Nógrád Megyei Hírlap, 2000. február (11. évfolyam, 26-50. szám)

2000-02-02 / 27. szám

Üli 2000. FEBRUÁR 2., SZERDA SPORT TÜKÖR 11. OLDAL Egyed idegenben vigasztalódott A megye leggyorsabb sakkozói a palóc fővárosban Balassagyarmaton a minap rendezték meg a város nyílt villámsakkbajnokságát, amelyre a szomszédos Szlo­vákiából és Salgótarjánból kétszer annyian érkeztek, mint amennyien a helybeli­ek neveztek. Mivel a megye- székhely legkiválóbb leg­gyorsabb észjárású és kezű „schnellezői” szinte kivétel nélkül tiszteletüket tették az Ipoly partján, nem sok babér termett a többi indu­lónak. Az első hatba csak egy lokálmatador került be a végelszámolásnál. A jó egy hónappal ezelőtti me­gyebajnokság visszavágójának is beillett a mostani gyarmati ver­seny, amelyet a Snake bárban bo­nyolítottak le. Némi, a rendezés­sel kapcsolatos jogosultsági vita és torzsalkodás ugyan megelőzte a szellemi csatát, de végül is leg­fontosabb, hogy a verseny lebo­nyolítása nem szenvedett csor­bát. A 15 induló mindegyike meg­mérkőzött egymással az 5-5 per­ces gondolkodási idejű partikban, amelyekben a játék sajátossága szerint a szellemi fölény, az időté­nyező, vagy a kettő együttesen - sokszor pedig a szerencse - dönt. A salgótarjáni Egyed András - aki mind „schnellben”, mind a nor­mál játékidejű partiban többszörös megyebajnok - az első pillanattól kezdve sorra nyerte a játszmáit - csak Frink Ferenccel és Mede Ist­vánnal remizett -, s végig vezetve a mezőnyt, biztosan nyert. Gál Gábor pár versenytársával együtt az élbolyban tanyázott, ám a szép sikert Mede elleni győzelme hozta meg az utolsó fordulóban. Utóbbi fiatalember a nagy riválisok közül megverte a megyebajnok és FIDE-mester Istvanovszki Kálmánt, majd Frinket, és végig Egyed nyomá­Egyed András Gyarmaton vett revan- AI sót ■ ban volt, még úgy is, hogy egy- egy baki bizony becsúszott játé­kába, ám a Gál elleni hibája a do­bogó harmadik fokára szorította vissza. Frink talán még nála is hullámzóbban játszott, ám Istvanovszki mondhatja el legjob­ban magáról az élbolyból, hogy nagyon rossz napot fogott ki, és a fontos rangadókon kívül a mezőny vége felé elhelyezkedők ellen is sok félpontot elhullajtott. A nagy kombinátor, de krónikus időhiányban szenvedő Tóth Pál bárkit képes legyőzni, de mostani egy-két nagy skalpja (Mede, Gál) csak a hatodik helyre volt elegen­dő. A legjobbak pontszámai és sorrendjük. 1. Egyed András (Sal­gótarján) 13 pont, 2. Gál Gábor (Balassagyar­mat) 11, 3. Mede István (St.) 11,4. Frink Ferenc (St.) 10, 5. Istvanovszki Kálmán (St.) 9,5, 6. Tóth Pál (St.) 9,5. ********* A legutóbbi ob II-es forduló beszámolójá­ból, a Salgótar­ján - Fót csapat­________mérkőzésen d öntetlent elért hazai játékosok névsorából sajná­latosan kimaradt a Vásártérben játszó, de balassagyarmati lakos Gál Gábor neve. Szíves elnézésü­ket kérjük! __________________________________________I SATIS) hazai: Gál Gábor Bajnokságok, eredmények Teke NB II. Keleti csoport, férfiak, 13. forduló: Földeák - Nádújfalu 5-3, Debreceni MTE - Kazincbar­cika 5-3, Hódmezővásárhely - Salgó-Sík 7-1, Gyula - Egri Nyom­da 6-2, Energia SC Gyöngyös - Szabolcsi Építők 5-3, Mezőtúr - Szentes 5-3. A bajnokság állása: 1. Hód­mezővásárhely (75-29) 22 pont, 2. Gyula (6242) 18, 3. Mezűtúr (57-47) 18,4. Debreceni MTE (53- 41) 14,5. Nádújfalu (54-50) 13,6. Földeák (50-54) 12,7. Egri Nyom­da (48-56) 11, 8. Szentes (47-57) 11, 9. Energia SC Gyöngyös (48- 56) 10, Salgó-Sík (46-58) 10, 11. Kazincbarcika (43-61) 9, 12. Sza­bolcsi Építők (41-63) 8. Asztalitenisz A Salgótarjáni Városi Sport- csarnokban rendezték meg a mi­nap a városi asztalitenisz-diák­olimpia döntőjét. A viadalon a karancsaljai fiúk nagy sikert értek el, hiszen csaknem minden szá­mot megnyertek. Szép sikernek számít a negyedikes Dénes Kinga győzelme a legidősebbek között. Eredmények. 7-8. osztályo­sok. Fiú egyéni (28 induló): 1. Sasvári Csaba (Karancsalja), 2. Dénes Balázs (Ságújfalu), 3. Far­kas Szabolcs (Karancsalja), Tóth Attila (Karancsalja). Fiú páros (28): 1. Tóth, Sasvári (Karancsalja), 2. Csonka, Dénes (St. Arany, Ságújfalu), 3. Győri, Mórocz (St. Petőfi DSE), Herczeg, Sarkadi (St. Petőfi DSE). Leány egyéni (17): 1. Dénes Kinga (Ságújfalu), 2. Béréi N. Éva (So­moskőújfalu), 3. Lipták Zsófia (St. Petőfi DSE), Magyar Mónika (St. Petőfi). Leány páros (10): 1. Lipták, Kruppa (St. Petőfi DSE), 2. Béréi N. Éva, Magyar F. (So­moskőújfalu), 2. Kócs, Tamás (St. Petőfi DSE), Magyar M., Molnár (St. Petőfi DSE). 5-6. osztályo­sok. Fiú egyéni (23): 1. Sasvári Csaba (Karancsalja), 2. Csonka András (St. Arany), 3. Mórocz Dávid (St. Petőfi DSE), Tóth Atti­la (Karancsalja). Leány egyéni (12): 1. Dénes Kinga (Ságújfalu), 2. Kecskés Éva (St. Rákóczi), 3. Magyar Mónika (St. Petőfi DSE), Magyar Fanni (Somoskőújfalu). 3-4. osztályosok. Fiú egyéni (4): 1. Kaposvári Richárd (Karancsalja), 2. Mátrai Milán (St. Gagarin), 3.-- Juhász Gábor (Ságújfalu), Kiss Balázs (Somos­kőújfalu). Leány egyéni (6): 1. Magyar Fanni (Somoskőújfalu), 2. Virág Anett (Somoskőújfalu), 3. Bojtár Zsüliet (Ságújfalu), Ba­kos Dorottya (Somoskőújfalu). 1- 2. osztályosok. Fiú egyéni: 1. Ju- hász Gábor (Ságújfalu). Leány egyéni (4): 1. Bakos Dorottya (Somoskőújfalu), 2. Bojtár Zsüliet (Ságújfalu), 3. Kiss Bog­lárka (Somoskőújfalu), Bakos Bernadett (Somoskőújfalu). A megyei döntőt február 5-én, szombaton 10 órától rendezik meg Szurdokpüspökiben, ahol a városi döntők első két helyezett­jei indulhatnak. Nyertek a gyarmatiak A Mező Ferenc szellemi diák­olimpia megyei döntőjét hétfőn, a balassagyarmati Szent-Györgyi Albert Gimnáziumban rendezték meg, amelyen a vendéglátó iskola csapata győzött. A nyertes együt­tes tagjai: Kovács Ákos, Fűrész Gábor, Pleva Péter, Raczka Máté. Felkészítő tanár: Hegedűs Hen­rik. Karancslaujtői siker Négy megye kilenc iskolájának regionális alpesi síbajnokságán, Mátraszentlászlón csapatban a Karancslapujtő nyert. Az iskola diákjai a következő egyéni telje­sítményekkel járultak hozzá a si­kerhez. I. korcsoport, leány: 1. Hegedűs Barbara. I. kcs., leány: 3. Novák Annabella. II. kcs., fiú: 2. László Bence. III. kcs., leány: Február 10-e 14 ó.: balassagyar­mati Dózsa György Ált. Isk. Feb­ruár 11-e 14 ó.: bátonyterenyei Bartók Béla Ált. Isk. Február 5-én Budapesten, a Testnevelési Egye­temen a Nap-iskolák csoportve­zető tanárainak továbbképzést tartanak. Tehetségkutató A salgótarjáni Beszterce-lakó- telepi Általános Iskolában ma 17.30-tól tehetségkutatót tartanak a leendő első osztályosok köré­ben. Az iskola tornatermében megtartandó felmérésen a legte­hetségesebbeknek bizonyuló ta­nulók az emelt szintű testnevelés tantervű osztályban kezdhetik meg tanulmányaikat a 2000/2001-es tanévben. Sportfel­szerelést mindenki vigyen magá­val. ■ Sportturm De 2. Horváth Zsófia. III. kcs., fiú: 1. Verebélyi Ádám. III. kcs, fiú: 3. Horváth Ádám. Testnevelő taná­rok: 2. Novák Gyula. Felkészítő tanárok: Ruszné Tórák julianna, Horváthné Szelei Rita, Novák Gyula. Nap-rendezvények A nemzeti atlétikai program keretében az alábbi időpontok­ban és helyeken rendeznek te­rematlétikai versenyt. Február 2- a 14 óra: salgótarjáni Beszterce- lakótelepi Általános Iskola. Feb­ruár 2-a 14 ó.: pásztói Dózsa György Ált. Isk. Február 3-a 13 ó.: Diósjenői Ált. Isk. Február 7-e 13 ó.: szécsényi II. Rákóczi Ferenc Ált. Isk. Február 8-a 14 ó.: szé­csényi II. Rákóczi Ferenc Ált. Isk. Várakozáson alul szerepeltek Górcső alatt Kisterenye labdarúgócsapatának őszi szereplése Az elmúlt esztendőkben igencsak elkényeztették szurko­lóikat a kisterenyei labdarúgók, hiszen szinte kibérelték a dobogó valamelyik fokát. A tavalyi bronzérem után termé­szetesen a régi-új edzővel, a Jobbágyiból visszatért Koncsik Lászlóval is valami hasonló bravúrra készülődtek a piros-kék együttes tagjai. Az őszi pontvadászatot azon­ban mindenki nagy csalódására csupán a 7. helyen zárta az együttes. A várakozáson aluli szereplés okairól a mes­terrel beszélgettünk.- Milyen tervekkel kezdték el a felkészülést a nyár derekán? - for­dultunk Koncsik Lászlóhoz.- Mint az köztudott, egyéves dél-nógrádi kirándulást követően tértem vissza Kisterenyére, ahová rengeteg szép emlék kötött játékosként és edzőként egy­aránt. A tavalyi bronzérmes csa­patból Juhász Attila Karancslapujtőre, Nagy Szilárd az St. Acélhoz távozott, ugyanak­kor Szomszéd Gábor viszont Mátraszeléről igazolt hozzánk. A mezőny játékerejének ismereté­ben az 1-5. hely valamelyikének megszerzését tűztük ki célul. A felkészülést július közepén kezd­tük el, hetente háromszor trénin­geztünk. A programot színesítet­te néhány gyakorló mérkőzés is. Sajnos, az őszi idény rajtjáig nem állt elég idő rendelkezésünkre, ráadásul nehezítette helyzetün­ket az is, hogy több labdarúgóm munkahelyi elfoglaltságra való hivatkozással nem tudott megfe­lelő intenzitással részt venni a kö­zös munkában.- Az őszi tizenöt mérkőzést mi­lyen periódusokra osztaná?- Úgy éreztem, hogy a koráb­ban említett gondok ellenére a nyitó meccsre összeállt a kezdő csapat. Ez a hatodik fordulóig az eredményességünkben is meg­mutatkozott, hiszen sorozatban szállítottuk a győzelmeket. Saj­nos, az őszi bajnok Jobbágyi ott­honában katasztrofális vereségbe szaladtunk bele, s innen egyre in­kább felszínre kerültek a csapa­ton belüli feszültségek. Ekkor már jöttek a nem várt pofonok: a Mátramindszent, a Kisbágyon és a Berkenye elleni 90 percek el­vesztett pontjai bizony nagyon hiányoztak a végelszámolásnál.- Milyen bizonyítványokat osz­tana ki fél évkor a tanítványai­nak?- Úgy érzem, nem lennék igaz­ságos játékosaimmal szemben, ha egyfajta rangsort állítanék fel közöttük. Ennek ellenére szeret­ném kiemelni Griffaton, Babcsán, Lóié és Nánási nevét, úgy gondolom, ők tettek játé­kunkhoz a legtöbbet hozzá. Saj­nos, a kapuban Csányi nem iga­zolta jó hírét, jobb produkciót vártam tőle. A hátsó alakzattal volt a legtöbb gondom, kapott góljaink száma (29) ezt ékesen bizonyítja. Középpályásaink nem igazán vették ki részüket a labda- szerzésekből, ellenben a táma­dásszervezéssel és a kapu elé ér­kezésükkel elégedett voltam. Csatáraink megfeleltek, bár a 39 rúgott gólon kívül még számtalan lehetőséget elpuskáztak.- Elkezdődött Terenyén is az alapozás...- Az őszi idény befejeztével le­mondtam tisztségemről, így a jö­vőről már nem nyilatkozhatom. Itt szeretném megragadni az al­kalmat, hogy játékosaimnak és a kisterenyei szurkolóknak ered­ményes tavaszi szereplést kíván­jak ____________________IttPKÓ) F ölényes Vízmű-győzelem a rangadón Balassagyarmat téli teremfoci­bajnoksága a Hírász Kupáért, IX. forduló A balassagyarmati téli teremfocibajnokságban még veret­len Vízmű és Babcsán Művek együtteseinek hét végi mérkőzésé­re megtelt a városi sportcsarnok nézőtere. A „vizesek” Koleszár Krisztián vezényletével nem sok kétséget hagytak afelől, hogy ki lesz a végső befutó. Igaz, még négy forduló hátravan, ám eddigi játékukat látva, nehezen képzel­hető el, hogy akárcsak egyszer is vereséget szenvednek. A csitáriak á Tományival megerősített Hírászt verték, s megszerezte első győzel­mét a Babcsán-Junior. A Határőr­ség korábban botladozó együttese átgázolt az eddig jól szereplő Winneren. A torna hajrájában las­san elfogyó Gösser kikapott a Torosztói, míg a Paumann Zsolt vezette Runner Beer közelít a do­bogós helyezéshez. Az öregeknél az Eyssen ismét nyert, s őrzi veret­lenségét. Részletes eredmények. Babcsán Művek - Vízmű 1-6 (0-3). Vezette: Pádár. Babcsán Mű­vek: Kristóf - Babcsán T., Gyimesi, Petrovszki, Oláh T„ Búzás. Csere: Bozsó, Kovács T„ Hugyecz. Vízmű: Szilágyi G. - Pintér L, Pintér II., Pintér Á., Koleszár, Hodászi. Csere: Oláh R., Varga L. GL: Gyimesi, illetve Oláh R„ Hodászi 2-2, Koleszár, Varga L. Az éllovas szebbnél szebb gó­lokat szerezve nyert. Babcsán Junior - Red Buli 5-2 (3-1). Vezette: Pádár. Babcsán Juni­or: Kovács I. A. - Kovács II. A., Ko­vács J., Búzás S., Búzás G., Baranyi. Csere: Magáth, Kovács Á. Red Buli: Pemnyi - Gaál P, Szelcsik, Batta, Iványi, Hortobá­gyi. Csere: Tolnai. A két nyeretlen találkozóját meglepetésre a Junior nyerte. Cserhátprint - Mi Bajod Le­het 2-2 (1-1) Hetesekkel 5-6. Vezette: Pádár. Cserhátprint: Hegedűs - Bo­ros, Béres, Rados, Czibulya, Holes. Csere: Szakái, Dzedlák. MBL: Serfőző - Bóta Z„ Bóta G„ Hóvári, Kristófék, Osztos. Csere: Földvári, Molnár. Meglepetés a döntetlen. Csitár - Hírász Kft. 2-1 (1-0) Vezette: Pádár. Csitár: Huszár - Dénes T., Dénes G., Baráz, Hodászi, Molnár. Csere: Uram, Pityi, Csábi Cs., Bubovszki, Rob. Hírász: Jakubecz - Mészáros, Csernyi, Tományi, Holes T., Ko­csis G. Csere: Farkas, Stolcz Nagy. GL: Uram 2, ill. Farkas. Old boys csoport: Eyssen Kft - Hörpi 2-0 (0-0). Vezette: Juhász. Eyssen: Tolnai - Jambrik, Koplányi Cs., Hugyecz, Nagy A., Eyssen. Csere: Antal, Tományi, Fábri. Hörpi: Géczi - Bállá, Szedlák, Vandornyik, Győri, Pribeli. Csere: Huttyán, Kovács J., Rob G., Jambrik Tamás eldöntötte a mérkőzést. Tenisz - Fortuna 4-3 (4-0) Vezette: Juhász. Tenisz: dr. Mótyán - Borza, Gaál E., dr. Ha­lász, Kalmár, Taskó. Csere: Forrai, Palotás, Horváth B. Fortuna: Garazsi - Sivó, Gál J., Kovács P„ Varga, Makkai. Csere: dr. Csonka. Gl.: dr. Halász, Forrai, Taskó, Kalmár, ill. Garazsi 3. Négygólos vezetés után a For­tuna kapusának cseréje és Gaál Endre hazaadása „izgalmassá tet­te” a mérkőzés hajráját. Babcsán Old Boys - Unicum 1-3 (0-3). Vezette: Juhász. Babcsán Old Boys: Huszár - Babcsán T., Cserni, Komjáti, Varga R, Hodászi. Csere: Molnár. Unicum: Tresó - Gál t., Hornyák, Kukucska, Szalai, Nagy Z. Csere: Csadó. GL: Cserni, illetve Hornyák, Szalai, Tresó J. Hornyák és Szalai legszebb napjaira emlékeztető gólokat szerzett, de Tresó József találata is dicséretet érdemel. A csoport állása: 1. Eyssen Kft. 24, 2. Tenisz 13, 3. Unicum 11,4. Hörpi 10, 5. Babcsán Old Boys 9, 6. Fortuna 6 pont. KANYÓ FERENC Döntött a hosszabbítás Közel száz néző volt kíván­csi a napokban, a hugyagi Csujta tó jegén lejátszott Hugyag - Bástya jégkorong- mérkőzésre. Az előző két meccs döntetlenre végző­dött, s a mostani, a harma­dik találkozó volt hivatott eldönteni, ki a jobb. A csapatok így álltak fel. Hugyag: Ferencz Gábor kapus, Csábi Csaba, Riczi Egon, Csábi Szilárd, Csábi Róbert, Pásztor László. A második sor: Hegedűs Zoltán, Csábi József. A tartalé­kok: Vizy Domonkos atya, a vete­rán Ferencz Sándor, Csábi Ban­di. Gyarmati Bástyák: Völgyi Pé­ter kapus, Vajzer Attila, ifj. Gál László, Király Péter, Specziár Viktor, Barta Attila. A második sor: Kren Ákos, Járták Péter, Koplányi Zsolt, Jakubecz János. Játékvezető: Szabó Endre és Ferencz Sándor. Az első harmadot nagy iram­ban kezdték a csapatok, de gól­helyzet csak a 8. percben, adó­dott, amikor Gál László becse­lezte magát a hugyagi kapu elé, de lövését Ferencz Gábor kapus bravúrral hárította. A másik ol­dalon Csábi Csaba verekedte át magát a gyarmati védelmen, de megsuhintott korongja Völgyi Péter kezében kötött ki. A máso­dik és a harmadik harmadban is a kapusok vitték a prímet, min­dent védtek. így a jégkorongban ritkaságnak számító 0-0-ra zárult a mérkőzés. Az ötperces hosszabbításban, a hirtelen halálban sem sikerült bevenni a kapukat, így a döntés a büntetőkre, a rávezetéses gól­lövésre maradt. A Bástyák sok mérkőzést megélt kapusa, Völ­gyi Péter egyetlen lövőcselnek sem dőlt be, ugyanakkor a vete­rán Barta Attila elfektette a hugyagi cerberust és bevágta a korongot a ketrecbe. 0-1. Maradt még egy gyarmati lehetőség , de azt védte a hugyagi portás. A nézők megtapsolták a meg­fáradt hokisokat, akik szerelése­iktől megszabadulva, a fehér­asztal mellett tárgyalták meg a mérkőzés részleteit. ____________________(SZENPRE) G riffaton (balról) és Tarlésl harcol a labdáért a 2-1-es vereséggel végződött Sl. Acél elleni idegenbeli rang idén_____________________________________________auchvv fotó

Next

/
Oldalképek
Tartalom