Nógrád Megyei Hírlap, 1999. november (10. évfolyam, 254-279. szám)
1999-11-05 / 258. szám
november 5., péntek Szeretettel köszöntjük IMRE nevű kedves olvasóinkat! Az Imre germán eredetű név, amely az Amalrich (jelentése: fáradhatatlanul uralkodó) Emrich változatából alakult ki. A magyarországi katolikus naptárban ez a nap Szent Imre herceg (1031) napja, áld Szent Istvánnak és Boldog Gizellának a fia, Szent Gellért püspök neveltje volt. Atyja őt jelölte ki utódjául, ám nem követhette a trónon, mert egy vadkan megölte. A Nap kél: 6.33 órakor, nyugszik: 16.22 órakor. ÜGYELETES RIPORTER Dudellai Ildikó Sf : (32) 416-455 Hans Sachs (ejtsd: Hánsz Száksz - képünk) német költő 505 évvel ezelőtt, 1494. november 5-én született Nürnbergben. A legjelesebb német mesterdalnokok egyike vargamesterséget folytatott, több mint hatezer dala, verse maradt fenn, amelyből népi humora és nyelvi realizmusa tűnik ki. Farsangi játékai még ma is élnek. Feldolgozta a Bánk bán tragédiát is. Goethe verseiben, Wagner pedig A nürnbergi mesterdalnokok című operájában örökítette meg alakját. 100 éve, 1899-ben született Újpesten Radó Sándor, 1936-44-ben az oroszok nyugat-európai kémje, ezredes, akit szolgálatai ellenére Sztálin tíz évre kényszermunkára Szibériába küldött. 19 nyelven jelent meg Dóra jelenti címmel az emlékirata. 1963-ban Kossuth-díjat kapott, mint kiváló térképész. 120 évvel ezelőtt, 1879. november 5-én hunyt el Cambridge- ben James Maxwell angol fizikus. A róla elnevezett egyenletek az elektromágneses tér legáltalánosabb törvényeit tartalmazzák. Nagy érdemeket szerzett a kinetikus gázelmélet megteremtésében („Maxweli-féle sebességelosztás”), továbbá 1885-ben ő alkotta meg az elektromágneses fényelméletet is. * Változó felhőzet ELŐREJELZÉS NÓGRÁD MEGYE TÉRSÉGÉRE A november elsp felének megfelelő, igazi őszi időre számíthatunk. Változóan, néhol esetleg tartósan felhős lesz az ég, de csapadék nem valószínű. A többnyire gyenge vagy mérsékelt keleti, délkeleti szél időnként megélénkül. A hőmérséklet a délutáni órákra 10,13 fokig emelkedik. VÁRHATÓ LEGMAGASABB HŐMÉRSÉKLET Salgótarján: 10 Balassagyarmat: 12 Szécsény: 11 Bátonyterenye: 13 Pásztó: 13 Ipolytamóc: 10 Tűz! - Japán rendőrnők lőgyakorlata: a zsaruk már egy jövő évi csúcstalálkozó biztosítására készülnek Fukuokában. HALLÓ SZÍVPQSTA Pásztóit, a Mátyás király út 16-ban a JUHÁSZ CSALÁDBAN névnapjuk alkalmából sok szeretettel köszöntjük az IMRÉKET! A CSALÁD Csigaposta - Olaszország szégyenkezhet feltehetően továbbra is az egyik leglassűbb postai szolgáltatással a világon. A minap tíz napba telt, míg egy levél eljutott a címzetthez egyazon városon belül. Mivel a feladó és a címzett mindössze három kilométerre vannak egymástól, a levél sebessége óránként 12 és fél méter volt. Ami a küldemény tartalmát illeti: egy meghívó volt benne egy, a feladástól számítva öt nappal későbbi eseményre ... * Ml VAR MA Ui\Kr, V Hirlap-horoszkop * Skorpió (X. 24-XI. 22.) Noha az üzleti ügyek közömbösen alakulnak, a szerelmi élete már korántsem lesz az, sőt... Nagyon emlékezetes nap lesz ez a mai. Nyilas (XI. 23-XII. 21.) A családi ügyekre nagyon oda kell, hogy figyeljen, de ennek ellenére jók a kilátások. Ha a problémák megoldására legalább annyi időt szán, mint a szórakozásra, akkor nem lesz baj. Bak (XII. 22-1. 20.) Nagy követelményeket állít önmaga elé, s közben nem veszi észre, hogy az apró örömök elmennek Ön mellett. Nem kell állandóan két végén égetni a gyertyát, legyen egy kicsit lazább. Vízöntő (I. 21-11. 20.) Fontos, felelősségteljes beosztása van, ahol kibontakoztathatja képességeit. A Szaturnusz ambíciót, a Jupiter pedig szerencsét biztosít. Ha szívélyes lesz másokhoz, semmit sem tudnak megtagadni Öntől. Halak (II. 21—III. 20.) Büszke lehet árra, amit elért, a szellemi kapacitásra, s környezetére, amit megteremtett. Ezt más is értékeli, sőt, féltékenyek rá. Ne törődjön vele, fő, hogy tisztességes utat jár. S inkább irigyei legyenek, mint 1 , szánói. Kos (III. 21—IV. 20.) Nagyon határozatlan, hogy az esze vagy a szíve szerint cselekedjen. Üzleti vonalon nagy előrelépést tehetne, ha nem támogatna állandóan másokat. Az is * fontos, hogy szerelmére figyeljen. Bika (IV. 21-V. 20.) Rendkívül szerencsés helyzet elé néz. ígéretesnek bizonyul egy közös vállalkozás megterem- • tése. Remek lesz az intuíciója, amikor ráhangolódik erre az igazán fontos dologra. Ikrek (V. 21-VI. 21.) Bosszantó dolog fog felmerülni, amikor is rá fog jönni, hogy egyik társa milyen rugalmatlan. Bizonyos dolgokban nem bír együttműködni, ami összetűzést okoz. Öröklés útján anyagi haszonra tehet szert. Rák (VI. 22—VII. 22.) A Rák elégedetlen azzal, amit az elmúlt napokban nyújtott, pedig panaszra egyáltalán nincs oka. Még anyagi helyzete is kedvezően alakult, így nyugodtan ülhetne most egy ideig a babérjain. Ezzel szemben ő a mai napon is újabb és újabb kihívásokat keres. Oroszlán (VII. 23—Vili. 23.) Nagy fába vágta a fejszét, most már végig kell csinálnia. Legyen óvatos, ne kapasz- kodjon bele törékeny szalmaszálakba. Ha viszont kedvező ajánlatot kap, ezúttal ne legyen annyira körülményes. Szűz (VIII. 24-IX. 23.) Nem kell a Szűz-jegyűnek mostanában a garast a fogához verni. Ugye milyen jó érzés? Ennek ellenére nyűgös, többre, jobbra vágyik. Az utóbbi még nem volna baj, hiszen az viszi az embert előre, de nem szabad mindig a dolgok negatív oldalát hangsúlyozni. Mérleg (IX. 24-X. 23.) Tanulságos hónapok állnak Ön mögött. Óriási tapasztalatokra tett szert sok tekintetben, amit megfelelően kamatoztatni tud a jövőben. Magánélete azonban sürgős rendezésre vár. Holnapi Lapunkból Egy kis sziget Erdőkürtön Az egyszerűség, a végtelen nyugalom jellemzi azt a kis szigetet Erdőkürtön, ahol alig egy hónappal ezelőtt szentelték fel a Magyarok Nagyasszonya kolostort. - Az avatásra rengetegen eljöttek - emlékszik vissza Csipke Rózsa Mária Margit elöljáró. - Talán azért, mert új kolostort nagyon ritkán avatnak. A kápolnába Keszthelyi Ferenc püspök úrtól kaptuk az oltárt, a szobrot Fatimából, Juhász Gábor országgyűlési képviselőtől pedig egy Jézus Krisztust ábrázoló olajképet. Hat szám - egy nyeremény! 44. HÉT A \ HETI NYEREMÉNY: Hírlap-ajándékcsomag A MAI NYcRŐSZÁMí I 0 0 2 7 V Salgótarjáni Apolló, 15.30, 17.45 és 20.00 órától: Az átok. Feliratos amerikai horrorfilm. Apolló Kamara, 17.00 és 19.00 órától: Drogosztag. Feliratos amerikai akciófilm. Balassagyarmati Madách, 15.30 és 17.45 órától: Bigvófelügyelő. Amerikai vígjáték. 20.00 órától: Jackie Chan: Az elveszett zsaru. Amerikai akciófilm. Madách Kamara 18.00 órától: Jackie Chan: Az elveszett zsaru. Színes amerikai akciófilrfl. 20.00 órától: ff Lej Bigyó felügyelő. Színes, szinkr. amerikai vígjáték. ír November 3-i fÜENÖ nyerőszámok 2 5 9 10 21 24 25 40 45 46 50 51 52 53 61 63 67 68 70 74 Eligazítás Új elítéltek érkeztek a börtönbe. A parancsnok rögtönzött eligazítást tart nekik.-A lehetőséghez mérten igyekszünk munkát találni önöknek. Mindenki a szakmájába vágó munkát fog kapni - mondja a parancsnok. - Maga lépjen előre! - szól az előtte álló rabnak.- Mi a foglalkozása?- Csellós vagyok.- Jól van. Akkor maga fát fog fűrészelni. Nyomós ok A nyolcvanéves falusi bácsi húsz éve meglévő sérvét szeretné a városban megoperáltatni.- Miért éppen ilyen idős korára lett hirtelen sürgős - kérdi a sebész -, ha eddig eléldegélt vele?- Tetszik tudni, a bicikli miatt! - válaszol az öreg. - Nem tudok tőle biciklizni.- Hát maga még biciklizik?- Most tanulok, kérem szépen. Új módszer A feltűnően csinos Mo- horainé elmegy a háziorvoshoz, és panaszolja:- Doktor úr, nagyon beteg a férjem...- Rendben van, asszonyom! Most akkor vetkőzzön le szépen, és mutassa meg, hogy hol és mije fáj a kedves férjének! KOSSUTH Óránként: Hírek. Időjárás. 4.30 Reggeli krónika. 4.40 Határok nélkül. 5.00 Krónika. Sport. 5.38 Falurádió. 6.00 Krónika. Sport. 6.30 Gazdaság. 7.00 Krónika. Sport. 8.00 Krónika. Sport. 8.19 Mindennapi tudomány. 9.04 Napközben. 10.00 Útközben. 11.04 Cigányfélóra. 11.35 Rab Ráby. 12.00 Déli krónika. 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv. 13.05 Vendég a háznál. 13.20 Bruckner: 150. zsoltár. 13.30 Vallási félóra. 14.04 Klasszikusok... 14.35 Tar Sándor: A vonat éjszakája. 15.05 Parlamenti ütköző. 16.00 Délutáni krónika. 16.20 Hasznos tudnivalók. 16.25 Talpalávakó. 17.05 „Magyarországról jövök'. 18.00 Es# krónika. 19.05 Sportvilág. 19.30 Esti mese. 19.40 Állatrendszertani tanszék. 20.04 Magyar daloskert. 20.30 Határok nélkül. 21.00 Hírek. Időjárás. 21.04 A Bojtorján együttes felvételeiből. 21.25 Fórum. 21.55 Szóló. 22.00 Késő esti krónika 22.30 Szellemtörténetek. 23.00 Hírek. Kenó. 23.04 Hangversenymüzeum. 24.00 Hírek. Időjárás PETŐFI 4.30 Hírek. Időjárás. 4.32 Hajnali dallamok. 5,00 Hírek. 6.00 Hírek. 6.03 Kívánságreggel. 6.30 Hírek. 7.00 Hírek. 7.30 Hírek. Sport. 8.00 Hírek. 8.44 Sportreggel. 9.00 Petőfi-délelőtt. 9.10 Kabarépercek. 9.40 Gordiusz- plusz. 9.50 Aprócseprő. 10.10 Délelőtti vendég. 11.00 Hírek. 11.10; Hangalbum. 11.48 Korkérdés. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Verkli. Hírek. Sport 13.50 Vízállásjelentés., 14.00 Péntektől péntekig. 14.05 Közvetítés a vívó vb-rä. 14.43 Poggyász. 15.00 Hírek. 17.00 Háztól házig. 18.01 Kötyökrádió. 18.30 Gordiusz- játék-tér. 19.00 Hírek. 19.04 Unikum. 20.00 Garázs. 20.30 „Füst a víz felett” 21.00 Hírek. 21.04 „Sors, nyiss nekem”. 22.00 Dzsesszkoncertek. 23.00 Hírpercek. 23.15 Ennyi. 24.00 Ép után 5.42 Hajnali gondolatok 5.45 Agrárvilág 6.00 Szabadság tér 9.05 A bestia (1.) 10.00 Abábu(4.) 11.10 Erdészház Falkenauban (német sorozat - 45.) 12.00 Hírmagazin 12.58 Hírek. Időjárás 13.00 Körzeti magazinok 13.58 Hírek, Időjárás 14.05 Kék Ég Légitársaság (ausztrál tévéfilmsor.) 14.58 Hírek. Időjárás 15.00 Ahomoktitkai (133.) 15.35 Erdőjárók (term.-film) 15.58 Hírek. Időjárás 16.00 Pillangósziget (14.) 16.30 Kaliforniai atom (amerikai sorozat) 16.58 Hírek. Időjárás 17.00 Thalassa - A tenger magazinja (69.) 17.30 Szentföldi szent helyek üzenete-Ein-Karem 17.50 Körzeti híradók 18.00 Híradó. Időjárás 18.15Théma 18.25 Időkerék (angol sor.) 18.30 Ki marad a végén? 19.00 Mindent a szerelemért (brazil sorozat-14.) 19.30 Híradó. Sporthírek 20.00 TS-PNB (labdarúgó-mérkőzés) 22.10 Híradó. Időjárás 22.15 Aktuális 22.35 Twin Peaks (5.) 23.25 Gary Burton 23.55 Bank utca 9.05 Örökzöldek 10.001989 - hónapról hónapra (4.) 10.40 Fortyogó Föld 11.05 Lehetetlen?! 12.00 Tom Jones, egy... (6.) 13.00 Hírmagazin 13.35 Aktuális 14.001100 év... 14.30 Nemzeti értékeink 14.40 Cserháti Zsuzsa énekei 15.30 Magyar Ház 16.00 Iskola utca 17.30 Panoráma 18.00 TS - Papíron Szeged - NYVSOGabona (férfi rőplabdamérk.) 19.40 Esti mese 20.00 Híradó. Sporthírek 20.30 A Századunk... 20.50 Magyarország 2000 21.25 Egy erkölcsös éjszaka (magyar film) 23.00 Záróra 5.55 Faluvilág 6.25 Aerobik Norbival 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 8.30 Gazdagok és szépek (ismétlés) 8.55 Riviéra (ism.) 9.25 Divatshow 9.50 Magyarország holnap 10.20 Follow me (angol nyelvlecke) 10.45 Fő az egészség 10.50 Közvetlen ajánlat 11.20 Háló® Világ 12.10 Édes hármasban 12.35 Riviéra (44 ) 13.00 Összetört álmok (amerikai film) 14.45 Gazdagok és szépek (535.) 15.10 Szuper csapat Öregfiú-kommandö 16.00 Sunset Beach (297.) 16.45 Samantha (20.) 17.40 Luz Maria (108.) 18.30 Tények (hírműsor) 19.00 Szerencsekerék 19.30 Rosalinda (42.) 20.00 Dáridó 21.45 Jó estét Magyarország! 22.30 Szeszélyes éjszakák Autószalon 2000 23.00 Apám, White Wood (amerikai film) 1.00 Vörös cipellők (am. erotikus sor.) ésf Jb 5.50 Nap-kelte 9.05 Dinasztia (143.) 10.00 Utazás Gasztronómiában (ismétlés) 10.30 Közvetlen ajánlat 11.00 Video Hits No. 1 14.05 Fekete özvegy (amerikai krimi) 16.00 Eleven Levi's Chart 16.45 Beverly Hills 90210 (amerikai sor., 144.) 17.35 Walker, a texasi kopó (am. sorozat - 6.) 18.30 Egy rém rendes család 19.00 Hír3 19.30 Egy rém rendes család 20.00 Különleges kommandó (am. akciósorozat - 9.) 20.50 Az utolsó menet (amerikai akciófilm) 22.20 A dumagép (50., befejező rész) 22.50 Hír3 (ismétlés) 23.20 Cracker (8.) 0.10 Video Hits No. 1 ^ DUNA TV 4.15 Plusz 1 óra Virradóra 5.30 Virradóra 9.15 Kortárs dráma, kortárs színház (ismétlés) 9.45 Napóra 10.15 A Maiéter család sírboltja Kassán (magyar filmetűd) 10.20 A tiltott Krisztus (olasz film) 12.00 Lapozó 12.20 Esti kérdés (ism.) 12.30 Kedves Nőkről nőknek a férfiakért is... 13.00 Ez az én életem (svájci dók.-film) 13.55 Századunk nagy napjai 14.50 Dobsinai körkép . 14.55 Az étet bolygója (9/5.) 15.50 Pop-sa-rock 16.20 Miénk a tér 17.25 Mesefilmek 18.00 Napóra. Híradó 18.55 Hej, hej, helyes beszéd! 19.00 Magyar Világ 19.30 Esti kérdés 19.45 Orbis Pictus (szlovák film) 21.30 Impressziók (lengyel anim. filmetűd) 21.35 Híradó. Sportpercek 22.00 Cigányok ideje (jugoszláv sor., 5/1-2.) 23.40 Híradó 24.00 A három nővér (magyar film) RT L KLUB 6.00 Ünnepnaptár 6.30 Reggeli 9.05 Élettér (ismétlés) 9.15 Receptklub (ismétlés) 9.30 Lois és Clark (ism.) 10.20 Barátok közt (ism.) 10.45 Top Shop 11.15 A farm, ahol élünk (ismétlés)' 12.10 Titkok és szerelmek (ismétlés) 12.55 Mire gondolok? (telefonos villámjáték) 13.00 Hírek 13.10 Élettér (életmódmagazin) 13.20 Receptklub 13.30 Top Shop 13.55 Klipklub 14.20 Az első csók (69.) Justine születésnapja 14.50 Második csók (111.) 15.20 Time Trax-Hajsza az időn át (amerikai sor.) Majdnem ember 16.05 Lois és Clark - Superman legújabb kalandjai (62.) 16.50 Mire gondolok? 16.55 A farm, ahol élünk A hazatérés 17.50 Mire gondotok? (telefonos villámjáték) 17.55 Titkok és szerelmek (mexikói sor. - 26.) 18.45 Híradó 19.05 Fókusz (közszolgálati mag.) 19.30 Barátok közt (419-420.) 20.00 Koóstoló (showműsor) 21.45 Este (hírmagazin) 22.25 A 99es alakulat (amerikai film) 0.20 Erotikus fantáziák (am. erőt. sor., 21.) 0.45 Fókusz (ism.) 6.30 Apám. a hős 8.00 Őt is anya szülte 9.50 A végzet hollywoodi asszonyai-Michelle Pfeiffer 10.20 Álmok hősei (amerikai film) 11.55 Mediterraneo (olasz háborús vígj.) 13.35 Mikrokozmosz (francia természetfilm) 14.50 Álmodik a nyomor (amerikai vígjáték) 16.25 Babar - Az új családtag (kanadai rajzfilm) 16.55 Jó barátok 17.20 Hamlet (amerikai tragédia) 19.30 Mozi! Mozi! Mozi! 20.00 Itália csókja (angol vígj.) 21.35 Screamers-Az elhagyott bolygó (amerikai fant. film) 23.25 G.I. Jane (amerikai akciófilm) 1.30 Nincs menedék (amerikai thriller) TARJÁNI TV 18.10 Hírek 18.20 Háttér In memóriám: Orosz István 18.35 Salty, az oroszlánfóka 19.00 Tükör 19.30 Tempó - Autósport 20.05 Hírek 20.15 Háttér 20.30 Mr. Universe (magyar film) N0GRADÉ HÍRLAP AQYARMAT, BATONYTTÍRBNYE P MEGYEI O. SAKiÓTARlAN. SZérSENY VÁROSOK ES XOR.NYP.KUK NAPtLAPIA Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft Felelős kiadó: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: 32/416455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi igazgató: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416455, fax.: 327311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy. Kossuth út 15. Tel: 35/301-660. Az előfizetők részére a Célvonal Kft., telefon: 30/9433-548, 30/9951-279 juttatja el a lapot. Árusításban terjeszti a BUV1H1R Hírlapker. Rt. (1133 Budapest, Véső u. 3., Telefon: 1203-345, Fax.: 1129-5688) árushálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, a hírlapkézbesítőknél és átutalással a KHB Rt 10400786 07804984 00000000 számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 745 Ft, negyedévre 2235 Ft, fél évre 4470 Ft, egy évre 8940 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet.