Nógrád Megyei Hírlap, 1999. december (10. évfolyam, 280-304. szám)

1999-12-15 / 292. szám

4. oldal Gazdasági Tükör 1999. december 15., szerda Közösek az érdekeink A határokon átnyúló régió infrastruktúrájának fejlesz­tését szorgalmazták kedden az osztrák és magyar gyár­iparosok képviselői egy szombathelyi szakmai kon­ferencián. Széles Gábor, a Gyáriparo­sok Országos Szövetségének elnöke hangsúlyozta: szerve­zetük számára is fontos a burgenlandi és a steiermarki gyáriparos szövetségek kö­zött egyre jobban kibontako­zó kapcsolat. Szerinte az osztrák és a magyar munka­adók a határ mindkét olda­lán azonos érdekvédelmi stratégiát követnek. Együtt­működésük nemcsak az egy­mással szomszédos megyék és tartományok, hanem a tá­volabbi régiók számára is hasznos lehet. Wermer Tessmar-Phol, a steiermarki gyáriparos szö­vetség elnöke elmondta: Ma­gyarország szerinte 2004- 2006-ban csatlakozhat majd az EU-hoz. A határok jelké­pessé válásával együtt kell majd fejlődnie a régió gazda­ságának. Már most arra kell törekedni, hogy a régiót ne kerüljék el a kiépülő nemzet­közi közlekedési folyosók. Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre forintban) Angol font 408,46 Cseh korona 7,07 Euró 253,89 Német márka 129,81 Osztrák schilling 18,45 Lengyel zloty 60,15 Svájci frank 158,55 Szlovák korona 6,02 USA-dollár 251,95 Nőtt a termelés, csökkent a jövedelem Az exportőrök nem tudják felvenni a versenyt az uniós támogatással A húsipar az idén növelte termelését, jövedelmezősége azonban to­vább romlott - hangzott el egyebek mellett a Magyar Húsipari Szövetség (Hússzövetség) tegnapi sajtótájékoztatóján. Jankó Ferenc, a Hússzövetség el­nöke elmondta: a társasághoz tartozó cégek tavaly 2,8 millió sertést vágtak le, az idén ez a mennyiség várhatóan 3,4 millió­ra emelkedik. A belföldi tőke­hús-értékesítés a tavalyi 50 ezer­ről most 55 ezer tonnára emel­kedik. A húsipari termelés növe­kedése ellenére tovább romlott a jövedelmezőség: a feldolgo­zóknak nem sikerült elismer­tetni a vásárlókkal többletkölt­ségeiket, ezért a belföldi árak mélypontra zuhantak. A feldolgozók az exportpia­cokon sem tudták érdekeiket ér­vényesíteni. A tavalyinál húsz százalékkal több terméket vit­tek ki az országból, árbevételük mégis 5 százalékkal csökkent. A hazai exportőrök nem tudták felvenni a versenyt a kilogram­monként 150 forintos uniós tá­mogatást élvező külföldi konku­rensekkel. Jankó Ferenc ^rámutatott: a vállalatok egész évi tevékenysé­gére rányomta bélyegét az ága­zat utólagos szabályozása. Az év elején ugyanis még nem ke­rültek nyilvánosságra az értéke­sítés tervezhetőségének szem­pontjából fontos rendeletek, szabályozók, támogatási mérté­kek. Jelenleg ugyanaz a helyzet áll fenn: még mindig nem is­mert a 2000. évi árszabályozás, s ez bizonytalanná teszi a jövő évi exportkilátásokat. Pedig a kereskedőknek most kellene kö­zölniük a külföldi vásárlókkal az árakat, azt azonban csak a tá­mogatási kulcsok ismeretében tudják kalkulálni. Az elnök sze­rint jövőre mintegy 10 milliárd forintra lenne szükség ahhoz, hogy versenyképes helyzetben maradjon az ágazat. A WTO által jóváhagyott ex­porttámogatási keret 2000-ben 5,4 milliárd forint lehet. Ez az összeg azonban a szövetség szá­mításai szerint csak 1,7 millió vágósertésnek megfelelő hús és húskészítmény támogatására elegendő, s további 3,7 milliárd forint szubvenció kellene a fennmaradó mennyiség értéke- sitéséhez. Újvári Gizella Megszületett a Nemzeti Agrárkörnyezetvédelmi