Nógrád Megyei Hírlap, 1999. december (10. évfolyam, 280-304. szám)
1999-12-07 / 285. szám
1999. december 7., kedd SporTTüköR 7. oldal Mikulás Kupa tradicionális kyokushin karate magyar bajnokság Salgótarjánban Kilenc dobogós helyezés a hazaiaknak Tavaly a verseny előtestéjén váratlanul lehullott jókora hómennyiség megtizedelte, sőt harmadolta az indulók létszámát a Salgótarjánban első ízben megrendezett serdülő és gyermek magyar bajnokság és az utánpótlás ob-n. (Utóbbin a fekete övfokozatot el nem ért versenyzők vehettek részt.) Az idén nem zavart be az időjárás-felelős, így a tradicionális kyokushin karate műfaj pár híján 300 művelője - köztük 40 megyénkbeli - harminc kategóriában küzdött meg egymással a városi sportcsarnokban. Nem könnyű úgy ütni, rúgni - természetesén a szabály adta lehetőségeken belül hogy a már jókora lendülettel és villámgyorsan kivitelezett mozdulatsort a „célterület” előtt az utolsó pillanatban vissza kell fogni. Már pedig 16 éves korig a klicker szabályai szerint ennyire kontroll alatt kell tartani a lendületet és igyekezetét. (Mindezek, és a kötelező védőfelszerelések ellenére néha óhatatlanul „ül” egy-egy pofon, rúgás). Az ifiktől fölfelé már valamivel egyszerűbb a dolog, ott ugyanis a megengedett leütés (knock down) jóvoltából az adó és a kapó is „élvezheti” szorgos fáradozásának eredményét. Kemény felkészülésük gyümölcsét a minden jel szerint hagyományossá váló Mikulás Kupán learathatták a Palóc Karate Szövetség versenyzői, annak ellenére, hogy például a Salgótarjáni Tradicionális Kyokushin Karate Club - amely a tavalyi sikeres lebonyolítás miatt az idén is megkapta a megtisztelő feladatot - fiataljainak felkészülése pont emiatt szorult kissé háttérbe. Más jellegű hátránnyal kellett szembenézniük a salgótarjáni Palócbrot Karate Klub shotokánosainak, akik most átruccantak a számukra egy ki- csi(^,idegen” karate válfajba, ám «így : ; remekül oldották meg az átállás nehézségeit. A legszebb mikulási ajándékot megyénkből a rangosabb magyar bajnokságon ezüstérmet szerzett Varga Gergő, a bronzérmet elért Deák Veronika, Pe- tesházi Gergő és Molnár Adóm, valamint az utánpótlás ob-n induló és ott első helyen végzett két szécsényi karatéka, Szul- csán Gábor és Fiikor Dávid szállította. A Nógrád megyei versenyzők eredményei. Magyar bajnokság. Gyermek I. korosztály ('87-88-ban születettek), klicker: 3. Molnár Ádám (Tradicionális Kyokus- hin Karate Klub, Salgótarján). Serdülő lányok ('85-86), klicker: 3. Deák Veronika (Pa- lócbrot Karate Klub, Salgótarján). Serdülő fiúk (’85—86), klicker: 3. Petesházi Gergő (TKKC, Salgótarján). Országos utánpótlás-bajnokság. Gyermek II. kcs. ('89-90), könnyűsúly, klicker: 3. Újhelyi Zoltán (Vitalitás, B.- gyarmat). Gyermek II. korcsoport ■ (’89-90), nehézsúly, klicker: 1. Fiikor Dávid (Szécsény . SE). ' Junior fiúk jj ('83-84), nehézsúly, I klicker: 1. Szulcsán I Gábor (Szécsény ■ SE), 3. Varga István I (PKK' Salgótarján). Felnőtt férfiak, I 75 kg, k. o.: 3. Lorn rincz Szabolcs ^ (TKKC, Salgótarján). A legeredményesebb salgótarjáni versenyzőnek járó különdíjat ugyancsak Lőrincz Szabolcs kapta. (Satis) III. Mikulás Kupa meghívásos taekwon-do verseny, Szeged Érmek a Tisza-parti Télapótól Harmadik alkalommal rendezték meg a hét végén Szegeden a taekwon-do űzőinek nagy Mikulás-partiját, amelyen az ország min den pontjáról érkezett gyermekek és felnőttek mérik össze renci- szeresen tudásukat. A changmookwan taekwon-do olimpiai szabályrendszere szerint megtartott versenyen a Salgótarjáni Arán» Tigris TSE versenyzői is részt vettek, s érmekkel tértek haza. A Tisza-parti rendezvény kis ünnepséggel kezdődött, hiszen itt adták át a nyáron magasabb danfokozatot elért versenyzőknek a hivatalos koreai oklevelet. A tarjániak közül Megyeri Zsolt klubelnök és Szemerády Miklós a második dánt igazoló papirost vehette át. A gyermekversenyen a -4-0 kilós fiúk közt Bódi Ádám harmadik, Bangó Olivér első leimig tíz kilóval feljebb Va s Gábor ezüstérmet szerzett A leányok -50 kilós mezőn yében Somogyi Beáta az első, 'Msa. Viktória a második helye árt. A felnőttek csapatbaj ksá- gának A-kategóriájában „ Szemerády Miklós, Megyeri Zsolt, r: ? összetételű Arany Tigris- ! d a harmadik helyet szerezte meg, míg a B-kategóriában Pet- rovánszki Tamás, Németh Mik- I Bogdán Péter, Takács Zsolt é Hódi Zoltán a második helyig jutott. A C-kategóriában Susán Zsolt és Czene Arnold szintén jronzérmet szerzett. A Salgótarjáni Arany Tigris Taekwon-do SE köszöni a segítséget Becsó Zsoltnak, a megyei közgyűlés .elnökének, hiszen az ő segítségével juthatott el a klub a szegedi versenyre. (andó) HIVATALOS TÓTÓEREDMÉNYEK ÉS TO” * ' NYEREMÉNYEK Totóeredmények A 49. heti teljes tipposzlop 1. Hertha - Ulm 3-0 1 2. Leverkusen - Bremen 3-2 1 3. Bayern M. - Dortmund 1-1 X 4. Stuttgart - 1860 Münc 1-3 2 5. Schalke - Freiburg 2-2 x 6. K’lautern - Wolfsburg 2-2 x 7. Bari - Piacenza 3-2 1 8. Inter - Udinese 3-0 i 9. Parma - Torino 4-1 1 10. Roma - Lecce 32 , 11. Venezia - Reggiua 2-0 1 12. Verona - Cagliari 2-0 1 13, Perugia - Latio 0-2 2 Pluszmérkőzés 14. Fiorentina - Milan 2-1 1 To< ónyeremények 13+1 M3 db): 863.320 forint, 13 (34 db): 156 420 forint, 12 (883 db): 3427, 11: 358 forint, 10: 107 forint. Góltotó: hattalá- latos szelvény nem volt. Az ötta- lálatosokra 100 139, a négytalá- latosokra 6828 forintot fizetnek. Több mint negyvenen indul» ak - Szombaton, Balassagyarmaton tartják a döntőt Műfalmászó-verseny Tarjamban A Salgótarjáni Hegymászóklub hét végén, a salgótarjáni Gerelyes Endre Művelődési Házban rendezte meg a „Palócföld legjobb műfalmászója” verseny elődöntőjét, amatőrök és profik számára. Az erőpróbán több mint négy vei ten indultak, túlnyomó többségben gyerekek. Eredmények. 10 éves korig: 1. Bogár Gergő, 2. Borzák Benedek, 3. Rácz Mercédesz. Különdíjas: Lukács Fanni (2 éves). 10-14 éves fiúk: 1. Florváth Péter, 2. Sály Zoltán, 3. Kaposvári Gábor. 10-14 éves lányok: 1. Rácz Alexandra, 2. Laj- gut Nóra, 3. Bogár Boglárka. Felnőttek: 1. Barna Klára, 2. Sály Robin, 3. Könnyű Gábor. Valamennyi versenyző a Salgótarjáni Hegymászóklub tagja. A verseny döntőjét december 11-én 9 órától, a , balassagyarmati művelődési és oktatási központban tartják. A program: 9.30-tói a 10 év alattiak, 11 órától a 10-14, 12 órától a 14-18, 14 órától a felnőttek mérik össze a tudásukat. Eredményt 17 órától hirdetnek. A gyerekek körében nagy sikert aratott a műfalmászó-verseny fotó:' lukács attila XIX. junior és masters testépítő-világbajnokság, Porto Szamkó Katiin világbajnok! Szamkó Katalin a megye első testépítő-világbajnoki címét szerezte meg A salgótarjáni testnevelő tanárnő, Szamkó Katalin feltette a koronát eddigi testépítő-pályafutására: megannyi országos, vidék- és Budapest-bajnoki cím után a világbajnoki trófeát is begyűjtötte a minap a portugáliai Portóban megrendezett XIX. junior és masters testépítő-világbajnokságon, amelyet egyszerre rendeztek az első fitnessvébével. A friss világbajnokkal a verseny részleteiről és a jövőről beszélgettünk.- Mindenekelőtt gratulálok, a megye első testépítő-világbajnoki címét szerezted. Nehéz verseny volt?- Nagyon erős mezőny volt, bizony először látva az afrikai, olasz, portugál, amerikai, japán ellenfeleket, nem sok esélyt adtam magamnak. A háromnapos versenyen az elsőn összevetések voltak, a másodikon mutattuk be a kötelező programot, s a harmadikon a szabadon választottat. Mivel az első hat helyezettet csak az utolsó napon jelölték ki, hát három napig koplaltunk, de ettől és egy kis csúszástól eltekintve jó verseny volt. Kedves, aranyos emberek a portugálok, bár szervezésben ők sem teljesen profik még.- Folytassuk a hatos döntőtől!- Utólag kiderült: nagyon jó zenét, Lou Begától a Mambo No. 5-ot választottam a szabadon választott programomhoz, ami kint nagy sláger, tombolt a sportcsarnokban lévő mintegy kétezer néző. A díjkiosztó előtt mégsem éreztem nyeregben magam, így aztán amikor visszafelé szólították ki a helyezetteket, már a hatodiknál, aztán az ötödiknél,-majd a negyediknél is kiléptem, s mindig visszarángattak: még nem te jössz. Gondoltam: ha harmadik vagyok, az már világszám, s ettől még inkább elvesztettem a fonalat, gratuláltam mindenkinek, egészen addig, amíg ki nem derült, hogy én nyertem. Na, ezt azóta sem tudom elhinni, pedig így van.- Gondolom, hatalmas ünneplés következett...-Nem akkora, mint gondolnád, ráadásul, mivel meg sem fordult fejünkben a győzelem esélye, még himnuszt sem vittünk magunkkal, így anélkül köszöntöttek. A pech- széria a szállodában folytatódott, mialatt zuhanyoztam, a többieket elvitte a busz az állófogadásra, s engem ottfelejtettek, de legalább teletömtem magam édességgel. De egyáltalán nem bosszankodtam, a siker mindenért kárpótolt. Itt szeretném megköszönni a segítséget edzőmnek, Pintér Ferencnek, a Quasimodónak, Salgótarján önkormányzatának, a Nógrád Megyei Hírlapnak és mindenkinek, aki bármilyen formában részese volt felkészülésemnek.- Hazaérve mi várt?-Semmi különös, ha csak az nem, hogy a lányom bejelentette: a világbajnok kezemmel csinálhatnék vacsorát, meg el is kéne mosogatni. Semmi nem változott.- Mit hoz számodra a jövő?-Még nem gondolkoztam rajta, mivel rettenetesen fáradt vagyok. Az edzőm már tervezi, hogy jövőre Balogh Lászlóval elindulunk a páros vébén is. Én magam még nem döntöttem, az azonban biztos, hogy mostantól több időt fordítok nyelvtanulásra.- Elégedett vagy, hiszen mindent elértél... ?- Még tényleg nem tudom, folytatom-e a testépítést, ilyenkor mindig azt mondom: soha többet! Ez néhány héten belül eldől. A lényeg azonban, hogy életem egyik legnagyobb álma teljesült Portóban, s ezt senki nem tudja tőlem elvenni - fejezte be Szamkó Katalin. Ha nyerünk, felezünk! Ezen a héten: Eged Gizella garábi olvasónk volt az a szerencsés, akinek megjátszottak a tippjeit. A felezés ezúttal elmarad, ugyanis játékosunk: 6 találatot ért el. Ezen a héten tehát nem felezünk, reméljük az elkövetkezendőkben szerencsésebbek lesznek játékosaink. Az új játékosok kedvéért: játékunk lényege a következő: minden hét keddi napján lapunkban megjelenik egy kollektív szelvény, a tárgyhét mérkőzéseinek párosításával. Ezt kell játékos kedvűfogadóinknak egy 0-6-7 indexszámú variációra kitölteniük és szerkesztőségünk címére az adott hét péntek déli 12 óráig eljuttatniuk. Az időpont fontos, ugyanis pontosan délben sorsolunk a beérkezett szelvények között. (A 0-6-7 indexszám annyit jelent, hogy a szelvényen hatot kétesélyesre - Ix, vagy 12, vagy x2 -, hetet pedig fixre - 1-es, 2-es, vagy x-et kell venni. A pót mérkőzés re csak egy tipp írható.) Az így kitöltött és beküldött szelvények közül minden héten sorsolás útján választjuk ki azt a tipposzlopot, melyet a játékosok nevében szerkesztőségünk a Szerencsejáték Rt.-nél megjátszik. A kisorsolt játékos nevét és tipposzlopát minden héten szombati számunkban közöljük. Amennyiben a feladott szelvénnyel a pályázó nyer, abban az esetben a nyereményen felezünk. Kétezer forint alatti összegnél a játékosé marad a pénz. (A példa kedvéért: ha aza& a bizonyos szelvényen 500 ezer forint a nyeremény, abból 250 ezer illeti a játékost, aki mindössze lapunk árát fektette be.) Aki el szeretné nyerni Fortuna istenasszony kegyeit, játsszon velünk! N0GRADJ* HÍRLAP 49. hét Sorszám 1 X 2 1. csapat 2. csapat 1. Dortmund VfB Stuttgart Némát 2. 1860 München Schalke 04 3. Feiburg Hertha BSC 4. Rostock Bayern München ■ 5. Ulm Kaiserslautern 6. Wolfsburg Frankfurt 7. Leverkusen Hamburg 8. Lecce Bari o*2* 9. Lazio Fiorentina 10. Bologna Roma 11. Piacenza Perugia 12. Udinese Verona 13. Venezia Parma +1 mérkőzés 14. Juventus Internazionale axi\ PÓTMÉRKŐZÉSEK: 1. Reggina — Cagliari 2. Alzano — Napoli 3. Cesena — Monza 4. Sampdoria — Pescara IOI6171 Indexszám: Név:. ............................................................ C ím:............................................................ A pótmérkőzésekre tippelni nem kell, törlés esetén eredménymegállapításra szolgálnak. | .64.. db \ Molnár Ádám (balról) remekül kiviteli zett mozdulata önmagáért beszél