Nógrád Megyei Hírlap, 1999. november (10. évfolyam, 254-279. szám)

1999-11-24 / 274. szám

1999. november 24., szerda Nógrád Megyei Hírlap T. Németh László jegyzete Rossz téli álom A hó - mint mindig - nem mindenkinek öröm, ám ha a téli időszaknak csak az árnyoldalait látjuk meg, rossz kedvünk fél évig is el­tarthat. Én is elhatároztam, hogy a téli közlekedés két napja okozta traumákat a szilváskői sípályán próbálom meg feledni. Nagy örömömre beindultak a sífelvonók, igaz, az egyik már most gyengél­kedni kezdett. A fű még kilát­szott a pályán, de a rettenthe­tetlen síelőket ez nem za­varta. Élvezték a friss leve­gőt, a pálya szépségeit, no bumm: forralt bor most nem volt, majd lesz a tényleges szezonban. Talán a snowbo- ardosokat sem kellett volna az éppen megülepedő hósző­nyegre ráengedni, mert hihe­tetlen kárt tudnak okozni fo­lyamatos buckaépítéseikkel, de hát megfogadtam: opti­mista leszek. Mint másfél hete is, ami­kor fittyet hányva a szélnek, ködnek, felültem Pali bácsi mögé a bakra, s bejártuk Eresztvény főútját. Az öreg salgói, előre köszön neki minden fűszál, így hát azt is észreveszi, amin a városi szem átsiklik. - Ott bent! - mutatja - a nagy fa mellett egy kocsira való szemét. Ide jönnek szórakozni a hét végi házukba, a szemeteszsákot meg már képtelenek egy kon­ténerig elvinni. A kocsi pedig elbírná... Fagyos szél csavarodik körénk, az összeszokott lo­vacskákat azonban nem za­varja. Hűti a testüket, ahogy a gazdátlan Hotel Salgó alatt kaptatunk felfelé. A Dornyay turistaházhoz érve azt hinné az őslakó, hogy nem érheti meglepetés, ám mégis: a be- deszkázott házat belülről sze­dik szét. Itt az optimizmusom meginog egy kissé, de látom, hogy egy csomó tarjáni jött ki megmozgatni fáradt csontjait, a síház melletti laposra. Hogy miként araszoltak el az útra dőlt öles korhadt fa mellett, nem tudom, az viszont biztos, hogy a viharvert ága­kat még senki nem takarította el az útról. Valaki annyit meg­tett, hogy fűrészgépével elvá­gott a méretes fatörzsből any- nyit, hogy az út szabad le­gyen, a dolog azonban így is veszélyes. A valaha közismert turista- paradicsom így télen szép. Hó takard az itt felejtett szemetet, a terepjárók vájta dagonyát, a ronccsá enyésződött kis sífel­vonót, a síház megtépázott fazsindelyét. Visszafelé menet is jól látható, hogy a nyári esőzés okozta rézsűomlást há­rom hónap alatt sem sikerült a parkerdő kezelőjének rendbe tennie, s most már aligha hiszem, hogy lesz rá ál­lami pénz. Bár tévednék, hi­szen amíg a megsüllyedt 30 méteres útszakasz helyett a parkon át vezet a kocsiút, a kárt csak tetézi a kilátogató motorizált turista. A múlt héten Eresztvényben is meg­indult a sífelvonó, ez már biz­tató jel. Talán majd egy árus is kijön, forró teát, vagy bort kínálni. 7 lilán Pali bácsinak is jut fuvar a lovas szánjára, s talán a hotel is megtelik élet­tel, legalább az ezredforduló szilveszterére. Talán az unió nagyobb igényességet teremt, s talán pénzt is ad... Számvetés ünnepi köntösben Rimóc - Két fontos dátumra tekinthet vissza a Kobela And- rásné vezetésével működő helyi hagyományőrző együttes: va­lamivel több mint huszonöt éve jött létre az előd csoport, a pá­vakor, s három éve dolgozik a jelenlegi formájában a közös­ség. Erre a kettősségre tekin­tettel ünnepi összejövetelt tar­tottak pár napja a klubkönyv­tárban. Az önkormányzati képviselőkkel, a polgármesteri hivatal tisztségviselőivel és más meghívottakkal emlékez­tek az együtt töltött időre, fel­idézve a közös teljesítmény legjelesebb állomásait. Csaknem háromszáz éves a nógrádsipeki épület Felmérik a kúria állapotát Az 1700-as években épült nóg­rádsipeki Balás-kúria felújítá­sára kétmillió forintot nyert a település önkormányzata a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumától. Az épület ál­lapotának felmérése folyamat­ban van, ennek eredménye alapján döntik majd el, melyek a legszükségesebb feladatok. Ezután keresnek kivitelezőt az elvégzésükre. Kivitelezőkkel már korábban is tárgyalt a falu­vezetés, de a magas költségek miatt nem tartották elfogadha­tónak az ajánlatokat. tWf jJjL Megyei Körkép ________#Ép BÁTONYTERENYE A hidegben is meleg szívvel emlékeztek meg a bányászhősökről Soha többé fasizmust! Koszorúzás az emléktáblánál, az ellenállási mozgalom mártírjainak tiszteletére Lantos Sándor mondott beszédet fotó: gyurián Tibor Uralkodó ideológiáktól és rendszerváltozástól függetlenül évről évre több mint száz em­ber koszorúz a karancslejtősi bánya bejáratánál, azokra a hős bányászokra emlékezve, akik szembeszállva a német megszállókkal, életüket áldoz­ták a szabadságért November 23-án a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Nógrád Megyei Szervezete mellett a salgótar­jáni és a karancsaljai önkor­mányzat a Munkáspárt, az MSZOSZ, valamint a bányász­szakszervezet képviselői he­lyezték el koszorúikat a sze­rény, de ércnél is maradan­dóbb emlékműnél.- Napjainkban is fel-felvillan a fasizmus - hangzott el a teg­napi megemlékezésen. Éppen ezért állandóan oda kell fi­gyelni, nehogy újra uralkodóvá váljon. Az élőknek kötelessé­gük megemlékezni mindazok­ról, akik bátran szembeszálltak az ellenséggel, s életüket is ké­szek voltak áldozni szülőföld­jük szabadságáért. Az emlékműnél Lantos Sán­dor, Karancsalja polgármestere tartott megemlékező beszédet. Amint azt idézte, 1944 őszén egyre erősödött a nógrádi bá­nyavidéken az ellenállási moz­galom a visszavonuló, de a szénmedencét feladni nehezen akaró németekkel szemben. Az ellenállók közül novem­ber 30-án Páles Jenőt és Laczkó Mátyást, december 6-án pedig Mahinyák Józsefet, Lukács Sándort, valamint Tóth Miklóst és két ismeretlen társukat lőtték agyon. A szónok kihangsú­lyozta, hogy bár a politikai megítélés sokrétűvé vált napja­inkra, de a korabeli, idézett hős­tettet ma sem homályosíthatja el semmi. A megemlékezésen Oláh Zsolt elszavalta Kassák Lajos Partizánok című versét, majd a jelenlévők a bányászin­duló eléneklésével tisztelegtek a mártírok emléke előtt. RÉTSÁG 3-oldal Hírek Dátumváltás Salgótarján - „2000. év - a dátumváltás kihívásai” címmel dr. Szécsi Gábor kormánytanácsadó tart fó- rumjellegű előadást novem­ber 29-én, hétfőn 14 órakor a TIT Nógrád Megyei Egyesületének székházában (Mérleg u. 2.). A rendezvé­nyen jelen lesznek a megye, a város energia-, egészség- ügyi, pénzügyi szolgáltatói, a közigazgatás képviselői is. Küldöttgyűlés Pásztó - A Pásztó és Vidéke Ipartestület ma, szerdán tartja éves küldöttgyűlését. Kitüntetések átadásával kezdődik a tanácskozás, majd Báthy Károlyné ügy­vezető tárja a küldöttgyűlés elé az elnökség beszámoló­ját a végzett munkáról. A résztvevők megtárgyalják az idei költségvetést, megvi­tatják a jövő évit, majd a felügyelőbizottság jelenté­sét hallgatják meg. Újabb találkozó Salgótarján - A Szakszer­vezetek Nógrád Megyei Könyvtára „Sikerírók-si- kerkönyvek” sorozatában november 29-én, hétfőn 16.30 órakor a Strand Ho­telben Gyurkovics Tibor ta­lálkozik az olvasókkal. A beszélgetést dr. Csongrády Béla, lapunk felelős szer­kesztője vezeti. Egy cég fóruma Balassagyarmat - Beszállí­tói fórumot tart ma Balassa­gyarmaton a Delphi Auto­motive Systems, a helyi ipari park első betelepülője: a cég nekilátott a beszállítói kör kialakításához. Az első találkozón 150 vállalat részvételére számítanak. Fogadószoba Salgótarján - Boldvai László országgyűlési képvi­selő 26-án 13 órától tart fo­gadónapot a városházán. Bátonyterenye - Juhász Gábor országgyűlési képvi­selő november 26-án 15 órá­tól tart fogadónapot a pol­gármesteri hivatalban. Gazdakereső Salgótarján - Fekete német dog kölyökkutyának keres gazdát az Állatotthon Ala­pítvány. Érdeklődni az esti órákban, a 32/438-638-as te­lefonszámon lehet. Vöröskereszt: megkezdődött az utcai gondozás Balassagyarmaton Duplázódott a hajléktalanok száma Zordra fordult az időjárás, ezért megkezdte a haj­léktalanok utcai gondozását a Vöröskereszt balas­sagyarmati területi szervezete - erről Böhm Sán­dor, a szervezet titkára tájékoztatta a sajtót Elmondta: a tavaly bevezetett gondozási formát az akkorihoz képest kétszer annyian veszik igénybe: a szervezet munkatársai 12-14 embert ke­resnek fel kétnaponta konzervekkel, meleg teával, szükség szerint takaróval. Az esti órákban találják meg szokott helyükön a zömmel 30-40 éves haj­léktalanokat, akik temetőben, híd alatt, lépcsőház­ban húzzák meg magukat. Akadnak köztük úgyne­vezett várólistások, többségük azonban egyáltalán nem óhajt hajléktalanszállóra költözni. A legszük­ségesebbekkel való rendszeres ellátás mellett a szervezet munkatársai iparkodnak a társadalom pe­rifériájára szorult emberek sorsát is elrendezni. Legutóbb egy esztendő óta hajléktalan fiatal­embert sikerült a családjához visszavezetni: a férfi a munkanélkülivé válást, illetve az öngyil­kossági kísérletet követő pszichiátriai kezelés után került az utcára, s a Vöröskereszt közbenjá­rásának köszönhetően rendeződött a sorsa. Ma újra dolgozik és van hová hazamennie. Gazdaköri összejövetel Gyümölcstermesztők A balassagyarmati gazdakör november 25-én tartja öt elő­adásnapból álló sorozatának első részét. A Mikszáth Kálmán Művelődési Központban 18.00 órakor kezdődő rendezvényt el­sősorban a gyümölcstermesz­téssel foglalkozóknak szervez­ték. Az előadók ugyanis - amint azt a program házigazdá­jától, Bacsa Béla gazdaköri el­nöktől megtudtuk - a nógrádi alma-, és bogyósgyümölcs­termesztés helyzetét, fejlesztési lehetőségeit ismertetik. Torma Vilmos, a bogyósgyümölcs- terméktanács titkára, Oszkó Andor, az Agro-Buda Kft. igazgatója, valamint Vajnai László, öntözéses gazdálkodás­sal foglalkozó agrármérnök az előadásukat követően szakmai segítséget is nyújt. T. L. Száz kilogrammnyi veszély három tartályban Voröshiganynak nyoma sincs (Folytatás az I. oldalról) gyárból, másrészt nyomoz­zák, hogy ki az a személy, akinek az állt szándékában, hogy ezt a különösen veszé­lyes anyagot felhasználja valamire. Az ügyben egyébként a nógrádi rend­őrök együtt dolgoznak a Borsod-Ábaúj-Zemplén megyei rendőrökkel, tekin­tettel arra, hogy a lopott anyag származási helye Borsodban van. Felmerült a sajtótájékoz­tatón, hogy a rendőrség mi­ért nem várta meg az értéke­sítést és akkor csapott le. A szakértők figyelmeztették a rendőröket, hogy az anyag annyira veszélyes, hogy a szállítása, kezelése során a hozzá nem értő olyan ve­szélyhelyzetet idézhet elő, amely mind az emberekre, mind a környezetre nagy ká­rosodással járhat. A három acéltartályba zárt higanyt egy Mercedes- ben szállították, amit a rendőrség lefoglalt. Az is kiderült, hogy a járgány származása megkérdőjelez­hető . . . Tárlat az óvodagalériában - Losonczi Ildikó (jobbra) alkotásiból, tűzzománcaiból nyüt tegnap kiállítás Salgótarjánban, az Arany János Üti Óvodában. A tárlatot Orbán György (jobbról a második) rajztanár nyitotta meg, a pedagóguskórus közreműködése mellett. fotó: rigó tibor

Next

/
Oldalképek
Tartalom