Nógrád Megyei Hírlap, 1999. november (10. évfolyam, 254-279. szám)

1999-11-06-07 / 259. szám

1999. november 6., szombat Kapcsolatok a walesi Torfaen városával (3.) „Kedden együtt ebédelek” (Folytatás az 1. oldalról) akik hajlamosak a társadalom perifériájára sodródni, és a drog, az alkohol helyett értel­mes elfoglaltságot biztosítanak számukra. A képzési program­jaikkal egyébként főleg a mar­ginalizálódással veszélyezte­tett fiatalabb korosztályt cé­lozzák meg. Felkerestünk pél­dául egy olyan helyet, ahol a tanulási nehézségekkel küsz­ködő fiatalok problémáit egyengetik. Több mint száz fiatallal foglalkoznak, de en­nek ellenére személyre szóló programot dolgoznak ki a fej­lődésük érdekében, felkészítik őket a majdani feladatukra, s később is figyelemmel kísérik pályafutásukat. Mi, itt helyben mindig tömegekben, átkép­zésre várók tömegeiben gon­dolkodunk, holott sokszor va­lóban többet lehet elérni, ha kis lépésekben, de következete­sen, a teljes megoldásig végig­viszünk valamit. Lépten-nyo- mon azt tapasztaltuk, hogy a közösségfejlesztésnek a fo­lyamatos párbeszéd, az egy­mással való törődés a kulcsa. Ennek során persze rá kell döbbenteni az embereket, hogy az ő környezetük is érté­kes, fejleszteni kell az identi­tástudatukat, mert csakis a közreműködő emberrel lehet változásokat elérni. Ez bizony nagy tanulság számunkra.- Ennyire reflektorfénybe kerültek az ottani fiatalok?- Nem csupán ők, hanem maga, az akár nagybetűvel is említhető ember, de tény, tuda­tosan építenek a fiatalokra, egyrészt az ismertetett prob­lémák miatt, másrészt mivel ott is nehéz megtartani a jól képzetteket. Az állandó odafi­gyelésre elmondok még két példát. A Salgótarjánban mű­ködő ifjúsági irodához hasonló központokat hoztak létre, ame­lyeknek a „drop in” nevet ad­ták, ami körülbelül annyit je­lent, hogy „ugorj be”. A cél természetesen itt is az, hogy ér­telmes elfoglaltsággal szolgál­janak számukra, akár éjszaka is. Egy nem éppen közkedvelt lakótelepnél a gyerekek számí­tógépes technológiával kö­vekbe képezett rajzaiból csi­náltak kerítést, ami valóságos csodát tett a környéken, hiszen jószerivel megszűntek a rend­bontások.- Soha nem elég valamit elég korán kezdeni?- Ezt különösen akkor ta­pasztaltuk, amikor egy való­ban különleges mintafarmon jártunk. A 84 hektáron mű­ködő farmot mellesleg Wales 20 legkiemelkedőbb turisztikai látványossága között említik az ottaniak. A farmon, ahol ál­lattenyésztéssel foglalkoznak, 50 bejáró, mind önkéntes fia­tal, dolgozik, s ráadásul a „be­lépőt” úgy szerezhetik meg, ha gyermekként egy éven keresz­tül minden szombaton bejár­nak segédkezni. Az „önkéntes szektornak” .rendkívüli a sze­repe, van egy olyan közösségi házuk, ahol 70 csoport műkö­dik, és a „főző férfiak”-tól kezdve a „kedden együtt ebé- delők”-ig számos érdeklődési terület képviselőit lehet megta­lálni. Összességében úgy ér­zem, hogy eredtriényes volt az út, és számos tapasztalatot tu­dunk majd hasznosítani lakó­helyünkön, illetve környezeté­ben. B. M. Regionális tanácskozás riátraterenye - A Bátonyterenye ■S Környéke Bűnmegelőzési és Cözbiztonsági Bizottság novem- er 6-án 10 órakor a falvak bizton- ágát elősegítő regionális bűn- negelőzési tanácskozást tart a lomokterenyei bisztró különter­mében. Az ülésen egyebek mellett értékelik a homokterenyei polgár­őrség tevékenységét, megbeszélik a rendőrkapitányság és a polgárőr­ség együttműködési lehetőségeit, tovább népszerűsítik a Szomszé­dok egymásért mozgalmat. íincs több bűncselekmény, mint a völgy más községeiben Polgárőrség Karancsalján l napokban tizenöt fővel iiegalakult a Karancsaljai ’olgárőr Egyesület. Bár a te- epülésen nem több a bűncse- ekmény, mint a völgy bár- nely más községében, a pol- árőrök nagymértékben negkönnyíthetik a bűnmeg- lőzési munkát. A csoport parancsnoka Hor- áth András, aki egykoron az MHSZ kötelékében szolgált hi­vatásos katonaként. Helyettesei közül Dankó Miklós ugyancsak hivatásos katona volt, míg Kor­tyál Zoltán több éves biztonság- technikai tapasztalattal rendel­kezik. A polgárőröket a Karan- csaljáért Alapítvány is patro­nálja: első támogatásukat - 50 ezer forintot - is a nonprofit szervezetnek köszönhetik, tnl Megyei Körkép BÁTONYTERENYE Roma kulturális nap A Petőfi iskola diákjai szép számban vettek részt a rajzversenyen FOTÓ: GYURIÁN TIBOR (Folytatás az 1. oldalról) a program összeállításával va­lamennyi korosztály igényé­nek igyekeztek megfelelni. Megtudtuk azt is, 15-en je­lentkeztek a szépségver­senyre. Puszta Béla, Salgótar­ján polgármestere örömét fe­jezte ki amiatt, hogy másod­szor szervezik meg a roma kulturális napot, egy évvel ez­előtt ugyanis sok volt a kétke­dés. Voltak olyan hangok, me­lyek szerint ez csak fellángo­lás az egyesület részéről, il­letve az önkormányzat csak a kampány miatt támogatja a Tudnak-e mindent az adó­zók az adózásról? Legtöbb­ször ugyanis az adóhivatal illetékese tart számukra előadást, vagyis egy „ellen- érdekelt” fél. A problémát felismerve hívta meg a na­pokban egy előadásra Va­dász Ivánt, a Magyar Adóta­nácsadók Országos Egyesü­letének alelnökét a Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara közhasznú tár­sasága. Az összejövetel ap­ropóját az adta, hogy ma milyen ellentmondások, tel­jesíthetetlen elvárások van­nak a sokféleképpen értel­mezhető adójogszabályok­ban, s milyenek lesznek a jövő évben - tájékoztatta lapunkat Sarkadi Nagy László, a kamara alelnöke. Szándé­kosan hívtak olyan előadót, rendezvényt. A második prog­ram azonban bizonyítja, hogy az első beváltotta a hozzá fű­zött reményeket. A kulturális napot azért támogatja újra az önkormányzat, mert a helyi társadalom fejlettségének, élet- és működőképességének fokmérője, hogyan viszonyul­nak egymáshoz az emberek, milyenek a mindennapi együttélés feltételei, mennyire tudunk figyelemmel lenni egymásra. Az önkormányzat Salgótarjánon belüli részará­nyának, a lakosság számának megfelelő figyelmet fordít a aki az adózók, s nem csak a hatóság oldaláról látja a problémákat. Törvényszerű, hogy a ha­tóság képviselői saját szem­szögükből nézve vizsgálják a kérdést, s ebből fakadóan ritka az olyan előadás, amely élvezetes, konstruk­tív — állapították meg a résztvevők. Vadász Iván szerint Magyarországon ma nemigen foglalkoznak az adózók érdekeivel, ennél­fogva a kamarák vállalhat­nák fel azt.- Amikor vállalkozók szélesebb rétegét érintő adóhatósági vita van, akkor a kamarának szerepet kel­lene vállalnia, persze akkor, ha a kormányzat végre sta­bilizálja a kamarák helyze­tét - vélekedik Sarkadi roma szervezetekkel való kap­csolattartásra, ezért a polgár- mester örül a kisebbségi ön- kormányzat létrejöttének, és annak, hogy egyre több roma civil szervezet működik a vá­rosban, amelyek pályázatait is támogatja a város. Az együtt­működés új formája az ameri­kai nagykövetséggel közösen kialakított roma közösségi központ. Puszta Béla, Salgótarján polgármestere végül reményét fejezte ki, hogy jövőre talál­kozhatnak a harmadik roma kulturális napon is. Nagy László. — Akár egy szakértői csapat kialakítása révén, mondjuk adóta­nácsadókból, könyvvizsgá­lókból, akik adott esetben egy bírósági perben is részt vehetnek a vállalkozó olda­lán. Az adóhivatalok sajáto­san értelmezhetik a tör­vényt. Az APEH szerint ugyanis az azonos tárgy­körben meghozott állásfog­lalást a másik megyei adó­hivatalnak nem kötelessége elfogadni. Győr-Moson- Sopron megyében például a földterületet „áfázzák”, pe­dig a törvény értelmében a föld áfa-mentes. Nógrádban az elnyert támogatásokat próbálják meg áfázni — hangzott el a fórumon. A hallgatóság pozitívan érté­kelte az előadást, hasznos­nak találnák, ha az ilyen konzultáció rendszeressé válna. Hírek tarjákból Szent korona Az ezeréves magyar állami­ságról, a szent koronáról és az Árpád-ház történetéről szóló előadást rendez „Misz­térium Huhgarórum” címmel november 6-án, szombaton 17 órakor a Balassi Bálint megyei könyvtárban a Ma­gyarok Világszövetségének helyi csoportja és a Salgótar­jáni Erdélyi Kör. Előadó: C. Tóth László, a Határon Túli Magyarok Hivatalának főta­nácsosa. Tudomány napja A Tudományos Ismeretter­jesztő Társulat Nógrád Me­gyei Egyesülete, a Műszaki és Természettudományi Egyesü­letek Szövetségének megyei szervezete, a Balassi Bálint megyei könyvtár valamint az Eurorégió Szakképző és Szolgáltató Kft. által rende­zett Magyar tudomány napja rendezvénysorozatot Puszta Béla polgármester nyitja meg november 8-án, hétfőn 17 órakor a könyvtárban. Pál Jó­zsef, a Palócföld főszerkesz­tője bemutatja dr. Csongrády Béla „Remény a csillag” - Fe­jezetek a Nógrád megyei Ma- dách-kultusz 35 évéből (1964-99) című könyvét. Bibliaklub Az adventista egyház által szervezett programsorozat­ban november 7-én, vasárnap 18 órától „Kain jele”, no­vember 8-án, hétfőn ugyan­csak este 6 órától „A meny- nyei minta” címmel hangzik el előadás a József Attila Művelődési Központban. Klubnap(ok) és túra A Magyar Szocialista Párt városi szervezetének ifjúsági munkacsoportja november 6- án szombaton és 7-én, vasár­nap számítástechnikai klub­napot rendez a városi irodán (Kossuth u. 8.), ahová várják az érdeklődőket. November 6-án, szombaton a városi szervezet Ipolytamócra szer­vez túrát. Indulás 7.30 órakor a távolsági autóbuszpálya­udvarról. „Csizmás Kandúr” A Salgótarjáni Állatvédő és Segítő Egyesület által decem­ber 5-én rendezendő cicaszép­ségversenyre először novem­ber 6-án, szombaton a dél­utáni órákban lehet nevezni a Karancs Szálló portáján Ta­kács Lajosné rendezőnél. Adóalanyok érdekeit nem képviselheti az adóhivatal Törvényes? Törvénytelen? Mottó: „Az adóztatás művészete hasonlatos a libatollfosztás- hoz: minél több tollat elérni, minél kevesebb sziszegés mellett.” (Jean Baptiste Colbert) Aki hozzánőtt a Toyotához Tóth Sándor a volán mögött Tóth Sándor pásztói vállalkozó egy hét végét tölthet abban a Toyota Avensisben, amelynek a kulcsát pénteken délelőtt vette át a FÓTÓ: GYURIÁN TIBOR Kakuk Autóház Kft. vezetőjétől, Kakuk Józseftől. A márkakeres­kedés és lapunk közös játéka to­vább folytatódik, így bárkivel megeshet ez a szerencse. Tóth Sándor elárulta: vállalkozásának fejlesztése érdekében meg kellett válnia kedvenc gépkocsijától, egy meggypiros Toyota Carinától. Ám hű maradt a márkához, most Hiace mikrobusszal közlekedik.- Én már csak a Toyotánál ma­radok - árulta el -, annál is inkább, mert az autóról és a szervizháttér­ről csak felső fokon beszélhetek. A próbaút jókor jött, hiszen egy baráti társasággal épp’ Budapestre készültek, színházi előadásra. Szombaton és vasárnap azonban felkerekednek, s bejárják az ország távolabbi pontjait is. Tervezi, hogy Soporonban töltik az éjszakát.-Minden fordulóban játszot­tam, s örülök, hogy az Avensist ki­próbálhatom - mondta. - Kakuk úr állja a benzinköltséget, de azért nem utazunk el Hannoverbe, (n) „Mosolygó” kiállítás Salgótarjánban Magyarország első és egyet­len karikatúra-galériájából mintegy hetven alkotással is­merkedhetnek meg a salgó­tarjáni József Attila Művelő­dési Központ üvegcsarnoká­ban mindazok, akik kedvelik ezt a műfajt. Garantálható, hogy nem csa­lódnak, hiszen a hazai karikaturis­ták élmezőnyének kiállítását lát­hatják. A karikatúra-galéria tulaj­donosa, a neves újságíró, Ke­reszt}' András és felesége, művé­szeti igazgatója Karácsondi Imre író, költő, képzőművész. A „Karikatórium” tegnapi megnyitóján a műfajhoz illően Csikász István előadóművész Karinthy Frigyest idézte. Ke- reszty András szerencsésnek ne­vezte, hogy Salgótaiján művészeti életének egyik központi helyszí­nén kapott helyet a kiállítás. A gyűjtemény, mint mondta, gyakorlatilag virtuális galéria. Centruma Budapesten van, saját szobájában, ahol a dossziékban ezernél több alkotás gyűlt össze három év alatt. Sajnos, nincs erre mindenütt fogadókészség - tudtuk meg Kereszty Andrástól, elmélete szerint azért, mert a karikatúra ép­pen az a képzőművészeti gúnymű­faj, amelynek megértése a legma­gasabb intelligenciát igényli. , Világbajnok” karikaturisták alkotásai az üvegcsarnokban

Next

/
Oldalképek
Tartalom