Nógrád Megyei Hírlap, 2000. január (11. évfolyam, 1-25. szám)
2000-01-29-30 / 24. szám
A NOGRAD MEGYEI HÍRLAP MELLÉKLETE 2000. JANUÁR 29.1 színházi esték Az álmok kalandora Bár a művészet nem sport, s nem tudomány, amelyekben egzakt lehetőségek adódnak egy-egy teljesítmény összehasonlítására, megkockáztatom: a Peer Gynt címszerepe az egyik legnehezebb a világ drámairodalmában. Először is hatalmas mennyiségű - költői emelkedettségű - szöveget kell megtanulni, másodszor - még a rövidített változatban is - csaknem három órát kell egyvégtében a színpadon lenni. Henrik Ibsen (1828-1906), a norvég irodalom kiválósága - csakúgy, mint a miénk Madách- már régen kiérdemelte a klasszikus jelzőt. S a budapesti Evangélium Színház „vevő” minden olyan értékre - főleg persze a magyar irodalomból, de a nemzetköziből is-, amelyik örök érvényű gondolatokon töprengteti el a mai zaklatott világ emberét is. A Peer Gynt ilyen darab. Fő hőse az álmok kalandora, aki a valóság és a víziók határán egyensúlyozva keresi önmagát, szuverén egyéniségét. „Mit jelent a szó, hogy az ember önmagáért való?” Nem tud igazán dönteni, hogy az otthoni, természetközeli, már-már idil- lisztikus környezetben, a csábos világpolgárság vagy a misztikus halálfélelem közegében teljesítheti-e ki jobban személyiségét, - „...aki született, élettel lakói”- amelyről nem is tudÉletről és halálról alkuszik a Gombönlő (Bitskey Tibori és Peer Gyűl |Ó. Szabó István! FOTÓ, P. TÓTH LÁSZLÓ ni igazán, hogy jó, vagy netán gonosz, bátor vagy gyáva, humánus vagy inkább hajlik más irányba. Vigyázni kell, mert, ha- mint a hagymáról - önmagunkról is minden réteget lerántunk, akkor semmi sem marad. Amikor Peer változtatni akar, akkor a társadalmi konvenciók kerülőutakra, megalkuvásokra kényszerítik. Ha pedig megalkuszik, akkor az út végén a Gomböntő kanala vár rá. Az igazság az, hogy maga Ibsen sem tudta a megoldást, Ő is, mint minden nagy alkotó, a kérdések, a problémák felvetésében jeleskedett. A Peer Gynt mély filozófiai tartalmú drámai költemény - ebben is mutat némi rokonságot „Az ember tragédiájáéval - színpadra állítása nem kis kockázattal jár manapság. Az Evangélium Színház hű maradt Salgótarjánban is megismert hagyományaihoz s - bár némileg rövidítve, de- igényesen tolmácsolja Ibsen dilemmáit, gondolatait. Ez elő- sorban Udvaros Béla rendező érdeme, de az ő szigorú, szakmai követelményeihez igazodik a társulat egésze is. Az egyik legszebb hangú magyar színész, Ú. Szabó István játssza Peert. Eredendő tehetségét, fegyelmezettségét ezúttal is, az Áprily Lajos fordította tengernyi szöveg életre keltésében is jól érvényesíti, de talán alakításának ritmusa, dinamikája egyhangúbb a kelleténél, Peer alkatának huncutságai kevésbé jutnak kifejeződésre, noha a Anya és lia: Venczel Vera (jobbra) és 0. Szabó István rendező maga is inkább hajlott az elégikus, szomorkás hangütésre. Élettapasztalatai alapján nyilván van is rá oka. A darab másik híres szerepe, Peer anyjáé, Aase anyóé, akit ezúttal Venczel Vera formált meg, kulturáltan, de jóval súlytalanabbá mint nagy elődei, Gobbi Hilda vagy Psota Irén. Mentségére szolgáljon még nem elég koros ehhez a mamafigurához. Bitskey Tibor rövid szerepében, a Gomböntő megszemélyesítésében is a tőle megszokott hangúlyos alakítást nyújt. A hűséges Solvejg eleve, már az író által is szegényesebbre rajzolt alakja - Forgács Szilvia játssza - most is a híres dal kapcsán lesz figyelemre méltó.-CSONGRÁDYLátni és megmutatni a láthatatlant Tárlat a Bátki József Általános Iskolában Pécsi Ágnes salgótarjáni festő, dekoratőr tűzzománcai - számos egyéni és csoportos kiállítást követően - jelenleg a Zagyvarónai Általános Iskolában láthatóak. Az alkotó ezúttal önállóan mutatja be munkáit, bár most egyéb szempontból is érdemes jobban figyelni munkásságának alakulását. Az eddig szinte kizárólag „tűzzománcos- ként” ismert helyi képfestő ugyanis első próbalépéseit teszi az olajfestészet területén.- Saját látomásaimban, azaz a meditativ gondolkodásomban megélt élményeim határozzák mostanában meg, hogy mit kívánok a vásznon, a faroston ábrázolni, - mondja Pécsi Ágnes. Ez a látás-, érzékelésmód ma talán azért izgalmasabb - tehetjük hozzá -, mert hiszen, ami tapasztalható, legalább is „kézzelfogható”, azt általában nem tűrjük magunk körül. Az embernek (evolúciós sors?) célja, hogy alfája és ómegája legyen mindennek. Látni és ábrázolni az észreve- heteüent - lehetne a kiállító mottója tehát, hiszen ő maga is állítja: - akár egy embert, egy arcot, akár egy tájat, vagy „csak” egyetlen fát mutat meg, (avagy: föl?), mindenben, mindegyikünkben az a legfontosabb, ami láthatatlan. Mostanság ezt szokás sok mindennek hívni, - aura, lélek, szív...-, de tudjuk, nem a definíció a lényeg. A láthatatlan érzékelése és megmutatása itt a legfontosabb. Hogy ez ál- dás-e, vagy átok, minden bizonnyal az alkotóknak is a folyamatos töprengés egyik fő gondola- ta. Pécsi Ágnes is mindennap szembesül ezzel. Annál }s inkább, mivel néhány évet a pályán már maga mögött tudva, most kezdett egy új technikával dolgozni. Azonban, ahogy a láthatatlan megfogalmazásán is fölösleges tanakodni, ugyanezt állíthatjuk a technikai megfogalmazásmódra is. Aggályaink talán abban lelhetők föl, hogy nem lehet-e ebből valami „baj”, mármint, hogy néhányunk majd ezt is érzékelni fogja, vagy talán már látja is. Mi került veszélybe? Veszélybe kerülhet-e valami, amit - vélhetőleg egyelőre - csak az alkotóművészek lát- hatnak? Mi lesz, ha olyanok is birtokosai lesznek ennek a tudásnak (áldásnak, átoknak?), miben most még csak keveseknek lehet része? Teszem azt, tőkés, politikus, mániákus, uralomra törő ezredvégi őrületben acsarkodó valaki is tapasztalja, tapasztalni véli ugyanezt. DUKAY HAQY ÁDÁM „Őskönyvek” Krakkóban A krakkói rendőrség megtalált 32 olyan rendkívül értékes „őskönyvet”, amelyeken az egykori Porosz Állami Könyvtár pecsétje látható. Az ellopott könyvek felkutatására szakosodott különleges csoport, melyet a kis-lengyelországi rendőrfőnök állított fel, Krakkó több pontján akciót hajtott végre, és ennek eredményeképpen lefoglalta a szóban forgó példányokat. Egyúttal őrizetbe vett és kihallgatott két krakkói lakost, akiket a rendőrség azzal gyanúsít, hogy közük lehetett a könyvlopáshoz. A lefoglalt könyvritkaságok a XVII-XIX. században készültek, német, angol és magyar nyelven íródtak. Egyelőre nem lehet tudni, hogy honnan lopták el őket. A krakkói Jagelló Könyvtár igazgatósága cáfolja, hogy a könyvek krakkói gyűjteményekből származnának. Ez az a könyvtár, amelybe a háború után a Porosz Állami Könyvtár - ismertebb nevén Berlini Könyvtár - gyűjteményének egy része került. A Jagelló Könyvtár szerint ez maradéktalanul megvan. Az egykori Berlinka gyűjteményének többi része viszont más könyvtárakba és részben magángyűjteményekbe vándorolt. A Jagelló Könyvtár gyűjteményében Bach, Beethoven, Mozart partitúrái, Goethe és Schiller kézirata is megtalálhatók az egykori Berlinkából. Ezeket a könyveket a visszavonuló németek hagyták Sziléziában a háború végén. A rendőrség akciója alighanem kapcsolatban áll egy január közepén leleplezett üggyel: a tettesek két XVIII. századi, a Berlinkából származó ősnyomtatványt