Nógrád Megyei Hírlap, 2000. február (11. évfolyam, 26-50. szám)

2000-02-19-20 / 42. szám

Nógrád Megyei Hírlap - 6. oldal M O Z A I K 2000. Február 19., szombat Menekülttábor a laktanyában Könyv a lengyel-magyar barátságról Fél évszázaddal a második világháború után írta meg vissza emlékezéseit a vámosmikolai lengyel menekülttá­borról a Balassagyarmaton élő Olexa Józsefné született Varjú Ilona. Története számos emberi sorsot megidézve kész regény. Az írást kiadták Lengyelországban is, az 1939-44-es időkben Magyarországra került lengyel me­nekültek történetének részeként. Az elmúlt év szeptemberé­ben ünnepséget tartottak Vámosmikolán az ottani len­gyel menekülttábor lakóira emlékezve. A meghívottak között volt Olexa Józsefné, akinek Grzegorz Lubczyk nagykövet kitüntetést adott át. A bronzplakettre írt szö­veg így szól: Olexa Józsefné úrnőnek a II. világháború alatti magyarországi lengyel menekültek emlékének ápo­lásáért. Az emlékek tragikus időszakot idéznek, amikor Magyarország befogadta a hitleri hadigépezet által lero­hant Lengyelországból mene­külőket. Ebben jelentős sze­repet vállalt Antall József, ak­kori államtitkár. A közlegé­nyek, tisztek és családtagjaik elhelyezését üresen álló lak­tanyákban oldották meg többnyire és az ország min­den területére jutott belőlük. Akkor magyar terület volt az Ipoly két oldala, amely men­tén az üressé vált határőr-lak­tanyák megteltek a háború menekültjeivel. így kerültek a lengyelek Vámosmikolára. Olexáné Varjú Ilona ötven év­vel a tragikus események utárt fogott tollat, amikor 1987-ben a magyar televízió felhívására leírta vázlatát a lengyel menekültek tartózko­dásáról. A Szűcs László ren­dezte Menekülés az életbe cí­mű filmben a most 72 éves Ilonka néni is szerepel. Varjú Ilona és párja, Olexa József is kénytelen volt más lakóhely után nézni 1952 után. így kerültek Balassa­gyarmatra, ahol aztán Olexa József a földhivataltól mehe­tett nyugdíjba, felesége pedig végül a határőrség adminiszt­rációjából kérhette nyugdíja­zását. Életük történetébe fe­lejthetetlenül bekerültek a lengyel menekülttábor lakói­hoz fűződő élmények. A ser­dülő lány özvegy édesanyjá­val élt és a tizenkét évesek kí­váncsiságával nézte a faluba került idegeneket, akiknek gyerekeivel is barátkozott. Ma is őrzi a nagyanyja házá­ba befogadott kielcei lengyel család három lánygyereké­nek fényképét. Ilonka néni emlékei között szerepel a két festő, Hilar Szarmaga és Jan Kwiatkowsky, akiknek alko­tásait ma is őrzi és a mikolai családoknál is megtalálható a képekből néhány példány. 1944-ben a lengyel tábor már csak zsidó emberekből állt és a tábort is ellátó pékségben négyen dolgoztak közülük. A lengyel pékek csoportvezető­je Slalom Werner volt, aki bo­szorkányos ügyességgel dol­gozott, amíg tehette. A nyilas hatalomátvétel után, 44 októ­berének közepén a tábort be­zárták. Lajos papa, ahogy a péket nevezték, kikérte a négy lengyelt egy utolsó ke­nyérsütésre, ami után beve­tették magukat a Börzsöny erdeibe. A lengyelek akkor már tudták, hogy nem sokára elindítják őket a bizonytalan­ságba és mentették az életü­ket. Turcsányi Béla százados, a tábor akkori parancsnoka nem kereste a szökevénye­ket. Becsületes embernek is­merték, amit bizonyított is. A parancs szerint Győrbe kel­lett volna szállítania a len­gyel zsidókat, hogy átadja őket a németeknek. Akkor a tábor magyar őrségét lesze­relte és a lengyeleket három­napi élelemmel ellátva a köz­ségi elöljáróságtól bérelt lovaskocsikra rakatta és út­nak indultak. A százados hintón, Jan Stolarsky tol­mács kíséretében haladt a menet élén, őrség nélkül. Ko­márom város szélén megállí­totta a menetet és azt mond­ta a lengyeleknek: Maguk et­től a perctől szabadok, ment­sék az életüket, ahogy tud­ják. Mostantól kezdve én is menekült vagyok, mivel megtagadom a parancsot, mert nem adom át magukat a német hatóságoknak. Turcsányi százados példá­ja nem egyedüli, de minden menekültnek egyedüli volt az útja. Werner péket a tábor egyik őrkatonája bújtatta garamkövesdi pincéjében. Onnan jutott ki a Duna partra, ahol találkozott egy szökött magyar katonával, Rendesi Endrével, akivel bejutottak Pestre. Eltelt ötven év, amikor a tv levetítette a Menekülés az életbe című filmet, amelyben a vámosmikolai lengyel me­nekülttáborra emlékezett Olexáné. Ezt a filmet látta a Rendesi család és eljutott a hír az Ausztráliában élő Wernerhez is. Hasonlóan re­gényes a története az egyetlen Vámosmikolán született len­gyel gyereknek, Radeknek, aki 1940. február 27-én látta meg a napvilágot özvegy Karsai Pálné lakásán, Hege­dűs Pálné szülésznő segédle­tével. A kisfiú a falu kedvence lett. Édesapja Franciaország­ba ment a társaival és ott is esett el a németek ellen har­colva. Harminc év múlva megjelent Mikolán Radek az édesanyjával. Eljöttek emlé­kezni és a falubeliek szeretet­tel fogadták őket. Másik külö­nös történet hőse Poldi, a ci­pész, akit egy asszony bújta­tott, akit a háború után elvett és a faluban maradt, a cipész­szövetkezet elnöke lett korai haláláig. Jan Stolarskyt, a tol­mácsot a Vájsz család bújtat­ta, akiknek a lányával még a háború alatt titokban meges­küdött Esztergomban. A front elmúltával Lengyelországba ment és onnan házassági en­gedéllyel visszatérve esküdött meg a szép Vájsz Mariskával, akit aztán hazavitt lengyel földre. A jó Isten megadta, hogy 1994-ben Esztergomban az aranylakodalmukat is meg­tarthatták, amelyen jelen volt az eskető papjuk is. Ilonka néni történetének még élő szereplői éltetik a kapcsolatokat, rendszeresen találkoznak. Legutóbb Vámosmikolán, a lengyel me­nekülttáborra emlékező ün­nepélyes találkozón üdvözöl­ték örömmel egymást az ak­kori idők tanúi és a Lengyel- országot képviselők, a nagy- követség, a Lengyelek Világ- szövetsége, a Bem József Tár­saság és mások. A templom­ban a Balassagyarmatról oda került Szabó László atya ce­lebrálta az ünnepi misét, amelyen száz éves lengyel ka­tonai ruhában állt a díszőrség és meghatottan szólt a fohász, az ősi lengyel egyházi him­nusz, Bozse cos Polszke... SZABÓ ENDRE Miről beszél Nagy örömömre szolgál, hogy egy tisztes kort megért, idős ember, jelen esetben egy 83 éves úr is érdeklődés­sel olvassa e sorokat, s érez még ma­gában annyi kedvet és erőt, hogy tol­lat ragadjon, s írásának elemzését kérje. Ebben a kissé nehezen olvasható levélben érdemes megfigyelni, hogy a századunk elején született egyén nem követi az akkori betűtanítás jel­legzetes, olykor túlzottan cirkalma­zott alakítási szabályait. A levél a vi­lág változásaihoz való alkalmazko­dást, az újra való nyitottságot sugall­ja. Az elemzés elején írtak, s az ezek­től független jegyek is egyértelműen megerősítik, hogy egy vállalkozó kedvű, lelkesedni képes emberrel van dolgunk, aki cselekedeteiben fo­kozatosan válik egyre oldottabbá, lendületesebbé. Gyors felfogóképes­ség, intuitivitás, praktikus dolgok­hoz való erőteljes kötődés jellemzi. Hajthatatlan, eltökélt, állhatatos, te­vékenységét gyakran túlzottan is kontrolláló karakter. Az a fajta em­ber, aki szereti kétszeresen is bebiz­tosítani önmagát. Fegyelmezett, cél- orientált, aki nem sokat teketóriázik, hanem mielőbb a lényegre tér. Talán ebből adódóan olykor kíméletlenül szókimondó, őszinte. A vonalvezetés remegős, reszke- teg, ahogy valószínűleg az író keze is. Erőtlenség, a forma létrehozásá­nak nehézsége érződik a sorokból. Ezen jelenségek azonban elsősorban az évek számának tudhatók be. Az írásmű egészén nem tapasztal­ható lendületesség, mégis a levélíró pillanatokba sűrített megnyilvánulá­sai esetenként nagyon is elevennek, sodrónak hatnak. Nem érzi sikerte­lennek, hiábavalónak eddigi életét, munkáját. Az általa végzett munka, a vezetés máig örömet, élvezetet je­lent számára. Célja a siker, az ered­mény, de igényli az embertársaitól érkező megerősítést, támogatást. Optimista, ambiciózus életvezetés jellemzi, azonban ezek időnként el­ragadhatják, irreális célokat, igénye­ket eredményezhetnek. Sok fájdalommal, töréssel terhelt ez az írás, ahogyan a sorok írójának élete is. Az olykor kíméletlen, ke­gyetlen valóságot megélt embert tük­rözi. Ha feltör a múlt és megáradnak az emlékek, a levélíró csak mesél és mesél. Kívánom, hogy a megélt évek él­ményeinek sokasága - jók és rosszak egyaránt - szót kérjenek még hosszú évekig. ___________________Odóé KRISZTINA o kleveles grafológus A ^'«vteuWüt '■A ^ . . . ' t'fL H fii. r\J_n itt L I A/i rt íb icvi W/H WlA&M* tát ,fU KW ^^3*$ Jó megfejtés, szerencsés nyertes u j VRJ u t ÓRÁVAL MÉRJÜK HÁLÓ SZÖVŐ ÁLLAT LÁNY PÁRJA HŰVÖS ÉVSZAKR A UTALÓ MADÁR­FEGYVER HÁZI­SZÁRNYA NEM HIRTELEN VÉGBE­MENŐ VER­SENYRE FEL­KÉSZÍTŐ KAJÁSZO S GOMBA- BETEG­SÉGE TÜZEL SZÜRKE . FÉM Ef EREDMÉ­NYESSÉG, GYŐZE­LEM NÉPSZE­RŰSÍT zr EGYIPTOM fővá­rosa MESTER­KÉLT TEST­TARTÁS BRDÚLYI ÍRÓ VOLT (KÁROLY) SASSZEG, TÁJ­SZÓVAL SZEZON JELZŐJE LEHET FOGYASZ T-HATÓ PÓLYÁDÉ SZÁZAD, RÖV BECÉZET iTszma. z IDŐN TÚL ÉRKEZŐ CSONTHÉ­JAS GYÜ­MÖLCS MEGKÜ­LÖNBÖZ­TETŐ TÉGY NÉMÁN VÁJ ! HASZTA­LAN IDŐ JELZŐJE Templomaink története; Nagykeresztúr Irodából imaház A Kis-Zagyva-völgy igen régtől, bizonyíthatóan már az Árpád­házi királyok korától lakott. Az itteni települések azonban nem tartoznak a megye leggazdagabb történelmi emlékekkel rendel­kező községei közé, az egyetlen ismert középkori rom a Sámsonháza közelében, hegycsúcson álló Fehérkő vára. A mos­toha múlt miatt, a tatár és török dúlta, tűzvészek pusztításainak gyakran áldozatul eső falvakban nem maradtak fenn régi temp­lomok sem. A völgyben megbújó hat falu közül háromnak - Márkházának, Kisbárkánynak és Nagykeresztúmak - új temp­loma van, azaz utóbbi a pontos megfogalmazás szerint ökume­nikus imaház. A természeti környezet szépsége persze bőséges kárpótlást nyújt a távoli múlt emlékeinek elvesztése miatt, mind a völgy lakóinak, mind az ide látogatóknak. Nógrád megye legfiatalabb községe, az 1999. május 1-jén önállósodott Nagykeresztúr is a Kis-Zagyva partján bújik meg, dombok ölelésében. A Salgótar­jántól pár kilométerre délre eső 300 lelkes település az 1930-as, 40-es években alakult ki: a kör­nyező uradalmi puszták nagy- családos cselédei kaptak itt telke­ket egy szociális földprogram­ban. Egyébként a Nagykeresztúr községnév a középkori okleve­lekben is előfordult: Szarvasgede földbirtokosa a XV. század elején bizonyos Keresztúri Garázda Miklós volt, akinek viselt dolgai­ról, - érdekes neve ellenére, - mit sem tudunk, de nemesi előnevét nyilván Keresztúr nevű birtoká­ról vette. Szécsény nagyhatalmú földesura, Szécsényi László halá­la után, 1459-ben is szerepelt Ke­resztúr nevű község az örökösö­dési okiratokban a kiterjedt heve­si, nógrádi és erdélyi birtokok kö­zött, de ez alighanem a Losonc mellett fekvő Keresztúr(puszta), később Kétkeresztúr megneve­zése volt, - de persze Hevesben vagy az erdélyi országrészben is lehetett a helység. A község ökumenikus imahá­zát 1996-ban alakították ki egy korábban irodának használt fa­épületben. Ma ez Nógrád megye egyetlen, csak fából emelt egy­házi épülete. A vastag törzsű, idős fák között, régi kastély­parkban álló imaházat megáldá- sakor Munkás Szent József ol­talmába ajánlották. Az épület ki­csiny tornyába a községhez tar­tozó Kisfaludról hozták el a régi, úgynevezett cselédharangot, ami egykor az uradalomban szolgálókat hívta össze vagy fi­gyelmeztette a veszélyre. A ha­rangot - nem bizonyíthatóan - 1332-ben öntötték. (Korának megállapítása szakértői vizsgá­latot érdemelne.) Az imaház előtt' fakereszt áll, festett fém corpusszal, s réztáb­lával ellátott faoszlop őrzi az al­kotó éveiben elhunyt Szabó Jó­zsef nagybárkányi plébános em­lékét, aki nem csak a környék, hanem az egész megye közis­mert személyisége volt. A nagykeresztúri római katolikus hívek lelki gondozását a min­denkori nagybárkányi plébános látja el. Az 1700-as évek elején Mogyorósi Bálint és Béllay János volt a falu plébánosa. Az elmúlt száz-százhúsz évben Neszményi Gáspár; Kovács Jó­zsef, dr. Farkas József, Koncz Vendel, Szabó József, Jánosik Gyula látott el itt papi szolgála­tot. Jelenleg Káposztás Béla a község - és persze Nagykeresztúr - plébánosa. FAJtAQÓ ZOLTÁN Elmúlt heti rejtvényünk megfejtése: Más is ki szeretné próbálni ezt az elmés szerkezetet? Ezerforintos vásárlási utalványt nyert: Kékesi Linda Palotás, Bocskai u. 2/A. A mai rejtvény helyes megfejtését február 24-ig kell beküldeni.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom