Nógrád Megyei Hírlap, 2000. március (11. évfolyam, 51-76. szám)
2000-03-14-15 / 62. szám
2. OLDAL SALGÓTARJÁN BALASSAGYARI MEGYEI K Ö R K É P PÁSZTÓ 2000. MÁRCIUS 14., KEDD Ágnes nővér felfedte, amit a lelke mélyén hordozott „Ha öngyilkos lett, a hazáért, a nemzetért tette, ha mégse, akkor Teleki Pál vértanú’’ Nyugalmat sugárzó arca olyan, mintha hatvan-hetven éves korában megállt volna felette az idő. Törékeny termetű, egyszerű, de nem mindennapi külsővel, amely bámulatosan friss szellemet rejt magában. Otthonában magabiztosan mozog, pedig a sors hajlott korában sem kímélte, zöld hályog miatt csak foltokat lát. Hangja arról árulkodik: végtelen türelemmel viseli, hogy „a megva- kulás előtt áll”. Sági Erzsébet Jobbágyiban, hétgyermekes családban, 1905- ben látta meg a napvilágot.- A hétből hárman maradtunk. Akkoriban születtek, haltak a gyerekek. Szüleim egyszerű emberek voltak, édesanyámnak ott volt a háztartás, a gyereknevelés, édesapám tetőcserepeket készített. A nehéz munkából, a ci- pekedésből én is kivettem a részem tizenhét és fél éves koromig. Akkor - látva azt az életet, a sok bajt, durvaságot - már tudta, hogy ő mást akar. Barátnőjével - későbbi rendtársával - hasonlóan látták a világot, s benne magukat. Erzsébet sokat olvasott, örömmel forgatta azt a szerzetesi életről szóló könyvet is, amit a barátnő adott a kezébe.- Meghalt a plébánosunk, utódjával, a káplánnal beszéltem arról, hogy szeretnék apáca lenni. Később, mikor már máshol szolgált, az írta, megtalálta a nekem való szerzetesrendet. A zsámbé- ki, Szent Keresztről nevezett irgalmas rendre gondolt. Barátnőjével és édesanyjával utaztak Zsámbékra, s két év múlva, 1925. augusztus 25-én fogadalmat tettek. Erzsébet ezt megelőzően elvégezte a négy polgárit, s ezután is tovább képezte magát. Gyermekgondozónőként a fővárosban az Üllői úti gyermekotthonban dolgozott, '35-ben a Hidegkúti utcában a dr. Knoll Andor vezetése alatt álló HorTizenhét és fél éves korára már olyan mértékig riasztotta az az élet, ami környezetében a nagy átlagot jellemezte, hogy határozott: apáca lesz. 1935 és '49 között Pesten a Teleki-villa közelében lévő gyermekotthonban dolgozott. 1941. április 3-ra virradó éjjel igazgatójától értesült a miniszterelnök, Teleki Pál haláláról. Hosszú ideig jobbnak látta nem beszélni az akkor hallottakról. A ma kilencvenöt éves, Ágnes keresztes nővér, született Sági Erzsébet azt vallotta: „nem szeretnék addig meghalni, míg ezt az igazságot nem mondom el.” thy Miklósné Leányotthonba került. Az itt töltött évek egyetlen, rövid idő alatt lezajlott epizódja olyan mély nyomot hagyott benne, amit máig nem tudott teljesen feldolgozni. Feszült figyelemmel, minden részletre ügyelve, úgy adja elő mondandóját, mint aki már régóta erre készült:- Egy alkalommal a városból hazafelé jövet, a Teleki-villa előtt láttam egy li- lás árnyalatú öltözéket viselő alakot. Mondtam is dr. Knoll Andornak: érdekes katonaféle áll az épület előtt, mire ő megjegyezte, hogy biztosan a testőr az. Ezek szerint itt tartózkodik a miniszterelnök. Pár hónap múlva éjjel hívatott az igazgatóm, hogy megossza velem, amit látott, tapasztalt. Nagyon lehangolt volt, s azzal kezdte, hogy igen szomorú hírt kell közölnie: meghalt Teleki Pál. Az inasa érte jött, így az igazgató látta az elhunytat, kezében pisztoly volt. Hangosan töprengve kérdezett engem:- Mit gondol, öngyilkos lett, vagy mi történt vele? Azt válaszoltam: nem hiszem, hogy öngyilkos lett. Úgy gondolkodtam: aki önkezével vet véget az életének, annak kiesik a fegyver a kezéből. Az inas a következőket tudatta előzőleg az igazgatómmal: aznap este tíz óra tájban két német katona látogatta meg a kenyér- adóját. Egy ízben, a zárt ajtó előtt haladtában hallotta, hogy odabent beszélnek. Éjfél lehetett, amikor a látogatók távoztak. Ekkor nyomban bement Telekihez, de már élettelenül találta. Dr. Knoll Andor és Ágnes nővér az adott politikai helyzetben pgy látta heAgnes nővér, Sági Erzsébet lyesnek, ha titokban tartják kételyeiket, a hallottakat, bár mindkettejüket erősen foglalkoztatta a döbbenetes esemény. A nővér az igazgató tízéves kislányától megtudta, hogy a miniszterelnök a tragédiát megelőző napokban misén volt és áldozott. A Horthy kormányzónak írt levélről nem hallott.- Nemrégen a rádióban volt szó arról, hogy Teleki pisztolyából nem hiányzott egy golyó sem, és hogy a benne lévők nem olyanok voltak, mint ami a halálát okozta. Szintén a rádióban megszólalt a gyóntatója is, azt mondta, nem hiszi, hogy öngyilkosság történt. A háború után a család exhumáltat- ta Teleki Pál holttestét, majd Máriabesnyőn eltemették, de vizsgálat nem volt. Sági Erzsébet, Ágnes, nővér ebben az időben - a rend szétszóratása, épületeinek államosítása után - Besnyőn, a szaléziaknál tartózkodott meglehetős zártságban: az intézetből kimenniük nem volt szabad.- Azt hiszem, hozzánk hasonlóan gondolkodhatnak azok is, akik exhumálták a földi maradványokat, csak nem mertek beszélni. Az apáca élete 1949-50-ben újabb fordulóponthoz érkezett. A rendtársak szétszóródtak, barátoknál, ismerősöknél húzták meg magukat. Ágnes nővér - és a barátnő, majd rend társ is - hazajött, apjához, annak családjához. Magára vállalva azt az életformát, amitől szinte elmenekült felnőttkora küszöbén, s amelyben korántsem az volt a rossz, hogy nem a rendi nevén szólították. Osztályidegennek tekintették, munkát nehezen talált. Végül, mégis akadtak pártfogói, így bölcsődében dolgozhatott. Már nyugdíjasként olyan öröm érte, amiről nagyon szívesen beszél: a munkába járó házaspárok gyerekeire vigyázott napközben.- Először kettő, majd még kettő, s még három kisgyereket bíztak rám, s ez nagy boldogság volt számomra. Néhá- nyuk szüleivel még ma is van kapcsolatom. Az egyik kisfiú, a Miklós - házasember, most várják a negyedik gyereküket - egyszer megmutatta a szobáját, s azt mondta nekem: ha nagy leszek, feleségül veszlek. Csodálatos volt az az idő, amit a gyerekek társaságában tölthettem. Most, hogy felfedte a hosszú évtizedeken át el nem mondhatatlant, megnyugodott kissé. Ezzel együtt ma is nyitott mindarra, ami a második világháborúba sodródó ország miniszterelnökének tragédiájával kapcsolatban elhangzik, napvilágot lát. Ismeri annak a Napi Magyarországban március 4-én megjelent terjedelmes írásnak a tartalmát, amely Kubassek János tollából származik. Kubassek azt írja a cikk bevezető soraiban, hogy évtizedek óta foglalkozik a volt kormányfő, a földrajztudomány jeles képviselője, a nemzetközi tekintélyű tudós munkásságával. Teleki Pál számos közvetlen munkatársát, családtagját ismerte meg személyesen. Interjújában az Athénban élő Zichy Nándor grófot, Teleki vejét szólaltatja meg, felelevenítve a kritikus napok eseményeit. Zichy Nándor nyilatkozatában fel sem tételezi, hogy más történt volna, mint öngyilkosság. Említést tesz az eset utáni „legképtelenebb rémhírek” terjedéséről, s arról is, hogy az újratemetéskor nem kértek utólagos vizsgálatot. Sági Erzsébet - kételyeit, emlékeit meghagyva az utókornak - a bense- jében mindenek után megmaradt, de már kevésbé követelőző kérdéseket ezekkel a szavakkal csitítja el, Isten szolgálója így „oldozza fel” a vallásos ember számára legszörnyűbb bűn vétke alól embertársát:- Ha mégis öngyilkos lett, ezt a hazáért, a nemzetért tette. S ha mégsem, Te-, leki Pál egy vértanú. Aki csak ismeri a hajlott korú hölgyet Jobbágyiban és a falu határain kívül, a legteljesebb lelki békét kívánja neki. _____ MIHALIK JÚLIA V isszahúzta szíve a világot jelentő deszkákra ,Csodálatos élmény a közönség tapsa közben meghajolni’ Ha valaki azt mondaná: pásztói Muzsla néptáncegyüttes, sokan rögtön azt válaszolnák: Horváth István. Nem csoda, hogy neve szinte egybeforrt az együttes nevével, hiszen 1983-ban alapító tagja volt, rövid idő után pedig a vezetője lett. Talán éppen ezért telt meg zsúfolásig azon a februári hét végén a pásztói Teleki László Művelődési Központ, amikor a Muzsla néptáncegyüttes gálaműsort adott az együttesvezető harmincéves néptáncos-jubileuma alkalmából. A tiszteletet, a megbecsülést jelzi az is, hogy még azok a régi táncosok is eljöttek, akik ma már nem tagjai az együttesnek. Horváth István tősgyökeres pásztói születésű, itt végezte iskoláit. A helyi gimnáziumban 1971-ben érettségizett, majd á következő évtől a postánál dolgozott, Letöltötte katonaidejét, majd '78-ban elvégezte a felsőfokú postatiszti tanfolyamot. 1980- tól már a helyi középiskolában oktatta a szakmai tantárgyat, elvégezte a győri főiskolát, 1991- től igazgatóhelyettes, a postaforgalmi tagozat vezetője. Néptán- cos-pályafutása még a középiskolában indult: másodikos, volt, amikor régi testnevelő tanára Petreczky Tibomé megkereste, és a kultúrház újonnan alakult néptánccsoportjába hívta.- Szüleim színjátszó körben játszottak, ha úgy adódott, táncoltak is, úgyhogy egy kicsit talán a „véremben” is volt - emlékszik vissza Horváth István. - Az is igaz, hogy a bátyám akkor már néptáncos volt, és mit tagadjam, nagyon tetszett, amikor beöltözött a fellépő ruhába, így hát nem kellett sokáig kapacitálni. Sajnos, az a kultúrházi csoport rövid idő után megszűnt, ugyanis a férfi táncosok munkaidő-beosztása nem engedte a próbákon való részvételt, a lányok férjhez mentek, vagy elmentek máshová tanulni. Két év múlva az áfész támogatásával, Szabó Piroska vezetésével megalakult egy másik csoport, ez már hosszabb ideig működött. Aztán bevonultam katonai szolgálatra, közben pedig megszűnt a csoport. Leszerelés után pár alkalommal a Nóg- rád táncegyüttesben táncoltam, de nagyon macerás volt az állandó utazgatás, így hát abbamaradt. Ennek a kényszerű szünetnek az idejére esett, hogy Pász- tón vendégszerepeit a nagy hírű Budapest néptáncegyüttes: természetes, hogy ott ültem a nézőtéren. De megvallom, nagyon fájt a szívem, hogy én csak tapsolhatok, nem lehetek ott fenn, a színpadon.- Aztán 1983-ban megkeresett Faludi Sándor, a kultúrház akkori igazgatója, és elmondta: tervezik egy csoport beindítását. Feleségemmel együtt - akivel már az első csoportban is együtt táncoltunk, és 1979-ben házasodtunk össze - azonnal igent mondtunk. Az is az igazsághoz tartozik, hogy akkor csak a segítőszándék vezetett, nem gondoltam én arra, hogy majd színpadra lépek, de visszahúzott a szívem a „világot jelentő deszkákra”. így alakult meg a Muzsla, amelynek rövid idő elteltével a vezetője is lettem.- A 32 éves táncosmúlt bizonyára szebbnél szebb emlékeket is jelent. Melyek voltak a legemlékezetesebb események?- Például a legelső fellépés az első csoporttal Béren, egy nemzetiségi találkozón: rövid ideig a tv-híradóban is mutattak bennünket. Aztán emlékezetes az első külföldi út Losoncra, több alkalommal részt vettünk a „Ki mit tud?” elődöntőin. A nagyobb sikerek már a Muzslához fűződnek. Szívesen emlékszem vissza például az első lengyelországi turnéra 1984-ben, amelyre úgy indultunk, hogy félórás összeállítást kell adnunk. Útközben tudtuk meg, hogy egy önálló műsorral kell fellépnünk. Szinte ma is magam előtt látom, amikor Rákos Csabával, a Muzsla akkori vezetőjével azon tanakodtunk, mit lehetne addig még begyakorolni. Mert „félkész” produkcióink voltak, de nem teljesen színpadkészen. Útközben vágtunk botot az egyik tánchoz, késő éjszakába nyúlóan próbáltunk, de sikerült 1 órás műsort összehozni, amellyel szép sikert arattunk. De említhetném bármelyik külföldi utat: akár a franciát is, akikkel igen jó baráti kapcsolat alakult ki, amelyet azóta is tartunk. Nagy élmény volt a Zakopanéi hegyvidéki fesztivál, ahol háromezer ember előtt arattunk sikert: mi kaptuk a közönség díját, a polgármester különdíját. De vannak szép emlékeim az itthoni fellépésekről is, mint a vigadóbeli: ez azért különösen kedves számomra, mert ott együtt táncoltam a fiammal és a lányommal. A kedves emlékek között szerepel a legutolsó, a 30 éves jubileumi műsor, amelyet a tiszteletemre rendeztek.- Mi az, ami még ennyi idő után is a folytatásra ösztönzi?- Nehéz ezt szavakba önteni, de azt hiszem, hogy aki ezt egyszer elkezdi, aki csak egyszer is átérzi a közönség szeretet ét, nem tudja megállni, hogy ne szerezzen többé örömöt másoknak. Csodálatos élmény úgy meghajolni, hogy közben a közönség tapsol. En pedig fiatal koromtól kezdve szeretem a közönséget. Tagadhatatlan, hogy sok időt igényel, de még így is jut időm másra is: fiatalabb koromban aktívan kézilabdáztam, fociztam, most a pásztói öregfiúk csapatában játszom. Azt persze nem tagadom, hogy sokszor talán a család rovására is ment egy kicsit, de ebben is szerencsés voltam: feleségem is tánA jubileumi fellépés colt, gyermekeim is követtek, így jobban megértették a helyzetet. Az utóbbi időben pedig egyre inkább el is ismerik a tevékenységünket: jelentős támogatást kapunk a helyi képviselő-testülettől, de ez nem lenne elegendő a költségekre. Ezért ma már pénzért vállaljuk a fellépéseket, így tudjuk pótolni a támogatási hi- án)4, fedezni az utazási költségeket, a fellépő ruhák finanszírozását. A koreográfiákat többségében Ágoston László, az együttes művészeti vezetője készíti, de egyet-kettő vásárolunk is, ez is pénzbe kerül. A táncon túl a '90-es évek elejétől gyermekcsoportokat is vezetek, nem csak a városban, hanem a környékbeli településeken is, hiszen szükség van az utánpótlásra.- Ritkán fordul elő, hogy egy csoport működésében ne legyenek fennakadások.- Azért akad, ami egy kissé érthetetlen: gondolok itt arra, hogy tavaly decemberben megalakult itt, Pásztón egy egyesület, amely megnyilatkozásai alapján szeretné „eltulajdonítani” a sikereket, holott semmi köze nincs hozzá. Mert a Muzsla néptáncegyüttest a „Muzsla Alapítvány Pásztó Néptánckultúrájáért” működteti, egy öttagú kuratórium révén, amelynek szintén én vagyok a vezetője. Sem én, sem az együttes tagjai nem tartjuk tisztességesnek, hogy amikor jól mennek a dolgok, akkor egy újonnan alakult egyesület magáénak szeretné tudni a Muzslát. HEGEDŰS ERZSÉBET A pesti Vigadóban együtt táncolt apa, leánya ás fia
