Nógrád Megyei Hírlap, 1999. október (10. évfolyam, 229-253. szám)
1999-10-01 / 229. szám
Tej és tabletta imogató, meleg szavakkal, dallal, tánccal köszöntik ma Salgótarjánban azokat az embereket, akik már túljutottak életük delén, nehéz évtizedek munkáját hagyva maguk mögött. A József Attila Művelődési Központ üvegcsamo- kában azokat a munkákat is megcsodálhatják az érdeklődők, amelyeket a már fehér hajú „művészek" készítettek önmaguk és mások gyönyörűségére. Óvodák, iskolák, gyárak és vállalkozók érdekvédelmi, civil szervezetek fogtak össze, hogy sikeres legyen a fesztivál, amelyet az idősek nemzetközi éve jegyében szerveztek. A példa nem egyedülálló. Ezekben a napokban az ország több településén is hasonló rendezvényekre kerül sor. Bizonyára egy kis ajándék is kerül mindenütt, s ezzel együtt az öröm parányi pírja a fáradt arcokra. A szándék nemes. Nem az „örömcsiholókon” múlik, hogy sokak arcáról elillan a derű talán már holnap reggel. Akkor, amikor azt számolgatják, tejet vegyenek, esetleg egy kevéske olcsó szalámit a kenyér mellé, vagy a szükséges tablettát váltsák ki a patikában. Amikor az ENSZ arról döntött, hogy 1999-et az idősek nemzetközi évének minősíti, a kormányokhoz fordult. Szükségesnek tartotta, hogy valamennyi országban, így nálunk is, folyamatosan gondoskodjanak az idős emberekről. Ne tekintsék tehertételnek, sem jótékonykodásnak életkörülményeik javítását. A parlamenti vitát hallgatva, a boltban vásárolva, vagy a gyalogátkelőn botorkálva a bántó, durva szavakból ne azí érezzék az idős emberek, hogy a rájuk költött pénz a fiatalok lehetőségeit kurtítja. A társadalom azt a munkát becsülje bennük, amelyet egész eddigi életükben végeztek, s amelyek eredményeképpen éppen a mai fiatalok életesélyei lettek mások, jobbak, mint annak idején az övék volt. Hogy mennyire veszi komolyan a kormány ezt a felhívást? A biztatófelmérések, a szép szavak nem hiányoznak, de a valóság más. Az idős emberek megélhetését jelentő nyugdíj értéke folyamatosan csökken. Az elmúlt tíz év alatt jó hat madával kevesebbet vásárolhatta érte, mint annak előtte. Hiszen nyugdíjasok „fogyasztói kosarc bem" többségében azok az áruk, szolgáltatások vannak, amelyek az elmúlt 8-10 évben az inflációnál gyorsabban drágultak. Magasabb lett a lakásrezsi, drágább az idős, beteg emberek számára nélkülözhetetlen gyógyszer, a tej, a kenyér is. S akik szerény nyugdíjukat, esetleg munkával pótolhatnák, azok számára is szűkültek a lehetőségek, hiszen a náluk fiatalabbak között is sok a munkanélküli. Az önkormányzatoknak is szerényebb lehetőségük kínálkozik az idős emberek támogatására. Zsugorodik a segélyek ösz- szege, a közgyógyellátásban részesülők száma. A nyugdíjasok jelentős hányada konstatálja, hogy esztendőről esztendőre nehezebben él, szegényebb lesz. Nem véletlen tehát, ha közülük sokan tartják azt, a kormányintézkedések nem enyhítik, sokkal inkább tetézik gondjaikat. Az a hiányzó több millió, amelyet az idei nyugdíjemeléskor a nyugdíjasokon „ takarított meg” a kormány, mindenképpen. Azért senki sem há- borog, hogy a létminimumon, vagy az alatt élő embereket folyamatosan emeljék fel a tisztességes megélhetés szintjére. Azt viszont joggal teszik szóvá, hogy az önkényes nyugdíjemelés olyan jogukat sértette, amelyet munkájukkal, a járulékfizetéssel szereztek meg. S a kisnyugdíjak rendezését a költségvetésből, ne az ő zsebükből tegyék. Magyarországon ma, mintegy 3 millió nyugdíjas él. Ez a lakosság . ötödé, Nógrádban csaknem harmada. Tisztességes életfeltételeket teremteni számukra, mint minden állampolgár számára, a mindenkori kormány kötelessége. Nem kémek többet csak azt, ami az ország valamennyi állampolgárát megilleti. Azt, ahogy az ország gazdasági helyzete javul, kicsit köny- nyebben élhessenek ők is. Kiszámítható legyen a nyugdíj, értékéből ne veszítsen mértéktelenül, tisztességes egészségügyi ellátást kapjanak, ha szükségük van rá. S akik idős korukra egyedül maradtak, szegényen, betegen élnek, azokról emberségesen gondoskodjon a társadalom. M ert kellenek az olyan örömet hozó ünnepek, mint a mai fesztivál. Ám az ünnepeknél sokkal több a hétköznap. A melegítő szép szavaknál többet érnek a hétköznapi tettek. Már csak azért is, mert az idős emberek helyzetének jobbítása, társadalmi megbecsülése, a múlt tiszteletét, a jelen megbecsülését, s talán a biztosabb jövőt is jelenti. V. G. Ünnepek az idősek világévében és világnapján - Az igazi az lesz, ha enyhül a magány Köszönet, mindenért! Túl az esztendő háromnegyedén, valószínűleg már igen hosz- szúra nyúlna az a lista, amely az időseknek, róluk, értük szervezett eseményeket, ünnepségeket venné számba. Ez az esztendő az ő világévük, s ez persze korántsem jelenti azt, hogy a világnapjukról, október elsejéről megfeledkeznének. Sőt nem hivatalosan, hanem az évek során kialakult gyakorlat szerint, nógrádi viszonylatban hónapjuk is van, s ez az október, amelynek szinte minden napján köszöntenek, ünnepelnek valahol, valamelyik településen. Vannak ugyanis, akik az elsejei világnapnak „rendelik alá” október egy másik napját. Ismét mások azt sem tekintik ünneprontásnak, ha novemberre átcsúszik a hagyományos, terített asztal melletti köszöntő. Az érintettek, az ünnepeltek ezt is örömmel fogadják. S az az állítás is figyelemre méltó, ami szerint már nem olyan élesen szembetűnő az őket a fiatalabb korosztályoktól - a korkülönbségből adódóan - elválasztó vonal. Mert például a fiatalabbak és a fiatalok egyre inkább érdeklődnek az iránt, amit az idős ember csinál, alkot. Ily módon már nem lehetnek olyan távol a nagyszüleik és az ő kortársaik gondjaitól sem. S ha ezekről már értesültek, a megoldásuk sem lehet olyan rémségesen elérhetetlen... Persze az igazi az lesz, ha az öregek már nem panaszkodnak magányról, ha már megtapasztalják, hogy ennek csupán egyetlen egy válfaja természetes: a választott magány, a jóleső időmúlatással kitöltött magány. Amíg ez az idő eljön, jöjjenek az idősek világévei, világnapjai és hónapjai, az átsegítő, a megmutató, vigasztaló és szórakoztató alkalmak, ünnepségek, a különleges együttlétek. Több Nógrád megyei településen összefogott szervezéssel valósultak meg, illetve fognak megvalósulni a sajátos vagy hagyományos ünnepi események. Salgótaijánban a József Attila Művelődési Központban október 1-jén tartja a nyugdíjasok megyei érdekvédelmi szervezete és a házigazda intézmény az idősek fesztiválját, a hozzá kapcsolódó kiállítással, amelyet már szeptember 27-től láthatnak az érdeklődők. A művelődési központ 1989- ben rendezte az első fesztivált, hogy bemutatkozási lehetőséget teremtsen az időskorúak számára. A rendezvény jól szolgálja a korosztályok egymáshoz közeledését, a kapcsolatteremtést. A résztvevők száma évről évre nőtt, idén több mint hetvenen lépnek színpadra, a kiállításon negyvenkét alkotó száznál több művét csodálhatják meg. Nincs túlzás abban, hogy ez a nap, a fesztivál számukra különös jelentőségű. Pásztón az idősek klubjában október 14-én délután emlékeznek a világnapra. Az ünnepi délutánra meghívják a nyugdíjasklub tagjait is. Lesz finom egytálétel, s kis műsor. Értesüléseink szerint a későbbiekben a művelődési központban is ünnepük a hetven éven felülieket. Szécsényben - túl a nyugdíjasklubok megyei találkozóján - szintén a hónap vége felé látják vendégül az időseket. Ce- reden október 3-án vasárnap, 15 órától a faluház ad otthont a világévhez, -naphoz kapcsolódó összejövetelnek. Polgár- mesteri köszöntővel az óvodások, iskolások műsorával, az Ipoly néptáncegyüttes előadásával, élőzenével várják ide a falu hetven éven felüli lakosait^ Az idősek otthonának dolgozói ajándékcsomagokkal keresik fel azokat a hetven évnél idősebb helybelieket, akiknek az egészségi állapota nem teszi lehetővé, hogy ott legyenek a faluházi délutánon. (Mj) Tizennégy évig volt KlOSZ-elnök - „Agyonverték” az adóval - Gyermekei szőlőjét műveli Több száz lakást épített, templomokat újított fel- A két ipari szövetkezet egyesülése előtt műszaki vezetőként dolgoztam a pásztói építőrészlegnél. Az összevonás után nem mentem az egyesült szövetkezet új székhelyére, Szurdokpüspökibe, mondván: a város nem megy a faluhoz, a falu jöjjön a városhoz. Döntésem után Mátraszentimrére kértem iparengedélyt 1963-ban - említi pályafutásának egyik, számára ma is érdekes epizódját Zeke István pásztói nyugdíjas, képesített kőművesmester, aki 1969-től 1983 végéig volt a Pásztó és Vidéke Ipartestület elnöke. Első iparengedélyét 1958-ban vette kézhez, két évvel később pedig letette a mestervizsgát.- Melyik munkájára emlékezik szívesen?- Gyöngyösön egy emeletes, négylakásos, félig alápincézett társasház építésére. Utcai frontja 27, belső mélysége pedig 14,6 méter volt. Két alkalmazottam és jómagam hoztuk tető alá. Pásztón a Szent Lő- rinc-templom tornyának külső vakolását, belső átalakítását is én végeztem el. A pásztói Szentlélek-templom tornyát is én hoztam rendbe, Walter Ilona művészettörténész utasítása alapján, aki egyúttal ellátta a műszaki ellenőr szerepét is. A volt elnök, építőmester működési területe Pásztó város és a környező községeken kívül kiterjedt az ország különböző részeire. Pásztón 130, Szurdokpüspökiben 110, a környező falvakban pedig 5-6 lakást hozott tető alá. Szakmai elismertségét fényesítette, tudását csillogtatta jó munkájával Galyatetőn, a nagyszállónál a Mátrában, Tokajban, Egerben, Budapesten, Érden.-Elnökségem idején 500-ra is felment az ipartestületi tagok száma. Társadalmi megbízatásom bizonyos mértékben „hálátlan” feladat volt. Nemcsak én, hanem a vezetőség tagjai sem kaptunk semmiféle anyagi elismerést. Örömmel mondhatom, hogy elnökségem ideje alatt nem voltak konfliktusaim. Az apparátus, Bátky Károlyné vezetésével zökkenőmentesen végezte feladatát. A héttagú vezetőség minden tagjának megvolt a feladata, a vezetőségi üléseken pedig rendszeresen beszámoltak. Élmény volt találkozni a kisiparosokkal. Esténként mentek ki hozzájuk. Megismerték gondjaikat, megbeszélték a rájuk vonatkozó rendeletekből adódó tennivalókat.- Más formában is gyakrabban találkoztak egymással, mint most?- Eleven társadalmi életet éltünk. A báli szezonban többször volt zárt körű iparosbál. Ebben az időben az iparosok összetartottak. Rendezvényeinken duhajkodás, verekedés nem volt, mindenki kulturáltan viselkedett. Hasonlóképpen zajlottak le a sportesemények is.-A megrendelők közül volt- e, aki jogosan panaszkodott valamelyik iparostársára?-Nem emlékszem. Ha volt, akkor egymás között rendezték.-Mi volt akkor az iparosok legnagyobb gondja ?-Az adózás. Ezzel verték agyon őket. 1958-ban 13, később 19, 1963-64-ben pedig 24 százalék lett az SZTK. Az alkalmazotti adó 1970 elején 10 százalék volt. Akkoriban egy négyzetméter mennyezet, vagy oldalfal vakolásáért 8-12 forintot számlázhattunk. Volt olyan esztendő, amikor az adóhivatal kétszer ellenőrzött. Amikor Szurdokpüspökire szólt az iparengedélyem, akkor több adót fizettem, mint az ottani termelőszövetkezet. Mivel ide voltam bejelentve mint kisiparos, a magas adó miatt visszajöttem Pásztora, ahol kevesebbel is megúsztam.-Előfordult-e, hogy becsapták, azaz nem fizették ki az elvégzett munka ellenértékét?- Kisebb összegekkel igen, amit máig sem adtak vissza. Nem lehetett behajtani. Zeke István tevékenységét Kiváló munkáért kitüntetéssel ismerte el az akkori építésügyi és városfejlesztési miniszter, dr. Abrahám Kálmán.- Két évet még ráhúztam az öregségi nyugdíj idejének elérése után, mert volt egy munkám, amit nem akartam abbahagyni. A vagyonom ez a lakás- mutat körbe -, meg egy négyütemű Trabant. Egészségem - kivéve a jobb térdemet, amit műtötték és fél évig jó volt- elfogadható. A szemem miatt nem nézhetek tv-t, ezért a rádiót hallgatom. Ha emeletre kell mennem, előre fázom. Egyedül vagyok. Meg lehet szokni. Nem járok sehová, a haverokkal a lengyelpiacon szoktam találkozni. Szabad időm egy részében fiam, lányom szőlőjét művelem. V. K. Estényi öröm, ajándékok - Forgáchiak ünnepe - Emlékezetessé tett percek Jó érzés ilyen korúnak lenni... „Eszébe jutott a Maurice Chevalier-ről szóló anekdota: milyen érzés hetvenévesnek lenni? - kérdezték tőle. Nem olyan rossz - felelte - ha az ember számba veszi a másik lehetőséget... Ő azonban a „nem olyan rossz”-nál ezerszer jobban érezte magák Az élet most már nem pusztán magától értetődő létezés, hanem jutalom, ajándék, s minden nap, amely még eljön, élvezetes élményeket hoz. Az idő nem végtelen. Egy pillanatot sem fogok elvesztegetni, fogadta meg.” A nyolcvanhárom éves, Salgótarjánban élő Bráth Rudolfné a For- gách-telepi időseknek a maga nemében különleges közösségéről, valami módon mindig ünnepélyessé varázsolt összejöveteleiről rendszeresen beszámol. Azzal az örömmel, amelyet az olyan emberek éreznek, akik - a regényalakokhoz hasonlóan - képesek becses ajándéknak tekinteni a maguk teremtette alkalmakat, hétköznapi örömöket. Az együtt töltött, ünnepivé tett perceket. A forgáchiak közössége mentes minden intézményes vonástól, klubszerűnek sem igazán mondhatók együttlé- teik, mert annál ritkábban kerítenek ezekre sort. Végeredményben azért, mert sokuk már több mint hetvenéves és sérült egészségi állapotú. Bráthné csapata legutóbb az idősek éve alkalmából szervezett összejövetelen kapcsolódott ki a mindennapok monotóniájából a szokott, kedves helyen, a helyi vendéglátóegység helyiségében. Széli Józsefné ezúttal is terítékkel, finom uzsonnával várta vendégeit. Mede László énekkel és verssel, Váradi Gábor zenével járult ahhoz, hogy szép legyen az este. Bazsalya Lajosné vidám énekszámokat adott elő, s a hangulat tetőfokán szinte mindenki járta a körtáncot. Az ünnepi est vendégei hálás köszönettel fogadták a Máltai Szeretetszolgálat salgótarjáni képviseletének ajándék- csomagjait. A rendezvény résztvevői előadást is hallgattak, háziorvosuk is eljött körükbe, s az idős korban helyes életmód kialakításához mondta el tanácsait. A forgácsi öregek ünnepük egyetlen percét sem vesztegették, vidámság, a szeretetadás iránti tisztelet töltötte be azon a hamar estébe forduló délutánon a teret és az időt. (mj) Művek az üvegcsaraokban - Negyvenkét idős ember több mint száz alkotását bemutató kiállítást láthatnak az érdeklődők a salgótarjáni József Attila Művelődési Központ üvegcsamokában. Az esemény az idősek fesztiváljához kapcsolódik.
