Nógrád Megyei Hírlap, 1999. december (10. évfolyam, 280-304. szám)

1999-12-10 / 288. szám

8. oldal Mozaik 1999. december 10., péntek Mozart és a hullahegy Wolfgang Amadeus Mozart világszerte ünnepelt operahőse, Don Giovanni nemrégiben egy este a grazi operaház színpadán sivár üzemi csarnokban bonyolította le erotikus találkáit. A felújított opera első előadásán Gerard Oskamp vezényelte a grazi fihar- monikusokat, meglehetősen felületesen. Az énekesek együttesen ugyan jó teljesítményt nyújtottak, de szemmelláthatóan feszé­lyezték őket, a rendező, Christof Loy infantilisán eltúlzott utasítá­sai. A jelmezeket Herbert Murauer tervezte. Az előadás végén „Pfúj!” kiáltások is keveredtek a közönség tapsába. Don Giovanni a darabban gyermekded, de egyszersmind émelyítő is, aki vágyainak tár­gyát hol úgy babusgatja, mint kisgyermek a Micimackót, hol pedig már üdvözlésekor ki­gombolja a nadrágját. Persze, úja a tudósító, ez is egyik le­hetséges értelmezése a cselek­ménynek, még ha kissé vitat­ható is. Az infantilis főhős mel­lett egy velejéig gyakorlatias és hasonlóan alpári szolga, to­vábbá három egymástól külön­böző, de egyaránt erős asszony áll. Mindez nagyrészt egy üres üzemcsarnokban játszódik le - kastély helyett. A temetőt szinte a padlástérig felérő hul­lahegy helyettesíti, amely előtt Don Giovanni kéjelegve tán­col. A csábító a végén holtan esik össze. Az mindenesetre eredeti mozzanat, hogy Elvira az utolsó pillanatig kitart mel­lette és vele együtt megy a ha­lálba. A főhőst alakító Miguelan- gelo Cavalcanti minden szük­séges adottsággal rendelkezik, de a széteső rendezés követ­keztében csak kevéssé meg­győző. Hangbelileg jó telje­sítményt nyújtott. Nála is job­ban sikerült a Leporellót ala­kító Maurizio Murarónak a szerep hangbeli megjelenítése. Megnyerő külsejű és hangbeli­leg is meggyőző volt Martina Serafin Elvirája, aki bátran megbirkózott a rendezés meg­annyi buktatójával. Ingrid Kaiserfeld különösen az opera második részében bi­zonyult megható és hangbeli­leg is elragadó Donna Anná­nak. Sonia Zlatkova Zerlinája - ami az éneklést illeti - meg­felelő keveréke volt a gyen­gédségnek és a kacérságnak. Robert Chafin ellenben - leg­alábbis részben - nem tudott felnőni a Don Ottavio megkö­vetelte nagyságig. Ragyogó­nak bizonyult kormányzóként Gustav Andreassen, aki ráadá­sul csak néhány nappal a pre­mier előtt ugrott be. Különös­nek hatott viszont, hogy a zá­rójelentben nem mint kőszo­bor, hanem mint emberevő szörny jelent meg, aki csak úgy mellékesen végzett Don Giovannival. Kilenc és fél - de négyzetméter - Az utolsó NDK-s vezető jövendő lakhelye Rács nincs, a cella neve szállás A nemrégiben hozott végérvé­nyes ítélettel eldőlt, hogy a né­hai NDK utolsó államfőjének hat és fél évre börtönbe kell vonulnia. A lipcsei fellebbviteli bíróság ugyanis helyben­hagyta az elsőfokú ítéletet, amely felelősnek mondta ki Egon Krenzet és két társát a belnémet határon agyonlőtt menekülők haláláért A berlini sajtó szerint a 62 éves Krenz bármelyik napon megkaphatja a „behívót” a né­met főváros Spandau kerületé­ben lévő hakenfeldei büntetés­végrehajtási intézetbe. Ennek az új börtönnek a jellegzetessége a nyitottság, amely a foglyok szempontjából értendő: az elítél­tek maximális szabadsággal ren­delkeznek Hakenfeldében. Rá­csok nincsenek, a cellák elneve­zése magánszállás. Azok a foglyok, akik munka- viszonyban állnak, változatlanul járhatnak dolgozni - a különbség csupán annyi, hogy nem otthon­ról, hanem Hakenfeldéből. A napi kijárás a börtönből itt meg­szokott dolog, az elítélteknek csak az éjszakát kell az intézet falai között tölteniük. Ez a sza­badság persze nincs ingyen: a dolgozó foglyok havi 199,75 márkát fizetnek a „szállásért”, további 78 márkát a reggeliért, s kétszer 139 márkát az ebédért és vacsoráért. Az intézet kertjében ping­pongasztalok állnak, a foglyok tetszés szerint igénybe vehetik őket. Aki az izmai helyett inkább az elméjét kívánja dolgoztatni, az válogathat a könyvtár több száz kötetes állományából. A szobák viszonylag tágasak: 9,5 négyzetméteren az ágy, szek­rény, asztalka és szék mellett egy mosdó is elfér. Akiknek nincs a börtönön kí­vüli munkaviszonyuk, azok sem érzik bezárva magukat: nekik kérvény alapján adható „ki­menő”, általában hét végéken. Ezek az elítéltek ingyen kapnak kosztot és kvártélyt Hakenfeldé­ben. Az eltávozással csak kis hányaduk él vissza: tavaly pél­dául a 221 fogoly közül mind­össze 17 érkezett vissza késve az engedélyezett kimenőről, a szö­kések száma pedig három volt. Ez persze az ide „beutalt” sze­mélyek gondos kiválasztásán is múlik: Hakenfeldébe olyanok kerülnek, akiknek büntetése leg­alább két év, és pszichológusok úgy találják, hogy nem kell szá­mítani szökésükre. A berlini fegyintézetekben összesen 1244 fogoly élvezi a - hivatalos szóhasználattal - nyi­tott büntetés-végrehajtás elő­nyeit. A módszer hátterében jo­gászi és anyagi megfontolások állnak. Az ilyen intézmények építése és fenntartása egyrészt lényegesen olcsóbb, mint a zárt rendszerű börtönöké. A berlin- tegeli fogház üzemeltetése pél­dául hatszor drágább, mint a ha- kenfeldeié. Másrészt a nyitott módszerrel jóval nagyobb az esélye annak, hogy az elítéltek szabadulás után ismét be tudnak illeszkedni a társadalomba. A brit pop nagy öregje ismét a csúcson Jótékony célok A hatvanas-hetvenes évek csúcsdöntögető sikerei után ismét a szigetországi sláger­listák élére került a brit popzene nagy öregje, Cliff Richard. Sir Cliff, aki tavaly ünne­pelte koncertsorozattal páratlan pályájának 40 évét, a Millen­nium Prayer (Millenniumi imádság) című új dalával ugrott a poplisták élére annak elle­nére, hogy a brit rádió- és tévé­állomások nem voltak hajlan­dók bemutatni a november kö­zepén piacra került kislemezét. A Millenniumi imádság nem új szerzemény: a Miatyánk szövegét énekli a popsztár Ro­bert Bums több mint kétszáz évvel ezelőtt írt balladája, a Régi szép idők zenéjére, amely ma is szinte naponta csendül fel a legkülönbözőbb rendezvé­nyeken. A rajongókat nem érdekli a lemezlovasok ízlése és több tízezer példányban vásárolták már meg az elmúlt három hét­ben a kislemezt. így került az első helyre a mai legnépsze­rűbb együtteseket, a Boyzone-t, a Five-ot, vagy a Westlife-ot is lekörözve a dal. Sir Cliff 132. slágerlistás lemezének bevéte­leit egyébként jótékonysági szervezetek gyarapítására szánja az énekes. Magyar mércével városnyi ember hal meg az utakon Gyakorlatlan autóvezetők Hivatalos adatok szerint riasztó mértékben nőtt a halálos kimenetelű közle­kedési balesetek száma idén Kínában. Az év első tíz hónapjában bekövetkezett mintegy 300 ezer közlekedési baleset több mint 67 ezer emberéletet kö­vetelt - jelentette az Új-Kína hírügynökség a pekingi köz­lekedési minisztériumra hi­vatkozva. Ez a halálos kime­netelű közlekedési balesetek számának húszszázalékos nö­vekedését mutatja. A hírügynökség szerint a legfőbb okot „a hírhedten rossz autóvezetők” jelentik. Egyedül Pekingben, ahol egykor kerékpárok uralták az utcákat, a pedálos járművek mellett mára már csaknem másfél millió autó és motor- kerékpár közlekedik. A leg­több autóvezető túlságosan kis gyakorlati tapasztalat bir­tokában ül a volánhoz és az utcákon folyamatosan dugók képződnek. Ehhez járul - gyakran halálos következ­ménnyel - hogy az autósok és a motorosok egymással ver­sengve előznek. Palesztinok millenniuma Betlehemben már a múlt héten szombaton megkezdődtek a 2000. évi ünnepségek, amelyek megnyitására Jasszer Arafat palesztin vezető adta meg a jelet több mint kétezer vendég jelenlétében. A vendégek - köztük diplomaták, keresztény vallási vezetők - a Manger téren, a Születés bazilika előtt gyűltek össze. A téren egy plakát hirdette, hogy a Betlehem 2000 a független palesztin állam megteremtésének ünnepe. A palesztin hatóság vezetője leleplezte a Betlehem 2000 emléktáblát, de beszédet nem mondott. Arafat ne­vében Tajeb Abdel Rahim, az elnöki hivatal titkára tolmácsolta a palesztinok békeüzenetét az egész világnak. A betlehemi ünnepsé­gek a palesztin himnusszal kezdődtek, majd egy Szent Betlehem című zenés darab követte, amelyet fiatal palesztinok adtak elő. Saját nyaktilójával végzett magával Különös öngyilkosság Az észak-angliai Halifaxben napra pontosan két hónappal fe­leségének halálát követően nyaktilóval követett el öngyil­kosságot egy megözvegyült férj. A vizsgálat megállapította, hogy Colin Vincent maga készí­tette a guillotine-t, s a dróttal rögzített bárd alá helyezte fejét. Az öngyilkos mostohalányának állítása szerint a férfi nem tu­dott megbékélni feleségének, Joannak elhunytával. Az asszony négy évvel ez­előtt agyvérzést kapott. A férj akkor felmondta állását és az utolsó pillanatig maga ápolta a súlyos beteg asszonyt. érv arra, miért fflOSÍ töltse fel feltöltéssel nyerhet egyet az 56 Nokia 5210 Ha Pannon Praktikum előfizetését 1999. december 6. és 2000. január 23. között az akciós Praktikum-kártyák bármelyikével tölti újra, és a Praktikum-kártya vonal­kódszámát vagy az ATM Praktikum-kártya nyugtasorszámát rövid szöveges üzenetben elküldi a 900 0775 számra*. Nokia 3210-es mobiltelefont nyerhet vagy az Öné lehet az 1000 további nyeremény, a pulóverek, sapkák, sálak vagy a társasjátékok egyike! A sorsoláson kizárólag a sorsolást megelőző héten aktivált Praktikum-kártyák vesznek részt. A zártkörű sorsolás a Pannon (ÍS\I budaörsi székházában, közjegyző jelenlétében történik. A sorsolások időpont jai: 1999. december 13., december 20.. december 27., 2000. január 3.. január 10., január 17. és január 24. A nyertes Praktikum-kártya vonalkódszámokat és ATM Praktikum-kártya nyugtasorszámokat hetente szerdánként a Népszabadságban és a Magyar Hírlapban megjelenő közleményekben tesszük közzé, a nyerteseket pedig telefonon értesítjük. A játékban a Pannon (JSM Távközlési Rt. és a McCann-Krickson dolgozói, valamint hozzátartozóik nem vehetnek részt. *Az SMS-küldés díja üzenetenként ^ bruttó 35 Ft. Az ATM Praktikum-kártyák megvásárolhatók a matricával ellátott Euronet Bankomatoknál, az akciós JL U ^ Praktikum-kártyák pedig területi képviseletünkön (Salgótarján, Erzsébet tér 6.) és hivatalos viszonteladóinknál kapha- ^ GSM tók, ahol további részleteket is megtudhat. Pannon (iSM nonstop ügyfélszolgálat: 06 20 920 0200. www.pannongsm.hu ttvt Az élvonal*

Next

/
Oldalképek
Tartalom