Nógrád Megyei Hírlap, 2000. március (11. évfolyam, 51-76. szám)

2000-03-10 / 59. szám

2000. MÁRCIUS 10. PENTEK ■ __________________________________________________________5. OLDAL 1 A „nyugi” és a díj Tapasztalataim szerint a legtöbb nyugdíjas arra az időre, mire elérte a jogosuhságot, már elfáradt, felőrölte valamilyen betegség, vagy éppen azzal telnek napjai, hogy valahol megpróbálja meghosszabbítani életét. Sokan, akik még alkalmasnak éreznék magukat a munkám még az életből is kiábrándultak, hiszen egyik napról a másikra kivetette őket magából a megszokott környezet. Valamikor divat volt a nyugdíjas-bú­csúztató, de amióta futószalagon történnek a munka társadalmából va­ló kirekesztések, legtöbbször már ez is csak kényszeredett kötelességé fo­kozódott le. Barátomon, aki már túl jár a hetvenen, nem látszik az idő. A haja márgyéres és deres, de a tartása! Senki sem merné állítani, hogy túl van a hetedik ikszen Az érdeklődéséről, gondolkodásáról nem is beszélve. Véletlenül találkoztunk össze az autóbuszon, s így alkalom adódott egy kis kikapcsolódásra S mivel is lehetne kezdeni ilyen helyzetben a beszélgetést, mint azzal, hogy hová igyekszel? S mivel ez viszont is el­hangzik, kölcsönösen informáljuk egymást. Mind a ketten vegyes ügye­ket intézünk a fővárosban. Van ebben hivatalos dolog, meg néhány órás unokalátogatás is. Ez utóbbi ugyancsak fontos, mert amint körülnézek a buszban, négy-öt ismerőst is megpillantok, akikről tudom, hogy hoz­zánk hasonló cipőben járnak. Hallom, amint egyik asszonyka megkér­dezi a másiktól, hogy milyen kedvezménnyel utazik, mire mosolyogva válaszolja, hogy Gyula-bérlettel. Mosolygunk és folytatjuk egymás faggatását. Pontosabban inkább én faggatom őt. Arról, hogy az utóbbi időben ritkábban látom, mi az okai Mivel régóta ismerem, nem lepődök meg a válaszán. Dolgozik. Ró­la nem is tudnám elképzelni, hogy céltalanul ődöngjön a városban, vagy a Fő téri padokon ülők között süttetné magát. Világéletében az emberek, a társadalom érdekelte. S persze nemcsak a nagy kérdések, hanem az egyéni sorsok is. Szociális érzékenységét megőrizve most is azzal tölti idejének nagyon nagy részét, hogy máso­kért tegyen valami jót. Olyan megbízatásokat vállalt, ami gyakran szá­ntja a fővárosba, az ország más vámsaiba, településeire. Ezek az utazások pedig a legjobb tapasztalatszerző lehetőségek. En­nek folytán olyan részletes gyakorlati ismeretekre tesz szert, amelyek­kel csak kevesen rendelkeznek. Sorolja is a nyugdíjasok nyűgeit, pana­szait, de nem merülünk bele d kérdés poütikai elemzésébe, inkább az iránt érdeklődöm, hogy mi az emberi oka a nyugdíjasok elmagányoso­dásának. Egy pillantom elgondolkodik, majd szép sorban füzérbe köti a véle­ményét. Mint mondja, mindenekelőtt az a seb, amit akkor kap a nyug­díjas, amikor kikerül a munkából és úgy érzi, hogy rá már senkinek sincs szüksége. Megbillen, felborul az addigi életrendje, s nem tud mit kezdeni magával. Vannak, akik belebetegszenek az életritmus váltásá­ba. Mondja, de magam is emlékszem, hogy egykoron nyugdíj-előkészí­tés is működött a nagyobb cégeknél, ami ugyan inkább adminisztráci­ós dobg volt, mint pszichológiai, de hasznos. Ma ilyen nincs. De minek is lenne, hiszen a teljesen kiszámíthatatlan élet úgyis fettorítana min­den ilyen tevékenységet. S a nyugdíjasok a semmibe pottyannak. így azután nem lehet azon csodálkozni, hogy elkeseredett, elfásult a nyug­díjasok jó része. Azokról már nem is beszélve, akik kényszemyugdíja- zással menekültek a semmittevésbe. Barátom meséli, hogy nemrégiben találkozott egy ismerősével, akit a kényszemyugdíjazása után majdhogynem kitagadott a családja, mert a nyugdíj összege minden volt csak nem díj. Pedig több mint har­minc évet dolgozott tisztességben, nagy szakmai tudással. Váltani már nem tudott, ismereteit sem tudta egy kis pluszpénzért kamatoztatni, mert nem kellett senkinek. Az ismerősök biztatták, hogy csak próbál­kozzam segítséget is ígértek neki, hogy megpróbálják valahová beszer­vezni. Ám de ezzel már nem kell foglalkozni, mert azt hallottam róla, hogy felkötötte magát. Azután a családra terelődik a szó. A gyerekekre, az unokákra. Sok nyugdíjastól hallottam, hogy nekik már csak az unokákért érdemes él­niük. Van benne igazság, ha a gyerekek, meg az unokák is úgy gondol­ják, hogy szükség van még a nagyira Eszembe jut egy régi olvasmány, amiből azt tudtam meg, hogy a ja­pánok valamikor kegyetlen módszerrel szabadultak meg a haszonta­lanná vált, idős nagyszülőktől. Elvitték egy kietlen helyre, némi élelmet helyeztek melléjük, s hátrapillantás nélkül hazaballagtak, sorsára hagy­va az elaggott embereket. Ez nálunk nem szabad, hogy megtörténjen. A gyerekek szülők irán­ti felelősségéről kezd beszélni, amikor az autóbusz begördül a megpör- kölődött sportcsarnok melletti pályaudvarra Azzal köszönünk el egy­mástól, hogy legközelebb folytatjuk. Hiszen ezzel kapcsolatban lenne még sok mondanivaló. De tennivaló is. PÁDÁR ANDRÁS Hetvenharmadik évét töltötte be ez évben és még mindig fiatalos lendülettel, rendít­hetetlenül kutat a régi korok emlékei után Lendvai Ferenc, a jobbágyi általános iskola nyugalmazott, biológia-földrajz szakos tanára. A kutatások és a méhész­kedés mellett egyik alkotója a Jobbágyi község történetét bemutató könyvnek.- A Győr-Moson megyei Moson községben születtem 1926-ban. Az ötosztályos elemi is­kola elvégzése után a piarista gimnáziumban érettségiztem. Nagyon szerettem az erdőt, ezért úgy gondoltam, hogy jelentkezem az erdészeti főiskolára, ám anyagi okok miatt sajnos ez az álmom nem teljesülhetett - in­dítja beszélgetésünket a tanár úr. - Az érett­ségit követő évben családunk egyik kö­zeli ismerőse révén Győrben, esti tago­zaton elvégeztem a tanítóképzőt, de a környéken nem volt tanítói állás- lehetőség, így 1949 májusában a Nógrád megyei Nagylócon tudtam elhelyezkedni. Majd feleségemmel - aki Salgó­tarjánból került oda - kö­zösen elvállaltuk Zsúnypusztán a két- pedagögusos iskolát.- Hogyan került Jobbágyiba? Még Zsúny- Lendvai Ferenc és a mamutcsontok pusztán tanítottunk, Szívügye a múlt kutatása kaptam. Huszonhat évi oktató-nevelő mun­ka után mentem nyugdíjba 1987-ben.- Milyen módszerekkel oktatta a gyere­keket?- Pedagógusi pályafutásom alatt mindig a gyakorlatiságot helyeztem elő­térbe. Rengeteg kirándulást szerveztem a tanulóimnak, akik a természetben ismer­kedhettek meg az állat- és növényvilággal, valamint a földrajzi érdekességekkel. Az iskolában földrajzi gyakor­lókertet hoztunk létre, fémből készült napórák­kal tájékozódtunk az idő múlásáról. Ezeket az időmérő eszkö­zöket a megye más iskoláiban is rend­amikor beiratkoztam az egri tanárképző fő­iskolára, biológia-földrajz szakra, levelező tagozatra és 1961-ben diplomáztam. A dip­lomával a zsebemben kerültem Jobbágyiba, ahol egyben szakfelügyelői megbízatást is szeresítették. Sajnos mára már kevés maradt meg belőlük. Nekem itt az udvarban még a régi fényében pompázik.- Hogyan került kapcsolatba az írással?- A Jobbágyi község történetét bemutató könyvet valójában Nógrádi Andor volt kollé­gám írta, de megkért, hogy a község föld- rajztörténetéről írjak egy fejezetet. Ennek az volt az apropója, hogy hosszú éveken át gyűjtögettem a múlt emlékeit. Érdekelt a ré­gészet, cserepeket, állati csontmaradványo­kat sikerült meglelnem, amivel egy új világ tárult fel előttem. Mindenhol megfordultam, ahol komolyabb földmunkákat végeztek, mert mindig akadt valami a múltból. Jobbá­gyiban például öt helyen is találtam különbö­ző dolgokat. Jelenleg gyűjtöm az anyagot a Jobbágyi történetét bemutató könyv máso­dik részéhez, melyet augusztus végén terve­zünk megjelentetni.- Mit csinált a leletekkel?- Az előkerült, kiásott leleteket a széc- sényi múzeumba vittem, de a helyi iskolában és a saját gyűjteményemben is vannak na­gyon értékes cserépdarabok, kőpengék, állati csontok, például egy mamut csontja. Annak érdekében, hogy be tudjam azonosítani, milyen korból származnak a leletek, nagyon sok régészettel foglalkozó könyvet vásá­roltam, ületve kölcsönöztem ki a ____■ környék könyvtárából. Ezek isme­retében tudtam hitelesen megírni Jobbágyi földrajztörténetét. A kutatást nem hagytam abba, mert ez a szívügyem, a másik nagy hobbim, a méhészet mellett. KE REKES LAJOS Megújult a berendezés Zenthe Ferenc jóvoltából Festői környezetben található a salgóbányai Várkapu Idősek Klubja. A tél nyomai a hegyoldalakon van ahol nyomokban, másutt összefüggő területen láthatók. Az épület százéves múltra tekinthet vissza. Először iskola volt, majd gyermek­védő intézetnek adott helyet.- A volt városi tanács 1983. jú­lius 1-jével nyitotta meg, mint öregek napközi otthonát. Húsz fővel indult a közösségi élet, je­lenleg 25 idős ember (13 nő, 15 férfi) talál otthonra - mondja Gerley Gábomé, aki 1988-tól a klub vezetője. Előtte másfél évig helyettesként dolgozott. A kórház reumatológia osztá­lyáról került erre a pályára, mely hivatásává vált.- Mindig szerettem az idős embereket. Mivel lehetővé vált a váltás lehetősége, megragadtam. A kórházból elsősorban a három műszak miatt jöttem el, a család érdekében. Sokat köszönhetek Verebélyi Andrásáénak, az Őszi­rózsa Klub vezetőjének és Szlovacsek Gyulánénak, a Salgó­tarjáni Egészségügyi és Szociális Központ igazgatójának. Mint kezdőt, ők fogadtak, tanítottak a hivatás gyakorlására. A klub tagjai többségének ala­csony a nyugdíja.- Nagyon rá vannak szorulva a támogatásunkra. Nem csak ők, hanem a telepen lakó idősebb ta­gok is hozzánk fordulnak, segít­sünk nekik szociális ügyeik inté­zésében. A többség egyedül él, itt a közösségben jól érzik magu­kat, elbeszélgetnek mindarról, ami a településen történik. Olyan hely ez, ahol mindenki minden­ről tud. A klub megnyitásától kezdve ide jár a 88 éves Csank Lászlóné, aki jelenleg kórházban van. Szer­kesztőségünk nevében ezúton kívánunk neki mielőbbi gyógy­ulást, jó egészséget. Az alapító tagok között található a 73 éves Török Lajosné, aki 15 éve jár ide, Bozó Józsefeié, aki 12 éve vallja magát a közösség tagjának.- Klubunk életében nagy örö­met jelentett, amikor Zenthe Fe­renc színművészt a város díszpol­gárává választották. A szemben lévő házban született - mutat az iroda ablakával szemben lévő épületre. - A díszpolgári címmel járó összeget felajánlotta klu­bunknak. Ebből felújítottuk be­rendezésünket. Támogatónk kö­zött említhetem a Páldiker veze­tőjét, akinek része van a karácso­nyi csomagok összeállításában, hozzájárul az ünnepekkel járó ki­adásokhoz. Hasonlóképpen csak jó szívvel emlékezhetek meg a Salgótarjáni Egészségügyi és Szo­ciális Központ segítségéről. Kis szünet következik, majd könnybe lábadt szemekkel így folytatja:- Nagyobb megrázkódtatást senkinek sem kívánok, mint amiben részünk volt 1999. de­cember 27-én. Gyönyörű fenyő­faünnepségünk után négy napig zárva volt klubunk. December 27-én jöttem újra dolgozni. Tönkretett ajtók, ablakok fogad­tak. Betörtek. A hívatlan látoga­tók nagy rendetlenséget hagytak, élelmet vittek el. A betörők, tele­pen lakó fiatalok voltak, a rend­őrség elfogta őket. Mióta itt dol­gozom, ez okozta a legnagyobb fájdalmat. Milyen ember az, aki ilyen helyre betör, s elviszi az időseknek szánt élelmet? Ben­nem akkor a lélek is megállt. Sze­génységi bizonyítványt állít ki magáról, aki bármit akar tőlünk elvinni. Mi gondozónő társaim­mal, Slezák Istvánnéval, Földesi Lászlódéval (utóbbi most beteg- állományban van), mindent megteszünk, hogy az idejárók jól, kellemesen, otthonosan érez­zék magukat. Ebben segít a szórakozási le­hetőségek széles palettája. Aki újságot kíván olvasni, megteheti, kártyázásra, videózásra, tévéné­zésre is van lehetőség, de a tár­sasjátékok között is válogathat­nak. Nemrég a somosiakkal együtt jól sikerült műsoros far­sangi ünnepséget rendeztek.- A házirendet mindenkinek szigorúan be kell tartani - hang­súlyozta a klubvezető, majd egy példával bizonyítja. - Évekkel ez­előtt történt, hogy a férfiak közül egyikük ittasan jött be. Csak any- nyit mondtam neki, holnap talál­kozunk. Addigra elfelejtettem, mintha mi sem történt volna. Befejezésül jóízű beszélgetést folytatunk a jelenlévőkkel. Haj­dú Istvánná a többi között el­mondja, jól érzi magát, a férfi ta­gok udvariasak, rendesek. Pró­báljanak meg nem ilyenek lenni, ennyi nő között, mondják töb­ben az idősebb hölgyek közül. A beszélgetés végén mindannyian egyöntetűen vallják: amíg bányászkodás folyt a telepen, ad­dig virágzott itt minden, élénk élet zajlott. Ez nem nosztalgia, hanem valóság. _____ v. k. A z időskorra való tudatos felkészülésnek nincs hagyománya Az öregedés közismerten világprobléma, nálunk meg egyenesen sors-csa­pás. A fejlett országokban az időskorúaknak a fogyasztói társadalom aktív rétegét képezik. Speciális igényeket támasztanak, amit a társadalom igyekszik kielégíteni, sőt... John Glenn ex-űrhajós eklatáns példája. A mi társadalmunkban az öregséghez számos negatív sztereotípia és beállító­dás jelenik meg, kapcsolódik. Sok minden hiányzik ahhoz, hogy méltó öregséget élhessenek meg. Az államilag garantált nyugdíjak évtizedeken keresztül a szociális ellátás formáját öltötték, s e rossz beidegződés, a nyugdíjnak ez a fajta megítélése máig is él és hat. Eléggé közismert - magunk is utal­tunk rá már e rovatban -, az öregedés és maga az öregség világprobléma, elsősor­ban az életkor meghosszabbodása miatt - noha ez nálunk éppen nem annyira jel­lemző. Kiváltképp sok gondot okoz az öregség - az egyénnek és a társadalom­nak egyaránt - akkor, amikor az időskor­ral együtt jár a betegség, a nélkülözés, az elmagányosodás, a szegénység. Persze - ki ne tudná? - másként „zajlik” az öregek élete a gazdagabb és másként a szegé­nyebb országokban. Az előbbiekben az öregség „csak” probléma, az utóbbiak­ban - tehát a szegény országokban, így nálunk is - egyenesen sorscsapás. Veszteségek és hiányok A magasan fejlett országokban (USA, Svájc) az idősek egy számottevő rétege intenzív fogyasztóként jelenik meg, a fo­gyasztói társadalom aktív reprezentánsa saját hazájában és külföldön is. (Gondol­junk csak az országunkat „szezonban” elözönlő idős amerikai, német, japán, stb. turistákra - akik ötcsillagos szállodá­inkat veszik igénybe...) Speciális igénye­it - utazás, üdülés, turizmus, hobbik, szórakozási lehetőségek - ki kell elégíte­ni, sőt az igényeknek elébe kell menni. Ezt a törekvést - valamint azt, hogy idős­korra is megőrizhető a testi-lelki-szelle- mi egészség, erő és állóképesség - jól példázta a hetvenöt éves John Glenn - ő volt az első ember, aki a Holdra tette a lá­bát - részvétele egy közelmúltban végre­hajtott űrutazásban. (De az említett tu­risták is „csodabogarak” - nálunk.) És mi van itt Magyarországon? „Ná­lunk az idősek helyzete merőben más...” - olvashatjuk az Idősellátás Ma­gyarországon című kiadvány ide vágó passzusát idéző egyik recenzióban. „Társadalmunkban az öregséghez csu­pa negatív sztereotípia kapcsolódik... Magyarországon nincsenek hagyomá­nyai az időskorra való tudatos felkészül lésnek, a veszteségek feldolgozásának, a hiányok kompenzálásának. így nincs tradíciója, hiányzik a nyugdíjba vonu­lás utáni élet szerepváltására való felké­szítés, az egész napokat kitöltő, önmeg­valósítást jelentő elfoglaltság rendszeré­nek kialakítása...” A nyugdíj félreértelmezése Az időseket sújtó előítéleteket, s a ve­lük szemben elkövetett mulasztásainkat még hosszan sorolhatnánk, legfeljebb csak helyhiány - netán szégyenérze­tünk? - miatt nem tesszük. Talán a leg­súlyosabbat megemlítjük: a létező szo­cializmusban az állami nyugdíjon kívül - ami persze nem lebecsülendő - az öregkorra való egzisztenciális felkészü­lésnek, illetve felkészítésnek nem voltak meg sem a hagyományai, sem a felté­telei. „Az államilag garantált nyugdíjak pedig, amelyeket a mai viszonyoktól tö­kéletesen eltérő szociális struktúrában, merőben más bér- és árviszonyok köze­pette állapítottak meg, a szociális ellátás formáját öltötték, akár á gyes, vagy a gyed, nem pedig egy olyan járandósá­gét, amelyet az ember az élete munkájá­val, a bérével, fizetésével arányos járu­lék befizetésével megszerzett.”- Sajnálatos tény, hogy a nyugdíjnak ez a fajta félreértelmezése, megítélése máig él. Ha j'óhiszeműek vagyunk, mondhatnánk azt is, hogy ez a fajta szemlélet élt-él a rendszerváltás utáni kormányok nyugdíjemelési gyakorlata mögött. Ha rosszmájúak lennénk, mon­danánk, hogy ez már cinizmus. Tudni­illik, hogy a nyugdíjasok - még ha nem is a legelesettebb rétegről van szó - úgysem képesek az érdekeiket kellő eréllyel - mint például most a vasuta­sok! - és eredménnyel érvényesíteni. A további lehetséges verziók megalkotá­sát már az olvasó fantáziájára bízom. ___________________________________________IBARÁTHI)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom