1, Hont - Felsőpetény 0-4, Szátok - Nőtincs 1-4, Kisecset - Ősagárd 0-2, Patak II. - Nógrád 3-3, Borsosberény - Tolmács 5-2, Nógrádsáp - Tereske 7-2, Szente - Keszeg 0-2. Szabadnapos: Villtesz SE-Diósjenő II. Megyei III. osztály, Balassagyarmati csoport, 16. forduló: Nógrádmarcal - Csesztve 3-1, Nógrádsipek - Hugyag 2-0, Nógrádkövesd - Mohora Unicum 1-0, Kétbodony - Patak 5-1, Herencsény - Csitár 1-2, Magyarnándor - Cserhátsurány 2-1, Galgaguta - Ipolyszög 2-2, Terény - Patvarc 0-4. Ifjúságiak NB III Mátra-csoport, 16. forduló, elmaradt mérkőzések: Poroszló - SBTC 2-14, Ózd - Balassagyarmati SE-Nógrád Volán 0-3. Megyei I. osztály, 16. forduló: Nagybátony - Nagylóc 5-2, Szécsény - Bércéi 8-0, Mátranovák - Kazár 9-1, Héhalom - Ipolyvece 0-6, Kisterenye - Mátraterenye 3-1, Mátramindszent - St. Acél 2-0. A Villtesz SE-Diósjenő - Kisbágyon és a Jobbágyi - Berkenye mérkőzés elmaradt. Megyei II. osztály, Nyugati csoport, 16. forduló: Nagyoroszi - Szanda 2-2, Bánk - Nézsa 9- 1, Varsány - Mohora 0-1, Rimóc - Szügy 9-1, Érsekvad- kert - Romhány 1-2, Becske - Dejtár 2-3, Őrhalom Drégelypalánk 2-5, Babcsán Művek - Rétság 1-1. ASZTALITENISZ NB II Várkonyi-csoport, férfiak, 13. forduló: BVSC II. - Szolnoki Tisza II. 17-1, Félegyházi ASI - Váci Reménység 4-14, Postás-MATÁV II. - Bátonyterenye VASK 11-7, LR1- MALEV II. - Eternit Építők SE 10- 8, Budaörs-2i SC - Erzsébet Hajós A. 15-3. 14. forduló: Bátonyterenye VASK Félegyházi ASI 11-7, Eternit Építők SE - Postás-MATÁV II. 18-0, Szolnoki Tisza II. - Budaörsei SC 5-13. ■ Mede István diadala Dáté Kupa sakkvillámverseny, Szorospatak Hagyományteremtő szándékkal rendezték meg március 15. alkalmából Szorospatakon az I. Dáté Kupa sakkvillámversenyt az újonnan épült szabadidő- és pihenőközpontban. Körmérkőzéses formában tizenhatan feszültek neki egymás elméjének az öt-öt perc gondolkodási idejű meccseken. A 120 izgalmas parti után az élcsoport: 1. Mede István 13 pont, 2. Frink Ferenc 13 pont, 3. Istvanovszki Kálmán 10,5 pont, 4. Tóth Pál 10 pont, 5. Frink Szabolcs 9,5 pont, 6. Gallai János 9,5 pont. Nyitó forduló - zárásként A Pásztó Városi Labdarúgó Szövetség elnöksége úgy döntött, hogy a megyei II. osztály Déli csoportjának e hét végére kiírt tavaszi nyitó fordulóját a mostoha időjárás miatt elhalasztja. A most elmaradt összecsapásokat a bajnokság befejezését követő hét végén, azaz június 17-18-án rendezik majd meg. A bajnokság további menetrendje természetesen változatlan marad. KÓSAR. Ezüstérmek a házigazdáknak Mojzes Ottó kézilabda-emléktoma, Salgótarján Az észak-magyarországi régió fiatal kézilabdás lányai és fiai március indusán a Salgótarjáni Városi Sportcsarnokban tartották hagyományos találkozójukat. A fiatalok, a vezetők, szurkolók és a szervező Nógrád Megyei Kézilabda Szövetség közösen emlékezett meg a tíz esztendeje elhunyt Mojzes Ottóra, a hajdani játékosra, edzőre, játékvezetőre, volt sportköri elnökre, a megyei kézilabda-szövetség egykori főtitkárára. Bállá Árpád, a salgótarjáni önkormányzat sportfőtanácsosa meghitt szavakkal méltatta Mojzes Ottó életpályáját és nyitotta meg az emléktomát. Ezt követően Babják János, a Nógrád Megyei Kézilabda Szövetség elnöke köszöntötte és nyújtotta át a megemlékezés virágait özv. Mojzes Ottónénak. LEÁNYOK Heves - Nógrád 22-17 (8-9) Vezette: Alapi, Nemesik. Nógrád gólszerzői: Márta (4), Lokotka (4), Kiss (4), Angyal (3), Éger (2). Nógrád - Borsod 25-20 (9-10) Vezette: Kovács. Nógrád gl: Márta (12), Éger (4), Lokotka (4), Kiss (2), Bérezési, Koperla, Vajda. Borsod - Heves 22-21 (12-13) Vezette: Juhász Z., Viaszács. A leányoknál minden csapat egy győzelmet szerzett, ezért a gólkülönbség döntött. Borsod fiúcsapata támad a hevesiek elleni mérkőzésen FOTÓ: RIGÓ A Mojzes Ottó leány kézilabda-emléktoma végeredménye: 1. Heves megye (+4-es gólkülönbséggel), 2. Nógrád megye (0-ás gk.), 3. Borsod-Aba- új-Zemplén megye. A legjobb mezőnyjátékos Kocsis Adrién (Borsod), a legjobb kapus Ginger Anita (Nógrád), a gólkirálynő Márta Aliz (Nógrád) lett, 16 találattal.-A Nógrád megyei ifjúsági válogatott tagjai: Cinger Anita, Zvara Ildikó (kapusok), Éger Melinda, Koperla Viktória, Fodor Krisztina, Kiss Barbara, Bérezési Nikolett, Tomis Anett, Angyal Dóra, Lokotka Nikoletta, Vajda Júlia, Márta Aliz. Szövetségi kapitány: Oláh Sándor. FIÚK Nógrád - Heves 21-16 (10-7) Vezette: Kovács. Nógrád gl.: Szabó T. (5), Szabó A. (3), Szabó G. (3), Szabó S. (2), Hortobágyi (2), Széles (2), Kajdy (2), Bognár (2). Heves - Borsod 18-28 (6-17) Vezette: Juhász, Viaszács. Borsod - Nógrád 32-26 (17-10) Vezette: Alapi, Nemesik. Nógrád gl: Szabó G. (8), Szabó T. (7), Pálfi (4), Széles (2), Hortobágyi (2, Szabó A., Bognár, Szabó S. A Mojzes Ottó fiú kézilabda-emléktoma végeredménye: 1. Borsod-Abaúj-Zemplén megye, 2. Nógrád megye, 3. Heves megye. A legjobb mezőnyjátékos Szabó Tamás (Nógrád), a legjobb kapus Józsa Norbert (Borsod), a gólkirály Pető Zoltán (Borsod) lett. A Nógrád megyei ifjúsági válogatott tagjai: Kongorácz Tamás, Síró Zoltán (kapusok). Hortobágyi Zsolt, Szabó András, Oláh József, Széles Zoltán, Kajdy Norbert, Pálfi Gábor, Szabó Tamás, Szabó Gábor, Molnár Károly, Bognár Attila, Szabó Sándor, Szabó Aladár. Szövetségi kapitány: Fábri Sándor, Nagy István. A csapatok emlékserlegeit özv. Mojzes Ottóné, a különdíjakat Mulicza Ferenc, a Nógrád Megyei Kézilabda Szövetség főtitkára adta át. A Nógrád Megyei Kézilabda Szövetség elnöksége köszönetét fejezi ki Kakuk Józsefnek, a Kakuk Autóház Kft. tulajdonosának, Salgótarján önkormányzat oktatási, kulturális és sportbizottságának, valamint a létesítmény és sport kht.-nak, hogy segítségükkel sikeresen megrendezhető volt az emléktoma. MULICZA FERENC 0% KAMAT RÉSZLETEZZÜK? Március 1 7-től kamatmentes részletre* is vásárolhat CITROEN JUMPER-t, JUMPY-t, BERLINGO-t vagy Cl 5-öt. Bármelyiket is választja, egy megbízható, takarékos, erős, praktikus és kényelmes haszongépjárműhöz jut, amely kamatostul behozza (kamatmentes) árát. 'kezdőrészlettől és futamidőtől függően Az Ön Citroen márkakereskedője: Citroen Hajas - 3100 Salgótarján, Bajcsy-Zsilinszky út 73. Tel.: (32) 42J-929 CITROEN