Nógrád Megyei Hírlap, 2000. január (11. évfolyam, 1-25. szám)

2000-01-28 / 23. szám

4. oldal 2000. január 28., péntek Megyei Körkép Helyi lapok: Hírek, Hírmondó Jobbágyiban és Szurdok- püspökiben nemrégiben je­lent meg a két község két­havonta megjelenő önkor­mányzati tájékoztatója a Jobbágyi Hírek, illetve a Szurdokpüspöki Hírmondó. A Jobbágyi Hírekben Nóg­rádi Andor középiskolai tanár „Mozaikok a község múltjából” című írásából megtudhatunk egy részletet arról, hogy „mit dobolt a kisbíró” 1949-ben a te­lepülésen. A teljes írás az au­gusztusban megjelenő Jobbágyi története II. kötetében lesz majd olvasható. Lendvai Fe­renc nyugalmazott általános is­kolai tanár földrajztörténeti írása „A Várhegy aljától - a Be- rezovkáig” címmel, a jégkor­szak utolsó százezer évére te­kint vissza, amelyben azokkal a mamutokkal foglalkozik, ame­lyek csontvázai a község terüle­tén kerültek elő és ugyanilye­neket találtak a berezovkai mamuttemetőben is. Romhányi András nyugalmazott rendőr al­ezredes a helyi polgárőrség pa­rancsnoka a tíz évvel ezelőtti megalakulásról, az azóta eltelt idő alatti tevékenységről ad összefoglaló jelentést. A sport­rovatban a megyei első osz­tályban élen álló labdarúgócsa­pat őszi teljesítményének érté­kelése olvasható. A kiadvány tájékoztatást ad a község anya­könyvi híreiről és a képviselő­testületi ülések napirendjeiről. * A Szurdokpüspöki Hírmon­dóban Fent Lajosné, a helyi is­kola nyugalmazott igazgatója mutatja be dr. Sós Natáliát a község új háziorvosát, aki el­mondta, hogy édesanyja orosz, ő maga is Moszkvában szüle­tett. Szereti a szakmai kihívá­sokat és ezért jött a fővárosból vidékre dolgozni. Gáspár Ist­ván plébános a püspöki Szent- kereszt-templom renoválási munkáiról ír, amely lassan a be­fejezéshez közeledik és előre­láthatóan 7,5 millió forintba fog kerülni. Az önkormányzati hírblokkban a közterületek szé­pítésére kiírt pályázatok díja- zottai szerepelnek, valamint megtudhatják az érdeklődők, hogy az önkormányzat milyen pályázati pénzeket nyert és azokat mire fordították. A lapban lehet olvasni a köz­ségben folyó hagyományápo­lásról, valamint a természet­védő-szakkör kutatási eredmé­nyeiről. A sportrovat tájékoztat a megyei másodosztályú labda­rúgócsapat őszi szerepléséről, valamint az újonnan alakult asztaliteniszklub eredményei­ről. - esla ­A >'< > > ■JjjL A Hírlap postájából ő? ■■■■■ d A Pf. 96 - A Hírlap postájából - az olvasók fóruma. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve, szerkesztve közölje. A közölt levelek tartalmával a szerkesztőség Mftü nem feltétlenül ért egyet. Reflexió Cserháti József képviselő levelére Mi másképp érzékeljük... Cserháti Józsefnek, salgó­tarjáni önkormányzati kép­viselőnek a Nógrád Megyei Hírlap január 21-i számá­ban megjelent, a városgaz­dálkodási kft. hóeltakarítási munkáját dicshimnuszban megörökítő soraira szeret­nék a magam és Salgótar­jánban élő és dolgozó mun­katársaim nevében néhány mondatban reagálni. Nekünk, akik a karácsony és szilveszter környéki hóesések után a mai napig - január vége felé járunk! - életveszélyes kö­rülmények között tudjuk meg­közelíteni munkahelyünket, a megyei kórházat, mert annak környékéről mostanáig senki nem hordta el a havat, kissé más a véleményünk, mint Cserháti képviselő úrnak. Benne úgy tűnik régi és kedves ifjúkori élmények munkáltak sorai megírása közben. Hiszen akkortájt volt divat széncsatát, hócsatát és egyéb csatákat nyerni, még akkor is, ha esetleg a csatatéren valójában az ellen­ség volt a győztes. Ma is ez a helyzet, de a kép­viselő úr - úgy tűnik nekünk - vagy becsukott szemmel jár, vagy esetleg másik városban él. Mi ugyanis a mi Salgótarjá­nunkban azt látjuk, hogy 3—4 héttel az ominózus nagy hóesé­sek után is halmokban tornyo­zódik a hó, városszerte akadá­lyozva a parkolást, a járdák rendeltetésszerű használatát. A mellékutcák - és Salgótarján­ban minthogy összesen egy fő­utca van, ezek vannak többség­ben - nagy része még mutató­ban sem látott hótisztító mun­kagépeket, ezért legtöbbjükben a letaposott hó nyomán igen jó minőségű „korcsolyapályák” alakultak ki mára. Emiatt az egyébként kétsávos utcák jó esetben csak egy sávon járha­tók, azt a sávot is maguknak ko­torták ki az ott járó autók kere­kei. Kórházunk környékén a be­tegnek először korcsolyalecké­ket kell vennie, hogy némileg biztonságban érezhesse magát amikor be akar jönni, de az óva­tosabbak esetleg síugrásban is képezhetik magukat, mert csak ilyen ismeretek birtokában tud­ják biztonsággal abszolválni a mindenütt magasodó kemény és csúszós hóbuckákat. Ha ez a helyzet azért alakult így, mert a többek között kör­nyezetünk tisztán tartására is szolgáló, befizetett adóforintja­inkkal spórolni akar a városi önkormányzat, akkor dicséret nekik. Az is lehet, hogy átérzik a megyei kórház sanyarú anyagi helyzetét és az odave­zető utak veszélyes közlekedési viszonyainak tartósításával kí­vánják több beteghez, ezáltal többletvételhez segíteni intéz­ményünket. Ez is dicséretes tö­rekvés, de csak az olyanok^ szemében, akik ma is „széncsa­tákban” és „hócsatákban” gon­dolkodnak. Mi, a többi tarjáni polgár pe­dig mindössze azt kívánjuk, hogy a jövőben - talán nem is távoli, mert még bent vagyunk a télben! - valójában működjön velünk együtt a mi adóforintja­inkból fizetett városgazdálko­dási kft. a hóeltakarítás terén. Ez esetben nem csak Cser­háti képviselő úr háza táján, hanem az egész városban jól érzékelhető lesz a munkájuk. Dr. Palkonyay Gábor osztályvezető főorvos Közömbösek az emberek Gyakran utazgatok, jövök- megyek a városban s azon kívül is. Egyik ilyen utazá­som alkalmával a főtéri buszmegállóban egy hat-hét éves forma kisfiúra lettem, figyelmes, akinek égő ciga­retta volt a szájában. Nem voltam rest és rögtön' megszólítottam, hogy dobja el a cigarettát, mert ilyen korban mint ő van, különö­sen egészségtelen és káros a nikotin a fejlődő szervezetre, a fiúcska azonban elszaladt s természetesen tovább szívta a cigarettát. A jelenetet töb­ben is látták, de senki nem állt mellém, nem csatlakozott hozzám, hogy együtt figyel­meztessük a gyereket helyte­len cselekedetére. Sajnos kö­zömbösek lettünk, nem fi­gyelünk, nem vigyázunk eléggé egymásra. Pedig az egyáltalán nem magánügy, hogy milyen lesz a jövő generációjának az egészsége, az utánunk követ­kező nemzedékek hogyan tudnak majd helytállni a rájuk váró feladatok megoldásában. Takács Lajosné Salgótaiján Méltón Apáczai nevéhez Az Apáczai Kiadó 2000-ben ünnepli fennállásának 10. évfordulóját. Szép és tartalmas tanköny­veiből szívesen tanulnak az általános iskolák 1-4. évfo­lyamának diákjai. Megérde­melt népszerűsége a jól szer­kesztett, korszerű ismeret­anyagú tankönyveket hasz­nálva a felső tagozatú osztá­lyokban is növekszik. Széles körű bázisiskolai hálózatot alakított ki. Nógrád megyé­ben 12 hasonló intézménye működik. Iskolavezetőként nagyra ér­tékelem a kiadó által kialakí­tott közvetlen kapcsolatterem­tést. Veress Attila megyei szakreferens gyakori vendége az iskoláknak. A kiadó min­den kiadványát - ajándékként - megküldte az iskolai könyv­táraknak. A tanulók számára rendszeresen hirdet tantárgyi versenyeket, vetélkedőket. A nevelőket tankönyvbírálati pályázatokra invitálja, s egyetlen körben sem feledke­zik meg a megfelelő díjazás­ról. A pedagógusok bázisisko­lai rendezvényeken kicserél­hetik tapasztalataikat, s észre­vételeiket továbbíthatják a tankönyvírók felé. Az Apáczai Kiadó a kö­zelmúltban nagyszabású jubi­leumi ünnepélyt rendezett a Budapest Kongresszusi Köz­pontban. A rendezvényen minden alapfokú oktatási in­tézmény képviselői részt ve­hettek. A csaknem 2000 megjelent a tudomány elméleti és gya­korlati kérdéseiről, a közokta­tás mai helyzetéről hallhatott előadásokat. A neves szóno­kok között ott volt Glatz Fe­renc professzor úr, a Magyar Tudományos Akadémia el-j nöke, Kömyei László, az Ok­tatási Minisztérium helyettes államtitkára, valamint Lezsák Sándor, az Országgyűlés ok­tatási bizottságának elnöke. Az ország tanítóinak, taná­rainak Esztergályos Jenó' mondott köszönetét. A szak­mai programok utáni ünnepi műsorban az ország külön­böző részéről érkezett tanulók és neves fővárosi művészek szerepeltek. Nádasdi István bázisiskolai igazgató Salgótarján, Kodály Zoltán Általános Iskola T eleház-konferencia Érsekvadkerten Bemutatkozik öt megyei község Az érsekvadkerti teleház, a Nógrád Megyei Közművelő­dési és Turisztikai Intézet, valamint a Magyar Népmű­velők Egyesülete február 8- án, kedden találkozót szer­vez a községi teleházban. A 10 órakor kezdődő talál­kozóra hívják és vátják a tele- házak iránt érdeklődő könyv­tárosokat, népművelőket, civil szervezetek és polgármesteri hivatalok képviselőit. A szakmai nap témája: a telehá­zak helyzete a megyében és az országban. Erről tart elő­adást Balog László, a Magyar Teleház Szövetség alelnöke. Bemutatkoznak a ceredi, egy- házasgergei, etesi, keszegi, érsekvadkerti teleházak. Szlovák találkozó A Magyarországi Szlovákok Szövetsége, a Nógrád Megyei Közművelődési és Turisztikai Intézet, a községi önkor­mányzat, a szlovák kisebbségi önkormányzat és a helyi szlo­vák klub a Nógrád megyei szlovákok XI. találkozóját Galgagután, a művelődési házban rendezi meg január 29-én, szombaton 16 órától. A közös éneklést egy vers követi, majd a gutái gyerekek mutatják be műsorukat. Rékási László polgármester köszöntőt, Becsó Zsolt, megyei közgyűlési elnök megnyitóbeszédet mond. Ugyancsak köszöntőt mond Ste­fan Markus, a Szlovák Köztársa­ság magyarországi nagykövete és Jakab Róbertné országgyűlési képviselő. 16.30 órakor fórumot tartanak ,Nyelvben és kultúrában él a nemzet” címmel. 18 órakor fellép a Vertigo színjátszó cso­port, baráti est 19 órától. I PIACI / \RAK B.-gyarmat Pásztó B.-terenye Salgótaiján tojás 20-23 Ft/db 16-21 Ft/db 20-22 Ft/db 20-23 Ft/db burgonya 60 Ft/kg 60 Ft/kg 50-60 Ft/kg 50 Ft/kg vöröshagyma 60-80 Ft/kg 60 Ft/kg 60-80 Ft/kg 45-80 Ft/kg fokhagyma 320 Ft/kg 300 Ft/kg 300 Ft/kg 250-300 Ft/kg sárgarépa 160 Ft/kg 150 Ft/kg 150 Ft/kg 150 Ft/kg petr. gyökér 400 Ft/kg ■300 Ft/kg 300 Ft/kg 200 Ft/kg karfiol 350-400 Ft/kg 400 Ft/kg 300 Ft/kg 300-400 Ft/kg kelkáposzta 120 Ft/kg 100 Ft/kg 100 Ft/kg 100 Ft/kg karalábé 180-220 Ft/kg 150 Ft/kg 180 Ft/kg 200-250 Ft/kg fejes káposzta 50-60 Ft/kg 50 Ft/kg 50 Ft/kg 49 Ft/kg sav. káposzta 150 Ft/kg 120 Ft/kg­150 Ft/kg alma 80-150 Ft/kg 80-150 Ft/kg 80-120 Ft/kg 99-119 Ft/kg paradicsom 400-450 Ft/kg 400 Ft/kg 400-450 Ft/kg 450 Ft/kg paprika 50-80 Ft/db 40-80 Ft/db 50-80 Ft/db 60-70 Ft/db kiwi 250 Ft/kg 240 Ft/kg 200 Ft/kg 199 Ft/kg mandarin 240 Ft/kg 280 Ft/kg 180-200 Ft/kg 180-220 Ft/kg Hét Végi Ügyeletek Orvosi készenlét Salgótarján: A hét végi orvosi (sürgősségi) ügyeleti ellá­tás pénteken 16 órától hétfő reggel 7.30 óráig tart. A központi ügy eletet az Ady Endre út 3. szám alatt, a volt bőr­és nemibeteg-gondozó épületében lévő egészségügyi létesít­ményben kereshetik fel. Tel.: 32/410-853. Az anyatejgyűjtő állomáson - szintén az Ady Endre út 3. szám alatt - szombat és vasárnap reggel 8-9 óra között veszik át a tejet. Bátonyterenye, Rétság: A megszokott helyeken lesz ügyeleti ellátás, péntek délután 16 órától hétfő réggel 7.30 óráig. Szécsény, Rákóczi út 113. alatt péntek 16 órától hétfő reg­gel 7 óráig tart az ügyeleti ellátás. Telefon: 32/370-432. Héhalom: Arany J. út 2. Lelkisegély-telefonszolgálat: Balassagyarmat: 35/313-000, Salgótarján: 32/311 -600. Gyógyszertárak nyitva tartása Hét végi ügyeleti ellátást - péntek 17 órától hétfő reggel 7 óráig - az alábbi gyógyszertárak tartanak megyénkben: Salgótarjánban: a Bartók Béla út 10. szám alatti Szent Benedek gyógyszertár tart ügyeletet; Balassagyarmaton: a Rákóczi út 136. szám alatti Kristály gyógyszertár; Pásztón: a Kölcsey út 16. szám alatti Gyógyír patika; Szécsényben: a Rákóczi út 94. szám alatti Szent Jób gyógyszertár; Bátonyterenyén: a kisterenyei, Vasút út 5. szám alatti Kas­télykert patika tart hét végi ügyeletet; Rétságon: nincs ügyelet, a sürgős segítségre szoruló bete­geket Balassagyarmat és Vác patikái látják el gyógyszerrel. Állatorvosi ügyeletek A Magyar Állatorvosi Kamara Nógrád Megyei Szerve­zetének magánállatorvosi (betegbejeientés) ügyeleti szol­gálatán a hét végén, - péntek 14 órától hétfő reggel 6 óráig - az alábbi orvosok tartanak ügyeletet: Balassagyarmat és Szécsény ügyeleti körzet: (B.-gyar- mat, Szécsény, Endrefalva, Szügy, Rimóc, Terény, Magyar- nándor és környéke) - dr. Perjés Zoltán, Balassagyarmat, Béri Balogh Á. u. 13/a., tel.: 35/311-187,06-30/9775-951; Rétsági ügyeleti körzet: (Rétság, Romhány, Diósjenő, Nézsa, Nagyoroszi, Érsekvadkert, Drégelypalánk és kör­nyéke) - dr. Görgey János, 2646 Drégelypalánk, Kossuth út 42., tel.: 35/367-130; Salgótarjáni ügyeleti körzet: (Salgótarján, Cered, Ka- rancskeszi, Karancslapujtő, Kishartyán, Bátonyterenye, Márkháza, Mátraterenye, Kazár és környéke) - dr. Horsa Ottó, 3100 Salgótarján, Dobó K. út 5., tel.: 32/415-779. Pásztói ügyeleti körzet: (Pásztó, Kálló, Cserhátszentiván, Ecseg, Palotás és környéke) - dr. Bálint Tibor, 3060 Pásztó, Mikszáth út 8., tel.: 32/460-358. A Nógrád Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-ellen­őrző Állomás hatósági állatorvosi ügyeiete a hét végén az alábbiak szerint lesz: Rétság és környékén: dr. Barna Róbert, 2660 Balassa­gyarmat, Óváros tér MIK., tel.: 35/314-176, mobil: 06- 60/9410-710; Balassagyarmat, Szécsény és környékén: dr. Érsek Er­vin, 2660 Balassagyarmat, Rákóczi út 28., tel.: 35/344-233, mobil: 06-30/9498-676; Salgótarján és környékén: dr. Mag Gyula, 3100 Salgótar­ján, Kővár u. 4., tel.: 32/421-307, vagy 32/440-268, mobil: 06-20/9362-008; Pásztó, Palotás és környékén: dr. Bene Tibor, 3060 Pásztó, Ibolya út 2., tel.: 32/460-543, mobil: 06-30/9542-746. Szentmisék és istentiszteletek Salgótarján: Római katolikus templomok: Főplé­bánia: szombaton 17.30, vasárnap 9.30, 11.00, és 17.30 órakor lesz a szentmise. Forgách-telepi kápolna: vasárnap 8.00 órakor tartják a szentmisét. St. megyei kórház kápolnájában vasár­nap 16 órakor van a szentmise. Zagyvapálfalván: szombaton 18 óra­kor, vasárnap 10 órakor lesz szentmise. Baglyasalja: szombaton 16.30-kor, va­sárnap 8.30 órakor tartják a szentmisét. Zagyvaróna: szombaton 18 órakor, va­sárnap 10 órakor lesznek a szentmisék; Somoskőújfalu: vasárnap 9.15 órától lesz a szentmise; Rónafalu: vasárnap de. 8.30 órakor kezdődik a szentmise. Szent József-templom: szombaton 18 órakor, vasárnap 8.30 és 10 órakor lesznek a szentmisék. Evangélikus templom: istentisztelet vasárnap a Salgó úti templomban 10.30 óra, Zagyvapálfalván 13.30 óra. Baptista imaház: istentisztelet vasárnap 9.30 óra. Református templom: istentisztelet va­sárnap 10 óra. Adventista egyház si-i gyülekezete: (Munkásotthon tér 5., SZUV-mögött) istentisztelet pénteken 18, szombaton 10.45-12, 14.30-15.30 órakor. Hit Gyülekezet: istentisztelet a városi sportcsarnokban minden vasárnap 15 órától. St Ezüstfenyő otthonban: minden hó­nap első péntekén 10 órától kezdődik az istentisztelet. Balassagyarmat: Római katolikus templom: szombaton este 18 órakor, vasárnap 7, 8.30, 11, és 18 órakor tartják a szentmisét. Evangélikus templomban: istentiszte­let vasárnap 9,10 és este 18 órakor. Református templom: istentisztelet minden vasárnap 10 órakor, minden hónap első vasárnapján úrvacsorái szolgálat. Bgy. kórház kápolnájában: minden hónap első vasárnapján istentí&Ztelet. Szécsény: Római katolikus templom: szombaton reggel 7 és 18 órakor, vasárnap 7, 9.30 és 18 órakor lesznek a szentmisék. Evangélikus templom: istentisztelet vasárnap 8.30 óra. Református istentisztelet minden hónap 3. vasárnapján 17 órakor az evangéli­kus templomban. HU Gyülekezet: istentisztelet a műve­lődési házban, vasárnap 16 órakor. Pásztó: Római katolikus templom: szombaton 7 órakor, vasárnap 9 és 18 órakor lesz a szentmise. A Szentlélek-templomban: szombaton 16 órakor kezdődik a szentmise. HU Gyülekezet: istentisztelet a gyüle­kezeti házban (volt áfész-épület) vasár­nap 15 órakor. Rétság: Római katolikus templom: vasárnap 8 és 11 órakor kezdődnek a szentmisék. Evangélikus imaház: vasárnap 8.30 órától evangélikus istentisztelet. Református istentiszteletet minden pá­ratlan vasárnap 8 órától tartanak a mű­velődési házban. Bátonyterenye: Római katolikus templom: Nagybá- tony (falu): szombaton 17 órakor, va­sárnap 11.00 órakor lesz a szentmise. Bányavárosban: vasárnap 16 órakor tartják a szentmisét. Maconka: vasárnap 8.30 órakor kezdő­dik a szentmise. Kisterenye: szombaton 17 órakor, va­sárnap 8.30 órakor lesz a szentmise. Ezüstfenyő otthonban: (Bátonytere­nye) minden vasárnap 15 órakor az in­tézmény könyvtárában: katolikus szentmise. Mizserfai otthonban: minden héten va­sárnap, 14 órától van szentmise. Szentkút: a kegytemplomban', vasár­nap 9 és 10.30 órakor tartanak szent­misét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom