Nógrád Megyei Hírlap, 1999. december (10. évfolyam, 280-304. szám)

1999-12-24-25-16 / 300. szám

1999. december 24., péntek SZÉCSÉNY Megyei Körkép BÁTONYTERENYE 3. oldal Nógrád Megyei Hírlap Mihalik Júlia jegyzete Otthon az otthontalanságban C saládból kipottyant apró­ságnak gyermekotthon a bölcsője, szárnypróbálgató állami gondozott lakóott­honba juthat. Földönfutóvá vált töredékcsaládok vándo­rolnak fél országon át, míg menedékre, átmeneti otthonra találnak, az egyszál egyedül maradt idó'sek szeretetotthon­ban élhetik életüket. így akár azt is mondhatnánk: milyen családias lett ez a világ, ha az igazi, a papás-mamás, gyere­kes, nem fogyna, nem tüne- dezne el. Ha nem adódna a kérdés: tudunk-e otthon lenni az otthontalanságban ? Akié már összeomlott, elér­hetetlen mélységbe süllyedt, s akinek még sohasem volt, an­nak csak vágy, elérhetetlen messzeség a frissen főtt kávé és vaníliaillatú saját fészek. Olyan íze van ennek, ami azoknak is ínycsiklandó, akik soha meg sem kóstolhatták. Az otthonhiány a szétesett- ség hordozója, az elvonási tü­netek miatt szenvedő űrt, ürességet érez, később lelki beteggé, fásulttá lesz. Erre el­lenszer a társadalmi védőer­nyő: a műotthonok sokasodó lánca. És még több lesz az el­látandó, ha az életvitelében szellemileg vagy fizikailag gá­tolt fiatalok, a mozgásszervi bajaikba belerokkant közép­korúak szülei elöregednek, családi hátterük darabjaira esik szét. Előbb-utóbb mind­egyikük pótszerre, műcsa­ládra, mesterséges otthonra szorul. Ahogy nő a gondoskodás szüksége, a gondoskodóknak egyre inkább óvakodniuk kell lelki erejük bőkezű szétoszto- gatásától. Belső erősítésükre az egyik legújabb szellemi foglalatosság, képzés, tré­ning, a hivatás gondozás szol­gál. A szociális gondozók kö­zött mégis azok maradnak a hivatásukkal járó probléma- halmazokkal szemben a leg­edzettebbek, akiknek van sa­ját, igazi otthona, családja. Ahol napról napra hitet me­ríthetnek, töltekezhetnek. A legnehezebbet és leg­szebbet azok az otthontalanok vállalják, akik, ha kell, puszta kézzel is nekifognak, hogy az elveszett helyett újat „építse­nek. ” Ez ma csak nagy-nagy erőfeszítés, kitartás és lemon­dás árán az otthonszeretők­nek sikerülhet. (Azoknak, akik képesek elkerülni a válás, ita­lozás kísértését, s ki tudnak menekülni az állandósult ál- lástalanságból.) Bár vannak példaértékű kivételek is, a képlet változatlan maradt: két felnőtt, egy férfi és egy nő kell hozzá. Az örök Éváknak még egy kis biztatás: Adámok híreszte- lik, hogy az előttünk álló a nők évszázada lesz. T Jozzáteszik: mert igaz, LL hogy a világot a teremtés koronái kormányozzák, de a nők kedvéért. Pályázatot írt ki a TIT a hátrányos helyzetű gyermekeknek - Eredmények / Élmények: „Az én karácsonyom” Immár negyedik alkalommal hirdette meg Az én karácso­nyom címmel a hátrányos helyzetű gyermekek részére pályá­zatát a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Nógrád Me­gyei Szervezete. A pályázaton 10 - 14 év közötti tanulók vesznek részt, akik megfogalmazzák, hogy számukra melyik volt az eddigi legnagyobb karácsonyi élmény, illetve milyen­nek képzelik el a 15-20 év múlva esedékes karácsonyukat. Iskola, Salgótarján), Gregász Nikoletta (Bámai Általános Is­kola - 6. osztályos). A beérkezett 31 pályázat kö­zül a salgótarjáni polgármesteri hivatal különdíját Bada Klau­dia nyerte el. A TIT különdíját a Ceredi Általános Iskola kapta, Pillanatkép az ünnepélyes díjkiosztóról fotó: gy. t. A pályázat támogatói egyre inkább felismerik a kezdeményezés óriási jelentőségét, ezt bizo­nyítja az is, hogy az idén már több különdí- jat is át tudott adni a fő­szervező TIT. Ez évben az alábbi eredmények születtek. Megosztott első he­lyezést értek el: Bada Klaudia (Bóna Kovács Károly Általános Is­kola és Diákotthon, Salgótarján - 7. osztá­lyos), Bálint Veronika (Veres Pálné Általános Iskola, Vanyarc - 8. osztályos), Kovács Bernadett (Ságújfalui Általános Iskola - 7. osztályos). Megosztott második helyezést értek el: Csemer Ti­bor (Mátraverebélyi Általános Iskola - 5. osztályos). Lukács István (Domyay Béla Általános Iskola, Salgótarján - 5. osztá­lyos), Radics Attila (Erdőkürti Általános Iskola - 6. osztá­lyos), Kiss Andrea (Karancske- szi Általános Iskola - 8. osztá­lyos), Antal Nikoletta (Ságújfa­lui Általános Iskola - 7. osztá­lyos). Megosztott harmadik he­lyezést értek el: Csetneki Do­rottya (Petőfi Sándor Általános Iskola és Gimnázium - 5. osztá­lyos), Oláh Judit (Ceredi Álta­lános Iskola - 7. osztályos), Horváth Gizella (Ceredi Álta­lános Iskola - 5. osztályos), Bencze Nándor (Ceredi Általá­nos Iskola - 5. osztályos), Oláh Sándor (Arany János Általános míg a ceredi önkormányzat kü­löndíját Simon Bálintné felké­szítő tanár vehette át. Pálinkás Sándométól, a TIT Nógrád Megyei Egyesületének igazgatójától azt is megtudtuk, hogy jövőre egy külön kiad­ványt terveznek megjelentetni Az én karácsonyom-pályázatok legsikeresebb alkotásaiból. B. M. Elfogadták Nógrád megye környezetvédelmi koncepcióját és programját - Januárban pályázatokat írnak ki Visszahívott múzeumigazgatók Megteltek a széksorok a megyeházán az év utolsó ülésére (Folytatás az l. oldalról) akkor éri el a nyugdíjkor­határt, ám sem ő, sem há­rom másik szakmai vezető nem kapott bizalmat. Ez azt jelenti, hogy januárban megtörténik az intézmény- vezetői pályázatok kiírása, az új igazgatók pedig jövő júliusban foglalhatják el helyüket. Dr. Horváth Ist­ván, mint megbízott me­gyei múzeum igazgató je­lezte: három nap haladékot kér, hogy eldöntse: ilyen körülmények között vál­lalja-e a munkát. A közgyűlés határozott az önkormányzat köztiszt­viselőinek és közalkalma- zottainak lakáscélú támo­gatási rendszerének módo­sításáról, elfogadta a jövő évi üléstervet, s a megye kör­nyezetvédelmi programját. E munka kidolgozója, Kiszely Vilmos elmondta: helyi szakem­berek bevonásával készült a „fe­hér könyv”, amelyet lapunkban éles kritika ért. A Gönczöl Ala­pítvány elnöke úgy vélte, a munkáspárti ellenvetések mel­lett is nagy többséggel elfo­gadott munka kárpótolja a nyílt színi bírálatokért. Ezer­éves államiságunk kapcsán a megyegyűlés jövő február­ban nyilatkozatot fogalmaz meg a megye polgáraihoz, települési önkormányzatai­hoz. Elfogadták a megyei tiszti főorvos beszámolóját a lakosság egészségi állapotá­ról, majd zárt ülésen a Ma- dzsar József Kórház rekonst­rukciójának szerződését vet­ték ismét górcső alá. A napi­rendek után Becsó Zsolt ál­lófogadást adott az év utolsó közgyűlésén. (németh) * Dr. Horváth István kérdé­sünkre elmondta: neki 2002. október 23-ig érvé­nyes szerződése van a Sal­gótarjáni Történeti Múzeum igazgatói posztjára. Előzetes megegyezés született közte és a megyei főjegyző között, hogy nem tölti ki megbízatását, ha­nem 2001. októberében lekö­szön. Ezt a közbülső megoldást rúgta most fel a testületi több­ség, amelyet a művelődési bi­zottság is az utolsó pillanatig támogatott. Tőzsér Zsolt a megyei köz­gyűlés elnöke érdeklődésünkre elmondta, a tegnapi döntés a megyei múzeumi szervezet ter­vezett átalakításával van össze­függésben. Eszerint jövőre egy főigazgató mellett a mostani igazgatók helyett igazgatóhe­lyettesek állnak majd a múzeu­mok élén. A pályázat útján megválasztott főigazgató nevezi ki őket. Tőzsér szerint a most visszahívott szakemberek is pá­lyázhatnak a főigazgatói posztra, illetve megvan minden esélyük arra, hogy a jövő évtől igazgatóhelyettesként folytas­sák munkájukat. Sz. Gy. S. Hírek Legközelebb hétfőn A karácsonyi ünnepek kö­vetkeztében lapunk legköze­lebbi száma december 27- én, hétfőn jelenik meg. Bocsánat „Borbély”! Salgótarján - December 22- ei, szerdai számunk 1. oldalán tévesen jelent meg a Borbély Lajos Szakkö­zépiskola, Szakiskola és Kollégium igazgatónőjé­nek, Schottner Péternének a neve. Ugyanezen intéz­ményről szóló december 23- ai, csütörtöki 1. oldalas fotónk képaláírásából ki­maradt egy szó. A középső mondat vége helyesen: ... a diákok jól érezték magu­kat a hosszúra nyúlt ren­dezvénysorozat program­jain. Á hibákért elnézést kérünk! Advent végén Karancskeszi/Karancsla- pujtő - Az elmúlt napokban a két községben tartották hagyományos karácsonyi hangversenyüket a ka- rancskeszi zeneiskola taná­rai és tanulói, amelyen kül­földi vendégként ezúttal két tehetséges koreai hegedűs kislány, a 13 éves Lee Yong Kyong és a 9 éves koreai Kim Yore is közre­működött. Fogadónapok Salgótarján - Az önkor­mányzat tisztségviselői az alábbiak szerint tartják ja­nuári fogadónapjaikat: Sarló Béla alpolgármester 5-én, szerdán 8-tól 12 óráig, dr. Angyal Dávid al­polgármester 12-én 14-től 16 óráig, Óvári Péter jegyző 19-én 8-tól 12 óráig, Puszta Béla polgármester 26-án 8-tól 12 óráig. Telefon-történelem 1999. december 19-én volt húsz éve annak, hogy elő­ször lehetett kezdemé­nyezni megyénkből auto­mata távhívást. Ekkor he­lyezték üzembe az első au­tomata központot Salgótar­jánban. Azóta sokat fejlő­dött a telekommunikáció, ma már az utcai nyilvános készülékekről is elérhető a világ bármely pontja. Legújabb fejleményként immár 100 forintos érmé­vel is működnek a Kelet- Nógrád COM Rt. közterü­leti nyilvános állomásai. Ajándék a maconkai horgászoknak A Bátonyterenyei Horgász Egyesület tagsága a mai világban igen meglepő „ajándékot” kapott az év utolsó napjai­ban, a horgász holtszezon közepén. Miként Dérer István, a BBHE elnöke beszámolt róla, a napokban a tározó idő­szakos vízszintcsökkenése után elvégzésre kerültek-kerülnek a maconkai víztározó déli partszakaszán lévő félszigetek rehabili­tációs földmunkái, úgynevezett öblítő-le­vezető csatornák kialakításával, amelyek biztosítják a növényzettől való leválasztást, s a több ezer négyzetméteres belső terüle­tek végleges, parkjellegű kialakítását is. A több száz méteres csatornarendszer és a hozzá kapcsolódó ivadéknevelő normál vízállásnál mintegy 1,5 méteres átlagmély­ségével és 6-12 méteres szélességével több mint fél hektár kiváló új ívó- és életteret biztosít a tározó halfajainak, valamint hor­gászati célokra is alkalmas. A kialakított szigetekre a bejárás hidakon történik majd, a parkosítás tavaszi befejezése után gondo­zott horgászhelyek, nyírt pázsit, pihenőpa­dok, esőbeállók és tűzrakó helyek váiják majd a horgászokat és családtagjaikat, il­letve minden természetet szerető és óvó ál­lampolgárt. A több ezer köbméteres, mil­liós nagyságrendű munkálatok nem való­sulhattak volna meg a bátonyterenyei MI- NECO Kft., és személy szerint Balogh Ist­ván tulajdonos-ügyvezető önzetlen segít­sége nélkül, aki megismerve az egyesület hosszú távú terveit, térítésmentesen valósí­totta meg a papírra vetett el­képzeléseket. A kapcsolat mindkét fél reményei szerint nem egyszeri lesz, hanem a további elképzelések egyező­sége esetén a tározó és egy­ben Bátonyterenye térségének fejlesztése a cél, amelyhez a BBHE várja és igényli a to­vábbiakban (is) az érintett önkormányzat és a szakható­ságok segítségét, valamint minden olyan szervezetét is, aki áldozni tud és akar a tér­ség e szép természeti kincsé­nek további fejlesztésére, egy, nem csak horgászcélokat szolgáló pihenőövezet kiala­kítására. (PR) Elvégezték a félszigetek rehabilitációs földmunkáit Barátot ajánlanak Gazdakereső Salgótarján - Fiatal skótjuhász, írszetter, tacskó és tacskókeverék kutyáknak sürgősen gazdát keresnek az állat­védők. Érdeklődni a 32/311-840-es telefon­számon lehet. Szennyvízterv, közösen Céltámogatás A salgótarjáni, a kazári, a vizslási és a mátraszelei ön- kormányzatok beruházói megállapodás alapján „Sal­gótarján és térsége szenny­vízelvezetésének” megvaló­sítására közös pályázatot nyújtottak be céltámogatás elnyerésére. 'lúi0lliXZ Salgótarján, Damjanich út 11. Várjuk Ont a két ünnep között is! 2000 öltönnyel, 300 féle nyakkendővel és számtalan kiegészítővel készülünk az Ön szilveszterére!

Next

/
Oldalképek
Tartalom