Nógrád Megyei Hírlap, 1999. december (10. évfolyam, 280-304. szám)

1999-12-02 / 281. szám

6. oldal SporTTüköR 1999. december 2., csütörtök Salgótarjánban hatvankét fiatal kapott emlékplakettet és oklevelet - Tíz utánpótlásedző részesült pénzjutalomban If jú példaképek: jól tanulnak és jól sportolnak Nágel Annamária (balról az első), a Bolyai gimnázium tanulója, az SKDASE egyre jobb eredményeket elérő versenyzője átveszi az emlékplakettet Puszta Bélától. Edzőjének, Szilágyi Tibornak (jobbról az első), akinek a keze alól egyre több futótehetség kerül ki, dr. Horváthné Győri Magdolna gratulál fotó: gyurián Tibor A „Jó tanuló, jó sportoló” verseny salgótarjáni idei dí­jazottjait köszöntötték teg­nap délután a salgótarjáni sportcsarnokban. Az iskola­padban és a küzdőtéren egy­aránt helytálló 62 fiatal ver­senyzőt, edzőiket, testnevelő­iket, iskoláik igazgatóit,^ a hozzátartozókat Bállá Ár­pád, Salgótarján sportfőta- nácsnoka köszöntötte. Puszta Béla polgármester rövid beszédében méltatta az ifjú sportolók, edzőik, ta­náraik „kétfrontos” erőfe­szítéseit, majd ő és dr. Hor­váthné Győri Magdolna, az önkormányzat oktatási, kul­turális és sportbizottságá­nak elnöke átadta az okleve­leket és az emlékplaketteket, íme, a „Jó tanuló, jó spor­toló” verseny salgótarjáni díjazottjainak névsora: Müller Orsolya (iskolája a Bolyai János Gimnázium) - sportága úszás: országos baj­nokság 50 m gyors 3., országos diákolimpia 100 m gyors 7.) Edzője: Kovács Dénes. Testne­velője: Cserkúti Edit. Nágel Annamária (Bolyai)- atlétika. Serdülő „B” ob 800 m 4., 1500 m 2., szlovén-ma- gyar-horvát válogatott viadal 2000 m 3. E.: Szilágyi Tibor. T.: Cserkúti Edit. Póka Andrea (Bolyai) - sakk, röplabda. Sakk orsz. diák­ok, csapat 6. E. és t.: Cserkúti Edit. Rusz Dániel (Bolyai) - atlé­tika. Serdülő „B” ob 800 m 3., 1500 m 5., orsz. diákok 1500 m 3., serdülő „A” ob 1500 m 4. E.: Máté Csaba. T.: Pálfalvai Zoltán. Bakos Gergő (Bolyai) - he­gyikerékpár, cross-country szakág. Hegyikerékpár ob 1., Magyar Kupa 1., Eb, vb., Vi­lágkupa-futamok 4.-7. E.: Pócs- földi Ottó. T.: Tóth Zénó. Tóth Krisztina (Bolyai) - sakk. Orsz. diákok, csapat 6. T.: Czene Éva. Fejes Melinda (Bolyai) - shotokán karate. Orsz. diákok kata 3. E.: Talpai József. T.: Cserkúti Edit. Tóth Szilvia (Bolyai) - sakk. Orsz. diákok csapat 6. T: Czene Éva. Keszi-Petik Anna (Bolyai)- sakk. Orsz. diákok csapat 6. T.: Czene Éva. Babják Gábor (Táncsics) - atlétika. Megye bajn. 1. (súly, diszkosz). Középisk. diákok megyei döntő 1. súly, 3. disz­kosz. E.: Király Zoltán. T: Benkő Béla. Bogár Edina (Madách) - sí­futás, biatlon. Orsz. bajn. négy 1., két 2. és egy 3.. E.: Vincze István, Földi László T.: Kalmár Ibolya. Szakái Georgina (Madách)- tájfutás. Orsz. diákok csapat 3. E.: Sramkó Tibor. T.: Oláh Sándor. Lokotka Linda (Madách) - röplabda, atlétika. SRK felnőtt csapattag, atl. megyei helyezé­sek. Megyei diákok gerelyhaj, többszörös bajnok. E.: Gu- lyásné Lőrincz Klári. T.: Czi- mer Péter. Torják Tibor (Madách) - torna. Többszörös megyei baj­nok. T.: Czimer Péter. Zsédely Zsuzsa (Madách) - atlétika. Többszörös megyei bajnok. T.: Kalmár Ibolya. Fekete Krisztián (Besz­terce) - atlétika, torna. Atlétika megyei diákok több helyezés, serdülő ob. 4., torna megyei di­ákok 1., orsz. elődöntő csapat 4. E.: Fekete Károly. T.: Sramkó Tibor. Győri Judit (Beszterce) - tájfutás. Orsz. diákok 3., orsz. csb. 3., orsz. egyéni bajn. 4., orsz. váltóbajn. 3. E.: Sramkó Tibor. T.: Szabóné Sipos Éva. Institórisz Alexandra (Beszterce) - kézilabda, atlé­tika, torna. Kézil. diákok me­gye 1., orsz. elődöntő 1., orsz. elődöntő 7.. Atlétika, torna me­gyei diákol 1., torna orsz. előd., csapat 4. E.: Szabóné Sipos Éva. Janik Viktória (Beszterce)- kézilabda. Megyei diákok 1., orsz. előd. 1., orsz. döntő 7. E.: Szabóné Sipos Éva. Pécsi Ildikó (Beszterce) - kézilabda, atlétika. Kézilabda diákok megyei 1., orsz. előd. 1., orsz. döntő 7. Atlétika megy. diákok több 1. E.: Szabóné Si­pos Éva. Angyal Dóra (Beszterce) - kézilabda, atlétika. Kézil. diá­kok megye 1., orsz. előd. 1., orsz. döntő 7. Atlétika megyei diákok több 1-2-3. E.: Szabóné Sipos Éva. Varga Katalin (Beszterce) - kézilabda. Diákok megyei 1., orsz. előd. 1., orsz. döntő 7. £.: .Szabóné Sipos Éva. Csányi Julianna (Beszterce)- kézilabda. Diákok megyei 1., orsz. előd. 1., orsz. döntő 7. £.: Szabóné Sipos Éva. Rappi Zsuzsanna (Besz­terce) - kézilabda. Diákok me­gyei 1., orsz. előd. 1., orsz. döntő 7. E.: Szabóné Sipos Éva. Kisbalázs Anna (Beszterce)- kézilabda, atlétika. Kézil. di­ákok megyei 1., orsz.döntő 7. Atlétika megyei diákok több 1. E.: Szabóné Sipos Éva. T: Sramkó Tibor. Pásztor Veronika (Besz­terce) - kézilabda, atlétika. Ké- zil. diákok megyei 1., orsz. előd. 1. Atl. megyei diákok több helyezés. E.: Szabóné Si­pos Éva. Molnár Ágnes (Beszterce) - kézézilabda, torna. Kézi. diá­kok megyei 1., orsz. előd. 1. Torna diákok megyei 1., orsz. előd. 4. E.: Szabóné Sipos Éva. Kováts Márton (Gagarin) - atlétika, kosárlabda. Megyei bajn. több helyezés, atl. orsz. döntős. E.: Szabóné Sipos Éva. Simon András (Gagarin) - labdarúgás. Góliát orsz. döntő 5. £.: Répás Béla, Czene Jó­zsef. T.: Dénesné Hajek Kata­lin. Simon Ádám (Gagarin) - labdarúgás. Góliát orsz. döntő 5. E.: Répás Béla és Czene Jó­zsef. T.: Dénesné Hajek Kata­lin. Sebestyén Ádám (Gagarin)- júdó. Közt. Kupa 1., diákok orsz. döntő 3. E.: Oláh László. T.: Répás Béla. Németh Nóra (Gagarin) - torna, atlétika. Torna megyei bajn., orsz. döntős. Atlétika több megyei helyezés. £.; Rin- geisen Andrásné. Maiina Tamás (Gagarin) - atlétika, kosárlabda. Megyei 1., orsz. dönt., kosárl. területi dön­tős. £. és t.: Ringeisen And­rásné. Varga Lilla (Gagarin) - torna, atlétika. Torna megyei 1., orsz. döntős, atl. megyei diák vers. több helyezés. £. és t.: Ringeisen Andrásné. Simon Attila (Gagarin) - labdarúgás, atl. Orsz. diákok labdarúg. 7., atl. több. megyei diákok hely. £.: Répás Béla. T.: Ringeisen Andrásné. Bodor Tamás Gagarin) - at­létika. Több megyei helyezés, orsz. döntős. £. és t.: Ringeisen Andrásné. Tolnai Tamás (Gagarin) - karate, atlétika, labdar. Karate orsz. diákok 1., labdar. orsz. 7., atlétika több megyei helyezés. £.: Borzák Norbert, Bagyal Pé­ter, Répás Béla. T.: Répás Béla. Kiss-Simon Máté (Gagarin)- labdarúgás. Diákok megyei 1., orsz. döntő 7. £. és t.: Répás Béla. Müller András (Gagarin) - kosárl., atl., úszás. Kosárl. diá­kok tér. döntő 3. Atl., úszás több megyei helyezés. £.: Szar­vas József, Márton István. T.: Szarvas József. Pataki Krisztián (Gagarin)- labdarúgás. Diákok orsz. döntő 7. £. és t.: Répás Béla. Só Alexandra (Gagarin) ­torna, kosárl. Torna megy. baj­nok, kosárlabda megyei helye­zett. £.: Ringeisen Andrásné, Szarvas József. T.: Ringeisen Andrásné. Petesházi Gergő (Gagarin) - karate. Orsz. diákok 1. £.: Borzák Norbert. T.: Ringeisen Andrásné. Németh Anna (Gagarin) - Triatlon, duatlon, sí, úszás. Megyei diákok döntők 1-4. £.; Márton István. T.: Ringeisen Andrásné. Szalkai-Szabó Máté (Gaga­rin) - kosárl., vizipóló. Kosárl. diák tér. 3., több megyei helye­zés, Vizipóló orsz. döntős. £. és t.: Szarvas József. Molnár Dániel (Gagarin) - atlétika. Orsz.^serdülő B. 1500 akadály 3., orsz. mezei diákok 3. E: Király Zoltán. T.: Répás Béla. Gólyán Péter (Kodály) - at­létika. Magyar bajn. serd. B. 2000 m 2., több nemzetk. és magy. verseny 1-3. £.: Király Zoltán. T.: Vertich Tamás. Bócsó Gabriella (Arany) - atlétika. Diákok orsz. négytusa 7., több megyei diákok helye­zés. £. és t.: Miklós Bertalan. Dénes Bernadett (Petőfi) - sífutás. Orsz. diákok 2-4., több megyei hely. £..- Vadas Szilvia. T.: dr. dr. Kinczel Ferencné. Ráduly Dóra (Petőfi) - sífu­tás, atlétika. Orsz. bajn. 1-2-3. E.: Vincze István és Szilágyi Tibor. T.: Póka György. Mravcsik Zoltán (Petőfi) - sífutás. Orsz. diákok 4. £.: Va­das István. T.: Bolla László. Lipták Zsófia (Petőfi) - röp­labda, atlétika. Röpl. diákok orsz. tér. döntő 3. Több megyei atl. helyezés. £.; Pepsiczkyné Szkiba Margit. T.: Póka György. Molnár Anett (Petőfi) - röp­labda. Diákok orsz. tér. döntő 3. £.: Pepsiczkyné Szkiba Margit. T.: Póka György. Szatmáry Alexandra (Pe­tőfi) - atlétika, úszás. Diákok megyei döntő 1-6. £. és t.: dr. dr. Kinczel Ferencné. Sebó Adrienn (Petőfi) - sí­futás. Orsz. diákok döntő 2-4. £.: Vadas Szilvia. T.: dr. dr. Kinczel Ferencné. Kis-Simon Zsolt (Petőfi) - sífutás. Orsz. diákok 1. £.: Va­das István. T.: Szolnoki Béláné. Endrész Mária (Petőfi) - RSG. Területi döntő 6. E.: Póka Márta. T.: Hegedűs Anita. Hegyi Zoltán (Petőfi) - triat­lon, duatlon, úszás. Megyei di­ákok 1-3. £.: Márton István. T: Bolla László. Kruppa Gergely (Petőfi) - triatlon, duatlon, úszás. Megyei diákok döntő 2-4. £.: Márton István. T.: Takács Tamás. Somoskői Adrienn Petőfi) - RGS orsz. területi döntő 1. és 3. £.: Oláh László. T.: Takács Tamás. Bodor Marcell (Petőfi) - cselgáncs. Diákok területi döntő 1. és 3. £.: Oláh László. T.: Takács Tamás. Tari Eszter (Petőfi) - atlé­tika. Megyei diákok 1-6. £. és t.: Király Zoltán. Spalek Nikoletta (Besz­terce) - kézilabda, torna. Kézil. diákok megyei 1., orsz. előd. 1., döntő 7. Torna csapat megyei 1., orsz. előd. 4. £. és t.: Sza­bóné Sipos Éva. Ezután tíz utánpótlásedző ré­szesült pénzjutalomban. A jutalmazottak: Andóné Hagara Judit (sporttánc), Botos Tibor (ökölvívás), Földi László (biatlon, lövészet), Kmetty Jó­zsef (labdarúgás), Laczkó Sán­dor (kosárlabda-diáksport), Márton István (triatlon-duat- lon), Simon Attila (labdarúgás), Szilágyi Tibor (atlétika), Talpai József (karate), Géczy Attiláné (diáksport). A díjátadó ünnepség tánc- bemutatóval zárult. (kolaj) Állati ajándékokat hozok - FIAT-vásárlóknak! Minden autóvásárló plüss állatfigurát választhat. Melyik Fiat-modellbe fér be 6 Mikulás? ™ A SZENVEDÉLY VEZET MINKET BBESB Engem a FIAT Seicento apró részletei érdekelnek. A képen látható gépkocsi extra felszereltséget tartalmaz. Kezdőrészlet 299 000 Ft-tól, havi részletek 29 000 Ft-tól. Melyik Fiat-modellbe fér be 6 Mikulás? lllll * SZENVEDÉLY VEZET MINKET BBESB

Next

/
Oldalképek
Tartalom