Nógrád Megyei Hírlap, 2000. január (11. évfolyam, 1-25. szám)

2000-01-13 / 10. szám

2000. január 13., csütörtök SporTTüköR 11. oldal Elkezdődött a felkészülés a Stécénél Biztosított a csapat tavaszi bajnoki szereplése Szerdán délután meg­kezdte felkészülését a ta­vaszi pontvadászatra az NB III. Mátra-csoport- jában szereplő SBTC labdarúgócsapata. A tóstrandi öltözőben tar­tott rövid létszámellen­őrzés után Patkó József edző elégedett lehetett, hiszen az első csapat ke­retének minden tagja megjelent az évadnyitó játékosértekezleten. sének elősegítése a sport és létesítmény kht. keretein be­lül. Ennek körvonalai a 2000. évi városi költségve­tés elfogadásával lesznek majd láthatók. Másfelől: egy olyan szponzori kör ki­alakításán fáradoznak, amely a tóstrandi létesít­ményt vagyonként kezelné, s ekképpen teremtené meg az egyesület működési felté­teleit. Az önkormányzat na­gyon fontosnak tartja az utánpótlás-neve­lést, ennek támo­gatására több százezer forintot ad majd. Végezetül Bállá Árpád eredményes felkészülést és si­kerekben gazdag bajnoki szereplést kívánt a csapat­nak. Ezt követően Plachy György, az SBTC Sport­alapítvány kurató­riumának elnöke mértéktartóan, a realitás talaján maradva felvá­zolta a csapat jö­vőképét. Mint el­mondta, a nehéz­ségek ellenére egyetlen percig sem lehet kérdé­ses az SBTC léte, s biztosította a je­lenlévőket arról, hogy a működéshez szüksé­ges feltételeket ez évben is előteremtik. így az együttes bajnoki szereplése zökke­nőmentes lesz a tavaszi idényben. Persze, mint mindenütt, a Stécénél is vannak problé­mák, melyeket az ügyvezető elnöki tisztséget a további­akban társadalmi munkában ellátó Jeck Ferenccel a jövő hétig megpróbálják orvo­solni. A munka tehát szerdán elkezdődött az SBTC labda­rúgócsapatánál. Bízunk benne, hogy sikeres felké­szülés után az együttes sok örömet szerez majd tavasz- szal a mellette kitartó szur­kolóknak. (kétes) Remélhetően Kecskés Attila is pá lyára lép tavasszal a Stécében Mi más is kerülhetett volna terítékre, mint a kö­vetkező időszak feladatai­nak ismertetése, valamint a jelenlegi, rózsásnak cseppet sem nevezhető gazdasági helyzet értékelése. Ä csapat tagjait, vezetőit először Bállá Árpád, Salgó­tarján sportfőtanácsosa kö­szöntötte, majd röviden vá­zolta az önkormányzat által ez évre betervezett célokat. Elmondta, hogy a város leg­népszerűbb klubjának élet­ben tartásához minden ed­digitől fontosabb lesz az ér­dekeltek összefogása. Kétirányú cél megvalósí­tását tűzték feladatul. Egyfe­lől: a tóstrandi létesítmé­nyek komplex működteté-. Elmaradhat az idei Salgó Rallye A megye egyik fő látványossága a tét fotó: archIwrigó tibor (Folytatás az 1. oldalról) Kétszer volt az év legjobb fu­tama, látogatottsága verse­nyenként százezrekben mér­hető, s a szervezőbizottság a város vezetésétől kiérdemelte a Pro Urbe-díjat is. Ezért is meglepő, hogy in­formációink szerint idén a Ma­gyar Nemzeti Autósport Szö­vetség ralisportbizottsága (rsb) - durva kifejezéssel - nem en­gedélyezte első osztályú futam rendezését a salgótarjániaknak. Lakatos Lajos, az rsb veze­tője e hírt kommentálva el­mondta, hogy valóban csak má­sodosztályú verseny rendezését látják biztosítottnak a salgótar­jániak által. Mint elmondta, a szervezőbizottság felé alacso­nyabb elvárásokat támasztó másodosztályú futamot jó mi­nőségben le tudnák bonyolítani a Salgó Rallye rendezői, s így összekovácsolódhat egy olyan team, amely később - akár már jövőre is - újra rendezhet első osztályú versenyt. Lakatos La­jos elmondta: nem a szervező- bizottság, a rendezőgárda, vagy a sportszakmai stáb tagjainak képességeivel van gond (sőt, tagjaikat nem egyszer egyéb versenyekre is felkérik), hanem sokkal inkább az összhang hiá­nya miatti rendezési hiányossá­gok miatt döntött így az rsb. Ehhez Szamos Miklós, az MNASZ intézőbizottságának (ib) vezetője annyit tett hozzá: helybenhagyták az rsb határo­zatát, amelyet azzal támasztott alá, hogy a salgótarjáni verseny szervezői 1998-ban és 1999- ben is hadilábon álltak néhány határidő betartásával, s a 2000. évi verseny előzetes kiírásával sem készültek el határidőre. Emellett azt is figyelembe kel­lett venni, hogy az előzetes ver­senynaptárban már tíz hét vége foglalt (e szerint nyolc első, hét másod- és hét harmadosztályú versenyből állna az idei év), azaz így is minden harmadik hét végén foglaltak a verseny­bírók. Többek között ezért kel­lett elutasító választ adniuk a salgótarjániaknak, illetve két másik verseny szervezőinek. Szamos Miklós elmondása szerint nem egyedüli eset, hogy egy-egy versenyre bizonytala­nul, kissé megkésve áll össze az anyagi háttér, ám emellett a Salgó Rallye szervezői közt gyakran nincs összhang, ugyanakkor kétségtelen, hogy a város és a megye vezetőinek, lakóinak támogatása példaér­tékű, sőt, talán kivételes is a magyar versenyek közt. Amennyiben a verseny megta­lálná azt a szponzort, amely kö­zéptávon biztosítaná a nyugodt munkát, úgy a- verseny újra az egyik legjobb lehetne az or­szágban, hiszen erre a legtöbb feltétel itt adott. Természetesen megkerestük Fráter Istvánt, a Salgó Rallye szervezőbizottságának elnö­két, aki nem lepődött meg kérdésünk hallatán. Mint el­mondta, pletykaszinten ő is értesült már arról, hogy eset­leg idén nem szervezhetnek első osztályú futamot, ám e?t hivatalosan az MNASZ-től még senki sem közölte a szer­vezőbizottsággal. Mint el­mondta, a 2000. évi Salgó Rallye időpontját az elmúlt évtizedekhez hasonlóan ápri­lis utolsó hét végéjében jelöl­ték meg, s hivatalosan is beje­lentették a szövetségnek, hogy ekkor szeretnének első és másodosztályú versenyt rendezni. Fráter István el­mondta: az rsb és az ib a ver­sennyel kapcsolatos kifogása­ihoz nem kíván semmit hoz­záfűzni, mivel a Salgó Rallye- versenyek önmagukról állít­ják ki a bizonyítványt. Termé­szetesen a szervezőbizottság méltánytalannak és az eddigi múlttal összeegyeztethetet­lennek tartaná, ha csak má­sodosztályú verseny rendezé­sére kapnának engedélyt, ám mint még egyszer hangsú­lyozta, eddig hivatalosan semmilyen ilyen határozatot nem kaptak. Csak másodosz­tályú versenyt a szervezőbi­zottság nem kíván megren­dezni. Végleges döntés január 31- én várható, ekkor hagyja jóvá a végleges versenynaptárt az MNASZ Andó Ákos Sportturmix / Eles a válogatottban Ismét játszhat a magyar ké­zilabda-válogatottban Éles József, a Fotex KC Veszp­rém világklasszisa. Az át­lövő-irányító eddig azért nem szerepelhetett a nem­zeti együttesben, mert egyéni szerződése értelmé­ben csak a Nike sportszer- gyártó cég cipőjében léphe­tett pályára, míg a válogatot­tat teljes öltözetre szóló kö­telezettség kötötte az Adi- dashoz. Éles szerdán talál­kozott a Nike képviselőivel, akik engedélyezték, hogy Adidas-cipőben lépjen pá­lyára a következő négy vi­lágbajnoki selejtező mérkő­zésen, majd a két sportszer- gyártó és a szövetség újra leül tárgyalni. Három kupacsapat Az Európai Labdarúgó Szö­vetség tájékoztatása szerint szemben a tavalyi néggyel idén három magyar csapat vehet részt a kontinentális kupák küzdelmeiben. Az UÉFA az utóbbi öt év nem­zetközi kupaeredményei alapján rangsorolta az euró­pai szövetségeket. Az MLSZ a 23., így a magyar bajnok a BL 2. selejtezőkö­rében kapcsolódik be a mérkőzéssorozatba, a má­sodik helyezett és a kupa­győztes az UEFA-kupa se­lejtezőjében lép pályára. A legtöbb csapatot - hetet - Olaszország, Spanyolország és Németország indíthatja. Brazil finálé Brazil döntő lesz az első labdarúgó-klubvilágbajnok­ságon. A Corinthians után a Vasco da Gama is bejutott a pénteki fináléba, miután 2-1-re nyert a mexikói Ne- caxa ellen. A finálét pénte­ken magyar idő szerint 22.50 órától a Duna TV élő­ben közvetíti. „Öregurasan” Mario Andretti úgy tervezi, rajthoz áll a Le Mans-i 24 órás autóversenyen. A Forma-1 1978-as világbaj­noka 60 évesen döntött úgy, hogy visszatér a pályára a Cadillac színeiben. Edzőváltás után az NB III-as karancslapujtői labdarúgócsapatnál - Cél a negyedik vonalban való bentmaradás Sipkó Sándor visszatért korábbi sikerei színhelyére Edzőt váltottak kedden az NB III-as karancslapujtői labdarú­gócsapatnál. Dávid Róbert szakedző és a Karancs-völgyi egye­sület délelőtt közös megegyezéssel bontott szerződést, ám az őszi pontvadászatban a 15. helyen zárt együttes még órákra sem maradt tréner nélkül, mert Beviz László elnök pillanatok alatt megegyezett az utóddal, aki nem más, mint az előd, a ko­rábbi mester, vagyis Sipkó Sándor. A 41 éves szakember, aki­nek az irányításával a gárda tavaly nyáron feljutott a negyedik vonalba, este már ott volt a játékosértekezleten. Ez a karancslapujtői csapat jutott fel tavaly nyáron az NB III-ba. A felvétel bal szélén Beviz László, az álló sor jobb szélén jobbról a második Sipkó Sándor archív felvétel- Mikor határozták el az edző­váltást? - kérdeztem Beviz Lászlót.- Az igazat megvallva, az edzőváltás már akkor szóba ke­rült, amikor Sipkó Sándor fel­állt a Pásztó kispadjáról. Aztán mégis maradt minden a régi­ben. Most, a tavaszi felkészülés megkezdése előtt a játékosok ismét kifejezésre juttatták, hogy az előző edzőjükkel akarnak dolgozni. Meghajoltam a több­ség akarata előtt.- Könnyen megegyeztek Sipkó Sándorral?- Felhívtam telefonon, s csak annyit mondtam: „Sanyi, el kel­lene kezdeni a csapattal a felké­szülést. Gyere el este hatra a já­tékosértekezletre.” Mire ő a vi­lág legtermészetesebb módján ráfelelte: „Akkor találkozunk este.” Azt hiszem, Sanyi már régen megbánta, hogy elment Karancslapujtőről, s várta, hogy visszahívjuk. Ez most megtörtént. ..- Hogyan fogadtad Beviz László felkérését? - fordultam Sipkó Sándorhoz, aki kollégánk a sportrovatnál.- Örültem neki.- Valóban megbántad, hogy a karancslapujtői kispadot fel­cserélted a pásztóival?-Tény, hogy nem ez volt életem legjobb döntése, de ez­zel a témával már nem akarok foglalkozni.-A karancslapujtői vezetés milyen célt tűzött a csapat elé?-Az NB Ill-ban való bent­maradás a feladatunk.- Ez pedig nem lesz könnyű, hiszen a még bent maradó ki­lencedik helyezett Poroszlónak tizenkilenc pontja van, míg a Karancslapujtőnek nyolccal kevesebb.-A pillanatnyi állás szerint valóban nagy a hátrányunk, de megpróbálkozunk a bravúrral. Ehhez mindannyiunk kemény áldozatvállalására lesz szükség.- Karancslapujtő meghosz­szabbíthatja NB III-as mandá­tumát?- ígéretet erre nem tehetek. Ugyanakkor mindenképpen szeretném, ha kifogástalan kondícióval rendelkező, tetsze­tős, passzolós futballt játszó csapatot láthatna a karancsla­pujtői közönség.- Gondolom, az eddiginél jobb szerepléshez szükség lesz erősítésekre.- Az együttes legnagyobb erénye eddig is az egységében rejlett. Sztárigazolások meg sem fordulnak a fejünkben, egy kapusra és egy centerhalfra azonban valóban nagy szüksé­günk lenne. Ha sikerülne egy középhátvédet igazolnunk, ak­kor Szabó Kálmán előre me­hetne csatárnak, vele eredmé­nyesebb lenne a támadójáté­kunk.- Mikor kezditek meg a fel­készülést a tavaszi rajtra?-Szombaton délelőtt, a tor­nacsarnokban jövünk össze elő­ször. Szorít bennünket az idő, ezért a szokásos rávezetés elma­rad. Szinte naponta, a tornacsar­nokban és a szabadban egyaránt tartunk majd edzést. A játéko­soknak alaposan fel kell kötniük azt a bizonyos fehérneműt, mert a későbbi sikerekért a felkészü­lés ideje alatt kell megdolgoz­niuk. (kolaj)

Next

/
Oldalképek
Tartalom