Nógrád Megyei Hírlap, 1999. december (10. évfolyam, 280-304. szám)
1999-12-16 / 293. szám
4. oldal Gazdaság 1999. december 16., csütörtök Tíz százalék alatti infláció Az idén tizenkét év után először kerülhet hazánkban tíz százalék alá az átlagos éves infláció. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) becslése szerint a GDP növekedése az idén 4,2-4,3 százalékos lesz - jelentette ki Surányi György, az MNB elnöke a magyarországi Amerikai Kereskedelmi Kamara üzleti ebédjén szerdán. A jegybank elnöke a magyar gazdaság állapotát jellemezve kijelentette, hogy nehéz, de sikeres évtized van Magyarország mögött. Az elmúlt hat évben a növekedés folyamatos volt, és a magyar gazdaság egyike a leggyorsabban fejlődő gazdaságoknak a térségben. Elmondta, hogy az export növekedése az év végére várhatóan 12-13 százalékos lesz, és elérheti a 24-25 milliárd dollárt. A kivitel 80 százaléka a 24 legfejlettebb országba (OECD) irányul, de különösen bíztató, hogy ezen belül 75 százalékkal képviselteti magát az Európai Unió. Surányi szerint tartható a kormány célkitűzése, hogy a GDP-arányos költségvetési hiány 4 százalék körül legyen 1999-ben. Az IVINB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre forintban) Angol font 405,93 Cseh korona 7,08 Euró 253,64 Német márka 129,68 Osztrák schilling 18,43 Lengyel zloty 59,87 Svájci frank 158,51 Szlovák korona 5,99 USA dollár 252,63 Állandósult a belvízveszély Több mint hárommillió forintot költünk naponta védekezésre Az országban az elmúlt napokban tovább növekedett a belvízzel elöntött területek nagysága. Az ország egyes térségeiben harmadfokú belvízvédelmi készültség van érvényben. A víztársulatok naponta 3,1 millió forintot költenek a belvíz elleni védekezésre. A vízzel borított területek jelentős részén a hőmérsékleti és csapadékviszonyoktól függően a jövő esztendő elején is fenyeget a belvíz. Amennyiben a január és a február az átlagosnál csapadékosabb lesz, akkor - elsősorban az Alföld déli részén - újabb elöntésekre lehet számtani, de kisebb esőzés vagy havazás esetén is kialakulhat téli-tavaszi belvíz veszély. A vízügyi igazgatóságok belvízvédelmi tevékenységén kívül tizennyolc vízgazdálkodási társulat lát el kárelhárítási feladatot. Békés, Jász-Nagykun- Szolnok, Bács-Kiskun, Csong- rád, Baranya és Fejér megye területén jelenleg 149 ember végzi a szivattyúzást és a belvízcsatornákban lévő uszadék eltávolítását. Az elmúlt időszakban naponta csaknem egymillió 640 ezer köbméter vizet emeltek át a szivattyúk. A víz akadálytalan levonulását 26 géppel folyamatosan biztosítják. A víztársulatok eddigi védekezési költsége meghaladta a 52 millió 300 ezer forintot, a védekezés napi költsége így 3,4 millió forint. A legfrissebb hírek szerint Doboz önkormányzata tegnap harmadfokú belvízvédelmi készültséget rendelt el. A Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság tájékoztatása szerint a Körösök mentén az elmúlt napokban lehullott nagy mennyiségű csapadék jelentős mértékben - 12 ezerről 16 ezer hektárra - növelte a belvízzel bontott területet. Másodfokú védekezés van érvényben Ecsegfal- ván, Szarvason, Kétsopronyban, Csabacsüdön, Gyomaendrődön, Eleken és Biharugrán. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumnak a falugazdász-hálózat információin alapuló tájékoztatása szerint a belvizes területek nagysága 83 800 hektárt tesz ki. Ebből mintegy 28 700 hektár a vetésterület, 30000 hektár a szántó és 15 850 hektár a rét, legelő. A Belvízvédelmi Ügyelet jelentése alapján a mezőgazda- sági területeken kívül több helyen lakóépületeket is fenyeget a belvíz. Fejér megyében Kálóz községbén két, Sáregresen egy lakóház dőlt össze, - ug Heti piaci árak Termék Miskolc nagybani Kecskemét nagybani Szombathely nagybani Szegednagybani ár: Ft/kg ár: Ft/kg ár: Ft/kg ár: Ft/kg Burgonya 25-30 30-35 30-35 20-40 Paradicsom 199-250 200-260 180-220 180-240 Zöldpaprika 220-280 150-200 140-180 160-240 Fejes káposzta 28-30 25-30 25-35 20-25 Karfiol 100-130 100-120 100-120 130-160 Vöröshagyma 30-40 40-45 35-45 30-50 Fokhagyma 180-220 180-220 160-200 180-200 Uborka/kígyó 240-300 280-300 220-300 250-300 Petrezselyem 260-300 200-250 200-240 200-300 Dióbél 900-1100 800-1100 900-1100 850-900 Cékla 37-40 40-45 30-40 30-40 Alma 58-80 60-110 58-90 60-100 Sárgarépa 40-60 60-70 60-70 50-60 Karalábé 40-60 25-35 30-40 20-40 Tojás 15-17 13-14/db 12-13/db 12-14/db AKII PIACI INFORMÁCIÓS OSZTÁLY A bioélelmiszerek hajnala? A kormány 2006-ig a jelenlegi összegnek mintegy a hússzorosával, 15-16 milliárd forinttal tervezi támogatni az ökogazdálkodást. Solti Gábor, a Biokultúra Egyesület elnöke lapunknak elmondta: idén 80 millió forint jutott az ökológiagazdálkodás támogatására és a hozzá kapcsolódó marketingtevékenységre. Ez az összeg jövőre, illetve a jövő esztendőtől kezdve évente várhatóan 1,5-1,7 milliárd forintra fog emelkedni. A Nemzeti Agrárkörnyezet-vé- delmi Program keretében a kormány 2006-ig a jelenlegi 30 ezer hektárnyi ökogazdálkodásba vont terület nagyságát a tízszeresére tervezi növelni, a támogatás mértékét pedig a jelenlegi összegnek a hússzorosára emeli. 2006-ig összesen 15-16 milliárd forinttal segítené az ökogazdálkodás fejlesztését a program. Magyarországon is egyre nagyobb igény mutatkozik a vegyszermentesen előállított, egészséges élelmiszerek iránt. A fogyasztó biztos akar lenni abban, hogy az élelmiszerben nincs szintetikus növényvédő- szer-maradvány. Az egészséges táplálkozás területén a bioélelmiszer mutat kiutat. Magyarországon még nincs nagy kultusza ennek, az Európai Unióban viszont a biotermékek fogyasztásának üteme évente 20-40 százalékkal növekszik. Ez - mutatott rá Solti - perspektívát jelenthet hazánk számára. Magyarországon jelenleg 700 biotermelő mintegy 30 ezer hektáron gazdálkodik, termelésük egyelőre elég, mert fedezi a gyér hazai keresletet. Az itthon termelt bioélelmiszerek 95 százaléka így is exportra kerül. A mostani támogatásnövekedés új fejezetet nyithat a biotermelés terén, mert az 1,5-1,7 milliárd forint komoly fejlődési ütemet biztosíthat az ökotermelőknek. A támogatást kizárólag a gazdák vehetik igénybe, a tervek szerint a zöldségkultúrában például egy hektárra vetítve akár 70 ezer forint is lehet az állami hozzájárulás mértéke. (újvári) A BUX ALAKULÁSA NOVEMBER 23-29-iG Részvénvárfolvamok 743/L32. B.chem: 7 790 Ft t 7446,25 Fotex: 93 Ft t; Matáv: 1 508 Ft t Mól: 5 000 Ft t OTP: 11 895 Ft t 7414,85 \ Rába: 2450 Ft ti Richter: 12 850 Ft* 7390,16 7ä§6,69 Kedd Szerda Csütörtök Péntek Hétfő Heti minimumár: 7386,69 Maximumár: 7446,25 Átlagár: 7416,47 Huszonöt fajtát vizsgáltak meg - Csupán „még megfelelő” a csomagolás Magyar méz Németországban Tovább öregbíti a magyar agrártermékek németországi jó hírnevét a német fogyasztók folyóiratának ítélete, amely kiválónak találta a magyar akácméz legtöbb jellemzőjét. A Warentest alapítvány TEST folyóiratának egyik, a közelmúltban megjelent számában átfogó vizsgálat jelent meg a mézről. A felkért minőségvizsgáló laboratórium szakemberei ösz- szesen huszonöt különböző fajtájú és márkájú, a német piacon forgalmazott mézet ellenőriztek. Ennek során összevetették az érzékszervi tulajdonságokat és az összetételt éppen úgy, mint az erjedési jellemzőket, az üledékanyagokat, a mézben kimutatható virágpor (pollen) mennyiségét, valamint a csomagolást. A huszonöt „versenyző” közül mindössze egy (német repceméz) kapott kiváló minősítést a szigorú zsűritől. Hat mézfajta érdemelte ki a „jó” minősítést, egyikük az Allos márkanevű készítmény, amely magyarországi eredetű akácmézet takar. Ez a méz az öt kritérium közül háromban kiváló, egyben (pollen) jó osztályzatot kapott, míg a többi öt jónak minősített termék jegyei a jó és a még megfelelő között szóródtak. Az Allos akácméz végosztályzatát feltehetően a csomagolás rontotta le, azt ugyanis csak „még megfelelőnek” találták az ítészek, míg a többi öt mézfajta esetében a csomagolás jó minősítést kapott. Ez tanulságot jelent a magyar méz forgalmazóinak. Berlini sajtótájékoztatóján a német kormány mezőgazdasági és élelmezésügyi államtitkára - a Warentest alapítvány vizsgálatára hivatkozva — maga is kiemelte a magyar akácméz kiválóságát. Felkészülés az ezredfordulóra Andy Kyte brit komputerszakértő - csaknem három héttel újév napja előtt - a következő tanácsot adta mindazoknak, akik tartanak tőle, hogy az ezredfordulóval kapcsolatos problémák kihatnak személyes életükre. „Idejében töltsék fel készleteiket, és nyomban karácsony után tankoljanak csurig benzint!” A GartnerG- roup nemzetközi tanácsadó társaságnak a 2000-es esztendőre szakosodott munkatársa biztos ugyan benne, hogy az ezredforduló nem fog maximális káoszt előidézni, de úgy véli, hogy az emberek mindennapi életében a komputerek esetleges meghibásodása különféle kellemetlenségeket okozhat. ,Az okos ember idejében pánikba esik” - vallja Kyte. A szilveszter hosszú hét végéje amúgy is problémákat okozhat a fogyasztónak, akkor is, ha a komputerrendszerek baj nélkül átvészelik az ezredfordulót. A bankok december 31-én, pénteken zárva tartanak. A pénzintézetek' természetesen már a megelőző napon nagy rohammal számolnak. Frank Sempert, a német gazdaság 2000-rel foglalkozó kezdeményezésének szóvivője magánemberként tervet dolgozott ki a szilveszteri hét végére. Mivel nem zárható ki teljesen az áramkiesés, már jó előre gondoskodott zseblámpáról és gyertyákról. Emellett ellenőrizte, hogy rendben vannak-e a szokásos tartalékok a háztartásban. A neves szakértő nem számít feltétlenül „zűrzavarra”, de úgy véli, hogy bosszúságokkal, problémákkal és kellemetlenségekkel teli esztendő előtt állunk. Bekövetkezhetnek olyan károk, amelyek nem szilveszter éjszakáján, hanem csak a rá következő napokban és hetekben mutatkoznak majd meg. A jogászok egész évben foglalkozni fognak ezzel a problémával - vélekedett Sempert. Nem magánemberként pedig úgy véli, hogy a várható problémák megelőzése már eddig 100 milliárd márkának megfelelő ösz- szegbe került a német gazdaságnak. Ennek ellenére komoly fennakadásokra számít például a közlekedésben. Tart attól, hogy újév napján utasok százai rekednek a német repülőtereken. Klaus Brunnstein, a hamburgi egyetem professzora az egészségügyben számít a legnagyobb problémákra. Még a pacemakerek és az intenzív osztályok műszereinek előállítói sem tudják százszázalékosan kizárni, hogy ezek az életmentő gépek problémamentesen „élűt meg” az újévet. Biztonságos befektetés papírforma szerint A PostaBank Megújuló betét nemcsak kényelmes, de biztonságos megtakarítási lehetőség, amellyel mindig bejön a papírforma. A névre szóló befektetés biztonságáért írásos bizonylat kezeskedik. Megújuló betét A Megújuló betét váltható a PostaBank fiókjaiban, kirendeltségein és valamennyi postán. O Posta Bank és Takarékpénztár Rt. lllBJSjp:;«