próbáltak meg értékesíteni krakkói antikváriumokban. A Jagelló Könyvtár szerint ezek sem a krakkói könyvtár gyűjteményéből tűntek el. A Jagelló Könyvtárból idáig 60 nagy értékű mű veszett el, köztük 15 inkunábulum (1501 előtti kiadvány). A németországi Reiss und Sohn aukciós házban közülük előkerült 18 darab. A legértékesebb, Ptolemaiosz Cosmographiája 1,2 millió márkát ér. A könyvtárból eltűnt példányok felbukkantak már más németországi és nagy-britanniai aukciós házakban is. k. p. „Látható rádiójáték” Telt ház előtt mutatták be Eötvös Péter karmester-zeneszerző As I Crossed a Bridge of Dreams című monodrámáját a párizsi Cité de la Musique-ben. Az Ensemble InterContemporain szólistáinak játékát Vajda Gergely vezényelte. Eötvös saját alkotását „látható rádiójáték” műfajmegjelöléssel illeti. A negyvenperces darab egy ezer évvel ezelőtt élt japán társalkodónő naplójából készült. Claire Bloom Shakespeare-színésznö olvasta fel a szöveget néhány hangszeres főszereplővel együtt az előtérben. Az InterContemporain (Pierre Boulez együttese), amely hagyományos értelemben vett koncertekhez szokott, ezúttal opera- jellegű felállásban, a háttérben játszott. A Három nővér című darab lyoni bemutatása óta Franciaországban különösen népszerű Eötvös Péter tíz nap leforgása alatt három párizsi zenei programot bonyolít le, következő koncertjének színhelye a Chatelet. A Három nővér magyarországi bemutatója áprilisban lesz a Magyar Állami Operaházban. „A vármegyeháza lépcsői” Film Balassagyarmatról, amelyet szeretnek lakói - Beszélgetés Szigethy Gáborral A Nógrád megyei Madách- ünnepség rendezvényei között színes esemény volt Balassagyarmaton, a Madách Imre Városi Könyvtárban megrendezett „Magyar színésznősorsok” című kiállítás, amelyet Szigethy Gábor színház- és irodalomtörténész nyitott meg, Ruttkai Éva leánya, Gábor Julika közreműködésével. A balassagyarmati Madách- napra az ország minden részéből érkeztek vendégek, akik megnézhették a Duna Televízió adásában Szigethy Gábor, a balassagyarmati „A vármegyeháza lépcsői” című filmjét, amely a „Magyar világ” sorozat darabjaként került azon az estén adásba. A filmben a volt megyeszékhely lehetőségeiről szólt Juhász Péter polgármester, aki mellett megszólalt a város lokálpatriótáinak egy csoportja, a zeneiskolát alapító Réti Zoltán festőművész, Kovalcsik András és Reiter László helytörténész. Ember Csaba, dr. Bertalan Ákos és Csikász István zenéről, az irodalomról és a közösségszervezésről mondhatták el gondolataikat. Jagyutt Péter mestercukrász a vállalkozók lokálpatrióta-tevékenységéről beszélt. A Balassagyarmatról készült film szerkesztőjével, Szigethy Gáborral, munkájáról, az Ipoly-parti városhoz való kötődéséről beszélgettünk.- A „Magyar színésznősorsok” című kiállítás megnyitójából kitűnt, hogy szívszerelme a színház. Mióta tart ez a szerelem?- Sok szakmám közül az egyik a színháztörténész. 1960-ban léptem be a Vígszínház kapuján, mint díszítőmunkás és azóta végül is minden voltam a színházban az igazgatón kívül, ami nem is akartam lenni. Feladataim mellett Ruttkai Éva, Dayka Margit és Mezei Mária hagyatékát is gondozom. Részben a Ruttkai-emlék- szobában a Ruttkai- és Latinovits- hagyatékot, amely állandó kiállítás. Balassagyarmaton a gyűjteményemnek egy bizonyos darabjaival szerepelek. Ennek a kiállításnak az ad talán valamiféle időszerűséget, hogy nemcsak színháztörténeti kiállítás ez, hanem talán oly értelemben is fogalmazhatnánk, hogy ez egy emocionális képzőművészeti kiállítás. Hiszen itt hatalmas nagy színházi fotók vannak. Például a Mezei Mária szerepében, egy megtört, fáradt öregasszony néz ránk. Közben mindenféle képek, ahogy változik a világ, az emberi élet, részben civil képekben, részben színész, színpadi képekben. Ezt próbálja ez a kiállítás felidézni.- Kéziratokat, leveleket is láthat a látogató.- Igen. Talán a legizgalmasabb ebből a szempontból az a fal, amelyet én színházi tacepaónak neveztem el. Gyakorlatilag fölragasztottam egy csomó különböző kéziratnak a másolatát. Ezek részben Mezei Mária írásai, részben neki írt levelek, hivatalos felmondó levelek és szerződések. Az ember, ha végigböngészi ezt a falat, akkor valamit megismer egy színésznő életének a hátteréről. Vagy egymás mellett Dayka Margit legfiatalabb kori képe és az utolsó fényképek. Nyüvánva- lóan borzasztó erős a kontraszt, ami közte van, az elmúlt hatvan év, ami a mi életünk is. Úgy gondolom, nem csak Dayka Margit öregedett meg és változott meg így az arca, hanem a miénk is.- Mind a három színésznő különleges egyénisége a magyar színháztörténelemnek.- Ezek a jelentős színésznők a maguk korában meghatározták részben a kor ízlését, a kor rajongóinak az ízlését és részben magát a színházi kultúrát, amiben felléptek. A Mezei Mária-féle franciás Mezei, a '30-as évek végének jellegzetes színpadi sztárja, de egy jellegzetes magatartás típusa is. Az '50-es években Ruttkai Éva volt az a fiatal színésznő, aki a nem különösen szép, de pikáns egyéniséget jelképezte. A '70-es években több .olyan filmet forgattak, amelyekben Dayka Margit, az öreg komika meghatározó figura volt és sok filmet ő mentett meg a bukástól. Dayka Margit, mint színész ilyen értelemben meghatározta a '70-es években a jókedvünket.- A színház- és irodalomtörténész Szigethy Gábor, hogy kötődik Balassagyarmathoz?- Két évvel ezelőtt meghívtak Balassagyarmatra Madách Imréről előadást tartani, mert írtam róla egy könyvet. Akkor a megyeházán volt ez a konferencia és engem megfogott ez az épület, amikor megtudtam, hogy ez a hatalmas, gyönyörű, múlt századi épület üresen áll, elkezdtem gondolkodni, hogy én, miként segíthetek a jövőjén. Miután módon volt, javasoltam a Duna Televízió illetékeseinek, hogy szeret-* nék egy filmet csinálni a megyeháza lépcsőiről. Ez így nagyon furcsán hangzik, de én tényleg csináltam egy filmet a megyeháza lépcsőiről. Ezen keresztül megismerkedtem Gyarmaton egy csomó emberrel és nagyon sok olyan emberrel találkoztam itt, akiknek a városhoz való kötődésük, a lokálpatriotizmusuk, a város múltjának a gyűjtése szívügyük. Ez engem mélyen meghatott. Az a kötődésem Balassagyarmathoz, hogy én itt jól érzem magam, szeretem az itteni embereket. Remélem, hogy a filmet, amit csináltam, azt ők is megfogják szeretni és egy kicsit a magukénak érzik.- Ezek szerint nem idevalóként megérezte, hogy Balassagyarmatnak változatlanul megvan az a varázsa, amely a megyeszékhely megszűnésével egy kicsit ugyan megkoptatott, de az évszázadok patinája átöröklődött a nemzedékeken és még a betelepülőkre is ráragadt.- Én nem vagyok gyarmati és az égvilágon semmi közöm nincs Nógrád megyéhez. Annyi közöm van, hogy ez a város megyeszékhely volt, de azt nem élem meg, hogy milyen gondot okoz az itt élőknek a fél évszázada tartó szerepvesztés. De azt nagyon meg- éreztem a beszélgetések során, hogy az itteni emberek szeretik a városukat és tenni akarnak érte. Erről akartam filmet csinálni. Végül is „A vármegyeháza lépcsői” arról szól, hogy az a lépcső fölfelé vezet valahová. Nem biztos, hogy tudom pontosan, hogy hová! Nem biztos, hogy a városiak már tudják, hogy hová vezet, de fölfelé vezet. Ez a lényege.- Tehát a jövőbe vezet.- Mondjuk. SZABÓ ENDRE
