Nógrád Megyei Hírlap, 2000. február (11. évfolyam, 26-50. szám)
2000-02-25 / 47. szám
IV Dino Zoff hét játékost cserélt a svédek elleni mérkőzésen Hét közben az itthoni totóban szereplő mindhárom ország válogatottja pályára lépett és a három reprezentáns éppen ötvenszázalékos teljesítményt nyújtott. A németek kikaptak, az olaszok nyertek, a spanyolok döntetlenre végeztek, de már az Eb-re való készülődés jegyében. Dino Zott, az olasz kapitány például hét játékost is lecserélt a svédek ellen, vagyis még nem beszélhetünk kialakult azzurri válogatottról. Tudósítóink, KARL IVANOVIC, LUIGI ALBRIZIO és JAVIER GONZÁLEZ a totócsapatok berkeiből küldték el a legfrissebb információkat. 1. Bremen-Wolfsburg. Előbb idegenben győzött a Wolfsburg (0-1), majd ősszel ugyancsak idegenben nyert a Bremen, de nem ám akárhogyan, hanem 7-2-re. Frank Baumann és Ailton eltiltását nyögi, Wicky még mindig sérülését ápoltatja, sőt Bode és Trares sem harckész. Schaaf mester a Claudio Pi- zarro-Bogdanovics párost küldi előre. Stammann, O’Neil, Akpobo- rie és Thomsen nem állhat rendelkezésre a Wolfsburgnál. Wolf edző Munteanut állítja irányítóba, elöl Juskowiak és Rische. 2. Hamburg-K’lautern. Mindkét figyelt meccset az éppen pályaválasztó nyerte meg, előbb 2-0-ra győzött a Hamburg, majd ugyancsak 2-0-ra visszavágott a 'Lautern. Kikapott a Hamburg, ám Pa- gelsdorf mégis kitart állandó, összeszokott együttesénél. Cardoso vezényel, a Mahdavikia-Yebo- ah-Präger trió szerepel előretolva. Rehhagel arról híres, hogy állandóan cserélget. Gospodarek a kapus, Sforza sepreget, Basler a középpályás sorban a vezér, elöl Djorkaeff és Pettersson. 3. Lev’kusen-Hertha BSC. Két döntetlent láttunk, tavaly 2-2 volt a vége Leverkusenben, az ősszel 0-0 volt a vége Berlinben. Nowotny helyén Robert Kovács kap szerepet. Ballack és Beinlich csatársze- rűen rohamoz, míg előretolva a felépült Kirsten és Neuville verekszik majd. A vendégcsapatnál Király már kispados, de egyelőre Fiedler az elsőszámú kapus. Michalke, Dárdai Pál, Neuendorf, Tretschok és Simunics sérült. Preetz mellett a brazil Alves szerepel, de Ali Daei is beugrásra kész. 4. Dulsburg-VfB Stuttgart. Egy éve a Duisburg győzött ebben a felállásban 2-0-ra, az ősszel a VfB 4-2-vel vágott vissza. Sok a sérült a Duisburgnál, mégis elszánt csapat áll ki: a litván Stauce a kapus, Hajtó a védelem közepén, a középpályás sorban Töfting a munkás, Büskens az ész, elöl Osthoff előtt Beierle és Reiss. A VfB mestere, Rangnick szabad kezet kapott, s most megint együtt lépteti fel Lisztes Krisztiánt Balakowal. Ha most sem tudnak nyerni, alighanem utoljára teheti meg. Hosny játszik egyedül elöl, Ganea, Kuka és Dundee kispados. 5. U’hachlng-iSchalke 04. Tavaly nem találkoztak bajnokin, az őszszel 1-0-ra győzött a Schalke. Semmi gondja nincsen Köstner mesternek, az Unterhaching edzőjének, azt a csapatot küldheti ki, amelyik a múlt héten nyert. Haber és Matthias Zimmermann uralja a terepet a középpályán, elöl Rraklli és Seitz kitűnő párost alkot. A Schalke mestere kénytelen lemondani Émile Mpenza játékáról, így Sand mellett Asamoah a kezdőember. Thon sepreget, Reck előtt emberfogó szerepkörben Happe és Waldoch játszik. 6. Dortmund-’60 München. Két dortmundi siker: pályaválasztóként 3-1-re, Münchenben 3-0-ra nyert a BVB. Andy Möller még mindig nem harckész, sőt Reina is maródi listán, Reuter eltiltása miatt nem játszhat. Wörns szerepel a védelem tengelyében. Evanílson és Dé- dé a középpályás sorban, elöl Bo- bic és Herrlich a gyáva sztárok. A müncheniek bajban vannak, nem jönnek az eredmények ráadásul Tyce, Pürk és Bodden sem áll Lorant mester óhajára. Zelic a sepre- gető, Hássler irányít, elöl Max és Schroth. 7. Barl-Torlno. A tavalyi idényben nem találkoztak, az ősszel a Torino 3-1-re győzött. Giorgetti és Olivares megfázással ágynak dőlt, magas lázuk volt. Garzya sem fitt, mint ahogy Masinga felépülésére is várni kell. A fiatal chilei középpályás, Valdes játékra jelentkezett, esetleg szóhoz jut. A Torino csapatánál az eltiltott Jurcsics posztját Diawara foglalja el, Maltagliati és Coco aligha lesz hadrafogható. Mondonico mester pontszerzésben bízik, elöl Ferrante és Lentini biztosan játszik, de Silenzi is lehetőséget kaphat. 8. Bologna-Placenza. Az elmúlt évadban a Bologna nyert 3-1-re, az ősszel 0-0 volt vége. Pagliuca kidőlt, ha nem tud védeni, Orlandi- ni a helyettese, mint ahogy Vento- la is, Wome is sérüléssel bajlódik, Piacentinit pedig eltiltották. Falcone, Fontolan és Zé Elias rendelkezésre áll. A Piacenzánál Bernazza- ni azt ígérte, hogy együttese motiváltságával, győzniakarásával nem lesz baj: Cristallini és Delli Card nem játszhat, a védelemben tehát kényszermegoldásokat kell alkalmazni. 9. Cagllart-Mllan. A korábbi pont- vadászaton 1-0-ra győzött a Cagliari, az őszi idényben 2-2 volt a végeredmény. Lopez eltiltása érvényben van, most Villa sem szerepelhet: vagyis Ulivierinek a védelemét kell átszerveznie, előtérben Diliso és Bianconi játéka. A Milan kapitánya, Paolo Maidini kihagyta a válogatott mérkőzést, s nem kérdéses, hogy vasárnap sem tud játszani. Giunti felépült, mindenképpen szerepel, sőt a dán Helveg is jól van, ő is szeretne egy helyet a kezdő tizenegyben magának. Ambosini és Costacurta eltiltva, de Zaccheroninak ez nem jelent megoldhatatlan gondot (I?). 10. Perugla-Verona. Tavaly nem csaptak össze, míg az ősszel 2-0- ra nyert a Hellas Verona. Hosszú időre kidőlt a sorból Materazzi, a Perugia egyik legjobb védője, s ezt megsínyli majd a védekezés, amíg Mazzone kiváltja a klasszist. Daino és Milanese sem állhat rendelkezésre. A Veronánál Brocchi sérüléssel bajlódik, pedig rá nagy szükség lenne. Frey felépült, a francia kapus vállalja a meccset. Laursen nincsen, vagyis a védelem nem a legmegbízhatóbb, a vendégcsaALEX DEL PIERO, a Juventus támadó középpályása, büntetőből érte el az azzurriak győztes gólját a svédek ellen patnál nemkülönben. Lehetséges, hogy sok gól esik majd?!... 11. Regglna-Lecce. A B-osztály- ban idegenben diadalmaskodott (1-3), az ősszel otthon ült diadalt (2-1) a Lecce újoncegyüttese. Baroniót kifütyülte a közönség, Colomba azon meditált, hogy a játékost a kispadon hagyja. Cirillo és Pirlo az U21-es válogatottban szerepeltek, amelyben a gólokat Perotta és Spinesi szállította a svédek ellen. A Leccénél sok a jó csatár, a fiatal Cipriani és Casanova azonban kispados, Cavasin Cristiano Lucarellinek és Marínénak szavaz bizalmat. Pivotto sérült, Sadotti lesz a helyettese. 12. Parma-Florentlna. Két Parma győzelem, tavaly előbb otthon 2-0- ra, majd Firenzében is 2-0-ra nyert a Malesani-alakulat. Szombaton este rendezik. Tabianóban tartózkodott rejtekhelyen a Parma, Malesaninak a körmére ég, hogy győztes meccsre vezesse a gárdát. Dino Baggio eltiltását tölti. Fuser pihent, de játszik, Dos Santos Amoroso és Paulo Sousa aligha léphet fel. A Fiorentinánál Di Livio vállalja, Chiesa azonban nem tud játszani. Mijatovics a válogatottban bizonyította, hogy nincsen rossz formában, de a liláknál neki sem megy. 13. Juventus-Roma. Tavaly 1-1 volt a vége, míg az ősszel Rómában a Juventus győzött 1-0-ra. Vasárnap este 20,30-kor kezdődik. Zambrottát eltiltották, az újonc válogatott Tacchinardi viszont visszatérhet. Antonio Conte szereplése kérdéses, ha nem játszhat, Bachini lesz a kezdőcsapat tagja. Oliseh tartalékosrban. A Románál Capello Tottit újra aktivizálja, Nakata visszahátrál a középpályás sorba. Marcos Assuncao és Cristiano Zanetti már leülhet a kispad- ra. Rinaldi pihent, de ha kell, játszik Torinóban. A +1 halmozott millióiért 14. Real Madrid-Barcelona. A tavalyi bajnokságban ugyanebben a párosításban 2-2-t játszottak, ősszel Barcelonában ugyancsak 2-2-re végeztek. A sérülésektől tizedelt madridiaknál a két veszélyes csatár, Morientes és Anelka teljes intenzitású edzésmunkát végez, s elképzelhető, hogy a rangadón már pályára léphetnek. Roberto Carlos és Redondo eltiltása lejárt, Raúl és Helguera játéka viszont erősen kérdéses. A Barca brazil sztárja, Rivaldo szerdán két gólt szerzett Thaiföld ellen. A sárga lapok miatti büntetését letöltött Cocu és Zenden visszatér, a sérüléséből felépült Guardiola viszont Van Gaal edző szerint még nincs megfelelő formában. A kölni „TIPP-MIT ELFERWETTE” tippjei a 8. heti német totóprogram első 11 összecsapására: 1. Leverkusen-Hertha BSC 1, 2. Bayern München-Eintracht Frankfurt 1, 3. Hamburg-Kaiserslautern 1,2,X, 4. BVB Dortmund-1860 München 1 ,X,2, 5. Bremen-Wolfsburg 1 ,X,(2), 6. Duisburg-VfB Stuttgart 1,X,2, 7. Unterhaching-Schalke 04 X,1,8. Mainz-Cottbus 1 ,(X,2), 9. Stuttgarter Kickers-1. FC Köln 2,1 ,X, 10. Waldhof Mannheim-Hannover 1,X,(2), 11. Fortuna Köln-Nümberg 1X2. Az Itáliai „TOTOGUIDA” tippjei a 33. olasz totóhét mérkőzéseire: 1. Bari-Torino 1,(X), 2. Bologna-Piacenza 1,X, 3. Caglia- ri—Milan 2,X, 4. Internazionale-Venezia 1,X,(2), 5. Juven- tus-Roma 1,X, 6. Perugia-Verona 1,(X), 7. Reggina-Lecce 1,(X), 8. Atalanta-Ternana 1, 9. Cesena-Empoli X,2,(1), 10. Monza-Treviso X.1,11. Salernitana-Genoa 1,X,(2), 12. Juve Stabia-Palermo 2,(X), 13. Mantova-Biellese 1. [L'j/sa © W1IL ® ■ "P SJfca^dináy 35 I 1*4 üu u u MINŐÉN fö-RóiÍN NYEJtHET A SKANDINÁV LOTTÓ NYERTES SZÁMAI: Gépi sorsolás: Jövő szerdán várható főnyeremény 200 millió Ft. Kézi sorsolás: 0. Nagy halom pénz izgatja a fogadókat! Utoljára a 49. héten halmozódott fel kétszázmillió forint a Skandináv lottón. Akkor kétfelé szakadt a főnyeremény, de azért nem szomorkodhatott a két nyertes, hiszen fejenként száz millió is elég ahhoz, hogy gond nélkül éljen az ember. Érdekesre sikeredett a legutóbbi gépi sorsolás csapata: 2, 3, 5, 20, 24, 31, 32. Két pár szomszédol benne: 2-3, 31-32. Az előkerült hét számból csak a 20-asnak sikerült a szorosan vett élbolyba beverekedníe magát, ott láthatjuk a hatszor húzott négyes társaságában. A 3-as bronzérmet kapott abból az alkalomból, hogy ötödször lépett porondra. A középső és egyben leghosszabb szárba, a négyszer szerepelt vitézekhez került a 31- es és a 32-es. Rajtuk kívül a következő delikvensek menetelnek itt: 6, 7, 9,16, 22, 25, 26,28, 29, Hányszor kerültek elő gépi sorsoláson? 1 2 3 4 5 7 3 5 6 3 6 7 8 9 10 4 4 3 4 3 ii 12 13 14 15 5 3 5 3 2 16 17 ! 18 19 20 4 3 3 7 6 21 22 23 24 25 3 4 3 2 4 26 27 28 29 30 4 2 4 4 7 31 32 33 34 35 _4_ 35. Összesen egy tucat szám tömörült ide. A 2-est és az 5-öst harmadszor üdvözölhettük a sorsolásokon. A 24-es szólóban volt sereghajtó eddig, most a kétszer húzott 15-ös és 27-es társaságában tölti be ugyanezt a szerepkört. A legrégebben a 27- es jelentkezett, tizenöt hetet hagyott ki eddig. Páratlan számok: 72, párosak: 68. Kicsik: 67, nagyok: 73. Mindenképpen a görbe végével kell először foglalkozni a kézi számok esetében, utána jöhet csak minden más. Itt éli ugyanis a semmittevők édes életét a még mindig szűz 5-ös és 8-as. Megmondjuk őszintén a magunk részéről azt figyeltük árgus szemekkel a legutóbbi húzáson, hogy jelentkezik e kettőjük közül valamelyik. Hát nemhogy ők, de még más szólószám sem került elő a gömbből I Csupa kétjegyű Mióta nem jeletkeztek a gépi sorsolásokon? 1 2 3 4 5 4 — — 3 —6 7 8 9 10 8 2 6 5 3 ii 12 13 14 15 1 2 6 1 2 16 17 18 19 20 7 1 4 2 — 21 22 23 24 25 6 3 1 — 1 26 27 28 29 30 3 15 6 2 1 31 32 33 34 35 — — _9 ___ L u_ polgártárs látott napvilágot: 11, 24, 26, 27, 28, 31, 33. Statisztikai szempontból rendkívüli eseménynek lehettünk volna szemtanúi, ha például a 11 -es helyett a 25-ös jelentkezik. Ebben az esetben öt ugyanahhoz a számcsaládhoz tartozó egyed szomszédolt volna: 24-25-26-27-28. Persze még így sem kell siránkozni, hiszen van azért egy triós kapcsolódás: 26-27-28. A görbét a tízszer húzott 12-es és 31-es vezeti. Páratlan számok: 62, párosak: 78. Kicsik: 64, nagyok: 76. A 24-es és a 31-es szerepel mindkét kihúzott társulatban. Ezzel a megállapítással már el is érkeztünk a globál kimutatáshoz. Egyébként utóbbi szám járt jobban a dupla előkerüléssel, mert így lekörözve az addig vezető 12-est, most tizennégy jelentkezéssel egyedül birtokolja az első Hányszor kerültek elő kézi sorsoláson? 1 2 3 4 5 4 3 3 3 — 6 7 8 9 10 5 2 — 4 3 ii 12 13 14 15 6 10 5 7 2 16 17 18 19 20 4 3 6 1 3 21 22 23 24 25 2 4 1 8 1 26 27 28 29 30 7 4 7 4 2 31 32 33 34 35 JJL. JL— JL_ helyet. Lassú delikvens, a háromszor húzott 5-ös és 8-as. Az intervallumkihagyás negatív rekordját a 16-os tartja, amely hét hete nem került elő. Páratlan számok: 134, párosak: 146. Kicsik: 127, nagyok: 153. Hányszor húzták együttesen gépi és kézi sorsoláson? 1 2 3 4 5 11 6 8 9 3 6 7 8 9 10 9 6 3 8 6 11 12 13 14 15 11 13 10 10 4 16 17 18 19 20 8 6 9 8 9 21 22 23 24 25 5 8 4 10 5 26 27 28 29 30 11 6 11 8 9 31 32 33 34 35 14 6j 7 9 10 Mióta nem jeletkeztek a kézi sorsolásokon? 1 2 3 4 5 2 1 1 13 20 6 7 8 9 10 4 1 20 2 2 11 12 13 14 15 — 2 5 2 9 16 17 18 19 20 11 6 1 14 7 21 22 23 24 25 2 4 11 — 13 26 27 28 29 3 30 9 31 32 33 34 35 — J ___ — _ 8___ J L_ Hányszor sorsolták összesen az egyező végződésű számokat? 0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 Szóló számok 7 3 5 6 3 4 4 3 4 Számvégződések 16 12 11 11 10 11 7 5 7 11 Összesen 16 19 14 16 16 14 11 9 10 15 Hányszor sorsolták összesen az egyező végződésű számokat? 0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 Szóló számok 4 3 3 3 0 5 2 0 4 Számvégződések 8 18 16 10 19 9 11 7 13 5 összesen 8 22 19 13 22 9 16 9 13 9 AZ ÖTÖS LOTTÓ globál görbéjét három időintervallumra bontva elemezzük, méghozzá különválasztva, páratlan és páros felbontásban. A játék első húsz esztendejében -1957-76 - a páratlan számok közül a nyolc- vanháromszor sorsolt 3-as teljesített a legjobban. Utána a szorgalmas nyugdíjast, a hetvennégyszer húzott 75-öst kell megdicsérnünk. A hetvenegyszer jelentkezetteknél hárman gyűltek össze: 23,51,77. A lassú egye- dek szárában a negyvennégyszer szerepelt 27-es és 31-es szobrozik. A páros számoknál a hetvenhatszor sorsolt 86-os a „főcsővezető" Hetvenszer húzták: 34,56, hatvankilencszer: 42. Sereghajtó a 30-as negyvenegy előkerüléssel. A következő húsz év versenye -1977-1996 - a következőképpen alakult. A páratlanok bajnoka a nyolcvanegyszer húzott 29-es. Hetvennégyszer sorsolták: 13,77, hetvenhá- romszor: 7. Lassú delikvens a negyvenhatszor jelentkezett 39- es. Páros számok, nyolcvanszor sorsolták: 64, hetvenhétszer: 18, hetvenhatszor: 10. Lassú szám, a negyvennyolcszor jelentkezett 2-es. A teljes képhez a toldalék évek - 1997-től napjainkig - eredménye is hozzátartozik. Itt csak az első és utolsó helyezetteket közöljük. A páratlanok seregében a tizenötször húzott 57- es viseli a koronát. A négyszer sorsolt 63-as a sorvégi szám. A páros csapatban a tizenkilencszer húzott 66-os a listavezető. A lassú delikvens az ötször szerepelt 68-as. Melyik számot hányszor húzták ki a lottón? (a táblázat 2347 húzás adatait tartalmazza) 1 m 3 5 m 7 8 9 10 11 12 13 14 15 131 in 155 122 112 130 138 128 121 153 121 143 151 128 :;í6 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 124 120 139 135 134 131 138 143 135 135 123 118 113 154 11.0 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 110 132 126 141 135 132 125 130 108 115 133 146 131 123 132 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 6C 137 146 126 144 127 143 125 123 134 122 145 125 113 116 133 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 122 123 105 152 135 140 136 121 145 117 130 137 132 119 160 76 77 78 79 80 81 82 j 83 84 85 86 87 88 89 90 130 156 135 126 125 133 122 128 133 126 153 124 106 122 132 A HATOS lottó legfürgébb szuronyosa, a hetvenegyszer sorsolt 6-os. Hatvankilencszer húzták a 37-est, hatvanhatszor a 28-ast. Nézzük meg, hogy pénzes számként melyikük a legkiválóbb. A 6-os öt szupernyere- ményes csapat tagjaként lett híres. Ezek közül a legértékesebbért 284 milliót fizettek. Nyerőszámok: 6,11,19, 21,31,43. A 37-es már lényegesen szerényebben teljesített. A legjobban hozó hatosfogat amiben szerepelt 80 milliót hozott. Nyerőszámok:^, 23,29,37,39,40. A 28- asnak viszont két darab százmillión felüli hatost köszönhetünk. Közülük a 109 milliós a nagyobb. Nyerőszámok: 6,10,19, 23, 28, 43. Melyik szám (A kis szárr ot hányszor húzták a tok jelölik a pótszámot, hatoslottón? zárójelben) 1 40 (10) 2 54 (5) 3 53 (7) 4 56 (9) 5 57 (6) 6 71 ___(§L 7 5 2 (9) 8 56 (101 9 53 (7) 10 52 02) 11 50 (7) 12 48 02) 13 42 ______(12) 1 4 49 (12) 15 52 (12) 16 50 ___[§]_ 1 7 56 (4) 18 60 (10) 19 55 (10) 20 51 (10) 21 57 (7) 22 48 ___Í2L_ 23 5 9 (id 24 55 (13) 25 63 (5) 26 49 ___[9L 27 5 1 (10) 28 66 tu) 29 55 _____(ni_ 30 5 1 ______(1!L 3 1 51 (7) 32 65 (9) 33 45 (13) 34 47 (3) 35 57 ____ILL in CD CO 3 7 69 (9) 38 54 _______(IL 39 5 2 ______ÖL 40 5 4 _______112. 41 65 ______ÜIL 42 4 9 ______ISL 43 6 1 (7) 44 53 _______!2L 4 5 52 (7) Pótszám: 13 KB GO (£) 1040. 2000. 2. 22. kedd 5 6 11 14 15 16 20 25 27 28 29 42 43 49 52 55 58 69 71 73 1041 2000 2. 23. szerda 7 24 27 31 36 37 40 45 46 52 53 58 61 63 64 66 67 68 75 76 SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓ: 1091 Budapest, Üllői út 51. • TEL^FON/FAX: 216-8817, 216-8818, 216-8819 • LEVÉLCÍM: 1450 Budapest, 9„ Pf. 74. • INTERNET: www.tippmix.hu • E-MAlLsportfog@qwerty.hu • SZERKESZTŐ Zsengellór its Csaba • Képszerkesztő: FŐSZERKESZTŐ: Lukáts Zsolt • Tervezőszerkesztő: Pi MAS? Varga Zsolt • Hirdetésfelvétel: Mahir Press Média Kft., 1078 Bp„ Wesselényi u. 8. Tel.: 342-6164, 322-2448, Fax: 3426132, 1 • ...................... "66-7888. F elelős kiadó: dr. Győri Tibor valamint a Blaha Lujza tér 3. Tel.: 266-7888 • Kiadja a MAHIR lapkiadó Kft. I Lapigazgató: Lovas Lajos (A pénteki Napi Magyarországot előfizetőink ingyen kapják!) EMERSON, a Leverkusen brazil sztárja, két mesteri góllal járult hozzá a szambavirtuózok thaiföldi győzelméhez