Nógrád Megyei Hírlap, 1999. október (10. évfolyam, 229-253. szám)

1999-10-22-23-24 / 247. szám

1999. október 22., péntek Ország - Világ 13. oldal Orbán Viktor 2002-re mindenkinek munkát ígér Híd és rátermettség Folytatódott a költségvetési vita: Két malomban őrölnek A parlamentben tovább folytatódott a költségvetési nagyüzem. A vi­ta negyedik napján elhangzó vélemények három csoportba sorolha­tók. Voltak politikai indíttatású kampánybeszédek, amelyek nyilván­valóan a tévéközvetítés nézőihez szóltak, voltak szakmai megszóla­lások, és elhangzottak tárgyszerűségre törekvő, de ugyanazokból az adatokból pártszínezet szerint mást-mást kiolvasó beszédek. Az ellenzéki megnyilvánulások szerint a kormány nem ura a helyzetnek, abból él, amit az előző kormány megteremtett. A tervezett infláció tarthatat­lan, a költségvetés koncepciót­lan, nem történik érdemi lépés a valóban hátrányos helyzetű térségek felzárkóztatására, a kormány tudatosan ellehetetle­níti az önkormányzatokat. Az ellenkező oldalról viszont sű­rűn emlegették a Bokros-cso­mag népnyomoritó intézkedé­seit, a „bagoly mondja veréb­nek” közmondást és azt han­goztatták, hogy mindenkinek adnak egy kicsit vissza abból, amit a szocializmus és a szocia­listák elvettek. Chikán Attila gazdasági mi­niszter és Tardos Márton (SZDSZ) egyaránt megállapí­totta, hogy a Bokros-csomagon már tűi vagyunk, most a jövőről kell beszélni. Tudomásul kell venni, hogy minden költségve­tést valamifajta kényszer szül, és még a gazdagabb országok­ban sem tudnak olyat készíteni, amely mindenkinek tetszik. A harmadik csoportba a „nő vagy csökken” viták tartoztak. Ha valahová nyolc százalékkal többet tervezett a kormány, mint idén, az hatszázalékos inf­láció mellett növekvő, 10 száza­lékos infláció mellett csökkenő támogatást jelent. Mivel pedig senki sem tudja, mennyi is lesz pontosan az áremelkedés jövő­re, bátran állíthatta az ellenzék, hogy csökkenni fog az önkor­mányzatokra, az egészségügyre, a sportra, a mezőgazdaságra, a bérekre, a nyugdíjakra, a kül- ügyre, az útépítésre (és minden­re) szánt pénz, a kormányoldal pedig ugyanilyen bátran bizony­gathatta, hogy ha kicsivel is, de minden területen növekedés lesz. Egy bizonyos - emlékez­tetnek megfigyelők -, hogy olyan költségvetés még nem született, amelyet az ellenzék is megszavazott volna. Ez mindig a kormányoldal felelőssége. (simonfly) Folytatódik az előrenyomulás Groznij bevételére Kaukázusi veszteséglista Az orosz szövetségi erők tegnap megkezdték a csecsen főváros nyu­gati kapujának számító Szernovodszk ostromát: a település bevéte­le után szabad lesz az út Groznij irányába. A csapatok több helyen átkeltek a Tyerek folyón, s állásokat épí­tenek ki a jobb parton. Az orosz katonák átkelőhelyeket deríte­nek fel, ami arra utal, hogy déli irányban tovább szélesítik a biz­tonsági övezetet. A szövetségi erők jelenleg 12-14 kilométerre állnak a csecsen fővárostól. A csütörtökre virradóra végre­hajtott orosz bombázások és tü­zérségi támadások összesen 56 halálos és mintegy kétszáz sebe­sült áldozatot követeltek - jelen­tette be a csecsen haderők sajtó- szolgálata. Az áldozatok száma tízzel növekedett, amikor az orosz tüzérség tegnap lőtte az elnöki palotát. Az orosz hadsereg a dagesztá- ni és a csecsenföldi harcokban (augusztus eleje óta) összesen 196 halottat és csaknem 500 se­besültet ismert be. A védelmi mi­nisztérium csütörtökön hozta nyilvánosságra veszteséglistáját, amely azonban nem tartalmazza az orosz belügyi alakulatok vesz­teségeit. A szélsőséges fegyvere­sek veszteségeit háromezer főre becsüli az orosz hadvezetés. A csütörtöki orosz lapok az el­múlt napok eseményeit egyértel­műen arra mutató jelnek tekin­tik, hogy az orosz erők folytatni fogják előrenyomulásukat. Való­színűleg megszületett a politikai döntés a további előrenyomulás­ról, s ez sajtóforrások szerint el­sősorban Putyin érdekeinek tud­ható be. Az orosz kormányfő kezében ugyanis az Észak-Kaukázus a legfontosabb politikai adu, s a csecsenföldi események alakulá­sától is függ politikai jövője. Putyin augusztus óta járja az országot, hogy egy újfajta, ener­gikus politikus képét rajzolja föl a választópolgárok előtt. Már most igyekszik bizonyítani, hogy sokkal keményebb Jelcinnél, s mindössze egy dologra van szük­sége: teljes értékű győzelemre Csecsenföldön. Katonai egyensúly a világban Tavaly nem nőtt a világ fegyverkereskedelme, sőt inkább némileg csökkent - állapította meg a Stratégiai Tanulmányok Nemzetközi Intézete a világ katonai egyensúlyáról közzétett idei jelentésében. Az ország déli részét fejleszteni kívánó kormányzati politika ré­sze a bajai híd korszerűsítése is - hangsúlyozta tegnap Orbán Vik­tor Baján. A kormányfő az ünne­pélyes hídavatás alkalmából tar­tott beszédében kiemelte: a léte­sítmény minden magyar közös si­kere, hiszen a beruházás a polgá­rok adóforintjaiból készült. Orbán Viktor köszönetét mon­dott mindazoknak, akik az épitke- zésből kivették a részüket. Első helyen emlitette a találékony ma­gyar mérnököket, akik megmutat­ták, hogyan lehet úgy új hidat épí­teni, hogy valójában egy régit bővítenék ki. Nem is olyan régen az ország attól volt hangos - emlékeztetett rá a kormányfő -, hogy képesek leszünk-e súlyosabb gazdasági visszafejlődés nélkül elviselni a természeti csapásokat, s ma már mindannyian arról beszélünk, hogy a károk elhárítása jó ütem­ben halad. Most már azt találgat­juk, sikerül-e elérnünk, hogy a ma­gyar gazdaság kétszer olyan gyor­san növekedjék, mint a nálunk sokkal erősebb és fejlettebb Euró­pai Unió államaiban. Ennek a beruházásnak vannak európai távlatai is - mondta a kor­mányfő: megmutatta, hogy a ma­gyar mérnökök, a magyar vállala­tok készen állnak arra, hogy a bal­káni háborúban lebombázott hi­dak roncsainak kiemelésében, a hidak újjáépítésében bizonyítsák rátermettségüket. A miniszterelnök szólt az or­szágban ma még sok embert sújtó munkanélküliségről, de reális cél­kitűzésként határozta meg, hogy 2002-re Magyarországon minden­ki, aki valóban dolgozni akar, kap­jon is munkalehetőséget. Ahhoz, hogy a Dunántúlon tapasztalható sikeres fejlődés más vidékekre is jellemző legyen, a válasz az utak­ban és a hidakban keresendő - szögezte le végül a kormányfő. Ítélhető pénz döntő többségét ezentúl a most felállítandó hét regionális ifjúsági tanácson ke­resztül osztják majd el. A vidéki irodák 11 tagú tanácsában pe­dig helyet kapnak a térségben élő, vagy dolgozó ifjúsági szer­vezetek képviselői, akik az adott területről érkező pályázatok kö­zött nagyobb biztonsággal vá­laszthatják majd ki a támogatás­ra érdemeset. Politikai szempontok nem szerepeltek a regionális szolgál­tató irodáknak otthont adó tele­pülések kiválasztásánál - oszlat­ta el a vádakat a tárca vezetője. Mint mondta, utólag megnézte, hogy a szóban forgó városok ve­zetése mely oldalt képviseli. Ek­kor derült ki, hogy a hét telepü­lés közül négy ellenzéki irányí­tás alatt áll, s csak három kor­mánypárti. (horváth) lentést. Ezekben a napokban oszt­ják szét a megyék között azt a 900 ezer, térítésmentesen adható inf­luenza elleni védőoltást, amelyet a legveszélyeztetettebbeknek ad­hatnak be a háziorvosok. Ez a mennyiség 20 százalékkal több, mint a tavalyi volt, tehát sokkal több rászoruló kaphat védelmet a súlyos betegség ellen. A rászoru­lók közé tartoznak többek között az idős, illetve krónikus betegség­ben szenvedő emberek. Természetesen térítés ellené­ben a patikákban is beszerezhető lesz a vakcina. (németh) 1999-ben új fegyveres konfliktu­sok robbantak ki Európában, Dél- és Délkelet-Ázsiában. A lon­doni Stratégiai Tanulmányok Nemzetközi Intézetének (I1SS) idei jelentése kiemeli: Európa és Észak-Amerika figyelme a koszo­vói válság megoldására irányult, Dél-Ázsiában a két szomszédos nukleáris hatalom, India és Pa­kisztán súlyos konfliktusba keve­redett, Délkelet-Ázsiában pedig polgárháború sújtotta Indonéziát. A NATO Jugoszlávia elleni hadművelete felszínre hozott szá­mos hiányosságot is. A legfonto­sabb tanulságok a parancsnoki irányító rendszerrel, a biztonsá­gos adatátvitellel és a kommuni­kációval, a célkiválasztás módsze­rével, a felderítési adatok gyűjté­sével és elemzésével kapcsolato­sak. A Belgrád elleni hadjárat ar­ra ösztönözte az Európai Unió országait, hogy gyorsítsák fel a felkészülést katonai képességük magasabb szintű megteremtésé­hez. Ennek megvalósításához azonban elkerülhetetlen a kato­nai kiadások növelése. Az euró­pai országoknak problémát okoz, hogy nincs elegendő szállítási ka­pacitásuk és jól képzett szakem­ber a fegyveres erőik soraiban, ke­vés a szakértő egy jelentős mére­tű hadművelet hosszabb ideig tar­tó fenntartásához. Az IISS szerint a világ fegy­verkereskedelme tavaly-55,8 mil­liárd dollár volt, az 1997. évi 56 milliárd dollár után. A fegyver­kereskedelmet jobban irányítja a politika, mint a gazdasági meg­fontolás. Erre Ázsiában csak In­donézia cáfolt rá; ott jelentősen csökkent a fegyverimport a gaz­dasági nehézségek miatt. A világ legnagyobb fegyverexportőre, az USA növelte előnyét. Zöld program. A Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Prog­ram (NAKP) a rendelkezésére álló 6,5 milliárd forintos keret­összeggel a jövő évtől az agrár­támogatási rendszer részeként segíti a mezőgazdaságot - mondta el csütörtökön Tarr Fe­renc, a Földművelésügyi és Vi­dékfejlesztési Minisztérium (FVM) munkatársa. Olajos méhkas. A Fidesz-frak- ció üdvözli a miniszterelnök döntését, amellyel elrendelte az olajügy kormányzati szintű vizs­gálatát - áll a képviselőcsoport csütörtöki közleményében. Fürdőpénz. A Magyar Fürdő- szövetség ajánlásait is figyelem­be veszi az az új finanszírozási rendszer, amelyet novemberben vezetnek be a szolgáltatóknál - hangzott el a Magyar Fürdőszö­vetség debreceni közgyűlésén. Lampé Zsolt, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár fő­igazgatója szerint az idén 2 mil­liárd forintot biztosít az OEP gyógyfürdőkezelésekre. Ez az összeg körülbelül 5 millió keze­lés 85 százalékát fedezi. Túszkár. Elutasította a Fővá­rosi Munkaügyi Bíróság csütör­tökön kihirdetett első fokú íté­letében Dunajszky Gábor kár­térítési igényét, amelyet a Ma­gyar Ökumenikus Szeretetszol­gálat korábbi munkatársa az 1997 októbere és 1998 júliusa között Csecsenföldön elszenve­dett elrablása kapcsán követelt a szeretetszolgálattól. A felpe­res keresetében 300 ezer dol­lárt követelt nem vagyoni kár­ként, továbbá elmaradt munka­bérét. Az indoklás szerint Dunajszky és korábbi munkál­tatója 1998 augusztusában megállapodást írt alá, amely szerint az emberrablás áldoza­ta 2,38 millió forintot kap és cserébe vállalja, hogy további követelésekkel nem áll elő. Boltok veszélyben. Több tíz­ezer, veszélyesnek minősülő anyagot árusító bolt működése kerülhet veszélybe egy három éve született, de csak most vég­rehajtásra kerülő kormányren­delet miatt. Tábori Katalin, az Általános Fogyasztási és Értéke­sítő Szövetkezetek Országos Szövetségének (ÁFEOSZ) taná­csosa elmondta: ez a jogszabály előírja, hogy a kereskedők csak úgynevezett tevékenységi enge­dély birtokában árulhatnak, használhatnak fel különféle ve­szélyes anyagokat, a tisztítósze­rektől a pillanatragasztókig. Többet rabolt. A „whiskys rablóként” elhíresült Ambrus Attila, akit az Üllői úti OTP hét­fői kirablásával gyanúsítanak, nem 10, hanem 47 millió 300 ezer forintot vitt el a pénzinté­zetből - jelentette be csütörtö­kön a rendőrség. Pályázat 600 millió forintért Még ebben az évben 600 millió forinttal támogatja különféle „fiatalos” elképzelések megvaló­sítását a Gyermek és Ifjúsági Alapprogram most megalakult tanácsa. Az Országgyűlés által még 1995-ben létrehozott Gyermek és Ifjúsági Alapprogramba (GYIA) az Ifjúsági és Sportmi­nisztérium friss életet kíván le­helni. A tegnap megalakult ta­nács évente 600 millió forint ér­tékű támogatás elosztásáról dönthet. A 14 tagú testületben hét minisztérium és három ifjú­sági szervezet delegáltja mellett a Nagycsaládosok Országos Egyesülete is képviselteti magát. Deutsch Tamás ifjúsági és sport- miniszter a korábbi évektől elté­rő, lényeges fordulatként értéke­li, hogy a pályázatok útján oda­Ingyenes védőoltás Annak ellenére, hogy az iskolák­ban megugrott a meghűlt, lázas gyermekek száma, a szakemberek szerint influenzajárványról nem beszélhetünk. A fővárosban már két napja működik, vidéken no­vemberben indul az influenzafigye­lő szolgálat. Hamarosan 900 ezer térítésmentesen adható védőoltást osztanak szét az országban. Dr. Csohán Ágnes, az Országos Epidemiológiai Központ járvány­ügyi osztályának vezetője lapunk­nak elmondta, hogy influenzasze- rú megbetegedések halmozódásá­ról még sehonnan sem kaptak je­MEGJELENT AZ ügyes KÓPÉ rejtvénylap 14. száma megjelenik minden második pénteken Keresse a hírlapárusoknál A TV nézés a programváiasztásnál kezdődik. Válasszon a legjobb helyről! Áttekinthető műsorismertető, legtöbb háttérinformáció aTvr-hét-ben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom