Nógrád Megyei Hírlap, 1999. november (10. évfolyam, 254-279. szám)

1999-11-11 / 263. szám

Mozaik 1999. november 11., csütörtök Néhány száz éve Joszifot még Fajdkakaslövő apónak nevezték volna A hanti sámán hagyatéka Nincs abban semmi meglepő, ha a két elszánt budapesti filmes Budapesttől négyezer kilométerre készít felvételeket Ám ez az út mégis több volt, mint egzotikus kaland. Igaz, hogy Nyugat-Szi- bériában a mínusz húszfokos áprilisban nem könnyű filmet ké­szíteni, de a háromfős forgatócsoport nem idegenbe utazott Hanti rénszarvaspásztorok várták őket akikről pedig tudvalévő, hogy a manysikkal együtt ők a legközelebbi nyelvrokonaink. A film operatőre Mánfai Miklós, rendezője Kocsis Tibor. Godó György Pált, a film szerkesztőjét kérdeztük élményeikről.- Előttem van egy kép, amit ka­merával nem tudtunk megörökí­teni. Miután egy héten keresztül viaskodtunk az orosz hatóságok­kal, végre autóba ültettek minket, és 300 kilométeres csúszkálás után kitettek minket egy vasútál­lomáson. Egyszer csak a hatal­mas hóban megjelent egy hanti család. Papa, mama, kislány, kis­fiú, az érdekes ázsiai arcok alig látszottak ki a rénszarvasbundá­ból. Mintha egy meséből léptek volna elő. Minden különbség el­lenére abban a pillanatban szí­vünkbe fogadtuk Joszifot, Rimát, Aliszkát és Sztyópát.- Ezek a nevek igencsak oro­szosán hangzanak. Ennyire el- oroszosodtak nyelvrokonaink?-Az eloroszodás nagy ve­szély, de ez nem a neveken mú­lik. Mióta a hanti gyerekeket hivatalosan anyakönyvezik, őket is az államnyelven jegyzik be a nagykönyvbe. Néhány száz éve Joszifot még Fajdka­kaslövő apónak nevezték volna. A családtagok egymást ma is gyakran rokonságnevükön szó­lítják. Valahogy így: az án­gyom nénje. De használják az orosz keresztneveket is. Legfel­jebb kicsit hanti módra ejtik.-A rejtélyes szibériai állo­másról merre indultak tovább?- Joszifék motoros szánjain a téli szállásukra utaztunk. Mes­terien ácsolt kis faház volt a tajga északi peremén. Alig lát­szott ki a hóból. Itt töltöttük a következő na­pokat, innen indulva kerestük fel a szomszédokat. A legköze­lebbi szomszéd sátrát Joszifék- tól körülbelül húsz kilométerre találtuk meg.-Azért ez mégsem magától értődő, hogy valaki több ezer kilométerről érkező embereket saját házába befogadjon. Vagy ennyire számon tartják a nyelv- rokonságot?- Van azért ennek racionáli­sabb magyarázata is. Csepregi Márta finnugor nyelvész a film végén mint szakértő szerepel, de ennél sokkal fontosabb volt a szerepe. Nélküle semmire sem mentünk volna, ő már jól ismerte Joszifékat is, a kör­nyékbeli családokat is. Volt hova visszajönnie. 1990-ig kül­földi erre a területre csak egé­szen kivételesen tehette be a lá­bát. A peresztrojka kezdetétől viszont Márta, továbbá népraj­zos, zenekutató és fotóművész társai szinte évről évre vissza­tértek. Mellesleg valamennyien nők. Miután megismertük a szibériai viszonyokat, Mánfai Miklós operatőr kollégámmal különös tisztelettel kezdtük em­legetni ezeket a hölgyeket.-Mostani szavai szinte vi­dámak, ám a filmről ez nem mondható el.- Végig bennünk élt ez a ket­tősség. Szerencséseknek érez­tük magunkat, hogy egy több évezredes kultúrával ismerked­hettünk. Olyan emberekkel, akik megtanultak együtt élni a természettel. Hogy egy példát is mondjak, általában a hantiak csak elhalt fát vágnak ki. Nagy ritkán azonban előfordul, hogy új kenut kell készíteniük, ami­hez ki kell vágniuk mondjuk egy termetes cirbolyafenyőt. Ilyenkor a műveletet azzal kez­dik, hogy a fa szellemének bo­csánatát kérik. Hosszan sorol­hatnám hagyományos életük szépségeit. Ugyanakkor torok­szorító érzés volt látni, hogy nyelvrokonaink napjainkban milyen helyzetbe kerültek. Bolygónk egyik leggazdagabb olaj mezőjét találták meg alat­tuk. Ez súlyos milliárdokat hoz az orosz gazdaságnak. Mit számít ilyenkor, hogy egy népet leradíroznak a föld színéről?- Ki az az öreg sámán, akiről a film a címét kapta?- Vendéglátónk, Joszif édes­apja volt, néhány éve nagyon öregen halt meg. Sajnos mi már nem találkozhattunk vele, de a film nézői megismerhetik, hi­szen alakját egy amatőr felvétel megörökítette. Hadd idézzem befejezésképpen filmünk utolsó mondatait: Ivan Sztyepanovics, az öreg sámán, övéinek gyakran mon­dogatta: „Itt a földön, az ég alatt, összetartozunk. Az erdő­ben élő hanti csak akkor lehet boldog, ha az orosz ember is az. De az oroszok sem lehetnek boldogok, ha mi hantiak miat­tuk szenvedünk.” Az öreg sámán szóhasznála­tában az oroszok a civilizált embereket jelentették. Mi lesz velünk, ha a hantik elfogynak? * A filmet a Duna Televízió no­vember 14-én, vasárnap 16.10 órakor tűzi műsorára. London: Voltaire aszúja, magyarok intézete - Európai színvonal Kultúránk megismertetése a cél Szombattól a nagyhírű Covent Gardenben, a világ egyik leg­ismertebb művelődési centrumában működik a londoni Ma­gyar Kulturális Intézet. Az új székhely magyar vonatkozású kultúrtörténeti érdekessége: több mint kétszáz éve, angliai száműzetése során ebben a házban élt a beteg Voltaire, aki­nek orvosai magyar tokaji aszút rendeltek el gyógyírként Erről, és a magyar intézettel kapcsolatos további tudniva­lókról Bogyay Katalin, a már­ciusban kinevezett általános igazgató adott tájékoztatást, ő és munkatársai eddig a lon­doni magyar kereskedelmi ki- rendeltség egyik helyiségében dolgoztak. Az új, méltó szék­hely, a Covent Garden Maiden Lane-i, boltíves ablakú épület- szárnya a világhírű Vaudeville színház lepusztult irodarésze volt, Sir Peter Sanders neves producer használta egykoron magántraktusként. Nem kiadó, mondták hat hónappal ezelőtt az ügynökök, de Bogyay Kata­lin mindennapos telefonjai, ta­lálkozói a színház vezetőivel szeptemberre megváltoztatták a tulajdonosi szándékot. Ebben komoly szerepe volt annak az érvnek, hogy az épü- letszámyban lévő a neoklasz- szicista Wedgwood-teremnek méltó funkciót adna a kulturá­lis intézet a maga munkájában. Az épület többfunkciós, a földszinti iroda a mindenna­pos munkamenetet biztosítja, az emeletre vezető tágas lép­csők menti falak képkiállítás­hoz adhatnak helyet. A műemléki Wedgwood-te- rem, amelyet a magyar állam saját költségén állíttatott helyre, otthont adhat konfe­renciának, kamarakoncertek­nek, kiállításoknak, hiszen 70 ember fogadásra alkalmas. A másik nagyterem a könyvtárat és a tudományos munkát szol­gálja majd, itt olvasóterem, zeneszóba áll nyitva a betérő vendégek számára. Az angol munkások az igazgató vezetésével hat hét alatt varázsolták újjá az épü­letrészt. Kellettek persze az alkalmi segítő kezek is, köztük Paraszkay György grafikus- művészé, aki papírra vetette az intézet látványtervét, megal­kotta lógóját, és a belső díszí­tési munkákat is irányítja, köz­tük a Műcsarnoktól kapott ké­pek elrendezését. Bogyay Katalin elmondta: előnynek tekinti, a Covent Garden révén a magyar kul­túra szervesen beilleszkedik a város kulturális vérkeringé­sébe. Nagy-Britanniában a ki­sebb közösségek is baráti kört hoznak létre, és a Covent Gar­den baráti társasága örömmel fogadta a magyarokat. Kifejezetten céljuk, hogy ebben a multikulturális társa­dalomban minél több kulturá­lis egyesület, létesítmény ide tömörüljön.- Magyar kultúrát terjesz­teni itt, ahol a közönség sorai­ban walesiek, skótok, indiaiak, latinok vannak, nehéz, de ha színében, választékosságában stílusosat, magas szintűt, a jó­ból is a legjobbat juttatjuk el hozzájuk, akkor sikerünk lehet - véli az igazgatónő.- A munkánk jelentős része közös gondolkodás lesz az it­teni intézményekkel, meg akarjuk élénkíteni a tudomá­nyos, oktatási cserét. A zene­értő közönségnek a magyar zene legjavát bemutatni, meg­ismertetni filmjeinket, a ma­gyar irodalmat angol nyelven népszerűsíteni. Ebben az épületben európai színvonalon, szellemiségünk­höz méltóan tudjuk kultúrdip- lomáciánkat folytatni. Ennek kezdetét jelenti a megnyitás­kor elkezdődő és hat hétig tartó kulturális programsoro­zat Londonban, Hungary in focus címmel.- A jövőben tervezünk fel­olvasó színházi sorozatot, ami itt nagyon divatos és elteijedt, a Guildhall iskola diákjai fia­tal magyar drámaírók munkáit adják majd elő meghívott vendégeknek. Fiatal magyar művészek számára meghallga­tásokat, bemutatkozási lehető­séget teremtünk, szeretnénk összehozni őket producerek­kel, impresszáriókkal, az an­gol sajtóval.- Folytatjuk a neves magyar művészekkel megkezdett Élő­ben... című beszélgetéssoroza­tot és persze megalakul a ma­gyar kulturális központ baráti társasága, amely munkánkat, gyarapodásunkat fogja segí­teni.-Az első barátok már je­lentkeztek is. New Yorkból a Rockefeller Alapítvány tagja, Julia Marton-Lefevre a két éve elhunyt Nobel-díjas Sir John Kendrew zenei hagyatékát ajánlotta fel nekünk. A világ­hírű angol Broadwood zongo­rakészítő cég, amelynek zene­szerszámai a brit uralkodócsa­lád valamennyi tagjánál meg­találhatók, zongorát biztosít intézetünknek - mondta Bo­gyay Katalin.

Next

/
Oldalképek
Tartalom