Nógrád Megyei Hírlap, 1999. december (10. évfolyam, 280-304. szám)

1999-12-23 / 299. szám

1999. december 23., csütörtök Világtükör 9. oldal Ajándékok a pristinai katonáknak Januárban érkezik a váltás Tegnap meglátogatta a Koszovóban szolgálatot teljesítő magyar békefenntartókat a miniszterelnök. Orbán Viktort elkísérte többek között Wachsler Tamás, a Hon­védelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára és Fodor Lajos vezérezredes, ve­zérkari főnök. Orbán Viktor katonaruhában fotó-, mti/bruzák noémi (Kiküldött tudósítónk jelenti) Csikorgó hidegben lépett ki az alka­lomhoz illő vastag, terepszínű KFOR- öltözéket viselő kormányfő a pristinai repülőtéren abból a katonai gépből, amely a vendégeket Budapestről az albánok lakta jugoszláviai tartomány, Koszovó fővárosába, Pristinába szál­lította. A vendégeket a KFOR- kötelékben szolgálatot teljesítő, 324 fős magyar alakulat parancsnoka, Papp Gyula alezredes fogadta, aki be­számolt a magyarok eddig végzett, ja­varészt őrző-védő, biztosító munkájá­ról. Mint mondta, ez sem teljesen ve­szélytelen, hiszen gyakran előfordul­nak összecsapások a szerbek és a ko­szovói albánok között, s ilyenkor dö­rögnek a fegyverek a tábor körül. Sze­rencsére azonban honfitársainknak eddig nem kellett komolyabb harcba bocsátkozniuk. Orbán Viktor példásnak nevezte a magyar katonák helytállását: bebizo­nyosodott - mondta -, mennyire alaptalanok voltak azok az aggodal­mak, miszerint hadseregünk nem tud majd részt venni nemzetközi akciók­ban. A miniszterelnök ezt követően megtekintette a magyar tábor létesít­ményeit, együtt ebédelt a katonákkal, délután pedig találkozott a goles­hegyi híradó-átjátszóállomás magyar őrkatonáival. Nem érkeztek üres kézzel a hazai vendégek. A külhonban szolgálatot teljesítő katonák karácsonyi ajándék­ként videomagnót, szintetizátort, há­rom mázsa bejglit, 170 palack vörös­bort, valamint „fegyverzetüket erősí­tendő” egy-egy zsebkést kaptak, amelybe ezeket a szavakat vésték: „Csak a becsület!” A misszió nem könnyű körülmé­nyek között végzi feladatát, ám - mint a katonák a vendégeknek elmondták - az ellátást kifogástalannak tartják: Bu­dapestről hetente érkezik élelmiszer­utánpótlás és posta a táborba. Az aján­dékoknak, az új évi jókívánságoknak mindenki örült, különösen azok, akik hat hónapi szolgálat után hamarosan hazatérhetnek. A KFOR-alakulat állo­mányának felét ugyanis januárban le­cserélik, s helyükre a debreceni kikép­zőtáborból jön az utánpótlás. A horvátországi Okucániban teg­nap Szabó János honvédelmi minisz­ter látogatta meg az ott szolgáló ma­gyar katonákat, ma pedig a ciprusia­kat Homoki János honvédelmi állam­titkár keresi föl. Gyulay Zoltán A pápa nem mond le II. János Pál megelégelte a sze­mélye körüli találgatásokat, s még a karácsonyi ünnepek alatt tanácskozni kíván a bíbo­rosokkal. Kiszivárgott hírek szerint környezete értésére akarja adni a Szentatya, hogy nem gondol a visszavonulásra. Az az álláspontja, hogy őt eb­ben nem ingathatják meg az egészségi bajok. A pápa azzal is meglepetést okozott, hogy meghívott egy csavargót a Vati­kánba. A 34 éves hajléktalan­nak régen dédelgetett vágya vá­lik valóra: most a Szent Péter- székesegyházban karácsonyoz- hat. Sergio De Giorgio levelet írt a Szentatyának, aki felvette őt a karácsonyi szentmise VIP- listájára. Szabadalmazott Csendes éj A „Stille Nacht” (Csendes éj) kezdetű karácsonyi dal csak­nem két évszázad alatt lett vi­lágslágerré, ám most már nem lehet csak úgy énekelgetni, s fő­ként reklámok aláfestésére használni, mert szabadalmaz­tatták. Az ötlet azoké a falvaké, ahol a dal szerzője, illetve szö­vegírója élt. Franz Xaver Gruber és Joseph Mohr karácsonyi dalát első ízben 1818-ban énekelték szenteste a Salzburg tartomány­ban lévő Obemdorfban, s azóta a világ háromszáz nyelvén csen­dül fel. Oberndorf polgármesterének kezdeményezésére Ausztriában szabadalmi védelem alá helyez­ték az áhítatot keltő dallamot és szövegét, s lógót is kreáltak hozzá. Orosz-amerikai tanácskozások a leszerelésről Ejtőernyősök Csecsenföldön Az orosz kormányfő szerint befejezéséhez közeledik a csecsenföldi „antiterrorista akció”, de Moszkva nem szab határidőket, mert meg akarja óvni katonái életét. Csecsen harcosok szerdán azt állították, hogy bekerítettek a hadszíntér déli ' részén egy orosz ejtőernyős egységet, és komoly veszteséget okoztak az oroszoknak. Az ejtőernyősö­ket azzal a feladattal dobta le a orosz hadvezetés, hogy vágják el a csecsének egyik fontos utánpótlási vonalát. Adam Bajbulatov csecsen parancsnok szerint mintegy ezer orosz ej­tőernyős ért földet egy héttel ezelőtt Csecsenföld déli ré­szén, a grúz-csecsen határtól öt kilométerre. A csecsen erők zárótüze azonban megakadá­lyozta, hogy az ejtőernyősök­nek orosz helikopterek lőszert és más utánpótlást szállítsa­nak. Orosz katonai források el­ismerték, hogy ejtőernyősöket küldtek a csecsen utánpótlási vonalak elvágására, de tagad­ták, hogy a ledobott egységet bekerítették volna a csecsének. Moszkvában tegnap az orosz-amerikai hadászati sta­bilitás kérdéseiről kezdődtek konzultációk Strobe Talbott amerikai és Gerogij Mamedov orosz külügyminiszter-helyet­tes között. A szakértők az újabb START-szerződés előké­szítéséről, illetve a rakétaelhá­rító rendszerek korlátozásának problémáiról tárgyalnak első­sorban. Nem kizárt a kaukázu­si helyzet megvitatása sem, hi­szen Talbott októberi moszk­vai vizitjét is kifejezetten ezek­nek a problémáknak szentelte. A magas rangú amerikai diplo­matát fogadta Putyin kormány­fő és Szergej Ivanov, a nemzet- biztonsági tanács titkára is. Csalódott parlamenti képviselők Az Európai Unió szeretné növelni a testület befolyását A napokban az Európai Parlament több képviselője is csalódottsá­gát fejezte ki a képviselő-testület működése, illetve a parlamenti munka lassúsága, túlzott vontatottsága miatt. Lousewies van der Laan hol­land képviselőnő kijelentette: egyáltalán nem biztos abban, hogy a következő választáson újra indul képviselői helyéért. Pedig a liberális képviselő ta­vasszal még igen energikus kampányt folytatott az európai parlamenti választáson, és pártjának listavezetőjeként ke­rült a strasbourgi testületbe. Most azonban nemtetszésének adott hangot a vezető pártok irányította „politikai játékok és a vándoréletmód miatt”. Nem sokkal korábban egy bel­ga szocialista képviselő, Peter Bossu döntött úgy, hogy kilép az Európai Parlament képvise­lőinek soraiból, mert az ottani munka nincs arányban saját temperamentumával. Bossu úgy vélte, hogy inkább lemond mandátumáról, semmint rossz képviselő legyen egy olyan munkahelyen, ahol nem érzi tökéletesen jól magát. Az Európai Parlament az Európai Unió intézményrend­szerének szerves része. 626 képviselőjét ma már közvetle­nül választják az EU tagorszá­gaiban, függetlenül a nemzeti parlamentektől. A strasbourgi testület jogköre azonban nem törvényhozó jellegű, mint a nemzeti parlamenteké, hanem sokkal inkább konzultatív. Az EU ügyeibe ténylegesen kevés beleszólása van, a döntések a tagországok minisztereinek ta­lálkozóján születnek. Az Euró­pai Parlament vétójoggal is csak néhány kérdésben rendel­kezik, ilyen például az uniós költségvetés vagy új uniós ta­gok csatlakozása. A képviselők és az EU többi szervezete is azon dolgozik, hogy a parla­ment befolyását a lehetőségek­hez képest növeljék, javítva ez­zel a népképviselet látszatán és a közvéleménnyel jobban elfo­gadtassák az integráció szüksé­gességét. Vetkőzős madridi rendőrnő Csaknem mezítelenül, szexis fehérneműben fotóztatta le magát a 27 éves madridi rend­őrnő. Ez önmagában még nem bűn, ám a szemrevaló Carolina Olivares jóváhagyásával az Interviu című lap le is közölte a képeket. Lett is belőle bonyo­dalom. A spanyol főváros kapi­tánysága szerint a felvételek aláássák a rendőrség tekinté­lyét, és „ellentétesek a szolgála­ti szabályzattal”. Az egyik fel­vétel például csábos pózban ábrázolja a bátor bűnüldöző hölgyet, aki a hasára pisztolyt tetováltatott. Elöljárói most azt mérlegelik, milyen büntetéssel sújtsák a szerintük nyilvánvaló kihágást. Mint emlékezetes, Komlón néhány illetlenebb fényképnek elbocsátás lett a következ­ménye. Karácsonyi divat Bár Kínában - a hatalmas ország lélekszámá- hoz képest - csak elenyésző a hívő kereszté­nyek száma, egyre inkább divatba jön a kará­csony, mint a kölcsönös megajándékozás nap­ja. Az ünnepnek különösen örülnek a kereske­dők, akik most kiemelkedő forgalmat bonyolí­tanak le. A karácsony növekvő népszerűségét egyéb­ként nagy mértékben emeli, hogy idén először a számítógépes világháló segítségével figye­lemmel lehet majd kísérni a betlehemi éjféli misét, Jézus Krisztus születésének 2000. év­fordulóját. Egy Izraelben végzett közvélemény-kutatás nyomán kiderült, az izraelieknek csupán egy­negyede ismeri pontosan a karácsonyi ünne­pek időpontját. Arra a kérdésre pedig, hogy ha Jézus ma újra megszületne, mi lenne: rab­bi, keresztény prédikátor, parlamenti képvi­selő, avagy szociális munkás, a megkérdezet­tek több mint fele azt válaszolta, hogy „is-is”, vagy hogy „nem tudom”. Nyolc százalék vél­te, hogy Jézus rabbi lenne, s húsz százalék szerint inkább keresztény prédikátor válna belőle. fotó: feb/reuters Lengyel behozatali vámok Lassulhatnak a csatlakozási tárgyalások Tegnap a varsói kormány jóvá­hagyta a búzaliszt, a rozsliszt, a pörkölt maláta és a korpa beho­zatali vámjának emelését, egyút­tal tarifakontingenseket állapí­tott meg egyes árukra. A rendelkezést azzal indokolta a lengyel kabinet, hogy erre a ke­reskedelmi világszervezeti (WTO) tagságból eredő kötele­zettségek, illetve az Európai Unióval és a Közép-európai Sza­badkereskedelmi Megállapodás­sal (CEFTA) kötött kereskedel­mi szerződések miatt volt szük­ség. Eltekintettek viszont az ár­pa behozatali vámjának emelé­sétől. Szakértők szerint nem va­lószínű, hogy az EU válaszintéz­kedéseket tenne, de a döntés fel­tehetőleg lassítani fogja a len­gyel csatlakozási tárgyalásokat. A kiadott közlemény nem tesz említést arról, hogy mennyivel emelik a behozatali vámokat, de szakértők valószínűsítik, hogy a mostani 20-25 százalékos átlag­ról 130-140 százalékra emelked­nek a tarifák. A Gazdasági Minisztérium ál­láspontja szerint a magyar ex­portot nem érinti a lengyel ren­delkezés, mert arra továbbra is a kedvezményes CEFTA-vámok érvényesek. ____________Hírek röviden____________ E skütétel Bukarestben A Mugur Isarescu miniszterelnök által vezetett új román kormány tagjai tegnap letették a hivatali esküt Constinescu előtt. A román ál­lamfő annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a kabinet ké­pes lesz megbirkózni az előtte álló fontos feladatokkal. Különös baleset Hollandia légterében egy magánrepülőgép összeütközött a holland légierő F-16 típusú vadászgépével, a balesetben két ember életét vesztette. A harci gép pilótájának sikerült katapultálnia. Égési sérü­lésekkel kórházba szállították. A baleset oka egyelőre ismeretlen. Elítélt kalózok Tizenhárom kalózt ítélt halálra a bíróság tengeri kalózkodás vádjával. A tizenkét kínai és egy indonéz tavaly egy banda tagjaként elrabolt egy szénszállító hajót Sanghaj partjai közelében, és lemészárolta a ha­jó 23 főnyi legénységét. A támadók magukat a parti őrség drogellenes harccal megbízott egységének feltüntetve jutottak a hajóra. Harcra kész az ETA Számolni kell azzal, hogy az ETA baszk szeparatista szervezet a meg­hiúsult pokolgépes merénylet után ismét robbantásos támadással fog próbálkozni. A madridi titkosrendőrség valóságos hajtóvadászatot in­dított szerdán a baszk terrorszervezet feltételezett tagjai ellen, attól tartva, hogy a hétfőn megtalált robbanóanyag mellett újabb pokol­gépes szerkezeteket rejthettek el a szakadár szervezet emberei. Rover-gyártás Magyarországon? Az Európai Unió kivizsgálja, támogathatja-e a brit kormány 152 mil­lió fonttal a Rover autógyár longbridge-i telephelyének megmentését és fejlesztését. Brüsszel tiszta képet akar arról, hogy ha a brit kor­mány nem támogatná a Rovert, akkor a Rover tulajdonosa, a német BMW valóban átvinné-e a tervezett beruházást Magyarországra. Véget ért a túszdráma A három túsz kiszabadulásával és az őket hétfőn foglyul ejtő férfi halálával véget ért tegnap délben Aachenben az a túszdráma, amely még hétfő reggel vette kezdetét Würselenben. A rendőrség mester- lövészei azután léptek akcióba, hogy a férfi elengedte két túszát, majd a harmadikkal együtt beszállt a menekülés céljából rendelke­zésére bocsátott gépkocsiba. Tengeralattjáró kalapács alatt Egy internetes aukció szenzációja: elárvereznek egy orosz tenger­alattjárót is. A rakéta kilövésére is alkalmas vízi jármű kikiáltási ára egymillió dollár. A licitálóknak azonban igyekezniük kell, mert a kilencven méter hosszú, tíz méter széles, feketére festett és a NATO által a hidegháború évei alatt Juliett névre keresztelt 2400 tonnás tengeralattjáróra legkésőbb december 29-ig adhatják le ajánlataikat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom