Nógrád Megyei Hírlap, 1999. december (10. évfolyam, 280-304. szám)

1999-12-02 / 281. szám

1999. december 2., csütörtök Ország - Világ 5. oldal Áder: EU-tagság 2003-tól Magyar javaslatok az Európai Parlamentben Az Európai Parlament (EP) és az EU-tagjelölt országok parla­menti elnökeinek találkozójáról készült emlékeztető tartalmazza azokat a javaslatokat, amelyeket Áder János az ülésen terjesztett elő az együttműködés fokozásá­nak lehetőségeiről. Áder János a találkozó első napján felszólalva kezdemé­nyezte, hogy a tagjelölt orszá­gok parlamenti elnökei vehesse­nek részt a tagországok tör­vényhozási elnökeinek tanács­kozásán. A tanácskozás ered­ményei közül Áder János ki­emelte, hogy a találkozó nyo­mán született szöveg szerint azoknak az országoknak 2003. január 1-jétől teljes jogú tagsá­got kell nyerniük az Európai Unióban, amelyek a legfelké­szültebbek, és lefolytatták a csatlakozási tárgyalásokat. Uni­ós részről a találkozón emlékez­tettek arra, hogy jövőre szeret­nének pontot tenni az EU belső reformjaival kapcsolatos tárgya­lások végére, 2001-ben pedig a legfelkészültebb országokkal befejeződhet a csatlakozási tár­gyalássorozat. Az elnök üdvö­zölte ezt a menetrendet, és le­szögezte, hogy reális a magyar tárgyalások befejezéseként 2001-et megjelölni. A találkozón megfogalmazó­dott az a vélemény, amely a csatlakozásnál az országonkén­ti elbírálás, a differenciálás el­vét részesíti előnyben. Törvénytervezet az önálló orvosi tevékenységről Az állam 2000. január 1-jén az önálló orvosi tevékenység működte­tési jogát (a praxist) ingyenesen és automatikusan átadja a jelenleg dolgozó háziorvosoknak, gyermekorvosoknak és a területi ellátási kötelezettséggel működő fogorvosoknak. A parlamentben tegnap Gógl Árpád egészségügyi miniszter ismertette az önálló orvosi te­vékenységről szóló törvényter­vezetet. A praxis vagyoni érté­kű joggá válik, ami később örö­kölhető, eladható. A működte­tési jog alapján csak szemeivé1 sen lehet folytatni az orvosi te­vékenységet. Á részleteket ké- sőbbi törvények, kormány- és miniszteri rendeletek szabá­lyozzák majd. • Az expozé után többórás vita alakult ki arról, hogy egyáltalán miről kellene vitatkozni. Sokan úgy vélték, hogy fel kellene füg­geszteni a tárgyalást addig, amíg •a képviselők meg nem ismerhe­tik a további tervezett jogsza­bályok tartalmát, hiszen nagyon sok kérdés csak ekkor tisztázó­dik. Mások arra figyelmeztettek, hogy az önkormányzati törvény szerint a települési önkormány­zat köteles gondoskodni az egészségügyi alapellátásról, de az előterjesztett javaslat nem foglalkozik az önkormányzat és az új jogállású háziorvos kapcso­latával. A Fidesz ezért módosító javaslatot készít. Közben pedig hatpárti egyeztetés is folyik a háttérben, hogy esetleg módosít­ható legyen az önkormányzati törvény, ez ugyanis ellenzéki szavazatok nélkül nem megold­ható. Több frakció úgy nyilatko­zott, hogy támogatják az orvo­si praxis privatizációját, de nem ingyenesen és nem ilyen lóhalálában bevezetve. Szabó György (MSZP) volt népjóléti miniszter szerint arról van szó, hogy a mostani kormány egy befolyásos érdekcsoportot akar magának megvásárolni. Az Országgyűlés kedden, ké­ső este elfogadta a jövő évi költségvetés úgynevezett fő számait; a jövő héten újra meg­nyitja a részletes vitát, de akkor már csak az egyes fejezeteken belül lehet átcsoportosítani az összegeket. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztéri­um végül csupán 260 milliárd forintot kapott, de a hitelinté­zetek által nyújtott agrárhite­lekre a kormány 65 milliárd fo­rint összegben kezességet vál­lal, vagyis az eredetileg terve­zett tízmilliárdot megtoldották a Torgyán József által igényelt 55 milliárddal. A pedagógusok minőségi bé­rezésére fordítható pótlék egy főre jutó átlaga jövő év szep­tember elsejétől 3000 forintra emelkedik. Az Országgyűlés megszavaz­ta azt a módosítást, hogy a volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezésére 5 mil­liárd helyett 6 milliárd forintot fordítson jövőre a költségvetés. S. Á. Mérséklik a települések közti különbséget Kevés a regionális szakember A szokásosnál kevesebb vita kö­zepette zajlott le az Országos Területfejlesztési Tanács idei utolsó ülése. A fő téma annak az országgyűlési határozatjavaslat­nak a megvitatása volt, amely egyebek mellett a területfejlesz­tési támogatások és a decentrali­záció irányelveit határozza meg. A jövőben várhatóan nagyobb mértékben érvényesül a decent­ralizáció elve a területfejlesztés­re szánt pénzek elosztásánál, ez is indokolja az országgyűlési ha­tározat módosítását - emelte ki dr. Szaló Péter helyettes államtit­kár. Ez a forrásnövekedés már az elmúlt évben is figyelemre­méltó volt. Két évvel ezelőtt a területfejlesztésre és a területi kiegyenlítésre szánt pénzekből 13,2 milliárd forintot osztottak szét, az idén már több mint húszmilliárdos volt ez a keret. Az igazi fejlődéshez a humán szféra erősítése is elengedhetet­len az egyes régiókban - értet­tek egyet az országos tanács tag­jai. Szaló Péter szerint az lenne ideális, ha minél hamarabb át­térhetnénk a programfinanszí­rozás rendszerére, erre azonban jelenleg még a régiók intézmé­nyi viszonyai nem alkalmasak. A jövő évi pénzelosztásnál ki­emelt szerepet kap a mezőgaz­dasággal összefüggő fejleszté­sek támogatása, hiszen a kon­cepció szerint nemcsak az egyes térségek, hanem a váro­sok és a falvak közötti fejlődés­beli különbséget is mérsékelni kell. (kocsány) A whiskys vallomása Ambrus Attila egy magas beosz­tású, a Belügyminisztérium állo­mányába tartozó személytől ka­pott információkat július 10-ei szökéséhez, sőt a fogda épületé­nek pontos tervrajzát is tőle kap­ta meg - derült ki a whiskys teg­napi tanúvallomásából. Ambrus annak a három fogda­őrnek a tárgyalásán tett tanú- vallomást, akiket az ügyészség kötelességszegéssel vádol, merthogy elősegítették szöké­sét júliusban a BRFK Gyorsko­csi utcai épületéből. A whiskys elmondta: a rendelkezésére álló információk birtokában a világ legkönnyebb dolga volt „kisé­tálni” a fogdából. Szökése rész­leteinek ismertetése során kö­zölte: amikor már az utcán volt, villamossal utazott át Pestre, ahol két rendőrrel is összefu­tott, de gond nélkül tovább tu­dott menni. Ambrus Attila leszögezte: a három vádlott­nak semmi köze nem volt szö­késéhez. Kijelentette, szökését előre megtervezte, tudomása volt az őrök létszámhiányáról és az épület belső kameráinak hiá­nyosságairól is. A titokzatos belügyminisztéri­umi alkalmazottról szólva kö­zölte: ismeretségük tízéves. A szóban forgó személy informáci­ókkal is segítette őt rablásainál, ezért cserébe ő a zsákmány tíz százalékát fizette ki neki min­den alkalommal. Segítője - aki­ről részleteket nem árult el - el­mondása szerint összesen körül­belül 14 millió forintot kapott az információkért. Uj egészségbiztosítások 2000. január 1-jétől Ha valaki betegsége esetén egyágyas kórteremre vágyik, netán még saját televíziót is szeretne, az a kórházak egy részében már biztosítá­si alapon is hozzájuthat ezekhez a luxus szolgáltatásokhoz. Bár az egészségügyi reform még várat magára, az üzleti biztosítók ugrásra készen állnak a társadalombiztosítást kiegészítő választék bővítésére. 2000. január l-jétől új lehetőségek közül válogathatnak azok, akik gondoskodni szeretnének előre nem látható betegnapjaikról. Az újfajta biztosítások napi tá­mogatást nyújtanak a kórházban töltött időre. A túlhajszolt élet­móddal összefüggő szívinfark­tus, agyvérzés és egyéb súlyos be­tegségekre egy összegű kártérí­tést kap az ügyfél. Ugyancsak kártérítést fizet a biztosító a munkaképesség elvesztése, tehát rokkantság esetére. Az öngon­doskodás persze nem olcsó mu­latság, s az egészségbiztosítás fe­jében adókedvezmény sem érvé­nyesíthető. Az egyik hazai biztosítótársa­ság illetékesétől megtudtuk, hogy a január elsejétől induló új szolgáltatások tarifáját minden ügyfélre egyénileg szabják. A fi­zetendő havi díj alapvetően a biz­tosított életkorától és egészségi állapotától függ. Természetesen annak figyelembevételével, hogy milyen mértékű kártérítésre tart igényt valaki akkor, ha beteg lesz. Például egy átlagos egészségi ál­lapotban lévő (kissé magas vér­nyomású, néhány szál cigarettát elszívó) 33 éves férfi havi 3886 forintos díj fejében tíz éven át a következőket várhatja a biztosí­tójától: a kórházban töltött na­pokra 2000 forintos térítést, a szerződésben rögzített kritikus betegségek valamelyikének bekö­vetkeztére 200 ezer forintot, mű­tét esetén 100 ezer forintot, rok­kantságra 400 ezer forintot, elhú­zódó lábadozás esetén gyógyulá­si támogatásként 100 ezer forin­tot, míg az otthoni táppénzes napokra 1000' 1000 forintot. Ugyanezen szolgáltatásokért egy 50 éves nőnek már havi 10892 forintos díjat számolnának fel ja­nuár elsejétől. A szerződés megkötésekor az ügyfelek saját maguk töltenek ki egy nyilatkozatot egészségi álla­potukról. A biztosítók által fog­lalkoztatott orvos szakértők csak vitás esetben közreműködnek. Eddig 23 kórházzal kötöttek együttműködési megállapodást a kiegészítő biztosítások érvényesí­tésére. Ezek között szerepel több neves magánklinika is. A biztosí­tási szakemberek szerint komoly gondot jelent, hogy az ország jó néhány kórházában nincsenek meg a kiegészítő biztosítások ér­vényesítéséhez nélkülözhetetlen, legalapvetőbb tárgyi és személyi feltételek. Németh Zsuzsa Hírek röviden Visszavágnak a csecsének Igor Szergejev orosz védelmi miniszter el­ismerte, hogy a csecsen fegyveresek több térségben is ellentámadásba lendültek, és megpróbálják magukhoz ragadni a kezde­ményezést. Sámil Bászájev csecsenföldi hadúr közben felhívással fordult az iszlám lázadókhoz, hogy „indítsanak be” merény­lethullámot Oroszországban. EU-tagságra érett az ország Magyarország sikeresen befejezte a gazda­sági rendszerváltást, intézményi, gazdasági struktúráját tekintve érett az európai uniós tagságra - mondta Szegvári Péter, a Mi­niszterelnöki Hivatal helyettes államtitká­ra az OECD szabályozási reform vizsgála­tának legfontosabb megállapításait ismer­tetve. Hazánk tavaly jelentkezett a vizsgá­latra, amelynek készülő anyaga öt fejezetet ölel fel: a kormányzati kapacitást, a ver­senypolitika, a kereskedelempolitika, az energiapolitika és a telekommunikáció helyzetét. A jelentés szerint Magyarország problémái nem különböznek azoktól, ame­lyekkel a szakértők a fejlett gazdasággal rendelkező országokban találkozhatnak. Kijárási tilalom Seattle-ben Bili Clinton amerikai elnök helyi idő sze­rint szerda hajnalban megérkezett Seattle- be, amelynek belvárosában néhány órával korábban kijárási tilalmat rendeltek el a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) mi­niszteri konferenciája elleni heves tünteté­sek nyomán. A keddi hatalmas megmozdu­láson mintegy húszezren vettek részt a szakszervezetek, valamint különböző kör­nyezetvédő, fogyasztóvédelmi, emberi jogi, vagy a fejlődő országokat pártoló aktivista szervezetek felhívására. Mennyi legyen a minimálbér Továbbra is nagy az eltérés a szakszerveze­tek és a munkaadói érdekképviseletek jövő évi minimálbér-emelési elképzelései kö­zött, nem közeledtek az álláspontok az Or­szágos Munkaügyi Tanács szerdai ülésén sem. A szakszervezetek fenntartják 27 ezer forintos igényüket, míg a munkaadói ér­dekképviseletek 24 500 forintot ajánlanak. A kormányzati oldal az ülésen változatla­nul a jelenleg 22 500 forintos minimálbér 25 000 forintra emelését tartotta elfogad­hatónak. A tárgyalások december 8-án folytatódnak. Agrártámogatások Az ország teherbíró-képességének megfe­lel az az eredmény, amelyet elértünk - je­lentette ki Torgyán József földművelés- ügyi és vidékfejlesztési miniszter szerdán az agrártárca jövő évi költségvetési támo­gatásával kapcsolatos koalíciós megálla­podást kommentálva. Drágul a vasúti szállítás A MÁV Rt. jövőre 12 százalékkal emeli a belföldi és 7 százalékkal a nemzetközi áru- szállítási tarifákat - közölte Bobál István, a MÁV Rt. szakigazgatója a fuvaroztatóknak tartott szerdai fórumon. Freddie Mercury-díjak. Az AIDS betegség megelőzését szolgáló felvilágosító munkájáért négy orvosnak és egy önkéntes segítőnek ítélte oda a Magyar AIDS Alapítvány a világhírű énekesről elnevezett díjat, amelyet tegnap, az AIDS világnapján Pusztai Erzsébet, az Egészségügyi Miniszté­rium politikai államtitkára adott át egy szakmai konferencián. fotó: feb/stefler balázs Tilos a petárda, ezért kelendő A kilátásba helyezett szigorú pénzbüntetés ellenére soha nem látott „petárdaeső” hullhat az országra az évezredváltás küszöbén. A piro­technikus a tiltás helyett mederbe terelné a külföldön jól jövedelmező üzletágat. Akkor a durrantgató kedvű emberek a kevésbé veszélyes eszközökre térnének át, s a hatóságok szélmalomharca is véget érne. Míg Európa több országában - részletes használati útmutatót mellékelve - kollekcióban árulják a különös hang- és fényjelenséget adó pörgőket, dongókat és vul­kánkúpokat, addig nálunk tilos a pirotechnikai eszközök forgalma­zása. Szabó Pétertől, a Nike Fiocci ügyvezető igazgatójától megtudtuk, egy 1978. évi kor­mányrendelet értelmében a gyu­fán és a csillagszórón kívül sem­milyen más tüzes eszközt, még tortagyertyát sem tarthatunk büntetlenül magunknál. Ennek ellenére a téli ünnepek közeledté­vel évről évre több, s egyre veszé­lyesebb holmi, főként petárda vándorol át feketén a határon. A külföldön pár forintért megvásá­rolt, robbanószerrel töltött papír­csövek között szép számmal akadnak selejtes, ezért fokozot­tan ön- és közveszélyes darabok. Gyakran hiányzik a magyar nyel­vű használati utasítás, így ki sem derül, hogy például 3-4 méternyi távolságon belül már komoly sé­rülést okozhatnak ezek a tárgyak. Az egyik legnagyobb pirotech­nikai cég vezetője szerint a meg­oldást a szigorú keretekbe foglalt EU-konform engedélyezés jelent­hetné. Az érintett gyártókat ösz- szefogó társaság már letette javas­latát a kormány asztalára, egyelő­re hiába. Ajánlásuk lényege az, hogy a jó minőségű és ártalmat­lan ünnepi durrantanivalókhoz csak az arra kijelölt üzletekben, s csak 18 éven felüliek juthassanak hozzá. Időnként - például kará­csony előtt - szigorú ellenőrzés mellett a magasabb kategóriákba sorolt termékeket is árusíthatnák, ám a megmaradt készletet ünnep után vissza kellene vinni. Szabó Péter úgy véli: csak az ő cégük legalább évi 30 millió már­kának megfelelő értékű árut ad­hatna el a hazai piacon, miköz­ben a hatóságokat is megkímél­nék az ellenőrzéssel és büntetés­sel járó, eredménytelen herce­hurcától. Ráadásul át lehetne szoktatni az embereket a petár­dáról a sokkal szellemesebb és látványosabb, forgó-pörgő eszkö­zökre. (takács)

Next

/
Oldalképek
Tartalom