Nógrád Megyei Hírlap, 1999. december (10. évfolyam, 280-304. szám)

1999-12-22 / 298. szám

10. oldal SporTTüköR 1999. december 22., szerda Sportaktivisták elismerése Az év végéhez közeledve ba­ráti beszélgetésen fogadták Salgótarján sportvezetői azo­kat az aktivistákat, akik 1999- ben a legtöbbet tevékenyked­tek a diáksportesemények szervezésében és sikeres ren­dezésében. Kis ünnepség keretében a város önkormányzata, vala­mint a Létesítmény és Sport Kht. nevében Bállá Árpád és Pusztáné Belinyák Ágnes nyújtott át ajándékot Szabó Attilának, Szabóné Sipos Évának, Kalmár Ibolyának, Ringeisen Andrásnénak, Csatlós Csabának, Miklós Bertalannak, Király Zoltán­nak, Czene Gyulának, Juhász Imrének, Őrlik Ferencnek és Kiss Zoltánnak. Jubileumi Kupa gyermekfoci-toma, Balassagyarmat A Vasas előtt a Salgó Öblös A balassagyarmati Dózsa György Általános Iskola ezekben a napokban ünnepli fennállásának 30. évforduló­ját A rendezvénysorozat ke­retében szombaton nemzet­közi labdarúgótornát szer­veztek, amelyen az 1987­1988- as születésű fiatalokból álló csapatok mérték össze tudásukat. Az első összecsapáson me­gyénk két résztvevője találko­zott. A végig izgalmas, színvo­nalas összecsapást a Répás Béla által edzett Salgó Öblös- Faipar SC gárdája 3-1 arány­ban nyerte meg a Papp László által dirigált házigazda Dózsa DSE együttese ellen. A gólo­kon Kiss, Bujtár, Varga, illetve Frankó Z. osztoztak. A második mérkőzésen bu­dapesti Vasas SC fiataljai tar­tottak bemutatót a szlovákiai Senec csapata ellen (9-0). Mint kiderült, a szlovák vendégek az 1989- es gárdájukat hozták el és szerepeltették. A második kör előtt a Dózsa DSE és a Salgó Öblös-FSC 1989-es csapatai mérkőztek meg. Czene József tanítványai Laczkovich három, valamint Simon találatával 4-0-ra nyer­tek a Kovács Tamás irányította hazaiak ellen. Következett az Öblös - Va­sas rangadó és a salgótarjáni csapat érett, magabiztos játékot bemutatva fektette két vállra a profiligás csapat serdülőit. A gólokon Béres (2), Oszvald, Varga, illetve Aranyos osztoz­tak. A házigazdáknak nem oko­zott gondot a Senec, az össze­csapásnak Vidó, Czibulya, Pin­tér, Horváth, Gyenes, Csernyi és Vereczki góljaival 7-0 lett a vége. A ’89-esek újabb derbijén Laczkovich góljára a gyarmati dózsások Fekete és Sinkovics révén kettővel válaszoltak, így visszavágtak a korábbi 4—0-ás vereségért. A nemzetközi torna utolsó körében az Öblös tíz gólt rúgott a szlovákoknak (Béres 7, Új 2, Varga), amelyre a Senec tagjai közül senki nem tudott felelni. Az ezüstéremért folyó össze­csapáson a balassagyarmatiak Gyenes góljával végig vezettek a Vasas ellen, de öt másodperc­cel a találkozó vége előtt Pintér Adám egyenlített. A sors iróni­ája, hogy a nagyon tehetséges Adám balassagyarmati, így volt csapata ellen lőtte a döntő gólt. A szervezők a végén a Senec gárdájának mérkőzéseket ren­deztek a saját korosztályban is, akik az Öblössel 0-0-ás döntet­lent játszottak, míg a Dózsa DSE-től 1-0-ra kikaptak. Végeredmény: 1. Salgó Öb­lös-Faipar SC, 2. Vasas SC, 3. Bgy. Dózsa DSE, Senec (Szlo­vákia). Különdíjak: A torna gólkirá­lya Béres Róbert (Salgó Öblös) lett 9 góllal. A torna legjobb já­tékosának Csőke Andrást (Va­sas) választották, míg a legjobb kapus címet Jakub Blahutiak (Senec) érdemelte ki. A dobogós csapatok tagjait arany, ezüst és bronzérmekkel díjazták a szervezők. A torna- győztes Salgó Öblös-Faipar SC a Jubileumi Kupát vehette át. (kanyó) Paavo Nurmi az évszázad sportolója Finnországban Hálás becenév a „Repülő Finn” A legendás atlétát, Paavo Nur- mit szavazták meg az évszázad legkiemelkedőbb finn sportoló­jának az északi ország újságol­vasói. A kilencszeres olimpiai bajnok mögött a síugró Matti Nykánen, a szintén hosszútáv­futó Lasse Viren és a két éllo­vashoz hasonlóan Repülő Finn becenévre hallgató kétszeres vi­lágbajnok (1998, 1999) Forma-1-es pilóta, Mika Häk­kinen végzett (West McLaren Mercedes). Finnország első számú spor­tolónőjének az olvasók Maria- Liisa Kirvesniemit (lánykori nevén Hämäläinent), az 1984- ben a szarajevói olimpián trip- lázó sífutót választották. Kosárlabda, NB II Északi régió, férfiak - Az utolsó idei meccs sem sikerült a BKSK-nak Fél csapatra való hiányzó Kazincbarcika - BKSK 63-50 (32-16) Kazincbarcika, Irinyi szakkö­zépiskola, 100 néző, vezette: Pázsitka, Sztrakovics. Bátonyterenyei KSK: Nagy 19/9, Bakos N. 3/3, Bakos K. 19, Lőrincz 8, Király 1. Csere: Szabó, Kisbali. Az eredmény alakulása. 5. perc: 6-3, 10. perc: 15-8, 15. perc: 24-10, 25. perc: 41-19, 30. perc: 47-29, 35. perc: 65^42. Az ezer sebből vérző Bá­tonyterenyei KSK nem a leg­jobb előjelekkel kelt útra az esztendő utolsó, kazincbarci- kán lejátszandó mérkőzésére. A csapat tagjai közül munkahelyi elfoglaltság miatt nem tartottak társaikkal a Mede-testvérek, va­lamint Erdei sem. Mivel a baj nem jár egyedül, „természete­sen” az utolsó pillanatokban derült ki az is, hogy rajtuk kívül még két játékosát kénytelen nélkülözni ezen az összecsapá­son a bátonyterenyei szakveze­tés: a kulcsembernek számító Bibók ugyanis belázasodott, Bakos Szása kezére pedig rög­zítő kötés került. Némi örömöt mindössze az jelentett az ürömben, hogy Bakos Krisztián több mint féléves kihagyás után ismét csapata rendelkezésére állt. Az első játékrészben mind­össze 16 pontot sikerült gyűjte­nie a vendégegyüttesnek és ez bizony még akkor is édeskevés, ha a házigazda barcikaiak sem álltak a helyzet magaslatán. E szakaszban csupán Bakos Krisztián egy-egy szép meg­mozdulása, valamint Nagy Ad­rián néhány hárompontos talá­lata volt csupán kiemelhető a BKSK játékából. A második félidőben - az idény során egyébként nem először - magára talált az újonc nógrádi gárda, s nagyszerű tel­jesítményt nyújtva, a második játékrészt „megnyerve”, jócs­kán faragott hátrányából. Egy csapatra való meghatá­rozó játékosát nélkülözni kény­telen BKSK, amint az várható volt, ismét vereséget szenvedett és így győzelem nélkül kényte­len búcsút inteni az 1999-es bajnoki idénynek. Úgy látszik az első sikerre legalább 2000. január 8-ig, az első tavaszi for­dulóig várni kell még Bátonyte- renyén. Szabó Lajos Attila elnök: ­Minden játékosomnak, támoga­tóinknak, szimpatizánsainknak, Bátonyterenye város képviselő- testületének és polgármesteré­nek kellemes ünnepeket és bol­dog új évet kívánok. Bízom ab­ban, hogy 2000-ben a csapat összeáll és végre győzelmeket aratva bizonyítjuk, hogy NB II- be jutásunk nem a véletlen műve volt. (kétes) A bajnokság állása 1. Fekete Sasok 11 11 0 1056- 714 1.000 2. MEAFC-ME 11 10 1 1028- 824 0.954 3. HÉSZ-Gépsz. 12 9 2 1017- 875 0.833 4. EgriTK* 11 8 3 980- 798 0.818 5. Sárospatak 12 6 6 963-1028 0.750 6. K.-barcika 11 5 6 783- 876 0.727 7. Bgy. Justitia 12 5 7 885- 927 0.708 8. Szerencs 11 3 8 792- 876 0.636 9. Gyöngyös 11 3 8 764-1062 0.636 10. MEAFCÜ 8 1 7 615- 735 0.562 11. B.-terenye 12 0 12 735- 913 0.500 *: Az Egri TK-tól egy büntető­pont levonva. Az elmaradt Gyöngyös - MEAFC II, a Sze­rencs - MEAFC II, az Egri TK - Bátonyterenye és a MEAFC II - Kazincbarcika találkozókat később játsszák. Az Egri TK ­S. Fekete Sasok (99-83) össze­csapás óvás alatt áll, ezért en­nek eredménye nem szerepel táblázatunkban. Rákóczi Kupa teremlabdarúgó-torna, Romhány Bérceié és Őrhalomé a serleg A Romhányi Sportegyesület vezetése Túri Istvánnal az élen, so­kat tesz azért, hogy a valamikor az NB Ill-ban is szerepelt lab­darúgók újból az őket feltételeik alapján megillető, magasabb osztályba kerüljenek, s az 1999/2000-es pontvadászat őszi sze­zonja végre részben úgy sikerült a megyei másodosztályban sze­replő felnőtteknek, ahogyan azt szurkolóik már régen várták. A helyi vezetők levezetésképpen teremfocitornát szerveztek: elő­ször a felnőttek, majd egy hét múlva az ifjúságiak vívtak ádáz küzdelmet a helyi sportcsarnokban a Rákóczi Kupáért. A felnőttek két négyes cso­portban mérkőztek, különö­sebb meglepetések nélkül (a nagyoroszi hetedik helyét nem soroljuk ide). A két me­gyei I. osztályos csapat közül Berkenye a dobogó harmadik fokáért vívott küzdelemben nagyon kikapott a házigazda gárdájától, míg a berceliek veretlenül, mindössze egy döntetlennel jutottak a dörj? tőbe, ahol a Berkenyét szinte elgázoló Babcsán Művek várta őket. A döntő vég­eredménye eldöntetlen lett és a büntetőknél higgadtabb Bércéi végül megérdemelten szerezte meg a Rákóczi Ku­pát. A következő hét végén hat ifjúsági csapat körmérkőzé­ses formában küzdött meg a Rákóczi Kupáért. Meglepe­tésre az egész nap magabiz­tosan játszó őrhalmi fiatalok négy győzelem és egy vere­ség után hazavitték a díszes serleget, miután az utolsó meccsen a romhányi fiatalok - sportszerűségből jelesre vizsgázva - legyőzték a ko­rábban az őrhalmiakat meg­verő Érsekvadkertet. Eredmények Felnőttek: Szügy - Rom­hány 5-5, Bércéi - Nagyoro­szi 5-2, Kétbodony - Ersek- vadkert 3-1, Berkenye - Babcsán Művek 0-5, Rom­hány - Nagyoroszi 6-4, Bér­céi — Szügy 4-0, Babcsán Művek — Kétbodony 9-2, Ér- sekvadkert - Berkenye 1-5, Romhány - Bércéi 2-2, Nagyoroszi - Szügy 3-5, Kétbodony - Berkenye 2-7, Babcsán Művek - Ersekvad- kert 7-1. Helyosztók: a 7-8. helyért: Érsekvadkert - Nagyoroszi 2- 8, az 5-6. helyért: Kétbo­dony - Szügy 2-4, a 3-4. helyért: Berkenye - Rom­hány 1-11, az 1. helyért: Babcsán Művek - Bércéi 4-4 (3-3), büntetőkkel 5-7. Végeredmény: 1. Bércéi, 2. Babcsán Művek, 3. Rom­hány, 4. Berkenye, 5. Szügy, 6. Kétbodony, 7. Nagyoroszi, 8. Ersekvadkert. Ifjúságiak: Babcsán Mű­vek - Ersekvadkert 3-4, Romhány - Nagyoroszi 6-2, Szügy — őrhalom 1-4, Bab­csán Művek - Romhány 2-1, Nagyoroszi - Érsek vadkert 4-8, Szügy - Romhány 5-5, őrhalom - Babcsán Művek 8-4, Érsekvadkert - Szügy 3- 5, Nagyoroszi - Babcsán Művek 1-4, Romhány - Őr­halom 2-3, Szügy - Nagy­oroszi 5-5, Érsekvadkert - őrhalom 5-3, Babcsán Mű­vek - Szügy 5-5, Nagyoroszi — Őrhalom 3-6, Romhány - Érsekvadkert 3-1. Végeredmény: 1. őrhalom 12 pont, 2. Érsekvadkert 9 pont, 3. Romhány 7 pont, 4. Babcsán Művek 7 pont, 5. Szügy 6 pont, 6. Nagyoroszi 1 pont. Kanyó Ferenc Jó tanuló, jó sportoló Gergő, az egyetlen Ünnepélyes keretek között a budapesti Néprajzi Múze­umban Pokorni Zoltán okta­tásügyi minisztertől vehette át a „Magyar Köztársaság Jó tanulója, Jó sportolója” kitüntetést Bakos Gergő. Bakos Gergő A salgótarjáni Bolyai Já­nos Gimnázium negyedikes tanulója, az SHKE váloga­tott hegyikerékpárosa egyet­len Nógrád megyeiként ka­pott meghívást a 101 díja­zott közé. Gratulálunk! Sportturmix Rivaldo a taccson Louis van Gaal, a spanyol Bar­celona labdarúgócsapatának vezető edzője csak néhány órát adott Rivaldónak az Arany­labda elnyerésének felhőtlen megünneplésére: a holland szakember egy nappal a Rayo Vallecano elleni bajnoki talál­kozó előtt száműzte az első csapat keretéből a brazil csilla­got. A drasztikus lépésre azután került sor, hogy a dél-amerikai játékos kijelentette: a jövőben nem akar a bal oldalon játszani. Személycsere Egészségügyi okokra hivat­kozva, közös megegyezéssel szerződést bontott Koleszár György másodedző és a Pick- Szeged NB I-es férfi kézilabda­csapata. A vezető edzői poszt­ról november 25-én leváltott Koleszár György december 15- én arc műtéten esett át, s az or­vos utasítása alapján másfél hónapig nem láthatja el a másodedzői feladatát. Hamed Jones ellen Prince Naseem Hamed, a WBO profi bokszszervezet pehelysú­lyú brit világbajnoka az ameri­kai Junior Jones (43-4, 4 K.O.) ellen védheti meg legközelebb címét. Az ütközetre március 11-én Londonban kerül sor. Nemzetközi sakktalálkozó a palóc fővárosban - „Schnellbuli” zárásként Visszavágtak a gyarmatiak A napokban rendezte meg a Balassagyarmati Szellemi Sportegyesület sakk-köre ha­gyományos nemzetközi vá­rosközi versenyét, amelyen az „ősellenfelet”, a szlovákiai Ipolybalog és környékének sakkválogatottját látták ven­dégül, és alaposan visszavág­tak az ottani tavaszi veresé­gért. A Gál Gábor, Kánya Zoltán, Koltányi Imre, Császár Ferenc, Baranyi Pál, Friedmann Zol­tán, Páris György és dr. Rózsa György összetételű hazaiak mindössze egy döntetlent en­gedélyeztek az Ipoly túlpartjá­ról jött vendégeknek (7,5-0,5). Külön öröm lehet mindkét fél részére, hogy a Szalézi Kollé­gium jóvoltából végre nem csak méltó játéktér, hanem terí­tett asztal is várt-a -31- résztve­vőre. Igaz, mielőtt leülhettek volna az estebéd mellé, leg­többjükre még szellemi „túl­óra” várt egy kilencfordulós svájci rendszerű villámtoma formájában. Az öt-öt perc gondolkodási idejű partik a Salgótarjánból át­ruccant „schnellcápáknak” ment a legjobban, hiszen az első, a második és a negyedik helyet is megszerezték. Az él­csoport: 1. Istvanovszki Kálmán 8 pont, 2. Szabó Ervin 7,5 pont, 3. Gál Gábor 7 pont, 4. Lengyel István 6,5 pont, 5. Baranyi Pál, 6. Kánya Zoltán és Császár Fe­renc 6-6 pont. A január 29-re tervezett újabb nagyszabású balassa­gyarmati villámtomán lehető­ségük lesz javítani a hazaiak­nak, bár ismerve a „szomszédo- •tásra”- nagy számban- készülő • Kánya Zoltán, a balassa­gyarmatiak oszlopos tagja salgótarjáni nagymenőket, ta­lán még nehezebb dolguk lesz. .................... (Satis)­Te ke - Kotroczó Csaba az ifjúságiaknál országos döntőig jutott Tehetségeink megmérettetése A Bélapátfalván a közelmúltban rendezett területi serdülő és ifjúsági egyéni tekebajnokságról Nógrád megyéből négy versenyző jutott be a Szegeden nemrég megtartott országos vidékbajnokság döntőjébe. Mátranovákról két serdülő, Telek Tamás és Kotroczó Tamás indult (a klub itt kö­szöni meg a Ganz Acélszer­kezeti Rt. mátranováki gyár­egysége vezetésének a segít­séget, hogy a fiatalok indul­hattak a versenyen), míg Ná­dújfaluról két ifjúsági korú tekéző, Kotroczó Csaba és Kotroczó Gábor szerzett jo­got az indulásra. Eredmények Serdülők, 43 induló (100 vegyes): 1. Szabó Krisztián (Lovászi SE) 484 fa, ... 35. Telek Tamás (Mátranovák) 374 fa, 36. Kotroczó Tamás (Mátranovák) 371 fa. Ifjúságiak, 46 induló (200 vegyes): 1. Bíró Ervin (Szolnok) 925 fa, ...16. Kot­roczó Csaba (Nádújfalu) 850 fa, ...29. Kotroczó Gábor 814 fa. Mindkét korosztályból a 16-16 legjobb versenyző ju­tott az országos egyéni dön­tőbe, mely kiegészült még nyolc-nyolc budapesti gurí- tóval. Az országos döntőt a közelmúltban rendezték meg Kaposváron, ahol megyénket az ifjúságiaknál Kotroczó Csaba, a Nádújfalu verseny­zője képviselte. Ezen a viada­lon a nógrádi fiú 782 fás (200 vegyes) teljesítményt ért el, amellyel nem került be a leg­jobb 12 közé. Azonban már az is nagy eredménynek számít, hogy több szuperligás és NB I-es ifjúsági verseny­zők között ott lehetett a 24-es döntőben. Most ugyan nem sikerült neki feltenni az i-re a pontot, de a következő évek­ben szorgalmas munkával még előrébb léphet. (b)

Next

/
Oldalképek
Tartalom