Nógrád Megyei Hírlap, 1999. december (10. évfolyam, 280-304. szám)
1999-12-11-12 / 289. szám
Mr . . . Kr 11 L _£ll i ÁL Lit A NÓGRÁD MEGYEI HÍRLAP MELLÉKLETE 1999. DECEMBER 11. | Tizenöt éves a KiViSzI: egy színjátszó társulat, amelyik tinédzser a javából Salgótarjánban is „Kell egy sziget” Tizenöt éve Galgóczi Erzsébet „Tizenegy több mint három” című művének színpadi feldolgozásával debütált a salgótarjáni kereskedelmi és vendéglátóipari égisze alatt létrejött társulat, a KiViSzI. A máig népes nézői táborral rendelkező színjátszók miközben mesejátékokat, zenés kabarékat, musicaleket, verses összeállításokat mutattak be, baráti körré is alakultak, s szín- társulattá, amelynek nem csupán színjátszói, de szövegírói, zeneszerzői, rendezői és zenei rendezői is vannak. Az együttes a közelmúltban Salgótarjánban, a József Attila Művelődési Központban „Kell egy sziget” címmel mutatta be műsorát. Zenés repertoárjuk utolsó három évéből merítettek, s emellett a „Padlás”, az „Oroszlánkirály”, a „Jézus Krisztus szupersztár”, s a „Robinson” című musicalekből adtak elő ismert részleteket. A jubileumi előadás előtti főpróbán a Százszorszép óvoda még színpadképesebbé tenni. A társulat tagjai hallgatnak rá, s nem csupán azért mert mára ő az egyetlen az alapítók közül.- Való igaz, hogy az alapító tagok közül mára csak én maradtam a KiViSzI-nél. Ugyanakkor Szlovacsek Bernadett, Hídvégi Csaba, Csirke Andrea, Bányik Gábor és Bozsó Anita is legalább tíz éve a társulatnál van, de azok a főiskolára, egyetemre fölvett diákok is visszaEgy fiatalember és egy ifjú hölgy FOTÓ: GYURIÁN pedagógusa, Jakubovics Judit járnak a próbákra, akik valami- nagy megszállottsággal igyeke- ért fontosnak érzik, hogy ne zett minden egyes mozdulatot szakadjon meg a kapcsolatuk Három a kislány, no és a (nem látható) többiek az együttessel. Ők az utazással, s ennek költségeivel, vagy a diákvárosi élet bizonyos dolgairól való lemondással nyilván nagyon sokat vállalnak - mondta a művészeti vezető.- Kiknek játszanak?- Elsősorban magunknak, de természetesen a közönségnek is t örömet akarunk szerezni ezzel a színjátszó társulattal. Ez a törekvésünk a témaválasztásokból is egyértelmű.- Fesztiválsikerekről beszámolhatunk?- Ezekre fordítunk a legkevesebb figyelmet. Az utóbbi években már el sem mentünk a színházi találkozókra. Keserű tapasztalataink vannak ugyanis arról, hogy egy úgynevezett szákzsűri egy amatőr társulatot megpróbál „szétszedni”, s olyan követelményeket állítani, mintha profi színészekről lenne szó. Nekünk az együttlét fontosabb ezeknél a flusztrációknál. Ugyanakkor meggyőződésem, belső fejlődésünk fontosságán túl, művészileg is értékes produkciók és figyelemre méltó egyéni teljesítmények születtek itt az évek során.-A jubileumra egy új, saját dalt is kaptak...- Szomszéd Péter szerzeményét, amelyet házi zeneszerzőnk, dr. Ferkó Attila zenésített meg. Hamarosan egy új darabot is bemutatunk Ferkó Attilától, a „Hold gyermekei”-t, amelynek koreográfusa Emődi Julianna.- A színház csapatmunkát követel, a zenés színház azonban még jobban megkívánja ezt. A zenei résznél kire építenek?-Társulatunkhoz az utóbbi időben több zenész is csatlakozott. A zenei rendezőnk Fekete Sándor, s a zenészek: Rozgonyi László (gitár), Olasz Roland (basszusgitár), Molnár Mihály (Billentyűk). A Front Stúdió Kft.-nél játsszuk fel a zenei anyagot, a technikai hátterük és szakmai segítségük számunkra nélkülözhetetlen. Ahogy nekik, úgy a József Attila Művelődési központnak is kijár a köszöne- tünk, itt ugyanis nem csupán a fellépésekre, de a próbákra is lehetőséget biztosítanak az együttesnek. Tarnóczi László Tudományos konferencia Balassagyarmaton Felirat a népművészetben A balassagyarmati Palóc Múzeum feliratos népi hímzéseket, szőtteseket bemutató kiállításához kapcsolódva a Magyar Tudományos Akadémia Miskolci Akadémiai Bizottsága és a múzeum szervezte tudományos konferencián számoltak be a téma szakértői kutatási eredményeikről. K. Csilléry Klára profesz- szor asszony nagy ívű bevezető előadásában művelődés- történeti kitekintést adott a köznépi feliratos tárgyakról egészen az ókori egyiptomiaktól, majd összefoglalta a feliratozás paraszti gyakorlatát az európai és magyar emlékanyag alapján. A paraszti írásbeliség oldaláról adott hátteret a témához Lengyel Agnes balassagyarmati főmuzeológus beszámolója, amelyben - egyebek között - a statisztikák adatait közelítette a valósághoz a parasztság ími-ol- vasni tudását illetően. A további előadások a textilalapanyagon megjelenő feliratok kérdéseit járták körül. Fügedi Márta, a miskolci egyetem művelődéstörténeti és muzeológiai tanszékének vezetője a főleg egyházi használatban fennmaradt úri hímzések feliratainak tartalmát és dekoratív szerepét elemezte. A népi gyakorlat másik előképeként számon tartott polgári feliratos textíliákról Sedl- mayer Krisztina főmuzeológus számolt be a Nemzeti Múzeumban őrzött anyagra támaszkodva. Verebélyi Kincső, az ELTE folklór tanszékének docense az úripolgári gyakorlatból eredő, majd a falvakban is megjelenő, iskolai hímzésminta- kendők történetét vázolta fel európai viszonylatban, s foglalta össze a tárgytípus jellemzőit, különös tekintettel a rajtuk szereplő betűkre, számokra. Jó kiegészítésül szolgált itt tanítványának, Csiszér Dóra egyetemi hallgatónak a referátuma a kézimunka-oktatás magyarországi történetéről. Katona Edit főmuzeológus a Budapesti Néprajzi Múzeum általa gondozott textilgyűjteményét vette vizsgálat alá a feliratok szempontjából. Cs. Schwalm Edit Heves megyei múzeumigaz- gató-helyettes megyéjében végzett alapos kutatásait ismertette, elsősorban már az emlékezet segítségével is átfogható időszakra helyezvén a hangsúlyt. Végül jelen sorok írója, a kiállítást rendező tárlatvezetéssel egybekötve - vázolta fel azokat a közös vagy éppen sajátos helyi tendenciákat, amelyek a bemutatott észak-magyarországi emlékek összevetése során kirajzolódtak. A szakmai vitára is alkalmat adó, eredményes tanácskozás a régió néprajzkutatóinak tervei szerint egy hosz- szabb távú program része. 2000-ben a feliratos pásztor- és paraszti faragásokat tekintik át hasonló formában, kiállítással egybekötve Miskolcon, amit további helyszíneken további témák követnek majd - hozzájárulván a magyar néprajztudományban az utóbbi években előtérben álló motívumkutatásokhoz. A program ezen első lépcsőjének rendezvényeihez a Nemzeti Kulturális Alap támogatása biztosított lehetőséget. Kapros Márta Az idegen szövegek mellett legyenek ott a magyar fordítások is! Nyelvújítókra ma is szükség van! A Magyar Professzorok Világtanácsa a közelmúltban hat országból érkezett mintegy nyolcvan tudós részvételével kétnapos tudományos tanácskozást rendezett „Tudomány és anyanyelv” címmel, hogy kijelölje azokat a feladatokat, amelyek anyanyelvűnk védelmében és korszerű fejlesztése tekintetében előttünk állnak. A tudományban továbbra is meg kell őrizni a nemzeti nyelv vezető szerepét, arra pedig még inkább törekedni kell, hogy a tudományos is- meretteijesztésben részt vevők s a tömegtájékoztató eszközök révén a nagyközönséghez szólók, illetve nekik írók kerüljék a nem általánosan ismert idegen szavakat. Vagy már meglevő magyar szavakat használjanak helyettük, vagy a múlt századi nyelvújítók módjára - akár maguk, akár munkaközösségekbe tömörülve - alkossanak olyan szavakat, amelyeket a legalább közepes műveltségű, de a szóban forgó tudomány rejtelmeiben járatlan magyar ember is megért. Általános - és jogos - panasz, hogy a reklámokat és feliratokat elárasztják az idegen, újabban leginkább angol szavak, fordulatok. Számos ország nyelvtörvénnyel próbál védekezni ez ellen, de mindegyik sikertelenül, s ráadásul, vitákat, ellentéteket szítva. Ezért a tanácskozás résztvevői azt ajánlják, hogy az illetékes minisztériumok vagy egyéb intézmények saját hatáskörükön belül követeljék meg az angol vagy egyéb nyelvű felirat mellett az azzal azonos méretű magyar nyelvű szöveg feltüntetését is! Ehhez nincs szükség nyelvtörtvényre, mert nem tiltó, kirekesztő, hanem hozzátevő, többletadó jellegű kívánalom. Arra pedig elegendő, hogy Magyarországon, ahol a lakosság döntő többsége csak magyarul tud, senkinek se sérüljenek a személyiségijogai. Az iskolai oktatásban arra kell törekedni, hogy az idegen nyelvek tanítása, amely napjainkban az egyik legidőszerűbb feladat, olyan korszerű magyar-angol, magyar-német, magyar-ukrán, magyar-román stb. nyelvkönyvek, nyelvtanok alapján folyjon, amelyek az oktatott idegen nyelvnek és a magyar nyelvnek a szerkezeti, nyelvi rendszerbeli eltéréseire is következetesen rámutatnak. Nagyon fontos ezért, hogy az Oktatási Minisztérium írjon ki nyilvános pályázatokat ilyen típusú, kontrasztív (ösz- szetevő) nyelvtanok írására. Végül, de nem utolsósorban az eddigieknél sokkalta több figyelmet kell szentelni a határainkon túl élő magyarság anyanyelvi oktatására, nyelv- használatára. Űjabb római kori leletekkel gazdagodott a londoni British Múzeum Elásott pénzérmék egy csűrben Tízévnyi légiószsoldra bukkantak Angliában: csaknem tízezer darab római kori elásott pénzérmét találtak Somerset grófságában, egy csűrben. A 9 ezer 377 ezüstérme a legnagyobb római kori pénzlelet, amely Anglia (a római Britannia provincia) területén valaha előkerült. Az érmék legkorábbi darabjait az időszámításunk előtti 31. évben verette Marcus Antonius. Az érméket Londonba szállították, ahol a British Múzeum szakértői megtisztítják, katalogizálják azokat. Színházi esték A híres dán meseírónak bizony hi- j ába keresné a nevét bárki is Hans Gmür „Tigris Lili” című krimikomédiájának a színlistáján. Szerepel viszont ott Grimm felügyelő, -az ugyancsak nagy mesélő német testvérpárra emlékeztetvén -, akit következetesen Andersenként emlegetnek, hogy nevessen a publikum. Körülbelül ilyen színvonalú a többi „vicc” poénje is a Vidám Színpad által Salgótarjánban is bemutatott habkönnyű darabban. Ráadásul a sztori - amely szerint nem mindenki az, aminek mutatja magát, tehát Astrid de Wanzenried (Esztergályos Cecília) egy képhamisításra „szakosodott” úrhölgy és nem a körözött Tigris Lili, mert ő egyébként nem is létezik, Zimmermann (Sztan- kay István) nem egy amerikai milliomos, hanem rendőr, Henry inas (Straub Dezső) csak a külvilág számára lakáj, egyébként Astrid bűntársa - nagyon hasonló a Harsányi Gábor Andersen „beletrafált” Esztergályos Cecília, Rák Kati, Straub Dezső és Sztankay István jelenete fotó: p. tóth László Robert Thomas 1962-es detek- tívdrámájához, a „Szegény Dá- niel”-hez, amelyben ugyancsak az utolsó pillanatban tisztázódik, hogy ki kicsoda. A vendégjátéknak egyetlen pozitívuma - különösen a vidéki, jelesül a tarjáni közönség szemszögéből nézve, hogy - mint a fentiekből is kiderül - ritkán látni egyszerre ennyi jól ismert, népszerű színészt a József Attila Művelődési Központ színpadán, mint ebben az előadásban. Bár valamennyien okoztak már nagyobb élményt is közönségnek, mint ezúttal. Ily módon a sztárparádé sem tudja tompítani a szövegkönyv (amelyet egyébiránt Vinkó József fordított magyarra) bárgyú- ságait, mint ahogyan a neves vidám színpadi rendezőnek Kalmár Tibornak sem sikerült üresjáratok nélkül megjeleníteni a kriminek unalmas, komédiának lapos történetet. Az ugyancsak jó nevű Vidák Györgyi kellemes jelmezeket tervezett (kár volt Harsányi Gábor acélszürke nadrágján „felejtett” barna övért), Szojka Gyula díszlete azonban még jelzéseiben is kevésbé volt elegáns, mint ahogyan egy svájci üdülőnegyed villájáról elképzelni. Igaza volt annak a nézőnek, aki az előadás végén kifelé menet azt mondta: Ha ezt a produkciót a tévében látom, jó tíz perc után másik csatornára kapcsolok. Innen legfeljebb hazamehetett volna, de mint látszik, ezt ő sem tette meg. Cs. B.
