Nógrád Megyei Hírlap, 2000. január (11. évfolyam, 1-25. szám)

2000-01-07 / 5. szám

Alkonyévek - Nyugdíjasok oldala 2000. január 7. péntek 7. oldal Unokáit szeretné boldognak látni a karancsberényi nyugdíjas asszony Sokat jelent a valahová tartozás Salgótarján és Vidéke Áfész tanácstermében nyugdíjas-találko­zóra összehívott, összegyűlt volt Áfész-tagok, ma nyugdíjas tagok közül néhányukkal életükről, elfoglaltságukról beszélgettünk.-Tizenöt évvel ezelőtt lettem nyugdíjas a Salgótarján és Vi­déke Áfész savanyítóüzemétől- kezdi a beszélgetést Földi Rozália, miután abbahagyta a Nógrád Megyei Hírlap olvasá­sát. - Megrendeltem, de nem hozták rendszeresen, ezért na­gyon megharagudtam és le­mondtam. Amint látja, mégis hűséges maradtam: most pél­dányonként veszem. - Földi Rozália együtt lakik a lányával, az unokáival. Egyikük nemrég szerelt le, a másikuk munka- nélküli. Szeretett unokák-Nágyon szeretetreméltóak - állítja a nagymama. Hetvenhat éves vagyok, nekem nem kell semmi, csak a szép szó. Salgótarjánban, az Idegérben lakik. A nagy portát és a kertet ötven százalékban ő tartja rendben, másik ötven százalé­kát a gyerekek. A kerti és a há­zimunkák elvégzése mellett szakít időt olvasásra is.- Jár nekem néhány újság, és- mint említettem - megve­szem a Nógrád Megyei Hírla­pot is. Addig olvasgatok, míg el nem alszom. A tévében a soro­zatokat szeretem, de szívesen nézem a természetfilmeket is.- Önnek van unokája? - kérdi kisvártatva, majd így folytatja: - Ha lesz, ön is meg­tudja, hogy milyen nagy örömet jelentenek!-Nem voltam munkaképes, amikor a karancsberényi Fehér Akác nevű presszóból nyug­díjba mentem. Annak már húsz éve — folytatja Kovács Sán- dorné, a Salgótarján és Vidéke Áfész volt dolgozója, jelenleg is tagja.- A nyugdíjaséletre való átál­lás nem jelentett számomra gondot, mert a helyi áfész inté­zőbizottságának elnökeként rendszeresen tartottam a kap­csolatot a tagokkal. Ők segítet­tek átvészelni életem tragikus időszakát. Akkor is úgy jöttek hozzám, mint most. Ha valame­lyik tagunk meghal, az ezzel kapcsolatos ügyintézésben ké­rik közreműködésemet. Tu­dom, hova, kihez kell mennem. A központban is nagyon segí­tőkészek. Sokuknak még úti­költségre sincs pénze. Kovács Sándomé kilenc éve él egyedül. Egy lánya volt, aki tragikus körülmények között hunyt el.-Nagyon sok megpróbálta­táson mentem keresztül. Sze­rencsére mindig magamra talál­tam. Ami szabad időm van, azt a két unokámra fordítom. A na­gyobbik a huszonhárom éves Ildikó elvégezte a főiskolát, Karancsberényben lakik. A ki­sebbik, a Judit velem van. Szí­vesen fogadnak el tőlem min­den jó tanácsot, nagyon becsü­lik segítségemet. Egyébként csak annyit dolgozok, amennyit megenged az erőm. Szabad időmben szeretek olvasni. Gyenge szemeim miatt nem nagyon tudok hosszabb ideig a betűk rabja lenni. A Nógrád Megyei Hírlapnak régi olva­sója, előfizetője vagyok.- Mire telik a nyugdíjából? . - Egyterű asszony módjára meg lehet élni belőle.- Kovács Sándomé 66 éves. Mire vágyik az életben ? Lelkierőt adnak- Részemről semmire. Nem is foglalkozok magammal. Na­gyon örülnék, ha unokáim bol­dogok lennének. Ők adtak, ad­nak lelkierőt a nehéz idők átvé­szeléséhez.- A jánosaknai külszíni fej­tésnél töltött idő után jöttem az áfész központjába dolgozni kontírozó könyvelőnek. Beteg­ségem miatt három évvel ha­marabb mentem el nyugdíjba, tizenhét évi munka után.- Nehéz volt megszokni a hir­telen jött sok szabad időt?-Nem volt könnyű az átál­lás. Eleinte nagyon hiányzott a közösség, évekig bejártam volt kollégáimhoz, akik mindig szí­vesen fogadtak. Nem csak a mi kollektívánk, hanem mindany- nyian jól érezték magukat, akik itt dolgoztak - idézi fel kelle­mes emlékként a nyugdíjas-ta­lálkozó megkezdése előtt Csakajda Ferencné, majd kis­vártatva így folytatja: - Ahogy szaladtak el az évek, úgy men­tek el a kollégák. Szívesen dolgoztak-A fiatalabbakat nem ismer­tem, ők sem engem. Nagyon jó volt az áfésznél. Igaz, sokat kel­lett dolgozni, de jó szívvel, szí­vesen tettük. Az ember életében sokat jelent, ha valahová tarto­zik. Most is ezt érzem ezen a ta­lálkozón, s ez nagyszerű dolog. A nyugdíjas kontírozó köny­velő asszonynak két lánya van. Az egyik az Alföldön tanár, a másik pedig másutt iskolatitkár. Havonta 23 ezer forint nyugdí­jat hoz neki a postás.- Nagyon kevés. Kiegészí­tésként férjemmel együtt kerá­miát árulunk. A családtól kap­juk, az Alföldről hozzuk. Egy elhunyt és három jelen­leg élő áfész-vezető felajánlott pénzéből, hozták tótr9 a, támo­gatási alapítványt. Az új esz­tendőben a szövetkezet fizeti majd utána a kamatot. Az ala­pítványból egyelőre csak a legrászorultabb nyugdíjas áfész-tagoknak, -dolgozóknak jutott bizonyos összeg. Dóra Gyula áfész-elnök szeretné, ha eljönne az az idő, amikor nem rászorultsági alapon kellene támogatni a nyugdíjasokat. Az általa irányított áfész forgalma 1999-ben meghaladta a 2 mil­liárd forintot. V. K. Munkában megfáradtak Amikor az esztendő a végét járja, Zagyvapál- falván összejönnek a síküveggyár nyugdíjasai egy kis ünneplésre, tereferére. Czikóra István, a szakszervezeti csoport vezetője már jó előre gondoskodik arról, hogy kellemesen töltsék az időt a munkában megfáradt emberek. A színpa­don szereplők váltják egymást, az asztalokra étel, egy kis ital kerül, és szerény ajándék is jut azoknak, akik hűséggel szolgálták a gyárat. Most hatan kerültek sorra. Köztük egy fáradt vállú, nehéz járású asszony, Tamás Pétemé. Amíg szép lassan a helyére batlagott, a szem­üvege finoman bepárásodott.- Nem kaptam én még a szakszervezettől soha semmit. Igaz, nem is kértem. Észreveszi kérdő tekinteteinket és folytatja:-Egyszer azért mégis... Amikor a legkisebb lánynak sehogyan sem jutott pénz cipőre. Be- fnentem a szakszervezethez és 200 forint se­gélyt kértem. Azt vágták hozzám, hogy minek nekünk ennyi gyerek. Mint akit leforráztak, úgy fordult ki az irodá­ból. Hiába küldték utána a pénzt, az már nem volt az igazi. Az eset még a téglagyárban történt. Amikor bezárták, akkor jött a síküveggyárba. Meg­számlálni sem tudja már, hány mázsa homokot, szódát mozgatott meg. Körülötte por szállt, rá- ulepedett az arcára, a ruhájára. Nehéz, férfierőt is próbára tevő munka volt, mégsem állt tovább. Őrült, hogy dolgozhatott. Hat gyermeket nevel­tek, etetni, ruházni kellett őket, és taníttatni. Mert valamennyi nagy, értelmes szemekkel csodálko­zott a világra, szívesen és jól tanultak. Üveggyárinak mondja magát, bár a gyerekek még valamennyien Hegyeshalomban születtek.- A férjem vasutas volt ott. Sok mindenhez értett, sokféle munkát rábíztak. Egyszer aztán málházónak tették, sokkal kevesebb pénzért, mint amit addig hozott haza - meséli. - Hát hogy fogadhatta volna el, amikor úgy is nehe­zen éltünk. A salgótarjáni vasútállomásra került kocsi- rendezőnek. Örült a munkának, mert ott fizették a legtöbbet. Aztán egy szép napon elküldték és két álló hónapig nem volt munkája. Szerencsére a gyárat akkor bővítették, jött a sok építőanyag. Oda jártak mindketten, téglát, bazaltkövet pa­koltak. Az asszony estére alig érezte karjait, ujjhegyei kisebesedtek. Fel-felszisszent, de mosott, mert reggelre tiszta ruha kellett a gye­rekeknek az iskolába. Egy idő után ura is munkát talált, díjbeszedő lett az áramszolgáltatónál.- Emlékszem, alig vártuk az első fizetést, mert mi csak az egyik hónapról a másikra létez­tünk - magyarázza. Pénz nélkül, megcsalatva, elbocsátólevéllel nyitotta rájuk az ajtót. Tamás Péter azt hitte, ha ő becsületes, min­denki más is az. Nyugodt szívvel bízta rá mun­katársára az áramszámlák összegyűjtött díját. A pénz azonban nem érkezett be a központba. Az egyik szomszédjuk segített rajtuk. Spórolt pén­zét adta oda, ők meg ahogy fizetést kaptak, úgy adogatták vissza a tartozást. Mert Tamás Péter bejutott a síküveggyárba, és ő hozta oda az asz- szonyt is. Kellett hozzá egy kis protekció. Szarvas Béla villanyszerelő volt, de jól ismerte a gyárat, sok­féle munkához értett. Azt is tudta róla min­denki, becsüli a jó munkásokat. Őt kereste meg Tamás Péter.- Segítek, hogyne segítenék - ígérte. Nem telt el sok idő és Tamásné először a fi­gyelők között dolgozott a gyárban. Az üvegcse­repeket válogatták szét, hogy egy részüket új­rahasznosítsák. Talán három nap telt el így, amikor jött Szarvas Lajos, hogy szétnézzen az asszonyok között.-Feladó kellene a Zagyva kettőre... váltó­műszakban - mondta. Még jóformán be sem fejezte a mondatát, Tamásné már jelentkezett. Két műszak között ellátta a férjét, a gyerekeket és csak néhány órát aludt, de kitartott. Innen ment nyugdíjba, és bi­zony megsiratta munkahelyét, a társakat, a kö­zösséget.-Normális az, aki így megy el pihenni? - nevetett az ura az asszony könnyein. Ennek bizony már lehet huszonöt esztendeje is. Közben a gyerekek felnőttek, szakmát sze­reztek, családot alapítottak. A vasutasházban, ahol a nyolcvanesztendős asszony ma is él, so­sem csendesült el a gyerekzsivaj. A tizenhárom unokát is ő nevelte, istápolta. Férjét már elvesz­tette, de a magány mégsem lelt otthonra nála.- Megfájdul a szívem, amikor azt hallom, azt látom, hogy vannak fiatalok, akik szabadulni akarnak a gyerekektől. Mi hatot neveltünk fel kis pénzből, a hiányát szeretettel pótoltuk. Megérte. Jó gyerekeim vannak, szép öregséget adnak nekem. Meséli, mi mindent kapott már tőlük, amire a nyugdíjból nem futná.-Amikor elmentem a gyárból 1060 forintot kaptam. Most 30 600 forintom van. Nem nagy pénz, de hát mit tehetek?. Hangjában nincs semmiféle elégedetlenség. Eloszlatják azt a lányai, fiai. Nem csak a televí­zióval, a mikrohullámú sütővel, a sok-sok ki- sebb-nagyobb ajándékkal. Sokkal inkább azzal, a szeretettel, amellyel körülveszik. V. G. Támogatást vár a Bányász Nyugdíjas Alapítvány / Évente egymillió segélyekre Februárban lesz hat eszten­deje annak, hogy a bá­nyásznyugdíjasok a szak- szervezettel karöltve létre­hozták Nógrádban a Bá­nyász Nyugdíjas Alapít­ványt. A cél az volt, hogy segít­sék, anyagilag támogassák a nyugdíjasokat, a bányászöz­vegyeket. Hiszen a bánya jogutód nélkül megszűnt, ez­zel elvesztették a támogatást mindazok, akiknek erre szük­ségük volt. Az első egymillió forintot, az alaptőkét a bányászszak­szervezet alapszervezetei és a nyugdíjasok adták össze. A szénjárandóság fejében kapott pénz egy részét ajánlották fel az alapítvány javára, a rászo­ruló társak támogatására. A hagyomány ma is megvan, ez élteti tovább, erősíti a nógrádi bányászok nyugdíjas-alapít­ványát. A két-háromszáz, az ötszáz-ezer forintokból, va­lamint a Bánya- és Energia- ipari Szakszervezeti Szövet­ségek, valamint a Szénbányák Felszámoló Szervezete támo­gatásából az alaptőke mára már hatmillió forintra növe­kedett. Ennek a kamatait oszt­ják el évente két alkalommal. Az elmúlt évben tavasszal háromszázötvenezer, most decemberben pedig 650 ezer forintot kapott a tíz alapszer­vezet. Ők ismerik ugyanis a legjobban, hogy kik azok a nyugdíjasok, özvegyek, akik rászorulnak a segítségre. Visszatekintve az elmúlt hat évre az is kiderül, hogy évente mintegy 1-1,1 millió forintot fordított segélyezésre az alapítvány. Ez annyit jelen­tett, hogy mintegy ezer em­ber, hajdani bányász, vagy özvegye kapott támogatást, amellyel enyhültek minden­napi gondjai. Az alapítvány kuratóriuma az idén is azon fáradozik, hogy segítsen a rászorulókon. Természetesen olyan mérték­ben teheti ezt, ahogyan az anyagi lehetőségeik megen­gedik. Megköszönve minden adományt, amely az elmúlt évben hozzájuk érkezett, az idén is segítséget kémek, hogy segíthessenek. A továb­biakban is számolnak a nyug­díjas társak anyagi támogatá­sára, mint ahogy arra is, hogy többen lesznek olyanok, akik személyi jövedelemadójuk egy százalékának felajánlásá­val segítenek. Hiszen 1998- ban 68 ezer, tavaly már közel 110 ezer forint jött így össze. Nyugdíjak és nyugdíjszerű ellátások emelkedése / Életjáradék: most nem lesz több A 2000-ben megállapítandó új nyugdíjak legkisebb összege 16 600 forint lesz - közölte a napokban a nyugdíjfolyósító illeté­kese, a nyugdíjak és a nyugdíjszerű ellátások január elsejétől esedékes nyolcszázalékos emelése kapcsán. A nyugdíjfolyósító igazgatóság és a Magyar Posta megállapo­dása alapján január 7-én és 12- én adják át a nyugdíjszelvénye­ket, s az érintettek az előzetesen már közölt időpontban kapják kézhez a megemelt ellátásukat. A nyugdíjszerű ellátások közül a rokkantsági járadék a korábbi 12 300 forintnál ezer forinttal lesz több. A vakok személyi já­radéka csak azokban az esetek­ben emelkedik 7250 forintra, ha az ellátás összege 1999-ben en­nél kevesebb volt. A rendszeres Emlékezetes ünnepséget rende­zett nemrégiben a Forgách-te- lepi idősek klubja, amelynek egyik jellemző Vonása, hogy összejöveteleiket 'mindig alka­lomhoz kötik, ennek megfele­lően rendszerint terített asztal mellett találkoznak. Brát Rudolfné klubvezető­nek, Vágvölgyi József klubel­nöknek ezúttal is partnere volt a rendezvény megszervezésében szociális járadék 11 900 forint­ról 12 900-ra emelkedik. A korhatár felettiek ugyanezen el­látása 13 900-ról 15 050 fo­rintra nő. Az úgynevezett poli­tikai rehabilitációs ellátások egységesen nyolc százalékkal növekednek. Azok, akik saját és özvegyi jogon is részesülnek ellátásban - ennek együttes összege 1999-ben 28 350 forint volt - 2000-ben 30 620 forintot kapnak. A házastársi pótlék összege 9 000 forintról 9 700- ra, a házastárs utáni jövede­Széll Józsefné, aki finom disz­nótoros vacsorával várta a klub­tagokat. Bence Jcmosné és Gyebruír Istvánná is hozzájárult a jó hangulathoz, a szórakozta­táshoz, amelyet összekapcsol­tak egy kis számvetéssel, ter- vezgetéssel. Bár a találkozóra betegség miatt többen nem mehettek el, akik ott voltak, nagyon jól érez­ték magukat. lempótlék pedig 6 200 forintról 6 700-ra emelkedik. Nem lesz magasabb á politikai vagy vagyoni kárpótlás alap­ján járó életjáradék összege. (Ezt a korábbiakhoz hason­lóan, külön jogszabály szerint, márciusban és júniusban eme­lik.) Az egészségkárosodottak já­radéka egységesen nyolc szá­zalékkal növekszik 2000-ben, az ellátás összegének felső ha­tára pedig 49 800 forint lesz. A hadigondozottak és a nemzeti gondozottak ellátásai a mindenkori öregségi nyug­díjminimum figyelembevéte­lével külön szabályok szerint emelkednek. Elűzött madarak Japánban szilveszter éjsza­káján egy egész természet- védelmi park vadmadár ál­lományát elűzték lakhelyé­ről a millenniumi petárdák. A vízimadarakkal benépe­sült az év utolsó napján Jo- nago parkból eltűnt harminc különböző fajtához tartozó mintegy nyolcezer madár - köztük szép számmal haty- tyúk és vadkacsák. A sor vége... Kétszázhetven idős ember vár jelenleg arra, hogy elhe­lyezzék a bátonyterenyei Ezüstfenyő idősek otthona három telephelyének vala­melyikén. Legtöbben a bá­tonyterenyei intézménybe szeretnének bejutni, a mi- zserfai és salgótarjáni rész­legekben történő elhelye­zésre várók listája rövidebb. A szociális otthoni ellátásra szorulók száma évente mintegy tíz-tizenöt száza­lékkal növekszik. Elöregedő Európa A következő huszonöt évben Európának 159 millió beván­dorlót kellene befogadnia ah­hoz, hogy népességén belül megfelelő maradjon a munka­képes korú lakosság aránya - derül ki az ENSZ még nem vég­leges demográfiai jelentéséből. Népességkutató szakemberek szerint a tanulmány várhatóan heves vitákat vált majd ki Eu­rópában, mert a lakosság és a politikusok - az Egyesült Ál­lamokkal, Kanadával és Auszt­ráliával ellentétben - meglehe­tősen idegenkednek attól, hogy a munkaerő-szükségletet a be­vándorlás elégítse ki. (Becslés szerint az USA-nak 150 millió emigránst kellene tárt karokkal várnia a következő 25 évben.) Akik ott lehettek, jól érezték magukat Forgách-telepiek ünnepe

Next

/
Oldalképek
Tartalom