Program A gazdák szabadon dönthetnek A természet védelméért, megóvásáért született meg a Nemzeti Agrár- környezetvédelmi Program. A koncepció a környezetkímélő termelés elterjedését kívánja előmozdítani a mezőgazdaságban. A program készítői szerint meg kell vizsgálni az ország föld- használati rendszerének átalakí­tási lehetőségét. Ennek egyik alapvető feltétele, hogy a földet olyan célra használják, amire az a legalkalmasabb, ezért minde­nekelőtt meghatározták Ma­gyarország földhasználati zó­náit, valamint az agrár-környe­zetvédelmi programok célterü­leteit. A szakemberek olyan gyakor­latot javasolnak megvalósítani, amely a természeti erőforrások fenntartható használatából, a természeti értékek, a biológiai sokszínűség' megőrzéséből, a táj értékeinek megóvásból indul ki. A szükséges feladatokat cél­programok formájában fogal­mazták meg. Az egyik csoport­ba például az agrár-környezet­gazdálkodási teendők tartoz­nak, a másikba az ökológiai gaz­dálkodás, a harmadikba az ex- tenzív gyepgazdálkodás, egy másikba a vizes élőhely haszno­sítás céljai sorolódtak. A prog­ramot a 2000. január 1-je és 2006. december 30-a közötti időszakra hirdetik meg. A gazdálkodók maguk döntik el, hogy részt kívánnak-e venni a környezetkímélő gazdálkodás­ban. A regionális és helyi prog­ramokhoz bárki csatlakozhat, aki a meghatározott régióban vagy kistérségben folytat mező- gazdasági tevékenységet. A ter­melők ötéves szerződést köt­nek, ennek fejében a szerződött időszakra évente hektárra vagy állatlétszámra vetített támoga­tást kapnak. A támogatás fedezi a többletráfordítások következ­tében keletkező jövedelemvesz­teséget, a felmerülő rendkívüli költségeket és tartalmaz mint­egy 20 százaléknyi anyagi ösz­tönzést is. A kompenzáció mér­téke gondolkodóba ejtheti a gaz­dákat, érdemes-e a környezetre kevésbé terhelő gazdálkodási módot választani. - ug ­w TŐZSDEI ÉS PIACI ÁRAK 1999.49. hét w Árak (USD/t) Áralakulás Tendencia Búza FOB francia kikötő 86-89 Csökkenő Csökkenő Kukorica FOB Mexikói-öböl 85-87 Csökkenő Csökkenő Takarmányárpa \fOB európai kikötő 100-101 Erősödő Tartott Napraforgóolaj Ex tank eu-i kikötő 430 Csökkenő Lanyha Szójadara 46% CIF Rotterdam 180 Lanyha Lanyha Halliszt FCA Bréma 470 Tartott Tartott A BÁT DECEMBER 10-EI ZÁRÓÁRAI (Ft/t, Budapest) 2000. március 2000. május 2000. december Búza 24 840 26 800 22 310 Takarmánybúza 23 500 25 000 18 270 Tak.kukorica 17 400 17 800 17910 Takarmányárpa 23 600 24 590 18 500 Napraforgó 45 400­46 800 Szójadara 57 000 57 700­A BUX ALAKULÁSA XII. 8-14-IG Részvénvárfolvamok B.chem: 8 725 Ft t. Fotex: 90 Ft­Matáv: 1 632 Ft 1 Mól: 5 155 Ft i OTP: 13 370 Ft *: Rába: 2 365 Ft * Richter: 14 370 Ft * Z.kerámia 1 665 Ft i 8145,2 '7942,16 Szerda Csütörtök Péntek Hétfő 8040,62 Kedd Nyitóár: 8092,09 Napi érték Minimumár: 7995,36 Maximumár: 8136,45 A kisiparosok, kiskereskedők helyzete - A tavalyinál több teher nyomja a vállukat Kevés a pénz és a megrendelés Jövő évben lesz tíz éve annak, hogy a Pásztó és Vidéke Ipartes­tület megtartotta átalakuló küldöttgyűlését. A nemrég megtar­tott kilencedik küldöttgyűlésen Báthy Károlyné ügyvezető számolt be az elnökség egyéves munkájáról, ismertette azokat a jogszabályi változásokat, amelyek némileg könnyítették, va­lamint azokat, amelyek régi vagy új teherként nehezednek az iparosok vállaira. E gondolatok jegyében kértük az ügyvezetőt arra, hogy válaszoljon a kisiparosokat érintő kérdéseinkre.- Az IP ŐSZ helyzetfelmérése fennállásának 10. évfordulójá­hoz közeledik. Miként ítéli meg a kisiparosok helyzetét?-Nem rózsásan. Az eddig hozott kormányzati döntések, a parlament által elfogadott törvé­nyek következtében kerültünk abba a helyzetbe, hogy az erős KlOSZ-ból az önkéntes tagság bevezetése mellett létszámában, gazdasági erejét tekintve egy fokkal gyengébb szervezetre zsugorodott. Ez ránk is érvé­nyes. Az 1990. évi 500 fős tag­létszámunk mára 300-ra csök­kent. Még ezzel is országosan jó helyen vagyunk, mert vannak olyan nagyvárosi ipartestületek, ahol a korábbi 1500 főből jelen­leg csak 200-an vannak.- Ön mivel magyarázza az előbbi jelenséget?- A kisebbikről, az önkéntes tagság bevezetéséről már szól­tam. Döntő a meghatározó ka­marai tagság kötelező elrende­lése. Taglétszámunk visszaesé­sének káros következménye je­lentkezik gazdasági helyzetünk­ben. Működőképességünk fenn­tartása érdekében az elnökség levélben anyagi segítséget kért a tagságtól.- Sok kisiparos sértőnek tartja, hogy a vállalkozók közé sorolják. Mi az ön véleménye?- Valóban így van. Kértük az IPOSZ vezetését, törvényi jog­szabály-módosítással érje el az egyéni vállalkozóknál, hogy kap­ják vissza régi, tisztességes ne­vüket, úgymint kisiparos, kiske­reskedő, fuvarozó. Saját kétkezi munkájukon kívül néhány al­kalmazottat foglalkoztatva sem tartják magukat vállalkozóknak, különösen azóta, hogy a köztu­datban vállalkozó az olajmaffia tagja, az áfa-csaló stb. Nein hisz- szük, hogy egy női szabót, fod­rászt, egyes kiskereskedőket azonos néven kellene említeni.- - Folytassuk továbbra is fájó gondokkal.-Nógrád az ország szegény megyéinek egyike. Nagyon ala­csony a fizetőképes kereslet, amely kihat a megrendelésekre is. Kevés az építkezés, magas a munkanélküliség. Az igazi nagy gondot az elvégzett munka után járó pénzhez való hozzájutás je­lenti. Sajnos, a kisiparosok csak alvállalkozóként jutnak munká­hoz. A dörzsölt nagyvállalkozók becsapják őket. Tetézik gondja­ikat, hogy áfát akkor is kell fi­zetniük 60 nap után is, ha a vég­zett munka ellenértékét nem kapták meg. Elnökségünk állás­pontja: állítsák vissza az egyéni vállalkozói körbe a munkaelle- nérték kifizetéséhez kötődő áfa- befizetést, amely korábban így működött. Amennyiben ez nem lehetséges, vezessék be a halasz­tott áfa-rendszert.-A kisiparosokat legjobban megélhetésük érdekében az adó-, a tb- és a közterhek irri­tálják. Történt-e valamilyen előnyös változás, mire számít­hatnak az új esztendőben?-Jövőre a személyi jövede­lemadónál nincs változás, a sá­vok ugyanolyanok, mint az el­múlt évben. Örvendetes, hogy bővítették az átalányban adózók körét. A tb-járulék APEH-hez történő átadásával megszűnt a kiegyenlítési sorrend. Erre a módosításra 11 évig kellett vár­nunk. A járulékmértékek marad­tak. Ezzel szemben az egészség- ügyi hozzájárulás 3600-ról 3900 forintra nőtt havonta. A mini­málbér havonta 2500 forinttal történő emelése változatlan járu­lékfizetés mellett is havi 1200 forinttal növeli a terheket. Szi­gorúbb lett az áfa-visszaigénylés jogosultsága is.- Egyesek szerint a kisiparo­sokat a „János és a város is" ellenőrizheti már. Valóban így van?- Az APEH-en, a tb-n kívül számtalan más hatósággal van kapcsolata a kisiparosoknak. Valóban nem szűkölködnek el­lenőrzésekben. Például a mun­kaügyi és munkabiztonsági szervezet ebben az évben is je­lentős számú vizsgálatot vég­zett. Arra kérem a kisiparosokat, hogy a módosított munkatör­vénykönyv előírásainak min­denkor tegyenek eleget, meg­előzve nagyobb összegű bírság fizetését.-A testület tagjai testközel­ben vannak a lakossággal. Mi­lyennek ítéli meg kapcsolatukat az önkormányzatokkal?-Jónak. A legutóbbi önkor­mányzati választások során 24 egyéni vállalkozót tartottak ér­demesnek a választópolgárok a helyi képviselői tisztségre. Az önkormányzatok közül a pász­tóit emelem ki, mely az egyéni vállalkozói kisiparosoknak 1,5 millió árbevételig adómentessé­get szavazott meg. V. K. Gyáriparosok tanácskozása A határokon átnyúló régió infrastruktúrájának fejlesztését szorgalmazták kedden az osztrák és magyar gyáriparosok képviselői egy szombathelyi szakmai konferencián. A munkaadói érdekképviseletek szerint mindkét ország gyáriparos­szövetségeinek azért kell közben­járnia saját_nemzeti kormányánál, hogy a régióban olyan területpoliti­kát folytassanak, amely a Nyugat­Pannon régióban is kedvez a gazda­ság növekedésének - hangzott el a tanácskozást követő sajtótájékozta­tón. Széles Gábor, a Gyáriparosok Országos Szövetségének elnöke hangsúlyozta: országos szervezetük számára is fontos az az együttmű­ködés, amelyet a nyugati megyék­ben működő, valamint a burgen­landi és steiermarki gyáriparos-szö­vetségek között egyre jobban kibon­takozik, sőt konkrét eredményekre is vezet. A GYOSZ elnöke szerint az osztrák és a magyar munkaadók a határ mindkét oldalán azonos ér­dekvédelmi stratégiát követnek. A Csemegej2g**i^^^gí™íikaracsonyi akciója \ .is.iruljiiif|WyTiiii\i.iiil)eij22^wlc'VenilHi' 24. kö/iitt a/ ors/ú; Jübármely Csemege üzletében és Ha szerencsés, a blokkjának hátoldalán ábrázolt terméket már meg is nyerte! Semmit nem kell tennie - csak vásárolnia! FELVESSZÜK A RITMUSÁT S C1B BANK Érvényes: 1999. október 20-161 BETÉTI KAMATOK VÁLLALKOZÁSOK RÉSZÉRE Lekötési idő Éves kamat, 1M Ft felett (%) (EBKM) 1 hét 8,000 (8,11) 2-3 hét 10,500 (10,65 1-2 hó 12,500 12,67 3 hó 12,500 12,67 6 hó 12,000 12,17 12 hó 11,500 (11,66 Folyószámla 3,00 (3,08) MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE 50 E Ft—5 MFt 5-10 MFt 10 M Ft felett Betétek éves kamat (%) EBKM éves kamat (%) EBKM éves kamat (%) EBKM 1-2 hó 12,000 (12,17) 12,125 (12,29) 12,250 (12,42) 3 hó 12,500 12,67 12,625 12,80 12,750 12,93 6 hó 12,500 12,67 12,625 12,80 12,750 12,93 12 hó 12,000 (12,17) 12,125 (12,29) 12,250 (12,42] Lejárat előtti visszaváltás esetén a kamat a mindenkori CIB Classic Magánszámla alsó kamatsávjával megegyező. CIB Classic Magánszámla CIB XL Átutalási Magánszámla sávos kamatai: éves kamat (%) 0-100 EFt-ig 3,500 100 E Ft-500 E Ft 6,000 500 E Ft felett 10,500 CIB Takarékszámla (min. 50 E Ft) sávos kamatai: éves kamat (%) 0-50 E Ft-ig 3,500 50 E Ft-500 E Ft 8,500 500 E Ft felett 12,500 A KINCSEM betét kamata magánszemélyek részére (min. 50 E Ft) éves kamat (%) EBKM 3 hónap 13,000 13,18 6 hónap 13,000 13,18 12 hónaj) 12,500 12,67 Lejárat előtti visszaváltás esetén a bank kamatot nem fizet. A KINCSEM 2000 kötvény (min. 10 E Ft) éves kamat (%) 1 hó 12,000 3 hó 13,000 6 hó * 13,000 12 hó 12,500 * Az EHM kamatai az éves kamattal megegyezőek. MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE NYÚJTOTT HITELEK Érvényes: 1999. október 20-tól Éves kamat (%) Folyószámlahitel 24,00 Betétörző hitel 19,00 Lombardhitel 20,00 Ingatlanfedezetes hitel 23,00 Éves kamat (%) HUF prime rate 16,250 Cl B^\o6 40 242 242 A BANCA COMMERCIALS ÍTAUANA-CSOPORT TAGJA XL/Classic EBKM 3,61/3,60 6,26/6,22 11,18/11,08 EBKM 3,61 8,97 13,44 EHM' 12,00 13.00 13.00 12,50

Next

/
Oldalképek
Tartalom