Nógrád Megyei Hírlap, 1999. december (10. évfolyam, 280-304. szám)

1999-12-16 / 293. szám

10. oldal SporTTüköR 1999. december 16., csütörtök Sportemberek kitüntetése Az Ifjúsági és Sportminiszté­rium tegnap Budapesten, a Magyar Tudományos Aka­démia székházában tartotta hagyományos központi kitün­tetési ünnepségét. A kiemel­kedő munkát végző sportve­zetőket, testnevelőket, sport- aktívákat Szakács Imre politi­kai államtitkár köszöntötte, majd elismeréseket adott át. A több mint hatvan díjazott között két nógrádi sportvezető is volt. Hámori Imre, a Rétsági Általános Iskola testnevelője a Magyar Sportért kitüntető cí­met, Kovács Lászlóné, a Ka- rancslapujtői SE kézilabdae­dzője az Esterházy Miksa-em- lékérmet kapott. Gratulálunk! Falra másztak Gyarmaton Útban a magaslati cél felé FOTÓ: GÓCS ÉVA A „Palócföld legjobb műfal­mászója” elnevezésű verseny döntőjét hét végén rendezték meg Balassagyarmaton, a Mikszáth Kálmán Művelő­dési Központban. Eredmények. Gyermekek: 1. Bogár Gergő, 2. Borzák Be­nedek, 3. Rácz Mercédesz. Serdülők: 1. Horváth Péter, Kaszás Brigitta, 2. Kovács Anna, Lajgut Anna, 3. Rácz Alexandra, Lajgut Nóra. Ifjúságiak: 1. Fábián Le­vente, 2. Móró Milán. Felnőttek. Férfiak: 1. Majo Smik (Nagykürtösi Hegymászó Klub), 2. Kalácska Mihály (Ba­lassagyarmati Hegymászó Klub), 3. Juhász Gyula (Salgó­tarjáni Hegymászó Klub.) Nők: 1. Barna Klára 2. Ka­tona Krisztina (mindkettő Sal­gótarjáni Hegymászó Klub.) Górcső alatt NB III-as labdarúgócsapataink - BSE-Nógrád Volán Talpon maradtak az Ipoly-partiak Az 1998/1999-es labdarúgó-bajnokságban a Balassagyarmati SE-Nógrád Volán csapata nehezen kicsikarta magának a jogot, hogy továbbra is az NB in Mátra-csoportjában szerepeljen. A város és együttese arra készült, hogy az 1999/2000-es idényben az előzőnél jóval jobb eredményt produkáljon, ám július végén tizenegy játékos távozott el az egyesülettől, mindössze nyolc, zömmel ifjúsági korú labdarúgója maradt a klubnak. Nem sok­kal később a kialakult helyzet miatt távozott edzőjük, Cserni Ist­ván is, s a játékosokkal és a trénerrel együtt az addig elvégzett felkészülési munka is „távozott”. Ekkor szinte senki sem adott esélyt a csapatnak még az NB m-ban való indulásra sem, így az ősszel megszerzett 18 pont és a 11. hely dicsérendő. Még a szezon- kezdet előtt a régi és az új vezetők közül többen megpróbáltak se­gíteni a csapaton. Ekkor került képbe Sisa Tibor, a nyáron még NB I-es, majd az NB m-ba visszalépő SBTC edzője. Ezek után meglepetésként hatott, hogy a korábban szép sikereket elért tré­ner a reménytelen helyzetbe került gyarmatiakat választotta.- Miben bízott, amikor elvál­lalta a BSE irányítását? - kér­deztük először Sisa Tibortól.-Többen is mondták, hogy nem szerencsés vállalás a mai BSE, és figyelmeztettek, hogy a múlt évben összeszokott jó já­tékosokkal is gyengén szerepelt a csapat, így most, a távozók nélkül talán öt pontunk sem lesz. Az egyesület vezetői kér­tek: legalább fél évig segítsek be, hogy talpon maradhasson az egyesület. Motivált az is, hogy bár az SBTC-ből is sokan tá­voztak, de innen még többen, így adott volt a bizonyítási le­hetőség, hogy az NB I-ben sem tudtak volna minket egy kézle­gyintéssel elintézni.-Az ismert történések után mi volt a cél?- Mivel a felkészülést nem én irányítottam, az akkori el­képzeléseket nem ismerem. Amikor én idekerültem, már az „új generáció” ült az öltözőben és akkor már nem igazán volt kitűzött minimális pontszám, vagy helyezés. Az volt a cél, hogy ne szakadjon le nagyon a csapat a kilencedik helytől és a lehető legtöbb pontot gyűjtse be, azaz legyen lehetőség tava­szig rendezni a sorokat, és az addig is velem edző ifistákat föl lehessen mérni és be lehessen építeni a csapatba.- Ennek ismeretében az elért eredmény miatt nem kell szé­gyenkezni­- A tizenegyedik helyen zár­tuk az őszt, tizennyolc ponttal. Egy ponttal van kevesebbünk, mint a kilencedik helyezettnek, és nyolccal, mint a második­nak. így a körülményeket figye­lembe véve, még boldogok is lehetnénk. De én igazándiból akkor éreztem volna, hogy bra­vúrt hajtottunk végre, ha még két ponttal többet szerzünk, amelyre az Újszász és a Tisza­füred ellen is megvoltak a ma­Schuchmann Attila maradt a balassagyarmati csapatnál ximális esélyeink. Bár - a min­ket kísérő problémákat ismerve - így is lehet, hogy meghazud­toltuk a labdarúgás törvényeit.- Mik voltak az idényben a legfőbb problémák?-A baj sosem jár egyedül. Én csak párat említenék, de még ezen felül is voltak bőven esélycsökkentő gondjaink. Elő­ször is az edzéslátogatás. Ha azt mondom, hogy levelező tagoza­ton végezte edzéseinket az álta­lam elképzelt kezdő csapat 80 százaléka, akkor nem mondok sokat. Sőt, voltak, akiket én egyetlen edzésen sem láttam, de elveimmel ellentétben mégis játszatni kellett őket. Sokszor érezhetően nemhogy a mérkő­zésre, de még az edzésre sem tudtunk kétszer ugyanazzal a csapattal kiállni. Azt persze mindenképpen meg kell emlí­teni, hogy a játékosok közül volt, aki nem tudott, volt, akit nem engedtek és volt, aki nem is akart jönni edzésre, tudván, hogy nincs, hiszen nem is lehe­tett versenyhelyzet. Természe­tesen ezek után a játékstílusunk kialakítása csak nyomokban történhetett meg. Szólnom kell az NB I-es Dunakeszivel való kapcsolatról is. ők nem kezel­tek bennünket partnerként, s akkor még finoman is fogal­maztam. A nyáron megígért öt játékos helyett csak hármat ad­tak, őket is sérülés utáni lába­dozó állapotban, már ha egyál­talán elengedték őket. így mér­kőzéseinken csak mutatóban lehettek jelen. Harmadsorban néhány szó játékosainkról: a 22-es keretből tizenhat az ifjú­sági csapatban is szerepeltet­hető lenne életkora alapján. Közülük tizenketten most ját­szottak, edzettek először az NB Ill-ban. Igaz, sok az ügyes gye­rek és van, aki tudta bizonyí­tani, hogy nem véletlenül jutha­tott szóhoz. De Albert Flórián sem hatod-hetedmagával kez­dett el szinte gyerekfejjel ját­szani az FTC felnőttcsapatában. A rutin fontos. A ritmus felvé­tele fokozatosságot igényel, amelyre itt és most nem volt idő. Ráadásul mivel a fiatal já­tékosok teljesítménye köny- nyebben kerül hullámvölgybe és onnan nehezebb is kikerül­niük, ezért volt olyan periódu­sunk, amikor egyszerre többen sem tudták hozni legjobb for­májukat a kezdő csapatban. Mindezeken felül ami ősszel még nagyon hiányzott, az egy góllövő csatár, aki ha csak öt gólt tudott volna rúgni az leg­alább három-öt pluszpontot je­lenthetett volna a csapatnak. De vannak nekünk rutinos játéko­saink is, akiknek köszönet jár a klubhűségükért és azért, hogy viselték a terheket. További adalékként említhetném, hogy a bajnokság közben kiderült, a csapatnak olyan kötelezettsége is van, ami az ez évi versenyki­írás ismeretében érthetetlen vál­lalás volt.- Mi várható a tavaszi sze­zonkezdésig, illetve a második 15 fordulóban?- Agilis vezetőket ismertem meg Balassagyarmaton, ezért nagy baj nem lehet. Úgy ér­zem, hogy a városnak, a kö­zönségnek szüksége van erre a szintű csapatra. Ha pedig azo­kat a problémákat, amelyeket fentebb felvázoltam, orvosol­ják, tavasszal nem kell bű­vészmutatványokkal operálni. Magamról még annyit: ilyen feltételekkel természetesen többet nemigen vállalok csapa­tot, már csak azért sem, mivel úgy érzem, nem igazán érezte át mindenki a helyzetünket, a küzdelmünket, és sokszor az elvárások nem tükrözték a rea­litást. Kanyó Ferenc Ajkler Zita: cél az olimpiai kvóta Egy szponzori csoport az elmúlt esztendőben két­éves szerződést kötött Ajk­ler Zitával, az SKDSE ki­váló atlétanőjével, aki a sydneyi olimpiára készül. Az egésznek dr. Gótai László, a Magyar Olimpiai Bizottság Nógrád megyei képviselője volt a szerve­zője. Az érdekeltek az eltelt egy évről a napokban, a sal­gótarjáni sportcsarnokban tartottak megbeszélést. Herczeg Vince - Zita edzője - értékelte az eddig elvégzett munkát, s annak eredményeit. Hangsúlyozta: Salgótarján önkormányza­tának és a szponzorok segít­ségének köszönhetően nyu­godtan készülhettek az idén. A terveket azonban keresz­tülhúzta egy sérülés. Ennek ellenére Palma de Mallor­cán, az Universiádén az ötödik helyen végzett a ta­nítványa. Mint mondta, a jövő évi célok egyik fontos állomása a február 25-27-e között, Belgiumban rendezendő fe­dett pályás Európa-bajnok- ság lesz. Zita már itt telje­sítheti távolugrásban az olimpiai kvótát, amelyet a Magyar Atlétikai Szövetség 670 centiméterben határo­zott meg. (A Nemzetközi Atlétikai Szövetség szintje csak 665 cm — szerk). Egyébként a teljesítés végső időpontja augusztus elseje. A szponzori csoport to­vábbra is a versenyzőnő mellett áll, s jövőre igyek­szik előteremteni a pénzt a minél jobb szerepléshez. * * * A napokban Budapesten, a Tivoli Színházban döntöttek arról, hogy a szóba jöhető két cég - a Creation Vargas és a McGill - közül melyik készíti majd az olimpiai formaruhákat. Az ese­ményre Ajkler Zitát is meg­hívták, így ő is bemutatott kollekciókat. A majdani ruhák viselői, a meghívottak szavazata és a zsűri véleménye alapján egyhangúan a Creation Vargas mellett döntöttek. Schmitt Pál, a MOB elnöke, egyben a zsűri elnöke el­mondta: biztos abban, hogy a magyaros ruhában felvo­nuló olimpikonok sikert aratnak a jövő század első olimpiájának ünnepélyes megnyitóján. (balogh) Labdarúgás Megyei III. osztály. Balassa­gyarmati csoport: Ä 15. fordu­lóból elmaradt mérkőzésen: Te- rény - Nógrádmarcal 1-4. A bajnokság állása 1. Ipolyszög 15 11 2 2 34-15 35 2. N.-sipek 15 10 2 3 44-17 32 3. Kétbodonv 15 10 2 3 45-25 32 4. Patvarc 14 10 1 3 41-15 31 5. Csitár 15 9 3 3 40-20 30 6. N.-kövesd 15 9 3 3 28-21 30 7. MohoraU. 14 8 4 2 27-18 28 8. Patak 15 7 2 6 31-32 23 9. Herencsény 13 5 0 8 31-36 15 10. Galgaguta 15 4 3 8 28-36 15 11. N.-marcai 15 5 0 10 18-30 15 12. M.-nándor 15 4 2 9 22-33 14 13. Csesztve 14 3 2 9 26-39 11 14. Cs.-surány 14 30 11 22-39 9 15. Hugyag 13 2 2 9 9-34 8 16. Terény 15 2 0 13 17-53 6 Ifjúságiak Megyei II. osztály. Nyugati csoport. A 15. fordulóból el­maradt mérkőzéseken: Becske - Drégelypalánk 0-4, Szanda - Nézsa 1-1. Az őszi végeredmény 1. Rétság 15 15 0 0 103- 12 45 2. BabcsánM. 15 13 0 2 85- 29 39 3. Romhány 15 11 1 3 92- 25 34 4. Nagyoroszi 15 11 1 3 65- 29 34 Bajnokságok, eredmények, táblázatok 5. Szügy 15 8 1 6 66- 40 25 6. D.-palánk 15 8 1 6 54- 38 25 7. É.-vadkert 15 7 2 6 50- 39 23 8. Őrhalom 15 6 1 8 48- 34 19 9. Mohora 15 5 3 7 35- 34 18 10. Bánk 15 6 0 9 38- 38 18 11. Varsány 15 5 1 9 30- 51 16 12. Nézsa 15 5 1 9 38- 93 16 13. Dejtár 15 5 0 10 27-113 15 14. Rimóc 15 4 0 11 44- 51 12 15. Becske 15 2 1 12 14- 85 7 16. Szanda 15 2 1 12 11- 89 7 Serdülők U 14 országos bajnokság. Kö­zépcsoport. 9. forduló: Hatvan - Komárom 2^0, SBTC - Vi­deoton 1-5, Érd - Lombard 1- 12, Szigetszentmiklós - Tak­sony 20-0, Alapítvány-Tatabá­nya - Százhalombatta 0-2. 10. forduló: Dunakeszi - SBTC 2- 3, Videoton - Hatvan 12-0, Százhalombatta - Szigetszent­miklós 0-6, Taksony - Érd 2-3, Lombard - Dorog 9-0.11. for­duló: Hatvan-Dunakeszi 0-2, Dorog-Taksony 1-1, Százha- lombatta-Érd 7-0, Sziget- szentmiklós-Komárom 3-0, Alapítvány-T.-Videoton 1-0. A bajnokság állása 1. Szigetszent 2. Videoton 3. SBTC 4. Lombard-T. 5. Dunakeszi 6. Százhalomb. 7. Alapitvány-T 8. Hatvan 9. Komárom 10. Dorog 11. Érd 9 9 0 0 96- 1 27 9 8 0 1 87- 4 24 11 7 2 2 48-18 23 9 5 1 3 31-16 16 9 5 1 3 29-16 16 9 5 0 4 37-28 15 9 5 0 4 22-29 15 11 4 0 7 32-51 12 8 2 2 4 7-14 8 9 1 1 7 8-80 4 9 1 0 8 6-71 3 10 0 1 9 5-84 1 12. Taksony Megjegyzés: Az elmaradt mérkőzéseket tavasszal játsz- szák le. U 15 országos bajnokság Középcsoport. 9. forduló: Hatvan - Komárom 1-3, SBTC - Videoton 2-2, Érd - Lombard 3-1, Szigetszentmiklós - Tak­sony 2-0, Alapítvány-Tatabá­nya - Százhalombatta 3-1. 10. forduló: Dunakeszi - SBTC 0-6, Videoton - Hatvan 3-0, Százhalombatta - Szigetszent­miklós 6-1, Taksony - Érd 1-5, Lombard - Dorog 1-2. 11. for­duló: Hatvan - Dunakeszi 0-2, Dorog - Taksony 8-0, Százha­lombatta - Érd 12-0, Sziget­szentmiklós - Komárom 0-9, Alapítvány-Tatabánya - Video­ton 0-1. A bajnokság állása 1. SBTC 2. Videoton 3. Alapítvány-T 4. Százhalomb. 5. Érd 6. Komárom 7. Dunakeszi 8. Dorog 9. Hatvan 10. Szigetszent. 11. Lombard-T. 12. Taksony 11 9 1 1 74-11 28 9 8 1 0 55- 2 25 9 6 1 2 21- 8 19 9 5 1 3 48-24 16 9 4 3 2 26-31 15 8 4 2 2 33-10 14 9 4 2 3 17-19 14 9 3 1 5 23-35 10 11 3 0 8 24-33 9 9 3 0 6 1047 9 9 1 0 8 5-37 3 10 0 0 10 1-80 0 Megjegyzés: Az elmaradt mérkőzéseket tavasszal játsz- szák le. Röplabda Megyei középiskolás diáko­limpia eredményei. Leányok. IV. korcsoport: St. Bolyai - St. Petőfi 2-3, Kisterenye Váci - St. Arany 0-3, St. Petőfi - St. Madách 0-3, St. Arany - St. Bolyai 0-3, St. Bolyai - Kiste­renye Váci 3-0, Váci (Kistere­nye) - St. Madách 0-3, St. Arany - St. Petőfi 2-3, St. Pe­tőfi - Kisterenye Váci 3-0, St. Madách - St. Bolyai 0-3. A bajnokság állása: 1. St. Bolyai (11-3) 7 pont, 2. St. Madách (9-3) 7, 3. St. Petőfi (9-7) 7, 4. St. Arany (5-9) 5,5. Kisterenye Váci (0-12)4. Leányok V. korcsoport: Kis­terenye Váci - St. Táncsics 2-3, Kisterenye Váci - St. Kereske­delmi 3-0, St. Táncsics - St. Bo­lyai 0-3, St. Bolyai - St. Keres­kedelmi 3-0, St. Kereskedelmi - St. Táncsics 0-3, St. Bolyai - Kisterenye Váci 3-0. A bajnok­ság állása: 1. St. Bolyai (9-3) 6 pont, 2. St. Táncsics (6—5) 5, 3. Kistemye Váci (5-6) 4, St. Ke­reskedelmi (0-9) 3. Fiúk. IV-V. korcsoport: Szé- csény Körösi - St. Táncsics 3-1, St. Arany - St. Stromfeld 0-3, St. Stormfeld - Szécsény Körösi 2-3, St. Táncsics - St. Arany 3-0, St. Stromfeld - St. Táncsics 3-0, Szécsény Körösi - St. Arany. A bajnokság ál­lása: 1. Szécsény Körösi (9-3) 6 pont, 2. St. Stormfeld (8-3) 5, 3. St. Táncsics (4-6) 4, St. Arany (0-9) 3. Teke NB III. Északkeleti csoport. 9. forduló. Sajóbábony - Mátranovák 3-5 (2289-2345). Sajóbábony: Kincses 384/1, Vajda 379, Mannheim 377, Varga 355, Szuhay 390/1, Boza 404/1. Mátranovák: id. Stoszek L. 418/1, Telek I. 358, Telek T. 396/1, Nyerges L. 379, Kot- roczó I. 379, Nagy J. 415/1. Az első párban id. Stoszek László 34 fás előnyt szerzett a vendé­géknek, akik a folytatásban is jól gurítottak, s végül pálya­csúccsal nyertek. A nováki gárda győzelmével megsze­rezte az őszi bajnoki címet. 7. forduló: Ózd II. - Debreceni MTE II. 8-0. Az őszi végeredmény 1. Mátranovák 2. Sajóbábony 3. Gy.-tarján 4. Vámosgyörk 5. Széchenyi 6. Petőfibánya 7. ÓzdH. 8. Miskolci TDS 9. Debrecen D. 8 6 0 2 41-23 12 8 6 0 2 35-29 12 8 5 0 3 40-24 10 8 5 0 3 35-29 10 8 4 0 4 38-26 8 8 4 0 4 33-31 8 8 3 0 5 30-34 6 8 2 0 6 18-46 4 8 1 0 7 18-46 2 Összeállította: (jóba)

Next

/
Oldalképek
Tartalom