Nógrád Megyei Hírlap, 1999. október (10. évfolyam, 229-253. szám)
1999-10-26 / 249. szám
1999. október 26., kedd SporTTüköR 7. oldal Múltidéző a jövőért Sorozatunkban olyan nagyszerű sportembereket szólaltatunk meg, akiknek egykoron tapsoltunk, akik produkciója sokak számára tette örömtelivé a hét végeket. Beszélgetőpartnereink azonban nemcsak emlékeket idéznek, hanem a máról, a labdarúgás jelenlegi állapotáról is van véleményük, amelyek közreadásával a kibontakozást kívánjuk segíteni. A sport szépségeiről szólva, kedvet szeretnénk csinálni az ifjúságnak, a felnövekvő generációknak a focihoz, e csodálatos játékhoz. írásainkban az SBTC történetének legszebb lapjai elevenednek meg, tudniillik a nemzeti bajnokságban 1970/1971-ben a hetedik, 1971/1972-ben a harmadik helyezett, mindkét alkalommal a vidék legjobb csapatának játékosai és vezetői szólalnak meg. Dr. Fábián Zoltán Tizenkilenc évig, 1956-tól 1975-ig (amíg volt csapat! - F. Z. megjegyzése) látta el az SBTC körüli orvosi teendőket és az ezzel együtt járó soksok feladatot. A nyugalmazott főigazgató főorvos, a járóbeteg-ellátás irányítója ma 72 éves, a labdarúgás azonban jelenleg is ott van a szíve csücskében és kitörölhetetlen. A mai napig is szurkolója az SBTC-nek és a labdarúgásnak.- Felsorolhatatlan sok élmény köt az egykori csapathoz, de a mostaniakat is figyelemmel kísérem - mondja. - Jó és rossz időkben egyaránt együtt voltunk, és szerettem a fiúkat.- Persze negyven évvel fiatalabbak is voltunk... - jegyzem meg.- Szerencsém volt - folytatja - hiszen jó csapattal dolgoztam együtt. Partnereim voltak a fiúk, ha megsérültek, alávetették magukat a kezelésnek, mert futballozni akartak. Sajnos más irányú elfoglaltságom miatt le kellett mondanom, de a mai napig megmaradtam szurkolónak. Alig van olyan mérkőzés, amelyen nem tudok ott lenni. Kint vagyok, nézem a játékot, örülök és sokszor bosszankodom. Az én időmben játszók tudtak győzni, igazi csapatot alkottak, együtt voltak.- Hogy mi a véleményem a mai magyar futballról? - ismétli meg a kérdést. - Nógrád megye helyzete hűen tükrözi az országét. Ha nincsenek alapok, a felépítmény sem lehet jó. Sajnos nem megfelelő a hozzáállás, nincs szeretet a labdarúgás iránt. A labdarúgás játék és ezt kellő szívvel kell játszani. Persze más lett az élet, sok minden elveszi a figyelmet, sokan másban keresik a boldogulásukat, az egyéni örömüket. A jelenlegi csapatban - a szétesés után - a saját nevelésű fiatalok igyekeznek megfelelően teljesíteni. Ha biztosított lesz a hátterük, akkor nekik is lesz jövőjük. De ehhez háttér kell. Ami ma folyik a magyar labdarúgásban, az minden, csak nem profi játék. Fizetni csak teljesítmény után szabadna. A felnövő fiatalok, gyerekek lehetnek a jövő alapjai, de kitartó munka szükséges, fél években nem szabadna gondolkodnunk. Az alapfeltételek megteremtése az egyesületek kezében van. Én optimista vagyok... Kálovits Géza Nyert a Mecser FC I. váltója A tegnapi számunk sportoldalán megjelent, az október 23-i salgótarjáni emlékfutásról szóló tudósításból technikai okok miatt kimaradt a felnőttváltók eredménye. Váltók, felnőtt férfiak: 1. Mecser Futóklub I., 2. Salgótarjáni Hegyikerékpáros Egyesület, 3. Mecser Futóklub II. Az érintettek megértését ezúton is köszönjük. Tájfutó egyéni országos bajnokság, Mátészalka - IJjabb tíz bajnoki pont Domyays-érmek Szabolcsból A tájfutók ez évi legrangosabb bajnokságát Szabolcs megyében, Mátészalka közelében rendezték meg. Az alföldi homokbuckás terepen , jól megmért” hosszú pályák várták a versenyzőket. Megyénkből a Salgótarjáni Dornyay SE 18 sportolója vívta ki a részvétel jogát. dr. Mohácsy Tamás a 35 évesek között, aki szintén a dobogó második fokára állhatott fel. A legjobb tízben végzett még korcsoportjában Szakái Georgina, Sándor Péter, Kovács JóAz idősebb Pelyhe Dénes a dobogó második fokán Sajnos, a verseny kezdetére megérkezett a hidegfront is viharos széllel, esővel. így aki korai rajtidővel rendelkezett, az duplán hátrányba került, ugyanis a magas aljnövényzetben is neki kellett csapást taposni. így járt Pelyhe Dániel, a Domyay SE 15 éves aranyjelvényes, serdülőválogatott futója is. A selejtező eredményei alapján bajnokesélyesként állt a rajthoz, de legfőbb riválisai a mezőny végén rajtolva sokkal jobb időjárási körülmények és terepviszonyok között futhattak. Dani így is csak három perccel maradt el a győztes budapesti Szűcs Leventétől, s ezzel bronzérmet szerzett. Teljesítménye minden dicséretet megérdemel. Bátyja, ifi. Pelyhe Dénes az ifjúságiak (FI8) között kiválóan futott, s megelőzve a korosztályos Európa- bajnokságon ezüstérmes Sprok Bencét is, a negyedik helyezést érte el. A 14 éves leányok mezőnyében két domyays is a legjobbak között végzett: Babják Nóra ötödikként, Győri Judit hatodikként zárt. A szeniorok sem akartak lemaradni az eredményességben, így a 45 évesek között id. Pelyhe Dénes kiváló futással az ezüstérmet szerezte meg, csakúgy mint klubtársa, zsefi Győri László és Sramkó Tibor. A Domyay SE tájfutói ezzel a jó szerepléssel újabb tíz bajnoki pontot szereztek, amelynek gyarapítását tervezik a hét végi, kiskunhalasi országos csapatbajnokságon is. (kóti) Röplabda, NB II Keleti csoport, nők - Újabb hazai vereség Önbizalom nélkül nem megy Gordos. Edző: Mátrai István. A bajnokesélyes debreceni sportiskolások ellen önbizalom nélkül kezdtek a házigazdák, ami rányomta bélyegét az első játszma eredményére. A folytatásban Pusnik magabiztos ütései nyomán társai is összeszedték magukat, s nagyobb erőfeszítésre kényszerítették a DTE-t. A harmadik játékrészben elsősorban az egyre érettebb játékot mutató Kö- vesdi, valamint a feladó Vígh játéka emelhető ki. Összességében a minden poszton erősebb DTE megérdemelten győzött.' Mátrai István: - Önbizalom nélkül léptünk pályára, s Pusnik nélkül talán el sem hisszük, hogy van keresnivalónk. Ifi: 0:3. (ó. s.) Salgótarjáni RK - DTE 0:3 (-10, -10, -13) Salgótarjáni Városi Sportcsarnok, 50 néző, vezette: Dávid, Korim. SRK: Kövesdi, Vígh, Pintér, Pusnik, Karnis, Gabora. Csere: Pintér (takarva) és Pusnik blokkol egy debreceni támadást Sportturmix Bírótanfolyam A Nógrád Megyei Labdarúgószövetség játékvezetői bizottsága játékvezetői tanfolyamot szervez 16-tól 40 éves korig. Jelentkezni október 26-án, kedden 16 órától lehet Salgótarjánban, a Ruhagyári út 9. alatt. Labdarúgás U 14 országos serdülőbajnokság, Középcsoport, 7. forduló: Hatvan - Taksony 10-0, SBTC - Százhalombatta 3-0, Videoton - Dunakeszi 3-2, Szigetszent- miklós - Dorog 14—0, Alapítvány-Tatabánya — Lom- bard-Tatabánya 0-5. A bajnokság állása 1. SBTC 8 6 1 1 47-10 19 2. Videoton 6 6 0 0 70- 2 18 3. Szigetszent. 5 5 0 0 60- 1 15 4. Dunakeszi 6 3 1 2 20- 9 10 5. Lombard-T. 6 3 1 2 10- 8 10 6. Hatvan 7 3 0 4 29-28 9 7. Alapítvány-T 6 3 0 3 17-26 9 8. Komárom 5 2 1 2 6- 8 7 9. Százhalomb. 5 2 0 3 16-22 6 10. Érd 4 0 0 4 1-39 0 11. Taksony 6 0 0 6 1-56 0 12. Dorog 6 0 0 6 2-70 0 U 15 országos bajnokság Középcsoport, 7. forduló SBTC - Százhalombatta 7-1 (1-0). SBTC: Simon (Lantos) - Zsédely, Pingic- zer (Csonka), Noskó, Rács - Orosz Sz. (Romhányi), Orosz D. (Homyák), Ka- bács - Kovács (Lipták), Lakatos, Márton. Edző: Földi Attila. Gl: Márton (3), Pin- giczer (2), Lakatos (2). További eredmények: Hatvan - Taksony 8-0, Videoton - Dunakeszi 2-0, Sz.- miklós - Dorog 0-5, Alapítvány-T. - Lombard 2-0. A bajnokság állása 1. SBTC 8 7 0 1 63- 8 21 2. Videoton 6 6 0 0 49- 0 18 3. Alapítvány-T 6 4 1 1 14- 6 13 4. Hatvan 7 3 0 4 21-19 9 5. Komárom 5 2 2 1 20- 6 8 6. Százhalomb. 5 2 1 2 26-17 7 7. Érd 4 2 11 13-12 7 8. Dunakeszi 6 2 1 3 10-14 7 9. Dorog 6 2 0 4 12-31 6 10. Szigetszent. 5 1 0 4 5-32 3 11. Lombard-T. 6 1 0 5 3-30 3 12. Taksony 6 0 0 6 0-61 0 Tippeljen csapataink 43. heti eredményére, nyerhet! Továbbra is játékra hívjuk olvasóinkat! Találgató játékunkban hat labdajáték-mérkőzés végeredményére kell totószerűen tippelniük 1-es. 2-es vagy X bejegyzéssel. A tárgyhéten telitalálatost elérő tíz olvasónk között sportszervásárlási utalványokat sorsolunk ki, egyikük pedig - ráadásként - egy kétszemélyes vacsorameghívást is nyer, melyet a salgótarjáni Cz. Z. Kisvendéglőben fogyaszthat el. Figyelem! A tipposzlopokba csak egy tippet írhat, tehát két esélyt nem fogadunk el, azonban egy játékos több szelvény is beküldheti A kosárlabda- és röplabdamérkőzéseken döntetlen eredmény nem születhet, ezért ezeknél a meccseknél ezt a rovatot ne ikszeljék be! A rosszul kitöltött szelvény érvénytelen, nem vehet részt a sorsoláson! Sorszám Mérkőzés A mérkőzés megnevezése 1 X 2 1. Poroszló - Karaacslapajtő labdarúgó NB III 2. Gyöngyös - S. Öblös 3. Villtesz - Bércéi labdarúgó megyei 1. o. 4. Bgy. Kábel-Pénzügyőr ffi kézilabda NB 11 5. Sárospatak-Bgy. Justitia ffi kosárlabda NB II 6. Tiszavasvári-SRK női röplabda NB 11 Név: Lakcím: A tippszelvénv beérkezési határideje 1999. október 29., péntek, 12 óra. A Találgató 42. heti eredményei: 1. S. Öblös - Pásztó 1 2. Kazár-Héhalom 2 3. MEAFCII. - Kekete Sasok 2 4. BKSK - Egri TK 2 5. SRK - DTE-DSI 2 6. St Építők - Bgy. Kábel 2 Telitalálatos szelvény nem volt. Totóeredmények 1. Freiburg - Leverkusen 0-0 x 2. Hertha - Stuttgart 1-1 x 3. 1860 München - Hamburg 0-0 x 4. K’lautern - B.München 0-2 2 5. Ulm - Unterhaching 1-01 6. Dortmund - Bremen 1-3 2 7. Wolfsb. - Duisb. 1-0 1 8. Bari - Juventus 1-1 x 9. Bologna - Verona 0-0 x 10. Cagliari - Udinese 0-3 2 11. Piacenza - Fiorentina 2-0 1 12. Reggina - Parma 2-2 x 13. Inter - Milan 1-2 2 +1. Torino - Roma 1-1 x Totónyeremények 13+1 és 13 találatos szelvény nem volt. 12 találatos 3 darab akadt, nyereményük 713 650 forint. 11 találatos 69 darab volt, nyereményük 31 028 forint. 10 találatost 685 darabot találtak, egyenként 5209 forintért. Góltotó: Hat-, vagy öttalálatos nem volt. 4 találatos 19 darab akadt, nyereményük egyenként 7983 forint. Ha nyerünk, felezünk! Ezen a héten: Vincze Zsolt palotási olvasónk volt az a szerencsés, akinek megjátszottak a tippjeit. A felezés ezúttal elmarad, ugyanis játékosunk: 7 találatot ért el. Ezen a héten tehát nem felezünk, reméljük az elkövetkezendőkben szerencsésebbek lesznek játékosaink. Az új játékosok kedvéért: játékunk lényege a következő: minden hét keddi napján lapunkban megjelenik egy kollektív szelvény, a tárgyhét mérkőzéseinek párosításával. Ezt kell játékos kedvű fogadóinknak egy 0-6-7 indexszámú variációra kitölteniük és szerkesztőségünk címére az adott hét péntek déli 12 óráig eljuttatniuk. Az időpont fontos, ugyanis pontosan délben sorsolunk a beérkezett szelvények között. (A 0-6-7 indexszám annyit jelent, hogy a szelvényen hatot kétesélyesre - Ix, vagy 12, vagy x2 -, hetet pedig fixre - l-es, 2-es, vagy x-et kell venni. A pótmérkőzésre csak egy tipp írható.) Az így kitöltött és beküldött szelvények közül minden héten sorsolás útján választjuk ki azt a tipposzlopot, melyet a játékosok nevében szerkesztőségünk a Szerencsejáték Rt.-nél megjátszik. A kisorsolt játékos nevét és tipp- oszlopát minden héten szombati számunkban közöljük. Amennyiben a feladott szelvénnyel a pályázó nyer, abban az esetben a nyereményen felezünk. Kétezer forint atatti összegnél a játékosé marad a pén'z. (A példa kedvéért: ha azon a bizonyos szelvényen 500 ezer forint a nyeremény, abból 250 ezer illeti a játékost, aki mindössze lapunk árát fektette be.) Aki el szeretné nyerni Fortuna istenasz- szony kegyeit, játsszon velünk! NOGRAD* HÍRLAP 43. hét Sorszám 1 X 2 1. csapat 2. csapat 4. Hamburg Dortmund «i 2. Schalke 04 Hertha BSC 3. Vfb Stuttgart Kaiserslautern 4. Bayern München Wolfsburg 5. Leverkusen 1860 München 6. Unterhaching Freiburg 7. Duisburg Ulm 8. Fiorentina Torino cte» 9. Internazionale Lazio 10. Venezia Bologna 11. Lecce Perugia 12. Roma Cagliari 13. Udinese Reggina +1 mérkőzés 14. Verona Milan otaszA PÓTMÉRKÓZÉSEK: 1. Juventus — Piacenza 2. Parma — Bari 3. Monza — Atalanta 4. Sampdoria — Chievo roíóiTi Indexszárr A pótmérkőzésekre tippelni nem kell, törlés esetén eredmény-megállapításra szolgálnak. ]64.db Név:. Cím:.