Nógrád Megyei Hírlap, 2000. január (11. évfolyam, 1-25. szám)

2000-01-10 / 7. szám

2000.Január 10. hétfő H A Z A I K Ö R K É P 5. OLDAL Kevesebb munkanélküli A napokban készült el az Országos Munkaügyi Kuta­tó és Módszertani Központ­ban az a rövid távú munka­erő-piaci prognózis, amely a 2000. év első félévére vo­natkozóan megjelöli a gaz­daságban várható változá­sokat. A becslések azt mu­tatják, hogy a munkanélkü­liek száma akár 30 ezerrel is csökkenhet a vizsgált időszak végére. A megkérdezett 4673 gazdálkodó a foglalkoztatottak majdnem egy- harmadát alkalmazza. E cégek vezetőinek most 32,5 százaléka ítélte rossznak hazánk gazdasági helyzetét, míg fél évvel korábban csak 30,1 százalékuk vélekedett így. Ugyanilyen arányban csök­kent azok száma, akik közepes­nek tartják, és változatlan a gaz­daság állapotát jónak értékelők száma. Az előrejelzések hasonló irányt mutatnak az idén is. Ugyanakkor egyértelműen kimu­tatható, hogy a nagy létszámot foglalkoztató vállalkozásoknál emelkedik a beruházói kedv, s minél kisebb egy cég, annál ke­vésbé van erre igénye. Ez a régi­óknál úgy jelenik meg, hogy Nyugat-Dunántúlon a cégek majd egyharmada jelez 2000. I. félévére új beruházást, míg a Dél- Alföldön csak a vállalkozásoknak 21 százaléka tervezi ezt. A foglalkoztatásra vonatkozó­an fontos változást jelent, hogy a legális gazdaságban dolgozók száma 40-50 ezerrel is emelked­het a következő hónapokban. Ez azt jelenti, hogy bár továbbra is magas a szürke- és feketegazda­ságban foglalkoztatottak aránya, mégis fokozatosan csökkenő ten­denciát mutat. Különösen nagy munkaerő-kereslet várható a fel­dolgozó- és az építőiparban, míg a mezőgazdaságban - az előző évihez hasonlóan - csökkenést prognosztizálnak. Az eddigiek­kel ellentétben ebben a félévben a kisebb, tehát az 50 fő alatti cé­gek terveznek nettó létszámbőví­tést - derül ki a felmérésekből. Ők a legerősebb munkaerő-meg­tartók is. Örvendetes, hogy min­den régióra a növekvő munka­erő-kereslet lesz jellemző. Tovább emelkedik a költségkí­mélő formában foglalkoztatottak száma. Ilyen a határozott időre szóló szerződés, a vállalkozói, vagy alvállalkozói, illetve megbí­zási szerződés. Mintegy 800 ezer­re tehető az ilyen módon alkal­mazottak száma, ami a hivatalo­san nyilvántartott dolgozók egy­negyedét jelenti. Óvatos becslé­sek szerint ebben a félévben mintegy 30 ezerrel csökkenhet a regisztrált munkanélküliek szá­ma. Ezzel párhuzamosan kismér­tékben emelkedhet a tartósan munkaerőhiánnyal küzdő vállala­tok aránya. A legnagyobb problé­mát a szakképzett fizikai dolgo­zók megszerzése okozza. Ösz- szességében 30 ezerre teszik a hosszabb idő óta betöltetlen állás­helyek számát. A pályakezdők iránt valamelyest csökken majd a cégek érdeklődése, de az előbb megállapítottaknak megfelelően a szakmunkás és a szakképzetlen fiatalok továbbra is jobb eséllyel tudnak elhelyezkedni. SZALÓKY ESZTER Kezdődik a farsangi szezon Január hatodika - Gáspár, Boldizsár, Menyhért napja, vízkereszt ünnepe - most csütörtökre esett, ezért már a hét végén megkezdődött a hamvazószerdáig tartó, a nagyböjtöt mulatsággal, dí- nomdánommal megelőző időszak, a farsang. A báli szezonban számos szakma ismételten megrendezi ha­gyományos zenés-táncos estélyét. A társasági események sorát immár évek óta a jószolgálati Apor-bál nyitja meg január 15-én. A magyar történelmi családok tagjai, akik* egyben orvosok, köz­gazdászok, jogászok, üzletembe­rek, valamint a hazai közélet je­les személyiségei újfent a Gellért Szállóban találkoznak. A szabad- ságos folyami hajósok, a tengere­ket, illetőleg az óceánokat időle­gesen a szárazfölddel felcserélő világjáró tengerészek január 22- én hálózhatnak hazai „terepen”, ismét a Grand Hotel Hungáriá­ban. A vállalkozók országos bál­sorozata január 22-én immár ha­gyományosan az Operaházban kezdődik, és tart a báli szezon végéig az ország nagyvárosaiban. A zsurnaliszták népes tábora február 5-én szórakozhat majd együtt a Marriott Hotelben meg­rendezendő 118. újságíróbálon. Honvédbál is lesz, amelyet a feb­ruári farsangi naptár második hétvégéjén rendeznek meg a Ma­gyar Honvédség Stefánia úti Mű­velődési Házában. Budapesten szabadtéri télbúcsúztatóra már­cius első szombatján várják az érdeklődőket. Az ország legpazarabb és egyik legdrágább bálját az Opera­házban rendezik március 4-én, ahová a legolcsóbb belépő har­mincezer forint lesz, de lehet százhúszezerért is jegyet kapni. Az esemény immár nemzetközi hírű: a vendégek jelentős része Amerikából, Németországból, és Japánból érkezik. A legtöbb résztvevője valószínűleg mégis a kultúrházakban, művelődési ott­honokban és iskolákban rende- zett mulatságoknak lesz. - w ­60 órás vasutassztrájk Lefújják a munkabeszüntetést, ha sikerül megegyezni A MÁV felkészült a vasutassztrájkra, amely vasárnap éjfél­től lépett életbe és hatvan órán át tart, ha közben nem sike­rül megegyezni. A Volán-társaságok valamennyi tartalék buszukat bevetik, hogy segítsék az utasok szállítását. Hétfőn 0 órától 60 órás sztrájk kez­dődik, jelentette be vasárnap Borsik János, a Mozdonyvezetők Szak- szervezetének alelnöke, de hozzá­tette, hogy készek tárgyaim a konf­liktus kezeléséről. Ha a sztrájk alatt megegyeznek, azonnal lefújják a munkabeszüntetést. A szakszerve­zetek elmozdultak az eredeti 14 százalékos bérkövetelésről, ám ezt a MÁV elutasította. Az érdekképvi­seletek viszont csak olyan két számjegyű béremelést tudnak elfo­gadni, amely 3,5 százalékos reál­bér-növekedést tartalmaz, közölte Borsik János. A vasúttársaság közleményében kijelenti: egyértelművé vált, hogy az érdekképviseletek, miközben a béremelést igyekeznek középpont­ba állítani, tulajdonképpen kivált­ságaik, százmilliós többletjuttatá­saik, több száz fős függetlenített funkcionárius gárdájuk megőrzé­sén fáradoznak. Ezzel szemben a MÁV a tárgyalások során végig azon igyekezett, hogy olyan hely­zetet teremtsen, amelyben tartósan el tudja hárítani a gazdálkodást és a működést lehetetlenné tevő sztrájkfenyegetést. A MÁV egyol­dalúan kinyilvánította, hogy idén január elsejétől 8,5 százalékos bér­emelést ad, január 11-12-én pedig kifizeti az előző évi teljesítmény után járó 1,5 százalékos jutalmat. Á négyszázalékos balesetmentességi jutalmat kiterjeszti a legrosszabbül keresőkre' is, megadja a pótléko­kat,és a szociális juttatásokat. Kukely Márton, a MÁV vezér- igazgatója vasárnap közölte: meg­kérték a Volán-társaságokat, úgy alakítsák menetrendjüket, hogy minél több utast el lehessen szállí­tani. Felhívta ugyanakkor a bérlet­tel rendelkezők figyelmét, ne dob­ják el most vásárolt buszjegyüket, mert igyekeznek majd megtéríteni a viteldíj-különbséget. A BKV ma üzemindításkor csupán félórás figyelmeztető sztrájkot tart. _______________■ K AKUK JÓZSEF MAGYAR-OSZTRÁK KFT SALGÓTARJÁN TEL.: 06-32-430-646 Millenniumi Toyota Akció ** ' Ha szeretné a kétezredik évet egy igazán jó döntéssel kezdeni, itt az idő, hogy cselekedjen! Az ezredforduló tiszteletére most két, különleges fetszerettségű modellel lepjük meg a csúcsminőségű autók szerelmeseit. Akciónk ideje alatt minden Toyota AVENSIST ABS-szel, dupla légzsákkal, légkondicionálóval és eredeti Toyota riasztóval COROLLÁT ülésfűtéssel, téli gumival és ködlámpával felszerelve kínálunk Önnek, beépített rádiómagnót r? tökéletes döntéssé!, hisz ne feledje: amilyen a kezdet, olyan a folytatás... COROLL TOYOTA I , Wjmm s41SEA/SIS\ Beszélgetőpartnerünk; dr. Falus Ferenc, az otthon ápolási egyesület elnöke Kórház helyett inkább Kihasználatlanok az otthoni szakápolásra alakult vállalkozások. Ennek elsődleges oka az, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár költ­ségvetéséből 10 ezer lakosra számolva mindössze két beteg rendszeres ellátására jut pénz. Dr. Falus Ferenc, a száz szervezetet tömörítő otthon ápolási egyesület elnöke la­punknak elmondta, hogy Magyarországon 1996 júliu­sa óta vehetik igénybe a biz­tosítottak ezt a speciális el­látást. Egy-egy beteg gyó­gyítása így harmadannyiba kerül az OEP-nek, mint a kórházban.- Kik kérhetnek otthoni szakápolást?- Mindazok, akiknek e segítség nélkül kórházi fel­vételre van szükségük, és az állapotuk megfelelően stabil ahhoz, hogy ne szoruljanak folyamatos felügyeletre - hangsúlyozza dr. Falus Fe­renc. - A legfontosabb az, hogy a beteg számára is kel­lemesebb, ha a szerettei kö­zött gyógyulhat, és nem kell egy zsúfolt kórteremben fe­küdnie. A felépülése is gyorsabb, és nincs kitéve annak, hogy egy másik be­teg megfertőzi. Életkori kor­látozás sincs. Gyerekek, fel­nőttek és idősek egyaránt kaphatnak ilyen segítséget.- Kihez kell fordulni a ké­relemmel?- A családorvos vagy a kórházi kezelőorvos intéz­kedhet szakápolók kiren­deléséről, akik ellátják a beteg sebét, infúziós keze­lést adhatnak, katéterezhe- tik a rászorulót, és a gyógy- tornáztatást is megoldják. A fürdetés és netán a tisztá­ba tevés nem az ő felada­tuk, de természetesen nem hagyják „bajban” az otthon fekvőt.- Kell-e valamit fizetni a szolgáltatásért?- Nem. Az OEP finanszí­rozza az országban műkö­dő, jelenleg több mint há­romszáz, ilyen ellátást nyújtó vállalkozást. FOTÓ: FEB/DIÓSI IMRE otthon- Mennyi időt tudnak szánni egy-egy otthon fek­vőre?- Fél órától három óráig terjedhet a vizitidő. A há­rom óránál hosszabb ideig tartó ellátásra szorulók ese­tében a kórházi felvétel in­dokolt.- Ha valaki azt szeretné, hogy a lakására járó szak­ápoló több időt töltsön nála, vagy egyéb szolgáltatásokat is teljesítsen, plaszdíjazás fejében kérheti-e?- Elvileg igen. Ám a gya­korlatban a magyar lakos­ság adózás után megmaradt jövedelméből megfizethe­tetlenek ezek a több ezer fo­rintos tarifák. Németh Zsuzsa Kihasználatlan a szolgálat BELVÍZ. Tizenegy vízügyi igaz­gatóság területén tartanak jelen­leg belvízvédelmi készültséget az országban. A belvízzel elön­tött terület nagysága a pénteki adatokhoz képest nem növeke­dett és nem is csökkent, mintegy 325 ezer hektárnyi földterületet borít víz. A hét végén csaknem 600 ember, 120 munkagép, 177 szivattyútelep, 30 hordozható szivattyú vett részt a védekezési munkákban. Az ország települé­sei közül 141 helyen rendeltek el belvízvédelmi készültséget. KÖZBESZERZÉS. A múlt év­ben összesen 431,8 milliárd fo­rint értékű, 3828 közbeszerzési eljárást folytattak le, ami 12,8 százalékkal haladta meg az 1998. évit. Ennek kétharmadát nyílt, csaknem egyharmadát tár­gyalásos, 3 százalékát pedig meghívásos eljárások tették ki. Ez az arány évek óta szinte válto­zatlan. Az ajánlatkérők megosz­lása alig változott az 1998. évi­hez képest. A múlt évi közbe­szerzések összértékének 48 szá­zalékát építési beruházások, 32 százalékát árubeszerzések tették ki, a szolgáltatások pedig mint­egy 20 százalékot képviseltek. BÉREMELÉS. A budapesti fő­polgármester bére a januártól megváltozott miniszteri fizetés­hez igazodva havonta 46 ezer, négy helyettesének pedig 41 ezer forinttal emelkedhet január­tól, s ehhez még havi 20-22 ezer forinttal több költségtérítést kap­hatnak a városházi főüsztvise- lők, ha a fővárosi közgyűlés el­fogadja az erre vonatkozó javas­latot. A városvezetés hétfői kabi­netértekezletén tárgyal a terve­zetről, amelynek elfogadása ese­tén az 5 vezető összesen évi 4 millió forinttal kap majd többet, mint tavaly. A 66 képviselőnek, illetve a bizottságok szakértő tagjainak díjazására összesen mintegy 19 millió forinttal töb­bet fordítana idén a főváros. KEGYELET. A második világ­háborúban Érdről ártatlanul el- hurcoltakra emlékezve kegyeleti ünnepséget rendezett a Pest me­gyei város önkormányzata va­sárnap. A római katolikus temp­lomban szentmisét, a reformá­tus templomban istentiszteletet tartottak az áldozatok emlékére, azt követően pedig a város köz­pontjában tavaly felavatott El­hurcoltak Emlékművénél. Az emléknapon a túlélők, az egyko­ri bajtársak is találkoztak egy- mással a helyi művelődési ház­ban tartott rendezvényen. KIÁLLÍTÁS. Macskássy Izolda festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás vasárnap Szegeden; a tárlatot Dávid Ibolya igazság­ügy-miniszter nyitotta meg a Ju­hász Gyula Művelődési Köz­pontban. Macskássy Izolda, aki hétfőn lesz 55 éves, 54 alkotást - selyemkollázst, grafikát - vonul­tatott fel a kiállításon. Dávid Ibo­lya megnyitójában kiemelte: a képek szeretetről, szépségről, tisztaságról, romlatlanságról, hitről és reményről, valamint az elődök iránti tiszteletről, az utó­dok iránti óvatos felelősségről beszélnek. Macskássy Izolda te­hetségét erkölcsi kötelezettség­nek tekinti, s ott jelenik meg, ahol az elesetteknek segíthet. ÚJ KÖNYVEK. Száz, angol nyelvű könyvet kapott ajándék­ba a szolnoki Verseghy könyvtár Jász-Nagykun-Szolnok megye angol testvérmegyéjétől, a Durham grófságtól. A kötetek között szépirodalmi és mese­könyvek, a nyelvtanulást előse­gítő, valamint a grófságot bemu­tató kiadványok egyaránt talál­hatók. A megye tavaly júliusban kötött együttműködési megálla­podást az angol megyével a kul­turális és sportkapcsolatok erő­sítésére. Januárban cserealapon gyermekrajzpályázatot szervez­nek, az angol fiatalok munkáit a szolnoki könyvtárban teszik közszemlére.

Next

/
Oldalképek
Tartalom