Nógrád Megyei Hírlap, 2000. március (11. évfolyam, 51-76. szám)
2000-03-14-15 / 62. szám
2000. Március 14 kedd ÜNNEPI MOZAIK Nógrád Megyei hírlap - 7. oldal Újjászülető Árpád-kori műemlékek Szent István törvényeiből: „Minden tíz falu. templomot építtessen... A középkori templomokat hajlamos monumentális alkotásoknak képzelni az ember. A frankfurti székesegyház magasba nyújtózkodó ívei, a toulouse-i katedrális árkádjai jutnak eszünkbe, meg az a rengeteg kő, temérdek építőanyag, amelyet e hatalmas épületek készítői egybehordtak. Csaknem A romantika korában Magyarországon is sorra húzták fel az istentiszteleteknek szentelt épületeket. Monostorok és székesegyházak születtek, miközben - mint az iskolai történelemkönyvekben vastag betűvel szedve áll - Szent István törvényben szabta meg: minden tíz falu építsen magának egy templomot. Szent István személyiségét a mély hit, az uralkodói bölcsesség jellemezte. Tulajdonságaiban különbözött apjától, a kereszténységet nem politikai okokból, hanem meggyőződésből vette fel. Az országot is ebben a szellemben irányította a keresztény értékek tisztelete, követése felé. Az egyház önálló szervezetének felállítása is István jelentős éregy évezrede már, hogy a román stílusban emelt óriási templomok kinőttek a középkori városok apró házai közül. Egy egészen más, a maira alig emlékeztető Európa volt a tanúja annak, hogy kőfaragók és kőművesek ezrei sok évtizedes munkával tető alá hozták e lélegzetelállító építményeket. család tagjai. A templom is hasonlóan festhetett, durván összerakott rönkökből, sárral fedett vesz- szőfonatból építették, náddal fedték be. A XI. század végén még minden bizonnyal gyakori látvány volt a fából ácsolt templom. A László király uralkodása alatt, 1091-ben megtartott szabolcsi zsinat legalábbis az ilyen nem tartós anyagból készült épületek megújítását szabta feladatul. Minden bizonnyal ekkortól számíthatjuk - a szerencsés esetben máig fennmaradt - immár tartós anyagból készült falusi templomok létét. A településrendszer megszilárdulása és a keresztény hit elterjedése elemei szükséggé tette a karnyújtásnyira lévő szakrális hely megde legritkábban kőből épültek, egész nyáron meg ősznek idején sátrakban laknak.” Igaz viszont, hogy Freisingi Ottó a keresztes hadak útvonalát követve az Alföldön utazott át, elképzelhető tehát, hogy a Dunántúl és az Őrség erdőkkel borított vidékeit járva több faépületet figyelhetett volna meg. Szent István törvényéből az is világosan kiderül, hogy a templomalapítás során kire milyen feladat hárult. „Minden tíz falu templomot építtessen, és ajándékozza meg azt két házzal és ugyanannyi cseléddel, továbbá lóval, kabalával, hat ökörrel, és két tehénnel, harmincnégy darab apró barommal. Ruhákról pedig, mind papi öltözőkről, mind ol.Miskolc Tatabánya Debrecen Budapest Székesfetíérvár Szolnok Kecskemét Békéscsaba Kaposvár ^zekszárd A MŰEMLÉKKÉNT NYILVÁNTARTOTT ÁRPÁD-KORI FALUSI KIS- ÉS ROMTEMPLOMOK ELHELYEZKEDÉSE IP ;k- ■ p*. Római katolikus templom, Egyházasdengeleg demeihez sorolandó, a hazai hierarchia felállításában kiemelkedő szerepet bízott rá a „gondviselés”. A XI. század elején megszokott, bevett dolog volt, hogy az egyházszervezetet a Szentszék építi fel az új államban. Ezek szerint a püspökségek, érsekségek, apátságok, apácakolostorok létesítése az egyház feladata lett. Különleges engedményeket a pápa azonban tett, feltéve, ha megfelelő indokkal rendelkezett a kérelmező. Talán nem is gondolnánk, hogy az egyházszervezet felépítésének milyen nagy jelentősége volt az ország függetlensége szempontjából. A fent említett kis falusi templomok azonban alig voltak nagyobbak egy mai átlagos nappali szobánál. A legelsők például úgy nyolcszor négyméteresek lehettek, ráadásul egyetlenegy darab kő nem sok, annyi sem volt bennük. A művészettörténészek szerint számos érv támasztja alá, hogy e korai templomok leginkább fából, illetve nádból készülhettek. A szakemberek legtöbbször Freisingi Ottót idézik, aki I. Frigyes német császár keresztes hadjáratának idején járt Magyar- országon 1147-ben. Akkor így jegyezte fel tapasztalatait: „Kellemes, derűs táj (...), de lakói idegenszerű szokásúak, és ezért ritkán díszítik országukat falakkal és épületekkel. Mivel pedig hitvány falvaikban és városaikban nagyobbára nádból, ritkán fából tárokról a király gondoskodjék, papról, a könyvekről a püspökök.” A Csanádi az erdélyi püspökség, a bihari és a váci püspökség alapítását 1018-1038 közé tehetjük. Az 1002. évben alapított kalocsai püspökséget István király a pápa jóváhagyásával érseki rangra emelte. A püspökségek sorában a váci püspökség alapítása esik az 1038. évi időponthoz a legközelebb, valószínűleg ez az utolsó általa alapított püspökség. A XII. század történetírói azt a tényt jegyzik fel, hogy Szent István az „Apostoli Szentszék beleegyezésével és jóváhagyásával gyakorolta e jogait: törvényesen alapított püspökségeket, és az ő közreműködésével az esztergomi érsek is jogosan foglalta el székét.” Szent Istvánnak ezt a különleges kitüntetését megőrizte az ország címerében használt apostoli (kettős) kereszt használata. Ez a kiváltság abban a korban csak keveseknek adatott meg. A törvény értelmében tehát a templomot is, akárcsak a hajlékul szolgáló épületeket maguk a lakosok készítették. Isten háza nem sokban különbözött a falu többi házától. A lakóépületeket a földbe mélyítették, a gödör fölé emelt meglehetősen szűk helyen osztoztak az ott élők. Valamelyik sarokban kőből rakott kemence állt, körülötte a földből kivájt padokra terített gyékényeken aludtak a Felújítás alatt Alsódörgicse, templomrom Bagód, Szent Pál-templomrom Baiatoncsicsó, Szent Balázs-templomrom Balatonfüred, Papsoka templomrom Balogunyom, rk. templom Böde-Zalaszentmihályfa rk. templom Budajenő, temetőkápolna Celldömöík, Pordömölk templomrom Csabdi, templomrom Csaroda, ref. templom Cserkút, rk. templom Dozmat, rk. templom Dunakeszi, Alagpuszta templomrom Egyházasdengeleg, rk. templom Füzér, rk. templom Győr, Káptalandomb templomrom Gyulakeszi, Csobánchhegy, templomrom Hegyhátszentjakab, rk. templom Hidegség, rk. templom Hódmezővásárhely Csomorkány templomrom Karcsa, ref. templom Kehida, rk. temetőkápolna Kisapáti, Szent Kereszt-kápolna Kissikátor, ref. templom Kővágóörs Ecséri templom Laskod, ref. templom Maconka, rk. templom Nagybörzsöny, Bányász-templom Nagyharsány, rk. templom Nagylózs, temetőkápolna Nyíradony, Guthpuszta templomrom Nyírmihálydi, ref. templom Őriszentpéter, rk. templom Öskü, Kerektemplom, Rábatöttös, rk. templom Révfülöp, templomrom Soltszentimre, Csonka torony Somogyvámos, templomrom Szalonna, ref. templom Szamostatárfalva, ref. templom Tihany, Apáü templomrom Tihany, Újlaki templomrom Tök, templomrom Varászló, rk. templom Velemér, rk. templom _■ létét. Hiszen közel kellett lennie a papnak, aki szükség esetén misézett, keresztelt, temetett, még akkor is, ha ezeknek a falusi papoknak a többsége nemigen tudott még olvasni, írni sem. templomok meglehetősen egyszerű alkotások voltak, tört kőből, téglából, agyaggal tapasztva húzták fel őket, legtöbbször egy oltárból és egy hajóból álltak. A tornyokat többnyire később, csak a XII-XIII. században építették hozzájuk. A régészek, művészettörténészek azonban a mai napig nem tudnak dűlőre jutni abban a kérdésben, hogy vajon mi határozhatta meg az építmények formáját. A legelfogadhatóbb magyarázatnak az látszik, hogy az építők igyekeztek a tájba illő templomot állítani. Ennek köszönhetően nem lehet két egyforma Árpádkori kőtemplomot találni. Az Árpád-kori falusi templomok egyedülállónak mondhatók a hazai műemlékek között. A hazai építészet talán legkonzervatívabb csoportját alkotják, hiszen szinte észrevétlen változásaik nem tartottak lépést a korral. Európa már rég gótikus stílusban emelte épületeit, amikor a mi kis- templomaink még a román stílust követve épültek. A fejlődés még a XIV. században is igen lassú volt. Lassan nyíltak meg az ablakok, és csak fokozatosan jelentek meg a boltozatok is a nyugati homlokzatot hangsúlyozó tornyokkal együtt. A középkori falusi egyházak azonban azért is különlegesek, mert a műemlékvédelem hosszú ideje kitüntetett figyelemmel kíséri sorsukat. Már a múlt században felismerték fontosságukat a nemzeti történelemben. A figyelem már a századelőn a falusi templomok felé fordult, a hatvanas évek helyreállítási hulláma idején pedig olykor radikális változást is produkált. A millenniumra készülve az Országos Műemlékvédelmi Hivatal (OMVH) listát készített az Árpád-kori kis- templomokról - tudtuk meg Entz Géza művészettörténésztől, az OMVH korábbi elnökétől. (Entz Géza február 22-től a Kulturális Intézetek Igazgatóságának főigazgatója - szerk.) Kiderült, a százötven helyszín többségét nem csak ismerik, dolgoztak is már a helyreállításukon. A 2000. évben állami finanszírozással 47 műemlék kerül felújításra. A szóban forgó épületek, épületegyüttesek pályázat útján nyerték el a támogatást.-STSŐriszentpéter. római katolikus templom A lelőhelyek pedig azt bizonyítják, hogy a zsinat után néhány évvel a szükségesnél jóval több templom épült, gyakorlatilag minden település felépítette a maga szakrális helyét. A korai kő