Nógrád Megyei Hírlap, 1999. október (10. évfolyam, 229-253. szám)

1999-10-09-10 / 236. szám

10. oldal SporTTüköR 1999. október 9., szombat Ötven évvel ezelőtt alakult meg a Salgótarjáni Építők Sportegyesület Fél évszázad kék-fehérben Az NB Il-es bajnokcsapat. Állnak (balról jobbra): Kovács László, Szlávik Viktor, Talon Attila, Drevenka Imre, Nagy István, Kovács István, Czimer János edző, Harmos László szakosztályve­zető. Guggolnak: Pintér Sándor szertáros, Pádár Tibor, Kiss László intéző, Szabó Attila, Kiss Já­nos, Horváth Tibor, Nágel József, Kovács Zoltán. Hiányzik a képről Tóth Rudolf szakosztályelnök A Salgótarjáni Bányavidéki Építési Nemzeti Vállalat - a későbbi Nógrád Megyei Ál­lami Építőipari Vállalat jog­elődje - 1949-ban alakult meg. Vezetői látva a fiatal dolgozók sportigényét és te­hetségét, még ugyanabban az évben megalakította a Salgó­tarjáni Építők Sportegyesüle­tet,amely lehetőséget biztosí­tott a versenysportra és a tö­megsportra egyaránt. A klub labdarúgásban, röplabdában, asztalteniszben, kosárlabdá­ban, ökölvívásban és kézilab­dában kezdte meg működé­sét. A Építők SE szakosztá­lyai a városi, a megyei, az NB II -s és az NB I/B-s bajnoksá­gokban szerepeitek. A sport­élet az '50-es években volt a legmozgalmasabb, mert mind a hat sportág versenysport­ként működött és nagy töme­geket mozgatott meg. Labdarúgás A labdarúgó-szakosztály szinte az egyesülettel egy időben megalakuló megyei I. osztály élmezőnyéhez tartozott, a csa­pat szakmai munkáját olyan ta­pasztalt SBTC-s múlttal ren­delkező sportemberek irányítot­ták, mint Túrán István, Géczi Pál, Takács Dániel, Menich István. A teljesség igénye nél­kül a leggyakrabban szerepelt játékosok: Eppich Albert, Mi­káva Gábor, Schréter József, Radics József, Paczolai Jenő, Lahos István, Babulya Barna, Alexi József. A labdarúgó-szakosztály 1955-ben a salgótaijáni üveg­gyár csapatával való egyesülés miatt megszűnt. Kosárlabda A sportág az '50-es években ,.honosodott” meg az egyesü­letnél. Néhányan az akkori já­tékosok közül: Pancsovai Nán­dor, Radnai Ervin, Kerekes Elemér, Kerekes Aladár, Patrik József. Másodszor 1983-ban éledt újjá a férfi kosárlabda az Épí­tőknél. A csapat többször nyerte meg a megyei bajnoksá­got, majd az NB Il-es szereplés jogát is kiharcolta, de támoga­tás hiányában nem indult el a magasabb osztályban. A csapat tagjai voltak: Szabó László játékos-edző, Marosvöl­gyi Péter, Bóka Károly, Pintér András, Berczely Béla, Klug Nándor, iß. Alexi József. Asztalitenisz A szakosztály hosszú távon tal­pon maradt, s még a '70-es években is helytállt a városi baj­nokságban. Az asztalitenisz a vállalat dolgozói körében na­gyon népszerű volt. Sok jó ké­pességű játékos vívott kemény csatákat, hogy az Építők színei­ben állhasson asztalhoz a verse­nyeken. Néhányan a pingpongo- sok közül: Mojzes Ottó, Garami László, Radnai Ervin, Tarr Béla, Pancsovai Nándor, Har­mos Tibor, Poszpisel Zoltán. Röplabda A női szakosztály a városi baj­nokságban szerepelt, míg a férfi szakosztály a városi és a me­gyei bajnokságnak volt megha­tározó csapata. Az alapító játé­kosok néhány év után kinőtték a csapatot, több éves sikeres bajnoki szereplés után utánpót­lás hiánya miatt mindkét szak­osztály megszűnt. íme, néhány játékos a férficsapatból: Radnai Ervin, Kriger Elemér, Mojzes Ottó, Czene Arzén, Petrovics Ferenc. Ökölvívás A sportkörnek két évig volt ökölvívócsapata, amely a ki­váló bunyós, Sólyom Kálmán irányításával működött. Biztató jelek után a körülmények ked­vezőtlen alakulása miatt az együttes feloszlott. Tömegsport A vállalat mindig tág teret biz­tosított a tömegsportrendezvé­nyeknek. Kezdetben a MLIK- nak volt népes tábora, majd az üzemek, osztályok, építésveze­tőségek' közötti sportesemé­nyek vonzották a tömegeket. Főleg a kispályás foci, az asz­taltenisz, a sakk, a tenisz, és a lövészet volt népszerű. Kézilabda A versenysportágak közül egye­düliként élte át az öt évtized ne­hézségeit, s megszakítás nélkül napjainkban működik. A kézi­labdacsapat az 1951-52-es években bontogatta szárnyait, majd kovácsolódott össze olyan együttessé, amely a megyei baj­nokságban meghatározóvá lépett elő. Az Építők színeiben kezdte a játékot Mojzes Ottó, Kerekes Elemér, Kerekes Aladár, Pan­csovai Nándor, Tarr Béla, Dä­cher Béla, Oláh Zoltán. Az együttes akkor vált iga­zán a magasabb osztályokban való szereplésre is alkalmassá, amikor 1960-ban az SBTC és az Építők SE vezetői úgy dön­töttek, hogy a a férfiaknál az Építők SE, a nőknél az SBTC színeiben egyesítik az erőket. Az Építőknél folytatták: Tátrai József, Papp Tibor, Martinkó János, Vizler István, Vajda Ist­ván, Kakukk János, Várhelyi Károly, Simon Pál, dr. Végh Béla, Kővári József, Boronyai Tamás, Csáki István, Cser Gyula, Szabó József, Nádud­vari János, Tóth István (Impi), Kovács Tibor, Berták Sándor. Az így összekovácsolódott és megerősödött csapatok az 1970 novemberében, Tatán megrendezett osztályozón az Építők SE férfi és az SBTC női csapata bejutottak az NB II-be. Az Építők SE legénysége az osztályozón az Egri Mechani­kát 21-18-ra, a Bajai Kis Mo­tort 29-27-re és a Ceglédi Épí­tőket 25-24-re győzte le. Az osztályozó megnyerése után a csapat Czimer János edző irányításával kezdte meg a felkészülést az NB Il-re, s a Ke­leti csoportban 1971 április első vasárnapján, a Munkácsy úti Építők-stadionban játszotta első mérkőzését. A Debreceni Göcs elleni küzdelem 20-20-as döntetlent hozott. Az együttes az elkövetkező években meg­szokta az NB II légkörét és erős középcsapattá vált. A '70-es évek elején nemzetközi kapcso­latot épített ki a Szlovákia Detva együttesével, amely csaknem húsz évig tartott. Az NB Il-es szerepléshez a NÁÉV biztosította a feltételeket. Az 1978-as év igen jelentős változást hozott Salgótarján sportéletében. A megyei és vá­rosi politikai és sportvezetés olyan határozatot hozott, hogy Salgótarjáni Torna Club néven egy központi városi sportegye­sületet hoznak létre, amelybe beolvasztották az Építők férfi kézilabdacsapatát is. Az együt­tes 1979-re annyira megerősö­dött, hogy megnyerte az NB li­es bajnokságot és feljutott az NB I/B-be. De teljesen amatőr szinten működött, s egy év múlva kiesett. Az STC-t 1984 júniusában feloszlatták, a kézi­labdacsapat visszakerült a NAEV-hoz, s Építők néven szerepelt tovább. Közbevetőleg: a női szakosz­tály - Szabóné Sípos Éva irányí­tásával - több éven át eredmé­nyesen szerepelt a megyei baj­nokságban, de az anyagi nehéz­ségek miatt megszűnt. A férficsapat 1985 után új vezetéssel és a NÁEV támoga­tásával ismét talpra állt, s ezt követően kétszer bronz-, egy­szer ezüstérmet nyert az NB II- ben. A felszálló ágban lévő gárda életébe azonban újból be­leszólt a sors, mivel az ország politikai és gazdasági életében beállt változások következté­ben a NÁÉV 1990. június 30- ával megszüntette a csapat anyagi támogatását. A Mun­kácsy úti kézilabda-stadionért viszont továbbra sem kellett bérleti díjat fizetni. Az Építők jogutódjaként 1991. februárjában alakult meg a Salgótarjáni Kézilabda Club. Az amatőröktől is alacsonyabb szinten és körülmények között működött és szerepelt a csapat az NB Il-ben, s a 7., 8. helyen végzett a bajnokságban. Az egyesület gazdasági mélypontja az 1992/93-as baj­nokságban következett be, amikor is az öltözőkben sem vi­lágítás, sem fűtés nem volt. A világítást gyertyákkal és bá­nyászlámpákkal pótolták. Sze­rencsére a hullámvölgyet hul­lámhegy követte, a város és a megye sportvezetése, a gazda­sági társaságok, a vállalkozók - látva a nagy élni akarást - se­gítő jobbjukat nyújtották: ki pénzzel, ki sportfelszerelések, sporteszközök vásárlásával se­gítették a fennmaradást, a to­vábbélést. A '90-es évek második felé­ben az utánpótlás-nevelés terü­letén szép sikerek születtek Szabó Attila edző irányításával. A serdülőkorú csapat a buda­pesti bajnokságban egymás után háromszor nyert bajnok­ságot. Ezekre a fiatalokra épül a jelenlegi ifjúsági csapat. A csapat öt évtizedes sikere­iben és az eredményeiben jelen­tős szerep jutott az edzőknek, a szakosztályelnököknek és az elnököknek egyaránt. Az edzők: Mojzes Ottó, Czimer János, Babják János, Szlávik Viktor, Nagy István, s a jelen­legi mester, Szabó Attila. Szak­osztályelnökök: Tolnai Nán­dor, Dombi András, Tóth Ru­dolf, Zalavári György és Bab­ják János. Elnökök: Holodnyák Mihály (örökös elnök), Földi Andor, Mojzes Ottó, Morvái Márton, Tarr Béla, Szikora Ti­bor, Harmos László, Balogh József, Pilinyi László és ifj. Harmos László. Külön is szóljunk Mojzes Ottó és Harmos László elnö­kökről, akiknek meghatározó szerepük volt a Munkácsy úti kézilabda-stadion felépítésé­ben, s akik a sportkör hosszú évekig történő sikeres vezeté­sével soha nem múló érdeme­ket szereztek. Végezetül hálás szívvel és kegyelettel emlékezzünk meg azokról, akik sokat tettek a klu­bért, de már nem érhették meg a fél évszázados jubileumot. Mulicza Ferenc Persik Jánost, az egykori intézőt köszöntötték 90. születésnapján, aki idősebb szeretett klubjánál Örök szerelme marad a Stécé Az ünnepelt (jobbról) átveszi az emléklapot Répássy Lászlótól Salgótarjánban, az Erzsébet tér 6. szám alatt lévő Stécé- klubban tegnap délelőtt kö­szöntötték Persik Jánost, az együttes egykori intézőjét, aki holnap ünnepli a 90. születés­napját. Az ünnepségen jelen volt Plachy György, a Stécé elnöke, Jeck Ferenc ügyve­zető elnök, Pájer Zoltán tag­szervező, Mihalik Ferenc, az öregfiúk csapatvezetője, dr. Csongrády Béla, a Nógrád Megyéi Hírlap felelős szer­kesztője, Ferencz Gyula, a Nógrád Megyei Labdarúgó Szövetség elnöke és Répássy László megyei sportigazgató. Utóbbi dr. Deutsch Tamás if­júsági és sportminiszter em­léklapját nyújtotta át az ün­nepeknek. Persik János meg­hatódva köszönte meg a jókí­vánságokat és az ajándéko­kat. Megkértük a népszerű Jani bácsit, elevenítse fel rö­viden az életét, a Stécénél végzett munkáját.- Tizenegy évvel idősebb vagyok, mint szeretett egyesü­letem, az SBTC - kezdte. - Zagyvarónán, Inászó-bányate- lepen születtem 1909. október 10-én. Bányászcsaládból szár­mazom, tízen voltunk testvé­rek. Ebből mára már csak ket­ten maradtunk, a húgom, Magdi és jómagam. Még egész kicsi voltam, amikor Forgáchra költöztünk. Az SBTC 1920-ban alakult, s néhány barátommal az első évektől kezdve jártunk az edzésekre. Szerettem fo­cizni, állítólag tehetséges is vol­tam. Az akkori vezető felke­reste az apámat, kérte, hadd játsszam, de ő elutasította, mondván, mi lesz, ha valami bajom esik. Meg aztán a ház körül is volt éppen elegendő munka. így Végül is nem letten igazolt labdarúgó. Persik János 1931-ben, vil­lanyszerelőként kezdett el dol­gozni a szénbányáknál. Imádott sportágánál megmaradt szurko­lónak, rendszeresen járt a Stécé mérkőzéseire. Hanem 1944- ben bevonultatták munkaszol­gálatosnak Szécsénybe, s kü­lönböző helyeken összesen nyolc hónapig szolgált. Haza­térte után újból a Salgótaijáni Kőszénbánya Rt.-hez ment dolgozni, ahol beválasztották őt az üzemi bizottságba, annak el­lenére, hogy nem nagyon akarta elvállalni a funkciót.- Aztán 1945 nyarán meg­keresett Babi bácsi, vagyis Ta­kács Lajos és Laczkó Sándor, hogy jó lenne, ha az üzemi bi­zottság segítené az SBTC-t az újra induló NB I-ben. Nekem vesszőparipám volt a fekete-fe­hér egyesület, így nem tudtam ellentmondani a felkérésnek. Beválasztottak az elnökségbe, de három év után lemondtam. Dr. Wágner Jenő és Kálmán Lajos elnökségi tagok 1950-ben arra kértek, hogy vállaljam el az intézői munkát az első csa­patnál. Én erre azt feleltem ne­kik, hogy vannak erre hivatot- tabb személyek is, akik fociztak a klubnál. De ők nem engedtek az elképzelésükből, én pedig gondolkodási időt kértem. Vé­gül 1951 elején igent mondtam, és Sós Károly edzősége idején indult az intéző szerepköröm az egyesületnél. A munkámban Borsi Sándor pénztáros és tag­szervező segített. Ma is ponto­san visszaemlékszem az első NB I-es mérkőzésre: március 4- én, a Szombathelyi Lokomotív otthonában háromezer néző előtt 1-0-ra kikaptunk. A későbbiekben Szemző Gyula, Kompóti-Kléber Gábor, Wahlkampf Lajos, Szűcs György, Turay András edzők munkáját segítette. Betegsége miatt 1959 végén lemondott ugyan az intézőségről, de 1963 nyarán újból visszatért az első osztálytól éppen búcsúzó fe­kete-fehér együtteshez, amely­nek akkor Bodola Gyula volt a trénere, akit ősszel Szabó István váltott a kispadon. A további­akban az NB I B-ben, majd 1965-ben ismét az első osztály­ban sorrendben Grosics Gyula, Szűcs György, Mészáros József edzőknek volt a nélkülözhetet­len támasza.- Utoljára 1967. november 26-án, az MTK elleni idegen­beli mérkőzésen végeztem el az intézői teendőket - jegyezte meg Jani bácsi. - A találkozó háromezer néző előtt 0-0-ás döntetlennel zárult. Az említett időszakban közvetlen munka­társam volt Walhkampf Lajos, Végvári József, Manyacz Sán­dor, Dupák Lajos és Pájer Zol­tán. Az intézőnek a játékos­szerzés is a mindenkori feladata volt. Többek között részt vet­tem Bodon Tibor, Csáki Béla, Veres János, Taliga Ferenc, Kmetty József, Vertig József és Horváth Ferenc más megyék­ből történő idehozatalában. Alacsonyabb osztályú nógrádi csapatokból is hoztunk játéko­sokat, így például Jedlicska Sándort, Huszár Józsefet és Sándor Gyulát. Mindig jó volt a kapcsolatom a munkatársaim­mal és a játékosokkal, akik a mai napig is megtisztelnek. Tő­lem a stafétabotot Agócs Lajos vette át. Persik János, a hajdani intéző sokat tudna beszélni a futball múltbeli visszásságairól, de mint mondta, csak a szépre em­lékezik szívesen. Két mérkő­zést elevenített fel. Az elsőt 1952. szeptember 28-án játszot­ták az akkori Budapesti Kinizsi, a mai Ferencváros otthonában, amikor is 30 ezer néző előtt az SBTC Bablena és Opava góljá­val 2-0-ra nyert. A második ta­lálkozóra 1966 június 12-én, a Népstadionban, 20 ezer néző előtt került sor, s a Stécé Kocsis két és Szalay találatával 3-1-re győzte le az MTK gárdáját. Jani bácsi 1969-ben ment nyugdíjba a Nógrádi Szénbá­nyáktól. Bár sohasem nősült meg, mégis családfenntartó volt, özvegyen maradt Mária húgának segített fia felnevelé­sében. A labdarúgás máig szív­ügye, de a természetet és a tár­saságot is nagyon kedveli.-Az SBTC örök szerelem marad számomra. Nem csak dolgoztam a klubért, de élmé­nyekben is gazdagodtam általa, hiszen idehaza és külföldön le­hetőségem nyílt a legszebb tá­jak és városok megismerésére - mondta befejezésül a Salgótar­jánban, még közelebbről Zagy- vapálfalván élő Persik János. - A mai napig tagja vagyok az SBTC nagy családjának, magá­tól értetődően fizetem a tagdí­jat. Most azonban el vagyok keseredve, hiszen csak a ne­gyedik vonalban játszik a csa­pat. Ez a szénbányák termelé­sének idején elképzelhetetlen lett volna. Most a város és a megye vezetésének kellene többet tennie a patinás egyesü­letért. Nagyon jó lenne, ha újra a régi fényében ragyogna a fe­kete-fehér gárda csillagzata, s ezrek zúgnák a lelátón: Hajrá Stécé! Balogh Tibor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom