Nógrád Megyei Hírlap, 1999. október (10. évfolyam, 229-253. szám)

1999-10-11 / 237. szám

1999. október 11., hétfő SporTTüköR 11. oldal Labdarúgó megyei I. osztály, 10. forduló - Edzőmenesztést követően nyert a Kisbágyon - Szécsény előnye három pont az élen Rangadó után továbbra is veretlenek a nagylóciak Szécsény - Kisterenye 2-2 (0-1) Szécsény, 400 néző, vezette: Vasali. Szécsény: Horváth - Pu- ruczki, Varga, Várszögi A. (Engelberth) - Várszögi B., Hajnal, Végh, Percze, Molnár - Kuris P., Oláh S. Edző: Bérczy József. Kisterenye: Susán - Tarlósi, Babcsán, Griffaton, Valet - Komódy, Zsemlyán, Szűcs (Tóth), Maksó - Lóié, Kovács T. Edző: Koncsik László. GL: Molnár (tizenegyesből), Kuris P„ ill. Kovács T., Griffa­ton. Sárga lap: Szűcs, Maksó. Kiállítva: Komódy, Kovács T. Küzdelmes, változatos mér­kőzésen az utolsó percben egy védelmi kihagyást kihasználva kilenc emberrel egyenlítettek a vendégek. Bérczy József: - Fordulatok­ban bővelkedő, rangadójellegű mérkőzésen kínálkozó lehető­ségeink közül többet is kihagy­tunk, így meg kellett eléged­nünk egy ponttal. Koncsik László: - A jogtalan büntető és a két kiállítás kiha­tott játékunkra. A pályán mara­dottaknak köszönöm a helytál­lást. Ifi: 3-2. Bartus Attila Klsbásyen-Mátratcrenye 2-0 (2-0) Kisbágyon, 150 néző, vezette: Békési. Kisbágyon: Nagy A. - Gö­dör, Makó, Petró, Kodák - Hó­vári, Péter, Turányi (Csorba Cs.), Hasznosi - Pila, Burik (Kurunczi). Megbízott játékos­edző: Nagy Tamás. Mátraterenye: Telegdi - Németh, Szeles, Ortó, Baranyi - Nádasdi, Rács, Csorba K., Homyák (Csikós L.) - Utassy (Ornyik), Nagy. Edző: Gecse Ferenc. Gl.: Hóvári, Hasznosi. Jók: Hasznosi, Kodák, Péter, Gódor, ill. senki. „Hatpontos” mérkőzést nyert a hazai csapat. Nagy Tamás: - Szervezett és lelkes játékkal magabiztos győ­zelmet arattunk. Gecse Ferenc: - Második félidei játékunk alapján nem érdemeltünk vereséget. Ifi: 2-2. (balogh) Kazár - Ipolyvece 1-6 (1-3) Kazár, 200 néző, vezette: Ko­vács. Kazár: Schott (Barkó) - Eged, Csikós, Kovács Gy. (Ra­dies Gy.), Kakuk, Hársi, Szter- nácsik, Jakab Z., Kovács T., Krajer (Haga), Kovács V. Edző: Molnár Béla. Ipolyvece: Istvanovszki - Mihály, Lukács (Deme), Orgo- ványi (Piaki), Bozsó, Hodászi, Kovács T., Pintér, Szőllősi (Büdi), Hámori. Edző: Tóth Fe­renc. Gl.: Krajer, ill. Sfalánszki (2), Kovács (2), Szőllősi, Lu­kács. Sárga lap: Hársi, Kovács T., ill. Pintér, Orgoványi, Szől­lősi. Kiállítva: Hársi. Jók: Schott, Eged, ill. Mihály, Ho­dászi, Pintér, Szőllősi. Miért mindig a gyengébb csapatot kell bántani? Molnár Béla: - A túl szigorú, korai kiállítás rányomta bélye­gét csapatunk teljesítményére. A sárga lap mindkét csapatnál sárga lap legyen... Tóth Ferenc: - Cirkuszba illő produkcióval is nyerni tud­tunk, igaz, ehhez megfelelő „rendezők” is voltak. Ifi: 0-3. Fekécs Zoltán Berkenye - Nagybátony 6-1 (3-0) Berkenye, 200 néző, vezette: Verbói. Berkenye: id. Szúnyogh ­Genzelmann, Hunyecz L., Bá­lint, Súlyán, Hugyecz F., Hesz, Lovas (Urbán), Lepsényi, Bo­csa, Géczi. Edző: German Jó­zsef. Nagybátony: Zsignár - Vá­mos, Orosz L, Kecskés, Szalai (Verebélyi L.), Hadusovszki, Kovács, Horváth (Macsó), Szabó, Verebélyi A., Simon. Játékos-edző: Verebélyi Attila. Gl.: Lovas (2), Lepsényi, Hesz, Géczi, Bálint, ill. Verebé­lyi L. Jók: az egész hazai csa­pat, ill. senki. Kiállítva: Ko­vács, Zsignár. German József: - A sok ne­hézség ellenére a csapat bebi­zonyította, hogy a padlóról is fel lehet állni. Reméljük, ezen az úton haladunk tovább. Verebélyi Attila: - A mai mérkőzés hűen tükrözi a jelen­legi állapotunkat és a hétköz­ben elvégzett munkánkat. Azon is el kellene gondolkodni, hogy ez az ötödik mérkőzés, amelyet emberhátrányban fejeztük be. Ifi: 2-6. (genzelmann) Bércéi - Héhalom 2-1 (2-0) Bércéi, 200 néző, vezette: Ágoston. Bércéi: Boldizsár - Koplá- nyi, Szűcs, Kaposvári (Varga), Róza, Kristófik, Kökény (Gönczöl), Szabó, Molnár, Dobrocsi, Gáli. Edző: Adamek László. Héhalom: Bangó - Lőrincz, Kurucz, Berki Barnabás, Fe­kete, Berki Béla, Pásztor, Kiss, Proksza, Jakus (Varga), Cse- mer. Edző: Szilágyi Albert. Gl.: Molnár (2), ill. Kiss. Ki­állítva: Róza, Szabó, ill. Berki Barnabás. Adamek László: - 2-0 után szorossá tettük magunknak a mérkőzést, amit „nullára” kel­lett volna nyerni. Szilágyi Albert: - Ami a ber- celi pályán történt, annak semmi köze a labdarúgáshoz. Ifi: 1-2. Karaba Lászlóné Hát ranovák - Villtesz 2-0 (1-0) Mátranovák, 400 néző, vezette: Schoblocher. Mátranovák: Gyurcsák - Kerényi - Csikós G., Pintér - Tóth T. (Lakatos P.), Gulyka, Králik, Sebestyén, Tóth R. (Tő- zsér) - Csikós A. (Farkas), La­katos B. Edző: Serfőző Péter. Villtesz SE-Diósjenő: Or­bán - Monostori, Józsa, Ke­resztes - Hanzel, Bach, Tóth, Benyó, Schmittinger - Vanda, Pergel. Edző: Józsa Csaba. Gl.: Csikós A., Lakatos B. Sárga lap: Kerényi, ill. Monos­tori. Jók: Csikós G., Kerényi, Pintér, Lakatos B., ill. Orbán, Keresztes, Benyó. A rangadónak beillő mérkő­zésen a hazaiak nagyon fe­gyelmezett, magabiztos játék­kal gyűjtötték be a három baj­noki pontot. Serfőző Péter: - Jó és sport­szerű ellenfél ellen sikerült győznünk. Bebizonyítottuk, hogy a pályán és a pályán kívül is tudunk csak a játékkal fog­lalkozni, ha a feltételek min­denki számára adottak. Gratulá­lok csapatomnak a maximális fegyelmezettséghez. Józsa Csaba: - Szürkén ját­szottunk, így csak az marad, hogy gratuláljunk az ellenfél­nek. Ifi: 6-0. (serfőző) H.-miads/.ent-Jahbagyí 4-2 (2-0) Mátramindszent, 400 néző, ve- zette: Molnár. Mátramindszent: Hiesz - Kun N., Herczeg, Gulyás, Cho- ván, Bokor, Orosz P., Orosz T., Kovács, Szőke, Teleki. Edző: Szabó László. Jobbágyi: őri - Smid, Egyed, Molnár M„ Sármány, Bognár (Meggyesi), Szabó (Tóth Z.), Zsély, Molnár K., Bíró Cs., Batta K. (Tari). Edző: Balga József. Gl.: Orosz P. (2), Kovács, Szőke (tizenegyesből), ill. Bíró Cs. (tizenegyesből), Molnár K. Sárga lap: Orosz P., Szőke L., ill. Egyed J„ Bognár A. Kiál­lítva: Kun N., ill. Bíró, Zsély, Meggyesi. Jók: az egész hazai csapat, ill. senki. Szabó László: - Már nem csak lelkesen és fegyelmezet­ten, de jól is játszottunk, tetsze­tős támadásokat vezettünk. Gratulálok az egész csapatnak! Balga József: - Aki azt mondja, hogy a sport játék és szórakozás, az hazudik. Akinek nem inge, ne vegye magára. Ifi: 4-1. Kovács István St. Acél - Kagylóé 2-2 (0-2) Salgótarján, Kohász-stadion, 250 néző, vezette: Szűcs. St. Acél: Hulitka - Kira (Já­vori, Géczi), Kongorácz, Sán­dor, Ajtai, Fancsik, Tábori, Nagy (Botos), Palkovics, Bódi, Oláh L. Edző: Horváth Gyula. Nagylóc: Csampa - Pénzes, Horváth, Garami, Sándor N., Mánczos, Csík, Mátyás, Laka­tos (Keviczki G.), Oláh S., Oláh T. (Kelemen). Játékos­edző: Oláh Sándor. Gl.: Fancsik, Kongorácz, ill. Oláh S. (2). Sárga lap: Sándor N., Mánczos, Horváth. Jók: Kongorácz, Fancsik, Tábori, Sándor, ill. Horváth, Oláh T. A nagylóciak nagy önbiza­lommal érkeztek a Kohász-sta­dionba. Az első félidő őket lát­szott igazolni, azonban a máso­dik félidőben egy másik Acél játszott a pályán. Horváth Gyula: - A döntet­len igazságos, de a második fél­idő alapján közelebb álltunk a győzelemhez. Oláh Sándor: - Ezen a mér­kőzésen egyik csapat sem ér­demelt győzelmet. Ifi: 1-5. (e. a.) A bajnokság állása 1. Szécsény 10 8 1 1 22- 7 25 2. Jobbágyi 10 7 1 2 32-17 22 3. Ipolyvece 10 6 2 2 30-13 2(1 4. Nagylóc 10 5 5 0 23-11 20 5. M.-mindszent 10 6 1 3 28-14 19 6. Kisterenye 10 5 3 2 23-21 18 7. M.-novák 10 5 2 3 24-19 17 8. SL Acél 10 5 2 3 18-18 17 9. Villtesz-D. 10 5 0 5 24-20 15 10. Bércéi 10 4 3 3 18-16 15 11. Nagybátony 10 4 1 5 20-31 13 12. Berkenye 10 2 3 5 24-25 9 13. Kisbágyon 10 2 1 7 14-20 7 14. M.-terenye 10 2 1 7 17-30 7 15. Héhalom 10 0 1 9 8-31 1 16. Kazár 10 0 1 9 13-45 1 KB 1,12. forduló Dunakeszi - Demecser 4-1, Pécs - BVSC 2-0, Kaposvár - Hajdú­szoboszló 3-1, Szolnok - Békés­csaba 2-1, Komid - Százhalom­batta 3-1, Cseper- BKV Előre 1-2, Kecskemét - Tiszaújváros 1-0, ül. Kerület - Komárom 5-5, Érd - TFC-Cegléd 1-3. A Video­ton - Matáv Sopron mérkőzést ma játsszák (Duna TV, 19 óra). A bajnokság állása 1. Videoton 11 10 1 0 28- 4 31 2. Matáv S. 11 8 2 1 27- 6 26 3. BKV Előre 12 7 2 3 18-10 23 4. D.-keszi 12 6 4 2 22-13 22 5. BVSC 12 7 1 4 24-16 22 6. B.-csaba 12 6 3 3 21-16 21 7. Kaposvár 12 5 4 3 14-14 19 8. H.-szoboszló 12 5 3 4 21-21 18 9. Kecskemét 12 6 0 6 16-17 18 10. Szolnok 11 5 1 5 19-20 16 11. Komló 12 5 1 6 19-21 16 12. T.-újváros 12 4 3 5 13-13 15 13. Cegléd 12 4 3 5 16-18 15 14. Pécs 12 4 2 6 13-18 14 15. Sz.-batta 11 3 3 5 15-17 12 16. Hl. Kér. 10 3 2 5 16-25 11 17. Komárom 12 2 3 7 17-36 9 18. Érd 12 2 2 8 15-26 8 19. Csepel 12 2 1 9 11-22 7 20. Demecser 12 1 3 8 16-28 6 Kedden délután fél 3-tól mérkőznek meg a hazaiak a Vasassal - A legjobb tizenhatba való jutás a tét Pásztón kupamérkőzésre készülnek íme, a legjobb harminckettőbe jutott csapat és vezetői fotó: esla Történetének eddigi legna­gyobb sikerét érte el a Pásztói LC labdarúgócsapata azzal, hogy a Magyar Kupában be­jutott a legjobb harminckét csapat közé. A profiligában második helyen álló Vasas Danubius Hotels elleni mér­kőzést október 12-én, kedden fél háromtól játsszák Pásztón. Az első fordulóban az Acs - Galbács, Rizán, Holtner, Jeney, Zsély, Oravecz, Fazekas, (Ko- valcsik), Árva (Oláh), Lit kei (Sándor), Cristea összeállítás­ban 1-0 arányban győzött Palo­tás II. csapata ellen, Oravecz góljával. A második körben Er­dőkürt gárdáját verte meg 5-0- ra a Pécsi - Galbács, Rizán, Holtner, Jeney (Oláh), Zsély, Fazekas, Árva (Sándor), Ko- valcsik, Mátyus, Cristea össze­állítású gárda. A gólokat Zsély, Árva, Jeney, Fazekas, Litkei szerezte. A harmadik forduló­ban Varsányban vendégszere­peit az Ács (Pécsi) - Galbács, Rizán, Holtner, Kovalcsik, Árva, Zsély, Oravecz, Bózsár, Cristea (Sándor), Mátyus (Oláh) összetételű csapat, s Árva (2), Oravecz, Zsély góljai­val 4—1 -re diadalmaskodott. A negyedik mérkőzésen Árva és Mátyus góljával 2-0-ra nyert Nógrádmegyeren a Pécsi - Zsély, Rizán, Holtner, Jeney, Árva, Mátyus, Oravecz, Koval- csik, Cristea, Litkei összeállí­tású együttes. Az ötödik fordu­lóban az Salgó Öblös-Faipar SC volt az ellenfél, s az Ács - Galbács, Fazekas, Holtner, Je­ney, Rizán, Litkei, Mátyus (Oláh), Oravecz, Árva (Bó­zsár), Cristea (Sándor) összeté­telű gárda 3-0-ra győzött Cris­tea (2) és Rizán góljaival. A legjobb 64 között Diós­győrt fogadta az Oláh T. - Gal­bács, Fazekas, André, Koval­csik, Mátyus, Szántó, Kiss (Maksó), Jeney, Cristea, Balog (Árva) összeállítású csapat, Cristea góljával 1-1 arányú döntetlent ért el. A REAC el­leni 0-0-ás eredmény újabb pontot eredményezett az Oláh - Galbács, Fazekas (Árva), André, Kovalcsik, Mátyus, Szántó, Kiss (Niki), Jeney, Ba­log (Maksó), Cristea összeté­telű együttesnek. Zárásként kö­vetkezett Heves csapata, s a Pásztó Oláh - Galbács, Faze­kas, André, Árva (Zalaeger­szegi), Kovalcsik, (Niki helyett Kiss), Mátyus, Szántó, Jeney, Balog, Cristea felállásban 3-1- re győzött, Jeney, Szántó, Cris­tea góljával. Telefonon felhívtuk Komjáti Andrást, a Vasas vezető edző­jét, s megkérdeztük: mit vár a mérkőzéstől?-Annak ellenére, hogy el­lenfelünk az NB Ill-ban szere­pel, nem lehet kézlegyintéssel elintézni a mérkőzést. Nekünk mindenképpen győzni kell, hi­szen a kupában nagyobb esé­lyünk van a nemzetközi po­rondra való kilépésre, mint a bajnokságban. A pásztói mér­kőzésre a legjobb 16-os kerettel megyünk. Emlékeztettük a mestert, hogy 1976. november 10-én Pásztón játszott kupamérkőzést a Vasas, melynek ő is tagja volt. Komjáti András elmondta: sportszerű mérkőzésen nyertek 5-1-re. Arra is emlékszik, hogy jó hangulatú vacsorára hívták meg őket a vendéglátók. Veres Béla, a pásztóiak ak­kori mestere, jelenleg az ifjú­sági csapat edzője így emlék­szik vissza a több mint húsz éve történtekre:- A Vasas abban az idényben bajnokesélyes volt, s a mi csa­patunk is akkor nyert bajnoksá­got a megyei első osztályban. A vendégek akkori összeállítása: Tamás - Török} Hegedűs, Ka­nász, Kántor, Adám, Cserháti, Komjáti, Gass,, Müller, Szőke. A csapatot Illovszky Rudolf irá­nyította. A mi kezdő tizen­együnk: Geczkó - Szőke, Sütő, Győr, Bedő, Horváth, Nagy, Tari, Alapi, Kovács, Szabó. A vendégek öt góljára Kovács At­tila válaszolt, Szabó átadásából lőtt Tamás hálójába. Mit vár a mérkőzéstől Sipkó , Sándor, a Pásztói LC edzője:- Mindannyian azt reméltük, hogy egy igazi sztárcsapattal sorsol össze bennünket For­tuna. Nos, a Vasas személyé­ben ez az álom valósággá vált. Vérmes reményeink ugyan nem lehetnek, de fegyelmezett, tak­tikus és elsősorban lelkes já­tékkal szeretnénk megnehezí­teni a válogatott játékosokkal telitűzdelt fővárosi együttes dolgát. Remélem, jó idő, s na­gyon sok szurkoló vár majd ránk a pásztói arénában kedd délután. (esla) Kézilabda, NB II Északi csoport, férfiak Bravúros győzelem idegenben Mogyoród - Bgy. Kábel 19-20 (12-12) Mogyoród, 200 néző, vezette: Csiha, Horváth. Bgy. Kábel: Török - Géczi 1, Bődy 7/2, Kurusta 6, Ju­hász 4, Jakubecz 3, Tas 1. Csere: Siró (kapus), Szukán (kapus), Specziár, Horváth, Abay 2, Dira, Kovács K. Edzők: Lombos István, Urbán Ottó. Az eredmény alakulása. 15. perc: 6-6, 23. perc: 9-10, 38. perc: 15-16, 45. perc: 18-19, 58. perc: 18-23. Hétméteresek: 8/3, ill. 3/2. Kiállítások: 8 perc ill. 14 perc. Az eddig pont nélkül álló kábeles legénység az egy győzelmet szerző Mogyoród­hoz utazott azzal a nem titkolt szándékkal, hogy végre meg­szerezzék első pontjukat, vagy pontjaikat. Nagyon ke­mény védekezéssel kezdtek a csapatok, így szikrázóan ke­mény csata dúlt a pályán. Mindez talán köszönhető an­nak is, hogy női bírók vezet­ték az összecsapást. Nem is rosszul, bár sokszor egy-egy szituációt tévesen ítéltek még. Fej fej mellett haladtak a csapatok, igaz, mindig a Ká­bel vezetett. A második fél­időben a vendégek mestere átszervezte csapatát és ez - mint később kiderült - jót tett a végeredmény alakulásának, legalábbis a Kábel szemszö­géből. Kurusta és Jakubecz jól irányított, Bődy bal átlövőbe állítása remek húzás volt, de a mérkőzés legnagyobb húzása a fiatal Siró kapuba állítása volt, aki az utolsó húsz perc­ben öt büntetőből négyet hárí­tott. Lombos István: - Végre támadásban is és védekezés­ben is remek teljesítményt nyújtottunk. Külön kiemel­ném a fiatal Siró remek ka­pusteljesítményét. Kanyó Ferenc 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. +1. Hivatalos totóeredmények Fehéroroszország - Olaszország Wales - Svájc Lettország - Norvégia Szlovénia - Görögország Finnország - Eszak-írország Németország - Törökország Franciaország - 1/laud Oroszország - Ukrajna Svédország - Lengyelország Portugália - Magyarország Horvátország - Jugoszlávia Macedónia - Írország Spanyolország - Izrael Ausztria - Ciprus 0- 0 x 0-2 2 1- 2 2 0-3 2 4-1 1 0- 0 x 3-2 1 1- 1 x 2- 0 1 3-0 1 2-2 x 1-1 x lapzárta után lapzárta után

Next

/
Oldalképek
Tartalom