Nógrád Megyei Hírlap, 2000. január (11. évfolyam, 1-25. szám)

2000-01-25 / 20. szám

HÉp" k JÉLi 2. oldal m SALGÓTARJÁN ül 1* BALASSAGYARMAT Megyei Körkép BfcT' PÁSZTÓ 2000. január 25., kedd „Minden napban van valami szép” Osztoznak egymás bújában, örömében - Hit és Fény csoport Jobbágyiban- Minden nap kínszenvedés volt számunkra, amíg ez a kis közösség meg nem alakult. Ne­héz megfogalmazni, mit jelent együtt lenni, együtt érezni azokkal, akiknek a gondja, baja a miénkkel vetekedik. Az arcok, a sérült fiatalok, gyere­kek tekintete egészen megvál­tozik, mintha megszűnne körü­löttük a világ, s ők minden ba­jukat elfelednék... nehézségek lelki sérülés nélküli elviseléséhez nyújtanak támoga­tást. A segítők tevékenysége va­lójában létszükséglet, hiszen egy család életében gyökeres fordula­tot hoz egy állandó egészségká­rosodással világra jött gyermek felnevelése. Rengeteg lemondást és odaadást követel a szülőktől, akiknek szinte újra kell kezde­niük a közös életüket, s ez nem kis megpróbáltatás. tölti napjai nagy részét, mert - mint az édesapa elmondta - szü­letésekor, az újraélesztésnél meg­sérült. Otthon a konyhai munká­ban tud segíteni az édesanyjának. Egyébként pedig egy mélyen érző fiatal nő, akinek nagyon so­kat jelent a Hit és Fény közösség: itt igazi barátokra talált.-Próbálkoztam más közössé­gekben is, de sehol nem volt olyan jó mint itt. Havonta egy al­Egyiitt a katolikus szellemű kis közösség... FOTÓ: HERBST RUDOLF A Jobbágyiban élő Bódi és más családok életében nagy fordulatot hozott a Hit és Fény Alapítvány, amely egy közös­ségi mozgalom, s a katolikus - egyház tanításainak szellemé­ben működik. Gáspár István plébános kezdeményezésére ala­kult meg az alapítvány helyi cso­portja. Tagjai sérült fiatalok, szü­leik és segítőik, utóbbiak az úgy­nevezett animátorok, azok, akik a Sok esetben elzárkóznak a külvilágtól, gondjaikat legszíve­sebben elrejtenék, így csak na­gyon kevesekkel osztják meg. S minél jobban elszigetelődnek, annál nagyobb erőfeszítést jelen­tenek számukra a mindennapok: nevelni a beteg gyermeket, látni búskomorságát, megtapasztalni a kirekesztettségét... Bódiék lánya, Annamária már elmúlt húszéves. Tolókocsiban kálómmal van találkozónk, amit nagyon várunk. Az együtt töltött idő vidámságban, örömben telik. Lelkiekben sokkal erősebbnek érzem magam, s tudom: minden napban van valami szép - fogal­mazta meg érzéseit, gondolatait Annamária az esztergomi lelki­pásztori napok alkalmával. Bódi Károlynak, az édesapjá­nak, és édesanyjának is nagy örömet szerez a versírással. Az „Add, hogy lehessek” című, nem­régiben napvilágot látott kötetben jelent meg egyik verse, amelynek már a címe is alt sejteti, hogy Annamária megtalálta önmagát. („Reményt adtál, s biztattál: ve­lem vagy, fogom a kezed. S azt mondod: Ne csüggedj sose!”) Kaposvári Lászlóné óvoda­vezető és Sasfalusi Gábomé, ál­talános iskolai pedagógus is ani- mátor. Kaposváriné gyermeksze­retetét, szaktudását és odaadását bizalommal viszonozzák a sérül­tek. Sasfalusi Gábomé két gyer­mek édesanyja, (nagylánya is animátor), általános iskolás - magántanuló - fia azok egyike, akinek segítőre van szüksége. Az édesanya nyugodt, türelmes em­ber benyomását kelti, pedig a trauma, amit a fia megszületése előtt és utána átélt, óriási terhet jelenthetett főként neki, de a csa­ládnak is. - Már a terhességem végén tudtam, hogy a gyerekem­nek agydaganata van. Az életké­pességeit illetően nagyon rossz prognózist hoztak a tudomá­somra... Műtétek sorozata követ­kezett, s el kell mondanom, hogy másként alakultak a dolgok, mint amire számítani lehetett. Igaz, engem a hitem segített, erősített a legnehezebb időkben. A fiam egy szeretetre éhes, érdeklődő kis ember, kedvelik a társai. Szépen rajzol, egy alkalommal sikerrel vett részt egy bibliai témájú rajz- világpályázaton. Sasfalusi Gábomé tudja, mit jelent az anya kiszolgáltatottsága, amikor gyermeke a súlyos beteg. Az effajta teher alatt az ember alázatossá válik, megtanul örülni minden aprócska jó eredmény­nek. Ezeknek az aprócska jóknak a sorozatából áll össze az a moza­ikkép, amit így hívnak: szeretet­teljes élet. mj Balassagyarmat díszpolgára Habsburg Eilika főhercegné Hagyománnyá vált az Ipoly-parti városban, hogy a „Civitas Fortissima napján”, az úgynevezett csehkiverés évfordulóján, minden év január 29-én ünnepélyes külsőséges kö­zött adják át a Balassa­gyarmat díszpolgára és a Balassagyarmatért emlék­érem kitüntetéseket. A város polgárai ez évben is számos jeles személyisé­get javasoltak a kitüntető címekre. A testület a közel­múltban zárt ülésen döntött az emléknapon átadásra ke­rülő címekről Balassagyarmat 2000. évi díszpolgárának Habsburg- Eilika főhercegnét választot­ták. Az indoklás szerint Habsburg Eilika a város egészségügyi és szociális el­látásának korszerűbbé tétele érdekében az elmúlt évek során nagylelkű adománya­ival tett tanúbizonyságot embertársai iránti elkötele­zettségéről és szeretetéről. Balassagyarmatért em­lékérmet adományoznak a nyugdíjba vonult Róka La­jos református lelkésznek. A város közszeretetnek ör­vendő lelkipásztora fél év­századon át volt lelki táma­sza közösségének. Missziós szerepet vállalt az igazi út­ról letért embertársaiért, gyakran nyújtott vigaszt a testi és lelki bajokban szen­vedőknek, miközben lelki­pásztori munkáját mindvé­gig az ökumené szelleme hatotta át. Ember Csaba, a Rózsa­völgyi Márk Művészeti Is­kola igazgatója sokrétű, ki­magasló kultúraközvetítő tevékenységéért kapta meg a Balassagyarmatért emlék­érmet. Az indoklás kie­melte, hogy munkássága év­tizedek óta hozzájárul a vá­ros, a nemzet polgárainak szellemi és lelki megújho­dásához, városa hírnevének határainkon túli megismer­tetéséhez, valamint jelentős közéleti szerepvállalásával a közjó megteremtésén fára­dozik. Kondás Lajos vállalkozó­nak, a térség gazdasági éle­tének fellendítése, foglal­koztatási mutatóinak javí­tása, valamint a külföldi tőke városi meghonosítása érdekében végzett tevé­kenységét ismerték el Ba­lassagyarmatért emlék­éremmel. Szabó Endre Radics-tárlat a könyvtárban Salgótarján - Radios István festőművész kiállítását a Ba­lassi Bálint Megyei Könyvtár Bóna Kovács Károly Galériá­jában 2000. február 1-jén, ked­den 15.30 órakor dr. Csongrády Béla, lapunk felelős szerkesz­tője nyitja meg. Közreműködik: a Kodály Zoltán Általános Is­kola 7. b osztálya. Vezényel: Valecsikné Tamás Zsuzsanna. A tárlat március 17-ig, a könyvtár nyitvatartási idejében tekinthető meg. A Hírlap postájából A Pf. 96 - A Hírlap postájából - az olvasók fóruma. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve, szerkesztve közölje. A közölt levelek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet. Az érem másik oldala A Nógrád Megyei Hírlap január 11-i számában meg­döbbenve olvastam Kiss Sándor mérnök úr „Gondo­latok a katonáskodásról” című „monológját”. Bár odaírta, hogy tanult ember, véleményem szerint nagyon kár volt. Üzenem neki, én ugyan ’65-ben lesze­reltem, de van egy sorköteles fiam. Nagyon szomorúnak tartom, ha az ő gyerekét és őt is a honvédségnek kellett megnevelni. Ez lehet hogy Kiss úrnak dicsőség, nekem nem. Nem mindenkinek élet­célja és hobbija a katonaélet. Ha neki tetszik, vonuljon be, vagy küldje a saját gyerekét, de ne döntsön ő mások he­lyett! Nagyon sok példát tud­nék mondani mindkét oldal­ról. Voltam olyan elhunyt te­metésén, aki még nem volt húszéves és katona volt. Hát ez nem nagy dicsőség. Én ugyanis támogatom a hivatásos állományt, mint bármilyen munkahelyet. És engedje meg mérnök úr - függetlenül a mostani meg­betegedésektől - nagyon jó lenne, ha mindenki azt csi­nálná, amihez ért, vagy amit tanult. Erőszakkal még soha semmire nem jutottunk. Kár, hogy az Ön emlékezete hiá­nyos. Ha jól tudom, nem ké­szülünk háborúra, békesze­rető nép vagyunk. És vannak, akik megvédenék, ha kell. A fiatalságot meg csupán olyan véleményektől kell megvé­deni, mint az öné. Tisztelt mérnök úr! És vé­gül találja ki, miért nem is­merhettem a nagyapámat. Tóth László Mátranovák A 2000. év is Gabora-gálával indult Köszönet az Arany iskolának nyújtott támogatásért Az idén a salgótarjáni Arany János Általános Isko­lát érte az a megtiszteltetés, hogy felsorakozhatott a Ga- bora-gála által támogatott intézmények közé. Ez a labdarúgógála köztu­dottan egy jótékonysági ren­dezvény, bevétele ebben az esztendőben a mi intézmé­nyünk alapítványát gazdagí­totta hatszázötvenháromezer forinttal. Mivel a sportcsar­nokban, a rendezvény színhe­lyén nem adódott rá lehető­ség, ezúton szeretném meg­köszönni mindenkinek a tá­mogatását. Azoknak, akik azzal járul­tak hozzá, hogy megvették a belépőjegyet és egy színvona­las rendezvényen vehettek részt, azoknak, akik komoly összegekkel, díjakkal, tombo­latárgyakkal támogattak, és azoknak is, akik ahhoz járul­tak hozzá, hogy a meghívott vendégek és a csapatok jól érezzék magukat városunk­ban. Támogatóink neve a műsorújságban megtalálható, azonban a felsorolás hiányos. Itt s/éretnék ezért elnézést kérni és külön köszönetét mondani nekik: Annus Dezső' vállalkozónak (Rimóc), Tóth Dénes vállalkozónak (Var­sányi Polgár Ferenc vállalko­zónak (Salgótarján), Verbói László vállalkozónak (Salgótar­ján) és az Industria Kft.-nek (Szécsény). Mind nekik, mind az újsá­gokban már szerepelt szpon­zoroknak ismételten köszön­jük, hogy támogatásukkal is­kolánk nemes céljainak meg­valósításához hozzájárultak. Természetesen a legna­gyobb elismerés és a leghálá- sabb köszönet Gabora Jánost illeti, hiszen nélküle ez a ren­dezvény nem jött volna létre. Az intézmény vezetésé egy iskolai ünnepélyen fogja Ga­bora János úrnak külön meg­köszönni munkáját a tanulóif­júság előtt, hiszen ez az egész akció ezúttal róluk szólt, értük rendeztetett. Verbóiné Veres Gizella igazgató Salgótarján Arany János Általános Iskola A sorkötelezettség ma modem rabszolgaság Legyen szakma a katonáskodás! Sokakat érintő és sok vitát kiváltó kérdésről olvashat­tunk a közelmúltban a Hír­lap postájában. A kötelező katonaság megszüntetésé­nek gondolatát döbbene­tesnek nevezte a levélíró. Mind korát, mind pedig vé­leményét tiszteletben tartva fejtem ki ellenérve­imet - abban a tudatban, hogy a témában érintettek közül sokan egyetértenek velem. „A fekete lyuk egy nem létező égitest / Három év múlva nem vagyok hadköte­les” - dalolja Cseh Tamás nővéréhez írt zenés levelé­ben. A rendszerváltásig való­ban nem volt sokkal több esély elkerülni a sereget, mint szabad szemmel ész­lelni az említett - amúgy lé­tező - égitestet. Ma számos útja van ennek: fegyver nél­kül, azaz polgári szolgálat, tanulmányi szolgálathalasz­tás, továbbá a valós, vagy csak az orvosismerős által észlelt egészségügyi alkal­matlanság. Sokak szerint ez a fiatal­ság eltunyulásának és a ha­zafias érzések kipusztulásá­nak biztos jele. Magam más­képp gondolom. Vizsgáljuk csak meg a felsorolt „kerülő utakat”! Vajon nincs-e egy válasz­tókorú állampolgárnak joga ahhoz, hogy lelkiismerete szerint döntse el, akar-e fegyvert fogni? Vajon nincs-e egy életerős fiatalnak joga ahhoz, hogy életpályá­ját saját maga tervezze meg úgy, hogy semmiféle külső kényszerrel ne kelljen kalku­lálnia? Kötelezhető-e a fizi­kálisán vagy pszichésen al­kalmatlan arra, hogy tovább rontsa saját állapotát? Vegyük észre, itt az állam és az egyén viszonyáról és a haladó társadalmak által vé­dett emberi jogokról van szó. A hatalom nem teheti meg, hogy pályakezdés előtt (vagy közepén) álló fiatal­embereket békeidőben bör­tönbüntetés terhe mellett ki­lenc hónapra elszakít család­tól és munkától a többé-ke- vésbé értelmetlen katonai kiképzés érdekében. Az a tény, hogy sokan kreált betegségekkel ússzák meg a bevonulást, nem azt jelzi, hogy a fiatalok hajla­mosak lennének a hazaáru­lásra, hanem azt, hogy ér­telmetlennek tartják a kato­naidőt. Az erőnlét szempontjából ez a kilenc hónap akár három év is lehetne, egy-két speciá­lis alakulattól eltekintve ugyanis nincs érdemi trení- rozás a honvédségben. Nincs olyan ismerősöm, aki ne hí­zott volna el a seregben. Mindannyian tudjuk, hányán vesznek fel káros szenvedé­lyeket azok közül is, akik korábban mentesek voltak ezektől. Ha tenni akarunk valamit az általános eltunyulás ellen, akkor költsünk több pénzt az iskolai testnevelésre és a tö­megsportra. Korunk nem a tömeghá­borúk kora. Az elmúlt évek­ben a világ fejlettebb felén zajló háborúkat kis létszámú, fejlett technológiát használó hivatásos hadseregek vívták. A NATO-tag Magyaror­szágnak is el kell döntenie, kikre akarja bízni a költség- vetése jelentős részét kitevő harci eszközöket gyorstalpa­lót végzett, csak az „eltávra” és a centire koncentráló ba­kákra, vagy olyan embe­rekre, akik profik. A hazaszeretetet pedig mérjük a teljesítménnyel. Nem az EU közelsége és nem a globalizáció diktálta verseny mondatja ezt velem: meggyőződésem, hogy .Zrí­nyi Miklós is azzal mérte. Kreatív, képzett, nyelveket beszélő fiatalokra van szük­sége az országnak. Ne ve­gyünk el több tízezerszer ki­lenc hónapnyi időt hazánk­tól! Végül magyarázattal tar­tozom a levelem ^elején fel­idézett dalszöveg miatt. Ab­ban az évben, 1976-ban szü­lettem, mikor a Levél nővé­remnek című Bereményi Géza - Cseh Tamás lemez. S hogy ez miért fontos? Csak azért, mert napjainkban 2000-et írunk. Gusztos Péter egyetemi hallgató Salgótarján

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom