Nógrád Megyei Hírlap, 1999. október (10. évfolyam, 229-253. szám)
1999-10-30-31 / 253. szám
2. oldal SALGÓTARJÁN BALASSAGYARMAT Megyei Körkép PÁSZTÓ 1999. október 30., szombat Faragó Zoltán: T jß R JP j s\ Ó Október - Madarát íqis ág okj- Sáz eímúíás színpompája Sokáig tartott idén ősszel a nyáriasan meleg, kellemes időjárás. Októberig zöldellt erdőmező, legfeljebb egy kicsit fakóbbak, bamásabbak voltak az árnyalatok, mintha valóban nyár vége lenne. Néhány levél megsárgult, megpirosodott ugyan egyik-másik fán és bokron, de nem láthattunk igazi őszi színpompát. így volt ez egészen eddig a hétig... Az első fagyok megcsípték a kökény- és a csipkebogyók mellett a faleveleket is! Sárga és vöröses színekbe öltözött a fák egy része, de gyorsan fogy a pompás lombruha: a szél északról fúj, az erősebb lökések igencsak belekapaszkodnak az ágakba, jól megcibálják őket, s a „támadás” nyomán a levelek kavarogva kelnek rövidke légi útra, hogy azután a földre érkezve avarrá váljanak. Az elmúlt időszakban a nap ritkán bújt elő a felhőpaplan mögül, néha egy kis eső is esett. Amikor mégiscsak láthattunk némi kékséget az égbolton, a napsugarak valósággal szikráztak a sárga minden árnyalatában pompázó lombok között, fokozva a színorgiát. Szerencsém volt, mert egy napon, délelőtt és délután, két túrát is tehettem. Az ég ugyan gyakran volt felhős, de bőven kijutott a napsütésből is. Először a Salgótarján déli végébe, az épülő ipari parkkal szembeni domboldalon elterülő legelőerdőbe mentem. Furcsa ellentét: a hagyományos állat- tenyésztés évszázadokkal ezelőtt őstölgyesből kialakított helyszíne, alatta, az út másik oldalán modem üzem épül, - a tervek szerint rövidesen egész sor lesz belőlük. Utóbbiak vajon meddig tűrik meg maguk közelében a természet maradványát? Csak remélni merem, hogy a legelőerdő csertölgyei ezen a helyen még nagyon hosszú életűek lesznek ... A domb alja csupa sár, - sok volt az eső, - de a réten, a bokrok között legfeljebb akkor piszkítja be az ember a cipőjét, ha szándékosan belelép a vakondtúrásokba ... A birkák a legtöbb helyen rövidre legelték a füvet, könnyű járás esik a még mindig zöld gyepen. A késő ősz néhány szerény, sárga és lila virágocskát is meghagyott a bokrok között. Ezek is szépek, de a falevelek sárgállanak csak igazán! Az ezüstnyárfák ritkuló lombja világos, a juharfáké sötétebb citromsárga. A gyertyán ugyanilyen, messziről össze lehet téveszteni a juharral. A tölgyek rozsdabarna színű leveleket ringatnak galy- lyaikon, de sokfelé aranysárga ámyalatúak. A kecskerágó levele sötétpiros, a vadcseresznyéé narancssárga. A galagonya, a kökény és a vadkörte már mindenfelé teljesen kopasz. A szeder levelei között akadnak narancsszínűek és vérpirosak is. Az akácfák konokul őrzik lombruhájukat. Mostanra teljesen kifakultak, de azért még mindig zöldnek lehet nevezni őket! Nehéz betelni az őszi legelőerdő szépségével. Minden fa, bokor, dombhajlat más és más napsütésben, borult időben, ellenfényben - s ilyenkor mindez percről percre változik. A környék olyan elragadó, hogy el is feledkezem a madárvilágról, Vajon kik voltak ott és hogyan hívták őket? Nógrád névtelen hazafiai Az alábbi írás - amelyet most változatlan tartalommal közlünk - az „Egyetemi Ifjúság” 1956. október 31-i számában jelent meg. A 43 évvel ezelőtti cikk alapján talán lesznek olyanok Nógrád községből, akik magukra ismernek. „Hétfőn délután egy élelmiszerrel megrakott vontató érkezett Nógrád községből a fővárosba. Először a kórházakba mentek, de ott azt a felvilágosítást kapták, hogy ott van élelem bőségesen. Egy ideig tanácstalanul álltak az utcán, majd úgy döntöttek, hogy az élelmiszert kiosztják a lakosság között. Azonban senki sem fogadta el a nógrádiak ajándékát.- Van élelmünk - mondták a járókelők. -Inkább vigyék az egyetemistáknak, nekik a legszükségesebb. ők érdemlik meg legjobban. A nógrádiak meg is fogadták a tanácsot. Az utcai járókelők segítségével megtudták, hogy hol van a legközelebbi diákszálló, és alkonyattájban megállt a vontató a Landler Jenő utca 14. szám előtt. Itt van az Építőipari Műszaki Egyetem diákszállója.- Egy kis ennivalót hoztunk. Nem sok, de a mi falunk kicsi. Úgy adták össze a parasztok, hogy segítsék a fővárost. Majd lerakták a sok befőttes üveget, a lisztes zsákokat, a levágott sertést, a birkákat, meg az élő csirkéket. A szálló lakóinak kérdéseire elmondták, hogy az egész ország együtt érez a pesti egyetemistákkal és munkásfiatalokkal. A diákok megköszönték az élelmet, és megkérdezték, hogy hívják a nógrádiak küldötteit.-Nem számít az, kérem! Magyarok vagyunk!” Szent Imre-napok Balassagyarmaton Játszóház és „hangyaavatás” Balassagyarmat egyházi iskolája, a Szent Imre Keresztény Általános Iskola és Gimnázium idén is háromnapos ünnepségsorozattal emlékezik meg névadójáról. November harmadikán, szerdán délelőtt tizenegy órakor ünnepi szentmisével kezdődik a program, a misét Keszthelyi Ferenc, váci megyés püspök celebrálja. Ezt követően a délután folyamán sportversenyekben, majd másnap szavalóversenyen mutathatják meg fel- készültségüket a diákok. A tanintézet képzőművészeti és irodalmi pályázatait is csütörtökön értékelik. A zárónapon a reneszánsz kort elevenítik fel az alsó tagozatos tanulók. A játszóházi program címe: „Mulatság Mátyás király udvarában”. Ugyancsak november 5-én, pénteken délelőtt a felső tagozatos diákok tudományos diákköri konferencián adnak ízelítőt tudásukból, ismereteikből. Négy órakor lesz az úgynevezett „hangyaavatás”, amelyet a késő estig tartó diszkó követ. ami pedig igencsak ritkán esik meg ... Négy szajkó térit magamhoz, amint éppen zajongva, egymást kergetve röpködnek egy hatalmas tölgy körül, alighanem a fényes barna makkokat szedegetik. Amikor közelebb érek hozzájuk, a sűrű bokrok mögött tűnnek el a szemem elől. Később kis tengeliccsapat repül el ffelettem: éppen egy tuA domboldalon ösvényeket taposott magának a jószág, messziről nézve olyan, mintha teraszosan művelnék a földet. A nap az évszakhoz képest magasan áll, a meredek lejtőn azonban olyan hosszúra nyúlik a fák árnyéka, mintha kora reggel vagy alkonyat lenne ... A nap azonban egyre gyakrabban bújik el a felhők mögé, - ólomszürke őszi felhők már Legelőerdő, a birkák taposta ösvényekkel a szerző felvétele catnyian vannak. Kicsit később csuszka kiabálását hallom egy tölgyfáról. Szokás szerint néhány széncinege van a társaságában, csak utóbbiak jóval csendesebbek. A szél csengőszót hoz: valahol a domb tetején juhnyáj legel. A lombruhájukat hullató bokroktól azonban nem látom az állatokat. ezek, nem olyanok, mint, az augusztusi égen úszó hófehér „birkanyájak”. A láthatárt észak felől lezáró Karancs- hegység azonban végig napsütésben fürdik! Kilométerekről látni lehet, hogy ott is rozsdásodnak már a lombok. Vajon hogy nézhet ki Salgóról? Húsz perccel később kiderül. .. A vár alatt kezdődő erdő szélén, a telepített vöröstölgyek sárgától az égővörösig, őzbarnától a fakózöldig pompázó lombjai között nagy csapat őszapó keresgéli táplálékát. Van közöttük kék- és széncinege is; összesen lehetnek vagy tizenöten. Jó darabig elnézegetem a fehérfejű madárkákat. Az utóbbi időszakban majd’ minden sétámon láttam belőlük több-kevesebb példányt, ami mindenképpen öröm. Valamivel feljebb, a vár alatti bükkös fái között alighanem a környék széncinegéi tartanak találkozót; igazából meg sem tudom számolni őket, mert a talajtól egészen a fák koronájáig keresgélik táplálékukat. A hangokból kiderül, hogy két- három csuszka is van közöttük. Azután szokatlanul hangos ko- pácsolást is hallok: egy harkály is vadászgat a cinegék között, méghozzá egy meglehetősen ritka közép fakopáncs! Ez a madár méretre majdnem akkora, mint a nagy- és a balkáni fakopáncs, de a feje teteje a homlokától a tarkójáig élénk piros, fehér nyak- és a pofafoltja pedig összeér. Örülve a ritka madár látványának kapaszkodom tovább a salgói vár felé vezető meredek ösvényen. Egy kidőlt bükkfa hatalmas, korhadozó törzsén lyukak sorozata árulkodik arról, hogy a harkályok kezelésbe vették. A legnagyobb üregek gyermekfejnyiek, alighanem termetes feketeharkály véste őket. Máskor már láttam itt ezt a ritka madarat, most azonban nem kerül a szemem elé. A vár alá érve igencsak lassan sikerül megközelíteni az újjáepített tornyot: a környező erdők színpompája szinte méterenként megállásra késztet. Egyszer felhő vet rájuk árnyékot, másszor a napfényben sárga, narancssárga, rozsdabarna árnyalatokban pompáznak az erdők. A kőrisek és a juharfák lombja citromsárga, a sombokrok már az utolsó piros leveleket lengetik gallyaikon, a hársfák barnás színűek... A telepített fenyvesek haragoszöldje meglehetősen kevés helyen szabdalja szét a lombos erdők tarka-barka színeit. A vár köveiről váratlanul két, a házi verébnél csak alig nagyobb madár röppen fel. Havasi szürkebegyek! Minden évben telelnek néhányan ezen a helyen, s idén eléggé korán megérkeztek. A szélfújta várhegyen még többször viszont látom őket, amint hol itt, hol ott üldögélnek a sziklákon. Csodálatos ráadást jelentenek ezek a madarak a pompás színeket mutató erdők mellé! Amint a nevük mutatja, szürkés-barna színű szárnyasok, de a bátrabbik hagyja magát megnézni úgy három méterről: a fedőtollainak van valami kékes árnyalata. A várról jól látható a Rónabányától Somoskőig húzódó Medves-fennsík. Messziről nézve már igencsak fakó a fű, főleg a körülbelül 300 méterrel alacsonyabban fekvő legelőerdőhöz képest; ezt teszi a szint- különbség. Ez idő tájt azonban már egy-két nap vagy éjszaka alatt is jelentős lehet a változás, ami alapvetően a hőmérséklettől függ. Persze ... Ilyenkor már azon sem kell csodálkozni, ha váratlanul téliesre fordul az időjárás ... Emberi szeretetről - egy aranygyűrű kapcsán - dr. Bercsényi Lajossal „Keresztény hittel végeztem a dolgom” Dr. Bercsényi Lajos, a Madzsar József kórház orvosigazgatója a közelmúltban vehette át munkásságáért a Nógrád Megye Polgárainak Szolgálatáért elismerést, s az ezzel járó aranygyűrűt. Orvosként, lokálpatriótaként, kereszténydemokrata politikusként, családfőként egyaránt kiszámítható, megfontolt, segítőkész, nagy tapasztalaid emberként ismeri a környezete. Most ritka megnyilatkozásai egyikével tisztelte meg lapunkat.- Salgótarjánban születtem, egy év híján fél évszázada. Édesapám bányamérnök volt, ám ’70-ben Tatabányára kellett költöznünk, hogy a nógrádi bányabezárások miatt biztosíthassa a család megélhetését, hiszen akkor már megszületett negyedik testvérem is. Kisöcsém súlyos betegségben szenvedett, másfél évig naponta adtam neki vért, akkor mint már a Budapesti Orvostudományi Egyetem első éves hallgatója, őt sajnos, elveszítettük, de halála egész életre kiható nyomot hagyott bennem. A sebészet és a szülészet vonzott, végül is az utóbbi mellett döntöttem. Az egyetem utolsó évében megnősültem, feleségemmel öt évig a salgótarjáni nővérszállón, majd albérletekben laktunk. Orvosként először a mentősöknél szolgáltam, illetve ügyeleteztem. Nagyon megszerettem az egészségügyet. Az első pillanattól az vezérelt, hogy megértsem a hozzám fordulókat, s ne megítéljem őket. Voltak a pályámon rendkívüli helyzetek, mint például a nyolcvanas évek elején, amikor szülész-nőgyógyászként egy frontos éjszaka során nyolc császármetszést kellett megcsinálnom. Akkoriban a kórház felszereltsége lényegesen szerényebb volt, mint napjainkban, de a kollégák óriási hittel és szakmaszeretettel átsegítettek a nehézségeken. Pályám során végigjártam a szamárlétrát: szakorvos lettem, majd adjunktusként tettem .le az onkológusi szakvizsgát (itt feltétlenül meg kell említenem dr. Ekhardt Sándor professzor nevét). Az onkológiai intézetben tanultam meg, mit jelent igen súlyos esetekben is embernek maradni, támaszt adni, s nem feladni... Hit és akarat nélkül lehet élni és gyógyítani, de nem érdemes! Ugyancsak az onkológián tanultam meg, hogy nemcsak a betegséget, hanem a beteg embert is meg kell gyógyítani. Különösen igaz ez napjainkban, amikor a fokozott stressz hatására károsodik az emberek immun- rendszere is, mi ezt úgy hívjuk: psycho-neuroimmunoló- gia. S bár nagyon sziruposan hangozhat, de épp' ezért lenne fontos egymás megértése, a nyugalom, a biztonságérzet. Legalább ilyen fontos alapkérdés a helyes táplálkozás, és a mozgásgazdag életmód. A társadalom egészségügyi állapotáért mindössze 15-20 százalékban felelős maga az egészségügyi rendszer, a többi az életmódon és a társadalmon múlik. Ezt tapasztalom onkológusi szakterületemen, ’90-től mint az onkológiai gondozó főorvosa is. Az emberek sorsa más módon is érdekelt, ezért indultam Dr. Bercsényi Lajos: Nemcsak a betegséget, hanem a beteg embert is meg kell gyógyítani el a rendszerváltás után a helyhatósági választáson is. Keresztény családban születtem, eszerint élek, a kereszténydemokrata szövetség politikusaként veszek részt a városi közgyűlés munkájában, immár a harmadik ciklusban. Nem vagyok bigottan vallásos, elfogadom a másságot, de kell az embernek egy vezérelv, egy hit! ’90-től négy éven át vezettem a város egészségügyi bizottságát; ebben az időszakban történt meg a háziorvosi praxis átalakítása. A következő négy évben a megyei egészségügyi bizottság elnökeként a szakorvosi rendszer és a kórházak új finanszírozását kellett levezényelni. Úgy gondolom, az elismerés ennek a munkának szól elsősorban. Jelenleg egyházügyi tanácsnokként segítem az ön- kormányzat és a történelmi egyházak közötti kapcsolat fejlesztését. ’96-ban a közgazdaság-tudományi egyetem menedzserképzésében vettem részt Dobogókőn. Egy éve, júliusban pályáztam a Madzsar József kórház orvosszakmai vezetésére, s azonnal egy rekonstrukció kellős közepén találtam magam. Ezt éljük ma is, remélem nem sokáig. Tisztelettel köszönöm szüleimnek, feleségemnek, Emikének, hogy a nehéz időszakokon átsegítettek, orvostársaimnak, hogy jelenlegi, sokszor megalázó helyzetünkben is magas színvonalon folytatják hivatásukat, emelik intézményünk hímevét. Bízom benne, hogy egyszer helyreáll a rég áhított igazi értékrend, s véget ér az ügyeskedők világa Magyarországon. Hogy helyreáll az egészségügy megbillent presztízse, annál is inkább, mert megengedhetetlen, hogy ne egészséges emberekkel építsünk jövőt. Lejegyezte: T. Németh László
